Petőfi Népe, 1957. szeptember (2. évfolyam, 204-228. szám)

1957-09-26 / 225. szám

Országos I legelőgazdálkodási tapasztalatcserét Pár napra eltűnt a cukor a kereskede­lemből. Akik arra vártak, hogy ezúttal ismét szélnek ereszthetik méte- lyező rémmeséiket, a legkeser­vesebben csalódtak. Nemcsak azért, mert a cukor megjelenése gyorsabb volt náluk, hanem azért is, mert a kecskeméti kö­zönség keresztülhúzta alacsony számításaikat, Hja! Csak egyszer volt Budán kutyavásár! A kecs­keméti közönséget is csak egy­szer lehetett vásárlási lázba hozni! Egykedvűen fogadta a cukor pillanatnyi eltűnését és még csak nem is kereste. Mit szólnak ehhez a vészharangozók? És mit jelent ez? Népi álla­munk és rendszerünk eivitatha- tatlam sikerét. Azt a bizodalmát, amellyel a nép pártunk és kor­mányunk iránt viseltetik.' Nyu­godtan ék rendületlenül bízhat is, mert olyan erő áll mögötte, amilyen a világtörténelem so­rán ezideig még sohasem állt, Mi ennek a hatalmas és legyőz­hetetlen erőnek tulajdonképpeni magva? Az ország népe maga. A mérleg nélkü­lözhetetlen eszköz a 1 kiskereskedelemben. Az embernek van Ugyan szemmértéke, de az könnyen csal­hat, míg a mérleg sohasem. Bár őszin­tén szólva, nem szeretném, ha egyszer kiskereskedelmi mérle­gen méricskélnék össze a gyógy­szeremet. Nem azért, mintha at­tól félnék, hogy ezáltal esetleg több méreg kerülne a szerveze­tembe, hanem inkább attól tar­tanék, hogy a gyógyszer egyál­talán nem is használna. Ezek a huncut kiskereskedelmi mérle­gek ugyanis mintha csak össze­beszéltek volna, mindig a nulla és az egydekás -rovátkák között állomásoznak megterhelés men­tes nyugalmi helyzetükben. Te­hát körülbelül féldekán. Az pe- II. II. —- Szóval, nem éppen veszekedős. Nem kiabál az. Sőt, inkább alig hallani a hangját. De avval a 6zúrós szavával min­dig úgy vág, mint a vasveiiaval. Meg a szemivei.,. Avval a savószemivel. — Képzelem, mennyire rettegi a falul — ötét? ... Már aki! A kulákpk igen! Azok ki is gyúrnák a kis ember belit! — Kicsi? — Hát nem nagy. Olyan rendes. Szó­val, olyan alacspnyas... Három kulákot ültetett le a télen. Feketevágáson érte őket. Mert észrevette, mert ő udndent észrevesz. Mert mindig a falut járja. A párthelyiségben csak este lehet rátalálni, de akkor akár hajnalig is.., Ö még azt is tudja tán, hagy hányat tojott a Ba- csóné kendermagosa. % •— És... a dolgozó parasztok szeretik? — Azok? Mán hogyne?... Amióta ő a párttitkár, van itatovályú a delelőn, a kenderföldek mellett duzzasztó a pata­kon. Meg napközink is van.,. Csak a henye embert nem szereti. Annak a nya­kára lép. A tűzőrségen is az aratás első napjában 24 férfi teljesített szolgálatot. Fölváltva, de egész nap csak feküdtek, meg kártyáztak, csak kettő volt a to­ronyban, figyelni a határt. No, neszezett is velük, hogy férfiembernek kaszánál a helye. Nyolcat hagyott meg belőlük a fecskendőhöz. Aztán este összehívta az emendéeszt és most asszonyok pótolják a tizenhat férfit. Eszmélni kezdek. A megyei tanácshoz aratás előtt csaknem minden községből jatt a sürgető panasz, hogy nincs ele­gendő munkaerő. Főleg kaszásokban a hiány. Ebből a községből, amelyik a megye legnagyobbjai közé tartozik, min­dig csak arról szólt a hivatalos értesítés: rendben van minden. Odakünn, az utcán már elment az ablak előtt a gulya konda. Elnyújtott, szaggatott tehénbőgés jelzi egy-egy ka­punál, hogy beállt az est. Süldők kor- nyicálása, malacok sivítósa, sivalkodása adja meg a falu alkonyatának hangula­Összeállította: KEVE JENŐ tartottak a napokban Kalocsán a Földművelésügyi Minisztéri­um és a megyei tanács mező­gazdasági osztályának rendezé­sében. Kilenc megyéből mint­egy száz részvevővel zajlott le ez az értekezet, amelyen meg­tárgyalták és megszemlélték azokat az eredményeket, ame­lyeket megyénkben a legelők termelőerejének fokozása, a vegyszeres gyomirtás, a parazi- tológiai védekezés, az apaálla­tok takarmánnyal való ellátása és minőségi javítása, valamint a szikes és homokos legelők megjavítása, a legelők víztele­nítése terén elértünk. Az értekezletet a Földműve­lésügyi Minisztérium képvise­lője nyitotta meg, majd a me­gyei tanács beszámolója követ­kezett. Ezután Herke Sándor professzor a szikes legelők hasz­nosításáról beszélt, különös te­kintettel a sziki mézpázsit ön­tözéses termelésére. Berend lst~ ván. a Növényvédelmi Kutató Intézet munkatársa a vegysze­res gazirtással kapcsolatos eljá­rásokat ismertette. Megyénkben különösen a kalocsai járás le­gelőit nagy tömegben károsítja az iglicetövis nevű gyom. Itt 500 holdon végeztek ebben az évben vegyszeres irtást s a tapaszta­latok azt mutatják, hogy ismé­telt védekezéssel pár éven belül tökéletesen kiirtható ez a gaz­féleség. Dr. Kurelecz Viktor, tu­dományos kutató a takarmány­termesztésről beszélt, —r majd Szőts László vízügyi főmérnök a legelők vízlevezetési munká­latainak eddigi eredményeit is­mertette. Ebben az évben ösz- szesen 72 km hosszúságú csa­tornarendszer épül meg legelő­inken, amely újabb 5—6000 hold víztelenítését jelenti. Dr. Horváth József járási főállator­vos a kiskőrösi parazitológiai ál­lomás munkáját méltatta, majd dr. Gruber Ferenc szarvasi ku­tató hozzászólásával értékes vita kezdődött. Ennek során többek között felszólalt Szabó Imre elv­társ a megyei. Sarok Antal elv* társ pedig a dunavecsei járási pártbizottság részéről. A tapasztalatcsere-értekezlet második napján a vendégek megtekintették a kalocsai és dunavecsei járás legelőit, apa­állatistállóit és a dunavecsei parazitológiai állomást, amely­nek működését dr. Toponáry Ferenc járási főállatorvos mu­tatta be. R bosszúvágyé áldoktor • v A A 16 esztendős Georgv Sutter Birminghamben csúnya játékot űzött tanáraival és iskolatársai­val azon á napon, amikör az is­kolának búcsút mondott. Fehér köpenyt öltött, szakállat ragasz­tott és sötét szemüveget rakott az orrára. így álcázva bejelen­tette magát az igazgatónál mint iskolai orvost. Megvizsgálta a tanárokat és iskolatársait, kü­lönböző betegségeket állapított meg és apja receptkönyvére — apja ugyanis orvos — erős has­hajtót írt fel azoknak a taná­roknak és iskolatársainak, akik valaha bosszantották. Bosszúja sikerült. Ui maavar béívea „Hírős Napok" — híres be vegek Uj magyar bélyeg OKTOBER ELEJÉN jelenik Rie* az új^ címer ábrájával 60 filléres éf \ forintos círvüetíj forgalmi sorozat OKTOBER 13-án, a Bélyegnap al­kalmával jelenik meg 6 forintot címletben a Bélyegnapi emlékpár Ábrája: Régi budai tájkép lovasfu* tárral, a másik bélyegkép a mai Bu­dapest ábrájával, a levegőben egy qtasszállító repülőgéppel. A két bé­lyeg között szelvény, rajta a jubi­láns kiállítás emblémája. A‘ két bé­lyeg a szelvénnyel összefüggően ke­rül kiadásra, de külön-küldn is ér* a W, wiUTS-rűf V< v<4 — va — vényes Dérmentesítésre. .-„-r-cJCarOKtCSC » llársincgyri novellisták: I \ K .1 í \ IST Y í I A sai/éfzttníí Cfnfrcb tát. Néhány paraszt már megkezdte a hordást és a vastagon rakott szekerek finom zizegéssel súrolják a községháza előtt lombosodó fákat. A határ megmoz­dult a falu felé. Állok az ablaknál. Nézek kifelé. Most, hogy ennyi mindent hallottam a párt- titkgrról, kisebbségi érzésem támad. Ho­gyan álom meg mellette a helyemet? En a megyétől vagyok, c pedig csak egy falu vezető embere. S mi tagadás, ha világméretekben nem is annyira, de én mégis 109 községre szabott, amolyan megyeméretben gondolkozom, Hogyan tudok eligazodni égy-egy dűlő dolgában? Különösen, hogy a párttitkár ilyen ra­biéiul ember! Ha nincs is joga leszídni tájékozatlanságom miatt, netán baklö­vést követnék ei, de ilyen fontos meg­bízatásban ötödik keréknek lenni, bántja az ember önérzetét, no! — Szabadság! — hallom a hátam mögött. És ott áll a petróleumlámpa fényében a savószemű ember. Megismerem, in­kább megérzem, hogy ő az. Zsírfoltos kalap a fején, egyszerű, olcsóbbfajta ruha rajta, lábán poros ba­kancs. Kezében újság. Fölmérem tetőtöl- talpig, s kalapjának árnyékot vető kari­mája ajatt keresem a szemét. A savó szemét.' Arca barázdált, íélfelén mély árnyék a pofacsont alatt, álla előre-- ugrik és bronzra égett bőrének hátteré­ből, mint söprű szúr előre a napszítta sörtebajusz. Kezet fogunk. Bemutatkozunk. És hát nincsen a szemében a savóra célzó semmi különös. Közönséges szürkészöld sze­mek. —• A megbízólevelét kérem — mondja. « Az elvtárs bizalmatlan? *- kockáz­tatom meg, mivel neheztelek rá, mert csalódtam a szemében. — Még a megbízólevél után is —- szűri a fogai között, ahogy visszaadja a pe­csétes iratot. — Persze, így már nem annyira. Olyan természetesen, szinte hangsúly nélkül beszél, hogy megdöbbenek. Csak, mintha a szeme villanna egyet. Mégis­csak van valami ebben a falu.csinálta jelzőben. — Most feküdjék le a vendégszobá­ban, mert hajnalban indulunk a határba — adja ki az ordrét. Nyomasztó, ahogy érzem, nemcsak a szemével, de a bajszá­val is figyel. Nem jön álom a szememre. Előttem a végtelen határ, ahogy hullámzik, vi­harzik, az őrtoronyban pedig emendéesz asszonyok figyelik, nincs-e tűz valahol. A falu szöszmötélő csöndje rátelepszik a mellemre, a nyitott ablakon keresztül nyalábban hordja be a szellő a mezők, tarlók jó illatát. S hallgatom a tücskök cirpelő muzsikáját... Hánykolódom és azon veszem észre magam, hogy mene­külök. Menekül a fantáziám egy nyo­masztó képzettől. Akárhova fordulok azonban, akármerre terelem gondolatai­mat, csak a párttitkórha botlik képze­letem. A megismerkedés előtti elképze­lés róla erősebb, mint amit a valóság láttatott rajta, s fölgyújthatom a lám­pást, könyvet vehetek a kezembe, — csak nem tudom kiverni gondolatain! közül. Gyötrő éjszaka. Tervem, hogy mikép- pem végzem határjáró munkámat, szán­dékom, hogy a még csecsemőkorát élő megyei tanács képviseletében ne vallják szégyent, mint valami gyenge fodor a hullámzásba jövő víz színén, beleolvad egy erőteljesen sodró áramlás tarajzá­sába; amit eddig a párttitkárról hallot­tam, az a pár szó, amit mondott nekem, sejteti, nem lesz könnyű a dolgom. Latyakosra izzadom a párnám, csak fetrengek, amikor erőteljes kéz eszmé­letre ráz. — Kicsit korán van, de mennünk kell — üdvözöl, — Hogyan aludt? — Nem jól — találom meg a hango­mat. — Látom. Vizes a vánkosa. Csípték a poloskák? — s szigorúan merednek rám kese bajszának sortéi. — A poloskák? — nézek végig hirte­len végtagjaimon. — Nem, nem csípett semmi. —- Mert egy hónapja hólyagosra mar­tak egy újságírót. Azóta kiciánoztattam a szobát... No igyék, aztán gyerünk — vesz elő zsebéből egy kis lapos üveget: —. Kisüsti. Reggeli majd a kocsin lesz. Ezzel elmegy, én meg kábán szedem' magamra /ruháimat és mintha nem is érezném, ahogy marokkal pacskolom' arcomra a mosdóvizet. A kapunál vár rám. — Gyújtson rá! Nem tud csavarni? No, majd én. Tessék! — Nyálazom meg a kezembe nyomott cigarettasodrást. Előáll a fogat. Amolyan se-hintó, se- kocsi. Féderes. A község hivatali embe­reknek fönntartott könnyű kerekes al­kotmánya. Két jóltáplált csikó topog a rúdjánál. — Megpatkoltattad a Mancit, János? — fogadja a párttitkár a kocsist, de már emeli is a ló hátsó lábát. Ellenőrzi. — Mehetünk -t- és kiröhögünk a falu­ból, neki a határnak. Kezdem magam összeszedni a friss, jó {evegőtői, a határ végtelenségének láttán. A kukoricák, mintha üdvözölnének, ahogy a nap csók­jától gyémántosan csillog levelükön a harmat. A tarlón sorjában rakott kepék, akárha sárga mellényen aranyból sodo­rtatott gülügomtjok. (Folyt, köv,) dig egy gyógyszernél már szá­mottevő. Ezeknek a mérlegek­nek a kilengésük is bámulatos. Olyan érzékenyek, hogy egy gyorsabb kezű elárusító nem is győzi kivárni nyugalmi állapot­ba kerülésüket egy-egy árucikk megmérésénél, különösen abban a hálás esetben, ha több vevő is vár kiszolgálásra. Igaz, hogy egy ügyes elárusító pillanatom alatt meg tudja állapítani a felső és alsó kilengési határ közép- arányosát, miáltal a mérlegelés megőrzi féldekányi toleranciáé csalhatatlanságát. Már a piaci mérlegek korántsem ilyen pon­tosak. Az igaz, hogy ezzel tisz­tában vannak a vásárlók és szá­mításba is veszik. Lealkudják az áru árát. Nem lehetne a kiske­reskedelmi szolgálatba is inkább piaci mérlegeket beállítani és az alkut bevezetni? Nem bizalmat­lanságból javaslom, hanem kizá­rólag az egyöntetűség kedvéért. , Az udvarlás mu­j vészete az idők fo- Sffl? Uufi yamán leegyszerü- .ödött. Volt idő, i” amikor még a »Sze- MrJ relmi levelező« és «X az »Udvarlás kézi- _ -» könyve« segítségé-* vei igyekeztek a lángot fogott* ifjak szívük választottját elbű-j völni. Skálájuk meglehetősen? széles volt és a segédeszközök* fellengős színvonalához mérten* az édelgéstpl a cikornyásságig 3 terjedt. Hányán estek a hiszé-j kenyek és megszéditettek közüli áldozatul és lúgot, vagy gyufát! ittak és hány felhevült ifjú arsz-1 lánt hűtöttek le az arcukba ön-í tött kén-, vagy sósavval! Ugye-? bár kedves kis mulatság lehe-| tett ez a kézi könyvekkel életre! keltett cifra szerelem? De ezen! már régen túl vagyunk. A világ! azóta nagyot haladt, az emberek? pedig csiszolódtak. A mestersé-J ges máz lepergett róluk. Már! nem lovalják bele magukat aj frázisok és pózok hazug hangú-j latába, melyet előbb-utóbb a szo-J morú kijózanodás követett. És; Néhány nap és a Hírős Napok negnyitásával egyidőben meg- ryílik a XXX. Bélyegnap alkal- ngval a helyi íilatélista kör ki- illítása. A kiállítás mérete és színvo­nla nagyobbnak ígérkezik, mint íz előző évek kiállításaié volt. Több kiállító vesz részt a ki- illításon és a benevezett anj'a- ;ok kivitelben és érdekességét ekintve, felülmúlják az előző ívekben bemutatott anyagokat. A kör részére számos üzem is vállalat ajánlott fel tisztelet­dijat, mint például a Kinizsi Konzervgyár, Kézműipari Vál­lalat. a Petőfi Népe stb, hogy a jutalmazásra méltó kiállítót a bíráló bizottság jutalmazhassa. Az érdeklődő közönség a kiállí­tást szeptember 28-tól október 13-ig tekintheti meg hétközna­ponként délután 4 órától este 8 óráig, vasárnap délelőtt 10 órá­tól este 8 óráig. A Hírős Napok alatt délelőtt 8 órától este 8 óráig lesz nyitva a kiállítás, hogy a vidéki érdeklődők is megtekinthessék. így van ez helyesen. De azt már csöppet sem helyeslem, hogy akadnak olyanok is, akik nem­csak a mesterkéltség mázát per­getik le magukról, hanem egye­nesen kivetkőznek emberi mivol­tukból. Egy ilyen esetnek voltam akaratlanul is tanúja. Ketten lépegettek előttem a szürkület­ben. Jobban mondva csak a fia­tal nő lépegetett, mert a hős­szerelmes alaposan dülöngélt, miközben akadozó nyelvvel adta elő vallomását: — Csak azért ittam, hogy va­lami felbátorítson! Csak így me­rem megvallani, hogy szerelmes vagyok magába, mint egy vihar­ágyú! — A fiatal nő riadtan nezett ko­rül és idegesen válaszolta: — Rendben van! Csak most menjen szépen haza! — Eszem ágában sincs! — je-j lentette ki harsányan a szerel-: mes lovag, majd minden kétsé-: get kizárólag hozzáfűzte: —j Higyje el, hogy velem nagyon! boldog lesz! A fiatal nő nem szólt rá sem-: mit. Az volt azonban az érzésem.! hogy éppen ugyanazt gondolta,: amit én. <

Next

/
Thumbnails
Contents