Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-18 / 193. szám

i

wrirarA

ZÄZADIK SZÜLETÉSNAP

Az olvasó bizonyára arra gondol a cím alapján, hogy egy tisztes életkort megért százesztendős aggastyánról van szó, pedig a századik születésnap éppen hogy ereje teljében levő, fiatal, sőt egyre Ifjodó — községet ünnepel. Kerekegyháza ebben az esztendőben, szeptember 15-én ünnepli újabbkori fennállásának századik évfordulóját. Fejlődő kereskedelmével, virágzó mező- gazdaságával, csinosodó utcáival áll előttünk a község, amelynek írdekes és soha vissza nem térő ünnepére már meg is indultak az ilőkészületek. A napokban ülé- ;ezett az előkészítő bizottság, amely a párt, a tanács, az egyház és a dolgozó parasztok képviselőiből alakult meg, hogy csokorba kösse mindazt a szépet és jót, amit az ünneplő szívek ilyenkor igazán családiassá tudnak varázsolni, emlékezetessé tenni az utókor számára.

Előbb vessünk egy történelmi visszapillantást Kerekegyháza múltjára. Vincze Ferenc tanár doktori értekezésként nyújtotta be 1942-ben a debreceni Tudományegyetem földrajzi intézetének kiadásában megjelenő kis könyvét, amely a szakember alaposságával, a földrajztudós éleslátásával vázolja fel a község, illetve a táj nem is éppen százéves, hanem évezredes múltját. A könyvecske szerint ugyanis már a földtörténeti őskorban lakott hely volt Kerekegyháza homokos vidéke. Neolitikus leletek, méhkas alakú lakóház és a bronz kor második periódusából származó urnatemetők jelzik az őslakosság életének emlékeik

A honfoglalás korában

Vincze Ferenc szerint a fejedelmi törzs szállásterületéhez tartozott Kerekegyháza vidéke. Szabó Kálmán, a kecskeméti múzeum tudós, nyugalmazott igazgatója végzett itt ásatásokat. Véleménye szerint az első központi települési centrum a mai községtől két és fél kilométerre észak-keletre volt. Itt egy meghatározhatatlan rendeltetésű épületromot tárt fel a kutató ásója. A másik jellegzetesen árpádkori templomrom Kerekegyházától délre, a község központjától 3 és fél kilométerre, az úgynevezett templomhalom pázsitja alatt rejtőzött. Csaknem köralakú régi egyház alapfalai

tárultak elő a kutatók előtt. Innen vette a község mai nevét,

Amiért pedig a százéves fennállás ünnepét mostanra helyezték, az a dátum — 1857 ■— a község faluközösséggé való alakulásának időpontját jelzi. Akkoriban a kerekegyházi puszta Jászárokszállás varosához tartozott. A város kezdeményezésére osztották fel 1855-ben letelepedésre vállalkozó, otthont kereső földtelen parasztok között a juhokat, barmokat legeltető pusztát. A korabeli írások szerint egy házhelyet 20 pengő forintért váltottak meg az új birtokosok és a befolyt összegből Jászárokszállás a középületek felállítását fedezte. Hogy pedig az anyaváros neve is megörökíttessék, ünnepélyesen Jászkerekegyházának nevezték el a születő új falut. Két esztendő alatt 231 házhely kelt el. Igen vegyes származású népesség gyűlt itt össze, hiszen Jászárokszállás falualakítási szándékát a császárság egész területein közhírré tette. A Regierungsblatt 1855-ös évfolyamában olvasható a nemes város német nyelvű felhívása lakosok toborzására. Tudományos pontosságkai összeállították és a községgé nyilvánítás okiratában is közzétették a százalékos népességi statisztikát. E szerint a lakosság majdnem 65 százaléka magyar, 23,3 százaléka szláv, 16,3 százaléka német eredetű. A környék lakói tréfásan Kukáliának nevezték el Jászkerekegyházát — az első telepesek különböző nyelvük miatt nem igen értették meg egymást eleinte. És a sok nyelvű község élete bábeli hangzavarnak tűnt a környék magyar lakossága előtt.

Az ötvenes évek végén, röviddel az alapítás után már megszervezték a közoktatást is. Letelepedett az első orvos, a nagy- tudományú »Sebész Pik Leopold«.

És most, száz év múltán a község lakói ünnepelni kívánnak. Kiállítások egész sora jelzi a község százesztendős fejlődését. A termelőszövetkezetek gondozásában mezőgazdasági és állatki- állítóst rendeznek. Lesz majd óvodai, iskolai és úttörő kiállítás. Közszemlére teszik mestermunkáikat a község iparosai, a ktsz- ek dolgozói és külön kiállítás szemlélteti a földművesszövetkezet fejlődéséti

Az ünnepség napján falubeli legényegből toborzott lovas bandérium porzik végig a főutcán. Közös ebéd elköltésével fejezik ki Kerekegyháza lakói közösségi együvétartozásukat. Lesz szórakoztató műsor, futballmérkőzés és tánc kivilágos kivirrad- tig. Meghívják a nagy ünnepre a környékbeli községek vezetőit. Még különvonat szervezésére is lépést tesznek, amely Kecskemétről szállítaná az érdeklődőket az ünneplő községbe.

Sokan vannak megyeszerte Kerekegyháza barátai, szíves vendéglátás fogadja majd őket a nagy napon.

l)j növényiajták meghonosításáról, a termőterületek védelméről

Kiskunhalason 120 dolgozó paraszt vett részt a városi Hazafias Népfront mezőgazdasági szakbizottságának gyűlésén. Az időszerű mezőgazdasági munkákról tárgyaltak. A gyűlés előadója Juhász Dezső, a városi tanács mezőgazdasági agro- nómusa olyan növényfélék meghonosításáról beszélt, amelyeket eddig ezen a környéken nem termeltek. Ilyen a bíborhere, nyúlszapuka, stb.

A gyűlésen felszólalt Sztanko- vics Mátyás országgyűlési képviselő, aki a belterjesség fokozásának lehetőségeiről beszélt.

Beszéltek a különféle társulások támogatásáról. Az eddig létrehozott sertéshizlalási társulás igen sikeresen működik. Már negyven anyakocával rendelkeznek. Több hasonló társulást, ezenkívül még újabb fajta társulásokat, mint péltárgyalt

a kiskunhalas? szakbizottság

dául géphasználati társulást akarnak létrehozni.

A részvevők igen aktívan kapcsolódtak be a vitába. Az egyik felszólaló javasolta, hogy a tanács VB akadályozza meg; hogy különböző ipari vállalatok a mezőgazdaság számára érté- kés termőterületeket vegyenek igénybe telephelyeik létesítése céljából.

Egy másik felszólaló tizenöt mázsa saját termelésű, kiváló minőségű rozsvetőmagot ajánlott fel a termelési bizottságnak eladásra. Ez azért is jelentős, mert a vetőmagigényléseket nem tudták 10U százalékig kielégíteni.

Ez a gyűlés is azt mutatta, hogy a Hazafias Népfront mezőgazdasági szakbizottsága jelentős mértékben segíti a város mezőgazdasági termelésének fellendítését.

MŰVELŐDÉST,

szórakozást nyújt a MEGYEI KÖNYVTÁR.

Olvasói rendelkezésére áll minden hétköznap. Mindenkit szeretettel vár a Megyei Könyvtár. 1056

wr"-“ - —• - - <

i» , ■'''»![ .

■ ' ‘ y VHSji

■ ■ ■ Éin

' i ! * <

* I f ” ßI, ^

■

T Jr V '■ ^

f • ' -t V ‘f-'í

i '

Dinnye ós fűszerpaprika

nagybani részes termeléshez

1958-ra keresünk hozzáértő dolgozókat.

Termelési feltételek adva vannak. Alföldi Állami Pinceguxdaság

BOROTAI ÜZEMEGYSÉGE. — Telefon: 7.

18t7

Kisújszálláson leleplezték Móricz Zsigmond szobrát, Somogyi Árpád alkotását. A Nagykun Napok keretében leleplezett szobor méltó emléket állít a paraszti élet nagy ismerőjének, halhatatlan írójának.

SÍK JÓKAT KUNT:

Első érzésem a megkönnyebbülés volt — megkönnyebbülés, hogy már nem kell több lépcsőfokot vágni — nem kell több gerincen áthatolni, és nem áll többé egyetlen sziklatömb sem az utunkba, hogy a siker csalóka reményével kecsegtessen. Tenzingre tekintettem. A fejét takaró balak- lava-csuklya, szemüveg és hosszú jégcsapokkal belepett oxigénmaszk teljesen elfödték az arcát, s mégis diadalmasan sugárzott és átragadt reám is elragadtatott mosolya, amint körüljártatta szemét a tájon. Kezet szorítottunk, azután átöleltük egymást és vidáman csapkodtuk egymás hátát, még majd elakadt a lélegzetünk. 11 óra 30 perc volt. A gerinc megmászása két és fél órába került, de úgy tetszett, mintha élethossziglan tartott volna. Kikapcsoltam az oxigént és leveti em készülékemet. Magammal hoztam színes filmmel töltött fényképezőgépemet, az ingem alá rejtve, hogy ne hűljön át. Most elővettem és megörökítettem Tenzinget a Csúcson állva, magasra emelve csákányát, amelyről kis zászlók sora lengett az Egyesült Nemzetek, Nagy-Britannia, Nepál és India színeivel. Akkor azután figyelmemet az alattunk elterülő hatalmas tájképre fordítottam,

Keleten óriási szomszédunk, a még megmászatlan és kifürkészetlen Makalu emelkedett. Még az Everest csúcsán is felébredt bennem a hegymászó ösztöne és pillanatokig azt vizsgálgattam, nem vezet-e alkalmas útvonal a hegy tetejére. Messze, a felhők fölött a Kangcsendzónga hatalmas tömege zárta le a láthatárt. Nyugat felé a Cső Oju, a mi 1952-es régi ellenfelünk uralkodott el a tájon, és végignézhettünk Nepál messzeter- jedő felkutatlan hegyláncain. A legfontosabb most egy jó felvételt készíteni — villant át az agyamon —, le az Északi Csúcs felé, hogy lássék az Északi Nyereg és a régi útvonal, amelyet a huszas és harmincas évek nagyszerű hegymászói tettek nevezetessé páratlan erőfeszítéseikkel. Kevés reményt lűztem a képek sikerültéhez, hiszen sok nehézséget okozott, hogy a fényképezőgépet mozdulatlanul tartsam esetlen kesztyűkbe bujta147

tott kezeimmel, de mindenesetre elkövettem minden lehetőt, hogy legalább bizonyíték céljaira megfelelő félvételekkel rendelkezzünk. Vagy tíz percet töltöttem el ezzel, s akkor ráeszméltem, hogy kezem nehézkessé, mozgásom érőlködővé válik; gyorsan bekapcsoltam az oxigént, és már néhány liter után ismét éreztem megelevenítő hatását. Eközben Tenzing kis gödröt kapart ki a hóban és különféle dolgokat helyezett el benne: egy szelet csokoládét, egy csomag kétszersültet és egy maréknyi cukorkát. Igazán szerény ajándék volt, de legalább jelképezte az áldozati felajánlást az isteneknek, akik a buddhisták hite szerint a magasságok fölött uralkodó hegy tetején lakoznak. Két nappal előbb a Déli Nyergen Hunt rámbízott egy kis feszületet és megkért, hogy vigyem fel a Csúcsra. Én is kis gödröt vájtam a hóban és a keresztet Tenzing áldozati ajándékai mellé helyeztem.

Ismét megvizsgáltam oxigénünk állapotát és kiszámítottam, meddig futja még oelőle. Igyekeznünk kellett, hogy elérhessük életmentő tartalékunkat a Déli Csúcs alatt. Tizenöt perc letelte után megfordultunk, hogy lefelé induljunk. Még körülnéztünk, nem találunk-e valami jelet, amely Malloryra és Irvine-re emlékeztetne, de nem láttunk semmit. Mind a ketten fáradtságot éreztünk, mert beállt a visszahatás. Minél gyorsabban le kellett jutnunk a hegyről. Leereszkedtem a csúcsról lépcsőinkhez. Nem fecséreltük az időt, nyomdokainkon ereszkedtünk lefelé a mászóvasak segítségével; az egyre fogyatkozó oxigén gondolata is siettetett bennünket. Gyakori zökkenésekkel, gyorsan lépkedtünk lefelé. Szinte hihetetlenül rövid idő alatt értük el a sziklafok tetejét. Most már csaknem ismerősnek tetszett és a megszokoltság közönyével bocsátkoztunk le a nehéz akadályon. Fáradtak voltunk, de nem elég fáradtak ahhoz, hogy elfeledkezzünk az óvatosságról. Vigyázva kapaszkodtunk át a sziklaperem haránt útján, egyenként lépkedtünk végig a laza hó szakaszán, és végül mászóvasaink segítségével kaptattunk fel a lépcsőfokainkon, vissza a Déli Csúcshoz.

Csupán egy órányira voltunk a Tetőtől! Nagyot húztunk az édesített limonádéból és felfrissülve folytattuk utunkat lefelé. Az egész kapaszkodás alatt suttyomban folyton ott bujkált bennünk a félelem a leereszkedéstől a nagy lejtőn, és amint elől járva vezettem, olyan gonddal mérlegeltem minden lépést, mintha életünk függne tőle, mint ahogyan csakugyan függött is. Mikor egyenesen letekintettünk a falon a még mindig 2800 méterrel alattunk elnyúló Kangsung-gleccserre, a védtelen kiszolgáltatottság érzése legnagyobb óvatosságra késztetett bennünket. Ügy éreztük, minden egyes lépés közelebb hozza a biztonságot. Amikor végül elhagyhattuk a lejtőt és rátérhettünk a gerincre, összenéztünk, és szó nélkül, de mégis szinte szemmellóthatóan leráztuk magunkról a félelem érzését, amely egész nap reánknehezedett.

148 (Folytatjuk)