Petőfi Népe, 1957. augusztus (2. évfolyam, 178-203. szám)

1957-08-02 / 179. szám

TÖBBEZRES TÖMEG vonult fel hétfőn Párizs egyik kis kávéháza elé, hogy megemlékezzék a francia munkásmozgalom kimagasló alakja, Jcan Jaurés meggyilkolásának 43. évfordulójá­ról. A Cafe du Croissant-ban a világháború ki­törésének előestéjén lőtte le a háborúra spekuláló tőkések egy ügynöke Jaurést. Az évforduló alkalmából rendezett gyűlésen Roger Garaudy, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja kijelentette, hogy mindazoknak, akik hívek akarnak maradni Jaurés emlékéhez, egyesíteniök kell erőiket. FERNANDELT, a világhírű francia filmszí­nészt könnyebb autóbaleset érte. Marseilletől mintegy 20 kilométernyire kocsija az országúton összeütközött egy másik autóval. Fernandel ve­séjére kapott ütést, de az ijedtségen kívül komo­lyabb baja nem történt. A MAGYAR KÜLKERESKEDELMI MEG­BÍZOTTAK és a Jugoszláv Szövetségi Közleke­dési Kamara vezetői között Bclgrádban megbe­szélések folytak egyes közlekedési felszerelések szállításáról. A magyar külkereskedelmi meg­bízottak ajánlatot tettek, hogy 1958-tól 1960-ig különböző felszerelési tárgyakat szállítanak Ju­goszláviának. A tárgyalásokon jugoszláv részről nagy érdeklődés nyilvánult meg kikötői daruk, vasúti jelzőberendezések, hatszáz lóerős Diesel­mozdonyok, motorvonatok, különböző daruk és különleges vasúti váltók beszerzése iránt. TITO JUGOSZLÁV ELNÖK szerdán Brioniból visszatért Belgrádba, hogy megbeszélést folytas­son Kardelj és Rankovics alelnökökkel, akik nem­rég szovjet vezető személyiségekkel találkoztak. AZ AMERIKAI LAPOK részletesen foglalkoz­nak a moszkvai VlT eseményeivel. Egyes lapok kifogásolják, miért csak kis létszámú amerikai küldöttségnek adott engedélyt a külügyminiszté­rium a VIT-en való részvételre. A New York Times szerint a moszkvai amerikai nagykövetség nyomást igyekszik gyakorolni az amerikai ifjú­sági küldöttségre. Attól félnek, hogy az amerikai fiatalok erősen a Világifjúsági Találkozó hatása alá kerülnek. AZ AFGÁN KIRÁLY szovjetunióbeli látogatá­sával párhuzamosan közleményt adtak ki a két ország közötti gazdasági és határkérdésekről. A közlemény szerint a szovjet kormány, az afgán király óhajára, technikai és anyagi segítséget nyújt Afganisztánnak. 256 ANGOL TUDÓS nyilatkozatot írt alá és ebben támogatja az amerikai tudósok felhívását az atombomba-robbantási kísérletek megszünte­téséért. Az aláírók között van az Angol Tudo­mányos Akadémia 17 tagja és két Nobel-díjas tudós. AZ OLASZ KÉPVISELŐHAZ a szerdára vir­radó éjszaka nagy többséggel ratifikálta az euró­pai közös piacról és az Euratomról szóló szerző­déseket. A szerződések ellen csak a kommunisták szavaztak, a baloldali szocialisták az európai közös piac ügyében tartózkodtak a szavazástól, az Euratomot azonban megszavazták. Ez volt az első eset, hogy a baloldali szocialisták külpoliti­kai kérdésben a középpártokkal együtt szavaztak. BONNBAN FIGYELEMMEL KÍSÉRIK a ke­reskedelmi szerződés megkötéséről és a két or­szág állampolgárainak hazatelepítése ügyében folyó moszkvai tárgyalásokat. Számolnak azzal a lehetőséggel, hogy dr. Lahr nagykövet rövidesen jelentéstételre Bonnba utazik. Az eddigi tárgya­lások anyagáról, amelyről a nyugatnémet tár­gyaló küldöttség állandóan tájékoztatja a kül­ügyminisztériumot, Bonnban semmi közelebbit nem közölnek. A REUTER JELENTÉSE SZERINT a sardzsahi repülőtérről szerdán hajnalban kilenc angol bom­bázó szállt fel, hogy támadást intézen az omani felkelők kezén levő területek ellen. Hivatalos he­lyen a támadás célpontjáról részleteket nem közöltek, miután kedden hírzárlatot léptettek életbe. Az Egészségügy! Minisztérium tájékoztatója a gyermekbénulásos megbetegedésekről A bejelentett gyermekbénulá­sos esetek száma az elmúlt hé­ten országosan némileg csök­kent. A járvány területi kiter­jedésében lényeges változás nem történt. Az üdültetési korlátozások megszűntek Nagyhalász (Sza­bolcs megyei), továbbá Jászárok- szállás, Nagykörű és Tószeg (Szolnok megyei) községekben. A 14 éven aluliak csoportos gyer­meküdültetése szempontjából korlátozás alá kellett vonni Hajdú-Bihar megyében Püspök­ladány községet, Békés megyé­ben pedig a békési járás terüle­tét. Csoportos gyermeküdültetés szempontjából jelenleg egész­ségügyi zárlat alatt álló terüle­tek: Borsod-Abaúj-Zemplén me­gye egész területe, Miskolc me­gyei jogú város, Hajdú-Bihar megyéből a berettyóújfalusi, a bibarkeresztesi járás, továbbá a megye püspökladányi járásából Biharnagybajom, Báránd és Püs­pökladány község, Szabolcs- Szatmár megyében Nyíregyháza | város, Nagykálló, Nyírbátor, Tiszalök, Kisvárda és Pátrohs községek, Heves megyéből aa egri és a füzesabonyi járás terü­lete, valamint Eger és Hatvan városok, Békés megyéből a bé­kési járás területe, Pest megyé­ből Fót község. Szolnok megyében az üdülte­tési korlátozások megszűntek. A Dunántúlon és a Duna—Tisza közén járványos terület jelenleg nincs. A főváros továbbra is járványmentes. Ezeken a terü­leteken szórványosan fordult eiú egy-egy megbetegedés. Az 1955. és 1956. évi születésű gyermekek gyermekbénulás el­leni első védőoltása július 27-én az egész országban befejeződött. Az oltásra kijelölt korcsopor­tokba tartozó gyermekek túl­nyomó része megkapta a védő­oltást. A beoltott gyermekek má­sodik oltása Budapesten és a járványtól erősebben érintett területeken augusztus 15-én, ua ország többi részén augusztus hó 22-én kezdődik. További gyer­mek-korcsoportok védőoltását most szervezik. Termelőszövetkezetek! Egyéni gazdák! Már most kössünk szántási szerződést a megye gépállomásai­val, hogy a gépállomások időben el tudják végezni a szántást. 1218 A Belügyminisztérium Tájékoztatási Osztályának közleménye Befejezték a vizsgálatot egy nagyobb ellenforradalmi papi csoport ügyében. Az ellenforra­dalmi csoport központja a buda­pesti központi papi szeminárium volt, ahol már október előtt nagyarányú népi demokrácia­ellenes szervezkedés indult, amely az ellenforradalom ki­robbanása után igen széleskörű­vé vált. Nagy mennyiségű röp­cédulát és egyéb propaganda­anyagot szerkesztettek, illetve sokszorosítottak, amit kapcsola­taik révén — különösen az el­lenforradalom fegyveres gócai­ban — terjesztettek. Szoros kapcsolatban álltak különböző fegyveres csoportok­kal, személyes agitációt folytat­tak közöttük, és élelemmel lát­ták el a harcoló ellenforradal­márokat, majd a fegyveres harc után több ellenforradalmi ter­roristát rejtegettek és bujtattak a hatósági szervek elől. Tevékenységüket a fegyveres harc megszűnése után is folytat­ták. Tabódi István negyedéves teológiai hallgató, volt horthysta tiszt, Varjú Imre római kato­likus lelkész, Kukla Antal és még íöbb pap decemberben és januárban »Kedves Barátom« címmel brosúrát szerkesztett, amit többszáz példányban sok­szorosítottak és az ország külön­böző területein terjesztettek. A brosúra dicsőíti az ellenforradal­mat, a terroristák vadállati te­vékenységét, gyalázza a munkás­hatalmat, a szocialista rendszert, újabb ellenállásra ösztönzi a nép ellenségeit. Tartalmazza ezenkívül Mindszenty József no­vember 3-i beszédét, valamint XII. Pius pápának a magyar­országi eseményekkel foglalkozó, uszító és gyálázó körlevéléit. Az ellenforradalmi papi cso­port egyik vezetője Turcsányi Egon Albert nyugalmazott plé­bános volt, aki fasiszta beállí­tottságáról közismert. Turcsányi a Tanácsköztársaság vérbefoj- tása után tagja volt az Ébredő Magyarok fasiszta egyesületé­nek. 1956 októberében Mind­szenty József titkára lett. Mind­szentinek megbízása alapján egy fegyveres csoport élén részt- vett az Állami Egyházügyi Hiva­tal kirablásában. Onnan titkos iratokat szállítottak el Mind- szentyhez. Turcsányi hamis iga­zolvánnyal ellátva nyugatra akart szökni, de a nyomozó szer­vek letartóztatták. A szervezkedés másik vezetője Lieszovszky Pál volt horthysta alezredes, aki 1943-ban a Szov­jetunió élleni rablóháborúban ta­núsított magatartásáért nemzet- védelmi keresztet kapott. Lie­szovszky Turcsányival együtt vezette az Állami Egyházügyi Hivatal kirablását. A széles körű szervezkedésről, ellenforradalmi tevékenységről egyes egyházi vezetők is tudo­mással bírtak. A nyomozó szervek a vizsgá­lat folyamán nagy mennyiségű ellenforradalmi propaganda­anyagot, brosúrákat, röplapokat, sokszorosító gépet, írógépet fog­laltak le. Ezeket a bizonyítéko­kat sok tanúvallomási jegyző­könyv egészíti ki, amelyek be­szédesen igazolják a letartózta­tottak ellenforradalmi tevékeny­ségét. Az ellenforradalmi csoport ügyét rövidesen tárgyalni fogja a fővárosi bíróság. (MTI) Figyelem! Figyelem! Értesítjük a mozilátogató közönséget, hogy augusztus 6-tól kezdődően az Árpád Moziban héti két alkalommal, kedden és pénteken délelőtt is tartunk eiőadást fél 11 órai kezdettel, teljes helyárak mellett. Augusztus 6-án *A két Lotti« című német film kerül bemutatásra. 1227 A paradicsomtermesztés helyzetéről, a további nemesítési feladatokról tárgyaltak a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Immár Európa-szerte híressé vált a Duna—Tisza közi homok, a Kecskemét vidék «piros aranya«, a paradicsom. Elévülhetetlen ér­demeket szerzett e fontos nö­vény — Nyugat-Európában pél­dául gyümölcsként kezelt — ne­mesítésében a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kísérleti Intézet, élén Mészöly Gyulával, az ismert Kossuth-díjas kutatóval. Az Intézet által előállított kü­lönböző, főként korai fajtákat íogyasztóközönségünk és kon­zerviparunk már elég jól isme­ri. Az intézet kollektívája azon­ban nem áll meg a megkezdett úton, hanem tovább folytatja a paradicsomnemesítést. Az intézetben szerdán össze­jött paradicsomnemesílési érte­kezleten megbeszélték a paradi­csomtermesztés fejlesztésének további útját. Az értekezleten kutatók, társintézetek kiküldöt­tei és gyakorlati termelők vet­tek részt. Mészöly Gyula, az in­tézet igazgatója a paradicsom- termesztés helyzetéről és felada­tairól tartott értékes előadást. Soha ennyit még nem exportáitunk Hangoztatta, hogy paradicsom­termesztésünk az utóbbi évek­ben fokozatos fejlődést mutat. Különösen tapasztalhatjuk ezt az exportnál. A kiguruló export­vagonok évről-évre emelkedő száma is meggyőzően igazolja ezt. 1954. évben 360 vagonnal szállítottunk ki, 1956-ban már 2500 vagon fölé emelkedett a ki­vitel. Ennyi paradicsomot ha­zánk eddig még nem exportált. Kormányzatunk felismerve az export-paradicsom jelentőségét, a kivitelt a jövőben fokozni kí­vánja. 1960-ban már 4200, 1965- bén 5700 vagon a kiviteli elő­A brit légi haderő megindí­totta eddig legnagyobb méretű támadását Ománban. Egyes törzsek, amelyek eddig kitartot­tak a szultán mellett, most a felkelést vezető Imámhoz pár­toltak. A tudósító véleménye szerint a külügyi hivatal súlyosan el­számította magát, amikor fel­irányzatunk. A növekedés jelen­tős. Paradicsom-konzerviparunk nyersanyag ellátása is javulást mutat. Néhány korábbi érésű (középkorai) fajta bevezetése előbbre hozta, illetve mégnyüj- totta a feldolgozási idényt. Ta­pasztalatok szerint legalább tíz nappal korábban indult a feldol­gozás az utóbbi két évben. A paradicsom termesztés fej­lődését elsősörbah az utóbbi évek kedvező gazdaságpolitika fel­tétéleivel, különösen a korai termesztés előmozdítására meg­szabott vonzóhatású árakkal se­gítette elő kormányzatunk. Se­gítette a fejlődést a termelést irányító szervek, különösen a Földművelésügyi Minisztérium Zöldségtermesztési Igazgatósá­gának céltudatos munkája, va­lamint a nemesítéssel, termesz­téssel és feldolgozásával foglal­kozó intézeteink munkatársai. fiz idő nem kedvezel! A termelők az élmúlt évi si­kereken felbuzdulva, az idén is nagy lelkesedéssel láttak mun­kához. Különösen ott tapasztal­hattunk fellendülést, ahol az exportcélra történő termelés az elmúlt években Is sikerrel járt, mint Hatvan, Kecskemét és Bu­dapest környékén. Az idén azonban az időjárás nem kedvezett a paradicsom­nak. a csapadékos idő beálltá­val a korábbi kötésű bogyók nagyrésze felrepedt. Az utóbbi hetek állandó esőzései rendkívül kedvező feltételeket teremtettek a levélbetegségek gyors és nagy­arányú elterjedésének is. A termelői árakról, a felvásár­lásról, illetve az értékesítésről a következőket mondotta az inté­zet igazgatója: — Sajnos, az idén a termelői mérte az ellenállást. A szultán külügyminisztere szerint Iszki, az ománi felkelőknek a brit lé­gierők által elsőnek bombázott erődje, megadta magát. A kül­ügyminiszter azt is közölte, hogy a szultán három északi hadse­regé bekeríteni készül a felke­lőket* Kísérleti Intézetben árak kialakítása, különösen az exportcélra történő termelésnél, nem történt kellő körültekintés­sel. Nem vettük figyelembe elég­gé a termelők érdekéit, illetve azt a törekvésüket, amely a ko­rai termesztés fokozására irá­nyul. A rendellenes időjárás kés­leltette a tömeges érést és ezt a felvásárlási árhál már nem vet­ték kellőképpen tekintetbe, Jobb áruelosztást Az export lebonyolítása meg­nyugtató, de rendezetlen a belső áruellátás és a szállítás. Nincs igényszerinti áruelosztás, meg­engedhetetlen állapot az, hogy nyaralóink, üdülőink, iparvidé­keink, nagyobb városaink szük­ségszerinti paradicsömellátása rosszul van megszervezve. Ezután foglalkozott a további nemesítési feladatokkal. Véle­ménye szerint továbbra is ke­véssé igényes, viszonyainkhoz jó alkalmazkodó fajtákat kell előállítani. Törekedni kell a terrílőképesség, a koraiság nö­velésére. Helyés, ha a Földmű­velésügyi Minisztérium a ter­melők, az exportszervek, a kon­zervgyárak, valamint az érde­kelt kísérleti intézetek bevoná­sával mielőbb kijelöli azokat a fajtákat, amelyek hajtatási (üvegalatti), továbbá szántóföl­di korai (export), valamint konzervipari termesztésre a leg­alkalmasabbak. Koraisáyra törekednek Végezetül elmondta, hogy a legfontosabb feladatnak a ko­rábban érő fajták előállítását tartja. A feladat gyors megol­dására a visszakeresztézéses el­járás kínálkozik a legalkalma­sabbnak, amelyet külföldön rég­óta sikeresen alkalmaznak. Mészöly Gyula után Mészáros László, az iregszemcsei paradi- csömnemesítési munkáról szólt, majd Balogh Sára, a kecske­méti intézet tudományos mun­katársa az 1956—57. évi paradi­csomagrotechnikai kísérleteket értékelte. Az előadások után a látoga­tók megtekintették a kísérleti parcellákat. Nagy érdeklődést keltett a 200 fajtából álló gyűj­temény. Délután hasznos vitán beszél­ték meg a tapasztalatokat­Újabb bombaiámadás az omani felkelők ellen

Next

/
Thumbnails
Contents