Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-18 / 166. szám

CSÜTÖRTÖKI bránikn BEFŐZÉS, mindenütt befőzés... Á szamóca, málna, cseresznye már lejárt, a meggy-szezon a vége felé tart. Barackbeíözés idején legyen szabad egy egészen friss esetet elmesélni. Az asz- szonyka fejti a barackot. Férj- uram nézi hosszasan, végül így szól: — Kár ezt a gyönyörű sok szép szemet kockáztatni... In­kább együk meg nyersen! Ami biztos, az biztos... FÉRFI ÜNNEP. Pontosan egy hete volt Gilette halálának hu­szonötödik évfordulója. 77 éves korában, Los-Angelesben hunyt el a borotvapengekirály. Hatal­mas vagyont és fél pohár, már el nem fogyasztott, rumos feke­tét hagyott hátra. Emlékezésül szomorúan elrebeghetjük: Meg­halt Gilette, oda a .ió penge..; FÉLEGYHÁZI nőolvasónk a tudósokat dorgálja levelében: — »Hagyják már abba az örökös napfoltokat! Semmi hasznunk az ilyesmiből! Vizsgálják inkább a májfoltokat! Az egyénieket, már három orvos kezelte eddig, de sikertelenül. Az a vén Nap jó úgy, ahogyan van, törődjenek az emberi szépséggel!« E pár sorhoz nem fűzünk kommentárt. KÜLFÖLDI sajtóközlés szerint a legrövidebb nevet az egész vi­lágon az »A« nevű svéd városka viseli. Indonéziában van a leg­hosszabb nevű helység: »Ilameng- koebocwonoesnopaitingalgonga- gurracharmsaydinpanotogomo- den«... Elolvasni sem könnyű! Türelmes emberek lakhatnak ar­ra. . s HA MÁR a türelemnél tar­tunk, közkívánatra meg kell em­líteni a jegyváltók rémét, a te­lefonrendelést. A mozipénztarnál való sorbaállás aránylag gyorsan menne. Cseng azonban ötpercen­ként a telefon, s a félretevés le­bonyolításáig a kiadás szünetel. Műsorkezdés előtt húsz perccel pedig kedvesen elénk tolakodnak az ablaknál legalább tízen, mert ók nem várhatnak, hiszen félre­tett jegyük van. Legtöbbjüknek nincsen saját telefonja, hanem a postáról rendelnek. Ezt bárme­lyikünk megtehetné. Állandó napirenden van a kérdés: miért mentesülnek egyesek a sorbaál­lás alól? Egyáltalán, miért nem állhat oda mindenki? Délelőtt elővétel van. A délutáni jegyki­adás idejére a legtöbb dolgozó ráér. Érdekes, pontosan arra a negyven percre nem érnek rá egyesek, amíg várakozni kellene a többi, közönséges halandóval együtt..; A beszüntetési javas­lattal együtt pótindítványt is terjesztünk elő: ha érthetetlenül, de mégis marad a jelenlegi álla­pot, nem ártana jó borsos félre- tevési díjat felszámítani, E HETI kegyetlen »szójáté­kunk«. Gyengébb idegzetnek ne olvassak el. íme: Mi a kü­lönbség az anyósának bátran odamondó Kanál János zongora­hangoló és a közismert tálalási eszköz között? Semmi. Betűről betűre ugyanaz mind a kettő: merő kanál. (Ezúttal is elhárí­tunk minden nevezendő felelős­séget.) EGYRE TÖBB BNMSZ-tagot láthatunk a Szcktó-fürdőben. Alakulásához állítólag krónikánk is némileg hozzájárult, amikor a víz összetételét elemezte és az il­lemhely általános használatát sürgette. A "Be Nem Merítkczők Szektája« hívei kimennek a strandra, de a medencéket gon­dosan elkerülik. Napoznak, zu­hanyoznak. Eddigi megfigyelések szerint a nők vannak többség­ben. VERSET kapott a Csütörtöki krónika. Cime: A boldog hor­gász. Baján adták fel, legalább is a bélyegző azt mutatja. Saját kérésére a bájosan együgyű szerzemény alkotójának a nevét mellőzzük. íme, a mű: Tátog, tátog halacslai, nem kicsi, de nagyocska Tátog, tátog nagyokat, horog felé kapogal. Horgon édes giliszta: bekapja a halacska.., Horgász viszi halacskát, főzet otthon vacsorát. Megeszik a halászlét, isznak rá jó rizlinglét, poharukat emelik, a jó fogást éltetik! VALAMENNYI fővárosi lap szen­zációként közölte a hírt, hogy szep­temberben megnyitja a kapuit i hétszáz nézőt befogadó pesti Jég- színház. Budapesten ez újdonság ként hat, ám Kecskeméten régótí bevezetett dolog. Katona Józsefro elnevezett színházunk nézőtere, jó­formán építése óta, a téli hónapok ban, tökéletesen teljesíti a jégszín- ház funkcióit. Ügy tartják, a huza tos színpadon kívül a leghátsó so­rok a legalkalmasabbak arra, hogj bakancsban és téli kabátban náthái szerezzünk. Ugyancsak „mélyhűtött' a dohányzónak kinevezett, fütctler előcsarnok. IDEGEN elnevezéseket olvas­hatunk szép számmal az étlapo­kon. így bizonyára kifizetőbb. A vendégeket megijesztené a paradicsomos káposzta, vagy a húsos babfőzelék esetleges ma­gasabb ára. — Szívesebben vá­lasztják, ha albán nemzeti ele­delként, vagy Casablanca-vag- dalék zöldbabbal fedőnév alatt szerepel. Előfordulhat meré­szebb eset is. Mi lesz akkor, ha a fasírozottat véletlenül porcu­korral »sózzák«, de alaposan? Leleményesség kérdése. Tálra kell tenni az elfuserált húspo­gácsákat és leönteni fahéjas ecettel elegyített kapormártás­sal. Rá egy kis tejfelt, kakaó­port, borsot és reszelt sajtot. Ha még mindig nem éri el a kü­lönlegességi normát, a kocsike­nőcsöt sem szabad sajnálni. A fogpor és vazelin érdekes zama­tot ad. Az így nyert ételt »Ho­nolulu vagdalt Zarathusztra módra« elnevezéssel kell az ét­lapra írni, legalább tíz százalék áremeléssel. A vendég persze zokszó nélkül, megdicsőült arc­cal fogyasztja az egzotikus ele­delt. - Kissé furcsákat gondol ugyan magában a honoluluíak- ról és a perzsák nagy vallásala­pítójáról, de kifelé nem mutat­ja. Nehogy a pincér műveletlen­nek tartsa... jFoglalkozzanak pártszervezeteink a szegény par a sztságga l A Magyar Szocialista Mun­káspárt alapjában véve már ki­javította a párt parasztpoliti­kájában az előző években elkö­vetett hibákat. Megszűnt a kö­telező begyűjtés, valamint a tűz­és jégkárbiztosítás. A felvásá­rolt termékekért megfelelő ára­kat fizet az állam a termelők­nek. — A termelőszövetkezetek fejlesztésében biztosítjuk az önkéntességet. Mindezek az in­tézkedések megnövelték a ter­melési kedvet. Javult a mező- gazdasági munkások és szegény- parasztok helyzete is, azonban ez a réteg még mindig több ne­hézséggel küszködik, mint a na­gyobb földterülettel rendelkező középparasztság. A szegényparasztságnak ezt a helyzetét pártszervezeteinknek figyelembe kell venni. A sze­gényparasztság. ha megfelelően I foglalkozunk vele, a párt leg- iszilárdabb támaszát jelenti. Az [elmúlt években, sajnos, a szük­ségesnél kevesebbet törődtünk ívelük. Ezt a mulasztást párt- [szervezeteink több helyen felis- [merték és megjavították a sze- [gény parasztok között végzett munkájukat. Volt — nincs — és mikor lesz? jSzabadféri színpad Kecskeméten 1952 óta öt nyáron át sok kel­lemes estét töltött Kecskemét közönsége a szabadtéri színpad előadásain. Igaz, hogy az Üj Kollégium udvara gyakran ki­csinek és korszerűtlennek bizo­nyult, de Ibsen Nórájától kezdve a vígjátékokon és operetteken keresztül az esztrádig és tánc- zeneműsorig — sok szépet és szórakoztatót adott. Jól emléke­zünk még a koreai néphadsereg ének-, zene- és táncegyüttesének és a Magyar Állami Népi Együt­tes fergeteges sikerű, színpom­pás szabadtéri előadásaira is. És 1957 nyarán még semmi sem történt. Hívjuk fel telefonon az Országos Filharmónia szervezési irodáját, a számot sokan isme­rik: 19—81. Kérdéseinkre meg­lepetés a válasz. Halljuk tehát a részletes, hátralevő nyári prog­ramot. Július 22-én még a színház hűs falai között mutatjuk be Jacoby »Sybill« című 3 felvonásos ope­rettjét, az Állami Operaház és a Fővárosi Operettszínház művé­szeinek vendégjátékát. Külön meglepetés: régi komikusun­kat, Solymossy Imrét is viszont­látjuk az operett egyik főszere­pében. Augusztusban — és ez főleg az Űj Kollégium tornyát újjáépítő Tatarozási Vállalattól függ — talán megnyílik a szabadtéri színpad is. Noha ez még csak terv, .a műsor máris kész. A dá­tumok és a műsor a következő: Augusztus 4-én a Belgrádi Rá­dió 24 tagú tánczenekara és szó­listái; 19—20-án Ábrahám Pál világhírű jazzoperettje, a Viktó­ria 3 felvonásban, balettkarral, végül, és most jól fogózkodjunk meg, 28-án az Állami Népi Együttes új műsora, a »Kisboj- tár« táncjáték, három felvonás­ban, öt képben kerül bemuta­tásra. Addig is mindent megteszünk a színpad felállítása érdekében. A viszontlátásra valamennyi elő­adáson. Tegyük hozzá: mi is ragaszko­dunk ehhez a viszontlátáshoz! A dunavecsei és a kiskunfél­egyházi járás több községében az olyan szegényparasztok részé­re, akik kis földjük mellett jö­vedelmük jelentős részét nap­számból, vagy részesművelésből szerzik meg, a pártszervezetek gyűléseket tartottak. Ezeken az összejöveteleken megtanácskoz­ták a szegényparasztok problé­máit, a bérkérdéseket és a tár­sadalombiztosítás lehetőségét. — Szabadszálláson és Kiskunfél­egyházán az egybegyült sze­gényparasztok abban állapodtak: meg, hogy csak úgy mennek el napszám ba, ha a gazdák a társadalombiztosításba is beje­lentik őket. A gyűlés részvevői foglalkoztak azzal is, hogy mun­kájukért tisztességes napszám­bért várnak a gazdáktól. Az egybegyült szegényparasz­toknak a pártszervezetek képvi­selői elmondották, hogy törek­véseiket Ijielyeslik és biztosítot­ták őket a párt támogatásáról) Ugyanakkor arra is felhívták a gyűlés részvevőinek figyelmét, hogy a társadalombiztosítás és a napszámbérek megjavítása még nem elegendő helyzetük tel­jes megjavulásához. Boldogulásu­kat, állandó foglalkoztatásukat legjobban a termelőszövetkezeti gazdálkodásban találnák meg; A termelőszövetkezetekbe való belépés azonban önkéntes és ezért a szövetkezetét körükben sem erőltetjük. De megmondjuk nyíltan, hogy a termelőszövetke­zetet jobbnak tartjuk és ezért erre felhívjuk a figyelmüket. Mi arra törekszünk — és en­nek érdekében komoly erőfeszí­téseket is teszünk —, hogy mi­nél több jól működő termelőszö­vetkezet legyen és az tagjainak magas jólétet biztosítson. A pártszervezetek kiküldöttei el­mondották a gyűlésen részvevő szegényparasztoknak, hogy ügyes bajos problémáik megoldásá­ban, helyzetük megjavításában állandóan ; segíteni kívánják őket. A szegényparasztok ezt örömmel és megelégedéssel vet­ték tudomásul és elmondották hogy a párt is mindenkor szá­míthat rájuk. A dunavecsei és a kiskunfél­egyházi járásban rendezett sze- gényparaszt-gyűlések eredmé­nyesek voltak. Helyes lenne, ha a pártszervezeteink máshol is többet törődnének a szegénypa­rasztokkal, napszámosokkal és kisbérlőkkel. Túrt József Milt JOIIV UlliVl': Tbondup délután érkezett meg, szokott vidám, bár némileg foghíjas vigyorgásával. Meglehetősen kalandos útja volt a Jégesésen keresztül, — serpa cimborái nagy mulatságára, akik nagyon értékelni tudtak minden tréfát, mászóvasat akart csatolni bakancsára, de fordítva, hegyes oldalával a talpa felé, illesztette fel. Megjöttét mindnyájan kitörő örömmel üdvö­zöltük. Tenzing és Thondup kedvük szerint újjászervezték az egész tábort — főleg a konyhát —, és ezentúl tojáslepényt kaptunk a teánk melié. * A csúcstámadást megelőző néhány nap alatt a tábori élet szabályos rendben folyt. Az Előnyomulás bázisa mindenkor igen népes volt, és az ember szerencsésnek mondhatta magát, ha lefoglalhatott egyet a hat Meade-sátor közűi, hacsak nem részesítette előnyben a gúlasátor vendég- szerető légkörét, vagy a nagy kupolasátrat, amelyben étkezéseink bonyo­lódtak le; mindnyájan alig pár lépésnyire voltunk egymástól, — a kilenc­szer kilenc méternyi területen, egy széltől védett kis horpadásban, tizen­két különféle alakú sátor állott. Reggel nyolc órára sátrunk falát belülről a ráfagyott lehelet fehér kristályos felülettel vonta be; a nap még nem süt a táborra. Dermesztő hideg uralkodik. A sátor nyílásában egy serpa vidám képe jelenik meg: egy csupor erősen édesített és nagy adag tejporral kevert teát nyújt felénk. Ettől felfrissülve várakozunk, míg a meleg napsütés szétterjeng a sátor tetején; ez úgy háromnegyed kilenc tájban következik be. A hideg olyan metsző, hogy a korábbi felkelés ugyancsak nagy lelkierőt kívánna. Kibújunk a sátorból: hát megint egy újabb nap vár reánk az Everesten! A felhőtlen égről kápráztató sugarakat küld a nap, és arra késztet, hogy felrakjuk hószemüvegeinket. Gyors pillantással körülnézünk — először a Lhoce lejtői felé; vajon munkához láttak-e már társaink. Elővesszük a látcsövet és megkeressük a jólismert pontot a Fal közepetáján, ahol a 7. tábor áll. Semmi mozgás odafenn. Megállapíthatjuk, mekkora meny- nyiségű hó rakódott a Nyereg peremére és a Lhoce tetőgerincének torla­szaira. Ezután a nagy sátorba sietünk reggelizni; 93 Da Namgjal a konyha védett fedezékéből gőzölgő zabpehellyel meg­rakott tálakat hoz. A sátorban hihetetlen zűrzavar uralkodik, ládák, háti­zsákok, újságok és konzervdobozok hevernek egymás hegy én-hátán. A szétszórt limlom közepette a bennlakók még hálózsákjaikban melegsze­nek, felfújt derékaljaikon hevérészve. A reggelit kényelmesen költjük el, hiszen rendszerint rengeteg megbeszélnivalónk van a nap tennivalóira vonatkozólag. A szalonna, esetleg tojás vagy sült hús fölé hajolva talál­gatjuk, mikor érkezik meg a legközelebbi posta; változás történik a Déli Nyeregre szánt rakomány tehertáblázatában, és még egy serpát kell beosztani a Nyeregre indítandó szállító csapatba; fontos üzenetet kell leküldeni az Alaptáborba, vajon hány »csúcstámadási« és hány »Compo« láda van még odalenn? Mindez életbevágó módon érinti' terveinket, emel- ' lett esetleg nagyobb mértékben kell majd a »csúcstámadási« adagokat fogyasztanunk itt az Előnyomulás bázisán, aminek egyáltalán nem örü­lünk: egyik társunk feljegyez valamit, hogy értesítést küldjön az Alap­táborba James Morrisnak. Eközben Charles Evans a sátorajtó közelében egy élelmiszeres ládán üldögél és látcsővel kémleli a fölénk emelkedő lejtőket. »Mit csinálnak, Charles?« — »Éppen a 7. tábor fölött járnak. Nem valami gyorsan halad­nak. .. Most Tom Bourdillon csapatát látom, az 5. táborból éppen most indulnak felfelé a lejtőn.« Apránként mindnyájan szétszóródunk. George Band Tenzinget keresi fel, hogy a serpákról tárgyaljon, akik aznap este fognak felmenni vele az 5. táborba, a 7. táborhoz vivő útjuk közben; a csúcstámadásra szánt készleteket szállítják fel. Ugyanazok az emberek lesznek, akiket a csúcs­támadásra szemeltünk ki. Greg, Ed Hillary és én szintén felmegyünk, rakományt viszünk az 5. tábor részére és a terhet el kell osztanunk egy­más között. Mind a két csapat késő délután indul, mert a hőség igen kényelmetlen. Így telik el az idő ebédig, amikor megint mindenki összetalálkozik az étkezősátorban. Leves után szalámi következik, meg egy hatalmas kerek sajt — csupa csemege; konzervvaj, egy doboz svájci Knäckebrot és a mi készletünkből való piskóta. Mindezt kávéval vagy limonádéval öblítjük le, amelyek a »csúcstámadási adag« csomagjaiból származnak; Ismét felpillantunk George Lowe és Michael Ward felé. Most megint leültek, de csak kevéssel alacsonyabban, mint a Lhoce-gleccser teteje — úgy van, izgalmasan közel jutottak hozzá. Vajon tovább mennek-e? Rövidesen elszontyolodva látjuk, hogy lefelé indulnak. Eközben megjele­nik Tom Bourdillon és hat serpájával áthalad az utolsó meredek lejtőn a 7. tábor alatt; nemsokára eltűnnek a jégkúp mögött, i— újabb kilenc­ven és egynéhány kiló készlet jutott fel a Fal feleútjáig; 94 (Folytatjuk)

Next

/
Thumbnails
Contents