Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-10 / 159. szám
hu múlni a nagyvilágban AZ EGYESÜLT ALLAMOK hadseregének hivatalos lapja szerint a szovjet hadsereg az egyetlen a világon, amelynek »teljesen új, háború utáni fegyvertára van kialakulóban-». A lap szerint a szovjet haderő “képes arra, hogy bármilyen éghajlat alatt és bármilyen területen akár nukleáris, akár nem nukleáris háborút viseljen, akár kicsi, akár nagy ez a háború«. A LA CAIRE című lap szombaton bejelentette, hogy az arab államfők a jövő hónapban valószínűleg kerekasztal-értekezletet tartanak, hogy »összeegyeztessék külpolitikájukat és véget vessenek annak a feszültségnek, mely a legutóbbi jordániai események miatt egyes arab államok között fennáll«. SZOMBATON hajnalban és szombaton este a jordániai angol fegyveres erők utolsó 1500 katonája is elhagyta az Akabai támaszpontot. Elutazásuk előtt a támaszponton az angol zászló helyébe felvonták a jordániai színeket. ADENAUER kancellár egy nürnbergi választási gyűlésen mondott beszédében a Nyugat- Néinetország felfegyverzésére irányuló politika folytatása me! lett foglalt állást. Megismételte szokásos koholmányait a Szov jetunió »támadó szándékairól«, és hangoztatta, hogy egységre van szükség a Nyugattal. Beszédében ismét előhozta »a kelet németek felszabadításának« kérdését. Szembehelyezkedett azzal hogy az NSZK mondjon Le az atomfegyverekről, s ellenezte a szociáldemokratáknak Németország semlegesítésére vonatkozó követelését. NEPALI sajtójelentés szerint Tanka Praszad Acsarija nepáli miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását. A kormányfő állítólag felkérte az uralkodót, hogy tegye lehetővé »egyszínű« kormány megalakítását, vagy pedig fogadja el a jelenlegi kormány lemondását. A SZOVJET KORMÁNY jegyzéket intézett a Német Szövetségi Köztársaság kormányához a két ország kulturális kapcsolatai, valamint műszaki és tudományos együttműködése fejlesztéséiül. A jegyzék megállapítja, hogy a tárgyalások megindulását nyugatnémet részről erőteljes huzavona akadályozza. Foglalkozik a jegyzék a hazatelepítések kérdésével is. A szovjet párt- es kormány- küldöttség Csehszlovákiában A Csehszlovákiába tartó szovjet párt- és kormányküldöttség, a moszkvai rádió szerint, kedden a reggeli órákban érkezett a csehszlovák határra. Moszkvából hétfőn délután indult el Hruscsov, Bulganyin és a küldöttség többi tagja. Moszkvából jelentették, hogy a vnukovói repülőtéren a küldöttség elutazása után a diplomáciai testület tagjainak és a sajtó képviselőinek bemutatták a szovjet polgári légi flotta legújabb típusú utasszállító repülőgépét. Az Ukrajna elnevezésű, turbina meghajtású gép sebessége 600 kilométer körül van. Az új repülőgépet már kipróbálták és rövidesen bevezetik a rendszeres utasforgalomba. ZORIN: A leszerelés előfeltétele az atomfegyver eltiltása (London) Az ENSZ leszerelési albizottsága hétfőn ülést tartott. Felszólalt Zorin szovjet és Stas- sen amerikai küldött. Az ülésről még nem közöltek részleteket- Értesülések szerint Zorin felszólalásában hangoztatta, hogy minden leszerelési egyezménynek előfeltétele a nukleáris fegyverek használatának betiltása. Azzal a nyugati javaslattal kapcsolatban, hogy szakértők dolgozzák ki az atomleszerelés ellenőrzését, Zorin rámutatott, hogy a szakértők összeültetése felesleges időhúzás. Az albizottság legközelebbi ülését szerdán tartják. A nyugati küldöttségek tagjai ismét zárt ajtók mögött tanácskoztak a leszerelési tárgyalások állásáról. A szovjet nép egységesen támogatja az SZKP bel- és külpolitikáját (Moszkva) A Pravda hétfői számának vezércikke a Központi Bizottság elnöksége tagjainak le- ningrádi látogatásával foglalkozik. Megállapítja, az a meleg fogadtatás, amelyben a város lakói a párt vezetőit részesítették, híven tükrözi, hogy a nép egységesen támogatja a kommunista párt kül- és belpolitikáját. Az üzemi gyűlések és a város dolgozóinak vasárnapi felvonulása azt bizonyítja, hogy a szovjet emberek mélyen megvetik a frakciósok, párttól elszakadt, népellenes csoportját, még öntudatosabban és határozottabban növelik erőfeszítéseiket, hogy megvalósítsák a kommunista építés nagyszerű feladatait. Mindez ékes tanújele annak, hogy a nép szilárdan tömörül a kommunista párt, annak központi bizottsága és a szovjet kormány köré. Bizonyítja, hogy a szovjet dolgozók a Központi Bizottság határozatát rendkívül szükségesnek tartották és ebben látják annak biztosítékát, hogy a XX. kongresszus célkitűzései következetesen megvalósuljanak — írja a PravdaI A KI Z ELETEBOLf Ä béie és baráiság slaféíája Hétfon délután negyed hatkor megyei MSZMP intéző bizottsága épülete elől. — A tájékozatlanok kíváncsian kérdezgették; »Mi lesz, verseny?« Csakhamar kiderült azután, hogy a KISZ-jel vénnyel feldíszített motorosok a Bács megye ifjúságának, népének üzenetét jelképező selyemszalagos stafétabotokat viszik Ceglédre, hogy ott átadják azokat az Olaszországból elindított nemzetközi VIT-váltó- nak. Staféták hozták a községekből, járási székhelyekről a szalagokat, amelyeken ilyen felírások olvashatók; »Üdvözlet a VI. VIT-nek — Kecskeméti Gépgyár KISZ«, »Üdvözöljük a Világifjúsági Találkozót — Bács megye és Kecskemét asszonyai«, »Éljen világ ifjúságának harcos seregszemléje — Ballószög«; vörös szalagon hímzett fehér virágok között díszük a nyárlőrinci EPOSZ-szervezet üzenete, és így tovább: minden falu küldi üdvözletét a béke és barátság nagy találkozójára. A motorkerékpárok útja KecsHogyan szerez pénzt a Gépgyár KISZ szervezete ? Három ifjúsági export-brigádot szerveztek a Kecskeméti Gépgyárban a KISZ tagjai és reszt vesznek a hasonló brigádok országos versenyén. Dicséretet érdemel a gyár vezetősége, amiért a hárojn brigád terven felüli termeléséért esedékes vállalati jövedelmet a KISZ szervezetnek adja. A kiszisták mintegy 25 ezer forintra számítanak, s nem kétséges, derekasan helyt is állnak, hogy év végén kezükben lehessen szervezetük anyagi szükségletének fedezésére a pénzösszeg. I HÍREK az országból Társadalmi munkával egy UF 221. marógépet készítettek a Csepeli Vas- és Fémművek Szerszámgépgyárának kiszistái a moszkvai Autógyár fiataljainak. A komszomolisták viszonzásul egy autóbuszt ajándékozlak nekik. Az ifjúsági rendezvények, bálok és klubestek bevételeinek 50 százalékát a VIT-alap javára fizetik be a Hajdú megyei KISZszervezetek. « Baráti levelezést kezdeményeztek a szovjet fiatalokkal egyetemisták és diákok Debrecenben és a környező községekben. 1« A román fiatalokkal Nagylakon, a jugoszláv fiatalokkal pedig Mórahalmon tartanak határmenti VIT-találkozókat, a Csong- rád megyei kiszisták. Ifi Minőségi KISZ-brigádoK.at szerveztek és VIT-versenyt indítottak a győri Pamutszövő és Műbőrgyár kiszistái. *■ X A VIT-alap javára 30 filléres felárat számítanak a szokásos belépődíjakhoz a Borsod megyei kultúrházakban. 1ló árcius 28-án p23 fiatallal megalakult Izsákon ts a KISZ szervezet s ma már 82 tagja van. A taglétszám örvendetes növekedésének az az oka, hogy a Kommunista Ifjúsági Szövetség Izsáki szervezetében megtalálják a fiatalok azt, ami eddig hiányzott nekik■ Fejlődhetnek politikailag, kulturális téren, a sportban, s megfelelően szórakozthatnak is. A politikai kérdésekről ifi-naAjándékok a VIT-re A KISZ KECSKEMÉTI fiataljainak moszkvai nemzetközi fesztiválra küldendő ajándéktárgyai elkészültek. Ezek azoknak az üzemeknek a sajátosságait tükrözik, amelyekben az ajándékozó fiatalok dolgoznak. A KECSKEMÉTI GÉPGYÁR kiszistái például két gyönyörű kazettát készítettek fából, s tetejükre miniatűr bronz fürdőkályhát, valamint zománcfürdőkádat erősítettek. A gyár minden — az asztalos, öntő, kádkészítő — üzemrészének munkája benne van tehát az ajándékokban, de bennük van az a szeretet is, amely nélkül nem sikerültek volna ilyen művészien gyönyörűre. A FÜSZÉRT V. KlSZ-szerve- zete különböző csemegeárukkal gazdagon és ízlésesen megrakott kosarat, a Barnevál kommunista fiataljai herendi porcelánból készített két tyúkból és egy kakasból álló vitrin díszszobrot, a rendőrség kiszistái Kecskemét város nevezetes épületeinek a fényképeiből összeállított szép albumot, a Cipőgyár fiataljai egy pár bűbájos fehér gyermekcipőt, a Vasműszaki Nagykereskedelmi Vállalat KISZ-fiataljai kecskeméti barackpálinkával teli bőrkulacsot, a Vendéglátóipari Vállalat ajándékozói pedig egy, barackpálinkát, a leghíresebb Bács megyei bort, s ürmöst tartalmazó, háromrészes és nemzetiszínű abroncsokkal ellátott kis hordót küldenek a VlT-re. ÉS A SZIVÜKET, amelynek dobogását megérzik majd a — világ, ki tudja, melyik tájáról származó — megajándékozottak. Nehru Hágába utazott (Hága) Nehru indiai miniszter- elnök a nemzetközösségi értekéziét befejezése után, hétfői Hágába érkezett. hétfőn1 Nyugat-Európáfaan megtört a hőhullám ereje Az európai hőhullám ereje, a hétfőn érkezett jelentések szerint, Európa egyes részein már megtört. Svédországban erős záporeső következtében a hőmérséklet 22 fokra süllyedt. Hollandiában már csak 23 fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Prágában zivatar vetett véget az emberemlékezet óta nem tapasztalt nagy hőségnek. Párizsban is esik az eső. Hétfőn felhős volt az ég és a hőmérséklet 24 fokra1 csökkent. Olaszországban és Ausztriában! azonban még mindig teljes erő-[ vei tombol a kánikula. Olaszor-i szagban 600-ra emelkedett azok-j nak a szárna, akik a hőség következtében vesztették életüket. Ausztria egyes részeiben hétfőni 42 fokot mértek. 27 helyről erdőtüzet jelentettek. Magyar étterem Münchenben Münchenben állandó magyar étterem nyílt meg. A konyha remekeit hét magyar szakács készíti. A vendégek szórakoztatásáról Toki Horváth Gyula és| zenekara gondoskodik. A műn-, cheni étterem az első, amelyet; nyugati államban létesítettünk,' Nyílik a városi KISZ- | titkár szobájának az ajtaja, fiatal fiú lép be rajta. Határozott tekintetű, csinos legény- 1 ke, tiszta kék inget, I vasalt nadrágot, barna szandált visel. Látszik [ rajta, mindig nett, ma- i gával, az öltözékével is törődő lehet, de most talán jobban kicsípte 1 magát, hiszen a vezető- ! jét kereste fel. Udvarias, illedelmes, de | csöppet sem félszeg, vagy megilletődött. Baranyi Sándornak [ hívják 18 éves cukrásztanuló, és a Ven- léglátóipari Vállalat , KISZ-6zervezetének a > gazdasági felelőse. Gaz- 1 dasági ügyben jött el i most is: 80 darab VIT- | sorsjegy árával számol i el, s kér 30 KlSZ-bé- 'lyeget Is, annyian vanA pazda-sáfri jddas nak ugyanis náluk már a KISZ-ben. Aktatáskájából elővesz egy nagy papírdobozt, »Diplomáié« van ráírva, nemrégiben még román cigarettát tartalmazott; most pedig a Sanyi »Wertheim- kasszája«. Komolyan leszámolja a pénzt, figyelme, minden mozdulata arról árulkodik, hogy nemhiába őt választották erre a fontos bizalmi posztra. Ahogy nézem, két kép kísért: az egyik rettenettel, a másik jóleső érzést váltva ki bennem. Az egyik: ha október nem úgy végződik, ahogy — hála azoknak, akiket illet = végződött, Baranyi Sanyi nem cukrásztanuló volna most, hanem inas, és maszatosan szaladj ide, szaladj oda fiú volna, aki nem szólhatna szót sem, ha a mester, a segéd belerúgna, pofon ütné. Bizony, Sanyikám, az olyan ajtón, amelyen beléptél, te nemigen járhatnál ki, s be, se- hogysem, nemhogy ily otthonosan. A másik kép a jövőből rajzolódik elém és ezt mutatja: Baranyi Sándor elvtárs jónéhány kilóval már nehezebben, talán kicsi pocakkal is, üzletvezető valamelyik cikrászdában, s féltőn vigyáz arra, hogy a pok, gyűlések alkalmával a község politikailag jól tájékozott vezetői szokták felvilágosítani őket, ami a kultúrmunkát illeti: színjátszó és táncesopurtja, valamint jazz-zenekara is van az izsáki KISZ szervezetnek, Bá úlönböző sportolási lehető- ségek között is válogathatnak a fiatalok, Van két labdarúgó csapatuk, tőr- és kard- vívó szakkörük ti, illetve 9 taggal, asztalitenisz szakosztályuk 32, ökölvívó és sakkcsapatuk 12 és 18 fővel. A vezetőség most töri a fejét, hogy miképpen szerezzen felszerelést a birkózóknak, mert erre a sportágra is jelentkeztek 40-en; ugyancsak felszereléshiánnyal küzdenek C súlyemelők is. Dehát nem hagyják magukra a kiszistákat a párt, a tanács, a szövetkezet, hiszen a két utóbbi már eddig is összesen 10 000 forint értékű felszereléshez juttatta őket; még televíziót is tudtak vásárolni helyiségükbe. í i ogy az Izsákiak KISZ szer- vezete ilyen gazdag lehetőségekkel rendelkezik a fiatalok neveléséhez, ez nagyban köszönhető Horváth Rezső és Illés István elvtársaknak, az MSZMP elnökének, valamint a tanács VB elnökének. Az ő ifjúságunkat segítő munkájuk ösztönző például szolgálhat más falvainl vezetői számára is. 00000 bevétel, a közösség pénze hiánytalanul oda kerüljön, ahová való. A KISZ fogja erre nevelni nehéz, de szeretetteljes munkával, s ahogy nézem ezt a Sanyit, jó tanuló válik belőle. Persze, addig sok víz lefolyik még a Dunán— Tiszán, megszámlálhatatlan fagylalt is elfogy Kecskeméten, — s ha már itt tartunk, hadd áruljam el: Sanyi lesz a 28-án megrendezendő megyei fesztivál cukrászsátrának az egyik eladója? Biztos vagyok benne, nagy tolongás lesz Ott a fagylaltért. S nemcsak a meleg miatt, ugye, lányok?! (tarján) keméttől Ceglédig valóságos diadalmenet volt; a mezőkön dolgozók megálltak munkájukban, mosolyogtak az arcok; kezek, kalapok lendültek üdvözlésre, egy szembejövő teherautóról fővárosi Ifjúmunkások éljent kiáltottak, Nagykőrös szélén barátságosan integettek a szovjet katonák. Este 7 órakor befutott Pest felől a szovjet hősök ceglédi emlékműve elé a nemzetközi staféta, és rövid ünnepség után tovább haladt Szolnok felé, már a Bács megyei fiatalok, öregek, a népek közötti béke cs barátság mellett hitet tevő üzenetével is. Száz, ezer cs millió patak fut így egy cél, a tenger felé, hogy benne hallassa szavát; — a moszkvai VIT-en az emberek millióinak egyöntetű vágya, követelése nyer majd kifejezést: békét, barátságot a népek között! — A Kalocsai Könyvesboltba új könyvérdekességek érkeztek. Jean Effel -A kis angyal« című rajzos füzete, Homeros: »Ilias«-a, a magyar klasszikusok sorozatban pedig Arany János «-fülemüle« c. verses kötete jelent meg. Eny fatu fiatal fainak gazdag lehetőségei