Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-06 / 156. szám

Ml

a gahonaMvá^át'Uís ügyében?

Közismert és szinte közmondásos a paraszti gyanakvás és bizalmatlanság minden ujjal és minden új emberrel szemben. A parasztember kételkedő, ta- máskodó természete azonban nem valamiféle »faji« jelleg és a jelek szerint egyáltalán nem brökéletű. Csupán arról van szó, hogy a földbirtokosok, gyárosok és hatalmuk sokféle szeKértolója százszor és ezerszer becsapták a múltban a parasztságot (mint ahogy a többi dolgozó réteget is) és még ma, a népi hatalom tizenharmadik évében is kísért a régi csalódások emléke. Kár lenne a hely és az idő e megállapítás bővebb bizonyítására. Az olvasónak bizonyára elegendő ódiumként a régi kortesbeszédek fűt-fát ígérgető kánaánja és a választásokat követő nesze semmi, fogd meg jól — gyakorlat felemlítése. S az évszázadok keserű tapasztalatát, a számtalan csalódás, megcsalattatás emlékét elhalványítani tudta csúpán, de feledtetni még nem az elmúlt évtized.

Jórészt ebből a forrásból táplálkozik a parasztság körében tapasztalható kétkedés a begyűjtés végleges megszüntetése tekintetében is. A forradalmi munkás-paraszt kormány első megnyilatkozásában kihirdetett állásfoglalás — a begyűjtési rendszer megszüntetése — úgyszólván beleveszett a november elején gombamódra elszaporodott pártok és pártocskák különféle nyilatkozatainak tengerébe. Hónapók kellettek ahhoz, hogy a parasztság a saját egyéni tapasztalatából is meggyőződjék: nem kérik most a baromfit sem, a tojást sem — ügylátszik mégis csak megszűnt a begyűjtés.

De ahogy sárgulni kezdtek a gabonák, újra felütötte a fejét a kétkedés,- Hogyan biztosítja a kormány a munkásság, a városok lakosságának kenyérellátását?

Igaz, a kormány már hónapokkal ezelőtt kinyilvánította, hogy az ellátatlanok kenyerének biztosítását szabadfelvásárlással kívánja megoldani. Szabadfelvá- sátlás.:: tavaly is volt, sokan kötelező szabadnak mondták, s mindenki tudta, hogy inkább kötelező volt, mint szabad. És mennyit ad az állam a gabonáért? Érdemes lesz-e jövőre is vetni kenyérnekvalőt?

Sok válaszolatlan kérdés várt feleletet még két- három héttel ezelőtt is, amíg nyilvánosságra nem került a gabona szabadfelvásárlásáról hozott kormányrendelet. Ezt a bizonytalanságot aztán alaposan kihasználta az októberben még nyíltan ágáló reakció. A legvadabb rémhírek kaptak lábra, s terjedtek el széles körben. Öregcsertőn, Miskén, Pálmonöstorán maguhk is hallottunk olyan kérdést: mennyi lesz a fejadag? Többen kérdezték, hogy menynyivel emelik fel a cséplési díjakat. S szinte hiegyeszerte ott izzik a parasztok szemében a kérdés: nem a kötelező gabonabegyűjtés új formája lesz-e ez a szabadi élvásárlás ?

Aki olvasta a rendeletet,

az .már megnyugodhatott. Szó sincs a terménybeadás semmiféle kényszeréről. Minden gazdálkodó annyi terményt tart meg magának, amennyit jónak lát, s annyit ad el az államnak, ameny- nyit éppen akar. A munkás- paraszt állam a gabonafelvásárlást nem a törvény erejére, hanem az ellenértékeként megállapított 200—240 forintos méltányos (világpiaci) árra és a dolgozó parasztság öntudatára alapozta. Arra, hogy a dolgozó parasztság átérzi hazafias kötelességét és a méltányos ár ellenében az állam rendelkezésére bocsátja terményfeleslegét, hogy szövetségesét, a munkásságot ellássa kenyérrel.

Igaz, a gabonafélék forgalma nem a régi, kapitalista értelemben szabad. De azt hisszük egyetlen jóérzésű ember sem sírja vissza az olyan szabadságot amikor a kisebb gazdák egyhar- madával, vagy az évi átlagár felével is olcsóbban voltak kénytelenek eladni gabonájukat a terményspekulánsoknak cséplés után, mivel nem volt kitartásuk Az állami felvásárlás most nem használja ki a szegényparaszt ság esetleges rászorultságát, cséplés után azonnal felvásárolt gabonáért is elfogadható árat fizet. Ugyanakkor a köz érdekében nem engedi, hogy bárki is spekuláljon, üzleteljen a gabonával — viszont a saját szükségletek fedezésére engedélyezi magánosoknak is gabona vásárlását. Ennyiben szabad a gabonapiac.

Az elmondottakból látszik, hogy érdemes volt az idén és kifizetődő lesz jövőre is gabonát termelni. A holdankénti 2—2500 forintos jövedelem nem megvetendő, különösen, ha figyelembe vesszük azt is, hogy a gabona termesztése viszonylag kevés gépi és kézi munkát igényel és különösen egyes terme-*

lőszövetkezetekben, állami gazdaságokban s középparaszti gazdaságokban kevés a munkáskéz, Nem feledkezhetünk meg arról, a gazdálkodás indokolt belterjes fejlesztése mellett sem, hogy gabonaellátás tekintetében önellátásra kell törekednünk és külföldre vitt áruinkért inkább olyan nyersanyagok, készáruk; behozatalára kell törekednünk,; amelyben hiányt látunk, ha-; zánkban nem fordulnak elő. Az; sem mindegy, hogy a világhíres; acélos, magyar búzából — melynek külföldön mindig van piaca

— vagy a kisebb sikértartalmú' külföldi gabonákból készült kenyeret, tésztát ehetünk-e,

így állunk tehát azzal a rosszindulatú híreszteléssel, hogy a mezőgazdasági termények állami szabadfelvásárlása a törvényesen megszüntetett terménybeadásnak valamiféle új formája lenne. Kiderült, hogy akik ezt a rémhírt terjesztették

— d dolgozó parasztság félrevezetésére törekedtek, hazudtak. Az is kiderült, hogy a munkásparaszt kormány betartotta szavát és programjához híven a parasztság termelési kedvének ösztönzésével és megőrzésével is a mezőgazdasági termelés fejlesztését, a dolgozó nép jólété-; nek ügyét szolgálja. ]

Palkó László :

Keller, Gottfried: Tükör, a cica' (Magvető). Világirodalmi Kiskönyvtár). Kb. 80 oldal, kötve 9,— Ft,

A MAÖVAC -SZOCIALISTA KA'JNICÁ'SPAPJ -3ács - <15X01; megyei .iama

=5!

karékossági J oruma

1

Mai hónap alatt 88 000 forint

Egy újabb vándorló kút

Engedjék meg, hogy egy közérdekű, a »Takarékossági fórum,« című rovatba kívánkozó dologra szives figyelmüket felhívjam.

A Széchenyi körúton a legelső vízvezetéki közkútat a Budai Dezső fasor végénél állították fel.

Közel egy év titán — meglepődésünkre — a szomszéd Dal- mady Győző utca végénél az úttest széléhez helyezték át.

Az új hely megválasztása nem volt szerencsés. A müút megnövekedett forgalma veszélyeztette a kút épségét, a kútra járók biztonságát. Pár hónap múlva felszedték a kutat s három méterrel beljebb helyezték. Itt áll a kút jó egy évig. Az idén, tavasz végén ismét felszedték, s nem kis költséggel és fáradsággal áthelyezték, szembe az úttest másik oldalára, a Margit utca sarkához.

Mivel már olvastunk ehhez hasonló esetet, kérjük, az illetékesekét, hogy a kőzkuták helyének kijelölését nagyobb körültekintéssel és előrelátással Végezzék. Ne bolygassák komoly ok nélkül a már megépített kutakat, s mindenkor, s mindenben tartsák szem előtt a legszigorúbb takarékosságot.

Végül nem hallgathatom el, hogy környékünkön az a szóbeszéd járja: á kút mostani áthelyezése, a kút mellett lakó, vezető állásban lévő férfi óhajára történt. Ű ugyanis kifogásolta a telek satkáh lévő kút sarát és zaját, no meg a kútra járók tereferéjét. Egy villatelepi lakos, Kecskeinét

A Duna-kaviccsal is lehet takarékoskodni

Nem vagyok közgazdász, sem építészeti szakember, ésüpári azok közé a sóit vadkerti járókelők közé tartozom, akik elég sűrűn séíá Ittak a vasútállomás félé és akitiek fáj az, ha Valami a népgazdaságban tönkremegy.

Ezét;t íördúlok most kérdéssel a Söltvadkerti tahács vezetői- itiusztráció Keiler: hez Vajon ők nem járnak a vai.Tükor, a cica elmü könyvéből gűtállonlás, á labdarúgópálya fe- Keller bűbájos meséjét a Seld-t lé? Vajöti hem látják azt, hogy wylai emberek elbeszéléseiből;' a József Attila utcában a pár Szabó Lőrinc fordította. íükör,] hónapja odahordott Duna-ka- a cica a »főszereplője« a törté-j vicsdombok mennyire laposod- netnek, mely annák a Seldwyla-'; nák?

ban használatos példamondásnakl Bár nem vagyok szakember, az értelmét fejti meg, mely sze-j mégis tudom, hogy ez a kavics, tint a rosSz vásárt kötő ember) ami nélkül nincs betonozás, »megvette a macska háját«. « nem az égből pottyant ide, az

utcára. Közbevetőleg, úgy tudom, ez a kavicstömeg az eredeti terv szerint a József Attila Utca járdájának kibetonozását szolgálná.

A mai gazdasági helyzet nem engedi meg, hogy a söltvadkerti utcán a DUrta-kävicsot szétrugdossák, s csúzligolyóhak használják. Addig is, míg a többi anyag bem áll a tanács rendelkezésére, helyes Volna a kavicsot biztonságba helyezni. Meg kell érteni mindenkinek ebben az országban: — takarékoskodnunk kell a népgazdaság minden értékével, mert anélkül nem lesz gazdasági felemelkedés.

Karner Ágoston

jk/iegyénk egyik falújában, a

a”-* házuk konyhájában ismerkedtem meg velük,. Tejet Vacsorázni tértem be hozzájuk, mivel éppen ők Iáknak szemben a házzal, amelyben szálláson voltam.

Először Lázárral kerültem ösz- sze; — bogárszemét csodálkozó tekintettel függesztette rám, ahogy udvarukon áthaladtomban megpillantott az ámbitusról. Okosfejű, barnabőrű, csíkthoz- gású kisfiú, látszik rajta, nem folydogál, de fickándozik benne a vér. Később megtudom, ötesztendős mindössze.

— Hogy hiúnak?

— Lázi — mondja.

— Lázár talán!

— Nem, Lázi — s vaioouii, csak így ismeri a nevét, a Lá- tárt nem vállalja.

— Honnan kerültetek ebbe a faluba? — kérdezem, bár jélleg- zetes beszédmódjából válasza nélkül is több, mint gyanítom.

— Butovinábói menetüjtünt

selypíti.

Ekkor jön elő apja, Boldizsár. Ö került Bukovinából a Délvidékre, majd a Dunántúlra, ebben az évben pedig — már Lázival együtt — ide, a Duna— fisza közébe. Az ő sorsában vállalt közösséget a kis Lázi, magát is belemondva a nagy jövésmenésbe. S mert ezt menekülésnek hallja a szüleitől, avjáBoldizsár és Lázár

tói, a szótlanul sürgő-forgó — a mező után még otthon is rengeteg apró-esepro munkát végző — édesanyjától, hát úgy mondja ő is. És ha úgy állítják mindatiy- nyian, akkor úgy is igaz.

erről már Boldizsár be- szél, míg asszonya ki-be- járva az udvarra, konyhába, tesz-vesz, Lázi pedig öklét az arcába mélyésztve, egyik lábát állandóan a másikhoz köszörülő ténykedéssel az asztalnál állva figyeli, hogyan hörpölöm a tejet.

Kemény élet története tárulkozik ki Boldizsárból. Ha nem mesélné, akkor is lé lehetne olvasni róla. Szikár, fekete férfi, túl a negyvenen, keresztbetett lábszárainak fején a kidagadt erek, ölébe csüngesztett karjain a köteles inak, az ingének nyiladékából kibarnállő csontos melle, arcának minden izma az élet- harc állandóságát bizonyítják nála; Szeme elárulja, hogy Boldizsár nem egyszer révült befelé, oda ahol az agy megháhyja- veti, minek, miért is kellett megtörténnie, hogyan, miképpen is keli tenni, ha nyugodtan, becsületesen akar élni az ember.

Székely őseit 1770-ben telepítette Hadik András generális Bukovinába, itt éltek, ott született ő is; gyermekkori emlékei között őrzi még az első világháború borzalmait, hiszen nagy átvonulási terület volt az a néhány »csángó« falu — Hadik- falva, Andrásfalva, istensegíts —; azután 1942-ben áttelepítették csaknem valamennyiüket a Délvidékre (egy pap is volt a főtelepítők között, aki azóta — úgy tudják — külföldre szökött.)

| j lakóhelyükön megdöb- benVe látták, hogy nem egy házban véresek a falak.

— Gyilkoltak ott előttünk, ez nyomott mindannyiunkat — mondja Boldizsár.

Igen, ezreket pusztított el Jugoszláviában is a »-nemzetist hirdető fasizmus, s ezért a bűn- telen és egyszerű bukovinai magyarnak háborgott a lelkiismerete; és nem érezte magát jól a falak között, amelyek gálád »úri politika« egetverő embertelenségének voltak a tanúi.

1945. után, amikor főként Tolna megyébe, a Hitlerre esküvő és ezért kitelepített volksbundls- ták helyére került társaival együtt, lassan-lassan megnyugodott, a hányt-v etett ség hullámai elcsitulták benne, érezni kezdte, a régitől valami elütő, másfajta társadalmi rend alakul ki körülötte, amelynek megbecsült tagja 6 is, mások is, akik nem egymás ellen, hanem egymásért munkálkodnak. Legidősebb fia MTH-s ipari tanuló lett, iskolába került, kőműves lesz.

De azért nincs minden rendben. Mert Boldizsár számára megmaradt még Valami, ami ebben az új rendben sem biztosit megnyugvást neki, akárcsak a hozzá hasonlóknak sem. Vajon mi?

Ez év elején hetvenkéteszten- dős apósa —- miután leánya és veje disszidált — átcsalta a dunántúli faluból Bács megyébe. Boldizsár kikötötte, hogy jön, ha az após ráíratja a vagyont, szabadkezét ad a gazdálkodáshoz; ellenértékűi élete végéig megad neki mindent: tiszta ágyat, fehérneműt, s egyasztalnál ugyanazt eheti, amit ő és családja. í BV felsorolta precíz konkrétsággal. Az öreg kezet adott rá, a tetemes költséget felemésztő átköltözés után azonban meggondolta magát. S nem azért, mert a disszidéns másik leánya és veje visszatért a faluba — a vő gépállomási dolgozó lévéü, úgy sem sokat törődött a hét holdon folyó gazdálkodással, — hartem, inert ez a visszavonás abból a paraszti félelemből táplálkozik, hogy mi lesz, ha kicsúszik a kézből a vagyon?

A vagyon. Micsoda gyötrő éjj szakák, töprengés, családon belüli farkasszemézés, gyanakvás okozója.

Nézem Boldizsárt és sajnálom, s aggódom a kicsi Lázárért. De ő kicsicsergi a lavórból, amelyben édesanyja mosdatja izmos kis testét, hogy traktoros lesz, ha megnő.

— Nem földműves, Lázi?

— Tattojos — ismétli meg.

— Az is a földet műveli ~ ellenkezem vele.

— De déppej ámulásomra.

vág vissza

S ázi ennyit már tud ötesz- tendős korában. Mire Lázárrá növekszik, neki nem kell zsörtölődnie az akkor már öreg emberré törődő Boldizsárral, az édesapjával, mert nem az egyéni Vágyon féltése ver majd közéjük éket, hanem a közösért való egyedül üdvözítő munka áldásai biztosítják nekik a nyugalmas életet, teremtik meg közöttük a családi boldogságot, békességet.

Tarján István

tábla jég három forintba került.

Az idéil áz üj vezetőség segített a dólgbn. Saját gépkocsijával liordatja el üzemegységéihez a jégét a Hűtőipari Vállalattól. Ez á munka gyorsabb és kevésbé költséges. Elég megemlíteni annyit, hogy májustól szeptemberig minden tábla jégnél egy forintot, azaz 88 0(10 forintot takarítanak rtieg.

a ozauoua- es venaegiaio- ipari Vállalat üzemegységei a nyári meleg hónapokban sok jeget vásárolnak a Kecskeméti Hűtőipari Vállalattól. Régebben á hűtőipar kocsija szállította a központban s innen hordták szét a Szálloda- és Veudéglátőlpari Vállalat gépkocsijai a város peremén levő üzletekbe. Ez hosz- szas és költséges is volt. Egy