Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)
1957-07-30 / 176. szám
Egy kis megtorpanás — és nem sikerült a visszavágás Kolozsvári Vörös Lobogó—Kecskeméti Dózsa 2:1 (0:1) Kecskemét. — 3500 néző, — vezette: Rozsnyai. KOLOZSVÁRI V. L.: Miklós — Nagy, Dibernando, Andrasovszki — Blidár, Salamon — Soós (Császár), Bartha, Kirkósa, Onaka, Balogh. KECSKEMÉTI DÖZSA: Vitkovics — Tordasi, Határ, Kerepesi — Jónás, Uzsoki II. — Nagy, Boros (Morvái), Kövesi (Sziráki), Laczi II. (Kiss II.), Zelenák. A mérkőzés megkezdése előtt kis ünnepség keretében üdvözölték egymást a csapatok és cseréltek zászlót. A Kecskeméti Dózsa úgyszólván a tavaszi csapatával állt fel, s csupán a kapuban Vitkovics és a balszélen Zelenák szerepelt az új játékosok közül. Változatos játékkal kezdenek és a Dózsa lassanként fölényt harcol ki, ami mutatkozik is három szögletben. A 31. percben Kerepesi megunja a csatárok gólképtelenségét és mintegy 40 méterről hatalmas lövést küld a kapura. Az erős lövés a felső kapufáról Boros elé vágódik, aki 5 méterről a hálóba gurítja a labdát. 0:1! Alig telik el egy perc, amikor az egyik kecskeméti támadásnál Borost a 16-oson belül szabálytalanul nyomják. A játékvezető túlszigorúan 11-est ítél, Laczi II. a büntetőt a jobb sarokra irányítja, de Miklós jó érzékkel kitolja a labdát. A második félidő élénk kolozsvári rohamokkal kezdődik s a 8 percben Vitkovics Salamon éles lövését éppen csak hogy kapu fölé tudja ütni. A vendégek csatársora, különösen Bartha és Kirkósa révén igen veszélyes. A 16. percben a kiugró Barthát Határ a 11-es tájékán felvágja s a büntetőt Nagy Domokos a jobb alsó sarokba lövi. 1:1. A Dózsa nem veszi komolyra az egyenlítést, s a 20. percben meg is adja az árát. A rendkívül gyors Bartha kiugrasztja Onakát, akinek nagy lövését Vitkovics csak kiütni tudja és Onaka másodszor már nem hibáz, 2:1! A második gól felébreszti a Dózsát és mindent megkísérel az egyenlítésért, de a megfiatalított csatársort a Vörös Lobogó védelme biztosan tartja. A kolozsvári csapatban szimpatikus, lelkes és küzdőképes együttest ismertünk meg, amelyik a második félidőben ügyes taktikával — két gyors csatárának állandó elől- tartásával — megbontotta a Dózsa egyébként jólműködő védelmet. Csapatukból külön kiemelhetjük Di- bernandot, Blidart, Kirkósát és Barthát. A Dózsa még eléggé szezonelejei játékot mutatott, s bizony Tóth edzőnek sokat kell még dolgoznia, hogy a csatársor összeszokjon és gólképes legyen. Vállanyiényes mérkőzésen csak nehezen győztek a KTE birkózói a kolozsváriak ellen Szombaton este az igen borongós idő ellenére is csaknem másfélezer ember volt kíváncsi a kolozsvári birkózók vendégszereplésére. A versenyt a KTE labdarúgópályáján rendezték meg. — A kolozsváriak mindvégig erős ellenfélnek bizonyultak es a KTE-nek nagyon meg kellett harcolnia a győzelemért. — Végeredményben Kecskeméti TE— Kolozsvári Vörös Lobogó 9:7 Részletes eredmények: Lepkesúíyban Dakó pontozással veszt a nagyobb rutinnal rendelkező Ferdi- nándi ellen. Légsúlyban Kellermann egy jólsikerült átfordítással pontozással győzött Ferenczi ellen. Pehelysúlyban Hullai II. óriási pontfölénnyel verte Kátait. Könnyüsúlyban Kapronczy váratlan csípődobással tussolta Bordást. Váltósúlyban Danka ellenfél nélkül győzött. Középsúlyban az S. Tóth II.—Kovács mérkőzést döntetlenül végződött. Félnehézsúlyban Jankahidi veszt a kitűnő technikával birkózó Toczauer ellen. A nehézsúlyban a hatalmas tér; melű Marton ellen, aki a legutóbbi fiúméi nemzetközi versenyen 3. helyezést ért el, a kecskeméti Takács tussal vesztett. Tenisz Kecskeméti MÁV— Kolozsvári Vörös Lobogó 9:9 Részletes eredmények: Szelei Z.— Telegdi 6:2, 6:3. Szelei nagyszerű formában győzte le a román ranglista élcsoportjába tartozó Tclegdit. I Szörényi—Bekő 2:6, 1:6, Nemesik- Sopa 3:6, 4:6. Nemesik mélyen formáján alul szerepelt. Wessely—Korn oróczy 5:7, 5:7. A verseny leghosz- szabb küzdelme. Wessely a második mérkőzésen már 5:l-re vezetett I —■ Szelei Z., Szörényi—Bekő, Telegdi 3:6, 4:6, Nemesik, Wessely— Sopa, Baia 5:7, 5:7. Ifjúsági számok: Csávás—Pethő 6:2, 6:2, Bogdanovits —Kovács A. 6:3, 2:6, 4:6, mindkét ifjúsági fiú egyes színvonalas, szép játékot hozott. Szelei P.—Weininger 6:5, 6:1. Szelei Piroska a nála öt évvel idősebb Weininger ellen meglepetésszerű, de megérdemelt győzelmet szerzett. Csávás, Bogdanovits Kovács A., Pethő 6:2, 6:2, Csávás, Szelei P.—Pethő, Bogdán 6:3, 6:3, Atlétika Vasárnap délután a KTE—Ferencváros öregfiuk pályaavató mérkőzés előtt néhány számból álló atlétikai versenyt rendeztek, amelyen a budapesti MTK vendégszerepeit, Eredmények: Férfi felnőtt számok: 100 m: 1. Halász (Kkhalasi Kinizsi) 11.3, 2. Igrényi (MTK) 11.3. 3. Victor (MTK) 11.4. 400 m: 1. Halász 53.8, 2. Adrigán (MTK) 54.6, 3. Igrényi 55.8. 1000 m: 1, Oravecz (Kkhalasi Kinizsi) 2:41.8, 2. Sáránszky (KTE) 2:44.6. 1500 m: 1. Jeszenszky (MTK) 4:05, 2. Udvardi (MTK) 4:05, 3. Almáéi (MTK) 4:10.2. Súlylökés: — 1. Bruncsák (KTE) 13.60, 2. Kovács J. (KTE) 11.62. Ifjúsági verseny 1000 m: 1. Szabó (KTE) 2:52.8, 2. Kerekes (KTE) 2:59.6. Női felnőtt verseny 100 m: 1. Tóth Klára TFSC 12.8, 2. Várkonyi (MTK) 13.1, 3. Varga (MTK) 13.2. Ifjúsági verseny 100 m: 1. Józsa Rózsa (KTE) 13.5, 2. Bódi (KTE) 14.1, 3. Budai 14.3. Mozik M Döntetlent érdemeltek volna a ferencvárosi öreg iiúk Kecskeméti TE—Ferencvárosi Oregfiúk 3:2(2:1) Kecskemét, pályaavató mérkőzés. — 3000 néző. — Vezette: Mácsai. KTE: Pintér — Toricska I., Bitó, Seres — Uzsoki I., Mészáros — Máté III., Berende, Vidéki, Karazsia IV., Máté II. FERENCVÁROSI ÖREGFIÜK: Ku- tasi (Budavári) — Monostori. (Magyar I.), Pósa, Tátrai — Hámori, Lázár — Hohl, Szabó, Ádám, Kemény, Gyetvay. A pályaavató mérkőzés első félidejére a KTE régi csapatát állította ki. A mérkőzés kezdő rúgását a csapat régi, veterán játékosa, Bo- zsik Imre végezte el. Gyors KTE-támadással kezdődik a mérkőzés s a helyiek mindjárt két szögletet is elérnek. A Fradi is lassan belelendül és a közönségnek rendkívül tetszik szép, technikás játékuk. A 13. percben Ádám éles fejese a belső kapufáról visszapattan. Az utolsó tíz percben (a mérkőzés 2x40 perces!) a KTE nagyon rákap- 1 csői és a 3Ó. percben Seres hosszú i fejesét Berende elcsípi és 10 méter- J ről szépen helyezett gólt lő. A 34. percben Monostori elengedi Vidékit, aki a kapust is kicselezve, megszerzi a második gólt. Egy perccel a fél- - idő előtt Kemény szögletét Ádám i élesen befejeli. A második félidőben a KTE teljesen új összeállításban áll fel: Pintér — Hajdú, Szabó, Farkas — Dezsőt! II., Fekete — Toricska III., Gacs, Károly, Vass, Bényi. Már az első percben növeli előnyét a KTE, mert Toricska III. jól elfut a szélen és lövésével Kutasi tehetetlen. A 6. percben Károly összeütközik Kutasival, a kapus megsérül és helyébe a — 61 éves (!) Budavári áll be. Az öregfiúk csodálatosan bírják az iramot s a 19. percben sikerül 1s szépíteniük az eredményen. A kecskeméti Szabó elkaszálja a budapesti Szabót, aki a 11-est Pintér feje fölött élesen a hálóba vágja. Ritka- szép 11-es rúgás volt. A zöld-fehérek továbbra is frontban vannak, de csatáraik nem boldogulnak a fiatal I KTE-védelemmel. | Ha Garant völgyi edző a két különböző KTE-t jól összekovácsolja; a c&ag&t mes fogja állal a üelyét az NB III-ban. A ferencvárosi csapatban a kecskeméti közönség még ma is egy nagy technikájú és szép össz- jatékra törekvő csapatot ismert meg. Különösen ki kell emelnünk Szabót, Gyetvayt, Lázárt és Pósát. A mérkőzés szünetében a tisza- kécskei lányok tetszetős karikagyakorlatokat mutattak be. Stjorteretlmt'iivek A Vasas labdarúgó csapata a Kö- zepeurópai Kupa döntőjének első mérkőzésén, vasárnap a Népstadionban 90 ezer néző előtt négygólos előnyt szerzett az Üjvidéki Vojvodina ellen. A Vasas csapata, különösen a második félidőben volt íel- tartóztathatatlan. Az első gólt az első félidő 43. percében Bundzsák lőtte, majd a második félidő elején Szilágyi I. és Csordás révén három gólra nőtt az előnyük. A végeredményt a 25. percben Bundzsák biztosította .• , .Reméljük, hogy az újvidéki mérkőzésre elég lesz a négygólos elon.y. — Moszkvában a III. NB-s játékokon Magyarország labdarúgócsapata 4:0 (2:0) arányban legyőzte Finnország csapatát. Totóeredmények: 1, 1 x 2 1 1 2, 1, törölve, 1, x, 1, 2. ’ ’ ’ ’ usora Július 30-án, kedden: Baja Uránia: Ök voltak az elsők, — Baja Központi: A két Lotti. — Bácsalmás: Ünnepi vacsora. —• Jánoshalma: A siker útján. —• Kalocsa: Okc Néró. — Kecelj Ha a világon mindenki ilyen volna. — Kecskemét Árpád: 7 órakor: Egy szép lány férjet ke- rés; 9 órakor: Hét lányom volt, — Kecskemét Városi: Hét lányom volt. — Kiskőrös: Hankó Pista. — Kiskunfélegyháza: A pillanat embere. — Kiskunhalasi Olmer bűne. — Kiskunmajsa: Az én felelősségemre. — Kunszenti miklós: A 306-os ügy. — Tiszakécske: A boszorkány. BOLTVEZETŐT keresünk most megnyíló tanyai boltunkba. Csak teljesen megbízható, szakképzett dolgozók jelentkezéseit fogadjuk el augusztus hó 8-ig. Soltvadkcrti Földművesszö- vetkezet. 1202 — Gyászliír. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, özv. Kovács Mihályné szülésznő f. hó 28-án elhunyt. Temetése f, hó 30-án, délután fél 4 órakor1 lesz Kecskeméten a Szentháromság temetőben. Gyászoló család, 4808 R Kecskeméti Konzervgyár Szolnoki út 6. szám alatt levő telepén (volt Kinizsi) NŐI .4] MUNKAVÁLLALÓKAT idénymunkára, rikaerezéshez. FELVESZ. papim Cséplés után adja el felesleges gabonáját felvásárló szerveinek. Terményei árán nagy választékból vásárolhat ruházati árukat és iparcikkeket a Bács megyei Fiüdmíívesszövetkezetek szaküzleteiben. 1175 PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bacs-Kiskun megyei napilapja Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér t, sz. Telefon: 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: Molnár Frigyes Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér I7aj Telefon: ti—0» Bács-Kiskun megyei Nvomda Vt Kecskemét. — Telefon: 15—29. 27—45 felelős vezető: Szűcs Béla igazgató TERMELŐK! ÚTTÖRŐK! Nagy érték a mákgubó, gyűjtsük össze! Gyógyszergyártásunk igen értékes és fontos alapanyaga, amiből fájdalomcsillapító szerek készülnek. Ne dobjuk a szemétbe, hanem gyűjtsük össze és adjuk át a földművesszövetkezetnek, 90 Ft-ot FIZETNEK MINDEN MAZSA MÁKGUBÓÉRT! 1107 © © • v© cc V —"