Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-30 / 176. szám

KI lehet úttörő? Több pajtás kért választ tő­lünk, főleg olyanok, akik október 23-ig úttörők voltak, a fenti kér­désre. Az egyik pajtás azt kérdi: valóban csak a kitűnő és a je­les tanulók lehetnek-e úttörők? A másik azt kérdi, igaz-e az, hogy bukott tanuló nem lehet addig úttörő, amíg nem javít tanulmányi eredményén? Ezekre a kérdésekre válaszo­lunk. Az úttörőcsapatok szervezési szabályzatában »A csapat szer­vezeti felépítése« című részben a következők olvashatók: A csa­pat tagja az lehet, aki önként je­lentkezik és az újoncpróba kö­vetelményeinek megfelel, aki az úttörőfogadalom és az úttörőélet törvényeinek szellemében él. Az úttörő csapatba önként belépőt a csapat vezetősége veszi fel. — Korszerinti megoszlás a követ­kező: kisdobosok 8 évestől 11 éves korig, úttörők 11-től 16 éves korig. Tehát ez is félreérthetet­lenül bizonyítja, hogy nemcsak . kitűnő és jeles rendű tanulók le­hetnek úttörők, hanem azok is, akik közepes tanulmányi ered­ményt mutattak fel és magatar­tásuk igazolja, hogy az úttörő törvény szellemében élnek. Aki nem él az úttörőélet tör­vényei szerint, az nem is lehet tagja az úttörőcsapatnak. Már­pedig a bukott tanuló a legele­mibb kötelességét sem teljesíti, mert azért bukott meg, hogy nem tanult. Minden nevelő he­lyesen jár el akkor; — ha meg­győződésének tudatában ismeri a felvételre kerülő pajtás élet- körülményeit, szellemi képessé­gét és az egyéb tanulással össze­függő problémáit —, ha alaposan utánajár annak, mi késztette a tanulót, hogy felvételét kérje a csapatba. Sokszor nagy segítsé­get adnak a pajtások egymás­nak csapaton belül. Lehet, hogy a csapathatás serkentőleg hat az eddig gyengébben tanuló gyer­mekre és mindent megtesz an­nak érdekében, ha már egyszer úttörőcsapatban van, nevének méltó hírnevet szerezzen. JlíxitiLzmhiu a hídijeqai A 148 éves Ejvazov, szovjet-azcrbajdzsáni lakos fényképével bélyeg jelent meg a filatelisták nagy örömére. Ejvazovról hazájában közismert, hogy átélte Napó­leon 1812-es bevonulását. Ast beszélik > Dunapataj községben: vigyázzanak a gazdák, mert igaz, mc':t (a cséplőgépektől nem viszik el a gabonát, de meglátják, ősszel >a padlásról is lesöprik, hogy a parasztembernek ne maradjon tégy szem se. Vajon mi a célja ezeknek a rémhírterjesztőknek? ?A gondolkodó ember előtt világos a zavarkeltés. Mégis meg kell > hagyni, baromi türelmük van ezeknek a sötétben bujkálóknak, )hogy ilyen kitartóan fújják rosszindulatú pletykáikat, vérmes 'reményeiket és vérszegény elképzeléseiket, holott az »októberi >lecke« óta eltelt idő beszédesen bizonyítja: »csak egyszer volt £ Budán kutyavásár«, úgy ahogy ők akarták, szerencsére akkor is > rövid ideig. Mert gondoljunk csak vissza, hányszor és hányán >voltak, akik esküvel fogadták és hirdették, hogy megeszik a ^kalapjukat, meg hogy itt vágják el a nyakukat, ha ekkor, meg iekkor nem rendelik el újra a begyűjtést; ha nem emelik az égig >a parasztnép adóját; ha nem húzzák ki az emberek feje alól az ►utolsó párnát, és a többi, és a többi, egyszóval; amit szeretnének,, >ha úgy lenne, ahogy ők azt elképzelik, hogy aztán kedvükre ha­lásszanak a zavarosban, miként azt októberben tették. Csak egyet ^felejtenek ki a számításból, mégpedig azt, hogy november 4-e óta (mindenegyes nap, hét, hónap, évnegyed gazdasági és politikai >eredménye azt bizonyítja: a Magyar Népköztársaságban nem lehet (többet éket verni a vezetők és a nép közé, hogy a párt és a kor- >mány szava nem babaruha a begyűjtés kérdésében sem. > rri rr All A II f I ; Tűzálló üvegszál A világ fiataljai most Moszkvában ismerkednek, barátkoznak. Kicserélik egymással nézeteiket, és barátságuk kézzelfogható bizonyítékát: ajándékaikat. Hazánk, megyénk ifjúságának küldöttei is gyönyörű emléktárgyakat vittek magukkal. — 'Képünkön a határőr-fiatalok egyik ajándéka, a maguk készítette repülőmodell látható. dáspontú üvegszál magas olva­dáspontú oxidokból. ásványok­ból és adalékanyagokból készük A nyersanyagot kötőanyaggá) keverik, nedvesítik és képlékeny anyaggá alakítják, amelyet saj­tolnak, szárítanak és kiégetnek» SIR JÓIM HUNT: Tovább igyekeztünk — kissé bizonytalanul — a Harántút felé. Nyom­doknak semmi jele sem látszott, holott tizenhét ember lábai jártak ezen az útvonalon alig' két nappal ezelőtt. A szél eltörölte a nyomokat, s a hó felszínét csalfa, deszkához hasonló jégkéreggel vonta be. Ez a kéreg néhol beszakadt, és mélyen belesüppedtünk az alatta rejlő hóba; máshol elbírta terhűnket. Iszonyú fáradsággal nyomultunk előre. Az emelkedés szöge egy ideig meglehetősen meredek volt, meredekebb, mint gondoltam — több mint 45 fok annál a pontnál, ahol a barázda a Lhoce-gleccser mentén felfelé nyúlik. Alattunk harminc méterrel a régi kötél lógott, -a gleccser széle és egy vízszintes sziklaréteg közé erősítve. A szög hajlása enyhült, amint a terjedelmes lejtőre léptünk át. Emlékszem Lambert megjegyzésére, hogy ezen a lejtőn akár sível is le lehetett volna siklani. Valóban éppen a meredekség ama fokának határán volt, amelyen még sít lehet használni; megerőltető, de izgalmakban nagyszerű siklás lett volna innen lefelé 1000 méteres távon a Teknőig. Óra órát követett, amíg ezen a lejtőn keresztüljutottunk. Charles Evans és Tom Bourdillon jártak előttünk. Nehéz munkával törtek nyom­dokot a fagyos rétegen keresztül; a serpák mögöttem egyre fáradtabban mozogtak, és velem együtt még lassúbb ütemben haladtak, mint az előt­tünk járó vezető pár. Az idő mintha a Végtelenbe nyúlt volna. Négy-öt lépést tettünk előre egyhuzamban. A harmadik után már valaki felmor­dult a hátam mögött. Bálu akart megpihenni. Még egy lépés és érthetőb­ben is kifejezte óhaját: »Szaháb. áram mangtá he!« (Uram, pihennem kell!), és ha még egy újabb lépést tettem előre, feltartóztatott a meg­feszült kötél. Nem volt mit tenni, megálltam és néztem, hogyan kínlódik ez a két ember, mélyen csákányaikra hajolva és támaszkodva, nyögve és lihegve, minden ilyen alkalommal egy álló percig. »Thik he?« (Rendben van’) — kérdeztem aztán. Da Namgjal h'lk horkantása felelt, és megint továbbmentünk. Közel iárunk már a Nyereghez, mondogattam ilyenkor bátorításul, de szavaim bizony kevéssé meggyőzően csengtek. Azután 113 ugyanez ismétlődött, újra meg újra. Minden 90—100 méteren megálltam és széles üreget vájtam a lejtő havába, hogy mind a hárman biztonságosan leülhessünk; ilyenkor hosszasabban pihentünk, lábunkat lelógatva a mere­dély fölé, mely kitárulva nyúlt el alattunk addig az apró pontig, amely az 5. tábort jelölte. Három óra tájban elértük a barázdaszerű bemélyedést és közvetlenül a sziklák mellett jártunk, öt és fél órán át törtettünk. Rápillantottam oxigénpalackom nyomásjelzőjére — 300 font nyomást mutatott egy négy­zethüvelykre. Vagyis közel járok ahhoz a ponthoz, amikor a használható tartalék kimerül. Felkiáltottam a lejtőn magasabban álló Tómnak és Charlesnak, hogy várjanak, amíg felkapaszkodom hozzájuk. Oxigén nélkül kell folytatnom az utat? A palack a következő fél órán belül feltétlenül kiürül. Vagy csatlakozzam a másik kötélhez és hagyjam, hogy a serpák olyan tempóban jöjjenek utánunk, ahogyan bírnak? Most csak úgy 75 méterrel voltunk mélyebben annál a pontnál, ahol a barázdából kikapasz­kodva. haránt bal felé keresztül lehet jutni a Genfi Sarkantyú felső részén; a Nyereg onnan már nincs messze. Megkérdeztem Da Namgjalt, mi a véleménye, s ő kijelentette, hogy örülnek, ha lassabban követhetnek; mipdent inkább vállaltak volna, semhogy továbbra is magam után hur­coljam őket a kötélen. Így hát Charles köteléhez csatlakoztam, és tovább­mentünk, időnként vissza-visszapillantva, hogy lássuk, követnek-e a sei-pák. Négy óra volt, amikor elértük a Genfi Sarkantyú tetejét és megáll­tunk egy percre a kemény havon. Fölöttünk, a Déli Nyereg horpadásán túl, az Everest Déli Csúcsa emelkedett; itt már nem »kisebb magaslat« volt, amint lekicsinylőleg Londonban neveztem, hanem nagyszerű meg­jelenésű havas torony. Lélegzetfojtóan közelinek tetszett, pedig majdnem 1000 méterrel magasodott a fejünk fölé. Jobb felé ettől a csúcstól a Dél­keleti Gerinc ereszkedett le, eleinte igen meredeken, azután már szelí­debben lejtett, a fele magasságában elnyúló havas vállig. Ezt egészen megfelelő helynek találtam a legmagasabb tábor elhelyezésére; másnap ez a feladat várt reám. A gerinc, melynek tarajában szikla és hó válta­kozott, innen megint élesebb lejtéssel ereszkedett egy újabb és mélyebben fekvő párkány felé. Itt a lejtés szöge hirtelen töréssel ismét még mere­dekebbé vált, majd egy sziklabástyában végződött a Déli Nyereg jobb­sarkánál, úgy ötszázötven méternyire onnan, ahol álltunk, egy feltűnő sziklahát mögött, amely a Nyereg keleti széle fölé emelkedett. Ennek a gerincnek a Déli Nyereg fölé néző oldala nagyon meredek, részben szikla, részben hó; hellyel-közzel hóval teli barázdák szakítják meg, amelyek lefelé húzódnak a Nyereg felső lejtőjéig, szemközt a mi álláspontunkkal. Hallottuk ugyan Wilfrid Noyce-tól, hogy a gerinc és az ezt betetőző Déli Csúcs roppant nagy hatást tesz a nézőre, de azért ez az élesen kimagasló, szépséges látvány mégis készületlenül ért bennünket. 114 (Folytatjuk) ? Angliában olyan üvegszál kí­sérleti gyártását kezdték meg, yamely 2350 (Fahrenheit! fok hő- (mérsékletet is kibír. Olyan üveg­szállal is kísérleteznek, amely (ellenáll 5000 (Fahrenheit) fok 'hőmérsékletnek. A magas olva­Tudod-e pajtás? :..hogy az Uj-Zélandi Haw- kés közeiében egy kisebb told- rengés után nyomtalanul eltüni a varoska 27 méter mély testő: szépségű tava. Reggel a sétálók meglepődve vették eszre, hogy r helyén csak iszap és száraz mo- szatok maradtak. A tavat el­nyelte a föld. . .. hogy megtalálták Scott ka­pitány kunyhóját. E. Hillary, a Mount Everest megmászója, aki most az Uj Zéland-i déli-sarki ex­pedíció vezetőjeként dolgozik, — megtalálta az Antarktiszon azt az emlékezetes kőkunyhót, ame­lyet Scott kapitány expedíciójá­nak három tagja épített 1911- Den. A kunyhót Ross-sziget nyu­gati részén, a Crozier-íok köze­lében találták meg. A kunyhó tálai 50 centimeter vastagok. Nem csoda, hogy közel fél száza­dot kiálltak. A kőház közelében 3 méter hosszú szánt találtak. ... hogy hány kilométert fut egy fut Pállj átékos egy mérkőzés! alatt? Jean Amsler és Roger Courtuis, a labdarúgás két híres! szakértője legutóbbi előadásuk­ban az alabbi adatokat ismer-' tették: Egy futballmérkőzés so-! rán a leghosszabb utat a bíró te-1 szí meg. Míg a balszélső átlago-! san 5.9 kilométert fut, a bíró át-, lagos teljesítménye 15 kilométer-' mérkőzésenként. A többi játékos, sorrendje a következő: a bal ősz-' szekötő 5.4, a jobbszélső 5.3, a! jobbösszekötő 5.2, a fedezetek' átlagosan 5 kilométert futnak. A| középcsatár által megtett távol-, ság 4.33 kilométer, míg a hátvé­dek megelégszenek 3.3 kilómé-! teres teljesítménnyel. De még a' kapus sem marad ki ebből a! futkározásból, mert legalább ő, is megtesz félkilométeres utat. ■ Iskolában ' — Mondjatok néhány dolgot,! amin át lehet látni! < — Üveg. ! — Celofán. — Kulcslyuk. ; * . — Milyen előnyük volt a régi* rómaiaknak velünk szemben? < — Nem kellett latint tanul-< niok! 5 — És mit gondoltok, mitől sós( i tengervíz? < — Biztosan a sok heringtől! '

Next

/
Thumbnails
Contents