Petőfi Népe, 1957. július (2. évfolyam, 152-177. szám)

1957-07-02 / 152. szám

Az MSZMP országos értekezletének határozata (Folytatás az 1. oldalról) jaként cselekedett és a proletár internacionalizmus elveiből fa­kadó kötelességét teljesítette, amikor megadta a kért támoga­tást. Ezzel nem csupán a belső ellenforradalmi erők leverését segítette elő, hanem biztosította az ország nyugati határait a fegyveres beszivárgással és a katonai betörés veszélyével szemben. A Szovjetunió, Kína és a szo­cialista tábor többi országa nagyértékű politikai és morális segítséget és messzemenő anya­gi támogtást is nyújtottak Ma­gyarország forradalmi erőinek, a magyar népnek. E segítség egyik elengedhetetlen feltétele volt annak, hogy a forradalmi erők —, melyeknek sorait az ellenforradalmi támadás a régi vezetés súlyos hibáinak kihasz­nálásával, különösen pedig a szocializmus ügyét hitványul hátbatámadó Nagy Imre—Lo- sonczy-frakció segítségével, egy- időre demoralizálta és dezorga- nizálta — gyorsan megszerve­ződjenek, ellentámadásuk ki­bontakozzék és győzelmet aras­sanak a politikai harcban is. A szocialista tábor országaitól ka­pott messzemenő anyagi támo­gatás egyben azt is lehetővé tette, hogy elkerüljük a fenye­gető inflációt és biztosítsuk az ország gazdasági életének hely­reállítását és fejlődését. A mun­káshatalmat megvédő forradal­mi érők magyarországi harcát mély együttérzéssel kísérte és támogatta az egész nemzetközi forradalmi munkásmozgalom. A magyarországi események messzemenő tanulságok levoná­sára késztették az egész nem­zetközi kommunista mozgalmat. E tanulságok közül egyik leg­fontosabb: meg kell szilárdíta­ni a nemzetközi kommunista mozgalom egységét és meg kell védeni mindenféle támadás és aknamunka ellen. E tanulság eredményeként lényegesen fej­lődött a kommunista erők nem­zetközi egysége. Az ellenforradalom el akarta szakítani Magyarországot a szo­cialista tábortól és vissza akarta rántani az imperializmus tábo­rába. A forradalom erői a szo­cialista tábor és mindenekelőtt a Szovjetunió támogatásával győztek. A szocialista népekkel való szilárd, testvéri összefogás szabadságunk és fejlődésünk döntő feltétele volt és marad. A magyar kommunisták fel­adatai az előállt helyzetben sa­ját népükkel, az egész nemzet­közi kommunista mozgalommal és az egész nemzetközi béke­mozgalommal szemben egyaránt megnövekedtek. Az elmúlt ti­zenkét év nagy vívmányaira tá­maszkodva és ezeket az erdmé- nyeket minden becsmérlő táma­dással szemben megvédve kell kijavítani a régi vezetés által el­követett súlyos hibákat. így kell leküzdeni és megsemmisíteni az ellenforradalom még meglevő erőit, eloszlatni az ellenforra­dalmi támadás, s különösen a revizionista fertőzés által kelet­kezett eszmei zavar még meg­levő jelentős maradványait, így kell biztosítani az ország adott­ságainak megfelelő és a szocia­lista országok együttműködésé­nek óriási lehetőségeit haszno­sító szocialista Magyarország felvirágzását. 2. A magyarországi ellenfor­radalom fő támogatói és irányí­tói a nyugati imperialista kö­rök voltak. Ezek évek óta nyílt uszítást folytatnak a szocialista országok ellen és a magyar el­lenforradalom segítségével akar­tak Közép-Európában új hábo­rús tűzfészket teremteni. A ha­zai ellenforradalmi erők vezetői, a fegyveres felkelés közvetlen szervezői és Irányítói a megdön­tött tőkés-földbirtokos osztály képviselői és kiszolgálói voltak. Jelentős szerepet játszottak a népi demokrácia elleni felkelés­ben a régi horthysta vezetőkö­rök képviselői, herceg Eszter- ház.v, gróf Takács Tolvay stb., a klerikális reakció, élén Mind- 6zentyvel, a népi demokrácia szerveibe álnok módon befura­kodott hortysták, Király Béla és társai, a jobboldali szociálde­mokraták és más volt koalíciós pártok jobboldali vezetőkörei. Az ellenforradalmi blokk létre­jöttében és befolyásának kiszé­lesedésében, az ellenforradalmi támadás előkészítésében, kifej­lesztésében és végrehajtásában, s mindenekelőtt a párt erőinek megbénításában, különösen nagy szerepe volt a Nagy Imre —Losonczy-féle áruló revizio­nista frakciónak. Az ellenforradalmi erők azért támadtak a munkásosztály for­radalmi pártjára, hogy meg­fosszák a munkásságot vezető erejétől, s ezáltal képtelenné te­gyék hatalmának megvédésére. A nacionalista-revizionista de­magógia, a párt erőinek bénult­sága idején behatolhatott a munkásság egyes elmaradot­tabb rétegeibe, főleg ott, ahol egykori tőkés elemek, fasiszták, volt csendőrök stb. is tömörül­tek. A párt sorainak dezorgani- zálása következtében a munkás­ság politikai vezetés nélkül ma­radt. Az előállt helyzetben szer­vezett fasiszta csoportok, Kis­polgári anarchista és jobboldali szociáldemokrata elemekkel kö­zös blokkot alkotva és fegyve­res terrorista bandákra támasz­kodva számos helyen átmeneti­leg hangadókká is váltak, befu­rakodtak az üzemek vezetésébe, a munkástanácsokba, dezorga- nizálták a termelést és sok za- zart meg kárt okoztak. A mun­kásosztály alapvető tömegeinek magatartását azonban az hatá­rozta meg, hogy a párt harcba hívta-e és harcba tudta-e vezet­ni a munkáshatalom megmen­téséért. Az ellenforradalmi erők tak­tikájához tartozott az is, hogy felbomlassza a munkásosztály és a többi dolgozó osztályok szö­vetségét, szembefordítsa a pro­letárhatalommal a kispolgári osztályokat és azokat a tőkés- földbirtoko6 restauráció számára használja fel. A nacionalista-re­vizionista támadás és a régi ve­zetés hibái következtében a vá­rosi kispolgárság nagy része és az értelmiség jelentős rétege el­szakadt a munkásosztálytól, részben visszahúzódott, részben a polgári restauráció, az ellen- forradalom erői mellé állt és annak tömegbázisát alkotta. A proletárdiktatúra elleni láza­dásban részvevő kispolgári tö­megek képviselője, szószólója és nyílt politikai vezetője a magyar írók és újságírók bizonyos cso­portja volt. Az ellenforradalmi támadás kiterjedt a falura is. mozgósí­totta a kulákságot és egyéb fa­lusi reakciós elemeket, akik az ellenforradalom idején gyor­san szerveződtek. Az ellenfor­radalom a parasztok alapvető tömegeit azonban rém tudta maga mellé állítani; a földes- uri-kulák reakció gyors jelent­kezése a parasztok körében mély aggodalmat és sok helyen aktív ellenállást váltott ki, kü­lönösen a tsz-parasztok és a volt aarárproletár-kisparasztok körében. A pártértekezlet megállapítja, hogy az ellenforradalom elleni harcban — bár döntő sikereket értünk el—, de a harc még tá­volról sem ért véget. Az impe­rialisták mostani veresegük után nem mondtak le sem hó­dító háborús terveikről, sem a népi demokratikus országok, kö­zöttük a Magyar Népköztársa­ság törvényes rendje elleni ak­namunkáról. A hazai ellenfor­radalmi erők még nem semmi­sültek meg teljesen; támoga­tást kapnak a nyugati imperia­listáktól, a nyugati rádiók tá­mogatásával és nyugati irányí­tással folytatják az ideológiai és politikai zavarkeltést, igyekez­nek beépülni a pártba, az állam- apparátusba, a gazdasági és a kulturális szervekbe, a tömeg­szervezetekbe. Rágalmaznak, in­trikálnak, hogy zavarják és lassítsák további fejlődésünket. Nagy szükség van tehát az egész párt, az egész munkásosztály, a néphatalom minden igaz hívé­nek éberségére, kérlelhetetlen- ségére és aktív fellépésére az ellenséges elemekkel szemben. A párt nem engedheti meg, hogy teret kapjon az éberséget elaltató hangulat, olyasféle illú­zió, mintha nem nyolc hónap­pal. hanem nyolc évvel ezelőtti lett volna ellenforradalmi fel­kelés hazánkban. Nem lehet el­felejteni az ellenforradalom ok­tóber—novemberi gaztetteit, amelyeket kész ismét, még na­gyobb mértékben elkövetni, A munkáshatalom további erősítése megköveteli, hogy kí­méletlenül megbüntessük azo­kat, akik bűncselekményeket követtek el és akik ma is aktí­van harcolnak a népi hatalom ellen. Más elbírálásban kell azonban részesíteni azokat, akik cselekményeik népellenes voltát felismerve és megbánva, készek és képesek segíteni az imperia­listák és a hazai ellenforradal­márok népellenes törekvései el­leni harcban. A pártértekezlet elítéli azt a helyenként tapasztalható káros gyakorlatot, hogy a kisebb hibát elkövető dolgozókkal szemben is úgy lépnek fel, mint a tuda­tos ellenforradalmárral szem­ben. A jószándékú, de megté­vesztett dolgozókkal szemben nem a megtorlás, hanem a meg­nyerés módszerét kell alkalmaz­ni. A párt szilárd elvi politikáján nyugvó türelmes felvilágosító munkával el kell érni, hogy a 1. A Magyar Szocialista Mun­káspárt, bár tevékenységét né­hány lényeges új vonás jellemzi — nem új párt, hanem a mun­kásosztály újjászervezett mar­xista—leninista pártja, élcsapa­ta, mely az MDP volt tagságá­nak legszilárdabb, legáldozatké­szebb részét egyesíti. Az az elvileg es politikailag helytelen és káros határozat, mely kimondta a párt feloszla­tását és az MSZMP-nek meg­alakítását, mint teljesen új, a Magyar Dolgozók Farijától füg­getlen pártnak létrehozását, a párt erőinek a legkritikusabo időpontban való teljes megbéní­tását eredményezte. Ez a hatá­rozat a legsúlyosabb időben de- zorganizálta a forradalom erőit. Nagy Imre és csoportja revizi­onista pártot akart létrehozni, amely a »nemzeti kommuniz­mus« hamis jelszavával a bur- zsoá nacionalizmus alapjára he­lyezkedett volna. Nagy Imréék- kel szorosan együttműködve a magyar munkásosztály egységét próbálták megbontani a jobbol­dali szociáldemokraták a külön szociáldemokrata párt megala­kításának kezdeményezésével. A munkásosztály pártja es egysé­ge ellen intézett támadás a munkáshatalom elleni támadás szerves része volt. Az MSZMP első intéző bi­zottságának november 4-e előtt hozott határozatait, mint a marxizmus-leninizmussal ellen­tétben álló határozatokat, az or­szágos pártértekezlet elveti. A Magyar Szocialista Mun­káspárt vezetésében a munkás­osztály forradalmi elmélete és politikája attól az időponttól kezdve érvényesül, amikor no­vember 2-án a párt egészséges elemei új ideiglenes központot szerveztek, kirekesztve abból az osztályáruló Nagy Imre—Loson- czy-csoport tagjait. Az országos pártértekezlet he­lyesli a Központi Bizottság dön­téseit, amelyeket a munkásosz­tály forradalmi pártjának újjá­szervezéséről, vezető szerepé­nek érvényesítéséről és a part­tal szemben álló antimarxista nézetek és politikai támadások visszaveréséről hozott. Helyes volt szembeszállni azokkal az ellenforradalmi nézetekkel és törekvésekkel, amelyekkel a párt üzemi szervezésének fel­adását akarták elérni. Helyes volt szembeszállni a párt vezető szerepét tagadó azon nézetekkel is, amelyek a szakszervezeteket függetleníteni akarták a mun­kásosztály forradalmi pártjától Ugyancsak helyes volt, hogv visszautasították a jugoszláv ve­zető elvtársak által felvetett ama antileninista nézeteket, amelyek alapján javasolták a magyar kommunistáknak, hogv a párt újjászervezése helyett a munkástanácsokat tegyék meg munkásosztállyal való szövetség­től eltávolodott kispolgári és ér­telmiségi rétegeket újra meg­nyerjük e szövetség és így a szo­cialista építés számára. A pártnak ma nagy tekinté­lye van, amit az ellenforrada­lom elleni sikeres küzdelmével és a régi vezetés hibáinak ki­küszöbölésével vívott ki a töme­gek előtt. De önmagunkat csap­nánk be és ártana az ügynek, ha azzal áltatnánk magunkat, hogy az ellenforradalom már egyáltalán nem tud becsületes embereket befolyásolni és most már minden jószándékú ember követi a pártot. A párt és a munkás-paraszt állam erős, sza­bad az út a szocialista társada­lom továbbépítése számára. Vi­szont ahhoz, hogy ezen az úton gyorsabban haladjunk előre és hogy az ellenség kevésbé tudja fejlődésünket zavarni és fékez­ni, szükség van a párt tömeg­kapcsolatának állandó szélesí­tésére és szilárdítására. Az el­lenséggel szembeni kérlelhetet- lenség és a megtévesztett, jó­szándékú emberek felvilágosítá­sa a néphatalom további erősö­désének egymással szorosan ösz- szefüggő alapvető fontosságú feladata, a politikai vezetés szerveivé. Az országos pártértekezlet megálla­pítja, hogy a párt újjászervezé­se az ellenforradalmi erők elle­ni szívós harcban sikerrel befe­jeződött. Az újjászervezett párt eszmei és politikai vezetése biztosítja ma ismét a Magyar Népköztár­saság állami és társadalmi éle­tének kommunista irányítását, a proletárdiktatúra erejét. A párt újjászervezése során a párttagság számát és összetéte­lét tekintve; általában egészsé­gesen fejlődött. A párttagság iét- száma jelenleg 345 733 (ez a volt MDP-tagság 40.2 százalékát te­szik ki.) A párttagság társadalmi összetétele a következőképpen alakul: a párttagság 57.9 száza­léka munkás, 16.7 százaléka pa­raszt, 6.9 százaléka értelmiségi, 10.4 százaléka eredetileg alkal­mazott és 8.1 százaléka egyéb kategóriákból tevődik össze. A párttagok 82.2 százaléka tag­ja volt az MDP-nek. A párttag­ság 32.1 százalékát olyan elvtár­sak teszik ki, akik 1945 előtt, il­letve 1945 óta párttagok voltak. A pártalapszervezetek száma 12 985. A párt további erősítése érde­kében mindenekelőtt a párttagok marxista—leninista nevelésére, és a partmunkába való bevoná­sára kell törekedni. A párttagság sorait elsősorban a termelésben közvetlenül részvevő munkások, dolgozó parasztok és az értelmi­ség legjobbjaival, új tagok és tagjelöltek felvételével kell erő­síteni. 2. A pártszervezetek előtt álló alapvető feladat a párt ideoló­giai és szervezeti egységének megszilárdítása. A párt csak a marxista—leni­nista elmélet segítségével tudja helyesen meghatározni és megol­dani azokat a feladatokat, ame­lyek a szocializmus építése során előtte állanak. Ez elengedhetet­lenül szükségessé teszi, hogy őrizzük a marxista—leninista el­mélet tisztaságát, s erősítsük a párt elméleti alapjait. A párt elméleti és politikai te­vékenységében ma az egyik alap­vető feladat az elmúlt esztendők­ben oda szélesen benyomult re­vizionista nézetek és az ezek nyomán lábrakapott megalkuvás és osztályárulás maradványainak megsemmisítése. A revizionista 'nézetek burzsoá és kispolgári né­zetek, amelyek a munkásosztály eszmei és politikai lefegyverzé­sét és a burzsoázia előtti behó- dolást eredményezik. A revizio­nista nézetek képviselőinek útja a marxista—leninista elmélet meghamisító ideológiai fellépés­től a frakcióharcon keresztül tör­vényszerűen az osztályáruláshoz, a burzsoázia táborába való át­álláshoz vezet. Ezt az utat járta meg milliók szeme előtt Nagy Imre és csoportja. A reviziomz- mus, az úgynevezett nemzeti kommunista nézetek az osztály­ellenséggel való megbékélés né­zetei, éppen ezért az ellenforra­dalom erőivel szembeni harc el­ső feltételeként eszmeileg is, po­litikailag is meg kell semmisí­teni e nézeteket, s képviselőiket pedig ki kell űzni a pártból, esz­mei harcot kell folytatni a re- vizionizmussal szembeni békülé- kenyseg megnyilvánulásaival. Következetes harcot kell vív­nia a pártnak a marxismus—le- ninizmus dogmatikus kezelése es az annak következményeképpen jelentkező szektás politika újjá­éledése ellen. Ez az elméleti és politmai torzulás a személyi kul­tusz éveiben nálunk nagy mére­tet öltött, és súlyos károkat okozott a párt elméleti és poli­tikai munkájában. Lazította a párt és a tömegek kapcsolatát, aláásta a proletárdiktatúra ere­jét. Az ilyen jellegű hibák ki- újulásának veszélye két okból is fennáll. Először azért, mert a dogmatizmus és a Szektás szem­lélet bizonyos mértekig megma­radt sokak gondolkodásmódjá­ban. Másodszor azért, mert a párt újjászervezésének sikerei, a párt jelenleg egészségesen fej­lődő tömegkapcsolatai egyeseket máris elbizakodottá tesznek és a tömegek körében végzendő poli­tikai munka lebecsülésére csábí­tanak. Márpedig szektás pozíci­ókból sem a tömegekért, sem a revizionizmus ellen nem lehet sikerrel harcolni. A volt Rákosi—Gerő-féle ve­zetés dogmatikus és szektás hi­bái fontos tanulságok a párt szá­mára. Ez a vezetés a korábbi években helyesen, a marxista- leninista elmélet alapján dolgo­zott a tömegek között és a töme­gekért. E vezetés akkor nagy eredményeket ért el a párt és a nép javára. Az eredményes mun­ka természetes következménye­képpen e vezetés, iránt erős biza­lom, nagy megbecsülés és tiszte­let fejlődött ki és ez sokféle for­mában megnyilvánult. A mun­kában sorozatosan elért sikerek és a tömegek körében élvezett rokonszenv a vezetést később elbizakodottá tette, egyes veze­tők tévedhetetlennek tartották magukat. A gyakorlati munka tapasztalatainak marxista-leni­nista elemzését felváltotta a dog­mák hangoztatása, a vezetés el­bürokratizálódása, s a tömegektől való elszakadás, ami súlyos ká­rokat okozott a párt életében. Mind a revizionizmus elleni harcban, mind a dogmatikus irányzat kiújulásának lehetősége elleni harcban fontos fegyverünk a marxista ismeretelmélet. A szubjektív szemléleti módot ki kell űzni a párt munkájából. A revizionizmus és a dogmatizmus szöges ellentétben állnak egy­mással, de közös vonásuk, hogy egyaránt kispolgári gyökerekből táplálkoznak. A marxista isme­retelmélettel szembenálló mind­két hiba szubjektív szemléletre és gyakorlatra vezet, és — amint ezt az élet nálunk bebizonyította — táplálja egymást: egyik a másiknak forrása is. A párt va­lamennyi szervezetének érvénye­sítenie kell tevékenységében a marxista ismeretelméletet, amely a valóságból indul ki és a konk­rét valóságra építi politikáját. A pártnak jelenleg az elmé­leti és politikai munkában a har­cot elsősorban a revizionista né­zetek és az ellenforradalmár el­lenséggel való mindenfajta meg­alkuvás ellen kell vívnia. Ezt a harcot azonban oly módon kell vezetni, hogy a párt egyben le- hetelenné tegye a dogmatikus éa szektás hibák megismétlődéséh 1953 nyara után a pártvezétés- ben a hibák következetes felszá­molása helyett szektás, illetve revizionista végletekbe átcsapó politika folyt. Ez a mindkét irányban sokszor szélsőséges po­litika bizonytalanná tette a ve­zetést, s magát a párttagságot ts< Ezért rendkívül fontos, hogy so­ha többé sem jobbra, sem balra (Folytatás a 3. oldalon) II. A párt fejlődése és a további feladatok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents