Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-17 / 40. szám
Ezeknek a MEFO ulazga- t okunk, hogy olcsóbb legyen a termék, fizetik a különélést, a kiküldetést, a .szállásdíjat, a napidíjat, s ezenkívül még megkapják a fizetésüket is. Bérletük van a vasútra, az autóbuszra. Mindé* az állam pénzén. Vajon meddig lehet még ilyen szemforgató módon félrevezetni a felsőbb szerveket, csalárdul becsapni azokat a dolgozókat, akik az olcsóbb államháztartás fenntartása mellett foglalnak állást? Várjuk ebben az illetékes szak- szervezet állásfoglalását is. Erősödnek a bácsalmási járás termelőszövetkezetei Segítsük a termelőszövetkezeteket, önállóságuk megsértése nélkül Az októberi események járásunkban is változásokat idéztek elő a termelőszövetkezeti mozgalom helyzetében, főleg a gyengén működő termelőszövetkezeteknél. IS szövetkezel tagsága döntött a feloszlás mellett. A feloszlások okai Az ellenforradalom idején igen nagy volt az ellenpropa- ganda a termelőszövetkezetekkel szemben. Ennek következtében mintegy négyszáz tag kérte kiléIJgye megnézzük... pe dig 38 tag nem irta alá a felosztási jegyzőkönyvet és mégis feloszlottak. Hozzájárult a feloszlásokhoz az is, hogy nem kaptak megfelelő segítséget, mert mindenütt az a vélemény uralkodott, hogy »nem szólunk bele a szövetkezetek életébe, saját maguk döntsenek a sorsuk felett«. Ez így igaz, de az eremnek van másik oldala is Ha mi mindig így gondolkodunk, akkor a termelőszövetkezetek úgy érzik, hogy magukra hagytuk ökot. Helyes az önkéntességről beszélni, de ezzel szemben nem szabad megfeledkezni a nagyüzemi gazdálkodás elönyeif 17 termelőszövetkezet és 4 termelőszövetkezeti csoport van a járásban | Miután kezdtünk foglalkozni a '.termelőszövetkezetek problémái- - val, rövidesen kezdett, változni a {helyzet. Kunbeján, ahoi az el- jlenforradalom idején minden j: termelőszövetkezet feloszlott, jelenleg Rákóczi néven 12 család- j*dal, 22 taggal 160 holdon mű- jjködik egy termelőszövetkezet, • azonkívül egy termelőszövetke- Izeti csoport is alakult 120 holdon 20 taggal. Egy pedig most * van alakulóban. Mélyhűtőn két (termelőszövetkezet alakult újjá, 'Ugyanez a helyzet Katymáron ■ is. Jelenleg a bácsalmási járás■ ban 17 termelőszövetkezet és 4 íelső típusú termelőszövetkezeti {csoport működik. | Sajnos, a kilépett tagok és a fszövetkezetek között még sok a {vita. Egyes termelőszövetkezetek ^csak részben intézték el a kilépettek ügyét, sokszor azok is jogtalanul követelőznek. A kap osoiatok megjavítása érdekében minél előbb rendezni kell a ki lépett tagok jogos sérelmeit a fennálló rendelkezések értelmében, A termelőszövetkezetek ügyeinek rendezése érdekében a revíziós bizottság megkezdte munkáját. A termelőszövetkezetnek minden segítséget megadunk. Természetesen a segítségadásnak nem szabad megsérteni az önkéntességet. Termelőszövetkezeteinknek pedig jő munkájukkal kell bebizonyítani a nagyüzemi gazdálkodás fölényét. A lehetőségük megvan arra, hogy túlszárnyalják az egyéni gazdaságok eredményeit. Vízin Gergely Bácsalmás i i mm TöröcsiK man reguláim íniajrt, a »Két vallomás«-!, amely most készül a Hunnia Filmgyárban, ban, hogy az elkövetkező időben legfontosabb feladatnak tekintik a lakosság nagy tömegeinek felsorakoztatását a párt és h kormány politikájának megvalósítására. Tovább folytatják a pártszervezetek erősítését és éberen vigyáznak a párt sorainak tisztaságára. * Az MSZMP he tény egyházi szervezetében az elmúlt héten taggyűlés volt, amelyen Simó Tibor járási elnök tartott beszámolót a politikai helyzetről Ezen a gyűlésen tagfelvételi ké relmeket is tárgyallak. Tass Istvánt, a község fiatal, megbe csült agronómusát egyhangú szavazással vették fel a pár soraiba. * A hajósi Vörös Csillag Tér melőszövetkezetben megalakul: 14 taggal az MSZMP alapszel vezet. M 8 Bt E K — He ténycgy házán Ferenczi Antal megkapta az iparengedélyt és hentesüzletet nyitott a' elmúlt napokban. A községi tanács rajta kívül még három személynek terjesztette fel iparengedély iránti kérelmét. — Kiegészítették a Kalocsai Járási Tanács végrehajtó bizottságát. A bizottságba beválasztották Szabó Ferenc, Tóth Menyhért és Köves Gyula tanácstagokat, a járási MSZMP elnökség részéről Szabó Lajost VB-tagnak választották meg.. — A bajai József Attila Városi Kultúrház február 18-án bemutatja az "Egy bolond százat csinál* című operettet. A főszereplők a helyi színjátszók legjobbjai: Rábl Béla, Karlovs:- k: Sándor. Bartók Zol Ián és mé pését a közösből. A gyengén működő termelőszövetkezeteknél ez érthető, hiszen nem volt jó a gazdálkodás, rossz volt a vezetés, ami elősegítette a munkafegyelem lazulását, ez párosult a termelés csökkenésével. Azonkívül a kilépő tagok között több olyan volt, akit nem az önkéntesség elve vezérelt a belépésre, hanem a begyűjtés és egyéb okok miatt lépett a közösbe. Akadt olyan is a kilépők között, akiket megfélemlítettek. Számos helyen pedig a íeloszlásÍ sal kapcsolatos törvényes rendelkezéseket sem tartották be. A [kunbajai Béke Termelőszövetke- j zetben 28 tag, a Rózsa T&z-ben : — Ügyeletes orvos Kecskeméten. Február 17-én a város egész kerületén reggel 6-tól este 8 óráig :dr. Szentendrei Mihály körzeti lorvos (Lestár tér 1. szám) tart [szolgálatot. : — Szakmaron új növény- és [állattenyésztő szakcsoport alakult. A szakcsoportnak eddig 10 család a tagja. A dolgozó parasztok már nevet is adtak társulásuknak, s úgy gondolják, hogy [idővel kibővítik szövetkezetüket ;újabb tagokkal, illetve földterülettel, — Köszönetnyilvánítás. Hálás [köszönetéin fejezem ki mindazoknak, akik íéi’jem, Vincze Mihály temetésén megjelentek s [velem a veszteségben osztoztak. Köszönöm a részvétek koszorúkban, virágokban való kifejezését, köszönöm az énekkar szívreható énekeit. Üzv. Vineze Mihályné. :«0P I ; A Magyar Szocialista Munkás- ípárt megyei intéző bizottságának ’tagjai fogadónapokat tartanak a ■pártbizottság megyei irodájában, [Szabadság tér 1/a. szám alatt, ; Felhívjuk a megye dolgozói- ínak figyelmét, hogy akár párt, takar személyi ügyekben keressék :Cel az illetékes elvtársakat. Folyamatosan, minden hét azonos napján a következő elvtársak [tartanak fogadónapot: E Kedden: Molnár Frigyes. I Szerdán: Borsodi György. | Csütörtökön: Uonisies Ferenc. ! Pénteken: Erdösi József, t Szombaton: Kővári Fcter elvt társak. I í Kiskun! elegy hazán több mint E150 részvevővel aktívaértekezle- ■tet tartottak. A jelenlévők rész- | letesen megvitatták a város dol- ígozójt leginkább foglalkoztató | kérdéseket. Megállapodtak abtézni másként is. Dühös volt már azért is, mert gondolatban igazat adott az öregnek. Ezt a vén csont lakatost mindenki tisztelj a gyárban, még az igazgató is előre köszön neki... Bánja az isten ... Nézte újból a lapot, ez már biztos ulti. Keményen kivágta a piros hetest az asztalra. — Itt az ulti! Na maga vén brossúra, fizessen! Béla bácsi huncut mosollyal nézte a fiút, majd a kártyára kacsintott. Ősz fejének hajfürtjei szinte kacagtak a lampa- fényben. — Te mondtad, a piros erősebb a makknál. Én meg azt mondom, nyolcas jobb, mint a hetes... Elkaptalak! A fiú bambán meredt az öregre. Az vidám nyugalommal élvezte zavarát. — Tanuld meg, a melósok ellensége az, aki ma sztrájkot hirdet. És minden marhaságért sztrájkolni akar... Na, fizess, fiam a Mester bácsinak is, Fizetés közben meg gondolj arra a példára, ha anyád főzni akar és te nem vágsz fát neki, sztráj-: kolsz, akkor — ahogy én isme- [ rém őt — te aznap nem ebédelsz. Na kivel toltál ki? Magaddal. Ilyen a sztrájk is. II/'' irály Béla bácsi komó- [ liV tos mozdulattal vette: elő a cigarettadózniját. Felkat- [ lintottu, végigkínálla a társasa- [ got. Rágyújtott. Aztán a nagy: dohányosok kcies örömévé!! szívta le tüdőre a csípős, kékes-; fehér, köhögtető füstöt. hiszed, hogy ha sztrájkolsz, akkor is telik csőnadrágra Nem, akkor még száraz »brugót« sem ehetsz... Ha akarsz, te sztrájkolhatsz egyedül, de tudom, apád néhány közvetlen kézlegyintéssel észheztérít... Ha pedig mindenki azt a kását fújná, mint te, akkor tavaszra kimehetnénk a rétre legelni. Béla bácsi a lapok fölött a konyha sarkába nézett. Újból elgondolkodott, tudta, amit itt ez a fiú elmondott, nem az ő véleménye. A »haverok« beszélték tele a fejét. Ezek a barátok pedig nem tesznek jót se Tóth Árpádnak, de a többi munkásnak sem. — Sztrájkot? — kezdte megint az öreg. — Mi az atyauris- tennek! Tán azért, mert nem akartok dolgozni, ingyen akarjátok a fizetést? Ez menne is egy darabig ... Ugyan minek magyarázzam neked, nem érted te ezt meg, annál kevesebb az eszed. Legalább annyi sütniva- lód lenne, mint amekkora a hajad... Különben, ha valami bajunk lenne, elintézzük azt sztrájk nélkül is. A mi embereink ülnek ott fent... A fiú nem szólt, nézte a lapot, iáit neki az öreg gúnyos hangja. Különösen az a mondat: »nem akartok dolgozni«. Pedig ő akar. Van valami igaza Béla bácsinak. Minek is a sztrájk. Eddig se volt, mégis elég jót kerestek. Igaz, volt egy-két dolog, ami nem tetszett a munkásoknak, de nem vitás, cl lehetett volna mmerte kimondani a sztrájk szót, — Itt van! Ezzel a zöldhetessel nem sokra mész. Ez a tök- tilkó meg éppen hiányzik a sorozatodból ... Ki ellen akarsz harcolni, te divatmajom? A melósok ellen? Én ellenem, az apád ellen? Megvagy te huzat- va, fiam..-. Vedd már a lappt. Tóth már nehezen birta türtőztetni magát. Félt egy kicsit az öregtől, de hajtotta a saját ♦igazsága« is. — Aduttat! Na még egy zöldet! ;; Mégis jó lenne a sztrájk — félve nézett Béla bácsi arcába, s mivel az öreg csak a lapokat nézte, bátrabban folytatta —, ha van valami, ami nein tetszik nekünk, munkásoknak, akkor beszüntetjük a munkát. Rögtön megadják azt, amit kérünk. Különben úgy kitolnak velünk, ahogy nekik tetszik. Nem igaz? B éla bácsi elgondolkodott a fiú szavain. Lapot se :ett, nem is válaszolt. Tóth Árpi nem tudta mire vélni az öreg hallgatását. Kezdte kényelmetlenül érezni magát. A lapokról az asztalra nézett, vizsgálta a viaszosváezon piros mintáit, majd az öreg ráncos homlokára tévedt a tekintete. — Hát idefigyelj, öcsém — kezdte el Király bácsi. — Ezt a zöldkilencest még megkapod... Én értelmes gyereknek gondoltalak. Nem vagy az. Hülye vagy! A mostani sztrájk után nem volt semmi az üzletekben. Talán gatyában akarsz, dolgozni februárban? Vagy talán azt Nem mondunk üj dolgot, ha azt állítjuk, hogy minden szerv — ha szükséges — adatok halmazával bizonyítja be, hogy léte nélkülözhetetlen a szocialista építésben. Ezt még akkor is megteszik, amikor már nyilvánvalóan mindenki előtt világos; semmi szükség sines rájuk. Egy ilyen szerv a MEFO, azaz a Minőségi Ellenőrzési Főosztály. Atyja a Belkereskedelmi Minisztérium. A cipőgyárakban fejti ki »áldásos« tevékenységet. Nézzük meg hogyan? Van egy asztal, amelyen már a kész cipők állnak .garmadában. A vállalat Mcosa az egyik oldalon megvizsgálja a cipőt s minősíti. Az asztal túlsó végén ugyanezt csinálja a MEFO-s, mely a kereskedelem embere. Mi történik akkor, ha ennek ellenére a kereskedelem kifogást emel a cipők minősége ellen? Ki vállalja a felelősséget? A MEFO? Á, dehogy! A vállalat. Hát akkor minek a MEFO? Nem tudjuk! Tény az, hogy van. Hogy még bonyolultabb legyen a dolog, most egy újabb látszatmegoldáshoz folyamodtak a MEFO régi vezetői. Nem is csoda. A főosztályvezetői pozíciót, az előadói munkaköröket és az aktátgyártó íróasztalokat valamilyen formában lenn kell tartani, csak találni kelt egy okos, szocialista jelszót. Ebben a bürokrácia eddigi kitcnycsztői igen nagy prakszisra tettek szert. Tessék csak figyelni, miképpen. Egyes cipőgyárakban a MEFO-k küldöttei ezentúl hetenként szúrópróba ellenőrzéssel vizsgálják meg a cipők minőségét. Tegyük fel, hogy a vizsgálat azt állapítja meg, hogy minden cipő kifogástalan. A szállítmány elkerül a nagykereskedelmi vállalatokhoz, s ott kiderül, hogy — mégsem kifogástalanok a cipőcskék. Kinek kell fizetni a minőségi kötbért. A MEFO-nak? Nem, a cipőgyárnak. Hát akkor ismételten minek a MEFO? Ezt kérdezzük mi is. * Ebből a példából is láthatjuk, hogy egyesek mennyire »akarják« a bürokrácia csökkentését, a felesleges szervek megszüntetését, mennyire »szívükön viselik« az ország sorsát. irarasf^ellenirak