Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-14 / 37. szám
Mumsrmos . / -.., Megújuló munkakedv a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalatban Dolgos emberek otthona a Kecskeméti Épületlakatosipari Vállalat. Az év elején ugyan akadozott az előrehaladás, de a anunkástanács leleményessége, meg a dolgozók éledező munkakedve kihúzta a kátyúból a vállalatot. A vezetők szerint januárban sem vallottak szégyent. Ezt erősíti meg Bíró Sanyi bácsi, a munkástanács elnöke, aki néhány szóban megemlékezik az »első vizsgáról« és a további tervekről. Tervteljesítés, kis hibával Az új év első hetében csak hat és fél órát zúgtak naponta a gépek. Nem volt elég energia, bár az agregátorok is segítettek az üzemekben. Kevés volt az anyag, mert az anyaggyártó üzemek később indultak, mint a vállalat. Baj volt a munkafegyelemmel is. De aztán mégis csak sikerült a hó második felében, már amennyire lehetett, rendes kerékvágásba terelni a munkát, növelni a munkakedvet. A hónap végén aztán nagyon megörültek, amikor a statisztika 101 százalékos tervteljesítést mutatott. Elkomorodtak azonban akkor, amikor megtudták, hogy a béralapot 22 000 forinttal túllépték. Mit akarnak most tenni ? Már mindenki tudja, hogy 22 000 forinttal drágábban termeltek az előírtnál. Azon fáradoznak, hogy pótolják a mulasztást és a hó végére legalább 107.4 százalékot érjenek el. Enélkül nem lehet továbbhaladni. A munkakedv február első napjaiban jónak mondható, s olyan tapasztalatok is vannak, hogy a munkások nagy többsége megértette: osztalékról, fizetésről csak akkor lehet szó, ha termelünk is. És aki nem érti meg? Eltanácsolják a vállalattól. Nemrégiben került kívülre az a néhány, magáról megfeledkezett ember, aki többszöri figyelmeztetésre sem tudta abbahagyni a munkát hátráltató kártyacsatái. A munkástanácsnak az a véleménye: .csak annak fizet bért, aki dolgozik. Rendzavaróra, fegyelmezetlenre nincs szükség, mert annak csak a vállalat issza meg a levét. Még hét szakemberre van szükségük, de csak olyan embereket vesznek fel, akik dolgozni is akarnak. Bakos Pétert, aki régebben a megyei pártbizottságon dolgozott, szívesen visszafogadják, mert vele erősödik a gyár szakmunkásgárdája. Elkészült az a terv is, mely szerint a raktár területén egy leszabó műhelyt állítanak fel. A betonozást már befejezték. Rövidesen a gépek is munkába állnak, s aztán már nem kell az anyagot a gépműhelybe cipelni, onnan pedig a műhelyekbe, hanem egyenesen a műhelybe szállíthatják. Ez nemcsak időt, hanem komoly anyagmegtakarítást is eredményez. Mi fáj a munkástanácsnak ? Több dologról is szó esik, de a legfontosabb a műszakiak bérezése. Egy közepes szakmunkás Főzik a mészkénlét megyénk földművesszövetkezetei Kecskeméti Földművesszövetkezeti vegyi üzemben naponta mintegy 30 hektoliter mészken- levct tudnak készíteni. Így az igényeknek megfelelően zavarmentesen ki tudják elégíteni a termelőket. A megye gyümölcstermelői néhány nap múlva megkezdik a szokásos télvcgl permetezést. A munka jóminőségű elvégzéséhez a földművcsszövctkczctck is a termelők segítségére sietnek. 30 földművesszövetkezet látott hozzá a mészkénlc főzéshez. A fl Bajai Gyapjúszövetgyár új készítményéi Műanyagból készült dublé, féldublé takarók A Bajai Gyapjúszövetgyárban 30—35 féle színben és igen sokféle változatban készítenek műanyagból takarókat. Az első komolyabb mennyiséget már legyártották, s rövidesen az üzletekben is kapható lesz. Kétfajta van. Az egyik neve: dublé, amely tömött, vastagabb, nehezebb, ez 200 forintos, a könnyebb, a féldublé 160 forintos áron kerül forgalomba. A takarók gyártásához magyar, cseh és német műanyagból készült szálakat használtak fel. További tökéletesítés céljából a laboratóriumi kísérletek folynak. Mivel eléggé új ez a gyártmány a piacon, a gyár munkás- tanácsa és vállalatvezetősége úgy határozót, hogy a 30—35 színű és sok szép változatban készült műanyag takarókból kiállítást rendez Budapesten, Pécsett és Szegeden. Rövidesen megnyitja kapuit AZ VJ KECSKEMÉTI KASZINÓ Rövidesen új színfolttal gazdagodik városunk. Kecskemét szórakozni vágyó közönsége bizonyára örömmel fogadja a hírt, hogy a közeljövőben a Honvéd Helyőrségi Tiszti Klub épületében megnyitja kapuit az új kaszinó. Erre nemcsak azért van szükség, mert a város mindinkább fejlődő idegenforgalma immár alig nélkülözhet egy valóban reprezentatív vendéglátó intézményt, hanem azért is, mert hiány van színvonalas, magasabb igényeket is kielégítő szórakozóhelyben. A volt Tiszti Klubban a tervek szerint 30 szobás, kényesebb ízlést is kielégítő szálloda, elsőosztályú étterem, kávéház és több, változatos szórakozási lehetőséget nyújtó klubszoba lesz. A személyzet gondos kiválasztásával, jó zenével, kényelmes, ízléses berendezéssel gondoskodnak arról, hogy öregbítsék a kecskeméti vendéglátóipar hírnevét. A kaszinó előreláthatólag még. a tavasz folyamán megkezdi működését. Ä kukorica ára, mint a bizalom hőmérője A kiskunhalasi hétipiac vásárlói csodálkozással vegyes öröm- mel tapasztalják, hogy a múlt hetekben még csillagászati magasságban trónoló terményárak szépen esnek lefelé. A nemrégen még 480—500 forintos kukoricát már 380—400 forintért mérik mázsám ként s normális áron kapható az eddig méregdrága hagymaféle is. A korábban potomáron vesztegetett malac és baromfiféle viszont megdrágult; nem kínálják már a pulykát 12—13 forintért, sem a választási malacot 100—200-ért. Egyszerű ténnyel magyarázható a jelenség. Eloszlott a parasztság inflációtól való félelme, de megszilárdult bizalma a forint értékállóságában, a kormányban, az ország gazdasági helyzetének erejében. Látja, hogy van és lesz elegendő iparcikk, piacra meri tehát vinni az elraktározott terményt s mert nagy a kínálat, természetszerűleg esnek az árak. A jószágnak viszont megnőtt a becse. Nem siet mindenáron túladni rajta a gazda, hanem az őszre gondol, amikor a malacot majd sokkal jobb áron, hízóként értékesítheti. S így van ez jól Így hat egymásra kormányunk helyes gazdaságpolitikája s a józan, becsületes parasztság előrelátó, Önmagát és az országot is gyarapító termelési kedve. — Két traktor kivételével tíe- fejezte az erőgépek javítását a Dusnoki Gépállomás. Mihelyt a főtengely köszörülés céljából Budapestre vitt gépek visszaérkeznek, azok is nyomban munkába állnak. í — A ballószögi tanács végrehajtó bizottsága január 30-i ülé- Sfén a belvíz elleni védekezésről ! tárgyalt. Elhatározták, hogy 5 > kilométer hosszú árkot ásatnak ;és mintegy 7000 méternyi vlzle- >vezető csatornát készítenek. — A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Orbán Miklós elvtórsat a Kiskunfélegyházi Gépgyár kormánybiztosává nevezte ki. — Felsőszentivánon is megala. kult az EPOSZ helyi szervezete. A szervezet tagjai elhatározták, hogy az egész község fiatalságát tömörítik az EPOSZ-ba. Célú- tűzték a falu kulturális és sport életének fellendítését is. Az alakuló gyűlésen mintegy 150 fiatal volt jelen. fi földtörvényről és annak végrehajtásáról (Folytatás az 1. oldalról) Gondosan kell azonban ügyelni arra, hogy a feloszlott termelőszövetkezetek nagyüzemi épületei körül lévő táblákat meghagyjuk és ezeket, a továbbiakban újból alakuló termelőszövetkezetek, termelői társulások, vagy állami gazdaságok számára adjuk át. Ezért előfordulhat, hogy a feloszlott tsz-ből kilépő nem kapja meg eredetileg bevitt földjét; ehelyett a termelőszövetkezet tago6ítatlan területeiből, vagy a tagositott tábla széléből kap idei használatra földet, Nagyon foglalkoztatja a dolgozó parasztokat az, hogy kik kaphatnak Juir- térltést? — Kártérítést kapnak olyan dolgozó parasztok vagy kisemberek, akiknek földjét 1949. szeptember 1 után kártalanítás nélkül vették igénybe. A kártalanításnak azonban bizonyos feltételei vannak. A mezőgazdasági főfoglalkozású dolgozók 10 kh-ig kapnak kártalanítást, ha ezzel együtt nem haladja túl földjük a 20—25 holdat. A nem mező- gazdasági főfoglalkozásúak pedig általában 1 katasztrálls holdat kaphatnak, ha ezzel a tulajdonukban, vagy használatukban lévő földterület nem lépi túl a felső határt, az 1 kh 400 négyszögölet. Gondolunk arra is, hogy olyan dolgozó parasztok sérelmét is orvosoljuk, akik kaptak ugyan kártalanítást, de sakkal alacsonyabb értékű földet vettek át, mint amilyent betagosítottak tőlük. Az ilyen kérelmet azonban csak akkor tudjuk figyelembe venni, ha az előbbieket már kielégítettük. A törvényerejű rendelet gondoskodik arról is, hogy azoknak a sérelmét is lehetőleg orvosoljuk, akik 1951. augusztus l.után felajánlották, vagy elhagyták a földjüket. Véleményem szerint sok ilyen igény is lesz, mert a parasztság érdekeltsége. megnövekedett a termelésben és ennek arányában nőtt a földhöz való ragaszkodás. Durva igazságtalanságot orvosol a törvény 12. §-a. Ez azoknak a földtulajdonosoknak a sérelmét orvosolja, akiknek bérbeadott földjét a bérlő termelőszövetkezetbe vitte. A föld tulajdonának biztonságát és tisztelet- bentartását segíti elő a törvény azzal, hogy az ilyen tulajdonosok a következő időben attól a termelőszövetkezettől kapják meg haszonbérüket, ahová a földet vitték. Továbbá, ha a bérlet lejért és a tulajdonos nem kívánja azt meghosszabbítani, lehetőleg azonos minőségű és területű földdel kell kártalanítani tartalékterületből, vagy ha ilyen nincs, a termelőszövetkezet szétszórt területéből, vagy tagositott táblájának széléből. A haszonbérbe adott állami tartalékterületnél a tulajdonjog megállapítása után a bérleti szerződés lejártáig a bérlő műveli a földet, természetesen a bérlet összeget a tulajdonosnak fizeti. A törvényerejű rendelet kiterjed az 1949. szeptember 1 után kártalanítás nélkül igénybevett házingatlanokra is. (Ez nem vonatkozik az államosított épületekre.) Dolgozó parasztságunk, kisembereink ilyen sérelmét csak nem nagyüzemi gazdálkodásra alkalmas épületekkel lehet orvosolni. Ha ilyen épület, állami gazdaság, állami szerv, vagy termelőszövetkezet birtokában van, az említett szervek kötelesek azokat megvásárolni, vagy a tulajdonos számára a házingatlanért bért fizetni. Az ingatlanforgalom cs a haszonbérlet rendjével kapcsolatban mi a végrehajtó bizottság álláspontja? — Úgy gondolom, hogy dolgozó parasztságunk önrendelkezési jogának messzemenő biztosítását jelenti a törvény által rendezett ingatlanforgalom és a haszon- bérlet módja. Itt is ügyelnünk kell a törvény betartására, mely szerint magánszemélyek csak a járási tanács mezőgazdasági osztályának engedélyével vehetnek, ajándékozhatnak földet. A rendelet szerint a mezőgazdasági főíoglalko- zásúaknak a vásárlást 5 katasztrális holdig engedélyezhetik, ha a megvásárolt földdel együtt a tulajdonában, vagy használatában 20—25 holdnál nem lesz nagyobb birtoka. Itt fontosnak találom megemlíteni, hogy a vásárlást nem feltétlenül egyszerre kell lebonyolítani, hanem az több esetben is történhet. Tehát bárki 1—2 hold földet is vásárolhat, erejéhez mérten. A nem mezőgazdasági főfoglalkozásúak, mint már máshol elmondottam, 1—1 kh 400 négyszögölet vásárolhatnak. Az utóbbiak vásárlásánál a rendelet nem tesz különbséget szántó, gyümölcsös, szőlő, vagy erdő között. Számos észrevétel érkezet* az ötszörös szorzószámmal kapcsolatban. Mi ebben a végrehajtó bizottság véleménye? — Magam is meg vagyok győződve arról, hogy a rendeletneli ez a megkötöttsége akadályoz hatja mezőgazdaságunk belterjesség felé történő fejlődését Úgy vélem, hogy számos panasz elkerülése, valamint a belterjesség kibontakozásának érdekében a rendeletnek ezt a tételét meg kell majd változtatni. Feltehető ugyanis, hogy számosán tartózkodnak majd a szőlőtelepítéstől, egyszerűen azért, hogy a tulajdonukban, vagy használatukban lévő földterület ne haladja túl a rendelet által máskülönben helyesen meghatározott felső határt. Ezért a végrehajtó bizottság felterjesztéssel él a felsőbb hatósághoz, a Minisztertanácshoz.-Dallos Ferenc elvtárs végezetül a következőket mondotta: — Meggyőződésem, hogy az új földtörvény igazságos végrehajtása orvosolni fogja megyénkben a legtöbb sérelmet, s nyugalom következik a mező- gazdasági termelésben. A rendelet igazságos végrehajtása nagy felelősséget hárít községi, városi és járási tanácsainkra. Nagy or. sok függ attól, hogy minden vonalon az igazságosság érvényesüljön. A rendelkezésre álló földterületekből elsősorban s nagycsaládos és a kisebb földdel rendelkezőket elégítsék ki; A helyi tanácsok nagy felelőssége mellett nem kisebb az érdekelt parasztság felelőssége sem. A rendelet büntetést helyez kilátásba olyanoknak, akik a nyugodt és igazságos végrehajtási megzavarják, vagy önös érdekek- bői kijátszók. A megyei tanács végrehajtó bizottsága segítségül hívja a helyi tanácsokat és a lakosságot, hogy a sérelmek orvoslásánál az igazságosság, az emberiesség és a törvényesség érvényesüljön! is kap ma annyit, mint egy mű szaki. A munkástanácsnak vol egy elgondolása, mely szerint műszakiakat nem az alkalma zottak, hanem a munkások álló mányába sorolják, s így biztosít ják számukra a kiemelt órabért Nem csinálhatták meg, mer a minisztérium és a szakszerve zet nem járult hozzá. No, de ad dig úgysem nyugszik a mun kástanács, amíg a műszakiak ügyét dűlőre nem viszik. Ha nem is a régi ütemben, d^ halad a munka a Kecskemét Épületlakatosipari Vállalatban. Jászszentlászlón Kossuth néven tsz alakult Az októberi eseményét alatt a jászszentlászlói Lenin Tsz is feloszlott. A bomlást a tsz volt elnöke is tevékenyen elősegítette. A tagok nagyrésze azonban elhatározta, hogy továbbra is közösen akar gazdálkodni és újjáalakították a tsz-t. Az újjáalakult tsz a »Kossuth« nevet vette fel.