Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)
1957-02-12 / 35. szám
lÁiUát Út és a TISZTELETADÁS Történt pedig mindez az úrnak 1957, esztendejében. A szereplők névszerinti megjelölését és a történet színhelyét mellőzzük. Nem elsősorban ez, hanem amit hallottunk, az a fontos. A vállalat és a munkástanács vezetői megbeszélésre jöttek össze, hogy tisztázzák a létszámcsökkentésre kerülők listáját. Szükség azért volt rá, mert a munkástanács — bár nem tartozik hatáskörébe — olyan álláspontot alakított ki, hogy egy kommunista gépírónőt elbocsátásra ítél. A tárgyalás alkalmával azonban nemcsak erről esett szó, sőt erről a legkevesebb. De annál több érdekesség! Illetve ki tudja, érdekesség-e... talán még annál is több. Egyesek szemet szikráztaló dühét az váltotta ki, hogy a megbeszélésen az MSZMP- szervezet is képviseltette magát, de nem szótlanul, hanem egy dologban állástfoglalóan. Arról esett szó, hogy október 23 után a munkástanács egy volt osztályvezetőt ugyanolyan rangúvá rehabilitált, mint volt. Az elmúlt évben leváltását előadóvá az tette szükségessé, hogy kiderült róla nyilas iro- davezetősége. Äm az illetékes szervek nem találtak okot az elküldésre már annál is inkább, mert más nyilas személyek felderítéséhez nagy segítséget nyújtott. De a rehabilitálás egyáltalán nem indokolt, mert ugyanazt a munkakört más igen jól, közmegelégedésre oldotta meg. Nem indokolt annál is inkább, mert e bekezdés hőse az október végi napokban régi politikai érzelmeinek teljes jogfolytonosságát nyilvánította. No, de mert minden ügynek, ennek is akadt prókátora, mégpedig a munkástanács titkárának személyében. (Hogy milyen indítékok következtében ő a tanács titkára, azt nem tudjuk! Ügy gondoljuk, még magyarázattal is nehéz lenne megérteni.) a titkár úr kifejtette: »Tudomásom szerint, Kádár János nevezetű egyén kijelentette, hogy a forradalmi eseményekben részt veiteknek nem lesz semmi bántódásuk.« Az utóbbi felől titkár úr biztos lehet. Azonban nem vagyunk meggyőződve arról, hogy titkár úrban nem-e teljes egészében a gúny és az ellenséges érzület szólalt meg. Vagy úgy gondolja, hogy még mindig konzerválható a november— december eleji kormányellenes, falra firkáló hangulat. Vagy talán feltételezi, hogy a munkáshatalomnak gumiból nyújtható a türelme és ilyen módon, meg ilyen hangon biztosít önnek szót? Gondolkodjék ezen és elsősorban a munkás-paraszt kormány fejének adja meg a kijáró tiszteletet. ■o © 88 jr a világ körül agyonlőtte a nyúl a vadászt Egy Monrowe nevű kanadai vadászt majdnem agyonlőtt egy nyúl. Miközben a vadász elaludt, egy nyulacska felmászott a vadászfegyverére és véletlenül hozzáért a ravaszhoz. A fegyver elsült. A lövés szerencsére csak a felriadó Non row e kezét sebezte meg. Korolenko: Nyelv nélkül (Uj! Magyar Kiadó) (Olcsó könyv-, tár) Kb. 336 oldal, fűzve 4 FtJ Elő tvad t a hó A Meteorológiai Intézet Agrometeorológiai szolgálata szerint az ország földjét borító, mintegy 6 centiméteres hóréteg már majdnem teljesen elolvadt. Noha a február eleji általános enyhülés szokásosnál nagyobb, egyáltalán nem lehet kivételesnek és véglegesnek tekinteni. ^ Az idén számítani kell az időjárás hirtelen erős, szeszélyes fordulataira. Ez az általában 10—12 évenként megújuló erős napfolt- tevékenységgel magyarázható. Az enyhe idő tovább tart. A visszatérő kisebb- fagyoktól nem kell félteni a vetéseket. Nagyobb hidegre pedig semmi mutat. jel ftOOO dollár két versenyparipáért napokban ismét két kiváló magyar félvér paripa került Ausztriába. Vevői 8000 dollárt fizettek érte. A Bábolnai Állami Gazdaság világhírű lótenyészetében nevelt kiváló versenyparipákért igen ■jó árat fizetnek a külföldiek. A A nemzetközi geofizikai cv keretében, hosszas kísérletezések után, mind a szovjet tudósok, mind pedig a nyugati államok, köztük Amerika, ígéretet tett arra, hogy az első úgynevezett »mesterséges holdat« felbocsátják a Eöld külső légkörébe, hogy eddig még meg nem kísérelt módon szerezzenek a tudomány által felhasználható adatokat a világűrből származó sugárzásokról, a Föld legkülső szféráinak fizikai, sugárzástani, meteorológiai, stb. viszonyairól. Az első tervek szerint még 1956- ban útjára kellett volna bocsátani az ilyen, apró műszerekkel ellátott törpebolygót. Ez azonban elmaradt. Talán az idén sor kerül rá? Képünk az amerikai fizikusok által beharangozott mesterséges holdat ábrázolja. A napsugarak (2) behatolnak a kisméretű bolygó belsejébe egy optikai lencsén keresztül (5). Ott van elhelyezve a nap fónyencr- giáját hasznosító és azt elektromossággá átalakító elem (9), amely egy miniatűr rádióadó berendezést (11) táplál. Különböző mérőműszerek, számtalan elektromos sugárzásmérő adja át mérési adatait bizonyos időközönként a rádióadónak (11), amely a hullámokat földi vevőállomásokra sugározza. Különböző segédeszközöket építenek a mesterséges holdba: egy antenna (1), egy gammasugárzásmérő (3), egy ibolyántúli sugarakat észlelő mérőműszer (4), egy clektronszámláló (6), röntgensugárzásmérő (7), egy földmágnes- ségmérő (8), akkumulátor (10), kozmikus sugárzások mérésére szolgáló berendezés (12), elektromos motor (13), mágneses sugárzások erősségét rögzítő készülék (14) és ennek kivezető csöve (15) a többi legfontosabb alkatrésze. Az író ezt a kisregényét' a múlt század végén írta amerikai utazása után. Korolenko a mélyére lát az úri világnak: bemutatja, milyen sors vár az egyszerű szegény kivándorlóra, aki nem ismeri az idegen ország nyelvét, szokásait, erkölcseit és ezért »vademberének tekintik. Egy » olcsó « üzlet drága befejezése A bajai rendőrkapitányság bűnvádi eljárást indított Botos Gyula 24 éves és Makra Sándor 27 éves garai lakosok ellen, akik a jugoszláv határon ember- csempészéssel foglalkoztak. Botost és Makrát, amikor rajtakapták, éppen Nemere Ervint és feleségét, valamint Nyilas István budapesti lakosokat igyekeztek volrfa átcsempészni a határon. Botos Gyula és Makra Sándor önzetlenségére jellemző, hogy a határon való átcsusztatás ellenszolgáltatásaként 8000 forintot, egy karórát, valamint egy kerékpárt kértek és kaptak a fent- nevezettektől. Az »olcsó« üzletnek azonban drága befejezése lett, mert a rendőrség Botos Gyula és Makra Sándor embercsempészeket, valamint a disszidálni akaró Nemere-házaspárt és Nyilas Istvánt letartóztatta. IIEVEKUIUL űrnidm (feeátiMi — Lehetetlen — csóválta fejét Erik és meglóbált a tiszt orra előtt egy csomagot. — Itt van a hajó lámpája. — A társam a navigációs tiszt — mutatott Erikre Bengt. — Én meg az élelmezési tiszt vagyok. Erre már át kellett engedniök őket, ők meg futólépésben igyekeztek tovább — de a tutajnak valóban nyomát se lelték. Kétségbeesetten szaladgáltak jobbra-balra a mólón, ahol találkoztak a három másik utitárs- sal, akik ugyancsak feldúltan keresték az eltűnt tutajt. ■Végre-valahára észrevették, hogy csónakon keresik őket. így kerültünk hát össze mind a hatan. A tutaj körül tajtékzott a víz, miközben a Guardian Rios a nyílt tengerre vontatott bennünket. Késő délután lett, mire végre elindulhattunk. A gőzös azt az utasítást kapta, hogy másnap reggelig ne oldjon le minket, míg ki nem kerültünk a partmenti hajóforgalom útvonalából. Alig hagytuk magunk mögött a nagy hullámtörő gátat, máris ízelítőt kaptunk abból, hogy ennek az óceánnak csak a neve Csendes. Nem csoda hát, hogy a kíséretként mellénk szegődött csónakok rendre elmaradoztak. Csak néhány nagyobb yacht tartott velünk az öblön túlra, hogy lássa, mi lesz velünk. A Kon-Tiki olyan dühösen ugrándozott a vontatókötél végén, akárcsak egy makrancos bakkecske. Orrát mélyen beletúrta a hullámokba, amelyek sokszor végigsöpörtek a fedélzetén. Kezdetnek ez nem volt valami biztató, hiszen az óceán aránylag nyugodt volt. Nekünk sokkal hevesebb hullámzásra is fel kellett készülnünk. És még csak az öböl közepén jártunk, mikor a vontatókötél elszakadt! A nálunk maradt tele nyomban elmerült a tengerben, míg a másikkal a gőzös továbbiejtett anélkül, hogy a bajt észrevette volna. De egyik yacht-kísérőhk látta, hogy mi történt és előre sietett, hogy megállítsa a Guardin Riost, mi meg addig a tutaj szélén hasalva igyekeztünk kihalászni a kötél végét. Mikor a Kon-Tiki a jobb oldala felé dőlt, a tutaj szélére függeszicedve a víz felszíne felé nyújtottuk karunkat, de a megszökött kötelet csak ujjheggyel érinthettük.^ Azután a tutaj visszabillent s mi vállig merültünk a sós lébe. Mosdótál nagyságú sallangos medúzák kíváncsiskodtak körülöttünk. Hol fölénk emelkedtek, hol mellettünk vagy alattunk úszkáltak, ahogy a hullám a magasba emelte vagy a mélybe süllyesztette őket. A kötelet bevonta csalános, tapadós anyaguk. A szemünk, szánk és hajunk tele lett medúza-szálakkal. Köpködtünk és káromkodtunk, de mire a gőzös visszatért, a kötél már megvolt; végeit újra visszaerősíthettük a tutaj orrára. 13 Amikor a kötél végét a gőzös fedélzetére akartuk éppen dobni, a hullámzás olyat lódított rajtunk, hogy a kiálló hajófar alá kerültünk. Már attól tartottunk, hogy a víznyomás a nagy hajó testéhez szorítja tutajunkat. Egymás kezéből kapkodtuk hát ki a rudat, evezőt meg egyéb szerszámot, hogy ezek segítségével messze lökjük magunkat a hajófaltól. De egyszer sem tudtunk kedvező helyzetbe jutni, mert ha hullámvölgyben voltunk, akkor a hajó fara elérhetetlenül magasan állott fölöttünk, ha meg a Guardin Rios csúszott alá a mélybe, olyankor a hajó fara teljesen a vízbe merült és ugyancsak résen kellett lennünk, hogy az örvény aiája ne rántson. A gőzös fedélzetén idegesen, riadtan szaladgáltak és kiabáltak az emberek. Egyik vezényszó pattogott a másik után. Végre a hajocsavar csendesen megindult és a nagy hajó lassan, óvatosan visszahúzódott tőlünk. Éppen ideje volt, mert a következő' pillanatban egészen biztosan alákerültünk volna. így is kapott tutajunk orra néhány olyan ütést, hogy kissé elferdült; ez a szépséghibája azonban később eltűnt. — Ha egy vállalkozás ilyen rosszul indul, akkor jól kell végződnie — bizakodott Herman. — Csak ennek az átkozott vontatásnak lenne már vége. Még összetörik a tutajunkat. A vontatás azonban éjjel is folytatódott. Szerencsére már olyan lassan és óvatosan, hogy alig éreztünk egy-két erősebb rándítást. A yach- tok már régen búcsút intettek, visszafordultak s az utolsó parti fény is sötétbe veszett mögöttünk. Beosztottuk az őrszolgálatot, hogy éjjel is. állandóan figyelni tudjuk a vonlalókötelet, de azért egy keveset aludhassunk is. * Másnap hajnalban, mikor pirkadni kezdett, sűrű köd takarta el szemünk elől Peru palijait. Előttünk azonban nyugat felé kéken ragyogott az ég. Széles, egyenletesen hömpölygő fehértarajú hullámok fodrozták az óceán hátát. Ruhánk és minden eszközünk erősen harmatos volt: A levegő hűvös, a tenger -zöld vize pedig meglepően hideg, holott a déli szélesség 12 fokán voltunk. Eljutottunk tehát a Humboldt-áramlásba. Ez sodorja az Antarktisz hűvös vizét Peru partja mentén, majdnem az egyenlítő vonaláig, ahonnét azután egyenesen nyugat, felé fordul. E partvidéken hajózott egykor Pizarro, Zarate és a többi régi spanyol hódító, itt találkozott először az inkák nagy vitorlás tutajaival; a parttól sokszor 50—60 tengeri mérföld- nyire is kimerészkedtek ezek a tutajok és a Humboldt-áramlásban halásztak tonhalra és ajanymakrólára. Napközben ugyanis a part felől fújt mindig a szél, míg este ellenkező irányú tengeri szél hajtotta hazafelé a halászok tutajait. A hajnali fényben láttuk, hogy egészen közel úszunk a vontatóhajóhoz. Továbbra is vigyáznunk kellett hát, hogy ne legyen részünk újabb kellemetlen összejövetelben. Vízre tettük a felfújható, kis gumicsónakot, amely úgy bukdácsolt a hullámok hátán, akár a labda, és Erikkel meg Bengttel előreeveztünk a gőzöshöz. A kötélhágcsón felkapaszkodtunk a fedélzetre. Bengt tolmácsolása segítségével bejegyeztettük a pontos földrajzi helyzetet térképünkre. Kitűnt, hogy máris 50 tengeri mérföldnyire jutottunk északnyugati irányban Callao kikötőjé14 (Folytatjuk)
