Petőfi Népe, 1957. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1957-02-28 / 49. szám

«Naponta ot hátralékossal beszélgetek..." <ÍJOS<^3áC^C8CtícK8<SŰKiCÍKÍ<iCScS<SCS<^C$G ;8CSd-C®C5<Sk®QSCtC§C8CKi8C8CKSCSa|«9CSCK®CS "ff itytyU iai/id Apfistapto*ADÓFIZETÉS s A dunavecsei járás módosabb, jól gazdálkodó községei közé tartozik Apostag. A begyűjtés eltörlése, a gazdálkodás kötött­ségeinek feloldása nagy kedvez­ményeket jelentett az apostagi gazdáknak is, ám az egyetlen kötelesség, az adófizetés mégsem javult, hanem inkább romlott. A helyi tanács belátta, hogy segítenie kell a nagy veszte­ségekkel megterhelt államház­tartáson. — Az adófizetési fegyelem megromlásának az volt a leg­több oka — mondja a helyi ta­nács elnöke —, hogy bizonytalan­ság kapott lábra a gazdák kö­zött. Egy részük azt várta, hogy «. beadás után az adófizetés is megszűnik majd, a másik része, a borúlátóbbak meg úgy gondol­ták, hogy a beadás megszünte­tése után bizonyára felemeli az adót a kormányzat, hogy vala­miképpen pótolja a kieső bevéte­leket. — Ilyen nézetek voltak köz­ségünkben és ezek ellen a néze­tek ellen a kormány rendeletéi­nek ismertetése a legjobb orvos­ság. Már januárban hozzáfog­tunk a beszélgetésekhez, ennek tudható be, hogy egyre több gazda fizeti pontosan az adóját. Megérttettük az emberekkel, hogy nincs olyan állam a vilá­gon. ahol ne kellene adót fizetni. Erről egyetlen államrendszer sem mondhat le. Azt is elmond­juk — és ennek igen örültek községünk parasztjai —, hogy a munkás-paraszt kormány nem emeli fel az adót a beadás cl­Caii^ HITTANÁROK NEM KIS MEGLEPETÉST okozott a hetényegyházi szülők­nek decemberben az a hír, hogy gyermekeik hittan tani fását nem a plébános úr, hanem két falu­beli kislány, Sánta Erika és dr. Bodócs Gyula volt újságíró leá­nya fogja ellátni. Ilyen hitokta­tókra még a falu legöregebbjei sem emlékeznek. Arról hallot­tak, hogy valamikor arra képe­sített apácák foglalkoztak hittan tanítással, de hát az akkor se volt valami jó dolog — és rá­adásul Sánta Erika és a Bodócs lány nem is hasonlít az apácák­hoz. Erika csinosan öltözködik, ha­jóba dauert rakat, száját piros­ra festi, mint más falubeli sze­relmes nagylány. Olyan falu szépének tartják. Szemével állí­tólag ellenállhatatlanul tud a legényre nézni. Erika nem apá­ca, még csak 18—19 éves, de a váci püspök megbízólevéllel ki­nevezte *>laikus« hittanárnak. LAIKUS, talán a szó igazi értelmében is. Ügy tudják, a kö­zépiskolát se végezte el, s ha a táblára ír, az iskola tanítói at­tól félnek, hogy a gyerekek előtt szégyenben marad helyes­írási hibái miatt. Az előző években Fercsik plé­bános úr tanította a hittant. A múlt éV szeptembere után azon­ban gyakran elmaradt a hittan­óráról. Azt mondják, nem bírta ellátni. Amikor meghallottam, először arra gondoltam, hogy a plébános úr valószínű nagyon öreg és beteges lehet. De nem. Megtudtam, hogy 35—40 év kö­rüli, egészséges fiatalember. — Amióta ezeket a 18—19 éves lá­nyokat beszervezte, február első felében is ők látták el a község iskoláiban a hitoktatást. A lá­nyokat egyéni foglalkozásokon készíti fel az előadásokra, és egyéb feladatai mellett, valószí­nű, többre nem futja az ideje. MIÉRT EZEKET a lányokat állították be a hittan tanításra? Csak nem az az érdeme Sánta Erikának, hogy az apja volt csendőr, akiről kevesen hiszik el, hogy a népi demokrácia híve. A napokban értesültünk arról, hogy a Művelődésügyi Miniszté­rium rendelete ezt a visszás helyzetet megszüntette. Ezentúl csali a megyei tanács művelő­dési osztályának megbízólevelé­vel ellátott személy taníthat hit-: tant. Reméljük, az illetékesek en-l nek a rendeletnek mindenütt ér-\ vényt szereznek, N. J. törlése miatt sem. így aztán a józan gondolkodású parasztem­berek nagy része már januárban kifizette negyedéves adóját. Az cv első hónapjában 50 000 forin­tot fizetlek be községünk lakói adóra. — Vannak persze olyanok is, akik sohasem siettek az adófize­téssel és most is húzzák-halo- gatják a törvényes kötelességük teljesítését. Ezeket az embereket behívatjuk a tanácsházhoz és el­beszélgetünk velük. Minden nap­ra ötöt hivatok be és ismertetem velük a rendeletet: ha nem fizeti ki időre az adóját, akkor fel­emeljük az előírást és 10—40 százalékkal is több lehet a fizetni valója. — Az egyenes beszédnek meg­van a hatása. Februárban már 000 forinton felülre emelkedett befizetés mennyisége. Ilycn­Az 1957. évi állatszámlálás előtt A Központi Statisztikai Hivatal minden évben szómba veszi az ország állatállományát. Az állatszámlálás célja a népgazdaság szarvasmarha-, ló-, sertés-, juh-, szamár-, öszvér-, bivaly-, kecske­ős baromfiállományának, valamint a méhcsaládok számának a megállapítása. A számlálóbiztosok 1957. március 1-től 7-ig házról házra, la­kásról lakásra járva keresik fel a dolgozókat. Az összeírás az állatok megszámolósa útján történik. Előfordul, hogy egyes állat­tartók — esetleg különböző rémhírek hatására — állatállomá­nyuk egy részét letagadják, vagy az állatok kor- és ivar szerinti megoszlását nem megfelelően vallják be a számlálóbiztosoknak. A valóságnak nem megfelelő, elferdített adatszolgáltatás veszélyez­teti az állatállomány tényleges számbavételét, s ilyen cselekedet büntetést von maga után. Ezúton hívjuk fel a megye állattartó lakosságát, hogy a náluk megjelenő számlálóbiztosok munkáját segítsék, az állatállomány pontos felmérését biztosítsák. Központi Statisztikai Hivatal Bács-Kiskun megyei Igazgatósága NAGY SIKERE VAN a „Csárdáskirálynő“~nek A KISKŐRÖSI JÁRÁSBAN A kiskőrösi MÁV ének-, zene- és táncegyüttese ugyancsak nagy fába vágta a fejszéjét, de meg­érte. Kitűnő előadásban hozták színre Kálmán örökéletű ope­rettjét, a »Csárdás király nö—t. Csengőd, Soltvadkert, Kiskőrös közönsége már végigtapsolta a formán már csak 14 százalékkal marad le községünk az esedékes adó befizetésében. Néhány hét alatt ezt az elmaradást is leküzd- jük és remélem, hogy Apostag elsők közé kerül — fejezte be a helyi tanács elnöke tájékoztató­ját. rvvvvw^WiAA^/vvvA*Awyyvrr‘AVvyAVWWWvvvwvvvvvw kitűnő produkciót és a közönség lelkesedése ösztönzi a szereplő­ket, hogy jólsikerült előadásai­kat megújrázzák a járás többi községeiben is, sok kellemes órát szerezve a népes látogató­közönségnek. „\/iiátn fypsctU wAt Jancsi, Mim melózni azt tudott" és mégis kapun kívül Kocsis János, a szakma kétszeres kiváló dolgozója Egy levéllel a zsebem­ben indultam el Kiskunfélegy­házára, hogy felderítsem, mi is az igazság. A levél ugyanis ar­ról adott hírt, hogy a racionali­zálások során elbocsátották Ko­csis Jánost is, a Kiskunfélegy­házi Gépgyár fiatal, kiváló laka­tosát. 1950. január 1 óta dolgozott a gépgyárban. Ez idő alatt soha nem késett, nem hiányzott, se- lejtje nem volt. Az ifjúsági moz­galomban is tevékenyen részt vett. A gépgyár DlSZ-szerveze- tének titkára volt és mint DISZ- titkár is jó munkát végzett. Jó szakmunkás volt, de állandóan : képezte magát. Jelenleg a Gép­ipari Technikum III. osztályába jár. 1957. január 10-én a KGM- től másodszorra is megkapta a Szakma kiváló dolgozója címet, január 26-án pedig elbocsátották munkahelyéről. Lakásán egy kis szobácská­bán beszélgetünk. Büszkén mu­tatja emlékeit, amiket jó mun­kájáért, vagy az ifjúsági mozga­lomban résztvett tevékenységé­ért kapott. Vándorzászlók, okle­velek sorakoznak egymás mel­lett, Elmondja, hogy a legutóbbi félévben nem volt 200 százalé­kon aluli teljesítménye. »Ha ne­kem a nevem után 160 százalé­kot írtak, akkor egy kicsit szé­gyelltem magam.« November 2-án délben ugyanis Nagy Béla pedagógus vezetésével egy 20—25 főnyi fegyveres csapat érkezett meg Hercegszántóra egy teherautóval. Fegyvereket hoztak, vadonatúj géppisztolyokat ládaszámra. A tanácsházánál álltak meg és a nemzetőr parancsnokot keresték. — Na, lesz itt nemulass! — mérgelődött magában Feodor eivtárs a fegyverek láttán, aki éppen a tanácsházán tartózko­dott. Aztán gondolt egy merészet és a fegyveres parancsnokfélék elé állt. — Én vagyok itt a közrendi ember — mondta nekik, s majdnem torkán akadt a szó. Az egyik alparancsnok félében ugyanis régi bajai ismerősét fe­dezte fel, akit még próbarendőr korában ő juttatott egy betörés után a börtönbe. Akkoriban nem is valami szépen társalgóit vele, s csoda lesz, ha most nem jut majd eszébe. Gondolkodásra nem volt idő, hát a pillanat su­gallta megoldást választotta Feo­dor Sándor. — Szervusz druszám! — lépett a marcona börtöntöltelék'mellé. — Hát te is átvészelted azt a csúnya világot? Az meglepetten áll, kénysze­rűen mosolyog és parancsnoka kérdésére csak azt tudta he­begni, hogy igen, ismeri Feodor Sándort. — Én vagyok itt megbízva a nemzetőrség vezetésével — crő- sítgette Nagy Bélának is Feo­dor. Az türelmetlenül nézegette az óráját, nem győzte várni az előre kiszemelt bizalmi embere megérkezését, végülis engedéke­nyebb lett* EGY MEDDŐM n. Feodor hadnagynak helyén volt a szíve — Hát jó — jelentette ki — akkor önnek is átadhatjuk a fegyvereket. De azonnal osszák szét kérem, a nemzetőrök, meg a fegyverigénylők között. — Az­tán utasítást adott és két láda géppisztolyt, húsz darabot, a hozzávaló jó párezer tölténnyel együtt, letették a teherautóról. • Aminf a műveiéi vége­idé tartanak, jön ám be a ta­nácsi szobába Kőhegyi Mihály, volt horthysta rendőrfőtörzsőr- mester egy, a teherautóval érke­zett fegyveressel. — Itt vannak a fegyverek — mutat a ládára a géppisztolyos. — Vegye át kérem őket és egy­ben a nemzetőri parancsnoklást is. Kőhegyi meredten bámul a ládák mellett álló Feodorra, meg egy másik helybeli rendőrre, akit Feodor titokban odaintett vi­gyázni a fegyverekre. Csalt bó­lintani tud, hang nem jön ki a torkán. Át merje vajon venni a fegyvereket itt, a rendőrparancs­nok előtt? Van olyan ereje már a »forradalomnak«, biztos-e már a győzelem, hogy semmi bántódá- sa nem lesz. majd emiatt? Amíg Kőhegyi így töpreng, Feodor feltalálja magát és — jól van kérem, szét fogjuk azon­nal osztani a fegyvereket — Ígé­rettel indulásra bírja Kőhegyi barátját. Közben már jelentkez­nek is a fegyverért, egy részeg tűzoltó szinte lerázhatatlanu] to­pog a géppisztollyal megrakott ládák körül. — Ha kiosztanánk a fegyvert, akkor vége mindennek — villan át Feodor fején a gondolat. — De ha sikerül valahogyan meg­akadályozni, akkor megmenthet­jük a község békéjét, s talán számos emberéletet is..: Kő esett le a szívéről, amikor végre felbúgott a teherautó mo­torja és a »forradalmárok« to­vább indultak egy faluval; * A fegyveresek láttán eközben még egy embernek jött meg az étvágya a géppisztolyra. Feodor elvtárs gyors elhatáro­zással így fordult a két nemzet­őrjelölt felé: — Hozzanak gyorsan tragacso­kat. Itt nem szedhetjük ki a ládából a bezsírozott fegyvere­ket, mert összepiszkolnánk vele mindent. Meg előbb iktatni kell a fegyverek számát, ki kell pró­bálni, azt sem tehetjük meg a tanácsházán. Átvisszük majd a rendőrség épületébe, aztán óit majd elintézünk mindent. A két ember futott talics­kát keresni, ezeket hát egyelőre elküldte. De itt áll még remány- kedőn-félénken Kőhegyi, aki még mindig nem tudta eldönteni ma­gában, hogy a »forradalmárok« megbízatásának higyjen, nem­zetőr parancsnoknak érezze-e ma­gút és úgy cselekedjék, vagy pedig a fenyegető nézésű kommunista rendőrparancsnokot respektálja, sez viszont nem kis balsejtelme­ket idézett fel benne. Ezt az in­gadozást végülis Feodor elvtárs szavai szüntették meg. (Ugyanis neki volt fegyvere.) — Menjen innen addig, amíg jó dolga van. Ha szükség lesz magára, majd üzenek, de addig ide ne merje tolni a képét! Az újdonsült és rögtön ex- nemzetőrparancsnokkú előlépett Kőhegyi megjuhászkodva, balsze­rencsés sorsába beletörődve ki­hátrált a szobából. Ezután ért vissza a két talics- kás ember. Nagy buzgalommal felrakták a ládákat nyikorgó al­kalmatosságaikra, aztán remény­kedve elcipelték az édes terhet a rendőrség épületébe. De a csá­bító lehetőség hamar füstbe ment. Alig tették le a ládákat, még a felnyitásukon sem lehettek ott. Szép szóval, no meg az oldalán függő pisztolytáska célzatos ta- pogatásával azt tanácsolta nekik Feodor eivtárs, hogy menjenek szépen haza, s ne ártsák magu­kat ilyen dolgokba, mert még megbánhatják, Eddig fari a történet. A talicskákat vissza már a rendőrök vitték. A kommunis­ta Feodor Sándor hadnaggyal az élükön ott voltak mindvégig posztjukon, becsülettel helytáll­tak. Esténként messzire világít az őrs épületén a ragyogó vörös csillag, s a ki-bejáró rendőrök lelkiisme- retíurdalás nélkül nézhetnek fel rája, Nem hoztak rá szégyent. Palkó László Igen, ezekkel az eredmények­kel lehet is büszkélkedni. Saj­nos azonban e büszkeségbe már szomorúság is vegyült, hiszel1 Kocsis János nem dolgozik. Mutatja a papírt, megfel­lebbezte az elbocsátást, de a fel­lebbezést is elutasították. Indok: »a panaszbeadványban felhozott szociális körülmények és a mun­kához való viszonya sem tesz' lehetővé az igazgatói felmondás hatálytalanítását...« Azt hiszem, hogy ez az indoklás egyáltalán nem meggyőző. Kocsis elvtárs fiatal, nős ember, sem háza, sem földje- nincs. Sokáig nem ülhet otthon, hiszen élni akar, tehát dolgoz­nia kell. A munkától nem fél, [elmenne a mezőgazdaságba is [dolgozni, de nem teheti, mert üskolai tanulmányai gátolják eb« ben, hiszen még egy év és Ko­csis elvtárs minden bizonnyal si­keresen vizsgázik a Gépipari [Technikum utolsó osztályába: is, ez pedig nagy dolog, igen :nagy dolog. Racionalizálásra természetesen szükség volt, gazdasági életünk [súlyos helyzete megkövetelte [ezt, de uram bocsá’, azt hiszem, hogy a szakma kétszeres kiváló dolgozóját elbocsátani még a Kiskunfélegyházi Gépgyárban is nagy luxus, különösen, ha a többi között csak egyet veszünk [figyelembe, mégpedig azt, hogy az adminisztratív munkaerők közül csak 5, a fizikai dolgozók közül pedig 145 embert bocsátót« tak cl. Jártam benn az üzemben, beszéltem Némedi elvtárssal, aa MSZMP üzemi titkárával, Droz« dik elvtárssal, a munkás tanára elnökével és más elvlársakkal, Általában az volt a véleményük, hogy nem tehettek mást, Ko­csist is el kellett bocsátani. A»' elvtársak elmondták azt is, hogy /a gyár anyagellátása annyiraja« [vul, hogy márciusban már mun« [kásfelvétel is lesz és az elbocsá« [tott munkások egvrészét vissza Tudják venni. Ezek között lesz Kocsis János is. [ Én bízom benne, hogy valóban ;így lesz és akkor Kocsis eivtárs [rövidesen ismét oda állhat a munkapad mellé, visszamegy csoportjába, abba a csoportba, melynek fiatal tagjai, mikor ér« [deklődtem náluk Kocsis felől, azt mondták, hogy »vidám gyerek volt a Jancsi, de melózni azt tudott«, —Gvóni

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents