Petőfi Népe, 1957. január (2. évfolyam, 1-25. szám)

1957-01-27 / 22. szám

EMLÉKEZZÜNK... Ady Enirírc. halála évlordnlóján »Ma meg Ady Endre cl és ér és ver. 3 Mindenkiér.« Móricz Zs. 3 Január 27-e emlékezetes napja a magyar irodalom történe- j tének: 1919-ben e napon halt meg fiatalon, 42 éves korában a nagy j magyar váteszi költő, Ady Endre. ] Életéről kevés a mondani való: annyira költő volt, ösztönö- ] sen és öntudatosan, hogy szinte verseiben élt. Szavának teremtő, | mágikus ereje műveiben él. Hivatásának vállalta a költő-sorsot, ] a hányattatást, szegénységet, támadásokat. És közben maradandó j bélyeget ütött a magyar szellemiség arcára. j Nagyváradról indult el Párizsba, bár a francia szellemi élet | nagyjaival alig érintkezett — talán nem is akart —, de az aj szellemi atmoszféra, amely Párizs minden kövéből áradt, nagy | hatást gyakorolt reá. Kanyargó életútja.innen Budapestre vezette, <j harcainak, majd halálának színhelyére. : Első igazi verseskötete, amely teljes vértezetében mutatja be j Adyt, az »Üj Versek« úgy hatott, mint a tóba dobott kő. Üj volt : minden sora, minden gondolata. Minden idegszálában költői tem- | peramentum volt s minden erősebb élménynél úgy pattantak ki I agyából vernek, mint a nagytelítettségű fémgömbből a villamos I szikrák. Senki nála jobban nem érzékeltette, hogy a vers a gon- t ciolatnak és érzelemnek kielemezhetetlen ötvözete s a verset nem- | csak megérteni, de a lélek antennájával felfogni is kell. | A szaggatott, önkínzó versek és a csöndes emlékező költőmé- J nyék távlatai közt minden hangnemben tökéleteset alkotott. j A budapesti Liget-szanatóriumban halt meg. Nem volt gyötrő | haláltusája, írja haláláról Ady Lajosné és hozzáteszi — a halál | karjába vette az alvót, mint a jó anya, úgy pihentette el. 1919. ! január 27-én, reggel negyed 9-kor dobbant utolsót a nagy költő f szíve. A Liget-szanatórium második emeleti egyik kis szobájában | sápadtan és dacosan feküdt szép hullámos hajával örök alvásá- f ban. £ Az asztalon gyöngyvirág, elhervadt rózsák, orvosságos J üvegek.;. . | Emlékezzünk Adyra, aki műveiben örökké élni fog a magyar • szívekben, f Nagy László I 4 Egyedülálló „verseny" ja Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kísérleti Intézetben, amely számos tanulsággal zárult színű paradicsomsűrítményeket adjanak a fogyasztóknak. Meg­kóstoltam öz egyik kiváló angol cég készítményét, amely nem­csak színre volt szép, hanem az íze is kiváló. Mustárral és más fűszerekkel ízesítették, nagyon kellemes volt. Nemcsak Angliában, hanem más országokban is tapasz­talható az a törekvés, hogy különbőzéi fűszerekkel íze­sítsék a paradicsomsűrítmé­nyeket. Természetesen az alapanyag mi­nőségére, színére is egyre jobban ügyeinek. A magyar készítmé­nyek minőségét javítani kell, j hogy versenyképesek legyenek a j világhírű olasz és bulgár íeldol- | gozóiparral. A termelőkön és a gyáron múlik... Megkérdeztem a Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár főmérnö­két, Veres Józsefet, hogy miként lehetne javítani ä sűrítmények minőségén. — Közösen, a termelők és a gyár összefogásával. Meg kell *VS/WWWVWVWw Amit kimondunk, a/.t valósítsuk is Ismét felesendüit az Internacionálé a Maisai Konzervgyár kommunistáinak ajkán meg Van annak mér vagy há­rom hónapja, amikor utoljára együtt voltak a Kecskeméti Ki­nizsi Konzervgyár kommunistái. Akkor még nem sejtették, hogy íí következő hetekben pusztító ellenforradalom vihara rázza meg hazánkat, ami az ő sorai­kat is alaposan szétzilálja. Most újra ott ülnek a jólismert asztalok körül, de nagyon sok az üres hely. Csak 21 elvtárs jött el az üzemi MSZMP szervezet meg­alakítására. Beszélgetnek, felele­venítik a történteket. Igen, igazi kommunista kevesebb volt, mint ahány párttagot számláltak. Volt, akit csak a jó állás biztosítása vezetett a pártba. Ezek most nem jöttek el, úgy vélték, nincs rá­juk szükség. Vannak olyanok is, akik hű harcosai voltak a párt­nak, becsületes, példamutató dol­gozók. Az események azonban megzavarták őket. Most még gondolkodnak, de rövidesen meg­találják majd a párthoz vezető utat. Érvek és ellenvetések közepette beszélték meg ezután az áthelyezések ügyét. Végül ab­ban állapodtak meg, hogy a ►►párttagság« sem előnnyel, sem hátránnyal nem járhat. Csupán azért, mert valaki párttag, nem tölthet be olyan állást, amihez nem ért. Ugyanakkor a pártnak meg kell védeni azokat az elv­társakat, akiket szaktudásuk, vagy rátermettségük ellenére, kommunista elvük miatt akar­nak eltávolítani. Ezután hosszan vitatkoztak ar­ról, hogyan is dolgozzon a párt- szervezet? Megállapodtak abban, hogy a pártmunka módszereit elsősorban az üzem belső sajá­tosságainak megfelelően kell ki­alakítani. A kommunistáknak azonban világosan kell látni azt is, hogyan kapcsolódik az üzem termelése az egész népgazdasági tervhez, hogy ennek megfelelő munkát végezhessen. A jólét megteremtése az országban enél- kül lehetetlen, a kommunisták pedig ezért felelősséggel tartoz­nak. A felelősségei az egyik elvtárs így fogalmazta meg: — amint beszélünk, úgy is cse­lekedjünk. Ha életszínvonal eme­léséről beszélünk, akkor legyen is életszínvonal emelkedés. Dol­gozzunk úgy, mint 1949-ig. Ab­ban az időben amit kimond- tunk, azt meg is valósítottuk; A taggyűlés második része új tagok felvételével kezdő­dött. Ha külsőségekben pem is, az arcokon, a szemek csillogá­sán látszott a pillanat ünnepé­lyessége. Hat olyan elvtárssal erősödött a pártszervezet, akik azelőtt nem voltak párttagok, de szívük már régen a kom­munisták közé húzta őket. Bíz­nak az MSZMP-ben. Úgy gon­dolják, most már nekik is a pártban van a helyük* Az Új iagok felvétele után került sor a pártszervezet ideiglenes intéző bizottságának megválasztására. A választásban már az új tagok is részt vettek. Hosszasan latolgatták, hány tagú legyen a vezetőség, s kik a leg­alkalmasabbak erre a feladatra. Horváth elvtárs, a munkásta­nács elnöke javasolta, hogy öt vezetőt válasszanak, mert napok alatt sok új belépővel fog növe­kedni a pártszervezet, ezzel pár­huzamosan a vezetőség feladatai is szaporodnak majd. Nőtagja pedig feltétlenül legyen a veze­tőségnek, mert az üzem dolgo­zóinak többsége nő. Ilyenformán sok esetben fordulnak' majd olyan kérdésben a vezetőséghez, | amit teljes bizalommal csak nő- j nek mondanak el. A vita befejezése után az üze- | mi MSZMP vezetőségébe bevá- ! lasztották Beretvás Dezsőt, a j vállalat igazgatóját, Sófalvi Jó- I zsefnét, Dániel Lászlót, Kosik j Mihályt és Kocsis Józsefet. A taggyűlés véget ért Az elvtársak felálltak. Ajkukon felcsendült az Internacionálé, mely messzehangzóan jelezte, hogy a Kinizsi kommunistái pártszervezetbe tömörültek, hogy az üzem dolgozóit egy boldo­gabb holnap felé vezessék. N. O. termelőink nem igen törőd­nek a minőséggel. j Nem egyszer többnapos szedést ! hoznak. Napi 50—60 vagon át- I vételénél nem tudjuk elienőriz- 1 ni megfelelően a minőséget. Alapvető, hogy termelőink érett, egészséges paradicsomot szállít­sanak. Bajzák Béla üzemvezető ehhez még hozzáteszi: — Természetesen nekünk meg arra kell törekedni, hogy azon­nal feldolgozzuk az árut. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a legjobb készítménye­ket akkor állítjuk elő, lia 48 órán belül feldolgozzuk a friss paradicsomot. Ügy kell megszerveznünk tehát a gyártást, hogy ne álljon napo­kig raktárunkban a nyersanyag. Teljes gépesítésre kell törekedni Beszélgettem Gyönös Károly- lyal is, a Konzerv-, Hús- és Sü­tőipari Kutatóintézet technoló­giai osztályának vezetőjével is, aki röviden tájékoztatott a pa­radicsomfeldolgozás jelenlegi helyzetéről. — Jobban kell automatizálni a paradicsomfeldolgozást, ná­lunk még sok a kézi munka Szerintem több cs kisebb kapacitású konzervgyárat kellene léte­sítenünk, vagy egy gyáron belül kellene úgy megszer­vezni a feldolgozást, hogy az folyamatos, gyors legyen, ne álljon az áru, mert az rontja a minőséget. Nemrég Olaszországban tanul­mányoztam a paradicsom feldol­gozást, ott bizony 20 vágóim­ra pi kapacitású gyárakat talál­tam, ugyanez a helyzet Bulgá­riában is. A magyar konzervipar az előző évben, már olasz gépekkel dolgozott, amelyek azonban a paradicsomfeldolgozásnak csak egy részét gyorsítják meg. Lé­nyegében a paszírozást, zúzást és az előmelegítést végzik. A sű­rítést még tökéletesíteni Kellene, Erre keressük a lehetőségeket, törekszünk a paradicsomíeldol- gozás teljes gépesítésére. Legalább az n.rany- iácán" minűsögú.... Végezetül Mészöly Gyulának, az intézet igazgatójának véle­ményét kértem ki. — A bírálatok is igazolják, hogy a kecskeméti intézet által előállított fajták versenyké­pesek a külföldiekkel, jó mi­nőségű, exportra alkalmas sűrítményeket lehet belőlük előállítani. Ehhez azonban szükséges, hogy konzerv­gyáraink és a termelők kö­zött megjavuljon a kapcso­lat. Jobban meg kell szervezni a ter­meltetést. A gyár arra töreked­jen, hogy állandóan friss nyers­anyagot dolgozzon fel. A ter­melők pedig egészséges, éret! árut szállítsanak. Helyes, ha « válogatott áruért a felvásárló szerv,-vagy a gyár magasabb árat fizet, felárat ad. ezzel év. dekcltté teszi a termelőket. Arra kell törekednünk, hogy legalább a régi, »Aranyfá- cán« márkájú paradicsomsű­rítmény minőséget elérjük, visszaszerezzük a magyar készít­mények világhírnevét, — han­goztatta Mészöly Gyula. E törekvéssel mindnyájan egyetérthetünk, hiszen ha nem cselekszünk időben, egy-két év múlva egyáltalán nem leszünk versenyképesek a külföldi piaco­kon. ’— őr Úrrá lett a gyermekbénuláson Conrad Dube kanadai lakos, aki ma 28 esztendős, két éves korában gyermekparalízis követ­keztében féloldalára teljesen megbénult. Tíz éves korában kezdett járni tanulni, 10 éves volt, amikor nagykínlódva ki tudta mondani az első szavakat. Most karácsonykor Rómába ér­kezett, miután kerékpárján t>4 -7(>r kilométeres körutat tett Nyugat- és Közép-Európában. Dube 1958-ban Japánba is el akar látogatni kerékpárján. »Azért járom a világot — mond­ja —, hogy bebizonyítsam a gyermekbénulás által sújtottak­nak: fel kell vcnniök a harcot betegségükkel és bízniok kell saját erejükben.« (A,z »Öster­reichische Vulksst immc«-bclj I T i SE lények a kecskeméti éjszakában Az októberi események után sötétek és ma­gánosait voltak jó ideig a kecskeméti éjszakák. Akit munkája sötétedés után az utcára kényszerí- tett, alig-alig ismert rá városunkra. Mert bizony a kecskeméti polgár, ha munkából, szórakozásból hazafelé ballagott koráb­bi, vágy későbbi éjszakai órákban, természetesnek vette, hogy mindenütt villanylámpák világítot­ták meg útját. Ha valahol netán kiégett volna egy lámpa, esetleg üzemzavar miatt átmenetileg sötét­ség fogadta, vágj7 félre- oevelt nebántsvirág cse­meték tettek kárt a laká­sa környéki közvilágítás­ban, már elégedetlenke­dett, és a hatóság illeté­kes, sőt nem egyszer nem is illetékes szerveit em­legette. Hogy hogyan? Jobb, lia nem tudják meg azok. akikre tartozik! Most, mikor bányászok, munkások fokozott erőfe­szítései révén ismét ki- gyúltak a kecskeméti éj­szakák megszokott fé­nyei, talán jobban meg tudjuk becsülni azokat, mint addig, amíg termé­szetesnek vettük a bel­város arcszínesítő kék, zöld, piros neoncsöveit, a legkülső városrészekig el­nyúló izzólámpa füzére­ket. De vajon hányán gondolnak arra, hogy városunk. közvilágítása miként is jött létre? Pe­dig érdekes története van. a kecskeméti utcai vilá­gi! ásnak. Az éjszakai utcai vilá­gítás eleinte csak a kot­bátorságot szolgálta. Ren­des emberek besötétedés után, — azok kivételével, akiket hivatásuk: éjjeli vachterség, darabontság, tartott házon kívül, — nem jártak az utcán. Nem is világították a várost. Úgy tartotta a bölcs ta­nács, hogy alkonyat után legjobb elpihenni. Né­mely „szabad foglalko­zást“ az éj leple alatt űző, nem kívánatos személyek ugyan akkor is kimentek az utcára. Hogy az ilye­neket a jóbanjáró ele­mektől megkülönböztet­hessék, ezeket a nem rosszban járó személye­ket kötelezték, hogy éj­szakai útjukon lámpást hordozzanak kezükben. Az 1701. október 8-i ta­nácsülésen szigorú hatá­rozatot hoznak a szenáto­rok. „Senki lámpás nél­kül ne merészeljen jár­ni, ha pedig a vigyázok lámpás nélkül való em­berre találnak, azt a Város Házához bé kell hozni.“ A bírószéki jegy­zőkönyvekben találkozunk is azután a határozatot megszegőkre kiszabott pálcákkal, mert hát a szabály akkor is csak azért volt szabály, hogy akadjanak olyanok, akik megpróbálják megkerülni. Az egyéni világításnak ez a rendszere sok évti­zeden át pótolta Kecs­kemét közvilágítását. Idő­vel aztán a belső piaco­kon és a főbb épületek körül sárga, táncoló lán- gu olajmécseseket alkal­maztak a homály bizony­talanabbá tételére. Ka­tona József főügyészsége, Petőfi itteni színészke­dése, Jókai jogászkodása idején még ilyen volt Kecskemét éjszakai fény­pompája. A tanácsot állandóan foglalkoztatta az utcai vi­lágítás kérdése, ha a városatyák jórészének még akkor is csak az volt ebben a tekintetben a fölfogása, hogy „a rön- dös embörök éccaka úgyis otthon vannak, a borhe­lyükre mög nem éraö- mös pézt köteni, törjék ki a nyakukat, ahogy tud­ják a sütetbe!“ 1845-ben merült fel az akkori leg­korszerűbb közvilágítás bevezetésének gondolata. A párizsi Société—Chee­rier Ainé & Cis cég ékes francianyelvű levélben ajánlotta fel, hogy kon­cesszió nyerése esetén, be­vezeti a városba a gázvi­lágítást. 1845. július 15-éll kelt a levél Párizsban, július 24-én, tehát kilenc nap múlva került a ta­nács elé. A párizsi vál­lalkozó még azt is fel­ajánlotta, hogy’ kívánatra, francia helyett, németül is hajlandó levelezni. x\ terv kivitelezésére, nyil­ván a föntiliez hasonló városatyai állásfoglalás miatt nem került sor. Pe­dig, ha eleink elfogadták volna az ajánlatot, Kecs­kemét a gázvilágítás be­vezetésével megelőzhette volna Pestet, ahol 1856- ban helyezték üzembe a gázgyárat. De gáz nélkül is fejlő­dött Kecskemét közvilá­gítása. A Vasárnapi Újság i£53. évi évfolyamánál! 563. oldalán olvashatjuk, hogyan: „Kecskemét köz- világítását 2 photogén és íí? olajlámpa eszközli.“ Villanyvilágítást először a Trombita utca elején állt József-gőzmalom hasz­nált 1893-ban. Az előtte lévő utcát is világította a kecskemétiek nagy bá­mulatára. 1896-ban a ma­lommal szemben lévő új színház is villanyfénnyel dolgozott. A főbejáró előtti teret ívlámpával vi­lágította meg. 1897-ben alapították a városi vil­lamosművet, 1S98. március 30-án helyezték üzembe a villany gyárat. Azóta van Kecskemétnek korszerű közvilágítása, amely év- ről-évre bővül. Jelenleg az üzleti kira­kati és reklámfényeket nem számítva, esetenként 2502 villanyégő szórja Kecskemét közterületeire a fényt. Ebben benne va n a toronyórát megvilágító négy lámpa is. Az utolsó évben 80 lámpával bővült a. világítási hálózat, majd­nem kizárólag a város pe­remén. Ez a világosság természetesen nincs in­gyen. A fogyasztott árain értéke évi 600 000 forint. Ezenfölül további költsé­get okoz a lámpák pótlá­sa és a még szükséges karbantartás. Ebből sokat meg lehetne takarítani, ha főleg a. külsőbb terü­leteken és az Alul járóban fegyelmezettebb magatar _ lássa) köszönnek meg 32 éjszakai fényt az eddigi kárttevők, Joós Ferenc, a TTIT tagjfe Érdekes vetélkedésnek voltam szemtanúja minap a Duna— Tiszaközi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézetben. Tizennyolc fajta paradicsomsűrítmény — köztük több külföldi — versenyezett egymással. Az »erős mezőnyben« a Bul- gár II. lett ugyan az első, de csak egy ponttal, a színe miatt, egyébként a to­vábbi nyolc helyen a kecskeméti fajták szerepeltek, megelőzve a külföldieket. Megjegyzendő, hogy a bulgár paradicsomfajtának a szárazanyagtartalma 4,6 száza­lék, míg a kecskeméti fajtáknál G százalék felett van. A három legutolsó helyre a Kecskeméti Kinizsi, az Al­földi Kecskeméti Konzerv­gyár és a Hatvani Konzerv­gyár sűrítményei szorultak. A paradicsompüréket a konzerv­gyáriak kivételével az intézet technológiai laboratóriumában állították elő, cgy-egy fajta pa­radicsomból azzal a céllal, hogy megállapítsák, melyek azok a fajták, melyek termesztésével, feldolgozásával a jövőben legér­demesebb foglalkozni, amelyek színben, minőségben és ízben versenyképesek a külföldiekkel. Mustárízű paradicsomsűrítmény Az egész világon arra töreked­nek manapság, hogy minél ízle- :esebb, minél gusztusosabb, szebb AVVWWWWWWw

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents