Népújság - Petőfi Népe, 1956. október (11. évfolyam, 232-257. szám - 1 évfolyam, 1. szám)
1956-10-23 / 250. szám
Megszokásból szid fák... Szicjták a múltban, szidják a jelenben is őket. A fiatal tanulja az idősebbtől, s így száll a szokás nemzedékről nemzedékre. Nem szeretném, ha védőügyvédnek titulálnának. Éppen ezért elöljáróban néhány szót: jó lakatos volt, amíg normában dolgozott Míg Károly, a Kiskunhalasi Motor- és Gépjavító Vállalat tőnormása. Róla van szó. Régebben csak saját problémájával töíődött jobbára, ma pedig több mint 100 ember tejével gondolkodik ilyentormán: a kecske is jóllakjon, a káposzta is megmaradjon. Jó tulajdonsága: igazi barátja dolgozótársainak. Mégis többen szidják. Nézzük csak munkamódszerét, ítéljük meg őt ebből. Az egyik nap így szólt Keresztesi Károlyhoz: — Karesz, 3 redőnyjavításra 15 órát kapsz... A nevezett megnézte az utalványozott időt. — Jól van, bízok benned, te tudod, mit bír el... Nemcsak vele, hanem Farkas Imrével, Véró Józseffel, Németh Rajossal, Zilah Lajossal, Farkas Jánossal és a többiekkel is megbeszéli a kiadott normaidőt. Legtöbben megértik szavát. Néhányan azonban ok nélkül szidják. Kongó Imre is ezek közé tartozik. A szakmát még csak kóstolgatja, de még olyan norma nem született, ami tetszett neki, pedig szép pénzt keres, havi 1600—1700 lorintot. A íurdőpadak készítésére kiadott norma sem tetszett neki. — írok a Ludas Matyinak, a Rádiónak, — hangoztatta útonútíélen. — írjál komám, mondta Mig Károly, de hallgass meg engem is. — A nyakam teszem rá Imrém, ha a jövő hónapban 11500, vagy 3000 lorintot keresnél, az is kevés lenne. — És ennél a munkánál milyen eredményi ért el? — »A rossz normával-« 100 százalékot. Kovács Gyuszi, ez a jóképű fiatalember is ilyen természetű, Szavajárása: ennyiért nem lehet megcsinálni a munkát. — Bár tudja, hogy megcsinálja, dehát a régi szokás... És Gyuszi menynyit keres? 1500—1600 forintot havonta. Persze, elevenbe vágó dolgok is vannak, amin máról holnapra Mig Károly sem tud segíteni. így volt ez Nagy Mihály bácsi esetében. Ö olyan ember, aki nem csapja össze a munkát. Az öltözőszekrényeknél pedig a norma szoros volt, s így bizony csak havi 900-at keresett. Nem volt neki elég, felmondott. Mig Károly, mikor ezt megtudta, felkereste, s kérlelte: — Mihály bácsi, nagyon kérem, maradjon, ne csináljon csacsiságot. A jövő hónapban nagyobb lesz a gyakorlat, több lesz a pénz is. Mihály bácsi nem hallgatott Mig Károlyra. Kár! Jól tette volna, ha meghallgatja az okos szót. A következő hónapban ugyanis ifj. Deli Sándor, id. Deli Sándor, Horváth János, Bolovár Károly az öltözőszekrény-készítésnél 100—130 forinttal többet keresett, mint az előzőben. Horváth Pista bácsi nem úgy gondolkodik, mint Nagy Mihály. Ü is régi szakember, ügyes keze van. Ügy véli, ha az egyik hónapban 1200 forintot keres, majd a másikban tqhbet kap. S így is van. Az egyik hónapban 1200, a másikban 1400, a harmadikban 1500 forint húzódik meg a fizetési borítékban. Adódnak jogos követelések is. Nemrég Horváth János közölte panaszát a főnormással. Mig Károly megvizsgálta a panaszt, s módosította a normaidőt, 150 percről 250 percre, mert a kívánság, az észrevétel jogos volt. Ennek ellenére a szokáshoz híven szidják, — mert normás. Kissé bántja, hogy nem értik meg őt, nem méltányolják fáradságos munkáját. S ennek ellenére emberi, meleg szívvel és megértéssel — nevetséges, de így van — 1100 forintért végz} ezt a munkát. Venesz Károly A tromf Csúnya egy magánakvalá ember volt vijágcletében ■a vén Bikszai. Úgy éU az apjától örökölt tehetős kis birtokán, mint egy elvadult, dönnügö medve. Zsugori volt a végtelenségig. — Két krajcárért kikönyörögné a hasas tehénbül a bornyút — mondogatták rá. Öreg legény maradt s a rassz nyelvek szerint azért is nem házasodott meg soha, mert az asszony eszik. Mégcsa-k kutyát sem tartott, — ez pedig a tanyasi ember szemében már igazán elvetendő valami. Nem ház a ház kutya nélkül, a.z ember nem ugathat helyette. De a vén Bikszai csak élt a maga módján. Jó kis gazdasága volt, szépen rendben tartotta, de még magától is sajnálta a falatot. Volt a tanyaudvaron egy lombos, szép eperfa, nyáron es adta a reggelit egy karaj kz' nyárhoz, télen meg nem agyszer rajtakaptak a szomszédok, hogy a disznóknak főzött apró krumpliból, meg takarmánytökből Jalalázott. Hogy kinek zsugorgatott ? — senki sem tudta. Családja nem volt, megözvegyült testvérhúga járogatott el néha hozzá mosni, kenyeret sütni, — de az is igen apró kosárkában vitte el a fizetségül kapott hullott gyümölcsöt, egyebet. A nyáron esett, kukoricakapáláskor, hogy Bikszai napszámba hílta. cl a szomszéd Gémes Térkőt. Ferkó szívesen ment, aratásig éppen semmi dolog nem akadt az apró tanyában. A felesége feltarisznyázia, merthogy Bikszainál nanszámos méa soha becsületes kosztol nem kapott. Annál jobban meglepődött Ferkó, amikor délben az öreg bekiáltotta a tanyába. — Főztem egy kis gulyást, szereled-é? — tessékelte az asztalhoz. Ferkó a csodálkozástól — na meg a jó étel láttán — csak nyelte a nyálát. — Mi ütött ebbe a vén zsugoriba? Tán csak nem valami baramfidöggel traktál? — ütött bele a gyanú, dehát pz étvágy hamar elhallgattatta. Nekiült, istenesen telemerte a lányért s eregette lefelé a sűrű tarhonyás levest a jókora darab húsokkal. Ha jobban odafigyel, láthatja, hogy vele szemben az öreg csak kavargót ja a maga tányérját és sunyin lesi-, hogy Ferkó már a harmadik darab nyakacsoniját szopogatja. — Hát Biszkai bátyám, köszönöm. Akármi vöt, de jó vót! — nyalta meg a kanalat Ferkó. Az öreg csúnyán elröhintette magyl: — Nem akármi vót ez, fiam, hanem — gólya ... — Micsoda? — Mondom, hogy gólya. Uhun, van a maradéka! — húzott elő a katlan hamujából az öreg két miipiros hosszú lábat, meg a véres gólyafejet. Az öreg ütötte-e la, vagy már sebesülten került a Bikszai tanya mögötti rétre? — ki tudja. Ver kával forogni kezdett a világ. Eszébe jutott: mi msaden- 11 cl él a gólya, s a gyomra egyszerre csak. tótágast állt... Csúnyán bele is betegedett Bikszai ebédjébe: a felesége egy hétig kúrálta savanyú káposztalével Azelőtt misztikus felhőbe burkolt valami volt... Hit tapasztalunk a káderanyagok felülvizsgálata során? Eddig négy embei A kecskeméti városi pártbizottságon furcsa szó ütötte meg a fülemet »atesztálás«. Őszintén megvallom, nem tudtam, mi a szó jelentése, de leküzdve minden szégyenérzetet, megkérdeztem. Ha meggondolom, a válasz után nem sok szégyenkeznivalóm maradt, hiszen az ismeretlen szó az emberekkel való foglalkozásnak eddig nem használt módszerét fedi. Magyarpl annyit jelent, hogy mindenkivel ismertetik az eddig szigorúan titkos, hétlakat alatt őrzött káderanyagát. Eszembe jutott a Szabad Nép május 1. számában megjelent emlékezetes cikk: »A káderanyag és az ember«. Mintegy nagy május elsejei ajándékot, úgy fogadták a/párttagok és a pártonkívüliek ezt az írást. A cikk írója azt fejtegette, hogy nem egy káderanyagba téves, torz, sokszor ellenséges szándékú megjegyzések is belekerültek-Hallottam egy esetet. Y elvtárs, egy idősebb férfi a folyosón beszélgetett. Tréfás ember volt, A személyzeti osztály vezetője éppen arra ment és eszébe jutott, hogy hiányos Y elvtárs káderanyaga. Gyorsan megkérdezte tőle, mit csinált a háború előtt. Amilyen váratlan volt a kérdés, oly gyors volt a tréfáskedvű ember válasza. — Oroszlánvadász voltam. — És hogyan vadászott az oroszlánokra? — Voltak néger szolgáim, akik felhajtották a vadat. —• Y elvtársat nem sokkal később elküldték a vállalattól. Ezután meg sem tudott melegedni új munkahelyein, újra és újra az utcán találta magát. Nem értette a dolgot. Hosszú ideig becsülték munkáját és most egyszerre sehol sem jó. Végül összeköttetései révén tudta meg az okát. A káderanyagban az szerepelt, hogy »oroszlánvadász és rabszolgakereskedó « volt. Jói lehet túl fantasztikus a lenti történet, de vajon nem tartalmaznak-e hihetetlen, sokszor elképesztő megállapításokat, vagy adatokat a káderlapok. mire elhagyta a hideglelés. S akkor bosszúi esküdött: — Megállj, ven istentelen, nem maradok én adós! Most, szüretkor aztán vissza is adta Gémes Ferkó a tromfot. Mert hogy el ne felejtsem: az öreg Bikszai csak a maga asztalánál volt olyan kákabélű; a potya trak tát nagyon is szerette, kivált a jófajta itókát. No, a napokban átballag hozzá Ferltó. — Kiforrta már magát- az otellókor, Bikszai bátyám, Gyvjjék át estére kend» megkóstoljuk; éulemös vót-e leszüretelni? Az üreg kapott a szíves szón és lámjmgyujláskor átcsoszogoit a Gémes-tanyába. Ferkó betessékelte a szobába, térült-fordult, s a nagy lopótököt telehozta a kóstolóval. Megtöltötte a sublótra készített szák szopókyjú, virágos cserépkancsót, — a maradékot magának egy bögrébe folyatta, úgy koccintott az öreggel, A menyecske még egy jó tányér krumplispogácsát is elcbük adott, — virágos kedvvel tehénkédéit hál neki az öreg az asztalsarkának. — Igyon csali bátyám, kínálás ■nélkül — biztatta■ Ferkó és felállt. — Vetek még a tehénnek, meg aztán az asszony sütni akar reggel, készítek a kemencéhez egy kis ssáriziket... As öreget nem kellett kétszer noszogatni. Megtömte a pipát az irgalmatlan büdös krumplilevéllel szaporított dohányból, ráfustolt s kezdte vallatni a háncsát, sűrű egymásutánban, Annyira jól esett, hogy nem is nagyon vette észre: minden korttyal valami apró mazsolák csúsznak le a torkán. — Tágra engedte az a Ferkó a prést, tele van maggal í hét »A káderanyag és az em- J her« című cikk írójának javaslatát, hogy ismertessék min- 1 denkivel a káderanyagában lévő ! adatgyűjteményt. Ez megnyugtatja, magabiztosabbá teszi őket és növeli munkakedvüket. Eszembe jutott az. amit egy vitán hallottam. Arról volt szó ugyanis, hogy még annak az emlékezetes »káder« cikk írójának sem tették lehetővé ezután sem káderanyagának megismerését. (Igaz, hogy ez a vita hónapokkal ezelőtt volt, lehet, hogy azóta már ismeri.) Éppen ezért úgy érzem, foglalkozni kell a kecskeméti városi pártbizottságon hallottakkal. A pártbizottság még a nyáron 16 üzemben és kereskedelmi vállalatnál megvizsgálta a személyzeti osztályok munkáját. Megállapította, hogy rengeteg információ található egyegy dolgozó káderanyagában a nagyszülők magatartásától egészen az unokatestvérei; vágyóin és családi állapotáig. A nem egyszer félkilós aktahalmazban azonban alig találunk feljegyzést az illető munkájáról, munkatársainak, közvetlen vezetőinek véleményéről. Ez azt mutatja, hogy í még mindig nem a munkájuk alapján ítélik meg az embereket. Ez az oka annak is, hogy ötletszerűen, nem pedig érdemszerűen történik az előléptetés. A városi pártbizottság ezért július végén olyan határozatot hozott, hogy az üzemekben, vállalatoknál ismertessék mindenkivel a saját káderanyagát. Egészítsék ki a feljegyzéseket munkájuk elemzésével s azt beszéljék is meg velük. Érdeklődésemre felsoroltak néhány üzemet és vállalatot, alléi már elkezdték ezt a munkát, A Terményforgalmi Vállalatot választottam. Itt Sugár Zoltán elvtárs, személyzeti osztályvezető elmondta, hogy augusztus végén kezdtek a káderanyag rendezéséhez, A munka tárgya itt nem az élettelen anyag, hanem maga az ember gondjaival, bajaival, érzelmeivel, miértis igen körültekintően, gondosan kell vele foglalkozni. a bor. Dehát elfér ott a mag is, ahun a leve s eszébe sem jutóit kiköpni... Igencsak megcsappant már a nagy kancsó hasa, amikor bcsündörgött a szobába Jóska, Gémesék hal éves forma fia. II- lemludóai: köszönt a helyre kis legény s felkapaszkodott valamiért a sublótra. A válláról lószőrböl font ügyes ostor csüngött. — Mid van neked, hé? — mordult rá kedveskedöan az öreg, és elvette az ostort. — Apám csinálta! — ragyogott büszkén a kislegény szeme. — Merhogy kifogtam a legyeket az istállóbul... — Aztán minek te? Tán madzagra akarod fűzni a bestéket? — Nem a! Ideraktuk ebbe a háncsába ni, döglöttén — mutatott a gyerek az asztalra... Az öreg felugrott. A pislákoló ciUnderes lámpához emelte az edényt és a szűk ivólián félszemmel belekacsintott, A kevéske borban ott úszkált még egy tucat felfordult hasú. rusnya féreg ... ... Mesélik, hogy az öreg Bikszai három napig nyögdécselve, hasára szorított kézzel mászkált a tanyában. Negyednap az egyik jószívű szomszéd meglátogatta s vitt neki egy üveg újbort, Az öreg megrázkódoít a bor láttán, — de azért elvette. Kiöntötte a nagy vizespohárba, az ablakhoz vitte, jól megnézte, — s aztán szinte nyelés nélkül lehajtotta. Mert hál a potyát, az ajándékot isten ellen való vétek lenne meg nem inni... Aptáh, nem tudhatja az a kutya has, hogy mitül hízik! Ha légy volt, hát légy volt! Annyi erővel tényleg lehetett volna szőlümag is,.. Gáspár káderanyagát beszélték meg, Mindannyiokból nagy örömet váltott ki, hogy ismertették velük is eddig' titkos doszjé tartalmát. Mondanom sem keli. hogy akadt néhány, mai szemmel nevetséges, sőt rosszindulat?: információ. Kasza Ilona bérelszámolási csoportvezetőről például így szólt egy írás: Kérésükre közöljük, hogy Kasza Ilona 1948. december 1 -tői 1949. december 31-ig főpénztárosunk volt. Nevezettről közelebbi adatokat nem ismerünk. Annyit állapítottunk meg, hogy annakidején magatartása miatt le: ; elbocsátva, mert bár jó mannát végzett, kispolgári módon viselkedett: festette magát, cigarettázott, feltűnően öltözött. Ha‘ igen, Kasza Ilonának bűnül rótták fel, hogy fiatal lány létére szeretett csinosan öltözni, kirúzsozta a száját, sót cigarettazni »merészelt«. Ezért el is bocsátották. Sugár elvtárs összehajtja ezt a papírt és odateszi a megsemmisítendők közé. Kasza Ilonával személyesen is beszéltem. Elmondta, hogy azelőtt misztikus feihőbe bürkeit valami volt előtte és a többiek előtt is a személyzeti osztály páncélszekrénye. — Most mái másképpen látom — mondta. — Megtudtam, hogy szemmel tartják és megbecsülik munkámat Azelőtt csak jutalomosztáskor tudtam meg, hogy jól dolgoztam-e, vagy sem. Most beszélgettünk munkámról is, és hibáimról is. Jó, hogy megmondták, mert így ki tudom javítani Ebb ől az esetbői is látható, hogy mennyivel közelebb kerülnek az emberek pártunkhoz, népi demokráciánkhoz, ha őszintén beszélgetünk velük. Akik előtt megtörténi káderanyaguk tisztázása, azok örülnek. A többiek pedig alig várják, hogy rájuk kerüljön a sor. Csakhogy közbe jött valami. Az történt, hogy a Begyűjtési Minisztérium Termónyforgalmi és Raktározási Igazgatóságának Személyzeti Csoportjától lejött Mayer elvtársnő. Bár helyeselte a káderanyag tisztázásának itt kialakult módszerét, mégis azt kívánta, hogy állítsák le a munkát, míg a vezető káderekkel lé nem folytatják fent a központban az ő anyaguk megbeszélését. Felvetődik a kérdés: miért van erre szükség? Ha helyes s módszer, miért kell abbahagyni? Hogy a városi pártbizottság határozata helyes, az a gyakorlatban is bebizonyosodott. A dolgozók örülnek és nyugodtabbar végzik munkájukat. A Terményforgalmi Vállalatnál és s városi pártbizottságon azt gyanítják az elvtársak, hogy fent t központban nem tetszik, hogy lent hamarább elkezdték ezt t munkát, mint náluk. Lehel Mindenesetre helyes, hogy a városi pártbizottság továbbra is ragaszkodik határozatának végrehajtáséhoz, Tóth elvtárs,, s Terményforgalmi igazgatója pedig szintén, a már megkezdeti munka folytatása mellett döntött. Az emberek a xx. kon gresszus szellemének kibontakozását, a Központi Vezetösé; júliusi határozatainak érvényesülését látják a megkezdett munkában. Éppen ezért csak helyteleníteni tudjuk, a Begyűjtési Minisztérium Tarményforgalmi Igazgatósága Személyzeti Csoportjának az »atesztálás* leállító rendelkezését. Ha az alsóbb szervek helyesen kezdeményeznek. azt inkább segítem kel. Hadd tépődjön foszlányokra minél előbb a személyzeti osztályok körül kialakult misztikus, egészségtelen légkör hogy az emberek magabiztosabban, nagyobb kedvvel dolgozhassanak. Nagy Ottó Éppen ezért csak helyeselni le-
