Népújság - Petőfi Népe, 1956. október (11. évfolyam, 232-257. szám - 1 évfolyam, 1. szám)
1956-10-13 / 242. szám
A Népújság szakszervezeti rovata Az ipari tanulók neveléséről Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyár korszerű gépei s az egyre íejlettebb gyártastechnika megkívánja, hogy növeljék à szakemberek számát. Az idén 12 ifjút szerződtettek konzervipari tanulónak. A későbbiekben sikerült ezt a számot növelni. Jelenleg 2y-en ismerkednek meg a konzervgyártás sokágú szakismeretével. Ebből 13 fiatal még csak elsőéves, tíz második és hat harmadéves tanuló. A gyár vezetősége és szakszervezete a tanulók kiválasztásánál a rátermettségen kívül iïgyelembevette a szociális helyzetet is. Éppen ezért az újonnan felvett tanulók nagyobb része fél árva. Már a felvétel előtt foglalkoztak a gyermekekkel. Az eredmény nem maradt el. Az ipariskola igazgatója elmondotta, hogy jól választották ki a jövő szakembereinek valót és hogy érezhető a velük való törődés. Ö mondta el, hogy az AKK elsőosztályos tanulói a legjobbak. Ügylátszik a példa ragadós, mert az idősebbek is jobban igyekeznek, mint tavaly. Kocsis János, loth Katalin, Molnár Klára is gén szorgalmas. Űk már önálló csoportot is vezettek a szünidőven a gyárban. Lehetőség szerint mindent megtesz a vállalat, hogy a tanulók érezzék a gondoskodás ezernyi tormáját. Nemrégiben valamennyiük számára új tornaruhát, cipőt, trikót vásároltak. Egy pár magasszárú cipőt, két új köpenyt és beosztásukhoz megfelelően különböző védőruhát kapnak. Uj táncruhákat is vettek a j táncesoport tagjainak, egy fényképezőgéppel együtt. Időnként csoportosan felkeresik a színházat. Olyan gondolatokat is forgat a fejében a vezetőség, hogy könyvtárat állít fel részükre, ahol nemcsak a szakmával kapcsolatos irodalmat böngészhetik, hanem ifjúsági, szépirodalmi könyvek között is válogathatnak. Havonta szülői értekezleten mondják el az egybegyűlteknek, hogy gyermekük mennyire haladt előre a konzervgyártási tudományokban, milyen a magaviseleté, s az egyéb problémákat. A szülők véleményét, javaslatait támogatják. Ettől függetlenül Mayer elvtársnő felkeresi otthonukban a tanulókat, elbeszélget velük, s a szülőkkel megvitatják a nevelés közös tennivalóit. A hathatósabb tanulóképzést gátolja, hogy a tanulók jórésze vidékről jár be, s a hideg idő beálltával a vonatozás nem jelent számukra előnyt. Eddig U tanulót tudtak elhelyezni a városban. Ez azonban kevés. Ezenkívül még helyes lenne, ha a gyárban külön tanműhelyt adnának a gyermekeknek, így alkotókészségük jobban kifejlődne, bátrabban és eredményesebben tudnának dolgozni. Rendkívüli segély A KPDSZ területi bizottságának társadalombiztosítási tanácsa segélyezési bizottsága a legutóbbi ülésén felülvizsgálta a rendkívüli segélykérelmeket. Az elbírálásnál a javaslatokon kívül figyelembevették azt, hogy kinek mennyire van szüksége a rendkívüli pénzsegélyre. Ennek megfelelően 2950 forintot utaltak ki az arra legjobban rászorulóknak. Többeknek — így Wolf Jánosnak, Terk Mátyásnak, Kavarik Mihálynak, Bodor Antalnak, Elek Antalnénak, Kovács Antalnak és Gönczöl Gyulának — kérelmét elutasították. Egy szakszervezeti taggyűlés margójára Soha nem látott bátor bírálat, több javaslat hangzott el a Borlorgaimi Vállalat legutóbbi taggyűlésén. Se szeri, se száma azoknak a kéréseknek, amelyek a szakszervezeti demokrácia kiszélesítését kívánják. Többen kifogásolták a jelenlegi prémium-rendszert. De elmondták a véleményüket a dolgozók a vállalat vezetőiről is. Sajnos, ezek nem jelentek meg. Pedig sok olyan dologról esett szó, ami közvetlenül a vezetőket érinti. Véleményünk szerint jobb, ha a vezetők közvetlenül tudják meg, hogy mi az, amit a dolgozók sérelmeznek, minthogy mástól, esetleg más formában értesüljenek a megoldásra váró problémákról. Szírecskó Eszter Megalakul a nőtanáes az élelmiszeripari üzemekben is Az ÉDOSZ területi bizottságának helyiségében az ÜB-elnökök a legutóbbi értekezletén megbeszélték, hogy üzemükben, a dolgozók segítségével, megalakítják a nőtanácsot. A nőtanácsok a nők sajátos problémáival, így a terhes anyák védelmével, a gyermeknevelés, fiatalkoriak problémájával, a bölcsőde, üzemellátás kérdéseivel foglalkoznának. Erre a megbeszélésre meghívták a Hazafias Népfront illetékeseit is. akik azonban nem képviseltették magukat. Pedig az üzemi nőtanácsok munkájához bizonyára sok segítséget tudnának adni. A Közlekedésépítési Szak- és Szerelőipari V. felvesz: szegezolakatosokat, villanyszerelőket, villanyhegesztőket esztergályosokat, épületszigetelőket, központifűtés-szerelőket vízvezelékszcrelőket. bádogosokat, épületlakatosokat, vasszerkezeti lakatosokat, épiiietüvegezőket és a fenti szakmákhoz segédmunkásokat. Jelentkezés: Budapest, IX., Közraktár u. 1—3. és — XI., Andor utca ZH. HiöO Matyó táj házat avattak Mezőkövesden az elhunyt Kisjankó Bori, a népművészet mestere házában. Képünkön az elhunyt népművész testvére, Kisjankó Mari néni matyó hímzést készít. iÁ A r£ 1» A M T A A A C $ A D O J A TANULJUNK, TAPASZTALJUNK... (Azt tartja a szólásmondás, hogy a jó pap holtig tanul. Így cselekszik a jó gazda is. Fejlődik, új ismeretekkel gyarapszik a mezőgazdasági tudomány s éppen kiváló termelőink jól tudják, hogy nem ári rendszeresen forgatni a szakkönyveket, meghallgatni a szakem-A NÖVÉNYVÉ1 berek tanácsait. Ezért lapunkban új rovatot nyitunk a fenti címmel. Szakemberek írásaival kezdjük, de a jövőben ifi adunk helyet dolgozó parasztok, tsz-tagok termelési tapasztalatainak is. Az alábbiakban a Tassi Növényvédő állomás agronótnusának tájékoztatóját ismertetjük.) ELEM ABC-JE A növényvédelem fontos kiegészítője a termelésnek. Feladata, hogy felismerje és megismerje a beteg növény kártevőit, megtanítson a károk megelőzésére és a kártevők elpusztítására. Több ágazata van, aszerint, hogy a növény kártevője rovar, élősködő gomba, baktérium vagy egyéb. Beszélünk növényvédelmi kémiáról, géptanról, stb. Azt a növényt, amelyen a kártevő megtelepszik, gazdanövénynek nevezzük. Van olyan kártevő, amely nem válogat a növényekben és sokfélét meglep, sok-gazdanövényűnek nevezzük: pl. a mezei pocok, vetési bagolypille hernyója, stb. Kevés-gazdanóvényű az olyan kártevő, amely csak bizonyos növényfajokon él, pl. a kukoricamoly csak kukoricán, cirokon, kölesen, kenderen. Az egygazdanövényű csak egy növényen tesz kárt: a borsózsizsik a borsón. A KÁRTEVŐK NEMZEDÉKE. RAJZÁSA Nemzedéknek nevezzük a rovar fejlődési alakjainak teljes sorozatát, a tojástól a kifejlett állapotig, — más szóval imágóig. Egynemzedékű a rovar akkor, ha ez a fejlődés éppen egy naptári évig tart és két- vagy többnemzedekű a rovar akkor, ha ez a fejlődési folyamat többször ismétlődik egy évben. Rajzásnak nevezzük egy nemzedék kifejlődött rovarainak életét. A rajzás az első rovar megjelenésével kezdődik és az utolsó eltűnésével végződik. Ez az időszak lehet hosszabb és rövidebu, elhúzódhat, összefolyhat az új nemzedék jlárváinak megjelenésével. A rovarok tömeges elszaporodását sok minden befolyásolja: hőmérséklet, csapadék, fény, stb., mennyi a táplálék, van-e a kártevőnek természetes ellensége, de eldönti az is, hogy mekkora a nőstények arányszáma és az átlagos tojásszám. Fia ez nagy, akkor nagy a rovarok szaporodóképessége is. Helyi járványról akkor beszélünk, ha a kártevő rovar csak kis területen lép fel és pusztít, míg a járvány nagy terület fertőzöttségét jelenti. A járványok helyi eredetűek is lehetnek, amikor egykét fertőzött növényből indulnak ki s innen terjednek át nagy területre. MIK A VÍRUSOK? A vírusok a növény legkisebb kórokozói. A növények levélzöldjét elbontják, szétáramlanak az egész szervezetben és elpusztítják. Fontosabb virustünetek: a levél részletes sárgulása, tarkafollossága, a törpe növés, fogyatékos virágzás, hiányos termésképzés. A virusbetegségek magvak útján, vagy szaporító szervekkel növényi nedvek útján, illetőleg szívórovarok: poloskák, levéltetvek útján terjtdnek. Búr fás növényen is előfordulnak a vírusok, leginkább mégis dudvásszárú növények betegségei. Különösen a burgonya, dohány, paradicsom, paprika szenvednek sokat vírusos megbetegedésben. Burgonyáink leromlásának egyik fő oka a virusosság. Ellene úgy védekezhetünk, ha az egészséges magvakat szelektáljuk és irt juk azokat a gyomokat és rovarokat, amelyek terjesztik. Késtrombita zengjen...! Pajtás híradó Utazásom a Magas Tátrában (Útleírás) Rejtvényvergeuy Újabb kérdések: 1. Melyik a világ legmagasabb Kassáról indultunk a Magas-Táirába. Kirándulásunk ; három napig tartott, melyet a következőkben foglalok öszsze. Vonattal mentünk Kassára, de nem ám akármilyennel, hanem a legújabb kerek, hajóablakos villany mozdonnyal. Gyorsan haladtunk, s a tájak egyre váltakozva suhantak el mellettünk. Már messziről feltűntek a tátrai hegyek. Olyan óriásoknak látszottak, hogy a fellegekbe fúrták a fejüket. Köábeburkolt ormuk csak néha-núlia látszott. Alattuk hófoltok tarlcállotlak. Később tarka-barka sovány 1'eketés tehenek suhantak el mellettünk. Hegyi tehenek voltak. Egyszer csak,megállt a vonal. Sztarisz Mokoveten voltunk, innen autóval indultunk tovább. Személyautónk fürgén suhant az úttesten. | — Richle, richle ; — mondogattam az \ izgalomtól kipirult arccal a vezetőnknek. (Gyorsan, gyor' san.) Az egy óráig tartó utazásunk után íelérkeztünk 900 méí 1er magasra a szállónkhoz, a »Mórávába■«. Gyönyörű nagy ! szálló, szép, feny: vésés fennsíkon te' rül el. Tekintve, j hogy délben érkéz- 1 tünk oda, meg is \ ebédeltünk. Az ebéd finom volt, még i fagylaltot is adlak, j melyet bizonyosan I tátrai hóval hűtöi- i lek. Másnap függő; vasúton indultunk a I csúcsra. Piciny kis 1 dobozka volt, de húszán belefértünk. Az állomáson mókusok szaladgáltak a földön. Én fényképezőgéppel a nyakamban egy ablaknál helyezkedtem el. Elindultunk. Mikor az egyik tartóoszlop tetejére értünk, hirtelen zuhanni kezdtünk: lett éktelen sikoltozás, olyan volt, mintha esnénk. Pedig csak a drótkötél lejtett. Első állomásunk az 1000 méter magasan . fekvő »•Start« volt. Innen meredeken kezdtünk kapaszkodni. Gyönyörű kilátás tárult elénk. A fenyves erdő hosszan húzódott alattunk. A szemhatár szélén a zempléni hegysor csehszlovákiai része ködbe burkolózott. Ahogy haladtunk egyszeresük feltűnt a csillagvizsgáló ezüstös kupolája. Amikor közelebb értünk, megtudtuk, hogy »Skai Pleso-ja neve. Itt sok kiránduló volt és nekünk is négy óraliosszát kellett várnunk, míg hozzáférhettünk. Addig azonban kellemesen telt az idő, mert üli volt egy nagy tó. Békás-tónak hívják, — mert egy ülő békaalakú l<ö van benne. Sok-sok nagy sziklát találtunk ott, melyek a magas csúcs felöl düböröghettek le. A kis hegyi tó szintén festői látvány volt. A tó viza vízesésként zuhogott le a magasból, végre aztán a csillagvizsgálóra kerítettünk sort. Óriási ezüstös kupoláiból csúsztatható ablakok meredeztek ránk, ebből nyúltak ki a vizsgálócsövek. A következő tervünk volt, hogy körüljárjuk a tavat, Hosszú-hoszszú gáton gyalogoltunk, mire elértünk egy füves helyre, ott letelepedtünk napozni, miközben hóval dörzsöltük magunkat, mert a nap nagyon égetett, hisz nyár volt. Sok fényképét készítettünk, majd elindultunk a fiiggővasúton, Félősen, sikoltozva, meredek úton indultunk egyenest felfelé. Hómezöket hagytunk el, míg végül elérkeztünk egy emeletes megállóhoz. Kiléptünk az ajtón, de mindjárt vissza is húzódtunk. Na, híres alpinisták, a hidegtől ijedtetek meg?! No, nem ba,i! Itt a melegítőnk. Felöltöztünk a hideg ellen és kivonultunk. Gyönyörű kilátás tárult elénk. Alattunk, a kiugró sziklákon túl, gyönyörű sudár fenyőerdő húzódott. Azon túl láttuk a zempléni hegysor magyarországi részét. Északon a Tátra lengyelországi nyúlványai meredeztek. Sokai fényképeztünk, mert szóval nem lehet kifejezni mindazt', amit itt láttam. Imám tovább is, de nehezen fog a toliam, mert visszavissza révedek a hideg őszi estén a felejthetetlen nyári kirándulásomra, és ez veri ki a tollat a kezemből. Vértesalji Péter, VI. osztályos tanuló, Kecskemét, Hl, sz. liúiskola hegycsúcsa? 2, Hol van a Feketeerdő és miről híres? 3. Ki írta a »Hunyadi« című verset? 4.. Melyik népdal ez, amelynek csak a mássalhangzóit közöljük? RcssKprcssblk Ntgdtttnhgylk ; Lmgyknmssznnn j Ksmcsrdlmrk ny m Múlt heti megfejtők; Urlich Kati 12, Huszár Judit 11, Huszár János 11, Ladányi Ilona 10, Lakos István 10, ifjú Vasvári Károly 8, Pál János 8. Bognár Katica 7, Békési Vince 7, Kiss József 4. Tóth Pál 4. Bolvárl Julia 3, Molnár Sándor 3, András Mária 3, Kosa István 3, Bállá Marika 3. Jutalomüdülés küllőidre í Az utóbbi években a megye I általános iskoláinak legjobb ta! nulóit kéthetes jutalomüdülésben részesítette a megyei tanács. Évente 100 jó tanulónak nyújtott felejthetetlen élményt a Bükk, a Bakony, vagy a Mecsek csodalatos természeti szépségeinek megismerése. A pajtások, akiknek részük volt a nyaralásban, ma is és még nagy on sokáig csillogó szemmel mesélnek róla és szeretnének ismét érdemessé válni hasonló jutalomra. Nemcsak ok, mások is vágyakoznak erre. Nos, a következő évben sókkal több pajtás érheti el, hogy7 jutalomüdülésben vegyen részt. A megyei tanács végrehajtó bizottsága a legutóbbi ülésen elhatározta, hogy’ jövőre a megyTe 300 legjobb általános iskolai tanulóját részesíti ebben a kitüntetésben. Ügy számítják, hogy hazánk legszebb tájain 100 pajtás üdülne, de hogy a tanulók ismeretei túlnőjenek országunk határán. 100 pajtást Jugoszláviába, 100-at pedig Csehszlovákiába Vitdencnek a nyári vakácsában.