Népújság - Petőfi Népe, 1956. október (11. évfolyam, 232-257. szám - 1 évfolyam, 1. szám)
1956-10-13 / 242. szám
Két nap Marosvásárhelyen MAR EGY HETE tartózkod;am Romániában, amikor Marosvásárhelyre is ellátogathattam. Megérkezésem után a Vörös Zászló szerkesztőségében egyik munkatárs udvariasan érdeklődött: — Milyenek az első benyomásai Romániában? — Nagyon rosszak — válaszoltam lesújtó egykedvűséggel. Csodálkozva villantotta rám tekintetét. — Lehetetlenül rossz utak, különösen Szováta felé — folytattam — a kényelmetlen közlekedés, nem utolsósorban egyes közalkalmazottak és főleg az autóbuszkalauzok modortalan és nyers viselkedése minősíthetetlen és szokatlan. Aztán tovább panaszkodtam. NÉHÁNY NAPPAL KÉSŐBB a Kultúrpalota tükörtermében ezeket olvastam a vendégkönyvben: Marosvásárhely ezen ékessége nagy élmény volt számunkra, kik Kecskemétről jőve boldogok voltunk, hogy láthattuk a székely művészet remekét. (Zonda Istvánné, dr. Zonda Lászlóné.) Ültem a vendégkönyv mellett s a teremben látottak lenyűgöző szépsége új, eddig ismeretlen légkört teremtett körülöttem. Kedves Olvasó! Ha nem jártál j még Marosvásárhelyen, okvetlen I ..éresd fel ezt az ízig-vérig ma- ! gyár szellemi központot, Feltét- j len nézd meg a tanácsháza szom- j szédságában a tömegművelődés i nagyszerű centrumát, a Kultúrpalotát. Napokat szerettem volna ácso- í rogni az előcsarnok freskói alatt, ' gyönyörködni a Kossuthot, Petőfit, Jókait ábrázoló színes mo- • zaikablakok előtt. Mindenről j megfeledkezve csodáltam a Tü- ; körterem ragyogó pompáját, mű- J vészi mozaikjainak nagyszerűsé- j gét, melyek Réka asszonynak és | a rettegett hadvezér, de gyön- j géd férj Attilának, meg az ősi ’ énekekben fájdalmas szeretettel |' megénekelt Csaba királyfinak i emlékét hirdetik, kik védőszárnyként ölelik körül a székely balladák gyöngyszemeinek üvegmozaikba öntött hangulatát. AZ EMELETEN félig nyitott ajtón keresztül Székely Endre karmestert láttam vezénylés közben. A majd száztagú filharmonikus zenekar próbált és nekem ez is élmény volt. Amikor kísérőmtől érdeklődtem, szerényén, szinte bocsánatkérően mondta, hogy a tartomány területén még jobb zenekarok is léteznek. (Bár a magyarországi vidéki városok dicsekedhetnének »ilyen« zenekarral, vagy csak magával a nagyszerű karmesterrel, Székely Endrével.) A magyar és román képzőművészek állandó tárlata kb. hét termet foglal el. Csorvássy István, Ion Irinescu, Kulcsár Béla, Barabás István, Bordy András, N. Grigorescu és Nagy Pál alkotásai mellett Munkácsy, Lotz és a híres román festő, Theodor Aman müvei sem hiányoznak innen. Nem sorolok több nevet, pedig sokáig folytathatnám, de ki ismeri nálunk ezeket a tehetségeket Munkácsy, vagy Lotz nevén kívül? Láttam a 130 000 kötetes tartományi könyvtárat, irigyeltem annak gazdagságát, csodáltam régiségeit. — Nézze meg a Teleki és Bolyai tékát is — figyelmeztetett kedvesen a vezető könyvtárosnő .— ott bőven van látnivaló. Rohant az idő és még sok mindenre kíváncsi voltam. • A színházteremre, a 4600 billentyűs orgonára. — Elképesztő! Van ember, aki ezen tud játszani? — kérdeztem. — Van, itten él Vásárhelyen. Kozma Mátyás orgonaművész és zeneszerző — nyugtattak meg mosolyogva. Képzőművész körökkel is találkoztam a Kultúrpalotában, ahol a művészeti ágazatok bármelyikét elsajátíthatja gyerek és felnőtt egyaránt, Kinek mihez van kedve: népitánc, balett, zene, színjátszás, festészet, vagy szobrászat. Oh én törpe (alföldi) ember, aki mindezek láttán ámulatba esik, TELEKI ÉS BOLYAI TÉKA. Mindjárt a 400 éves kollégium szomszédságában található a híres Teleki-épület, benne a Teleki és a Bolyai könyvtárral. A könyvtár alapítója Teleki Sámuel — Apaffy fejedelem nagy politikusának, Teleki Mihály grófnak fia — négy éves külföldi tanulmányútja után 27 mázsa könyvvel tért haza, amellyel megalapozta a már világhírűvé vált könyvtárat. 1762—1822-ig megjelent összes könyvet megvásárolta a világ minden tájáról, közben könyvgyűjteménye részére felépíttette Marosvásárhelyen a ma Teleki-kastélynak nevezett épületet, amely 1802-ben let! készen. Jelenleg 32 740 kötet sorakozik fel az eredeti könyvszekrények polcain. A könyvek kartotékozását hét éven ót tartó munka után nemrégiben fejezte be Kónya Imre tanár, aki egyébként a könyvtár vezetője. Tudományos körök — különösen a külföld — részéről igen nagy érdeklődés nyilvánul meg a könyvek iránt. Mint forrásmunkák, de mint ritkaságok is, felbecsülhetetlen értéket képviselnek. Érdekességként említem meg pl. Galeotti Marcio — Mátyás király ismert nevelőjének — 1472-ben megjelent többszáz oldalas könyvét. Külön kuriózum, hogy 154 éve a könyvtár helyiségében nem fűtöttek és nem világítottak a végrendelkező Teleki Sámuel kívánsága szerint. Ugyancsak a Teleki-kastélyban kapott -otthont a Bolyai könyvtár anyaga is. Alapítója, Bolyai Farkas, a világhírű matematikus, aki 52 éven keresztül volt matematika tanára a híres vásárhelyi kollégiumnak. A Bolyai könyvtár 42 000 kötete szintén felbecsülhetetlen értékű. Külön ereklye-gyűjtemény ad méltó keretet a könyvtárnak, amely a Bólyaiak emlékét őrzi. Többek között megtalálható Bolyai Farkas koponyája, fiának, Jánosnak koponyatöredéke és hajmaradványa, az apa dolgozóasztala, melyet halála óla felszereléseivel együtt érintetlenül sikerült megőrizni. Számos használati tárgy és kézirat egészíti ki a gyűjteményt. A VÁROS -KULTURÁLIS ÉLETE messze felülmúlta elképzeléseimet, különösen az irodalmi élet nagyarányú kibontakozása lepett meg. Elszorult szívvel gondoltam a mi vidéki városaink — közöttük Kecskemét — eredményeire ezen a téren. Sajnos, nálunk minden vonalon — akár irodalmi, akár művészeti téren — csak a főváros alkot egységet, amely a vidék mindjobban mutatkozó elmaradottságát, tehetetlen vergődését nem veszi figyelembe, sőt, sokszor önzetlennek nem nevezhető megnyilvánulásaival a vidéki városok kulturális igényeinek kielégítését és fejlődését gátolja. A Román Népköztársaság írószövetségének helyi fiókja kiadásában jelenik meg rendszeresen az IGAZ SZŐ irodalmi folyóirat. Egy éve működik az Állami Magyar Szépirodalmi Könyvkiadó, amelynek munkáját a hagyományok lelkiismeretes ápolása is jellemzi. A marosvásárhelyi írók közül Kovács György állami díjast, a párt Központi Vezetőségének tagját, Sütő András kétszeres állami díjas, Papp Ferenc, Gagyi László, Molter Károly, Kiss László, Kovács Dezső (ez utóbbi kettő állami díjas színész is), Bözödi György írókat, a költők közül Hajdú Zoltánt, Tompa Lászlót említem. A kis csokrot Gálfalvi Zsolt és Hajdú Győző kritikusok egészítik ki. ZENEI TÉREN Kozma Géza, Schilf Miklós, Erkel Sarolta — Erkel Ferenc unokahúga —• és Hubesz Valter neveivel találkoztam. Egyébként a Román Népköztársaság Zeneszerzői Szövetségének helyi fiókja is van Vásárhelyen. Néhány sorban a színiéletről is megemlékezem. Az Állami Székely Színház állandó színháza a városnak. Igazgatója ifj. Tompa László, a Román Népköztársaság érdemes művésze. Tagjai közül még nálunk is ismert Kovács György kétszeres állami díjas színész — Illyés Gyula »Fáklyaláng« c. drámájában alakította Kossuth szerepét. Ez utóbbiért kapta meg másodszor is az állami díjat. — A színháznak még egy állami díjas művésze van: Andrássi Márton személyében. Lelkes és ügyes kollektívát alkot az Állami Magyar Bábszínház. Korszerűen felszerelt színházában legutóbb több mint kétszázszor játszották Petőfi »János vitéz«-ét. És még egy, amit nálunk vidéki viszonylatban nem találunk: Marosvásárhelyen Színművészeti Főiskola is van. Jó féléve alakult meg a Román Népköztársaság Tudományos Akadémiájának í'iókintcze! Stanislaw Dygat SZOBROK Henryk szerény, kissé bátortalan, végtelenül udvarias és nagyon kollégiális ember volt. Ahogy' mondani szokták, ő az az ember, aki minden vonatkozásban ott van a mag a helyén. Müvei nem tartoztak a magasröptű alkotások közé, egyáltalán nem volt bennük semmi különös. De becsületesek és őszinték voltak és minden vonatkozásban ott voltak a maguk helyén. Henryket a becsületességen és őszinteségen kívül egyáltalán nem fűtötte semmiféle egyéb ambíció. Az a tudat, hogy szerepé! maradéktalanul betölti a maga hely én, nyugodttá és kissé elvakulttá tette. Az ilyesfajta ember hovatovább elhiszi, hogy az a tény, hogy sikerült megtalálnia önmagát a maga helyén, csupán önön értelme által szabályozott törekvésektől függ. így azután nem veszi észre azokat a misztikus és természetfeletti erőket, amelyek az utolsó szó jogán gyakorta beleszólnak az ember életébe. Így történt, hogy a kultúraktívák egyik legutóbbi értekezletén megállapítást nyert az a tény, hogy üresedés van az irodalomban egy szobor állásra. — Ördögbe is! — kiáltott fel az egyik Kiváló Aktíva — nem késlekedhetünk, az állást azonnal be kell töltenünk, — De — mondotta az egyik Éphogykiváló Aktiva, — a végzet akaratából e pillanatban senki sem, alkalmas az állás betöltésére. A Kiváló Aktíva felvonta szemöldökét. — Igazán végtelenül csodálom kicsinyességét kedves Éphogykiváló Aktíva — mondotta, — az állást okvetlenül be kell tölteni. Ez számunkra becsületbeli kérdés. Nem tűrhetünk kiesést a fejlesztési tervben, amelyet erre az esztendőre csalhatatlanul elkészítettem. — De... — Semmi de! Az a tény, hogy kíleágiío mértékben e pillanatban senki sem. alkalmas szobornak, .nevetséges és könnyen elhárítható akadály. Közismert íróink névét felírjuk cédulákra és sorsot húzunk. — És ha netán az illető elutasítja? — Akkor adminisztratív eszközökkel kényszerűjük rá. Egyébként — és itt a Kiváló Aktíva mindentudóan legyintett kezével, amelyből valamennyien megértették, hogy az utóbbira nem valószínű, hogy sor kerül. S íme a szerencse Henryket szemelte ki. Amikor a babérkoszorúval és oklevéllel felszerelt küldöttség odaért hozzá, valóságos csodának lehetett szemtanúja. Az Éppenhogykiváló Aktive még be sem fejezte az előzetesen jóváhagyott magasröptű szónoklatot, amikor Henryk, ez az egyáltalán nem kisportolt ember, egy balettáncosnő könnyedségével ugrott fel a talapzatra, ahol a másodperc egy töredéke alatt monumentális pózban kövüll mag. Olt állt tehát Henry a talapzaton monumentálisán, bátran, szerénytelenül, udvariatlanul, kartársiatlanvl és minden vonatkozásban éppen nem a maga helyén. Becsületes és őszinte műveinek írását is abbahagyta és ehelyett monumentális, vakmerő szerénytelen, udvariatlan és főleg kartár station dolgokat írt, amiket senki sem olvasott, mert ki az ördögnek is kell az ilyesmi.. Eltelt bizonyos idő. Egyszer aztán az egyik Kiváló Aktvía megkérdezte: — Ki az az alak ott a talapzaton, aki elfoglalja az állást? És mivel e kérdésre senki sem tudott választ aani, a Kiváié Aktíva így rendelkezett: — Menjetek és rántsátok le lábánál fogva a talapzatról. Igazán szívbemarkoló látvány volt, amikor Henryket az egyik Aligközepes Aktíva lábánál fogva lerántotta a talapzatról. Sivalkodott szegény, rúgkapálódzott, kiszakította magát a kezükből és a földre teperve is megpróbált valahogy visszamászni a talapzatra. De már késő volt. A kultúraktívák új jelöltje már felpattant a talapzatra és visszalökte Henryket. Még arra a kompromiszszumos indítványra sem reagált, hogy húzódjon arrébb, hogy így egy kicsit együtt álljanak. Végül is Henryk elkotródott a szobor alól, de már soha többé nem tért vissza a mag a helyére. Emberek, emberek, az isten szerelmére! Óvatosan a szobrokkal! A HÁLA ÉS EMBERI SZERETET SZAVAI Kedves Ida nővér! A hazautazási vágy olyan erős volt bennem, hogy nem volt türelmem önt megvárni, amíg visszatér, hogy elbúcsúzzam Öntől. 7 Főleg azért szégyellem magam ön előtt, mert ön mindenben olyan pontos és olyan katonásan kötelességtudó, önnek mindenre kiterjed a figyelme és tudom azt, hogy Ön észrevette egy betegének búcsúzás nélküli távozását. Kérem, engedje meg, hogy ezúton búcsúzzam cl Öntől és köszönjem meg azt o körültekintő gondosságot, amivel engem és beteg társaimat ápolták. i Igen jóleső érzés visszagondolni arra a két napra, amit az Önök kórházában töltöttem, különösen most, amikor Budapesten további orvosi vizitekre kell járnom, Azt a felületességet* amelyet Pesten tapasztalok, az a kiskunhalasi kórházban ismeretlen. A pesti emberekből hiányzik minden olyan érzés, amit emberinek lehet nevezni* amelyből önöknél nekem léptennyomon igen bőségesen jutott: Ezért mindig szeretettel fogok Önökre visszagondolni. Kedves kartársnőinek is ké rém köszönetemet tolmácsolni. Szívélyes üdvözlettel: Friedrich László te, ahol a tudományok kérdésein kívül elénk irodalmi és művészeti munka is folyik. MAGÁRÓL A VÁROSRÓL is sok szépet mondhatok. Barangoltam az utcákon, elismerően nézegettem a csinosan rendbehozott házakat (nem ártana a KIK- nek, de az illetékes megyei és városi szerveknek sem tapasztalatcserére menni). Tetszett, hogy minden utca aszfaltozott és kövezett, feltűnt az utcák tisztasága, s az is, hogy a szemeteskosarak nemcsak díszei a városnak, hanem hasznos és állandóan használt felszerelései is. Megcsodáltam a Bútorgyárat, ahol liatpercenként készül egyegy garnitúra. Megnéztem a hatalmas klinikákat, az Orvos- és Gyógyszerészképző Egyetemet. Ami nálunk, Kecskeméten elérhetetlen: minden házba bevezették a gázt. A tűzhelyeken gázzal tüzelnek, a kályhákban gázzal fűtenek. Nevetséges csodálkozást váltott ki belőlem, amikor egyik ismerősöm kinyitotta a cserépkályha ajtaját. Egy gázégő volt beszerelve. Össze! meggyújtja, tavasszal eloltja a gázt és egy gázégő után havi 6 leit fizet. Nincsen tüzelőgond, kényelmes, tiszta és olcsó. Végezetül — a kezdeti panaszkodások után — csak lelkesedni tudtam mindenért. Elnézést kérek a Zonda-esaládtól, hogy cikkem elején említett bejegyzésükhöz a Tükör-terem vendégkönyvébe a következőket írtam be utólag: »Én is szerényen csatlakozom.« Ballabás Béla
