Népújság, 1956. augusztus (11. évfolyam, 180-205. szám)

1956-08-07 / 185. szám

A megyei párS-végrehajfőbízottság beszámolója a megyei kommunista nagyaktíván (Folytatás a 3. oldalról.) raban egyaránt nyilatkoznak úgy: »ezt vártuk a párttól, hogy világos választ adjon problémá­inkra.« És valóban, a Központi Vezetőség júliusi ülésén megal­kotott határozat tiszta helyzetet teremtett, mindenekelőtt a pár­tot érintő elvi, politikai és szer­vezeti kérdésekben. Ugyanakkor a Központi Vezetőség határoza­tai világos választ adnak népi demokratikus rendszerünk to­Amikor megállapítjuk, hogy a Központi Vezetőség határozatát és az országgyűlés legutóbbi ülé­sén elfogadott határozatokat megelégedéssel és helyesléssel fogadta dolgozó népünk, számol­nunk kell a tényekkel: van még ingadozás, bizonytalanság a párt­tagok és még inkább a párton- kívüli dolgozók körében. Ez ösz- szefügg azzal is, hogy nem tár­gyaltuk meg elég széleskörűen a kommunistákkal és a pártonkí- vüli dolgozókkal a korábban felvetett problémákat, másrészt Központi Vezetőségünk ezévi júliusi határozatainak ismerte­tése érdekében csak az első lé­péseknél tartunk. Ezért a legfontosabb tenniva­lója a pártaktíva minden rész­vevőjének, hogy határozott és széleskörű esz­mei, politikai felvilágosító Nagy jelentősége van a falusi osztályharc hibáiból fakadó fo­gyatékosságok mielőbbi teljes ki­javításának. A jogtalanul ku- láknak minősített középparasz­tok ügyének rendezése legtöbb helyen befejezéshez közeledik. Ebből a hibából eredő begyűj­tési hátralékok döntő többségük­ben rendezve lettek; Szeptember 15-ig rendezni kell az ilyen címen fennálló adóhátralékot is, Az anyagi kérdések megoldása mellett további feladat a helyte­lenül kuláknak tartott dolgozó parasztok erkölcsi rehabilitálá­sa. A rehabilitált középparasz­toknak segíteni kell abban, hogy megtalálják helyüket a falu tár­sadalmi életében, be kell őket vonni a népfrontba és földmű­vesszövetkezetekbe, lakásuknál lehet kisgyűlést tartani, segíteni kell őket abban is, hogy megta­lálják a termelőszövetkezetbe ve­zető utat, stb, E téren is szükség van arra, hogy a falu egész dolgozó lakos­ságára támaszkodva, megszün­tessünk minden igazságtalansá­got; A hibák energikus kijavítá­sa nem csökkenti, hanem ellenkezőleg, nagyban nö­veli a különböző funkcioná­riusok iránti megbecsülést és szeretetet, függetlenül attól, hogy a koráb­bi hibák elkövetésében részt- vett-e vagy sem. Ezzel egyidejűleg világosan látnunk kell, hogy a tényleges kulákok ellen változatlanul szük­ség van a politikai harcra, a le­leplezésre, a dolgozó parasztok­tól való elszigetelésükre. Ugyan­akkor, a kulák is népi demokrá­ciánk állampolgára, éppen ezért nem lehet törvényen kívülinek kezelni. A kulákok ellen is csak abban az esetben lehet és kell a törvény szigorával fellépni, ha törvénysértést követtek le. őszintén meg kell mondani, hogy felsőbb szerveink mulasz­tása mellett, felelősség terheli megyei pártbizottságunkat, mert ezideig nem tett különösebb erő­feszítést a délszláv anyanyelvű dolgozókat ért sérelem orvoslá­sára. E téren lévő mulasztásain­kat sürgősen pótolni fogjuk. Még e héten kijelöljük és munkába állítjuk azt a bizottságot, mely­nek feladata lesz az egyes ügyek helyszínen való megvizsgálása. A bizottság a politikai és erköl­csi rehabilitálással együtt, figye­lembe véve a helyi lehetősége­ket, anyagi eszközökben is se­gítséget ad, másrészt kidolgozza azokat a javaslatokat» _ melyek vábbi szocialista fejlődésével kapcsolatos, összes főbb problé­mákra is. A mi feladatunk, a kommunista aktíva minden egyes részvevőjének legszemé­lyesebb ügye kell legyen, hogy a Központi Vezetőség határoza­tai megértésével, végrehajtásán dolgozva, kikovácsoljuk Bács- megyében is minden kommunis­ta egységét és biztosítsuk felzár­kózását a mi Központi Vezető­ségünk mögé, munkát végezve, ismertesse a párt világos útmutatását és ennek erejével legyőzze a helyenként megmutatkozó hitet­lenséget, kétkedést, valamint a kispolgári és burzsoá befolyást. Erre a feltételek adva vannak. Szükségességét pedig reméljük, senki nem vonja kétségbe, A párt iránti bizalmat, a tömegek alkotó kezdemé­nyezését úgy tudjuk igazán magasra növelni, ha felvilá­gosító szó párosul a gyors cs energikus intézkedésekkel, a helyi emberek felelősségtuda­tának növelésével. Nagyon következetesen kell dolgozni mindenkinek a törvé­nyesség maradéktalan helyreál­lításáért, mert ez előfeltétele egész társadalmi életünk demok­ratizálódásnak; végrehajtására központi segít­ségre van szükség. Fontosnak tartjuk, hogy járási és községi párt- és tanácsi szerveink ne várjanak az említett bizottság megérkezésére, hanem öntevékenyen, teljes felelős­séggel máris fogjanak hozzá a problémák felméréséhez és megoldásához. Nemzetiségi politikánkban el­követett hibák miatt, a német, a szlovák, stb. anyanyelvű dolgo­zók és a magyar lakosság között korántsincs meg az a baráti jó viszony, amelyre pedig a szocia­lizmus építése idején igen nagy szükség van. Ismeretes, hogy 4 járásunk területén jelentős szá­mú német nemzetiség él. Kö­rükben is fel kell számol­ni a bizalmatlanságot, a po­litikai munka elmaradottságát, elő kell segítenünk fokozottabb részvételüket a szocialista épí­tésben, az anyanyelven történő művelődésük, népi kultúrájuk ápolása, általános kulturális el­látottságuk biztosítása érdeké­ben. , A megyei párt-végrehajtóbi­zottság az elkövetkező időkben a német és más nemzetiség köré­ben mutatkozó megoldásával na­gyon határozottan kíván foglal­kozni. Mulasztásainkat a közel­jövőben e téren is pótolni fog­juk. Kérjük az aktíva rész­vevőit, hogy a maguk területén tekintsék fontos feladatuknak a nemzeti kisebbségek körében végzett politikai és szervező munkát, Társadalmi életünk demokratizmusáért A törvényesség megszilárdí­tásában igen fontos szerepe van az elkövetett hibák mielőbbi ki­javításának. De a törvényesség nem csupán rehabilitáció. Szo­cializmust építő rendszerünktől — minden ellenkező híresztelés ellenére — idegen a töTvénysér- tés. A mi társadalmunk lényege, ereje és fölénye, az elköve­tett hibák ellenére a kapita­lista társadalmi rendszerrel szemben abban van, hogy az igazi, a népi demokratizmust foglalja magában, A dolgozók széles tömegei, ná­lunk részt vesznek az állami, a tömegszervezeti és a gazdasági vezetésben, népünk sorsának formálásában. Éppen ezért me­gyénk pártszervezeteinek, az egyes szervekben dolgozó kom? munistáknak legfőbb feladata a párt, az állami, a tömegszerve­zetek vezetésében, egész tevé­kenységében a demokratizmus továbbfejlesztése. Ehhez hozzá kell tenni a mi hazánkban, a demokratizmus kiteriesztésével nem jár együtt semmiféle pol­gári irányzat megteremtése. Ná­lunk az utóbbi időben a törvé­nyesség másik oldaléról, az ál­lampolgári kötelezettségek telje­sítéséről egyes helyeken szíve­sen hallgatnak, pedig ennek be­tartása és betartatása semmivel sem kisebb jelentőségű, mint ami a jogokat illeti, A jogok és a kötelezettségek szoros egységet kell megte­remtenünk, mert egyik a másik nélkül nem sokat ér. Ezért, ahol a meggyőző szó, a türelmes felvilágosító munka nem használ, bátran kell tovább­ra is alkalmazni a törvényessé­get, ami a begyűjtésnél többek Második ötéves tervünk a tu­dományos eredmények gyakor­lati alkalmazásának, népünk anyagi és kulturális felemelke­désének terve. Érthető, hogy a terv lelkesítő perspektívát állít értelmiségeink elé is. Népi de­mokratikus fejlődésünk során értelmiségeink döntő többsége bebizonyította, hogy feltétlen híve szocializmust építő társa­dalmunknak. Megyénk vezető mezőgazdasági értelmiségei, a megyei párt-végrehajtóbizottság kezdeményezésére kidolgozták Bács-megye ötéves mezőgazda­ságfejlesztési tervét. A falusi ér­telmiségieket nagyon jól be tud­tuk vonni a tanyai problémák feltárását szolgáló munkába. A műszaki értelmiség számos erőfeszítést tett a technikai szín­vonal emeléséért; az orvosok a közegészség megjavításáért és így tovább. Társadalmi fejlődésünk jelen­legi szakaszán tehát indokolat­lan és mérhetetlenül káros az ér­telmiségiekkel szemben megmu­tatkozó szektánsság, bizalmatlan­ság, Itt az ideje, hogy párt, ál­Kedves Elvtársak! Amikor társadalmi életünk demokrati­zálásáról beszélünk, külön sze­retnénk az aktíva figyelmébe ajánlani a tömegszervezetek, a népfront-mozgalom szüntelen erősítésének nagy feladatát. Meg kell végre értenünk és min­denkivel meg kell értetnünk, hogy a népfront létezését senki se tekintse valamiféle takti­kai lépésnek. Még most is, amikor a népfront­mozgalom erősítése van napi­renden, többen kételkednek a mozgalom szükségességében, vi­tatják létjogosultságát, mások a párt befolyásának érvényesülé­sét csak úgy tudják elképzelni, ha a népfrontba a vezetés kizá­rólag a kommunisták kezébe összpontosul. A községekben sor- rakerülő egyesítő ülések előké­szítése során ügyelni kell arra, hogy semmiféle szektáns nézet ne érvényesülhessen, Azon kell mindannyiunknak munkálkodnia, hogy megtaláljuk a népfront-munka ünnepélyes külsőségei mellett, a hétköznapi feladatokat is. A legközvetlenebbül előt­tünk álló Hunyadi-ünnepsé­gek, augusztus 20-a megünnep­lésére való készülésen túl, se­gítsék párt- és állami szerveink a népfront-bizottságokat abban, hogy a tanácstagok és az or­szággyűlési képviselők fogadó­óráit, beszámoló gyűléseit Jól ké­szítsék elő, hogy a népfront-bizottságok akti­vau kapcsolódjanak bele a város és községpolitikai ter­vek megvalósításába, a kul­turális, uevelömunka fellen­dítésébe, a mezőgazdasági termelés fellendítésébe, a dolgozó parasztoknak a szo­cializmus útjára való ráve­zetésébe» stb. között azt jelenti, hogy élni kell a felszólítás; a 10 százalékos fel­emelés, a helyszíni elszámoltatás jogával. Mindannyiunk előtt is­meretes, hogy az SZKP XX. kongresszusa óta, a kongresszus szellemében megtett párt- és kormányintézkedések nyomán, határtalanul megnőtt dolgozó népünk politikai aktivitása. Jel­lemző ténye ennek a többi kö­zött az a nagyfokú felelősségtu­dat, ahogy a dolgozó népünk részt vett a másodi kötéves terv vitájában. Nem kétséges, hogy ez a cselekvőképesség mégin- kább fokozódik most a KV jú­liusi ülése és az országgyűlés legutóbbi ülésszaka után. Ez újabb lehetőséget nyújt arra, hogy előbbrejutásunk érdekében bátran támaszkodjunk a dolgo­zó lakosság, a munkások, pa­rasztok, értelmiségiek és más dolgozó kisemberek alkotó kez­deményezésére; lami és gazdasági szerveink sza­kítsanak megyénkben is az ér­telmiségiekkel Bzemben tapasz­talható helytelen magatartással. Ne azon rágódjunk, hogy ki­nek milyen a származása, kinek mi volt a nagypapája, hanem az embereket, köztük az értelmisé­gieket is, elsősorban abból a szempont­ból ítéljük meg, hogy most a szocializmus építéséből mi­lyen módon veszi ki részét a nép javát szolgáló felada­tok megvalósításaiból, Értessük meg mindenkivel, hogy a származás és a múltbeli tevé­kenység persze továbbra sem közömbös, de a döntő tényező az legyen, hogy ki, mit tesz a párt politikájának megvalósí­tásáért, népünk, hazánk felvirá­goztatásáért. Ez kell legyen az igazi választóvíz. Tegyük lehetővé, hogy a me­gye értelmiségei tehetségük, a néphez való hűségük mértéké­ben jobban kivegyék részüket szocialista társadalmunk építé­séből, Az aktíva részvevői segítsék elő, hogy a községekben is, az egyesítő ülések ütemesen foly­janak, hogy az egyesítés során a népfront-munka ténylegesen fellendüljön, hogy a népfront váljon a tanács tényleges segí­tőjévé. a hazafias erők tömeg- mozgalmává. Szükség van a párttagság ösz- szefogott erejére, a szakszerve­zeti munka további demokrati­zálásában. Szakszervezeteink, az eredmények mellett számos ne­hézséggel küzdenek. Sok a javí­tani való a szakszervezet ver­senyszervező, a munkavédelem­mel, a törvényesség betartásá­val, a szakmai továbbképzéssel, a takarékossággal kapcsolatos tevékenységben. Nagyon kérjük a pártban dolgozó elvtársainkat, jobban használják fel azt a na­gyon nagy erőt és lehetőséget, amelyet a szakszervezet hatal­mas taglétszáma jelent, A szak- szervezeti vezetők küszöböl­jék ki munkájukból a tömegek felé táplált bizalmatlanságot, bátran vonják be a dolgozókat az üzemi, hivatali munka fo­gyatékosságainak leküzdésébe. Megyei pártbizottságunk irá­nyításával értünk el eredménye­ket a Központi Vezetőség 1955. május 27-1 határozata, az ifjú­ság nevelésével kapcsolatban megjelölt feladatok végrehajtá­sával. Erősödött a DISZ befolyá­sa, növekedett taglétszáma, egy­re jobban kiveszi részét a fiatal­ság a termelési feladatokból, az országépítő munkából. Az ered­mények ellenére, persze sok még a javítanivaló a DISZ munkájában, a DlSZ-szerveze- tek tevékenységében. Le kell azonban szögeznünk: minden hi­ba és fogyatékosság ellenére, a DISZ — a mi ifjúsági szerve­zetünk. És ha a párt bírálja is, mint ahogy ezt a Központi Ve­zetőségünk Is tette, nem jogosít senki sem arra. hogy a DISZ-t bárki is ócsárolhatja, mint ahogy ez kezdett elterjedni az emléke­zetes Petőfi-körl vita után, Itt' is arra van szükség, hogy a kommunisták összefogott erejére támaszkodva, új len­dülettel fogjunk munkához cs az ifjúság nevelésének ügyét tegyük ténylegesen párt- cs társadalmi üggyc. Pártunk elvárja valamennyi állami, gazdasági és tömegszervi megyei, járási, városi, községi, üzemi, hivatali vezetőjétől, hogy ki-ki a maga vonalán nagyon határozottan ismertesse pártunk politikáját és legjobb tudása sze­rint segítse gyakorlati megvaló­sítását. Az elmúlt időszakban tapasztalt tépelődő, gyakran meddő és aggályoskodó maga­tartás helyett, most előtérbe kell állítani a konstruktív, felelős­ségteljes gazdasági, építő és szervezőmunkát. A második öt­éves tervünk célkitűzései, bár megalapozottak, de megvalósí­tásuk még sem lesz könnyű fel­adat. Ismeretes, hogy a szocia­lista ipar termelését 1955-höz képest, 47—50 százalékkal keli növelni, hogy a termelés növe­kedését több, mint kétharmad­részben a termelékenység emel­kedésével kell elérni. Nyíltan meg kell mondanunk: gazdasági életünkben számos nehézséget kell leküzdenünk. Az anyagellá­tás biztosítása érdekében a leg­nagyobb fokú takarékosságra van szükség. A munka jobb megszervezése teszi lehetővé, hogy elkerüljük a hóvégi haj­rát. Minden üzemünkben meg kell lenni a munkásokkal és a műszakiakkal együttesen kidol­gozott műszaki fejlesztési terv­nek. Az eddigiektől eltérően sok­kal nagyobb gondot kell for­dítani az élenjáró munka- módszerek elterjesztésére, a szakmunkás utánpótlás biz­tosítására, Megengedhetetlenül kevés az ipari tanulók száma. Megyénk­ben 193B-ban kb. 10 000 ipari tanuló volt, jelenleg pedig alig haladja meg az 1000 főt. az ipari tanulók száma. A mun­kaerő-probléma megoldását sür­geti az a tény, hogy egyes he­lyeken bizonyos munkaerőfeles­leg van, bár vannak helyek^ mint pl. az építőipar, ahol mun­kaerő hiány van. Nehézségeke* okoz az iskolából kikerült fia­talok elhelyezése, a városaink­ban, különösen Kecskeméten, a felnőtt lakosság foglalkoztatása is, Megyénkben is, de különösen városainkban, egyik legégetőbb probléma a lakáskérdés megol­dása. Az állami, szövetkezeti és magánerőből történt építkezések»' mellett, a korábbi években lakás cél­jait szolgáló, de jelenleg más célra használt helyiségek kö­zül mind többet vissza lehet és vissza kell lakásnak állí­tani. Megyei bizottságunk a saját ha* táskörében intézkedni fog, azi ilyen és egyéb problémák meg­oldása érdekében. Ezzel egy-j idejűleg számítunk és elvárj un a párt felső vezetésétől és kor«) mányunktól is a megfelelő se-i gítséget. Dolgozóink minden! területen hathatós, gyors, konk-i rét intézkedést várnak tőlünk; ! A jobb életnek, a magasabb) életszínvonalnak a legfontosabb« feltétele: a termelési tervek teW jesítése; További árleszállítások csa­kis akkor várhatók, ha ele­gendő mennyiségben rendel­kezünk árufelesleggel, ha a termékek önköltségét csök­kentjük, egyszóval minél többet és minél olcsóbban termelünk, A munkások, dolgozó párásítóié és értelmiségiek nem várnak} csodát életkörülményeik javulá­sa tekintetében és más dolog­ban sem, de azt elvárják, és joggal várják el, ha kevéssel is, de állandóan javuljon helyze­tük. Néhány esztendő szilárd és állhatatos munkájára van szük­(Foly tatás az 5, oldatni Széleskörű politikai munkát a KV határozat ismertetése érdekében Az osztály harc helyes értelmezéséért Vonjuk be jobban az értelmiséget a szocialista építésbe Eleven, sokoldalú munkát a népfrontban és a tömegszervezetekben

Next

/
Thumbnails
Contents