Népújság, 1956. július (11. évfolyam, 154-179. szám)

1956-07-05 / 157. szám

Kultúrh emuta tó

A Magyar Néphadsereg 5. kulturális versenyének helyi bemutatóját vasárnap tartották. Ez alkalommal az egyes egységek legjobb művészeti csoportjai és szólistái léptek fel, tanúságot téve, hogy néphadseregünk kulturális nevelőmunkában milyen nagy fejlődésen ment keresztül az elmúlt évhez viszonyítva. Különösen az énekkarok nyújtottak

kiemelkedő művészi teljesítményt, kalocsai népdalok és katonadalok tolmácsolásában. A zenekar táncdalok előadásában, a tánccsoportok közül pedig a kapuvári verbunkosok bemutatásával értek el kiemelkedő eredményeket. A művészeti csoportok és szólisták munkáját a művészi kidolgozás, a jó felkészültség jellemezte,

^vs<vwwyvwvwvwvvvw^

Mire jó az Ifjúság-i takarékbetét?

Többszáz főre tehető azoknak a Bács megyei szülőknek a száma, akik már eddig is megértették az »Ifjúsági takarékbetét« előnyeit. Napi néhány fillér megtakarítás mellett jelentős összeget lehet összegyűjteni. Kiskunhalason például Sasvári Ede, a járási tanács oktatási osztályának vezetője, 5 éves gyermekét részelteti ilyen előnyös kedvezményben. Havonta 50 forintot tesz félre számára és az évek folyamán kamatos-kamattal felnövekedett összeg a gyermek nagykorúságának idejére 10 900 forint lesz majd. Kiskőrösön Büki Tibor ugyancsak jó előre gondoskodik gyermekének jövőjéről. Marianna nevű kislánya még csak négy hónapos. Sok gond és aggodalom lesz még a szülők osztályrésze, mire eljut az érettségiig.. Szülei gondoskodása havi 50 forint befizetésével 17 300 forintos tőkét, értékes kelengyealapot biztosít számára.

Asszonyoknak

Fiatal anyák iskolája

Milyen táplálékra van szüksége a csecsemőnek ?

Sok anya azt hiszi: jót tesz a gyermekével, ha több lisztet, több tejet kever az ételébe, mint amennyit az orvos rendel, pedig ezzel árt neki, komoly betegséget kaphat a csecsemő.'

A liszttel, cukorral túletetett csecsemők felfúvódnak. Ezek a csecsemők sápadtak, keveset mozognak. Látszólag erősebbek, mert kövérebbek, de ez csak látszat. Ezeknek a csecsemőknek gyenge az ellenállóképességük a betegségekkel szemben, gyakran van hasmenésük, fülgyulladásuk. 2—3 éves korukban rendszerint lefogynak, akkor látszik, hogy voltaképpen milyen gyengék és rosszul fejlettek.

Ne hizlaljuk tehát a csecsemőket liszttel, grízzel, cukorral, zsiradékkal. Csak annyit adjunk

ezekből, amennyit az orvos tanácsol.

A főzelékkel, gyümölccsel máshogy áll a dolog — különösen a

második félévtől kezdve. Ha valamivel több sárgarépát főzünk a csecsemőnek és nem teszünk hozzá több lisztet, tejet, cukrot, az nem szokott ártani. Ugyanez áll a gyümölcsre is. De ^ezekből is csak akkor adjunk többet, ha maga a csecsemő többet kíván

At első élei

Újjáépül a hódmezővásárhelyi majolika gyár

A hódmezővásárhelyi nagyállomással szemben állványok rejtik az újjáépülő majolika gyárat. Ha elkészül ez az újjászülető hódmezővásárhelyi gyár, négyszeresére növelheti az ízléses majolikaedények és dísztárgyak termelését. A dísztárgyak iránti nagy kereslet és az export szükségessé tette, hogy bővítsük hazánknak ezt a nagyhírű üzemé*

Négy- és öthónapos kora között az orvos előírása szerint már lehet egy kis vizes burgonyapépet adni a csecsemőknek. Ebből is először csak félkanállal kínálunk, ha a csecsemő megkedvelte, egyre többet és többet adunk belőle. Ez a burgonyapüré legyen már sűrűbb, mint a gyümölcs, — olyan, mint a felnőttek burgonyapüréje. Ha már 8—10 dkg burgonyából eszik burgonyapürét (ez készen kb. másfél deci), elmaradhat egy szopás, ettől kezdve a csecsemő már csak négyszer szopik, naponta egyszer pedig burgonyapürét és gyümölcsöt kap. Ilyenkor már jól tűri a osereszKét új ny<H

Csikós, vagy pety- lyes kartonból, de egyszínű vászonból is ízléses, fiatalos, kétrészes nyári ruhát készítünk. A modellhez 6 méter 70 centi széles anyag szükséges. A szoknya szabása egyenes, derékban dú- sap húzott, a boleró és a ruha mellré- szének szabásmintáját pedig a képek melletti rajz alapján készíthetjük el. A — az eleje húzott része. B — a húzott mellrész alatti sima derék. C — a fél háta- 13 — egyenes pánt a vállra, a gombolás alá és a fel* sőrészen. E — a boleró fél háta. F — a fél eleje. G az eleje után szabott rész a gombolás alá,

nyét, meggyet, ribizlit, szőlőt is. szintén lé, vagy pép formájában, De ne adjunk sokfélét egy nap Legjobb almát és még egyféle gyümölcsöt adni. Ha a szoptatás az anya elfoglaltsága miatt nehézségbe ütközik, az orvossal való megbeszélés alapján, mát három-négyhónapos korban is megkezdhetjük így az elválasztást.

Ha jól eszi a csecsemő a vizes burgonyapürét, az orvosi tanács alapján fokozatosan feleresztjük tehéntejjel és később hozzátehetünk egy mogyorónyi vajat is Ha nem eszi szívesen, lehel fél kockacukorral, vagy Szaharámat édesíteni.

ruhamodell

A másik modell kockás anyagból készülhet, alul divatos rakott fodorral. A széles, vállbo- í’uló gallér és a szoknya pánt- dísze fehér.

Dülőúfon...

Két íérfi találkozik egymással a dűlőúton. Maga az út keskeny, alig fér el rajta hordáskor a megrakott szekér. A kocsinyomok között mégis van egy kitaposott rész: ez a gyalogjárók útja. Keskeny az út, nagy a határ és mégis tűig lehet látni valamit a sik vidékből. Különösen az alacsony embereknek, mint amilyen Homoki Lajos bácsi. De ha a bajiisz és az arcot végigszántó barázdák után számítanék a magasságot, akkor Lajos bácsi óriás tenne az emberek között.

A nap már csak kacsingat a reánézök izemébe, elfáradt: lehunyja szemét. A -nézők örök hangyái: a kapáló, kaszáló emberek abbahagyják a munkájukat és elindulnak hazafelé, ahol az asszony már várja őket jó meleg vacsorával.

Homoki Lajos is végignéz kis földje kukorioavetésén és rettenetes bajusza alatt dörmögi:

— A holnapi nap még rámegy — s ráemeli szemét a gaz között kikandikáló apró levélkékre. Kapájáról fadarabbal lekotorja a reáragadt agyagos sarat, a sor végén felveszi tarisznyáját, amiben ■iihozta az anyjuk által elkészített ebédjét. Magára teríti foltozott kabátját, vállára veti kapáját és görnyedt hát- ;al elindul a falu felé.

— Hiába, nem sokáig bírom már — áóhajtoz és dünnyög magában. — Hatvanhárom évvel nehéz már egész nap kapálni. Valami könnyebb munkát még bírnék, de a kukoricakapálás már nem megy! Na, ne morogj, öreg Homoki — csititja saját magát.

— így csinálták ezt mindig a parasztok. Amikor meg tudtak kapaszkodni a kapanyélben, akkor elkezdték a kapálást. És igazában akkor halt meg a parasztember, amikor már nem bírta az iramot a fiatalokkal. Lehetne ez másként? — kérdezi önmagától.

— Nem! — adja meg a feleletre a

választ. '

— Csontos kezével meglörli homlokát, a kapát áthelyezi a másik vállára és fejét a földreszegezve húzza a bakancsba dagadt lábát,

Az egti szellő pedig csodálatos melódiákat játszik a zöldelő búzatengerrel, mert a keskeny dűlőutat búzatáblák veszik közre, mintha őrködnének az út

homokja felett. Zöld a határ. A kalászba szökkenő szárak oly magasak, hogy a napokban a kis Lajcsi, a kanászék Lajcsija, beleszaladt és hiába ágaskodott, nem látszott ki még a kopasz kis feje sem. Pedig Lajcsi ugyan büszke arra, hogy ő a legmagasabb gyerek a második osztályban.

Nagy, erős a búza szára és bő termést ígér a lassan virágzásba induló kalásza. Igaz, a dülgút végén, ahol á kocsik és emberek felkapaszkodnak a köves útra, ott elsárgult a sok esőtől. De ez csuk úgy tűnik az erre járóknak, mint a végtelen óceánban a parányi í-zigel,

Ä magával vitatkozó Homoki

Lajos látta ezt a földel frissen szántva, látta a vetőgépek húzta különös csíkokat, látta a? első hó utói kikandikáló zöld levélkéket és napról napra latja, hogy milyen szépen fejlődik a téli kenyérnek való. Ma már nem meri megát a búzatáblához mérni, mint nemrég tette. Esténként mindig újságolta: a komáéi* vetése már a bokámig ér. Nemsokára már így kellett vallomást tennie: a közös búzája már a térdemig ér.

Ma már elveszne a zöld tengerben. Érzi, hogy a fiatal élet túlnőtt az ő mindig jobban hajló vállán. Nekik nincs vetésük, mert kicsi a föld, elég rossz is, messze is esik a falutól. Igájuk nincs. Olyan »épphogy élő« parasztember Homoki Lajos.

A köves útról most fordult be egy ember. Járásáról látszik, hogy jól benne jár a hatvanban. Vékony, kiszáradt az egész ember. Semmi szerszám nincs nála, ami ilyenkor nyár elején furcsa a paraszti szem számára. Menésén észre lehet venni, hogy elfáradt a napi munkától. Tempósan megy és léptei után a puha homok mély nyomokat hagy. Fejét jobbra-balra fordítva nézi a gaoonaföl- deket. Napbarnított arcán meglátszik a megelégedés.

A dülőút közepetáján, a kétoldalt hullámzó búzatenger közepén találkozik össze a két legénykori cimbora: Homoki Lajos és Kemény János.

— Adj Isten, Lajos koma — köszön a magasabbik és pihentebb, megbillentve zsíros kalapja szélét és nyújtja kezét.

— Adj Isten — fogadja el a köszönést a másik és a karjába szorult evővel megszorítja a feléjenyújlott kérget tenyeret.

— Eliáradtál-é?

— Nem virágot szedtem egész nap!

— szól vissza nem minden gúny nélkül.

— Talán neked már nem kell dolgozni, olyan úr lettél? -r kontráz vissza az előbbi kérdésre.

A másik mintha nem haliolta volna a nekiszegezüdő kérdést. Fél lépést előrelép és így oldalról szemléli Homoki Lajost és a mögötte elterülő búzatáblát.

— Gyújtsunk rá. Jól esik ilyenkor a dohány — mondja és máris nyúl a nap- szíll; kabátzsebbe és kivesz egy összegyúrt Kossuth-csomagot. Megkínálja a kapáját még mindig a vállán tartó barátját.-— Vegyél! — biztatja a rágyújtásra,

Ez már a beszélgetés jele.

Valamit akar ez mondani, gondolja magában Homoki és leteszi a válláról a kapát. Pedig sietne haza, mert már jól esne a padkára ülni.

— Nem kö}l! — utasítja vissza a feléje nyújtott cigarettát. — Én már csak pipálok, mint régen, — mondja büszkeséggel.

De a pipára való rágyújtás körülményes munka. Végülis tüzet csihol a sárgaréz gyújtóból. A másik is meggyújtja cigarettáját és feledve a napi munka nehézségét, vígan füstöl a két öreg.

— Szép ez a búza — állapítja meg Kemény bácsi. — Kié ez a tábla itt jobbról?

— A Borsodi komáé. Jó termés ígérkezik gabonából. A tiétek sem csúnya.

—• Megadtunk neki mindent, amire csak szüksége volt. Lesz dolguk a fiataloknak. míg levágják.

— Tán neköd nem kell segíteni? — kap a szón Homoki.

— Az aratásban nem is. Nem bírják már azt az én lábaim. Elöregedtem ntár abból. Tán te még szoktál?

— Aratni nem, mart nincs nut — sóhajtja fejét lehajtva még mélyet szív a pipából.

Egyet-kettőt fújnak a füstből, majd ismét Kemény János veszi át a szót.

— Hányadikba jársz már, Lajos?

— Bizony, már a hatvanharmadikban

— vallja be korút minden szégyenkezés

nélkül.

— Nehéz lehet már ilyen korban a kapanyél. Mit dolgoztál ma?

— Kukoricát kapáltam. De még maradt holnapra is,

Annyi van?

Nincs sok, csak már nem bírom olyan gyorsan. Lassabban megy. Ügy érzem, öregszem.

— Látod Lajos, nekem nem kell kapálni. Én sem bírnám már nagyon. Elég megkaparni a háztájimat is. Utóiért bennünket a kor — mondja és feljebb tolja a homlokán a kalapját, majd így folytatja tovább;

— Három évvel ezelőtt, amikor az Unokám bevitt a közösbe, azt hittem hogy éhen fogok veszni. Mert éreztem, hogy nem bírom már az iramot, Nem az én koromnak való a verseny. Néni is kívánták ei, hogy kapát fogjak. Én lettem a baromfigondozó. Egész nap otthon vagyok a ház körül és etetem a kis csirkéket. Igaz, női munka, de legalább nem kell szégyenkeznem az öregségem miatt a fiatalok előtt. A Marissal, a feleségemmel, együtt dolgozunk. Tavaly is szépen kerestünk. — Egy pillanatra elhallgat, majd így folytatja: — És bizony megbecsülnek. Mielőtt valamennyien munkába kezdenének, mindig megkérdeznek: János bácsi, mikor és hogyan kezdjük el? Jó lesz így, vagy úgy?! — Mélyet szív a cigarettából, majd ledobja és eltapossa.

— Hm, — ennyj az egész, amit Homoki Lajos hangosan válaszol,

— De magában ilyeneket gondol: aztán befogadnának engem i§? Nem zavarnának el azzal, hogy elég egy csoportban egy öreg is? Mit tudnék én csinálni ott? — kérdi magától gondolkodva s felemeli kapáját.

Gyorsan kezet nyújt, majd elindulnak ellenkező irányban. Kemény János megy kifelé és mintha sötétbe- vesző alakja megnövelné a búzatáblák szélét. Homoki Lajos pedig egyik kezével a kapáját fogva, a másik kezével pipáját áttolja rossz fogai között a másik oldalra és megy a két búzatábla között hazafelé.

— Meg kéne próbálni. Hátha igaza van ennek a Jánosnak, Soha sem hazu dott — töpreng a hallottakon.

Kis alakja belevész a cjűlőút sötétjébe. A búzatáblák pedig fejükkel választ adnak a feltett kérdésre: igen-, bólogatnak.

Karner Ágoston. Soltvaékert