Népújság, 1956. március (11. évfolyam, 52-78. szám)
1956-03-04 / 55. szám
A héten történt üzemeinkben ra ünnepre késsül a kecskeméti járás f lüzem lett a halasi tangazdaság A Kiskunhalasi Mezőgazda- sági Technikum tangazdasága március 1-én délután 2 órakor éíüzem-avató ünnepséget tartott a tangazdaságban. Az ünnepség során majorszemlét tartottak az ünneplők, ezután pedig a tangazdaság és az iskola fiatalsága műsorszámokkal szórakoztatta a közönséget. A jól sikerült músorszámok után a tangazdaság dolgozói a meghívott vendégekkel együtt ünnepi vacsorán vettek részt. Prémiumot kapnak a Moziüzemi Vailaiat dolgozói A héten értesítették a Bács- Kiskun megyei Moziüzemi Vállalat igazgatóját, Hanesch László elvtársat a Népművelési Minisztériumból, hogy a minisztérium kollégiuma foglalkozott a Mozi Vállalat dolgozóinak premizálási kérdéseivel és úgy döntöttek, hogy ezután a munkában élenjáró dolgozókat premizálásban részesítik. Ez azt jelenti, hogy már ebben a hónapban a premizálás meg is kezdődik és a lelkesen dolgozó elvtársak munkájuk külön elismeréseképpen prémiumot kapnak. Ez az intézkedés bizonyára még jobban megnöveli a moziüzemi dolgozók munkakedvét, mert eddig a mozi dolgozói nem részesültek prémiumban. Újabb 20 légdöngölő érkezett A Kecskeméti Gépgyárba a héten érkezett újabb 20 légdöngölő, ami a fürdőkád-gyártás munkájának a megkönnyítését segíti még jobban elő. Ugyanis a gyári munkások nagyon megkedvelték a légdöngölóvel való munkát, ezért vált szükségessé, A BAJAI VAS- ÉS FÉMIPARI KTSZ-NÉL (Dózsa György út 30. sz.) gépfonat minden méretben, 200 1. tűzrendészet) hordók megrendelhetők. Kútfúrást, kúttisztitást vállalunk. Megrendelést vidékre is felveszünk, — Telefon: 407, 101 hogy az eddigi 25 légdöngölo mellé még újabb 20 darab lég- döngölőt rendeljen a gyár. Ugyancsak a hét folyamán értesítette az illetékes minisztérium a gyár vezetőségét, hogy rövidesen érkezik hozzájuk egy 1500 köbméteres, 7 légkör nyo- | mású stabil kompresszor. Elvezetik 3 talajvizet A Kecskeméti Víz-, Csatornamű és Fürdővállalat a héten megkezdte a Mária-városban a Tatár sor és a Hétvezér utcában felgyülemlett hóié elszívatását, amelyik már komolyan veszélyeztette az utcákban lévő épületeket. A hólevet motoros átemelő szivattyúval vezetik el. A szivattyú teljesítménye percenként 400 liter. Cukor csicsókából Ukrajna sok kolhozában és szovhozában termesztik a csicsó-. kát. Ez az érdekes évelőnövény igénytelen, bő, silózható szártermést és gumótermést ad, amelyet általában takarmányozásra használnak fel. A csicsóka gumója gazdag inuünban, amelyből a gyümölcscukrot — a fructosát nyerik. Az Ukrán Tudományos Akadémia szerveskémiai intézetének munkatársai, Golovin, az Akadémia levelező tagja vezetésével kidolgozták a csicsóka ipari feldolgozásának technológiáját. A csicsóka-gumók hektáronkénti 300 mázsás termés esetén mintegy 40 mázsa gyümölcscukrot adnak. Ez a cukor sok- ital édesebb, mint a cukorrépából nyert cukor, könnyebben emészthető s igen értékes nyersanyagot szolgáltat az élelmiszer- ipar számára. A belőle készült gyümölcslé különösen gyermekeknek egészséges. Az utóbbi időben Ukrajnában a csicsókát napraforgóval keresztezik kitűnő eredménnyel. A fructosa gyártására a volt markizovi cukorrépa-feldolgozó gyárat jelölték ki. Kidolgozták a termelés megszervezésének vázlatterveit. A gyár naponta körülbelül 500 máz«i csicsókagu- mót képes feldolgozni, Már hetekkel ezelőtt láza? készülődés indult a járás területén, az ez évi magyar—szovjet barátsági hónap méltó megünneplésére. Ez nemcsak egyszerű művelődési megmozdulás, a sokoldalú előkészítő munka jelentős tartozéka népművelési forradalmunk kibontakozásának is. A járás területén lévő 10 népművelés háza egy teljes estét, betöltő műsorral készül a barátság c nagy ünnepére. Orosz táncok, jelenetek is bemutatásra kerülnek. Az ünnepség színvonalát emeli még a Katona József Színház művészeinek vendégszereplése is. Járásunk pedagógusai eddig soha nem tapasztalt segítséget adtak községeink czirányú megmozdulásához. Nagy részük lesz a 11—17 között megrendezendő diákhét lebonyolításában is. Nem feledkeztünk meg a barátsági hónap ideje alatt a gyermekekről sem. Minden népművelési házban a legszebb szovjet mesékből mcsedélelőttöket tartunk. De a barátsági hónap méltó megrendezéséből komoly részt vállaltak népművelési szerveink is. Járásunk 18 községében, ahol népművelési házunk sincs, irodalmi esteket, klubesteket cs ankétokat tartunk. Lajosmizsén és Izsákon könyvbálat rendezünk. Jelentős megmozdulás lesz a szovjet film ünnepe is. A programdús hónapot egészíti ki a járás területén az ez időben megtartandó mezőgazdasági szakelőadások és élménybeszámolók sokasága. A barátsági hónap egyes megmozdulásairól a községekben filmfelvéleleket készítünk, ennek anyagából járásunkban megrendezzük a ván- dori<!á!lítást. Farkas János, az MSZT kecskeméti járási titkára KECSKEMÉTRE STANDOS és MOZGÛ hírlapárusokat magas kereseti lehetőséggel felveszünk. — Jelentkezés a postahivatalnál. OáliLML az aúuujók IzíüdísjLUít SZABD ISTVÁN, K1SKUNMAJSA. A, hátraléknak az elszámolás alkalmával történő megállapítását fizetési felhívásnak kell tekinteni. Ha a hátralékos C napon belül nem rendezi adósságát és ezért nála zálogolást végeznek, a késedelem miatt a hátralék megállapítása időpontjától adópótlékot kell számítani. Az adópótlék minden megkezdett hónapra n hátralékos összeg 1 százaléka, * •HASZONBÉRLETI JELIGÉRE«. A Kecskeméti Városi Ta- nács Végrehajtó Bizottsága csak abban az esetben hagyhatja jóvá a haszonbérleti szerződést, ha a szerződén nem kizsákmányoló jellegű és azt a termelés érdekei, valamint a felek személyes körülményei indokolják. Eddig több mint 800 haszonbérleti szerződés jóváhagyásáról döntöttek. Körülbelül 50—60 még nem nyert elintézést, részben azért, mert a szerződő felek az illetéke? osztály többszöri idézésére sem jelentek meg. ♦ KUTI JÓZSEF, KECSKEMÉT. Az érvényben lévő rendeletek értelmében a gépkocsivezetőt a saját kocsiján végzett javítási időre is a gépkocsivezetői órabér illeti meg. Azonban ha több mint egy hónapon át csak javítási munkálatokat végez, egy hónap után a ténylegesen végzett munka szerint kell besorolni. (Teljesítménybér, vagy karbantartó bér.) A gépkocsivezetőt a javítási és karbantartási időre az építőipari vállalaton belül nem illeti meg a 16 százalékos szerelés: pótlék. Ha a rendeletben előírt fődarabok bármely része felújításrí kerül, a fődarabok futási normája újra kezdődik. A rendelet am nem tér ki, ha nem teljesen új darabot cserélnek, hogyan kell : prémiumot elszámolni. A 4—5 tonnás gépkocsinak, ha a motorja 200 százalékos futási normát ért el, 150 forint prémium illeti meg. » PEREGI GYULÁNÉ, JAKABSZALLAS. Nincs olyan rendelkezés, amely az új házasokat a gyermektelenek adója alól mentesítené. IAz adókötelezettség az új házasoknál is a 22. életév betöltését követő naptári év első napjával kezdődik,'s megszűnik » gyermek születését, illetőleg örökbefogadás hatálybalépését követő hónap első napjától. FARKAS ISTVANNÉ, BAJA. Ha a lakóház építkezését vállalt határidőre nem tudja befejezni, a város- (község-) gazdálkodási szerv az építkező meghallgatása után a határidőt egyíz- ben hat hónappal meghosszabbíthatja. Ha azonban az újonnan megállapított határidőre sem fejezi be az építkezést, vagy a város- (község-) gazdálkodási szerv a határidő meghosszabbítását indokolatlannak tartja, a családi iakóházépítési akcióban részvevőknek biztosított kedvezményeket nem élvezheti: * ILLÉS LÁSZLÓ, KECSKEMÉT. A faiparban — de más ipái- ágban — sem attól függ a dolgozók bérosztályokba való besorolása, hogy hány évet töltött el a szakmában, hanem attól, hogy mint gépmunkás vagy kisegítő munkás dolgozik-e. A gépmunkásokat általában az 5-ös kategóriába sorolják 3,80 forintos órabérrel, a kisegítő munkásokat pedig a 4. kategóriába 3,48 forintos órabérrel. (Szükségesnek tartjuk megjegyezni, hogy a végzett munka minőségének arányában a kategóriák változók.) AZ ÜJ IG írtai V, V. Ovecskin -Falusi hétköznapok« című írásának új fejezetei arról szólnak, hogy a Troick-kerületi pártbizottság első titkárának tisztségét ideiglenesen most Medvegyev tölti bé; Martinov az autóbaleset után hosszú időre kórházba került. I. RÉSZ A kerületi pártbizottságtól telefonon felhívták a gépállomáson tartózkodó Holodovot, s közölték vele, hogy Medvegyev déli 12 órára jelentést kór a gépállomás traktoros brigádjainak és még külön minden brigád három- négy traktorosának versenyvállalásáról, amit a tavaszi vetés során teljesítenek. A brigádvezetők éppen ott voltak teljes számban a gépállomás központjában, mivel a mezőre való kivonulás előtt még egy utolsó megbeszélést tartottak. Holodov fölkereste Marja Szergejevnát és együtt egykettőre megszövegezték a Medvegyev- nek szükséges jelentést. Mielőtt azonban a kerületi pártbizottságnak telefonon jelentették volna, betértek Dolgusinhoz, s megmutatták a kötelezettséget vállaló liaktorosok névsorát. Dolgusin figyelmesen elolvasta a névsort a hozzátartozó adatok- Icai. elmosolyodott, aztán félrelökte. — Szávai, tíz órakor telefonáltak és tizenkettőre kérik a jelentést? Látom már cl is készültek vele. Kicsit gyors, nem gondolják? ,... Marja Szergejevnát Ami7AZGATÓ Ovecskin kor maga traktoros volt, szintén így meggondolás nélkül vállalt kötelezettséget? Csak úgy találomra odamondta a számot, ami eszébe jutott? Borzova elpirult. — Nem. Hrisztofor Danyilics. Ha én megígértem, hogy ennyi, vagy amannyi hektárt fölszántok egy műszak alatt, előbb mindent számba vettem, hogy vajon teljesíteni tudom-e. És be is váltottam ígéretemet. Sohasem dobálóztam a szavakkal. — Szóval mindent számbavett előbb, azt mondja? S vajon ezek a fiúk itt — Dolgusin a névsorra mutatott, — számoltak-e azzal, mit vállaltak? Hiszen csak úgy kutyafuttából beszéltek velük és maguk ugyanúgy följegyezték ... Crigorij Petrovics! — fordult most Holodovhoz. — Ha ezek az adatok csupán a formaság kedvéért kellenek Medvegyev elvtársnak, akkor természetesen ezen mód át it adhatja. De, ha valóban szükség van rájuk és ezekre akar támaszkodni munkájában, akkor arra kérem, beszélje meg Medvegyevvel és várjanak vele holnapig, összehívjuk a traktorosokat és megvitatjuk velük a helyzetet. Ha úgy fordul a dolog, akár egész napot is rászánunk. Holodov nem szólt semmit, fogta a kimutatást, beledugta táskájába, amit állandóan a vállára vetve hordott, s átment a szomszéd szobába, hogy fölhívja a kerületi pártbizottságot. Medvegyev végülis úgy határozott, hogy másnapig elvárhatnak a jeh.ntéssel A következő napon a gépállomás irodája előtt már kora reggel nagy volt a sürgés-forgás: a traktorosok székeket hoztak az irodából és ott nyiratkoztak, borotválkoztak a szabad ég alatt a deresedő reggelben. A szemfüles nagyezsgyinszki fodrászmester mikor tudomást szerzett róla, hogy a gépállomáson összegyűlnek a traktorosok, jóelöre fente a borotváit az ígérkező bő keresetre. Már mindenki tudott a szigorú rendről, amit a nagyezsgyinszki gépállomás új igazgatója bevezetett. Dolgusin ugyanis többízben tett megjegyzést — igaz csak tréfás formában, de azért csípősen — traktorosoknak, akik csakúgy sárosán, piszkosan, egyhetes szakállal jelentek meg a gyűléseken, aki pedig ráadásul még föl is hajtott egy kicsit a garatra, nem maradhatott az irodában, karonfogta és kikísérts. A traktorosok egyre sürgették a mestert: — Csak az öregjéből húzd le, Varfolomeics, mert különben nem tudsz elkészülni mindünkkel. Nézd csak mennyien várnak! — Csak vakbarázdát ne hagyjál rajt — tréfálkozott egy másik, — aztán jöhet a következő!... Pontban tíz órakor Marja Szer- gejevna szólította a traktorosokat és mindnyájan bevonultak az igazgatói irodába. Dolgusin már ott ült az asztalnál, s nemcsak simára volt borotválva, hanem itt-ott még a púder nyomai is látszottak arcán. Sötétszürke, jólszabott ruha volt rajta, belül kötöttkabát, a hófehér ingnyakon csikós gyapjú nyakkendő. Senki sem mondta volna, hogy már ötvennégy éves, sokkal fialalabb- nak látszott. Még a dús fekete haján tarkálló ősz tincsek sem öregítették arcát. Az elhízásnak nyoma sem volt alakján. Feszes tartásából azt gondolta volna az ember, hogy tán csak nemrégiben szerelt le a hadsereg tiszti- állományából, pedig valójában a polgárháború óta nem is Izatonás- kodott. Az asztal végén ült Holodov paroli nélküli katonazubbonyban. Jóalakú, negyven év körüli férfi, szőke haján alig látszottak meg a kopaszodás első jelei. Dolgusin végignézett a letelepedő traktorosokon, aztán a kimutatásra pillantott, amely ott feküdt előtte az asztalon, s meg- nyittota az értekezletet. — Lámcsak, traktoros elvtársak, tegnap ti szocialista kötelezettséget vállaltatok a tavaszi vetésre. Nagyon elcsodálkoztam, mekkora különbségek vannak e két kimutatás számadatai között. — Ezzel odabökött a versenyvállalás kimutatására, majd pedig a traktoros brigádok vetéstervére. — Szemjon Vasziljevics! Hogy értsem azt, hogy a termelési terved szerint a tavaszi szántást és a korai tavasziak vetését nyolc munkanap alatt kell befejezned, mégis itt a versenyvállalásban hat nap van feltüntetve? Szóval ez azt jelenti, hogy módot találtál a vetés gyorsabb befejezésére? Csák nem rejtegetsz valahol még egy traktort? Vagy valami titkot fedeztél fel, amivel így megnövelheted a gépek teljesítményét? Miért nem vallottad be akkor, amikor megszabtuk a brigádok termelési tervét. A hetedik tmktoros brigád vezetője, Szemjon Csalij, egy huszonöt év körüli fiatalember először nem is gondolta, hogy őt szálúja az igazgató apai nevén, és csak egy jó perc múlva állt föl helyéről, — Semmiféle titkot nem fedez* tünk fol,,. Hanem ezt csak úgy... — Mi az, hogy »csak úgy«? — csapott rá Dolgusin hirtelen. — Szóval, ez nem olyan kötelező. Úgyis csak az újságoknak lesz. ■. : — Nem kötelező kötelezettség! — nevette el magát Dolgusin és a többiek is elmosolyodtak, kivéve Holodovot és Marja Szergejevnát. — Lámcsak, milyen felajánlásokhoz szoktattak hozzá benneteket. — Természetesen, önkéntes a dolog, éppen úgy, mint például, hogy igyekszünk a munkában. De érvényesnek mégis csak as érvényes, amit a gépállomás adott. Azért tartozunk felelősséggel... Holodov elvtárs azt mondta, hogy valamivel kisebb határidőt vállaljunk, mint amit a termelési tervben előírtak. — Tehát csak úgy a vakvüág- ba beszéltél: hat nap alatt befejezzük a vetést! És közben magad sem bízol benne, hogy hal nap alatt valóban teljesíteni is lehet? — Nem, nem bízom benne. Rengeteg szántam valónk lesz. De mivel szántsunk. > 1 Ha legalább az egyik kerekes traktorunkat felcserélnék lánctalpas Dieselre, akkor mindjárt más lenne. — Cserélésről szó sem lehet. Minden gépet elosztottunk méri A te megterhelésed különben úgyis alacsonyabb, mint a gépállomás átlaga. Tehát világos.. * És te, Andrej Iljics — fordult Dolgusin egy másik brigádveze* tőhöz, — te is »csak úgy« tettél vállalást? Folytatása következik.