Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-13 / 11. szám
:f . . f BACSKIS KUN MEGYEI XI. ÉVFOLYAM, 11. SZÁM _______/Ira 50 fillér_________1956. JANUAR 13. PËNTEK A MAI SZÁMBAN: Nagy erejű földlökések a Duna—Tisza közén, — Emlékezés Kandó Kálmánra. — Halasi képek. — Születésnapi ajándék. — Megalakult Baján a Micsurin Agrártudományi Egyesület. — A XVr. nyári olimpiáról. V_________________________________J Megyé nk kisipari szövetkezeti mozgalmáról A Bács-Kiskun megyei kisipari szövetkezeti mozgalom ma tartja küldöttgyűlését, ahol megvitatják az elmúlt gazdasági év eredményeit, tapasztalatait és hiányosságait. A szövetkezeti mozgalom a párt Központi Vezetőségének márciusi határozata óta eltelt idő alatt komoly politikai és gazdasági eredményeket ért el. A novemberi határozat után a további fejlődés fontos feltételéül a műszaki feladatok megjavítását tűzték maguk elé. Ennek érdekében az elmúlt napokban megalakították már a műszaki kört és a szakbizottságodat. Az 1955. júliusi küldöttgyűlés határozata értelmében vállalták a szövetkezeti dolgozók, hogy fokozzák a munkatermelékenységet, az önköltségcsökkentést, megszilárdítják a munkafegyelmet, takarékoskodnak az anyaggal, kiszélesítik a lakosság igényeit kielégítő termelést. A szövetkezeti ipar a széles javító- és építő munkálkodáson kívül igen értékes, a lakosság érdekében készített cikkeket termelt. Az elmúlt évben 15 000 pár férfi, női és gyermekcipővel, 20 000 férfiruhával, 25 000 gyermekruhával, 240 fényezett hálószobával, és 2 millió forinttal több festett és egyéb bútorral gyártott többet, mint 1954-ben. A Bács-Kiskun megyei szövetkezetek éves tervüket december 20-án befejezték. Éves tervükön felül 6 millió forint értékű árut termeltek. Ezzel eleget tettek szövetkezeteink vállalásuknak, a húsz budapesti nagyüzem versenyfelhívásának. 1954-hez viszonyítva 19 millió forinttal termellek többet ktsz- eink 1955-ben. Külön elismerést érdemel a vasipar, 5 millió forintos többtermeléséért. A Bajai Vas- és Fémipari KTSZ másfél millió forinttal termelt többet. A Kecskeméti Mezőgazdasági KTSZ 900 000, a Kiskőrösi Mezőgazdasági KTSZ 1 millió, a Kiskunhalasi Mezőgazdasági KTSZ 700 000 forinttal teljesített többet az előző évnél. A vegyesipar G millióval, a bőr- ruházati 5 millióval, a faipar 3 millióval termelt többet, mint 1954-ben. A munka termelékenysége az előző évhez viszonyítva 6 százalékkal emelkedett, az önköltség két százalékkal csökkent. A szakmai utánpótlást 218 ipari tanuló szerződtetésével biztosították ktsz-eink. így összesen 819 tanulót oktatnak a szakma ismeretére a ktsz-ek legjobb dolgozói. A termelési eredmények mellett tovább javult a szövetkezeti dolgozók társadalmi, szociális és egészségügyi ellátása. Az elmúlt évben a Kecskeméti Építőipari KTSZ 26 ágyas üdülőházat épített a Tisza mellett. A Kalocsai Asztalos KTSZ korszerű fürdővel és kultúrotthonnal gyarapodott, a kiskunfélegyházi asztalosok világos munkaterembe költöztek. Vannak azonban még hib.ák a szövetkezeti mozgalomban. Az egyes szakmák árvetéseinek elkészítése körül nincs minden rendben, ez pedig nem megengedhető és nem méltó a szövetkezeti mozgalomhoz. Még mindig lebecsülik és nem törekednek a szövetkezeti vezetők a lakosságot szolgáló részlegek ki- szélesítésére. Hiányos még a bútorok felújítása, javítása, a bádogos és lakatos javító munkák elvégzése, a ruhajavító részlegek létrehozása. Ezeket a feladatokat kell, hogy a küldöttek az őszinte bírálat és önbírálat jegyében megtárgyalják és megvitassák. Olyan határozatokat kell hozni, hogy felszámolódjanak e hiányosságok. Az elkövetkezendő időben szövetkezeti mozgalom előtt nagy feladatok állnak. Biztosítani kell az 1956-os évre való zavartalan átállást, az ez évi terv részleteiben történő teljesítését. A lakosság igényeinek kielégítése érdekében ez évben fokozni kell a szövetkezetek javító és szolgáltató tevékenységéi: úgy, hogy az 1955. évihez viszonyítva 10 százalékot emelkedjen. Fel kell számolni a munka- és bérfegyelemben még előforduló lazaságokat, különösen a brigádokon belüli egyenlősdit. El kell érni továbbá, hogy az 1956. év során az előző évihez viszonyítva két és fél százalékkal csökkenjen a gyártás költségé. Fokozni kell még a helyi és hulladékanyag felkutatását, azoknak hasznos felhasználását. E feladatok végrehajtásához a műszaki vezetők fokozottabb segítségére van szükség, hogy az olyan fontos kérdések, mint a szocialista munkaverseny, az újítómozgalom, élővé váljék szövetkezeteinkben és fontos emelője legyen a termelékenységnek. Az elért eredmények és hiányosságok megismerése adjon új erőt a további munkához. Fekete I,ászlő, a KISZÖV elnöke Csu le elvlárs vezetésével kínai kormánykíiidöttség érkezik hazánkba Csu Te marsall, a Kínai Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára, a Kínai Népköztársaság alelnöke vezetésével január 14-én háromtagú kínai kormányküldöttség érkezik Buda- jpestre, A küldöttség, amely részt vett a Román Munkapárt 31. kongresszusán, majd a Wilhelm Pieck elvlárs- 80. születésnapja alkalmából Berlinben rendezett ünnepségeken, — három napig fog Magyarországon tartózkodni. iMTl) Holnapra három erőgép, egy cséplőgép és egy szelektor javítását fejezik he A Tiszakécskei Gépállomás gépjavító műhelyében serény munka folyik a téli gépjavítási terv teljesítéséért. Az egymással versenyben álló gépjavító brigádok már eddig is jó eredményeket értek el, december 31-ig például 33,2 százalékra, január hó 10-ig pedig 48 százalékra teljesítették gépjavítási tervüket. A gépállomás dolgozói szívós harcot vívnak a gépjavítási munkák határidő előtt való elvégzéséért. A legutóbb végzett 4 cséplőgép javításánál 136 munkaóra megtakarítást értek el. Eddig 240 órával csökkentették az erőgépek javítására tervezett munkaidőt és ezzel 9000 forintot takarítottak meg. Ugyancsak komoly munkaidő megtakarítást értek el az aratógép, a tárcsa és egyéb munkagépek javításánál is. A Tiszakécskei Gépállomás gépjavító brigádjai ma négy erőgép, két cséplőgép, három eke, egy szelektor, két lófogatú vetőgép, egy 30 soros vetőgép, egy silótöltő, három tárcsa és két kultivátor javításán dolgoznak. Az egymással versenyző brigádok elhatározták, hogy holnap estig egy szelektor, egy cséplőgép és három erőgép javítási munkálatait befejezik. Ugyancsak a hét végére végzik el a két kultivátor, a, három eke és az egy darab 30 soros vetőgép, valamint a két darab lófogatú vetőgép javítását. A téli gépjavítási terv sikeres teljesítéséért folyó versenyben Püspök István erőgépjavítóbrigádja áll az első helyen. A brigád eddig pontosan teljesítette dekádonkénti tervét és jelentős megtakarítást ért el az erőgépek javításánál. A gépállomás második legjobb gépjavító brigádja a cséplőgépjavító-brigád. WWWVVWWV^^WWW V\ Az elmúlt tíz napban 886 holdon szántottak a tavasziak alá gépállomásaink Megyénk gépállomásain a kedvező időjárás mellett tovább folytatják a szántást. Az elmúlt tíz napban összesen 886 holdon végezték el gépállomásaink a tavasziak alá való szántást. Január 10-ig a Bácsalmási Gépállomás traktoristái 210 holdon, a Solti Gépállomás 166 holdon, a Csátaljai Gépállomás dolgozói pedig 163 holdon végezték el a szántást. Az elmúlt tíz napban a Bács- bokodi Gépállomás 65, a Tiszakécskei Gépállomás 57, a Dusnoki Gépállomás traktorosai pedig 50 holdat szántottak fel. A legújabb értékelés szerint megyénk gépállomásai január 1-től 10-ig 1649 normálholdon végeztek talajmunkát, ebből a Csátaljai Gépállomás 295 normálholdon, a Solti Gépállomás 231 normálholdon, a Bácsalmási Gépállomás 210 normálholdon végzett eddig talajmunkát. Január első tíz napjában gépállomásaink összesen 3622 normálholdon végeztek traktormunkát. A legtöbt traktormunkát a Kecskeméti Gépállomáson végezték el, teljesítményük összesen 481 normálhold. A Jakabszállási Gépállomás 466, a Solti Gépállomás 385, a Csátaljai Gépállomás 365, a Bácsalmási Gépállomás pedig 350 normálhold traktormunkát végzett. 4 tanácsok tömegstervezeti munkájáról tárgyalt a megyei tanácsülés Csütörtökön délelőtt a megyei tanács kultúrtermében tartotta ez év első rendes tanácsülését a megyei tanács. Először Szelep- csényi Imre elvtárs, a megyei tanács VB-elnökhelyettese ismertette a legutóbbi tanácsülés határozatainak végrehajtását. Ezt követően Kovács Endre, a Hazafias Népfront megyei bizottságának titkára mondta el a napirendi pont anyagát, mely a tanácsok tömegszervezeti munkájáról szólt. A beszámoló A beszámoló elején Kovács elvtárs a tanácsokba befurakodott jobboldali elemek eltávolítása érdekében végzett munka eredményeiről beszélt. Ezt követően az elmúlt évben megtartott tanácsülések számszerű értékelésével foglalkozott, a tanácsülések napirendi pontjainak tárgyalását elemezte. Megállapíthatjuk — mondta —, hogy tanácsaink az utóbbi időben helyesen és gyakran tárgyalják az állami és állampolgári fegyelem megszilárdítását, az adóbevételi, begyűjtési tervek teljesítésének állását, emellett foglalkoznak a mezőgazdaság szocialista fejlesztésével, megyénk lakosságát közvetlenül érintő szociális és kulturális feladatokkal, valamint községpolitikai tervekkel. Mégis azt kell megállapítanunk — folytatta —, hogy a napirendi pontok tárgyalásánál nem minden esetben holyes politikai előrelátással kapcsolják össze egyes tanácsok az állampolgári kötelezettségek teljesítését az állampolgári jogokkal. Ahol a feladatokat összefüggésében tárgyalják, olt nemcsak a tanácsülésen mutatkozott meg a tanácstagok aktivitása, hanem a feladatok konkrét végrehajtásában is. — Ilyen eredményeket tapasztaltunk az aratás, csépi és, a békekölcsön-jegyzés, vetési tervek teljesítésével és az ifjúság nevelésével foglalkozó napirendek tárgyalásánál. Ezután a tanácstagok példamutatásáról, vállalások, versenykihívások eredményeiről beszélt. A jelenlegi tapasztalatok azt mutatják — mondta —, hogy a tanácstagokban nem eléggé tudatos még a személyes példám utatás. jelen tősége. Még most is találkozunk sok olyan tanácstaggal, akik a beadási, adófizetési kötelezettségüket elhanyagolják, pedig azt választóik méltán elvárják tőlük, aminek teljesítése egyébként állam- polgári kötelezettség és becsületbeli ügy is. A bácsalmási járásban például 334 beadásra kötelezett tanácstag közül 69, a kiskunfélegyházi járásban 322 tanácstag közül 86 hátralékos. Ez nem engedhető meg és legkeményebben fel kell lépni az ilyenformájú magatartás elten. A tanácstörvénynek a tanácstagok jogai és kötelességei című fejezete előírja — folytatta beszámolóját Kovács elvtárs —, hogy a tanácstag választóinak évenként legalább két Ízben beszámoljon a tanács működéséről, saját tanácstagi munkájáról és a választói közérdekű megbízásainak teljesítéséről. A tanácstagi beszámolók megtartásának legnagyobb hiányossága az, hogy a beszámoló meghallgatására való mozgósítást, szervezést elhanyagolták. Ez főképpen a községi végrehajtó bizottságok részéről mutatkozik meg. A tauőcsUigság egyrészt1 tájékozatlan a párt- és kormányhatározatokról, ennek következtében nem tudnak határozott állást foglalni egyes rendelkezéseknél, azok mikénti végrehajtásánál, amin megyénk tanácstagjainak sürgősen javítani kell. A fogadóórákról szólva elmondta Kovács elvtárs, hogy azok megtartásában, eredményességében javulás mutatkozik. Bizonyítja, hogy a harmadik negyedévben megtartott 1655 fogadóórán 8536 választó jelent meg. ahol 295 közérdekű bejelentést, illetve javaslatot tettek. Az elintézés lassúságát bizonyítja és ez a tanácsapparátus hiányos munkáját mutatja, hogy mindössze 173 közérdekű javaslat nyert megoldaSj. A fogadóórán tett bejelentések elintézését a jövőben következetcsebber kell biztosítani. Ez elsősorban a végrehajtó bizottságok és * szakapparátus feladata. Az állandó bizottságaink munkájában bár tapasztalható javulás, még sok a tennivaló, hogy azok maradéktalanul betöltsék a tanácsüléstől kapott megbízatásukat. E téren a hiányosság abban mutatkozik meg főleg, hogy az állandó bizottságok nem törődnek azzal, hogy munkájuk elvégzéséhez több hozzáértő aktívát vonjanak be. Kalocsa, Kecskemét városokban a kereskedelmi állundó bizottságok az elmúlt időben több esetben tartottak társadalmi ellenőrzést az élelmiszerüzletekben és piacokon. A keceli pénzügyi ÁB jó munkájának nem utolsó sorban köszönhető, hogy a község december 14-ével teljesítette negyedik negyedévi adóbevételi tervét. A fenti példa egyben bizonyítja, ahol a VB-k segítik az állandó bizott(Fol.ylíitá* » oldal«»)