Bácskiskunmegyei Népújság, 1956. január (11. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-17 / 14. szám
\ műszaki vezetők megtisztelő feladata A Központi Vezetőség novemberi határozata mélyrehatóan elemzi a technikai és a műszaki .fejlesztés feladatait. E feladatok Végrehajtásában döntő szerepük van a műszaki vezetők további eredményes és jó munkájának. Mindenekelőtt az szükséges, hogy a maradiságot, a régihez való ragaszkodást, az elavultat (elszámolják. A technika fejlesztését nekünk elsősorban a jelenlegi gépparkkal, a meglévő gépek korszerűsítésével, kapacitásuk jobb kihasználásával kell elérnünk. A tavalyi év első felében üzemeink Csupán 61,9 százalékban használták ki a gépek teljesítő- képességét. Ez a nagy hiba elsősorban a szervezetlen munkából adódott. Sok volt a gépállási idő, a dolgozók hosszú időket vártak anyagra és munkára. Ilyen jelenségek sajnos még ma is előfordulnak. /A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyárában például már három hónap óta tétlenül áll egy új revolverpad. Hiba az is, hogy az üzemeink vezetői nem tulajdonítanak különösebb fontosságot a gépek karbantartásának. Pedig a gondosan karbantartott gépnek nagyobb a teljesítőképessége, élettartama, s kevesebb az állási idő. A Keceli Tőzegbánya Vállalatnál a gondatlan karbantartás következtében az elmúlt év harmadik negyedében 490 óra esett ki a termelésből, mert a vállalat gépei akkor kerülnek javításra, amikor már üzemképtelenné válnak. A gondos gépkarbantartás feltétele a TMK-tervek maradéktalan végrehajtása. Művezetőink jobban ügyeljenek arra, hogy a dolgozók megtisztítsák a gépeket a műszakok befejezése után. Ne forduljon elő olyan eset, mint a Keceli Tőzegbányában, hogy a kotrógépet sárosán, esőben fedetlenül hagyták. Sokkal jobban kell törekedni a termelés szervezésénél a korszerű technológia alkalmazására. Annak ellenére, hogy sok szó esik üzemeinkben a korszerű technika, az élenjáró módszerek alkalmazásáról, mégis egyes üzemeink regi, elavult technológiával, rossz módszerekkel dolgoznak. Ezek helyett igen sok élenjáró módszert lehetne alkalmazni, amelyek mér nagyon jól beváltak, mint például a gyors, vagy a széles vágás, stb. Szinte érthetetlen, hogy miért nem foglalkoznak például ilyen feladatokkal a Kiskunfélegyházi Gépgyárban, meg a Bányászati Berendezések Gyárában. Mindkét módszert alkalmazni lehetne, csupán csak az hiányzik, hogy a műszakiak kidolgozzák a technológiát az üzemben található alkalmas géptípusokra. A korszerű technológia alkalmazása fontos eszköze a termelékenység növelésének, betartása pedig, a jóminőségű munkának. Igen fontos, hogy a minőségi ellenőrök gyártás közben ellenőrizzék a technológia betartását, mert ezáltal szilárdul a technológiai fegyelem és csökken a selejt. Ezt is bizonyítja a Bajai Gyapjúszövetgyár esete. Itt gyártás közben nem folyik megfelelő minőségi ellenőrzés, s ennek ' következtében negyedévenként többtízezer méter szövetet kell újra átdolgozni. Így az újabb ráfordítások tetemesen növelik a gyártmány költségeit. Ezeken a hibákon gyorsan lehetne javítani, ha a műszaki dolgozók az eddiginél jobban kivennék részüket a szocialista munkaversenyből. Hamisak az olyan nézetek, hogy a műszakiak nem vesznek részt közvetlenül a termelésben, így nem tudnak tenni versenyvállalást. Ez a helytelen nézet különösen a Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések gyárában kapott lábra, ahol a műszakiaknak jóformán csak a fele vett részt eddig a versenyekben. Pártszervezeteinkre vár, hogy felvilágosító szóval több segítséget nyújtsanak a műszaki dolgozók kezdeményező és Versenylendületének kibontakoztatásához. Csak így tudják betölteni műszaki vezetőink azt a megtisztelő feladatukat, hogy mint a termelés parancsnokai, még nagyobb következetességgel és körültekintéssel törekedjenek napról napra a technikai és a műszaki színvonal tervszerű emelésére. Farkas József MB ipari osztály Es történt a nagyvilágban MOSZKVA. M. Dejean, Franciaország új moszkvai nagykövete átnyújtotta megbízólevelét K. J. Vorosilovnak. OSLÔ. A Szovjetunió segítséget nyújt az orkántól sújtott észak-norvégiai lakosságnak. A Szovjet Vöröskereszt 50 000 rubelt bocsát a Norvég Vöröskereszt rendelkezésére az orkántól sújtott lakosság megsegítésére. PÁRIZS. A Francia Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa a köztársasági front kormány megalakítása mellett foglalt állást. A kongresszus határozata szerint a köztársasági frontnak egymagában kell megalakítani az új kormányt, megtagadva mindennemű tárgyalást, a többi között a kommunistákkal. Kijelenti a határozat, hogy a szocialista párt kész vállalni a köztársasági front kormánnyal járó felelősséget. MOSZKVA; A szovjet szakemberektől megtagadták az Egyesült Államokba való beutazási engedélyezést. A szovjet szakemberek az Egyesült Államok Tudományos Akadémiájának meghívására utaztak volna az USA-ba. PEKING. A Japán Szocialista Párt petíciót nyújtott át a kormánynak, amelyben követelte: a kormány tegyen lépéseket az Egyesült Államoknál, hogy hatálytalanítsa a tavaszra tervezett hidrogénbomba robbantási kísérleteit. KHARTUM. A szudáni kormány eljuttatta felvételi kérelmét az Egyesült Nemzetek Szervezetének titkárságához. VARSÖ. Budapesten keresztül rendszeres légijárat indul Varsó és Belgrád között, — Nyugat-Nétnetországban az elmúlt öt év alatt 1012 évi börtönbüntetést róttak ki 6429 olyan fiatalra, akik hazájuk békés egyesítéséért szálltak síkra. Múlt év szeptemberében 10 000 hasonló pert készítettek elő né-, met hazafiak ellen. — •'Könyvbarát« címmel új folyóirat indult. A folyóirat tájékoztat a megjelent és előkészületben lévő könyvekről, a hazai és a külföldi könyvkiadás terveiről és eseményeiről, a magyar és a világirodalom híreiről. 1 NEMZETKÖZI SZEMLE Nyugtalankodnak az olajbárók "Ezt a térséget kell megvédenünk« — cím alatt a Közép- Kelet térképét közölte szerdán több vezető londoni lap. Pénteken már arról számoltak be, hogy előző éjjel egymás után szálltak le a brit ejtőernyős- egységekkel megrakott katonai repülőgépek Cipruson, a közép- keleti angol parancsnokság székhelyén. A nagy sajtókampánnyal kísért csapaterősítést hivatalosan is megindokolták: »zavaros a közép-keleti helyzet..»meg kell védeni az angol családok nyugalmát...«, »helyre kell állítani a szilárdságot ebben a térségben. ..« E ködös cs képmutató általánosságokkal szemben a lapok többsége nem csinál titkot abból, hogy a hagyományos angol flotta-tüntetésekre emlékeztető katonai demonstrációra a Jordániái fejlemények szolgáltattak közvetlen okot. A londoni rádió hírmagyarázója nyomatékosan hangsúlyozta: a Ciprusra küldött újabb angol csapatokkal a középkeleti angol főparancsnok szabadon operálhat, hogy azokat — »ott vethesse be, ahol szükség van rájuk — akár Jordániában is...« Mindezt persze »e térség békéjének biztosítása« és »az angol családok nyugalma« érdekében! Dchát milyen angol családok nyugalma forog veszélyben e térség országaiban, például Jordániában? A londoni Daily Express, az angol gyarmatosító körök szócsöve, teljesen nyílt és egyenes választ ad erre: »ellenséges kormány Jordániában — írja — Anglia érdekeit fenyegetné az egész Közép-Keleten. Edén és minisztertársai meg vannak győződve arról, hogy a jelenlegi angol életszínvonalat csak a Perzsa-öböl olajjövedelmei biztosíthatják. Ezért erősítették meg a közép-keleti főparancsnokságot«. Ez az érvelés csak úgy szagllk az olajtól, de legalább világos beszéd. A Daily Express- ben emlegetett angol életszínvonalon természetesen foként az angol olajtársaságok profitját kell érteni. Tény, hogy nem kis összegekről van szói Íme az adatok. 1954-ben 134,7 millió tonna kőolajat adott ez a térség. Az érdekelt angol és amerikai társaságok nyeresége ebből 1800 millió dollár volt! így nem is kell magyarázni, miért irta a New York Herald Tribune csütörtöki számában, hogy »az angolok bölcsen és a közös érdekeket szolgálva cselekedtek, amikor ejtőernyős-csapatokat küldtek a világnak erre a nyugtalan részére«. A -nyugtalanság« gócpontja most Jordánia. Egymást érik a népi tüntetések a bagdadi háborús paktum ellen, s hiába csapkodta Templer angol vezérkari főnök az asztalt Ammanban. az ország még mindig nem csatlakozott ebhez az angol—amerikai agresszív érdekvédelmi tömbhöz. Sőt, az új kormány — három hél alatt immár a negyedik — a minap jelentette be: nincs szándékában részt venni semmiféle tömbben, vagy szövetségben. Már önmagában ez is elég okot szolgáltathatna az aggodalomra — bizonyos angol, sőt amerikai »családok« körében. De sokkal többről van szó. A Jordániái események túlnőnek e kis sivatagi királyság határain. A Közcp- Kelct országaiban kibontakozó új helyzetre utalnak. Mutatják, hogy letűnóben vannak azok az idők, amikor Londonban nevezték ki a közép-keleti kormányokat és ha nem az olajmágnások szájaíze szerint teljesítették kötelességüket, akkor egyszerűen clcsapíák, vagy ha ez nem ment simán, katonasággal kergették el őket. Az »crőpolítika« ma már nem célravezető még olyan, viszonylag gyenge országban sem, mint Jordánia. Mert Jordánia nem áll egyedül. Aktív támogatásra talál a függetlenségüket védelmező többi arab országnál. Példája ennek, bogy a bagdadi paktummal szintén szembeszálló Egyiptom, Szíria cs Szaud-Arábia segélyt ajánlott fel Jordániába, hogy az függetlensége védelmére lemondhasson az eddigi angol pénzügyi »támogatásról«. De az arab szolidaritáson túl ezek az országok maguk mellett tudják a népek nemzeti függetlenségéért mindig sikraszálló Szovjetuniót, az újjászületett Kínát, a szocialista tábor többi országát és néni utolsó sorban a. bandungi szellemben erejére ébredő ázsiai és afrikai népeket. Ez az új helyzet valóban nem sok jót ígér az olajmágnás családoknak. Emiatt hívták össze január első napjaiban Londoni)» Csu Te elviárs látogatása a Rákosi Mátyás Müvekben és a rákoscsabai Micsurin Termelőszövetkezetben Csu Te elvtárs, a Kínai Nép- köztársaság alelnöke, Kína Kommunista Pártja politikai bizottságának tagja, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának titkára, a Kínai Népköztársaság marsallja, hétfőn délelőtt látogatást tett a Rákosi Mátyás Vas- cs Fémművekben. Csu Te elvtársat elkísérte Kovács István, a Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottságának tagja, Darabos Iván, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának titkára és Szűcs Lajos, a Magyar Dolgozók Pártja budapesti pártbizottságának titkára. Ott volt Ha® De-cim, a Kínai Népköztársaság budapesti rendkívüli és meghatalmazott nagykövete. Csu Te elvtárs és a kíséreté^ ben lévő személyiségek ezután látogatást tettek a rákosésabal »Micsurin« Termelőszövetkezetben. (MTI) Nie Zsun-csen marsall látogatásai Nie Zsun-csen marsall, Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának tagja, a honvédelmi bizottság alelnöke, hétfőn délelőtt meglátogatta a »Sztálin« Katonai Politikai Akadémiát és a »Zrinyi« Katonai Akadémiát! (MTI) MEGJUTALMAZZÁK a legjobb tsz könyvelőket A napokban elkészült a termelőszövetkezet zárszámadásának összesítése. A számok bebizonyították, hogy az elmúlt gazdasági évben termelőszövetkezeteink eredményesen dolgoztak. Lelkiismeretesen vezették a számadási könyveket, pontosan jegyezték a bevételt és kiadást. Megyénkben 252 termelőszövetkezet készített zárszámadást és mindössze 32 zárt passzívan. Ez óriási fejlődés az előző zárszámadáshoz viszonyítva. A közelmúltban értékelték a tsz-könyvelők munkáját és a megye, járás és város legjobbjait jutalmazták. A megye három helyezettje, Propszt Mátyás garai Vörös Csillag 800, Délity Antonia bácsalmási Lenin 800 és Csekő István solti Szikra, ?00 forint jutalomban részesült. A járás és város legjobbjai; Gro- sics Marin hercegszántói Uj Élet, Besenyei Ernő katymári Lenin, Kiss József hartai Lenin, Csekei Árpád hajósi József Attila, ifj. Nagy Sándor lajosmí- zsei Vörös Csillag, Babos Imre keceli Vörös Zászló, Géczi Mlhályné jászszentlászlói Lénín, Zemankó Péter kéleshalmi Vörös Csillag, Lipoth Zsuasánna fülöpszállási Kossuth, Farkas István kecskeméti Uj Tavasz. Hatvani Béla kiskunfélegyházi Bem, Dudás Kálmánná kiskun- halasi Paprika Antal tszkönyvelő 300—500 forint pénzjutalmat és díszoklevelet kaptak) sHlREK — Színjátszó együttes bemutatkozása, Baján a legjobb színjátszókból nemrég együttest alakítottak. Az együttes a »Szerencsétlen flótás« című operettel készül a bemutatkozásra. — Megyénk méhészei a tervek szerint ebben az évben- 26 vagon mézet szállítanak exportra. Ebből mintegy 18 vagonra szállítási szerződést kötnek. a közép-keleti angol diplomatákat. Az új helyzetnek megfelelő új stratégia kidolgozásával próbálkoztak. A tények — például az angol csapaterósítésck Ciprusra irányítása — azt mutatják, hogy ez nem sikerült. Nem lehet új stratégiának tekinteni az értekezleten felmerült közép-keleti Marshall-terv gondolatát sem. Ebben csapán egy dolog figyelemreméltó. A közép-keleti Mar- uhall-terv felmerülése annak beismerését jelenti, hogy nem voltak képesek — amire pedig számítottak — diktátumokkal beparancsolni ezeket az országokat a szovjetcllenes háborús tömbbe. Most tehát előveszik a Nyugat- Európában kipróbált módszert. Azaz, először gazdasági segéllyel behálózni, és azután katonai paktumokba kényszeríteni az arab országokat. Ez lesz Edén angol miniszterelnök és Elsenhower amerikai elnök január- végi washingtoni tárgyalásainak egyik fő témája. Londoniján és Washingtonban szőtt új összeesküvés szemléletesen bizonyítja: az imperialista körök valóban mindent elkövetnek, hogy »megvédjék« a Közép- Kelet térségét. Ki ellen? — Természetesen az itt élő népek ellen! Csakhogy ez nem lesz könnyű. Mert az arab népeknek önálló elképzeléseik vannak a középkeleti térség védelméről. Maguk kívánják ezt megszervezni, mégpedig úgy. hogy természeti kincseik saját felemelkedésüket segítsék cló. Éppen ezért bekében akarnak élni cs nem engedik meg, hogy országaikat szovjet- ellenes felvonulási területté változtassák. — A »Szocialista hazaszeretet és szocialista nemzetköziség« címmel Kecskeméten a TTIT klubhelyiségében január l*7-éri, este 7 órai kezdettel Szabó Lajos, a Magyar Dolgozók Pártja Megyei Bizottságának politikai munkatársa tart előadást. — A szanki. »Vörösmarty Mihály« népművelési otthon műsorában »Magyarország az ENSZ tagja« címmel ismeretterjesztő előadás szerepel. Az előadást Berta József január 17-én esté 7 órakor tartja. — A Budapesti Orvosi Műszergyár dolgozói kiváló orvostudósok segítségével új vizsgálóberendezést, úgynevezett világíI tó agylapot gyártottak. Ezzel a műszerrel agyopérációknál az agy belső, rejtett részeit is meg tudják világítani. Hasonló készülék lesz a világító gégelap, amelyet gégevizsgálatoknál alkalmaznak. — Tanácsülést tartottak Jánoshalmán. Ezúttal ismertették az 1956. évi mezőgazdasági tervfeladatokat. A tanácsülésen megvitatták, hogy a termelőszövetkezetek és egyéni gazdaságok miként érhetik el a 3 százalékos termelékenységi emelkedést. — Bírósági ítélet. A bácsalmási járásbíróság Sas Péter ku- Iák, büntetett előéletű bácsalmási lakost egyévi börtönre, 1000 forint pénzbüntetésre, 1000 forint értékű vagyonelkobzásra és összes jogainak gyakorlásától 5 évi eltiltásra ítélte, mert a műit év őszén vetéstervét nem teljesítette. Az ítélet nem jogerős. — »Kodály és az ifjúság« címmel ifjúsági zene-estet rendeznek Baján a »József Attila« népművelés házában január hó 17-én, este 6 órakor. Az előadást Recska Ilona, a TTIT tagja vezeti.-» Gyászhír. A gyászoló család ezúton is értesíti a rokonokat, jóbarátokat és ismerősöket, hogy idős Nagy János csizmadiamester becsületes, munkával eltöltött éleiének 70-ik évében január 15-én elhunyt. Temetése január 17-én délután 3 órákor lesz a kecskeméti SzentháVomsá# temető halottasházától. — Gyászoló család, 5067