Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. december (10. évfolyam, 282-308. szám)

1955-12-30 / 307. szám

BACSK IS K UNMEGYEI X. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM ________Áru 50 fillér______________1955. DEC 30. PÉNTEK A MAI SZÁMBAN: A Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésén N. A. Bul- ganyin beszámolt az indiai, burmai és afganisztáni utazásról. — Irán nemzeti érdekeinek rovására. — Egy esztendő tapasztalatai a bácsborsódi Uj Életben, — Halasi képek. — A Jánoshalmái ktsz-ek. — Sport. J Kutatók és szakemberek segítik a termelőszövetkezeteket A megyei pártbizottság és megyei tanács végrehajtó bizott­ságának határozata alapján kijelöltük azokat a termelőszövetke­zeteket, amelyeket az 1956-os évben minta termelőszövetkezetté akarunk fejleszteni. A terv megvalósulása érdekében december 28-án megbeszéléseket tartottunk az illetékes szakemberekkel. A megbeszélés eredményeként — amelyen részt vett Mészöly Gyula, a Duna—Tisza közi Mezőgazdasági Kutatóintézet igazga­tója is — tíz szakbizottságot alakítottunk, Minden szakbizottság­nak három tagja van, élükön egy üzemgazdásszal, akinek feladata e termelőszövetkezeten belül az üzemágak helyes megszervezése, figyelembe véve a termelőszövetkezetek lehetőségeit. A szakbi­zottságoknak továbbá tagjai a tangazdaságok, kísérleti gazdasá­gok és mezőgazdasági technikumok igazgatói és legjobb mező­gazdászai. r A megbeszélésen részvevő szakemberek nagy lelkesedéssel vállalták a reájuk váró feladatokat és ígéretet tettek arra, hogy már január 15-ig az üzemi felvételezéseket elvégzik és január 30-ig a lehetőségek felmérése után a termelőszövetkezetek veze­tőségével és tagjaival karöltve kidolgozzák az ötéves távlati fej­lesztési terveket. Sági Mihályné, a Mezőgazdasági Igazgatóság tsz-szervezési osztályának vezetője Wk% jobban gyorsíts»!« a begyűjtés ütemét Barták-kiállítás Kecskeméten Bartók Béla/ kiállítás nyílik pénteken, azaz 30-án, délután 6 órakor Kecskeméten a Katona József Múzeumban. A kiállítást Nemesszcghy Lajos tanár nyitja meg. A kiállítás december 30-tól ja­nuár 12-ig tekinthető meg dél­előtt 10-től 14 óráig, délután 16 órától 19 óráig. A Megyei Begyűjtési Hivatal legutóbbi értékelése arról ad számot, hogy az elmúlt hét alatt 5,3 százalék volt a tervteljesí­tésben elért emelkédés. Eddig tehát megyénk 87,2 százalékra teljesítette éves begyűjtési ter­vét. A legjobb eredményt a kiskőrösi járás érte el. A járás globálisan 92,4 százalékra tel­jesített, de itt van a legtöbb olyan község is, amelyik éppen a legutóbbi értékeléskor jelen­tette be a 100 százalékos telje­sítést. A járásban elsőnek tel­jesítettek Kiskőrös, Soltvadkert, Bocsa és Tabdi. A kiskőrösi já­rás négy községén kívül még 100 százalékos tervteljesítést jelentett Mátételke, Tataháza, Pálmonostora, Kunpeszér, Bács- szentgyörgy és Kiskunfélegyhá­za. Megyénk legtöbb járásában azonban még mindig jónéhány százalék hiányzik a tervleljesí- tésből. Ezeket az utolsó napo­kat nagyon ki kell használni, hogy megyénk adósság nélkül kezdhesse az új esztendőt. Kü­lönösen a hízottsertés-begyűj- tést kell szorgalmazni, szinte valamennyi járásban és város­ban. ■ A Megyei Begyűjtési Hivatal értékelése alapján a járások és városok sorrendje a következő­képpen alakult: 1. Kiskőrösi járás 2. Dunavecsei járás 3. Kiskunfélegyházi járás 4. Bácsalmási járás 5. Kunszentmiklósi járás 6. Kecskeméti járás 7. Kiskunhalasi járás 8. Kalocsai járás 9. Bajai járás Városok: 1. Kiskunfélegyháza 2. Kalocsa 3. Kecskemét 4. Baja 5. Kiskunhalar Közel 67 ezer hallgató A Társadalom és Természet- tudományi Ismeretterjesztő Tár­sulat a hónapok során sűrűn hirdetett természet- és társa­dalomtudományi előadásokat vá­rosokban, falvakban, üzemek­ben egyaránt. Most az év vé­gén beszédes számok bizonyít­ják, hogy hasznos, jó munkát végeztek a társulat tagjai. A megyében 984 előadást tartottak ebben az esztendőben, a hallga­tók száma megközelítette a 67 000-et. A bérletes előadássorozatok ez év kezdeményezései. A kezde­ményezést siker koronázta. A társulat kecskeméti klubja egy fél év alatt 35 sikeres ren­dezvényre gyűjtötte egybe az érdeklődőket. A 12 szakosztály is szép eredményeket könyvel­het el. Baja után rövidesen meg­alakul a kalocsai járási osztály is, így az új évben már hárovi nagyobb ..központból irányítják majd a társulat munkáját. Elkészült megyénkben a második törpe vízmű Harta után december 28-án elkészült Dunatetétlenen a me­gye második törpe, vízmüve. Né­hány nap alatt 360 méter veze­téket fektettek a tetétleni föld­be a Kecskeméti Víz- és Csator­namű Vállalat dolgozói. Szerdán az új vezetékbe már hömpöly- gött a kút vize. Sikerrel vizs­gáztak a dolgozók, folyt a két kifolyó nyílásból az ártézi kút egészséges, jó ivóvize. Nagy utat tett meg a válla­lat az elmúlt öt esztendő alatt. Mert pontosan öt évvel ezelőtt, 1950 decemberében hét kilomé­teres hálózattal és 33 házi bekö­téssel vette vállára e tanácsi vállalat Kecskemét és a megye vízellátásának gondját. Azóta jóformán minden kis faluban megfordultak dolgozói, helyre­hozták a régi kutakat, csatorna- és vízvezetékcsöveket fektettek az utak alá. Elkészült Kecskemét vízháló­zati terve, mely a második öt­éves terv végéig valóságot ölt. Az elmúlt években e terv szép része elkészült már. A fővezeté­kek több mint háromnegyedré­sze a földben pihen. A mellék­hálózat kibővítése, a házi bekö­tések kiterjesztése az elkövet­kezendő öt év feladata lesz. A kirakatverseny értékeléséről A napokban értékelték az alu­mínium és villamossági cikkeket árusító üzletek kirakatverse­nyét. Az értékelés alapján a 400 forintos első díjat az Észak-Bács megyei Népbolt, a 250 forintos második díjat a Kecskeméti Ál­lami Áruház, a 150 forintos har­madik díjat pedig a Kiskunha­las és Vidéke Kiskereskedelmi Vállalat kapta. Az állami kiskereskedelmi vállalatok általános kirakatver­senyének értékelését a bizott­ság a közeljövőben elvégzi. A kirakatok ellenőrzését már a hé­ten megkezdte. Az eredményt néhány napon belül közöljük. A 33 helyett ma már 627 la­kás csapjából folyik a víz, nyolc közkút helyett 65 ejektoros kút adja a vizet az utcák lakóinak. Ez év július 25 óta már betölti kiegyensúlyozó szerepét a város fölé emelkedő hatalmas vízto­rony. Azóta, ha szünetel is az áramszolgáltatás, zubog a víz a fővezetékekben, folyik a csapok­ból. A szivattyútelep kútjainak száma is kettővel szaporodott azóta és a jövő nyáron újabb két kút táplálja már a vezeté­keket, Megépült a strandfürdő. A régi és új medencékben a stran­dolok százai, ezrei élvezik a hús habokat; míg ők fürdenek, az új kabinok százai őrzik a ruhákat, ; szatyrokat. És néhány nappal ezelőtt újra megnyílt a gőz- és kádfürdő is, most már a vízmű kezelésében. Pénteken már egészséges ivóvizet kapnak a-, Baromfifeldolgozó Vállalat dol­gozói. Néhány nap alatt vezeté­ket fektettek a vasúti sínek alatt, így lehetőség nyílik a vas­úton túli terület vízhálózatának kiépítésére is. Szép munkát végeztek, de még több munka vár rájuk az elkö­vetkezendő esztendőben. Több : otthonba kell elvinni a vizet,; mint eddig bármely esztendő­ben. Születésnapi üdvözletül fo-' gadja az ötéves vállalat a város és a megye dolgozóinak jókíván-! ságait: a nagy terv megvalósí­tásán napról napra, hónapról' hónapra munkálkodjanak siker- 1 vei. Tovább folyik a küzdelem a mélyszántás! tervek teljesítéséért A nedves időjárás megyénk állami gazdaságaiban is hátrál­tatja a mélyszántás befejezését. A traktorosok dacolva az idővel, ígéretükhöz híven, már majd­nem mindenütt befejezték a munkát azokon a területeken, ahol géppel lehet dolgozni. A Dunavecsei Állami Gazdaság­ban öt erőgép dolgozik még a földeken. A Hosszúhegyi Állami Gazdaságban, miután elvégez­ték a munkát, a legjobb trakto­ros brigádot az Érsekcsanádi Állami Gazdaság megsegítésére /wvwywvwwwwwwwvi küldték. Illés István brigádjai 6000 normálhold teljesítésére! tett vállalást és eddig már majd-1 nem 1000 holddal teljesítette túl| éves tervét, teljesítményük meg-? közelíti a 7000 normálholdat. A| megye többi állami gazdaságé-} ban már csaknem mindenütt? behúzatták az erőgépeket. Sok? helyen, ahol a traktor nem tu-} dott dolgozni, lovas ekével vég-I zik el a hátralévő munkát. Ősz-? szesen mintegy 200 lovasfogat| dolgozik ezekben a napokban. ! Levelezőnk jelenti Kiskőrösről A közscgfejlcsztcsí tervekről Községi tanácsunk még az év lején igen nagyjelentőségű köz- égíejlesztési tervet dolgozott ki. !z a terv sok olyan feladatot lagába foglalt, amelynek telje- ülése már régi óhaja Kiskőrös akosságának. A megvalósulás arán tehát örömmel üdvözölték fürdő elkészülését. Most már észen van a medence, csak a ízellátást kell megoldani. Ezen- ,íl két zártrendszerű kutat is pítettünk és rendbehoztuk, ke- itésscl láttuk el a jubileumi emlékművet. A tanácstagok Irá-j nyitásával társadalmi munkaj igénybevételével készült el a na­pokban a hosszú idő óta nehe-j zen járható Seregélyesi út. December 31-cn kezdődik a Pctőfi-hct December 31-én kezdődik a Petőfi-hét. A járási kultúrházból fáklyás felvonulás indul a nagy költő szülőházához, ahol szava­latokkal, énekszámokkal, ünne-f pi beszéddel emlékezünk meg} Petőfiről. ? Szabó Gyula ? — Olyan volt az Or­szágház, mint a tündér­palota. A kupolacsar­nok gyönyörűségét még megálmodni sem lehet. — Képzeljétek, tizen­négy méter magas volt a fenyőfa. A pesti paj­tások elárulták, hogy tűzoltólétrával díszítet­ték. Egymás szavába vág­va beszél a kör kö­zepén három kis paj­tás. A Kecskeméti Vt- törőház kis diákjai kö­réjük gyűlnek, ámulat­tal hallgatják az »iga- zi« mesét. Ha a hall­gatók egyike megkoc­káztat egy-egy kérdést, az emlékek hosszú so­ra elevenedik meg új­ra a kis pajtások aj­kán. A megyéből 35 kitűnő tanuló csapatgárdista címet viselő úttörőt ért a kitüntetés: 3 napig szép fővárosunk vendé­gei lehettek, részt ve­hettek az Országházban rendezett nagy karne­válon. Kecskemétről heten utaztak Buda­pestre és a hétből három a megérkezés utáni órákban márme- séli-meséli a szép napok felejthetetlen emlékeit. Kiss Ilona nyolcadi­kos, a Zrínyi csapatta­nács elnöke és a ne­gyedik osztályos Ka­rúin Ildikó, Budapest cizíp emlék máéiul... szépségeiről áradozik. A Bese-ikrek kis ba­rátnői voltak három napon keresztül. És a budapesti emlékek mel­lett kínai emlékeket is őrizgetnek szívük mé­lyén. Az ikrek apukája néhány hete érkezett csak mag a nagy ázsiai országból, ahol mint olajkutató járt hosszú hónapokig. Egyik este elővették a nagy tér­képet és képzeletben, a mese szárnyán bejár­ták Kína mérhetetlen gazdagságú földjét. Es­te még kínai emlékekg tői voltak terhesek «* kis fejek, de reggel már korán autóba ül­tek, bejárták Pestet és Budát, gyönyörű fővá­rosunkat. A 13 éves Vermes Cyuszi a nagy karne­vált eleveníti fel pajtá­sai előtt. — Zupf And­rás vendége voltam — mondja. — Együtt vol­tunk a karneválon — és is jelmezben jelen­tem meg. Azt még el­árulom, hogy Pesten mibe bújtam, de hogy pénteken az Uttörőház karneválján miben le­szek, azt már titokban tartom. Szóval, llózsa- lovag voltam. Fehér pa­róka alá gyűrtük fe­kete hajamat, rózsaszí­nű frakkot öltöttem magamra. Álarcom is volt, de anélkül sem ismert volna senki. — Nekem bezzeg el kellett volna az álarc — szólt bele Kis Ica. — Öt régi ismerősöm­mel találkoztam. Együtt voltunk egy nyáron a csillebérci úttörőtábor­ban. Hogy találkoz­tunk, együtt mulattunk egész délelőtt. — Most én tettem le a garast — inti rend­re tettetett szigorral pajtását a feketeszemű, eleven arcú Vermes Gyuszi. — Azt még nem is mondtuk, hogy mi hétfőn délelőtt vol­tunk a karneválon. Akkor a Télapó Pécsi Sándor volt, a nagy színész. Több napon keresztül naponta két­szer megismétlődött a jelmezes mulatság, hogy minél több pajtás le­hessen részvevője. Néhány perc múlva harsány kacagás tölti meg az Uttörőház fo­lyosóit. Gyuszi cirkusz- beli kalandját mulat­ják. Nagy előadókész­séggel. élénk arcmoz­dulatokkal meséli el a Busch-cirkusz cintányéÁ ros majmának »me­rényletéi«. A produk­ció végeztével, mikor már körüljárták a po­rondot az állatok, a cin- tányéros majom ment elől és ütötte a taktust. Gyuszi, aki a második sorban ült, előrehajolt, hogy jobban lásson. A ' majom pedig gondolt egyet: megleckézteti a kis kíváncsit. Mikor odaért, az előredugott fejen akarta megszólal­tatni a réztányért, de Gyuszi fürge volt, ide-’ jében hátrált. A szen­vedő alany ebben az- esetben az elsősorban ülő kislány maradt, aki' a jogtalan megleckéz- tetéstől hangos sírásra fakadt. Már erősen szürkült, de a három kis paj-1 tusból csak nem altarti fogyni a szó. Kedve­sebbnél kedvesebb él­mények sokaságát oszt­ják meg a népes hall- • gatótáburral. De, csak a: kell indulni haza-' félé. A nedves úton a szőke, barna fejekben ' magerősödik az elhatá­rozás: még van két hé: a szünetből, ismételni' fogok. En is kitűnő le- i szék. Es akkor jövő* ilyenkor az én emle-' keimet hallgatják ta’ón a többiek.

Next

/
Thumbnails
Contents