Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. október (10. évfolyam, 231-256. szám)
1955-10-18 / 245. szám
M í H. E EL I • - 1955. Október 18. Kedd -----| N apkelte: 6,06 Napnyugta: 16,52 Holdkelte: 8,58 Holdnyugta: 17,56 Névnap: Lukács. Várható időjárás ma estig: erősen felhős, hűvös idő. Sok helyen, főként északon cső, helyenként köd. Mérsékelt déli-délnyugati, időnként élénkebb nyugati-északnyugati szél. — Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden északon 8—11, délen 13—16 fok között. (MTI) — Takarékossági mozgalom az iskolákban. Megyénk iskolásai az új tanévben nagy lelkesedéssel kezdtek el ismét takarékoskodni és máris több, mint 59 ezer forint értékű iskolai takarékbélyeget gyűjtöttek össze. Bár az iskolák egyrésze még nem kapcsolódott be a takarékossági mozgalomba, a tanulók megtakarítása máris négyszerese a tavaly ugyanennyi idő alatt összegyűjtött összegnek. — Ismertetés a földrajzi kongresszusról. Október 20-án a TTIT kecskeméti szervezete klubhelyiségében a földrajzi kongresszusról előadást rendez. A beszámolót Bölcs István, a Zrínyi Ilona Általános Iskola tanulmányi vezetője tartja. — Országos vásár. Október 23-án Hajóson, 24-én pedig Ke- celen és Kunszentmiklóson tartanak országos állat- és kirakodóvásárt. — Ingyen facsemete. Az erdő- gazdaságok csemetekertjeiben ma mintegy 900 millió facsemetét nevelnek. Az állami erdőgazdaságok ingyen kielégítik a facsemeteigényeket. Ahol nincs erdőgazdaság, ott a helyi tanács közvetíti az igénylést. APRÓHÍR GYORS- és gépírómi állást keres. Kecskemét, Katona József u. 11. sz. 1201 TERVSTATISZTIKUS középfokú képesítéssel állást változtatna. Címet a kecskeméti kiadóhivatalba kér. 1199 BEJÁRÓNŐT azonnalra felveszek. — Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9 1196 ELADÓ ház, értekezés Kecskemét, Rendőrfalu IX. u. 22, szám, 1197 AKVARELLEKET eladok. Ifj. Ba- ditz Pál, Miskolc, Tas3 u. 15. ELVESEETT Kecskeméten Kiss Jó- zsef, Felsöszéktó 110. szám alatti lakos összes iratai. Kérem a megtalálót. a fenti címre, vagy a rendőrségre jutalom ellenében juttassa el. 1193 FALUSI DOLGOZÓK! Jöjjetek dől- cozni a kőbányai sörgyárba. Átlagkereset 900—1000 forint. Munkaruha, szállás ingyen, ebéd 3 Ft. Sport- es kulturális lehetőség biztosítva van. Jelentkezés: Kecskemét, Városháza földszint 13. jjy TÖLGY, és nyárfarönköt veszek — Kecskemét. Csongrádi utca 37. 1200 DIÓBARNA komplett hálószobabútor teljesen új, eladó Kecskemét, VIII. Garai u. 6/a._____________ 1B03 ELADÓ modem dióháló, . rekamic, tczlon, szekrények, ágyak Kecskemét, Vak-Bottyán u. 9 ■ _________520 Á LLAMI vállalatok, Állami Gazdasá- gok, Gépállomások, figyelem. — A Szabadszállási Gépjavító és Mezőgazdasági KTSZ vállal szerszámgépek, traktorok javítását, alkatrészek készítését. Mezőgazdasági gépek, kerekagy-csavar, mindennemű spe. ciális csavarok, anyák készítését rövid határidőre. 618 Felhívás Férfiak jelentkezzetek a Pécsi szénbányába. Szerződés esetén 600 Ft jutalom. Ingyenes alsó-felsőruha, bakancs vagy csizma. Családfenntartók részére évi 40 q szén, legény- szállás biztosítva. Háromszori étkezés 8 40 Ft-ért. Kereset 900-től, felsőhatár nincs. Jelentkezés: Kecskemét, Tanácsháza, földszint 13. és valamennyi járási Munkaerőgazdái, kodási csoportnál. 490 HÁROM HOLD kukoricaszár eladó Kecskeméten, a központhoz 3 km-re. Értekezés Füzes u. 15. 1175 HALOTTAK NAPJÄRA előre rendelje meg virágszükségleteit a KECSKEMÉTI KERTÉSZETI VÁLLALAT Szabadság téri és piaci üzletéből. 522 — Üjfajta cipók. Megkezdték az úgynevezett terepjáró gumitalpas, magasszárú férfi és női cipők gyártását. Jövőre kísérletképpen bevezetik a vibrán néven ismert cipőtalp alkalmazását. A szakemberek véleménye szerint a műanyag-talpak közül ez a legtartósabb. — Tsz-zárszámadás. Gazdag zárszámadásra készülnek a császártöltési Felszabadulás Termelőszövetkezet tagjai. A szövetkezet már minden adósságát kifizette és 120 000 forint készpénz áll a tagok rendelkezésére. Ezenkívül az év végéig még 80 ezer forint bevételre számítanak, amit egyösszegben fognak kifizetni a munkaegységek arányában. — Az őszi munkák sikeréért. A kiskunmajsai tanács és a termelési bizottság tagjai vállalták, hogy munkájukkal, elősegítik a község vetéstervének teljesítését. Céljuk az, hogy október 20-ig befejezzék a vetést és a hónap végére elkészüljenek az őszi mezőgazdasági munkákkal. — Üj bolt nyílt. Tasson hétfőn reggel 8 órakor nyílt meg az új vas- és vegyesipari cikk bolt. Az új bolt nagy árukészlettel rendelkezik. HETESEK Toll, dunna, párna eladás Kaczenderné, Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg út 8. Utánvéttel vidékre is szállít. 502 A BARANYAMEGYEI Építőipari Vál- lalat munkásokat vesz fel. Magas kereseti lehetőség, ingyen munkaruha, szállás, napi háromszori étkezés 7.10 Ft. Különélési pótdíj, kedvezményes utazás. Jelentkezés: — Kecskemét, Városháza, földszint 13. __________________________________511 E GÉR, patkány, légy, poloska, sváb irtását garanciával, vidéken is, a Kecskeméti Köztisztasági Vállalat végzi. — Kecskemét, Deák tér 4. sz. Telefon: 12-28. 433 ELVESZETT Kecskeméten, a Puskin u. 25. sz. alól zsemlyetarka, selyem pincsi, ..Lili” névre hallgat. Megtaláló jutalom ellenében adja le a lenti címen. 1192 A KECSKEMÉTI' Épületlakatosipari Vállalat épületlakatosokat azonnal felvesz. Jelentkezés a helyszínen. 507 A KECSKEMÉTI Mezőgazdasági (Kovács, Bognár) Szövetkezet felhívja a vállalatok figyelmét, hogy balonkerekü kocsik elkészítését engedélyezett áron egyhónapi elkészítési határidővel elvállal. Továbbá vállal vállalatok, termelőszövetkezetek és egyénileg dolgozó parasztok részére új stráfkocsikat és szekereket. — Kovács- és bognárüzemek továbbra is a lakosság szolgálatára állanak. Lópatkolás szakszerű végzése. kocsik javítása. 37(1 FÉRFI munkaerőt (segédmunkást) Budapest területére 18 éven felül, villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóinknak munkaru. hát, bakancsot, kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamos- utazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a családfenntartók, nak napi 6 forint különélési pótlékot biztosítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában: Budapest. VII., Akácfa u. 16. IV. era. 409. szoba. 468 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 25—16. 26—19. 11—22 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal : Kecskemét. Széchenyi tér 1. sz. Telefon: 22—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hiriaposztálya és a nlrlapkezbesitó postahivatalok. Előfizetés: postahivataloknál és kézbesítőknél Havi előfizetési díj: 11 B’t Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F. v.i Faragó Imre igazgató Sporteredmények A megyei I. osztályú bajnokság állása: 1. Khalasi K. 26 19 2. Bajai Ép. 26 16 3. Kméti K. 26 16 4. Kfházi V. 26 16 5. Bácsalmás 26 14 6. Kiskőrös 26 10 7. Bajai VL 26 11 8. Soltvadkert 25 10 9. Tiszakécske 26 7 10. Kméti Ép. 26 8 11. Bácsbolcod 26 7 12. Gara 26 8 13. Kalocsai K. 26 5 14. Khalasi Tör. 25 4 • Két büntetőpont 4 3 74:18 42 7 3 83:21 39 5 5 73:23 35* 3 7 61:39 35 3 9 58:47 31 8 8 59:47 28 5 10 43:40 27 5 10 35:38 25 6 13 46:55 20 4 14 .45:70 20 4 17 30:79 18 1 17 30:78 17 2 19 51:83 12 3 18 27:80 11 levonva. NB II. Keleti 1. Szeged 2. Bp. V. M. 3 Gödöllő 4. Bp. Törekvés 6. Kméti D. 6. Debrecen 7. Saig. V. 8. Ózd 9. KISTEXT 10. Miskolci Tör. 11. Bp. Szikra 12. Pereces 13. Nyíregyháza 14. Ceglédi Tör. 15. Békéscsaba 16. Kméti H. csoport állása: 24 16 6 2 05:20 38 24 16 3 5 57:28 35 24 14 4 6 48:25 32 24 13 5 6 49:26 31 24 10 5 9 36:35 25 24 7 10 7 29:21 24 24 9 6 9 34:33 24 24 7 9 8 27:30 23 24 7 7 10 32:39 21 24 7 7 10 33:47 21 24 7 5 12 22:32 19 24 6 7 11 26:49 19 24 6 6 12 24:35 18 24 6 6 12 35:52 18 24 7 4 13 26:42 18 24 5 8 11 23:42 18 A Megyei Totó 12 találatos szelvénye: 1. Kecskeméti D.—Nyíregyházi É. 1 2. Bp. Szikra—Kméti Honvéd X 3. Bácsbolcod K.—Kalocsai K. 1 4. Garai Tr.—Halasi Törekvés 1 5. Bácsalmási B.—Félegyházi V. 1 6. Khalasi K.—Kkőrösi Bástya 1 7 Kméti K.—Tiszakécskei Tr. 2 8. Kecel—Kiskunmajsa 1 9. Lajosmizse—Kalocsai Bástya 1 10. Jánoshalma—Madaras 2 11. Kunbaja—Dávod elifiaradt 12. Vaskúti Tr.—Mélykút 1 13. Soltvadkert—Bajai Vörös L. X A Totó 12 találatos szelvénye: 1. Magyarország—Ausztria 1 6:1 2. Ausztria B—Magyarorsz. B 2 2:5 3. Debrecen—Bp. V. Meteor 1 3:0 4. Salg. Vasas—Szeged x 1:1 5. Miskolc—KISTEXT 1 4:2 6. Kméti Dózsa—Nyíregyháza 1 3:1 7. Békéscsaba—Gödöllő 2 0:1 8. Nagykanizsa—Komló 2 2:3 9. Zilina—Slovan törölve 10. Rudá hvezda—UDA törölve 11. Internazionale—Milan .1 2:1 12. Roma—Lazio x 0:0 13. Vác—Sopron 1 1:0 14. Tatabánya—Várpalota 1 7:0 KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ: Este fél 8 órakor: Mikszáth- Sárközy: -A szelistyei asszonyok« nagyoperett. Kecskemét Városi, 13—19-ig KÜLÖNÖS 1SMERTETÖ- JEL. Kecskemét Árpád, 17—19: ELSŐ SZŐ. Baja Uránia, 13—18-ig: ÖZÖNVÍZ előtt Baja Központi, 13—18-ig: TELEPESEK, Félegyháza, 13—19-ig: GRÓF MONTE CR1STO. Kiskunhalas, 18—19: JANIKA. Kalocsa, 17—19: VERDI. Kiskőrös, 17—19: VALAHOL MAR TALÁLKOZTUNK. Bácsalmás, 18—19: BOLDOGSÁG madara. Dunavecse, 18—19: DÏSZM AGYAR. Kunszentmiklós, 18—19: KIS KATALIN házassága RAKTÁRI MUNKASOKAT felveszünk. A felvételre jelentkezni lehet a Bács-Kiskunmegyei Terményforgalmi Vállalat ósz- szes telepén, Kecskemét. 595 NÁDPALLÓ, jóminőségű, beszerezhető 14,50 forintért Gál József nádpallókészítőnéi, Kecskemét, Beisőbailószög 204. 1202 ELADÓ villaépület 300 négyszögöl gyümölcsössel Kecskemét, Budai, hegy 42. Értekezés Állami Áruház, (Delka) üzletben Véghnével. 1205 Cserépkályhát, bútort szerezze be a Bajai Lakberendező K’sipari Szövetkezetnél. — Vállal, kárpitos-, bútormázoló-, villanyszerelő és mindennemű építőipari munkát. Megrendelést vidékről is felveszünk. 447 MEGÉRKEZETT « Ruhaflanell Ft. 36,70 Bundanadrág Ft. 46,90 Női divatszövet, 70 cm. Ft. 37,— Férfi flanelling, zsebbe! Ft. 110,— Férfi boxcsizma Ft. 239,50 r I r kecskeméti Állami Áruházba a téli ruházati szállítmány! Női télikabát (velúr), vatelinos Női gumicsizma Posztó csizmanadrág Gyermek száras cipő, 35—38 sz. Tveed nőikabátszövet A kecskeméti Állami Áruház vasárnap 8—11-isr nyitva Ft. 600,— Ft. 239,50 Ft. 150,— Ft. 121—151 Ft. 170,— ]F* Ö ]R. T oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Megérdemelt győzelem Kecskeméti Dózsa—Nyíregyházi Építők 3:1 (1:1) Kecskemét, 1500 néző, — vezette: Páldi. K. DÓZSA: Bayer — Egyed, Határ. Tordasir — Jónás, Laczi It, — Nagy, Boros, Köves, Berente, Pé- C3i. Edző: Tomecskó József. NY. ÉPÍTŐK: Mészöly, — Grogéi y Csemiczki, Lakatos — Havacs III, Havacs II, Parti, Lendvay, Tölgyesi, Patai, Forgács. Edző: Staub László. A Dózsa több játékosa kisebb- nagyobb sérülésekkel lépett pályára, s ez meglátszott a csapat játékán. A K. Dózsa ilyen körülmények között is meg tudta szerezni a győzelmet, amely a bajnokság szempontjából igen jelentős, hiszen, a csapat most már az előkelő ötödik helyen áll. A Dózsa küzdoképesség- böl, lelkesedésből ezúttal is kitűnőre vizsgázott. A mérkőzés legnagyobb részében a Dózsa támadott többet, de a ven. dégek is több meleg helyzetet alakítottak ki a kapu előtt. A vezetőgólt a K. Dózsa szerezte meg a 18. perecén Berente lövéséből. 1:0. Az Építők szabadrúgásból egyenlítettek (Forgács). 1:1. Szünet után egy ideig tervszerüt- lenül játszik mindkét csapat, majd ismét a Dózsa vészi át a. játék irányítását. A 20. percben kezezés miatt H-eshez jut a Dózsa, amit Jónás értékesít. 2:1. Ezután enyhe hazai fölénnyel telik az idő, majd három perccel a befejezés előtt Köves rit- kán látható nagy góllal állítja be a végeredményt. 3:1. Az erősen tartalékos és sérültek- kel megtűzdelt Dózsa győzelméért minden dicséretet megérdemel. Jók; Tordasi, Laczi II, Köves, Berente, ilettve: Mészöly, Csemiczki, Lendvay. Lelkesen és jól játszott a Honvéd Kecskeméti Honvéd—Bp. Szikra 1:1 (1:0) Budapest, 500 néző, vezette: Dob- szai. K. HONVÉD: Szabadkai — Orbán. Kerpesics, Göttlinger — Zsik- la, Zimmermann, — Albert, Szalai I, Hajó3, Cserpes, Páifalvai. Edző: Pólyák József. BP. SZIKRA: Harák, Óvári II, Palásti, Kósa — Fizi, Solti — Bene, Hruza, Hubcr, Aranyosi, Óvári I. Edző: Szabó Pál. Ez a mérkőzés mindkét csapatnak rendkívül fontos volt. Éppen ezért hatalmas erőbedobással küzdöttek. Sajnálatos, hogy a Szikra, főleg a második félidőben olyan eszközökhöz nyúlt, ami megengedhetetlen. Amikor látták, hogy nem birnak a kitünően játszó Honvéddel, akkor szinte embervadászatot rendeztek, öt percenként vitték le valamelyik kecs. keméti játékost, akik közül Zsikla és Göttlinger súlyosabb sérülést szenvedett. Ilyen körülmények között különösen értékes az elért döntetlen eredmény. A Honvédet közel 100 kecskeméti szurkoló kísérte el erre a fontos mérkőzésre és az első perctől az utoisóig igen lelkesen biztatta. A Honvéd játékosok a mérkőzés után egyöntetűen mondották, hogy a nehéz percekben ez a biztatás erő* adott a további küzdelemhez. A Honvédet erős szél támogatta az első félidőben. A csapat sokat támadott és a 17. percben, igaz,, hogy Palásti öngóljával, de megér* demelten jutott az l:0-ás vezetéshez. Ekkor Albert, majd Cserpes és Pál- falvai* hagyott ki egy-cgy gólhelyzetet. Szünet után, bár a szél most a hazaiakat támogatta, a Honvéd irányította a játékot. Alber újra kihagy egy nagy helyzetet, ezután megkezdődött a Bp. Szikra ,,nyírá sa’*. Az erélytelen játékvezető nem gátolja meg a szándékos beleme. néseket, nem állítja ki a durván és kíméletlenül játszó szikrásokat. A kiegyenlítés a 38. percben született Az előrehúzódó Óvári II. fordulásbó: szép góllal kiegyenlített. 1:1. A Honvéd győzelmet érdemeli volna, de ez az egy pont is igen értékes, hiszen olyan csapattól szerezte, amely maga is a kiesés ellen küzd. Jók: Kerpesics, a mezőny leg jobbja, Göttlinger, Zsikla, Hajós, — illetve Harák, Soiti és Kósa. Á megyei I. osztályú bajnokságért Tiszakécskei Traktor—Kecskeméti Kinizsi 3:2 (1:0) Kecskemét, 1000 néző, A forduló nagy meglepetése. A kecskeméti csapat megérdemelt vereséget szenvedett a határtalan lelkesedéssel küzdő tiszakécskei csapattól. A Kinizsi játékán nagyon meglátszott, hogy a bajnoki din sorsa már eldőlt. Azonban ilyen unalmasan. lélek nélkül játszani akkor sem szabadna. A Tiszakécskei Traktor végig nagy akarással küzdött 63 meglehetősen biztosan győzte le cl- lenfelét. A Traktor minden játékosát dicséret illeti kitűnő küzdőszelleméért, Garai Traktor—Kiskunhalasi Törekvés 2:0 (1:0) Gara, 600 néző: vezette: Szarvas Ennek a mérkőzésnek már csak a hazai csapat szempontjából volt nagy fontossága, hiszen ahhoz, hogy a csapat biztosan elkerülje a kiesést, ezt a mérkőzést meg kellett nyernie. A Garai Traktor végig nagy lelkesedéssel küzdött és bár a Törekvés mindent elkövetett, hog} győzelmét megakadályozza. mégi: sikerrel vette ezt az akadályt, ineg érdemelten jutott a két ponthoz. A vendégek is sok veszélyes tá madást vezettek, de a Traktor kitűnő védelmét egyetlen esetben sem tudták áttörni. Bácsalmási Bástya—Kiskunfélegyházi Vasas 4:0 (2:0) vezette : Bácsalmás, 800 néző, Firányi. Arra számítani lehetett hogy bácsalmásiak kitűnő formába lendült csapata az elmúlt heti kiskőrösi állja a helyét. Meglepetés azon bar, az a könnyedség, ahogyan a Bástya ezt a nagyarányú győzelmét kivívta, A B. Bástya ezúttal minden csapatrészében felülmúlta jónevű,ellen- _ felét, biztos győzelme ebben aj győzelme után Bácsalmáson is meg- arányban is teljesen megérdemelt. Bajai Építők—Kecskeméti Építők 7:0 (3:0) Baja, vezette: Kovács. 1000 néző. Az első 10 percben formás támadásokat vezet a kecskemti csapat, de a kapu előtt tehetetlenek a csatárok. Lassan feljön a hazai csapat, eredmény azonban csak a 35. percben születik Fábik II. góljából. 1:0. Egy percre az újrakezdés után ismét Fábik II. eredményes. 2:0. A 40-ik percben Tiszavölgyi rúgja a félidő utolsó gólját. 3:0. A második félidőben szépen adogat a bajai csatársor. A 10. percben a szemfüles Fábik II. lő gólt. 4:0. A 20. percben Tiszavölgyi fejéről a hálóba száll a labda. 5:0. A 25. percben Fábik II. a hálóba gurit. 6:0. A 31. percben Rápityot a 16-on belül felvágják és a megítélt büntetői ónody belövi. 7:0. A 41. percben Feliért (Kecske- inét) a játékvezető reklamálásért kiállítja, majd a 43. percben utánrú- gásért Gozsovits (Baja) jut a kiállí tás sorsára. Jók Bajából: Fábik I, Tiszavölgyi és Fábik II. Kecskemétből: Dancsó Bácsbokodi Kinizsi—Kalocsai Kinizsi 2:1 (2:0) Bácsbokod. vezette ónody. — 500 néző. A bácsbokodi csapat mindjárt támadásba kezd és több esetben veszélyezteti a vendégcsapat kapuját. A 14. perc hozza meg az első gólt a hazai csapatnak Schamberger révén 1:0. A 25. percben Dombovics eredményes. 2:0. Ekkor a bokodiak már nyugodtan játszanak. A második félidőt is a hazai csa* pat támadja végig és bár számtalan alkalma kínálkozik az eredmény nő- velésére, mégis a vendégcsapat ér el eredményt a 20. percben Petro- vies révén. 2:1. Jók Bokodból: Karches, Dombo vies. Odor. Kalocsából Petrovics és Borbás. ónody a mérkőzést a tőle megszokott körültekintéssel, igen jó! vezette. Kiskunhalasi Kinizsi—Kiskőrösi Bástya 2:1 (1:0) Kiskunhalas, 800 néző, v.: Soós. Bács-Kiskun megye 1955. évi bajnoksága már a héten lejátszott bajai rangadón véglegesen eldőlt. A Kiskunhalasi Kinizsi még abban az esetben is megyei bajnok, ha történetesen elveszti a Kiskőrös elleni utolsó bajnoki mérkőzését. Ez azonban nem következett be. Bár a Kinizsi ezúttal sem játszotta szokot jó játékát, mégis biztosan és megérdemelten fektette kétvállra a jól küzdő, keményen védekező és időnként ötletes csatárjátékot mutató Kiskőrösi Bástyát. A Kiskunhalasi Kinizsi most mái megyei bajnok. Használja ki az ősz. tályozó mérkőzésekig hátralévő időt arra, hogy fokozza formáját és ott méltóan képviselje megyénket. Kél évvel ezelőtt a Kecskeméti Honvéd, egy évvel ezelőtt a Kecskeméti Dózsa nyerte a megyei bajnokságot Mindkét csapat kivívta az osztályozó mérkőzéseken az NB II-be jutást Bízunk az új megyei bajnokban, hogy folytatja bajnok elődei jó pél dáiát és megszerzi a jogot, az NB II-be jutáshoz. A Kiskunhalasi Kinizsi további j6 szerepléséhez sok sikert kívánunk 1 Bajai Vörös Lobogó—Soltvadkerti FSK 1:1 (1:0) Soltvadkert., 600 néző, — vezette: Szarvas (Tolna m.). Változó, élénkiramú mérkőzést vívott a két csapat. A 10. percben egy összecsapásnál Martin, a. soltvadkerti középfedezet megsérült, s ettől kezdve a hazai csapat 10 emberrel küzdött. A vezetőijeit a VL éri el, Sipos lövéséből. Szünet után 10 emberrel is a ha. zai csapat támad többet és ennék eredménye, hogy a mérkőzés 80. percében Vass egyéni kitörése után kiegyenlít. 1:1. Az eredmény a látottak alapjá-n igazságos. Jók: Nagy I, Sipos, Gugán, Ihos illetve Lakatos, Hídvégi, Kránitz és