Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. október (10. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-19 / 246. szám

BÁCSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG X. ÉVFOLYAM, 246. SZÁM Jra SO fillér 1955. OKT. 19. SZERDA Kiskunmajsa határában csépelik a kölest. ^; *>'=• r-BM« 1 A Kiijbisuv-Moszkva távvezeték építése A közeljövőben üzembe helye­ik a kujblsevi vízierőművet. Ab­ból a tízmilliárd kilowattóra vil- tamosenergiából, amelyet az erő­mű egy év alatt termel, 6 mil- iiárd 100 millió kilowattórát kap a szovjet főváros. Jelenleg előkészületek folynak a kujbisevi villanyáram fogadá­sára. A Kujbiscv és Moszkva között húzódó 900 kilométeres távvezeték építése során több, mint 4300 acélpillért állítottak fel. A kujbisevi villanyáram hoz­zájárul majd a szovjet főváros iparának és a Moszkva környéki mezőgazdaság továbbfejlődésé­hez. A képen: A Kujbiscv—Moszkva távvezeték a 400 kilovoltos szakaszolónál. A Ssalgir folyó völgyében A Krim terület, amelyet min­den oldalról a Fekete-tenger vi­ze vesz körül, mindig vízhiány­ban szenvedett. A vízhiány leg­inkább a terület középpontjá­ban, Szimferopolban volt érez­hető. Az itt folyó Szalgir már a nyár elejére kiszáradt és a kör­nyező termőföldek éppen akkor maradtak víz nélkül, mikor leg­inkább szükségük lett volna rá. Most Szimferopol mellett, a Szalgir folyó völgyében 21 négy­zetkilométer esővizet tárolhat a mezőgazdaságnak. Az északkri- mi csatornán keresztül a Dnye­per vize is táplálja a tavat. A képen: Csőszerelő-brigád mun­ka közben a szalgiri öntözőrend­szernél. fniizda« zárszsunnclasra készülnek a kiskunhalasi termelőszövetkezetek A Kiskunhalasi Városi Tanács mezőgazda- sági osztálya felülvizsgálta a város hét régi ter­melőszövetkezetének ez évi eredményeit, terme­lési terveinek teljesítését. Ezzel megindultak az előkészületek az idei zárszámadásokra. Megálla- fítást nyert, hogy a hét termelőszövetkezet kö­zül pénzügyi téren Öt termelőszövetkezetnél je­lentős aktíva mutatkozik. Két termelőszövetke­zetnél van még sorbaállás, ami azt jelenti, hogy nem egyenlítette ki még minden tartozását. Elő- íeláthatóan azonban ez a két termelőszövetkezet is aktívan zárja idei évi zárszámadásait, mert lehetőségük van a tartozások kiegyenlítésére. Ez évben a város termelőszövetkezetei közül különösen sokat fejlődött a Vörös Szikra Ter­melőszövetkezet, melynek pénzügyi mérlegén máris jelentős aktíva mutatkozik. Ezen felül a zárszámadásig még várható bevételük 262 300 fo­rint, kiadásuk pedig 162 000 forint, Tehát előre­láthatóan több, mint 100 000 forintos pénztöbble­tük lesz a zárszámadásig, melyet a tagok között akarnak szétosztani. Persze, nemcsak ezen ke­resztül lehet lemérni a Vörös Szikra idei gazdag eredményeit. Jelentős pénzjövedelemre számíta­nak egy hónap múlva, és a következő év első hónapjaiban a már hízóbaállított 80 sertésből, melyből legszebbek értékesítését rövidesen meg­kezdik. A Paprika Antal Termelőszövetkezet tagjai pedig elhatározták, hogy jövedelmük növelésé­ért az idén nem osztanak kukoricát, hanem azt a sertésállomány felhízlalására fordítják. Az ál­lammal már 23 sertésre meg is kötötték a hízla- lási szerződést. így több, mint 77 000 forint jöve­delemhez jutnak a termelőszövetkezet tagjai, amely kétségtelenül többet ér, mintha most a tervezett 2 és fél kiló kukoricát kiosztanák a munkaegységekre, Ős zi pedagógus n ap 3Ciska a (élegg házaa Október 18-án, kedden délelőtt kezdődött meg a pedagógus szakszervezet kiskunfélegyházi bizottsága és a városi tanács ok­tatási osztálya rendezésében az őszi pedagógus nap. Az első napi műsorban tapaszta­latcsere-értekezlet szerepelt a külterületi, felső tagozati neve­lők számára a bankfalui iskolá­ban. A bemutató tanítást ankét követte, amelyen- az Oktatási Minisztérium kiküldötte az össze­vont felsőtagozati osztályok pro­blémáiról tárgyalt a megjelen­tekkel. Ma, szerdán délelőtt 9 órakor a selymesi külterületi iskolában folytatódik a tapasztalatcsere nap. Itt az alsótagozatban taní­tó nevelők problémái kerülnek felszínre. Bense Györgyné veze­tő tanító az összevont I—III. osz­tályban olvasás-írás, számtan- mértan tantárgyból tart bemu­tató tanítást. Ezt ankét követi, amelyen az összevont alsó tago­zati osztályok problémáiról be­szél Szabó Sándor elvtárs, az Oktatási Minisztérium főosz­tályvezetője. Az ankéton idő­szerű kérdésekről vezet vitát» Szamosfalvi Imre. Délután 3-kor a város legszebb, Kecskeméten a Széchenyi téren lakók és az arrajárók már néhány hete aggodalommal kí­sérik a munkálatokat. Egyre kérdezgetik, miért vágták ki az évtizedes fákat? A Széchenyi tér mindkét oldalán szorgos munka folyik. Eddig alig két méteres járdaszegély húzódott, az is töredezett, hepe-hupás volt. A városi tanács körülbelül 150 000 forint értékben most ki­szélesíti a járdát, — a négy mé­teres járdára szükség vaiï ezen az útvonalon — és kis parkot legkorszerűbb általános iskolájá­ban, a József Attila általános iskola dísztermében gyűlnek ösz- sze Kiskunfélegyháza nevelői. Az ünnepi nagygyűlésen Sza­mosfalvi Imre gyakorló iskolai tanító, a pedagógus szakszerve­zet városi bizottságának elnöke mond megnyitó beszédet, majd Szabó Sándor, az Oktatási Mi­Kecskeméten a fürdő és a malom közvetlen szomszédság­ban vannak. Ennek a szomszéd­ságnak volt egy nagyon hasz­nos oldala: az üzemelő malom ugyanis ellátta gőzzel és meleg vízzel a népszerű és sűrűn láto­gatott fürdőt. De ennek a hasz­nos szomszédságnak a malom korszerűsítésével vége szakadt, mert villanymalommá építették át. Azóta zárt kaput találtak a fürödni akaró dolgozók. A ta­nácstagokat kérdezgették vá­lasztóik, mi lesz a fürdővel? A városi tanács végrehajtó bizott­sága foglalkozott ezzel a lakos­ságot érdeklő problémával. És ennek eredményeként most új létesít a járda mellett. A nagy fák a járdaszélesítés következ­tében az út közepére kerültek volna. A tervek szerint a széles utat szegélyező, füves, virágos kis parkban még ez őszön gömb­akácokat ültetnek. Tavasszal már nem lesz ilyen sivár és ko­pasz ez az útszakasz. Még e héten elkezdik az út­építő munkások az ajzatbeton készítését, utána terítik majd a bitument. December 20-ig teljes egészében befejeződnek a mun­kák. nisztérium főosztályvezetője tart előadást: »Oktatásügyünk néhány fontos problémája, ne­velési kérdése« címmel. Az elő­adást vita követi. A nagygyű­lés második részeként két cso­portban vitatják meg a neve­lők az általános iskola egyes fantárgyainak legfontosabb di­daktikai problémáit. hírről számolhatunk be olva­sóinknak. A városgazdálkodási osztály és a Malomipari Egyesülés meg­állapodása révén a Vízmű fel­állítja újra a kazánt és körülbe­lül két hét múlva a gőz- és kád­fürdő újra a lakosság szolgála­tára áll. A fürdőben most foly­nak a tatarozási munkák, azokat is befejezik a kazán üzembeállí­tásáig. Sőt még arra is mód van, hogy a lakosság kérésére meg­hosszabbítsák a fürdő nyitva­tartási idejét. Megforrt as új bor Helvécián A Helvéciái Állami Gazda­ságban már befejezték a korán­érő szőlők szedését. Az előszüret folyamán több, mint 1000 hektó must került az erjesztőbe. A leg­először leszedett burgundi sző­lőkből már kiforrott az új bor, melynek minősége, a kedvezőt­len időjárás ellenére is, kielé­gítő. Hétfőn már az almaszüretet i? befejezték. A tervezett 52 vagon helyett 100 vagon zamatos jona- thán és húsvéti rozmaring almát ad a fogyasztóknak a Helvéciái Állami Gazdaság. Különösen jó termést hozott a húsvéti rozma­ring, 3—4 mázsát szedtek le egy- egy fáról. Az almaszedés befe­jeztével felszabadult munkaerők nyomban hozzáláttak a szőlőszü- reteléshez. 5—600, túlnyomórészt fiatal dolgozó népesíti be a sző- lőpásztákat, és hordják put­tonyokban a későbben érő ka­dar, rizling, sárfehér szőlőket. Nagy gonddal szín és fajta sze­rint osztályozzák a leszedett gyü­mölcsöt. A puttonyosok munká­ját nagymértékben megkönnyíti, hogy a leszedett szőlőt nem kell nagy távolságra hordaniok, ha­nem fehér zománcozott csilleko­csik szállítják a présházakba. Teljesítene évi beadását a Garai Vörös Traktor Állami Gazdaság Október 11-ig a Garai Vörös Traktor Állatni Gazdaság 576 00C liter évi tejbeadási kötelezettségét teljesítette. Az év végéig, ter­ven felül még 140 000 liter tej leszállítását tervezik. Tervük időelőtti teljesítését úgy érték el, hogy minden előké­születet megtettek a tejhozamok növelése érdekében. Tíz holdon a téli zölútakarmány biztosítására takarmánykáposztát termeltek. A vitamin- és fehérjedűs takarmányból napi etetéshez tehenen­ként 5—10 kilót használnak fel az állat tejtermelésétől függően. A tehenészeket szakmailag is előkészítették az egyedi takarmá­nyozás bevezetésére, és így érték el, hogy az elmúlt évi 2412 lite­res tehcnenkcnti tejhozamot az idén 2900 literre javították fel. r Uj, széles járda épül Kecskeméten a Széchenyi-téren Rövidesen megnyílik újra a fürdő Kecskeméten Feiépüit Kecskemét legmodernebb bölcsődéié Csütörtökön fejeződik be a Klapka utcai bölcsőde műszaki átadása. Az építők befejezték munkájukat, novemberben majd­nem 50 apróság második ottho­na lesz az új épület. Addig még sok problémát kell megoldani az egészségügyi osztály dolgozóinak. Ugyanis az egyemeletes, modern bölcsőde helyiségeit a központi fűtés csövei, radiátorai hálózzák be, de a kazán még hiányzik. A bölcsőde pedig a hideg őszi na­pokon csak jól fűtött szobákká! várhatja a kicsinyeket. A 44 ki? türelmetlen apróság nevében ké­rünk gyors segítséget az illeté­kesektől, mert már mindannyian nagyon szeretnék élvezni az ősz: nap melegét a nyitott fektető­kön. A Klapka utcai bölcsőde hom­lokzati része. A hármas bejárai középső ajtaja mögött a csukott kocsimegőrző. Az udvarról latható csak a ke fektető. Az ágyacskáikban pihe nő apróságok friss levegőben egészségesen alusszák majc gondtalan álmukat. A földszin­tet a tipegők, az emeletet a cse­csemők veszik rövidesen birto­kukba. Kecskeméten is megrendezik a béiyegkiáiíítást Ünnepélyesen megnyitották e XXVIII. bélyegnap alkalmava Budapesten az Országos Bélyeg­kiállítást. Ez alkalommal Bar­tók Béla zeneszerző emlékére bélyegsorozatot is kibocsátottak. A sorozat 60 filléres, egy forin­tos szelvényes és egy nemszel- vényes, valamint más színű egy­forintos értékből áll. A kiállí­tás iránt igen nagy az érdeklő­dés. Harminc vidéki városban, többek között Kecskeméten is megrendezik a bélyegkiállításu

Next

/
Thumbnails
Contents