Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. október (10. évfolyam, 231-256. szám)

1955-10-06 / 235. szám

Megnyílt a tsz párttítkárok 3 hónapos tanfolyama Október 4-én Kecskeméten megkezdődött a termelőszövet­kezeti párttítkárok 3 hónapos továbbképző tanfolyama. A tanfolyam anyaga 2 főtémára oszlik: a szocializmus építésé­nek egyes kérdései hazánkban és a pártépítés kérdései. A tan­folyam közvetlen célja, hogy gyakorlati segítséget nyújtson a tsz-párttitkárok munkájához. Az iskolavezetőséa részéről Tcsch Rezső elvtárs üdvözölte a hallgatókat, majd ünnepélyesen megnyitotta a tanfolyamot.. A megnyitó után Palkó László elvtárs, a Bácskiskunmegyei Népújság felelős szerkesztője megtartotta az első előadást, a nemzetközi helyzetről. A megye minden részéből ösz- (zegyült tsz-párttitkárok lelke­sen foglak a tanuláshoz. Ko­vács Mihály elvtárs, a tataházi Petőfi Termelőszövetkezet tit­kára, a következőképpen nyi­latkozott: Szükségét éreztem már magam is a tanulásnak. Otthon a sok munka nem tette lehetővé számomra, hogy ta­nulhassak. Ezért igen örülök, hogy eljöhettem erre a tanfo­lyamra. A párt- és kormányha­tározatok végrehajtása különö­sen a márciusi és júniusi ha­tározatok, nagy feladatokat ró­nak ránk. Ezért a pártszervezet irányítása is nagyobb követel­ményeket állít elénk. A mezőgazdaság szocialista át­szervezése sokoldalú politikai munkát igényel. Bár az egyéni gazdák már látják a nagyüzem fölényét, még erősen ragaszkod­nak a röghöz. Ugyanakkor sok kérdést is intéznek hozzánk, amit megválaszolni sok esetben nem könnyű dolog. Ezért fon­tos a tanulás. Már negyedik esetben vagyok pártiskolán, de ilyen hamar még soha sem melegedtünk össze. A többiek is tsz-párttitkárok és úgy éreztük már az első pilla­natokban, mintha rokonok len­nénk. Szalma Béla elvtárs, a kele- biai Vörös Csillag titkára el­mondta, hogy igen nagy szük­sége van egy tsz-párttitkárnak a tanulásra. — A mezőgazdaság szocialista átszervezése nemcsak azt köve­teli meg, hogy az egyéni pa­rasztokkal foglalkozzunk, ha­nem a tsz-tagok között is kall politikai munkát végezni. Sok tsz-tag például még nagyobb gondot fordít a háztájira, mint a közösre. Pedig a főjövedelem a közösből származik. Juhász Péter elvtárs, a fajszi Vörös Csillag titkára arról be­szélt, hogy az ő községükben sem megy könnyen a falu szo­cialista átszervezése. — Eredményeink kimagaslóak, de az ellenség mindig újabb fcndolatokkal gátolja ezt a munkát. Ezért ha nem tanul­nánk, nem tudnánk leküzdeni a nehézségeket. Főleg a kollektiv vezetés jelentőségének megérté­sét tartom fontosnak. Egy-egy elvtársra sokszor igen sok mun­ka hárul. Más párttagok és ve­zetőségi tagok pedig kivonják magukat a pártmunkából. Itt mód van arra, hogy tapasztala­tainkat átadjuk egymásnak. Az elvtársak elmondták, hogy sok gyakorlati segítséget várnak a tanfolyamtól. Érdeklődve te­kintenek a szakelőadások elé, melyek állattenyésztési, nö­vénytermesztési és adminisztra­tív téren növeli tájékozottságu­kat. Ez lehetővé teszi majd a számukra, hogy a pártellenőrzést a brigádvezetők és könyvelők munkájára is kiterjeszthessék. A A At* ESEMÉNYEIBŐL MOSZKVA. N. A. Bulganyin, a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke táviratot küldött Otto Grotewohlhoz, a Német Demokratikus Köztársaság mi­niszterelnökéhez, abból az alka­lomból, hogy a Szovjet Szocia­lista Köztársaságok Szövetsége és a Német Demokratikus Köz­társaság kapcsolatairól szóló 1955 szeptember 20-án Moszkvá­ban aláírt szerződést a Német Demokratikus Köztársaság Népi Kamarája egyhangúlag jóvá­hagyta. Ugyanakkor V. M. Mo­lotov táviratot intézett Lothar Bolz'noz, az NDK külügyminisz­teréhez. LONDON. Eden angol mi­niszterelnök fogadta A. N. Ko­szigint, a Szovjetunió Miniszter­tanácsának elnökhelyettesét, aki szovjet szakemberek egy cso­portjának élén érkezett Angliá­ba, hogy tanulmányozza az an­gol könnyűipar munkáját. BERLIN. Az NDK miniszter- elnökségének sajtóhivatala kö­tőbe, hogy a szovjet kormány tájékoztatta a Nemet Demokra­tikus Köztársaság kormányát a Szovjetunióban háborús bűncse­lekményekért elítélt és a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa által kegyelemben részesített volt ha­difoglyok szabadonbocsátásáról. illetve a német hatóságoknak való átadásáról. E személyek első csoportjai már úton vannak hazafelé és a legközelebbi na­pokban a Német Demokratkus köztársaságba érkeznek. TOKIÓ. A japán rádió végle­ges adatokat közölt a tájfun ál­tal nemrég Japánban okozott károkról. Eszerint 46 ember el­pusztult, 319 megsebesült, 23 pe- cig nyomtalanul eltűnt. PÁRIZS. Francia lapok közük a Marokkói Kommunista Párt közleményét, amely hangsúlyoz­za, hogy Ben Arafa távozása a marokkói nép első győzelme és a probléma megoldásához vezető első lépés. Az, hogy Ben Arafa a szultáni hatalmat unokaöccsé- re ruházta, újabb mesterkedés, a kérdés igazi megoldásának akadálya és csak zsákutcába ve­zethet. Eljő az ideje annak, hogy elmozdítsák Ben Arafa utódát, kormányzó-tanácsot állítsanak fel, reprezentatív marokkói kor­mányt alakítsanak. Ebben a kor­mányban képviseletet kell kap­nia a nemzeti mozgalom minden irányzatának, beleértve a Ma­rokkói Kommunista Pártot is, amely követeli helyét a kor­mányban. LONDON. A londoni rádió közli, hogy Macmillan brit kül­ügyminiszter hazaérkezett New Yorkból és részt vett az angol kormány minisztertanácsán, ahol beszámolt az amerikai kül­ügyminiszterrel folytatott meg­beszéléseiről. — Hangsúlyozta, hogy Dullessel folytatott tárgya­lásai igen fontosak voltak a genfi külügyminiszteri értekez­let szempontjából. MOSZKVA. Október 4-én a nagy Kreml palotában A. A. Le- begyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Szövetségi Tanácsának elnökhelyettese és P. O. Ticsma. a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Nemzetiségi Tanácsának elnök­helyettese fogadta a Moszkvá­ban tartózkodó luxemburgi par­lamenti küldöttséget. BÉCS. Az Osztrák Béketanács a múlt hét végén utazást szer­vezett Prágába, amelyen 220 fsl- sőausztriai és 100 bécsi lakos vett részt. Az utasok zöme Ausztria legnagyobb ipari üze­mének munkásaiból került ki. PÁRIZS. A párizsi lapok bő­ven kommentálják, méghozzá az esetek többségében bíráló hang­nemben a francia kormánynak azt a döntését, hogy Faure kor­mányfő és Pinay külügyminisz­ter elhalasztja moszkvai utazá­sát. Még néhány jobboldali lap is, jóllehet kirohanásokat intéz a Szovjetunió ellen, úgy véleke­dik, hogy a francia államférfiak moszkvai utazása minden körül­mények között hasznos lehetett volna. A Monde például felveti a kérdést: nem lett volna jobb mégis elutazni? A Combat azt írja, hogy »a közvetlen tárgya­lások pozitív tényezőinek dta- dalmaskodniok kell a bizalmat­lanság fölött«. MEXICO CITY. Az AFP je­lenti: Tampico mexikói kikötő­város lakossága nehéz órákat él át az áradások miatt, amelyek az egész várost elsodrással fenye­getik. Az anyagi károk felbe­Az ENSZ-közgyöiés kiiüinieges politika! bizottságánál? illése NEW YORK (TASZSZ) Az ENSZ-közgyülés különleges po­litikai bizottsága október 4-én tartotta ülését. A bizottság elhatározta, hogy a következő sorrendben tárgyak ja meg az eléje terjesztett na­pirendi kérdéseket: . l.A Délafrikai Unióban kelet­kezett faji konflikus kérdése, aihclyét a Délaíiikai Unió kol* mányának politikája idézett elő. 2. A Palesztinái menekültek segélyezésével foglalkozó közel- keleti ENSZ-kirendeltség igaz­gatójának beszámolója. 3. A Délafriksi Unióban élő indiai származású személyeit helyzete. 4. Új tagok felvétele az Egye­sült Nemzetek Szélvezetébe. csülhetetlenek. Eddig már kö­rülbelül százezer ember vált haj­léktalanná. PÁRIZS. A vizsgálóbíró ked­den döntést hozott Charles Gar­cia Szajna megyei kommunista varost tanácsos szabadonbocsá­tásáról. Gardát — mint ismere- :es — az északafrikai megtor'ás ellen tiltakozó küldöttség tagja­ként tartóztatták le. Három na­pig volt fogságban, szerdán bo­csátják szabadon. BERLIN. Adenauer pártjá­nak, a Keresztény Demokrata Uniónak szövetségi gyűlési cso­portja egyöntetűen a moszkvai megegyezések elfogadása mel­lett foglalt állást. A parlamenti csoport tehát megszavazza a Szövetségi Köztársaság és a Szovjetunió közötti diplomáciai kapcsolatok felvételét. WASHINGTON. Október hó 3-án szovjet lakásépítési küldött­ség érkezett Washingtonba. A küldöttség vezetője: I. K. Kc.z- julja, a Szovjetunió városi és fa­lusi építésügyi minisztere. (MTIj Október 6 emléke Október 6-án egész dolgozó népünk megilletődött tiszte­lettel idézi vissza a dicsőséges magyar szabadságharc buká­sának gyásznapját. Ez a nap jelképévé vált minden igazi hazafi előtt egy évszázad alatt a magyar szabadság hősi küzdelmének, az önkény ellen, a függetlenség, az önálló hazafiúi lét elrablói ellen. A tizenhárom hős honvédtábor­nok bitófája mellett az egész nemzet gyászolta annak a csodálatos korszaknak a bukását, amikor a magyar sza­badság zászlaja a szabadságért küzdő Európa népei fölött lo­bogott diadalmasan. A nemzetközi munkásmozgalom nagy vezérei, Marx és Engels is elismerései emlékeznek meg a magyar szabad­ságharc hősi napjairól. Méltán állapította meg Kossuth La­jos, hogy »A magyar szabadságharc az első perctől hazánk határain messze túl kiható európai érdekű volt..., a mi harcunkban... Európa szabadságának harca vívatott.« »A magyar forradalomban Marx azt a mozgalmat látta, amely­nek segítségével a forradalom hanyatló irányzatát új forra­dalmi fellendüléssé lehet változtatni« — állapította meg Révai József »Marx és a magyár forradalom« című müvé­ben. A magyar forradalom hősi eseményeinek képe rokon- szenvet, együttérzést kelteit a nagy orosz forradalmi de­mokrata, Herzen és Csernisevszkij lelkében is. »A magya­rok barátja« (vagyok) — írta naplójában Csernisevszkij. — »Azt kívánom, hogy verjék meg az oroszokat; kész volnék ezért sokmindent feláldozni.« Engels így nyilatkozott a Neue Rheinesche Zeitungban a forradalom idején megje­lent cikkekről: »Bátran mondhatjuk, lapunk, a Neue Rhei- nesche Zeitung, többet tett, mint akárki más, hogy a ma­gyar ügyet Németországban népszerűsítse, azáltal, hogy.. ; a magyar szabadságharcot a cikkek sorozatával követte....« 1849. október 6. a tizenhárom hős honvédtábornok ki­végzésének napja nemcsak a forradalom vereségének jel­képe, hanem emlékeztető arra a sötét időszakra, amikor a magyar népre az elnyomatás kegyetlensége nehezedett, azé az elnyomatásé, amelynek első rémtette a brutális kegyet- lenségű ' aradi kivégzés volt. Csak a felszabadulás dicsősé­ges napja hozta meg 1848. népfelszabadító eszméinek haj­nalhasadását, győzelmét is. A MÁVAUT új féli menetrendje A megjelent és érvénybe lé­pett téli menetrend több megle­petést hozott. A legjelentősebb ezek közül az újonnan beikta­tott kecskémét—bajai; kecské­mét—budapesti, valamint a kecs­kémét—tázlári járat. Az új járatok menetrendje; Kecskemétről reggel 5 órakor in­dul és Bajára 8,35-kor érkezik. Bajáról 15 órakor indul és 18,30 órakor van Kecskeméten. Csak szombaton közlekedik a Kecskemétről 18,31-kor induló és Budapestre 29,30-kor érkező já­rat. Kecskemét—Tázlár között köz­lekedő autóbusz 15,40-kor indul és l',45-kor érkezik Tázlárra. — 'láziárról reggel 5,05-kor indul és 7,15-kor van ismét Kecske­méten. Megszűnt a 10,05-kor induló kecskémét—nagykőrösi járat. Tehermentesítő járatot állítot< tak be szerdán és szombaton Eaja—Vaskút—Gara vonalon. A tehermentesítő járat délelőtt 11 óra 35-kor indul Bajáról. Az eddigi Baja—Bátmonost <r —Nagybaracska—Mohács közöt­ti korlátozott járat az új menet­rend szerint a hét minden nap­ján közlekedik. Egyéb változások; Baja—Sze­ged, indul 8,15; Baja—öttömös, indul 12,45; Baja—Akasztó, in­dul 12,40; Baja—Kecskemét, in­dul o,10: Baja—Szeged, indul 5,15; Baja—Budapest, indul 5,35- kor. A MÄVAUT többi járatainak menetrendje változatlan. Hasznos mezőgazdasági szakmai ismertetés Egésznapos bemutatóval egy­bekötött előadáson vettek részt hétfőn a váit>sí tanács terület­felelősei, a mezőgazdasági osz­tály dolgozói, a begyűjtési és felvásárló szervek vezetői, a ter­melőszövetkezetek elnökei, párt­titkárai és agronómusai. A Duna —Tiszaközi Mezőgazdasági Kí­sérleti Intézetben hallgatták az egybegyűltek az értékes politi­kai és szakmai előadásokat az őszi munka elkövetkezendő fel­adatairól. A délután gyakorlati munkában telt el. Bemutatták a poros és nedves csávázási; a trágyakezelést; megnézték az őszi rozsot, amelyet szántás után vetettek és a tárcsázott földbe vetett gabona sarjadását is megvizsgálták; bemutatták a silózás ütemszerű szervezését is, a silózó anyag letakarításától egészen a befejezésig. Hasznos volt ez a szakmai is­mertetés mindenkinek egyaránt. A termelőszövetkezetek vezetői megismerkedtek a legújabb ku­tatások eredményeivel, tudo­mást szereztek az újonnan felfe­dezett növénybetegségekről, fel­ismeréséről, védekezéséről, pon­tosan tájékozódtak az elkövet­kezendő feladatok fontossági sorrendjéről. De különösen hasz­nos volt ez a nap a területfelelő­sök számára, hiszen egy egész nagy körzet gondjának megoldá­sán munkálkodnak az esztendő minden napjában. Az itt tanul­tak rajtuk keresztül eljutnak majd a tanácstagokhoz, a külte-- rület minden egyéni gazdájához. NEMZETKÖZI HÍREK Egyre több kényszervégre­hajtás és csőd Hamburg­ban Hamburgi lapjelentések sze­rint a bírósági végrehajtóknak ez év második negyedében több, mint 40 000 kényszervégrehajtá­si üggyel kellett fóglalkozníok. Ez 865 esettel több, mint az elő­ző évnegyedben. A hamburgi járásbíróság ebbep az időben 70 391 meghagyásos eljárást regisztrált. A csődök száma megközelítette a százat. Brazil képviselők diplomá­ciai és kereskedelmi kap­csolatokat akarnak a Szovjetunióval Rio de Janeiró-i jelentés- sze­rint a brazil kongresszus 80 kép­viselője nyilatkozatot írt alá, amely a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal való diplomáciai s kereskedelmi kap­csolatokat követeli, A nyilatko­zat, amelyhez még további alá­írásokat gyűjtenek, felhívja a brazil kormányt: az ország érde­kében tegye meg a szükséges lé­péseket ilyen kapcsolatok léte­sítésére. Lengyelország rádióaktív izotópokat kapott a Szov­jetunióból Varsói híradás szerint a Len­gyel Tudományos Akadémia Magfizikai Kutató Intézete rá­dióaktív izotópból álló szállít­mányt kapott a Szovjetuniótól. A Szovjetunió annak a megálla­podás alapján bocsátotta ren­delkezésére az izotópokat, amely Szerint segítséget nyújt Lengyel- országnak az atorhkütatás terén. A nyugatnémet munka­bérek messze elmaradnak a teljesítmények mögött A nyugatnémet szakszerveze­tek kölni gazdaságtudományi intézetének adatai szerint a nyugatnémet dolgozók munka­bére egyre jobban elmarad a dolgozók teljesítménye mögött. Az intézet adataiból kitűnik, hogy a munkások munkatelje­sítménye egy év alatt 8,4 száza­lékkal emelkedett. Ugyanakkor a bérek nem tartottak lépést a teljesítmény növekedésével. A nyugatnémet dolgozók bére már 22 százalékkal marad el a nö­vekvő teljesítmény mögött. Az I. G. Farben szerzi meg a nehézvíz-monopóliumot Nyugat-Németországban A majnafrankfurti sajtó hírt ad arról, hogy az I. G. Farben konszernhez tartozó Hoecht Fes­tékgyár ÎIT. megkezdte az elő­készületeket a nehézvíz előáll í- tásánoz. Ezzel a hírhedt I. G. Farben konszern, amely a má­sodik világháború alatt a német fegyverkezési iparban vezető he­lyet foglalt el, megszerzi az atomenergia előállításának mo­nopóliumát Nyugat-Német or­szágban.

Next

/
Thumbnails
Contents