Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-11 / 188. szám

Áz atomerő békés felhasználásával foglalkozó nemzetközi értekezlet keddi ülése A német sajté és rádió ismertette Rákosi Mátyás bessédét GENF. A TASZSZ különtu- dácf tójától; Az atomerő békés felhaszná­lásával foglalkozó nemzetközi tudományos és műszaki értekez­let részvevői kedden teljes ülé­sen folytatták munkájukat. Az értekezlet részvevői nagy érdeklődéssel hallgatták meg D. Blohincevnek és N. Nyikolajev- nck, a két szovjet tudósnak 'A világ első, a Szovjetunióban létesült atomvillanytelcpe és az atomenergetika fejlesztésének útjai« című előadását. D. Blohincev hangsúlyozta, nogy a Szovjetunió első ipari alcmvillanytt-lepének működése lehetővé teszi, hogy összegyűjt- sék a szükséges műszaki tapasz­talatot az atomvillanytelepek építéséhez cs üzemeltetéséhez, megteremtsék a szükséges ipart és kiképezzék a kádereket. — Ez a telep — mondotta D. Blohincev — most reális alapja országunk atomenergetikája fej­lesztésének és a telep munkájá­nak tapasztalatai hasznosak le­helnek más olyan országokra nézve is, amelyek az atomerő békés célokra való széleskörű felhasználásának útjára szándé­koznak lépni. Az előadó a továbbiakban vá- îolta a szovjet ipari atomvil- lanytelep berendezését, fizikai sajátosságait és üzemeltetési kö­rülményeit. A működő atomvil- lanytélep alapja egy termal- neutronokkal működő grafitfé- kezésű és nagynyomású vízzel hűtött reaktor. D. Blohincev rámutatott, hogy a Szovjetunió első atomvillany- telepe eddig 15 millió kilowatt­óra villamosenergiát szolgálta­tott. Üzembehelyezése óta a hő­termelő elemek még sohasem mondták fel a szolgálatot. A villanytelep helyiségében, a tar-!öle kiáramló vízben és az állomás szellőztető csövében észlelhető rádióaktív kisugárzás nem fenyegeti a kezelőszemély­zetet, sem pedig a környék lakosságát. A telep üzemelte­tése egyszerűbbnek bizonyult a szénnel fűtött hőerőműtelepnél. A telep égy évi működéséből levont általános következtetés­ként megállapítható — mondta D. Blohincev, — hogy a leírt­hoz hasonló atomreaktorból energiát merítő atomvillanyte- lep igen biztonságosan fog mű­ködni. D. Blohincev elmondotta, hogy a Szovjetunióban különböző tí­pusú 50—100.000 kilowattos és még nagyobb atomvillanytelepe- ket terveznek. A tervezőmunká­ban a Szovjetunióban működő atomvillanytelep tapasztalatára támaszkodnak. A professzor megmutatta, mennyiben elő­nyösebb a nagy atomvillany­telep az egyéb villanytelepek­nél. Gazdaságossági számítások­ra támaszkodva kimutatta, hogy ilyen villanytelepeken egy kilo­wattóra villamosenergia előállí­tása 10—20 kopejkába kerül. D. Blohincev professzor befe­jezésül hangsúlyozta, hogy a tudósok nemzetközi együttműkö­dése igen kedvezően befolyásolja az új iparág, az atomenergetika fejlődését. D. Blohincev előadása alap­ján az ülésen élénk vita folyt. A vita során a szovjet tudós Kanada, az Egyesült Államok, Hollandia, Anglia, India, Ar­gentina delegátusainak több kér­désére válaszolt. VV. Sinn, Illinois-állam (USA) Argonnei nemzeti laboratóriu­mának igazgatója az értekezlet elé terjesztette amerikai tudósok csoportjának beszámolóját, meiv leírja az 5—10.000 kilowatt ka­pacitású forróvizes kísérleti energetikai reaktor szerkezetét és munkáját. D. Hill és S. Joulin angol tu­dósok beszámolója az atomener­gia-termeléssel kapcsolatos angol tőkebefektetésekről szól. Augusztus 8-án az értekezlet délutáni ülésén több előadás hangzott el »A világ energia­forrás-szükségletéről.« Az Egyesült Nemzetek Szer­vezetének a Világ 1975—2000. évig terjedő időszakában való energia-szükségletéről szóló je­lentése azt mutatja, hogy a XX. század végén a világ évi energiaszükséglete az 1952. évi szükséglet nyolcszorosa lesz. A francia atomenergiaügyi bi­zottság egy tagja jelentésében rámutatott azoknak az új ener­giaforrásoknak a fontosságára, LONDON (TASZSZ) London­ban nagy érdeklődést keltettek a Szovjetunió első működésben lévő atomerőmű telepéről szóló jelentések, amelyeket Genfben az atomenergia békés felhaszná­lásával foglalkozó nemzetközi tudományos és technikai érte­kezleten a szovjet küldöttség terjesztett elő. Az esti londoni lapok első ol­dalukon számolnak be a szovjet küldöttek beszédéről. A Star amelyek az atomenergia békés- célú felhasználásával kapcsolat­ban nyílnak meg. Robinson és Dániel angol tu­dósok beszámolójukban meg­alapítják, hogy a nukleáris energia villamosenergiatermelés­re váló felhasználásának meg­kezdődése különösen jelentős, ha figyelembevesszük, hogy a természetes energiaforrások (szén, kőolaj, földgáz) fokozato­san kimerülnek és a jövőben nem tudják kielégíteni a világ* gazdaság növekvő energiaforrás­szükségletét. E. Mason (USA) beszámolója a gazdasági fejlő­désnek az energiaforrásoktól való függésével foglalkozott. H. Bhablia, az indiai atom­energiabizottság elnöke beszá­molójában értékelte azoknak az üzemeknek a tervezett kapacitá­sát, amelyeket India az 1906-ig terjedő időszakban fog létesíteni és rámutatott az atomenergia békéscélú alkalmazása fejleszté­sének fontosságára. A. Sevcik, a műszaki tudo­mányok doktora (Csehszlovákia) beszámolójában arról a közvet­len hatásról beszélt, amelyet az atomenergia a lakosság szemé­lyes és társadalmi szükségletei­nek kielégítésére, életkörülmé­nyeinek javítására és kulturá­lis haladására gyakorol. Sevcik jelentéséből kitűnik, hogy Cseh­szlovákia energiagazdálkodásá­ban az atomenergia felhasználá­sának már 1965—1970-ben nagy jelentősége lesz. Sevcik rámu­tatott arra a jelentőségre is, amelyet az atomenergia felhasz­nálása a népgazdaság fejlődésé­nek üteme szempontjából és ilymódon a csehszlovák lakos­ság életszínvonala emelése szempontjából jelent. (MTI) első oldalán az alábbi címmel közli cikkét: »Oroszország fel­tárja a világ előtt az atomerő­műre vonatkozó titkait.« Az Evening Standard szintén első oldalán, az egész oldalon végighúzódó alábbi címmel szá­mol be a szovjet küldöttek fel­szólalásáról: »Oroszország is­merteti az atomvállalatok ter­veit; Oroszország olyan atom­erőműtelepet tervez, amely két­szeresen felülmúlja az angliai telepek teljesítőképességét.« BERLIN. A Német Demokra­tikus Köztársaság és Nyugat- Németország sajtója s rádiója ismertette Rákosi Mátyásnak, a WASHINGTON. (TASZSZ) Sz. R. Sztriganov, a Szovjetunió washingtoni ideiglenes ügyvivő­je felkereste a külügyminisz­tériumot és beszélgetést folyta­tott Hoover külügyminiszterhe­lyettessel. A beszélgetés után Sztriganov a következő sajtónyilatkozat jt tette: »Emlékiratot nyújtottam át, amelyben hivatkozás történt a szovjet kormánynak az Egyesült Államok kormányához június 15-án a Tuapsze tartályhajó és legénysége feltartóztatásáról szóló LONDON. (MTI) A Reuter il­letékes forrásoki a hivatkozva közölte, hogy az angol kormány eljárt az Egyesült Államoknál a koreai fegyverszünet ügyében. Az angol kormány kifejtette, hogy ellenzi a liszinmanisták provokációját a semleges ellen­őrző bizottság ellen. »Minthogy az Egyesült Államok nagymér­tékben felelős a koreai fegyver­szünet fenntartásáért, Nag y­Británnia reméli — hangzik h Reuter jelentése, — hogy Ame­Szerdán a Város- és Község­gazdálkodási Minisztériumban a megyei jogú városok Vkg-osz- tályainak tűzrendészeti előadói országos értekezleten beszélték meg az állami tulajdonban lévő lakóházak tűzrendészetével kap­csolatos kérdéseket. Bánfalvi Árpád, a Város- és Községgazdálkodási Minisz­térium iparszervezési osztályá­nak vezetője beszámolójában rámutatott, hogy bár az elmúlt félévben az országban összesen csupán 76 lakóházi tűzeset fordult elő s a károk sem na­gyok, mégis erőteljesen szor­galmazni kell a tűzbiztonsági intézkedések szigorú megtartá­sát. El kell érni — hangsúlyoz­ta, — hogy a tűzrendészeti elő­írásokat a vidéki városokban is Magyar Dolgozók Pártja Köz-* ponti Vezetősége első titkárának^ hétfőn tartott képviselői beszá-s mólóját. (MTI) jegyzékére. Az emlékirat rámu tat, hogy a szovjet kormány> megelégedéssel állapítja megp hogy a Tuapsze tartályhajó szs-“ mélyzetének 29 tagja kiszabaduld és a Szovjetunióba érkezett. A szovjet kormányt azonban aggasztja az a tény, hogy a személyzet húsz tagját és a tar­tályba jót még mindig fogva tart­ják. A szovjet kormány elvárja? hogy az Egyesült Államok meg­teszi a szükséges intézkedéseket a személyzet hátralévő tagjainak és a tartályhajónak a szaba- donengedése céljából.« (MTI) rika bizonyos lecsendesítő befo­lyást gyakorolhat hi Szín Man elnökre a fegyverszünetet fenye­gető fejlemények elkerülése ér­dekében.« Az angol hírügynökség jelen­tése ugyanakkor rámutat arra, hogy hivatalos amerikai körök »támogatják Li S;:in Man ál­láspontját és -egyetértenek az­zal, hogy a semleges bizottság működésére nincs többé szük­ség.« (MTI) még ebben az évben kiadják: Hangsúlyozta, hogy a tanácsolt város- és községgazdálkodási osztályainak is nagyobb gon­dot kell íordítaniok a tűzrendé­szetre. Az értekezlet befejezése után Szabó János, város- és község­gazdálkodási miniszter, Gombik Sándor, a Budapest főváros Ta­nácsa közlekedési igazgatósága tűzrendészeti előadójának, Fe­jérdi Károly, a Fővárosi Vízmű­vek tűzrendészeti előadójának, Erős Rezső, az Állami Biztosító tűzrendészeti propagandistájá­nak átadta a »»Város- és köz­séggazdálkodás kiváló dolgozó­ja« jelvényt, ezenfelül több mint 60 tűzrendészeti dolgozót jutal­maztak meg eddigi eredményes munkájáért. (MTI) Angol lapok a Szovjetunió küldöttségének a genfi atomenergia-konferencián való részvételéről A SiovjelüHÓ ideigta üpiv»ek látogatása az amerikai kiiigynisztérnban Angol diplomáciái lépés az Egyesült Államok kormányánál a koreai fegyverszünet ügyében Országos értekezleten tárgyalták mag az állami tulajdonban lévő lakóházai! tűzrendészei! problémáit WegérltczCck a* első jugoszláv tűzifa rakományok Már tavaly is nagyobb meny- r.yiségü tűzifa érkezett Jugo­szláviából hazánkba. Az idén megkötött kereskedelmi szerző­dés alapján újabb tételeket kap­tunk. Előreláthatóan sokszáz vagon jugoszláviai tűzifa érke­1 zik még a tél beállta előtt. A LIGNIMPEX külkereskedelmi vállalat szakemberei már át :s vették az első szállítmányokat és megállapították, hogy a kül­dött, tűzifa jó minőségű. (MTI) A DISZ Központi Vezetőségének versenyfelhi vása a papírhulladék gyűjtésére A Csepeli Papírgyár dolgozói felhívással fordultak az ország üzemeihez, hivatalaihoz, valamint a városi és falusi háztartáson dolgozóihoz, hogy gyűjtsék össze a papírhulladékot. A papírhulladék felkutatása és összegyűjtése fontos feladat, jelentős nyersanyagforrása népgazdaságunknak, nagy. segítség papíriparunk alapanyagszükségletének biztosításában. Ennek előmozdítására a DISZ Központi Vezetősége versenyt nirdet a DISZ-szervezetek között. A versenyt a DISZ Központi Vezetősége az ország összes nagyüzemei, kisüzemei, nagy- és kis- hivatalai, valamint a mezőgazdaság szocialista szektorának (gép­állomás, állami gazdaság, tszcs) DISZ-szervezetei között külön- külön hirdeti meg. Jutalomban részesülnek azok a DISZ-szervezetek, amelyek a dolgozók összlétszámához viszonyítva az egy főre eső legnagyobb mennyiségű papírhulladékot gyűjtötték össze. A verseny július l-től szeptember 25-ig begyűjtött és a MÉH-nek átadott papír­hulladékra vonatkozik. A gyűjtésben legjobban kitűnt fiatalokat a DISZ KV dicsérő oklevéllel jutalmazza. A legjobb DISZ;szervezetek értékes juta­lomtárgyakat kapnak, (MTI) EMLÉKEZZÜNK RÉGIEKRŐL Türr István — Biti fa nagy fia zázharminc évvel ezelőtt, 1325 augusztus ll-6n szü­letett Baján Türr István, a le­gendáshírű szabadságharcos, for­radalmár, az öntözéses gazdál­kodás, a csatornaépítés apostola. Küzdelmes ifjúsága után kato­nasághoz vitte a sorsa. Amikor 1848-ban az Olaszországot igája alatt tartó osztrák hadsereg az olasz szabadságharcosok ellen vezényelte, a Kossuth-kormány felhívására átállt az olasz sza­badságharcosok táborába kato­náival együtt. Részt vett az olasz szabadságharc leverése után kitört bàdçni felkelésben. Több győztes csatában hőskö- dött a porosz hadsereg ellenes bár pikkor a szabadságharcok nemcsak Magyarországon, ha­nem mindenütt bukással vég­ződtek, ő még sem adta fel a harcot. Részt vett az olasz sza­badságmozgalomban, támogatta a svájci, londoni, párizsi mun­kások osztályharcos mozgalmait. Új magyar légiót toborzott a piemonti szabadságharcosok se­gítségére. Milánóban, Tuniszban, a krimi háborúban villogott a kardja s közben halálra is ítél­ték a reakciós erők. Konstanti­nápolyba való száműzetése ide­jén találkozott Lesseps Ferdi- nánddal, a Szuezi-csatorna épí­tőjével. Jóbarátjává szegődött a kitűnő mérnöknek, hiszen maga is kedvenc problémájának tekin­tette a csatornaépítést. rpürr István, aki haláláig magasra emelte vitéz egyéniségével a forradalom zász­laját és a Habsburg-ellenes ma­gyar emigrációnak egyik vezér­alakja volt, mint a csatornaépí­tés forradalmi, kezdeményezője is kiemelkedett korlársai közül. Amikor 1867 ulán, a kiegyezés esztendejében visszatért hazá­jába, nagy csatornaépítési prog­ramot terveit ki. Létrehozta a bácskai csatorna- rendszert. Kiépítette a Ferenc- csatornát és lelkes propagandát fejtett ki az öntözéses gazdálko­dás elterjesztése érdekében. Az elnyomó osztrák kormány azon­ban elutasította terveinek legja­vát. Az általa megálmodott Ti­sza—Túr—Szamos—Kraszna—Ér —Berettyó—Kőrös hajózható csatorna, a Dunától a Száváig, onnan a szerbiai nagy folyókon át az Adriai-tengerig tervezett csatornája, az Aradtól Hódme­zővásárhelyig tervezett öntöző­csatornája csak elképzelés ma­radt. Pedig Türr István újság­cikkek, felolvasások, röpiratok hatalmas tömegét adta ki, hogy legyőzze a korszak maradiságát. Ugyanilyen lelkesen javasolta például a Duna—Tisza csatorna tervét is. "^/ülágszerte megbecsülték ™ úttörő munkásságát, csak a hazai reakció hallgatott róla: Ezért Türr István tervezgetésé- nek színterévé tette az egész vi­lágot. Az ő tervei alapján jött létre a Panama-csatorna és a görögországi Korinthusi-csator- na is. Méltán felkeltette a szak­körök érdeklődését oroszországi csatornaépítkezésekre készített terve is. A nagy forradalmár élete végéig bensőséges kapcso­latot tartott lenn a magyar mun­kásmozgalom nagy élőharcosá- val, Frankel Leóval. De amikor a nagy forradalmár távozott ha­zánkból és a magyar munkás­párt áruló vezetősége a megal­kuvás útjára tért, Türr csaló­dottan elfordult a munkásmoz­galomtól. 83 esztendős korában, teljesen elhagyatva halt meg 1901) május 3-án.

Next

/
Thumbnails
Contents