Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. augusztus (10. évfolyam, 180-204. szám)

1955-08-28 / 202. szám

Rádióaktív sugarak (sionnuyarak) a fudomány szolgilalian A Magyar Állami Eötvös Lóránt! Geofizikai Intézetben a fú­rásból származó kőzetminták rádióaktív sugárzásának mennyisé­géből következtetnek a kőzetek anyagtartalmára. Ez komoly segít­séget nyújt hazánk ásványi kincseinek feltárásához. cmi lékhes zéUjath tábortűznél Mz esszire világít a tábortűz sárgáspiros, fellcbbanó lángja. A sápadt fény megvilá­gítja a tűz körül félkörben ülők arcát. Fiatalok, idősebbek egy­forma érdeklődéssel hallgatják Prikkel Sárika csengő hangját. Ez néha el-elcsűklik, néha pe­dig vidáman csilingelő, asze­rint, hogy melyik élményét mondja. Van is mit mesélnie munkatársainak, a DISZ-fia- taloknak a varsói VIT emléké­ről. Fáradhatatlanul pereg ajká­ról a szó. Mi is közelebb húzó­dunk, hogy a gazdag élmény­ből morzsát csipegethessünk a Tiszakécskei Állami Gazadaság öregeivel és fiataljaival együtt. A gazdaság központi épületének udvarán jött össze a 25 főből álló csoport, hogy esti, kedves szórakozását folytassa. Nem elő­ször hallják Sárika gátlás nél­küli, könnyed meséjét. Szívesen hallgatják, mert mindig tud va­lami újat, érdekeset nyújtani szamukra. — Most arról beszélj, milyen ér­zés fogott el, amikor megtudtad, hogy a VIT-en részt vehetsz? — kérlelte Telek Károly, szőke­hajú, csillogótekintetű DISZ-fia- tal. Egy pillanatig néma csend. Sárika maga elé néz és töpreng, vajon, hogyan is tudná legtömö­rebben kifejezni érzését. Hiszen nagy dolog külföldre utazni, más államok fiataljaival meg­ismerkedni és mindezt, /nond- hatnánk, anyagi áldozat nél­kül. Adám Tibor, nyári gyakorlaton lévő egyetemi hallgató fúrásminták rádióaklív sugárzását méri. N' em akartam hinni fülem­nek — csendül meg hangja a néma estben, — hi­szen számtalan ifjú van a me­gyeben, aki talán jobban meg­érdemelte volna ezt a kitünte­tést. Amikor a szerelvény át­gördült a határon és lengyel területre értünk, mély csend lett a kocsiban. A meghatót:- Ságtól egyikünk sem tudott szó­hoz jutni. A határállomáson döbbentünk a tudatára annak, hogy történelmi esemény ré­szesei vagyunk. Kimondhatatlan felelősséget és félelmet éreztem, hogyan is fogok mindenről pon­tosan beszámolni, képes leszek-e élethűen mindenről beszélni, tu­dom-e érzékeltetni azt a sok csodás élményt, amelyben ré­szem lesz. Felejthetetlen számomra az az esemény, amikor a határállomá­son a vasútról leszálltunk, hogy elcsigázott végtagjainkat meg­mozgassuk, kis csoportunkhoz egy középkorú férfi sietett, zihálva, sűrű lélegzetvétel kö­zepette, nyakunkba borulva üd­vözölt. Kérdésünkre a tolmács elmondotta, hogy az állomástól többkilaméterre lakik. Futva jött, fiogy a magyar küldöttek szerelvényét elérje és üdvözöl­hesse a testvén nép fiait és leányait. Ez a szeretet és meg­becsülés erősen szívembe véső­dött és a két hét alatt még jobban erősödött. A fé­lelem már elszállt és úgy érzem, hogy élményeimről nemcsak két órát, hanem napokon keresztül tudnék beszélni. Egyszerre többen is kérik: — beszélj Varsóról, a táncról, a sportról, kikkel ismerkedtél meg... Prikkel Sárika sorban minden kívánságot teljesített. — A ' száztizennégy ország harmincezer fiatalja abban a városban találkozott, melyet a fasiszták teljesen leromboltak és csak huszonhárom ház üszkös romja maradt meg — mondja csendesen a bánatos tekintetű lány, — de a lengyel nép fő­városát újjáépítette és ma még szebb, mint valaha volt. — Beszélni, igaz, nem tud­tunk egymás nyelvén — foly­tatja, — de a barátság, a sze­retet hamar összekapcsolt ben­nünket. Én egy csehszlovák cipőgyári műszaki ellenőrrel és két román agronómus leánnyal kötöttem barátságot. A szovjet fiatalokkal az imperialista álla­mok fiataljai ismerkedtek. így ismerték meg példaképünket, a Komszomol-fiatalokat. A kapi­talista államokból igen nehéz> kockázatos és viszontagságos út után érkeztek meg a VIT-kül- döttek. Amerikából például, ötvenen indultak és csak tizen ériek célhoz. Ki tudja, milyen körülmények között térhetnek vissza, ki tudja, hogyan fogad­ják őket és ki tudja, mi vár majd rájuk ... A z előadást fiú szakítja meg: — Beszélj a lá­nyok napjáról. Erről aztán volt, mit mesélni. A fiúk minden leányt felköszöntöttek és apró ajándékkal leptek meg. A dele­gációk is felkeresték egymást, s az egésznapos ünnepséget tánc, szórakozás zárta be. — Felejthetetlen volt még az ajándékozási vágy is — mond­ja Sárika. — Gyűrűk, nyaklán­cok, jelvények és egyéb érték­tárgyak cseréltek gazdát az örök barátság jegyében. Ne­héz volt a búcsú — emlékezik vissza, — megígértük, hogy a kapcsolatot levélben továbbra is fenntartjuk. A héten már kap­tam is az egyik új barátnőmtől levelet és hamarosan válaszolok is rá. Már 11-re jár az idő, a tábor­tűz parazsa is hamvadni kezd. /I hűs szellő simogatja a kis csoportot és arra int, búcsúzni kell. Krasznai Mária. FényképkiáSütás a Gyógyszertár Vállalatnál A Gyógyszertár Vállalat foto- szakköre augusztus 28-án, vasár­nap délelőtt 10 órakor nyitja meg a vállalat kultúrtermében ren­dezett kiállítását. A megye min­den részéből körülbelül 60, — munkát, családot, pihenést áb­rázoló kép érkezett a kiállításra. A Révész Imre Képzőművészeti Szakkör tagjaiból alakult bíráló- bizottság a képek értékelésével komoly segítséget, útmutatást ad majd a fotoamatőröknek, a he­lyes útra, a fejlődés útjára ve­zeti őket. A szakkör tagjai elhatározták, hogy az amatőrök legjobb képei­ből a tél folyamán kiállítást ren­deznek. De szeretettel várnak minden érdeklődőt az egy hétig nyitvatartó első »házi« kiállítá­sukra is. Büszkén jelentjük ... hogy a foktői Béke TSZ az állampolgári kötelezettség telje­sítésében mutat követendő pél­dát. Augusztus 20 előtt levelet írtak a patronáló Hőpalack és Üvegipart Vállalat dolgozóinak, amelyben az ünnepre hívták őket. Az ünnepet megelőző napon szállították a felvásárlóhelyre a2 utolsó sertést is, amellyel még tartoztak. így a szövetkezet a kukorica kivételével erre az év­re előírt mindenfajta beadási kötelezettségének eleget tett. A kőzetek rádióaktív sugárzásának megállapításához az intézet dolgozói rádióaktív számláló-készüléket szerkesz­tettek. Németh László technikus és Oroszi Győző műhely­vezető-helyettes a számlálócső töltését végzi. Nagy siker! arató!! az Éaml H §pl Eg/iiüss Kecskeméten Felejthetetlen élményben volt része augusztus 27-én a kecske­méti közönségnek. Este fél 9 órai kezdettel a szabadtéri színpadon a Munka Vörös Zászló érdem­renddel kitüntetett Állami Népi Együttes vendégszerepelt. Az együttes várakozáson ' felüli tel­jesítményt nyújtott. A kétórás műsor valóban felüdülést, pihe­nést, szórakozást jelentett a kö­zönségnek. A 150 tagú együttes lelkesen játszott és tudásának legjavát adta. Megyénk kétszeresen büszke lehet az együttes párizsi győzel­mére, mért a műsorban két tánc­motívum is van, amit megyénk­ben, Drágszélen és Érsekcsaná-| don gyűjtöttek. | A drágszéli együttes fellépése,* a Kalocsa környéki népviseletbe! öltözött lányok és fiúk együttesei megdobogtatta a közönség szí-» vét. í A műsor minden egyes számát í ki kell emelni, de minden elsöp-| rő sikert az énekkar, a »Cigány-» tánc«, az »Üveges tánc« és az »Ecseri lakodalmas« aratott. Baján a tanítónőképző szabad­téri színpadán vasárnap ugyan­ezzel a műsorral vendégszerepei az együttes. Laogyít.akára deli szél-— Hallgassanak csak ide mind a két fülükkel. De jól figyeljék, mit mondok, mert nyilván ma­guk, meg én is azért jöttünk, hogy szót értsünk. — Intelem- szerű hangsúllyal ejtette a sza­vakat Ország János, a Szabad Nép TSZ tagja, aki többedmagá- val tényleg azért érkezett, hogy a kisfái parasztoknak kóstolót adjon a közös gazdálkodás íőzt- jéből. A vastagra fújt dohányfüst át­tetsző ködöt eresztett ennek a kövesútvégi egytermes iskolá­nak padjai fölé. A kisterü pa­dokban embernyi parasztok. Va­lahogy úgy festettek a gyerek­nek szabott ülőkéken, mint a meglett ember csacsiháton. Sod­rott, végignyátázott cigarettájuk­ból vadízű, marós felhő rajzik­terjeng és belopja magát minde­nüvé: tüdőbe, hajba; ruhába. — Akad nemdohányos is. Az csak fintorog, azután — mit tehet mást — beletörődik. Hazaérve, hallja asszonyától az emlékezte­tőt: »... de istentelen kapado- hányszagú vagy, ember!« — Halljuk csak... figyeljen mindenki — szólt Bense, akinek a rokonságában már van szövet­kezeti tag és láthatóan egy kicsit otthonosabban érzi magát ebben a témában. De meg azért is siet­teti a kezdést, mert az asszony utánaszólt' a tanyaajtóból, hogy időbe gyere, mert tudod fáj a derekam, azt te kell etesd a jó­szágokat. Ez aztán egy kicsit sietteti Bensét, mert legutóbb a moslékkal teli vödörcipelésben megbicsak'ctt asszonya dereka, — Én ugyanolyan földön küsz­ködő paraszt voltam, mint ma­guk most. Tizenhat holdon gaz­dálkodtam. Akik ismernek, tud­ják, hogy nem is valami rosszul. Mégis főtt a fejem a gondokban, hogy a csoportban nem kell any- nyit küszködni ezzel-azzal, be­adással, meg mifenével, oszt mégis tele a kamra. Hű, de tör­tem ezt e — és a fejére kopogtat a mutatóujjával — mit is csinál­jak? — De ahogyan igaz az a köz­mondás is, hogy ökör iszik ma­gában, én ezt úgy kanyaríntot- tam a saját dogomra, hogy bo­lond ember az az ember, aki magában gondolkodik és búját- baját nem osztja meg valami jó cimborájával. Úgy esött aztán a sor, hogy elmentem a Nagy Mar­cihoz, akivel valamikor együtt hajtottuk a gazda tehenit a vá­sárra, de együtt is horkoltuk a rövid éjszakákat az istállóban. — Nagy Márton sora nagyot változott, az enyimmel együtt, a felszabaduláskor. Földet, rajta tanyát kapott, de úgy emlék­szem, még lovat is, hogy egy másik újgazdával összefogva, meg tudja munkálni a földet. Élt, mint Marci Hevesen.... ju­tott, tellett mindenre. — Megörült a Márton, kivált a felesége, aki az én Terkámmal valamikoron együtt lánykoJott, de a gyerekek is ott kajtattak mindig körülöttem és olyan han­cúrozást csaptak, amire csak ak­kor képesek, ha vendég van a háznál. — Hát téged mi szél hozott erre — mondja csodálkozva is, meg örömmel is. No tedd csak le a feneked és azzal már tolta is a széket alám. — Mi szél...? Mi szél...? Ez valami újfajta szél. Kering kö­rülöttem, mint a forgó, ha el­gondolom. .. melegít, langyít, mint a déli, de van, aki borzon­gatót mesél, amit csak jeges, északi szél hoz. — Ebből még nem sokat vet­tem ki, olyan példálózó lettél, mint a szószéki pap a virágva­sárnapi barkákról. Mi a bána­tod, azt mond, aztán hátha lesz rá valami kenőcs, ami segít. Közben mások is érkeztek. Az ajtó előtt topogtak, mert ugyan­csak ázott a határ és sárrá ol­vadt a sok rög és por. Ajtónyi­táskor nagy tömeg füst rohanja a szabad utat és a friss, élettel- teli levegő dulakodik a helyére. A régi és új helycseréje. Pará­nyi észrevett kép a természet és az életkínálta milliárd közül és mégis példázza: hogy a régi, a2 elhasznált, embernek, egészség­nek ártó, hogy az új, a friss pezsdíti az életet, pirosít ja, élén­kíti a vért. De a helycsere az emberek életében nem ilyen könnyen i 'enő. Élezett fegyverek, más­más tintába mártott tollak, esz­mék, formák viaskodnak a ma­guk igazáért és az új nem egy- könyenmenő diadaláért. Ilyes­fajta ütközetről mesél most Or­szág és valami ehhez hasonló veszi kezdetét a figyelő, hallga­tó huszonhárom kisfáji dolgozó paraszt fejében. — Azon studíroztam hosszan, hogy vajon, aki jót tett egyszer, meg másszor, az később is jót tud^s fenni?

Next

/
Thumbnails
Contents