Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-02 / 154. szám
S IF* O It TT A lelkesedés diadala Budapesti Kinissi—Kecskeméti Kinissi 3:3 (1:0) Kecskemét, 4500 néző, vezette: Harangozó (Bpest). BP. KINIZSI: Henni (Bp. Dózsa) — Mátrai, Henni II, Bencsik, — Dé- kány, Ombódi, — Láng, Szabó, Orosz Borsos, Fenyvesi. K. KINIZSI: Pintér '(Kórmos) — Máté, Bitó, Seres, — Toricska, Kuti, — Mészáros (Király), Szabó, Uzsoki II, Onódy, Nagy P. Nagy szeretettel fogadták Kecskeméten a fővárosi NB I-es csapatot. A. pálya is virág- és zászlódíszbe öltözött. Már jóval a mérkőzés előtt sűrű sorokban özönlött a pálya felé a közönség. Kár, hogy az elég drágára szabott jegyárak sok szurkolót elriasztottak a mérkőzés megtekintésétől. Nagy taps köszönti a pályára lépő csapatokat, kölcsönös üdvözlés után Harangozó sípjelére megkezdődik a küzdelem. Már az első percekben látható, hogy a kecskemétiek hallatlan lelkesedéssel küzdenek és minden erejükkel azon vannak, hogy megállják helyüket az NB I-es csapattal szemben. A kecskeméti csapat lelkes küzdőszelleme eredményezi azután azt, hogy a mezőnyben határozottan technikai fölényben lévő fővárosi csapattal szemben végig egyenrangú ellenfél tud lenni. Az első komolyabb gólhelyzet is a fővárosi kapu előtt adódik az 5. percben. Ezután a Borsos—Fenyvesi szárny vezet több szép támadást, ezek azonban rendre elakadnak a kecskeméti védőkön. A 10. percben Uzsoki II. megszerezhetné a vezetést, de jó helyzetben elhamarkodottan mellé lő. A 12. perc hozza meg a fővárosi csapat vezető gólját, amely egyben a félidő eredményét is jelenti. Ezúttal a válogatott Fenyvesitől indul el a támadás, pontos beadását Borsos közelről a hálóba lövi. 1:0. A gól után is hatalmas erővel küzd mindkét csapat. A kecskeméti védelem minden tagja hősiesen küzd és meg tudja akadályozni a Bp. Kinizsi csatárainak a góllövését. Szünetben à közönség meg van elégedve a látottakkal, de sokan nem bíznak abban, hogy a kecskemétiek végig bírják majd ezt a hatalmas iramot. Abban azonban mindenki megegyezik, hogy kitűnő játék folyik a pályán és hogy a kecskeméti élelmezési csapat méltó ellenfele a fővárosi együttesnek. Szünet után az első percekben kissé alábbhagyott az iram. Fölénybe kerül a Bp. Kinizsi. Ekkor azonban több ragyogó Pintér-védést láthatunk. Mintegy 10 percig tart a fővárosiak ostroma, majd feljönnek a kecskemétiek is, szép támadások futnak Henni kapuja felé. Munkában van a Bp. Kinizsi védelem és nem egyszer csak a „lestaktika“ menti meg a góltól. A kiegyenlítő gól sem várat sokáig magára. Először Szabó lövése alig száll mellé, majd a 15. perc meghozza a kecskemétiek kiegyenlítését is. A gólt villámgyors, hél'ycserés támadás előzte meg. Lábról lábra vándorol a labda. Szabótól Uzsoki II. kapja meg a labdát, aki egyből teszi Onódy elé és ő védhetetlenül bombáz a fővárosi csapat hálójába. 1:1. A közönség örömmel fogadja a gólt a csapat pedig továbbra is nagy lelkesedéssel és mostmár helyenként igen ötletesen játszik. A Bp. Kinizsi a 20. perctől erősít és ekkor zúgnak a lövések a kecskeméti kapura. Fenyvesi kétszer lő fölé, majd Borsos és Szabó lövését kell Pintérnek védenie. A 26. percben újra megszerzi a Bp. a vezetést. Orosz kiugratja Fenyvesit, aki éles szögből védhetetlenül lő a hálóba. 2:1. A gól után néhány percre visszaesik a K. Kinizsi. Több játékosán a fáradtság jelei ütköznek ki, míg a fővárosi csapat most kezd játékba lendülni. Ez a visszaesés azonban csak néhány percig tart, majd újra fellángol a csapat küzdőszelleme és tovább küzdenek a játékosok. A 33. percben újabb szép támadás befejezéseképpen Uzsoki II. kiugratja a rendkívül mozgékony Szabót, akinek jól eltalált lövésével szemben Henni tehetetlen. 2:2. A gól után kapust cserél a kecskeméti csapat, s még ebben a percben újra gólt ér el a Bp. Kinizsi. Borsos bombája védhetetlenül száll a kapuba. (Kormos nem tehet a gólról.) A gól nem töri le a kecskemétieket és most újra nagy erővel rohamoz. A 41. percben váratlanul, de teljesen megérdemelten jut a kiegyenlítő gólhoz a K. Kinizsi. Viharos baloldali támadás végén Nagy P. bombája a kapufáról vágódik a hálóba. 3:3. örömujjongás Sport A magyar női kézilabda válogatott csütörtökön este elutazott Romániába. A Szovjetunió—Egyesült Államok közötti sakkcsapatmérkőzés első fordulójában a függőjátszmák folytatása után a Szovjetunió sakkcsapata 5:1 arányban vezetett az Egyesült Államok válogatottja ellen. Nagy érdeklődés kísérte a második fordulóból előrehozott Botvinnik—Re- shevsky mérkőzést. A 32. lépésnél a két versenyző döntetlenben egyezett meg. Ezután a mérkőzés után a verseny állása 5.5:1.5 a Szovjetunió javára. « Bukarestben csaknem állandóan esik az eső, de azért nagy érdeklődés mellett folynak a Gheorghiu Dej- parkban a nemzetközi lovasverseny küzdelmei. fogadja a kiegyenlítést s ez szárnyakat ad a kecskeméti csapatnak. Egy perc múlva Uzsoki II. átjátssza az egész fővárosi védelmet, a kapust is kicselezi, de kisodródva nem tudja az üres kapuba lőni a labdát. A fővárosi csapat — vitathatatlanul jobb volt. De a K. Kinizsi ezt a nagyobb tudást lelkesedéssel pótolni. tudta. A nagyobb lelkesedés ezúttal a kecskemétiek oldalán volt. A fővárosi csapat védelme időnként megingott. Vonatkozik ez elsősorban Bencsikre, de a két fedezettől is, elsősorban Dékánytól többet vártunk. A csatársor sokszor körülményesen játszott, kevés volt az elgondolás. Mindig közbe tudott avatkozni a jól és lelkesen romboló kecskeméti védelem. Ebből a sorból Fenyvesi és Borsos játéka emelkedett ki. A Kecskeméti KiniZvSi minden játékosa elismerést érdemel. A csapatot régen láttuk ilyen erőbedobással és lelkesedéssel küzdeni. A védelemben Pintér sokszor egészen bravúros védéseket mutatott. Kormos is tehetséges kapus. Máté, Fenyvesivel szemben is megállta a helyét. Bitó volt talán a mezőny legjobbja. Seres is kiválóan játszott. A két fedezet közül ezúttal is Toricska játéka emelkedett ki, de Kuti is harcos küzdő- szellemben játszott. Ezúttal a csatársor ellen sem lehet panasz. Kitünően játszott mindegyik csatár. Szabó ezúttal nemcsak a mezőnyben, hanem a kapu előtt is robbanékony volt, de Uzsoki II, Onódy és Nagy P.-től is sok szép elgondolást láthattunk. Mindent összevetve, a kecskeméti közönség csütörtökön délután szép játékot, nagyszerű küzdelmet láthatott. hírek A csapatversenyben továbbra is a Szovjetunió vezet, míg az egyéni versenyben változatlanul Favorszkij (szovjet) áll az élen. (MTI) ASZTALITENISZ A kecskeméti városi TSB által kiírt városi Béke-Kupa csapatbajnokság tavaszi fordulójának eredménye: A-csoport : K, Kinizsi SE 5 4 0 1 53:18 8 K. Honvéd SE 5 4 0 1 49:25 8 K. Spart, II. SE 5 3 0 2 40:30 6 K. V. M, II, SE 5 3 0 2 41:34 6 K. Gépgyár I, SE 5 1 0 4 11:44 2 K. Postás I. SE 5 0 B-c8oport : 0 5 1:44 K. Bástya II. SE 3 3 0 0 33:11 6 K. Bástya III. SE 3 1 0 2 24:26 2 K. Gépgyár II. SE 3 1 0 2 15:20 2 K. Építők II. SE Erdőgazdaság SE K. Pőstás II. SE 3 1 0 2 6:22 törölve törölve 2 Az elmúlt évben sikeresen szerepelt kalocsai asztaliteniszezők az idén is kiválóan szerepelnek. Hogy városunk sportját minél méltóbban képviselni tudjuk, a két kalocsai sportkör, a Kinizsi és Bástya asztalitenisz-szakosztálya az év elején egyesült. Ily módon egyrészt városunk pótolni tudta az időközben leszerelt és Egerbe távozott kitűnő Ruttikayt, másrészt) az egyesülés formába hozta a múlt évben mérsékeltebb teljesítményt nyújtó megyei válogatott Hegedűst. A Bástya SK színeiben elindult csapat a megyei Os. B. déli csoportjában a tavaszi forduló után veretlenül az első helyen áll. A Bástya SK az alábbi eredményeket érte el : Kiskunhalasi Honvéd ellen 11:2, Kelebiai Traktor 11:1, Bácsbokodi Kinizsi 11:0, Kiskőrös 11:5, Bajai Törekvés 11:7, Bácsalmási Bástya 11:2!, Kiskunhalasi Vörös Meteor 11:2. Csapatunk a szép szereplést a szakosztályban uralkodó kiváló kollektív szellemnek, lelkiismeretes edzéseknek köszönheti. A csapat tagjai: Komonyi, Hegedűs, . Várszegi, NéMánsai kitűnő küzdőképességről tettek tanúságot. A csapat Molnár László személyében kitűnő szakosztály-vezetővel rendelkezik. Az eredmények mellett hiányossá/ gaink is vannak: Az SZTK-rendelő- ben lévő kiváló tornaterembe mind a mai napig nincs megoldva a bejárat. A bonyolult bejárat okozza a közönség gyérebb látogatottságát a mérkőzéseken. További hiányosságunk az, hogy az utánpótlással nem foglalkozunk eleget. Ezen a téren feltétlenül meg kell javítani munkánkat, ha azt akarjuk, hogy városunk továbbra is dicsekedh essék szép eredményekkel. A kalocsai sportszerető közönség ősszel is sikeres szereplést vár a csapattól, s szeretné, ha a Kalocsai Bástya SK nyerné meg a megyei bajnokságot. Ilymódon városunk csapata részt- venne az országos bajnokságba való jutásért folyó osztályozó mérkőzéseken. E cél érdekében mindent elkövet vezetőségünk, s mindent elkövetünk mi, játékosok is. Várszegi László, Kalocsa, Paprikaipari Vállalat. APRÓHIRDETÉSEK Az idén is kiválóan szerepelnek a kalocsai asztaliteniszezők meth, AZONNAL felveszünk férfi segédmunkásokat rakodási munkára, Kecskemét területén lévő építkezéseinkre. ÉM. Bácsmegyei Áll. Építőipari Vállalat, Kecskemét, Bánk bán u. I. 126 ELADÓ 200-as DKW motorkerékpár. Bácsalmás, Köztársaság u. 87. 129 Jó állapotban lévő használt mahagóni hálószobabútor eladó. Megtekinthető szombat délután és vasárnap Kecskemét, László Károly u. 16. sz. 691 LÁDASZEGEZőKET azonnali belépéssel felvesz a Göngyölegellátó V. Kecskemét, Rákóczi-város 8, 12o 'VWWWWVWWWVWVWVWVW^^V' Szeretettel vár a Megyei Könyvtár, Kecskeméten nyitva: hétfőn d. u. 1—7; kedden d. e. 8—2; szerdán d. u. 1—7; csütörtökön d. e. 8—2; pénteken d. e. 9—12, d. u. 4—7; szombaton d. u. 1—7. 127 Baracklermelök figyelmébe Válogassák ki nagyságra és érettségi fokra a sárga barackot az átvevőhelyeken kifüggesztett előírások szerint. A jóminőségű, osztályozott áru exportra kerül. A Földművesszövetkezet és a ZÖLDSZÖV felvásárló helyei a válogatott áruért lényegesen magasabb árat fizetnek. 128 250-ES PITCH motorkerékpár eladó Kecskemét, Tizedes u. 6. 680 KEK AMIÉ eladó. Érdeklődni JeCiet Kecskemét, Rákóczi út 21. földszint 2 szám.___________ ego ELADÓ 250-es Pannónia, igényesnek, Kiskunfélegyháza, Engels u. 1. Tele- fon 30. . ny Budapest területére 18 éven felül, villamos vágányépítési munkára felveszünk. Dolgozóink, nak munkaruhát, bakancsot kedvezményes üzemi étkezést, ingyenes villamosutazási igazolványt, a vidékieknek munkásszállást, a család- fenntartóknak napi 6 forint lsU- lönélési pótlékot biztosítunk. — Jelentkezés: a Fővárosi Vasútépítő Vállalat központjában: Budapest, VII., Akácfa utca 15., IV. em. 409. szoba. 21 i Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—22. Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi-tér 1 az. Telefon: 22—09 Terjesztik: A Megyei Postahivatal Hírlaposztálya és a hírlapkézbesítö postahivatalok. Előfizetés : postahivataloknál és kézbesítőknél. Havi előfizetési dij: 11 Ft. Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 ■.„ F v.i Faragó Imre igazgató 1955 július 4“—10-ig; ÁLLANDÓ MÜSORSZÁMOK: KOSSUTH-RÁDIó : 4-S0: Falunap- tár. — 4-35—8.22-ig: Reggeli zenés műsor. — Közben: 5.00: Falurádió. — 6.00: Hírek, — 6,30: Színházak műsora. —• 7.00: A Szabad Nép mai vezércikke, Hí/rék. Idojárásjelentés. —• 7.45: Naptár. — 8.22: Műsorismertetés. — 9.20: A Gyermekrádió műsora, — 10.00: Hírek. Lapszemle. Idő- járásjelentés. — 12.00: Hírek, Idő járás jelentés. —• 14.OO: Időjárás- és vízállásjelentés. — 15.00: Hírek. Közérdekű közlemények. — 17.00: Hírek. Idojárásjelentés. — 19.00: Ismertetjük ma esti műsorunkat. — 20.00: Esti Híradó. Idojárásjelentés. — 22.00: Hírek. Idojárásjelentés. — 24.00 : Hírek. Idő járás jelentés. — 0.22: Himnusz. Utána: Vízjelzőszol- gálát. PETőFI-RADIó: 6.30: A kis iskolások műsora. — 6.40: Torna. — 11.80: Műsorzárás. — 23.00: Műsorzárás. * HÉTFŐ, JULIUS 4. KOSSUTH-RÁDIó : 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Antal Lívia és Sallay József kettősöket énekel. — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Operarészletek. — 11.30: Részletek Halidor Laxness könyvéből. — 12.10: Operettzene. — 12. 45: ötéves a Martonvásári Mezőgazda- sági Kutatóintézet. — 13.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 14.15: Úttörő-híradó. — 14.40: Húsz perc könnyű zene. — 15.10: Heti zenés kalendárium. — 16.00: Fényszóró. — 16.25: Nyári muzsika gyermekeknek. — 16.40: Vásárhelyi Magda zongorázik. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Egy falu — egy nóta. — 18.00: Pét holnapja... — 18.15: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. —18.40: Az< ifjúság írói. — 19.02: Ismerkedés a zeneirodalommal. — 20.20: Tánczene. — 21.00: Mi újság a tudomány és technika világában? — 21.20: Nagy mesterek kedvelt müveiből. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Bécsi Filharmónia zenekara játszik. — 23.40: Tréfás dalok. — 0.10: Hajdú Anna Dankó-nótákat énekel. PETőFI-RADIó: 6.50: Fúvósindulók. — 14.00: Operarészletek. — 15.00: Változó ritmusok. — 15.40: öregek szerelme. — 16.00: Operettrészletek. — 16.30: Pásztordalok. — 17.00: Kórushangverseny. — 17.25: A. dollár álarc nélkül. — 17.40: Filmzene. — 17.50: Kamarazene. — 18.20: Méreg Klára előadása az 1905-ös dunántúli aratósztrájkról. — 18.40: A Tabányi-együttes játszik. — 19.00: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.30: Elbeszélés. — 19.50: Tánczene. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Szimfónikus hangverseny. — 21.10: Külföldi rádiók népdalműso- rából. ■— 21.43: Énekesek. Elbeszélés. — 22.00: Könnyű zene. KEDD, JULIUS 5. KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Orosz népdalok. — 9.00: Indulók. — 10.10: Zenével a világ körül. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.15: Vonószenekari verseny. — 11.30: A Pénzügyőrzenekar műsorából. — 11.40: Petőfi Sándor verseiből. — 12.10: Mezei csokor. — 13.00: Könnyű hangszerszólók. — 13.30: Részletek Szenkár Dezső ,,Maláji lány’4 című rádióoperettjéből. — 14.15: Hangverseny gyermekeknek. —• 15.10: Találkozás. Regényrészlet. — 15.30: Operarészletek. — 16.00: Csokonai-emlékek. — 16.40: A Vendel utcai Tanítónőképző Intézet énekkara énekel. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.30: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Vidéki színészek a pesti színpadon. Előadás. — 18.20: Székely népdalok és táncok. — 18.55: Pillantás a nagyvilágba. — 19.02: Topáz. Színmű három felvonásban. Közvetítés a Magyar Néphadsereg Színházából. — 22.15: Könnyű zene. — 23.00: Előadóművészeink hangversenye. — 0.10: Rózsavölgyi verbunkosaiból. PÉTőFI-RÁDIÓ : 6.50: Szól a harmonika. — (14.00: Népek zenéje. — 15.00: Szórakoztató zene. — 13.30: Szerb népdalok. — 16.00: Népek dalai, táncai. — 17.30: 250 éves a magyar cukorgyártás. — 17.45: Tánczene. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: Hangverseny Albert István bevezető előadásával. — 19.50: Kamarazene. — 20.40; Magyar -természettudósok arcképcsarnoka. — 21.00: Részletek Kodály ,,Székelyfonó’4 és „Háry János4’ című daljátékából. — 21.30: Régi magyar dalok. — 22.00: Zenekari hangverseny. SZERDA, JULIUS 6. KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Népszerű operarészletek. — 10.10: A muzsikáló Rajna... — 10.30: óvodások műsora. — 11.00: Rádiókórusok műsorából. — 11.30: Uj hajtás. Sükösdi József elbeszélése; — 12.10: Tánczene. — 1S.00: Szülőknek — nevelésről. — 13.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 14.15: Uttörő-liíradó. — 14.40: Orgonamüvek. — 15.10: Ifjúsági rádiójáték Martos Flóriánról. — 15.50: Délutáni hangverseny. — 16.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 17.10: Riporterszemmel a világ körül... — 17.25: Szovjet népek dalaiból. — 18.15: Szív küldi szívnek szívesen. — 18.45: A virágzó mezőgazdaság útján. — 19.17; Jó műnkáért — szép muzsikát. — 20.20: Mesél a könyv. — 21.20: Ipari műsor. — 21.25: Tánczene. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.25: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara és a Magyar Állami Hangversenyzenekar játszik. — 23.30: Éjfél előtt... — 0.10: Melis György hortobágyi népdalokat énekel. PETŐFI-RÁDIÓ : 6.50: Csárdások. — 14.00: Művészlemezek. — 14.40: Könnyű zene nagyzenckarra. — 15.20: Három a tánc... — 16.20: Gyermekkorom. Részlet Lev Tolsztoj életrajzi regényéből. — 16.40: A Fővárosi Népi Zenekar játszik. — 17.20: Ami a tervjelentés számai mögött van. — 17.40: Kamarazene. — 18.30: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. — 18.50: Részletek Wagner „Tristan és Isolda“ című operájából. — 19.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.00: A Munka Vörös Zászló érdemrenddel kitüntetett Állami Népi Együttes Bartók- és Kodály-müveket énekel. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Népszerű szovjet operettekből. — 21.20: Orvosi tanácsok: Elsősegélynyújtás gomba- és ételmérgezés esetén. — 21.30: 900 millió ... —• 22.00: Népzene. — 22.30: A Moszkvai Rádió zenekara játszik. CSÜTÖRTÖK, JULIUS 7. KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Zenekari hangverseny. — 10.10: Nagy népi zenekarok műsorából. — 10.50: Szimfonikus táncok. — 11.30: A becsületes Gyuri története. — 12.10: Operarészletek. — 13.00: Isnveretterjesztő előadás. — 13.20: Mai operettekből. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 15.10: A Gyermekrádió zenés műsora. — 15.25: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 15.55: Csehszlovák fúvószene — 16.15: Kritikusok fóruma. — 16.41: Szív küldi szívnek szívesen. — 17.10: Válaszolunk hallgatóinknak.— 17.25: Egy falu — egy nóta. — 17.55: Pillantás a nagyvilágba. — 18.00: Nyári táborban. — 18.20: Operarészletek. — 19.02: Ifjú Figyelő. — 19.30: Tánczene. — 20.20: Könnyű zene. — 20.28: Verdi: Rigoletto. Opera három felvonásban. — 22.45: A könnyű zene kedvelőinek. — 0.10: Népdalok. PETőFI-RÁDIó : 6.50: Uttörőkóru- sok énekelnek. — 14.00: Zenekari muzsika. — 14.40: Ifj. Magyari Imre és zenekara játszik. — 15.10: A. Zsa- rov versei. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Szórakoztató zene. — 16.30: B’iatalok zenei újságja. — 17.25: Lengyel népi muzsika. — 17.45: Ahol -az acélos magyar búza terem. — 18.00: Kamarazene. — 18.35: Uj bocskor. Sütő András elbeszélése. — 19.08: Filmzene. — 19.30: Szovjet köztársaságok zenéje. — 20.10: Holland kamarakórus énekel. — 20.40: Az ónódi vásár. — 21.00: Tánczene. — 21.30: Sporthíradó. — 21.50: Pipkov: Kantáta a barátságról. — 21.55: Szórakoztató zene. PÉNTEK, JULIUS 8. KOSSUTH-RADIó: 8.30: Vidéki népi zenekarok műsorából. — 9.00: Tömegdalok. — 10.10: László Margit énekel. — 10.30: A kisiskolások műsora. — 11.00: Nők negyedórája. — 11.20: Filmzene. — 11.30: Rossini operáiból. — 12.10: Verbunkosok, népdalok, csárdások. — 13.00: Tánczene. — 14.15: Spanyol és francia népdalok. — 14.40: Mozart müveiből. — 15.10: Kőműves Imre és Kemény György írásai. — 16.00: Ifjúsági műsor. — 16.20: Fiatalok sporthíradója. — 16.40: Reményi Vera zongorázik. — 17.10: Hogyan ismerjük meg az anyag szerkezetét. — 17.30r Szív küldi szívnek szívesen. — 18.00: Természeti kincseink nyomában. Előadás. — 18.25: Magyar népi muzsika. — 19.02: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 19.15: Jó munkáért — szép muzsikát! — 20.20: Tessék választani!... — 20.25: A Magyar Rádió Szimfónikus zenekarának hangversenye. — 21.35: Sporthíradó. — 22.15: Tíz perc külpolitika. — 22.05: Táncoló oillentyűk. — 22.50: Versek. — 23.00: Mesélő muzsika. — 23.37: Könnyű zene. — 0.10: Virágénekek. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Josef Strauss: Falusi fecskék. — 14.00: Magyar és orosz operarészletek. — 14.50: Népi kórusok, népi táncok. — 15.30: Kamarazene. — 16.00: Szenűlay László és zenekara játszik. — 16.40: Zenekari muzsika. — 17.30: Rabigában. Részlet I. Vazov regényéből. — 18.00: Híres vonósnégyesek. — 18.18: Bertha: Palotás. — 18.30: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.00: A Csehszlovák és Német Állami Népi Együttes műsora. — 19 23: A szocialista iparosítás a Kínai Nép- köztársaságban. — 19.38: Az aratás. Nyikolajeva és Radzinszkij ,,Nagy hullám.>( című színmüvének rádióváltozata. —- 21.00: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 21.30: Ope- rettrészletek. — 22.10: Operarészletek. SZOMBAT, JULIUS 9. KOSSUTH-RÁDIó: 8.30: Táncok fúvószenekarral. — 8.50: Operettmuzsika. — 10.10: Zenekari hangverseny. — 10.58: Kamarazene. — 11.30: A közös munka előnyei a termelőszövetkezetben. Előadás. — 11.40: Népdalkórusok. —12.10: Zenés hétvége. — 13.00: Én vagyok a hibás. Elbeszélés. — 13.20: Toki Horváth Gyula, a népművészet mestere és zenekara játszik. — 13.40: Magyar fúvósegyüttesek műsorából. — 34.15: Könnyű zene. — 15.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 15.40: Ismeret- terjesztő előadás. — 16.00: Könyv, muzsika, színház. — 16.55: Jahn: Román rapszódia. — 17.10: KodáJy: Magyar népzene. — 17.35: Kapr: Szerenád. — 17.40: Válaszolunk hallgatóinknak. — 18.00: Tánczene. — 18.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 19.06: Utón és útfélen. — 19.10: Zenés esték Budapesten... — 20.20: Tarka-barka. — 22.15: Tánc éjfélig. — 0.10: Csárdások. PETőFI-RÁDIó: 6.50: Operett- és filmdalok. — 14.00: Operettrészletek. — 15.00: Pápa műemlékei. — 15.20: Az opera mindenkié. — 16.20: Tánczene. — 17.05: Az elveszett fiúk. — 17.30: Kamarazene. — 18.00: „Hogy mi ne legyünk német gyarmat...!“ — 18.30: Híres előadó- művészek műsorából. — 19.00: Külpolitikai kalauz. — 19.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 19.45: örmény- ország éneke. — 20.00: Lassus- és Morley-madrigálok. — 20.20: Sporthíradó. — 20.40: Népszerű operahangverseny. — 21.20: Magyar nóták. — 22.00: Zenekari hangverseny. VASÁRNAP, JULIUS 10. KOSSUTH-RÁDIó: 8.10: Egy falu — egy nóta. — 8.55: Fotoamatőrük öt perce. — 9.00: Uj Zenei Újság. — 10.00: Vasárnapi levél. — 10.10: Csinn-bumm. — 11.00: Zenés vasárnap délelőtt. — 12.15: Jó ebédhez szól a nóta. — 13.00: Jó munkáért — szép muzsikát. -— 14.15: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara játszik. — 15.30: Egy hét a külpolitikában. — 15.45: Szív küldi szívnek szívesen. — 16.15: Irodalmi műsor. — 16.45: Hanglemezek. — 17.15: Könnyű zene. — 17.40: Kincses Kalendárium. — 18.40: Tánczene. — 19.20: Az épülő kommunizmus nagy országában. — 20.20: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 20.55 : Arcképcsarnok. — 21.30: A vasárnap sportja. Totó-r.iírek. — 22.10: Klasszikus operettek. — 23.00: Zenekari hangverseny. — 0.10: Hangszerszólók. PETőFI-RÁDIó: 8.00: Fúvószene a baráti rádiók műsorából. — 9.00: Színes magyar muzsika. — 9.30: Miska bácsi lemezesládája. —• 10.10: Szív küldi szívnek szívesen. — 11.00: Vezényel: Toscanini. — 12.30: Világiro- dalom humora. — 13.00: Művésziemé- zek. — 14.00: Kacsóh Pongrác: János vitéz. — 15.00: Hol tart a mai technika? — 15.20: Népdalok és dalok az aratásról. — 16.00: „Bemutatták a Berlini Operaházban.“. — 17.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 18.00: Délutáni hangverseny. — 18.35: Emlékkönyv.■■— 18.55: Wieniawski müveiből. — 19.30: Víg muzsika, vidám nóta. — 20.20: A „Tartós békéért, népi demokráciáért' című lap ismertetése. — 20.35: Tánczene. — 21.30: Népek dalai. — 22.C0: Zenekari hangverseny. (A Rádió igazgatósága a műsorváltoztatás jogát fenntartja.)