Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)

1955-07-31 / 179. szám

HATÉVES ALKOTMÁNYUNK FÉNYÉNÉL

A mi törvényeink nem maradnak papíron

»A Magyar Népköztársaság biztosítja polgárai számára a munkához, a pihenéshez és üdüléshez való jogot.«

Az egyszerű emberek millióinak joga volt a múltban munka nélkül kóborolni, de ahhoz már nem, hogy a családjuk lét- fenntartását biztosítsák. A keserves nélkülözések évtizede ma már a múlté, mert tíz év óta a nép lett az ország igazi gazdája. A dolgozók élete szebb és jobb, mint valaha is volt. A munkához, pihenéshez és az üdüléshez való jogot a mi alkotmányunk törvényesíti is. S a mi törvényeink nem maradnak papíron, hanem az életben valósulnak meg.

Hat éve dolgozom a Kecskeméti Gépgyárban, és nap, mint nap tapasztalom, hogy nálunk legfőbb érték a dolgozó ember. A gyár munkásvezetői nemcsak arról gondoskodnak, hogy a terv teljesítve legyen, hanem a tervet teljesítő emberekről sem feledkeznek meg. A tisztitómühely ma már elég korszerűen gépesítve van. A felszabadulas előtt csak egy kamrában történt az öntvények tisztítása, ahol a portól szinte egymást sem látták az emberek. Ma már porelszívó-berendezések biztosítják az egészségvédelmet. Kapunk védőételt, munkaruhát, bőrkötényt, védőszemüveget.

A gyár régi dolgozói sokat tudnak mesélni arról, hogy mit »kapták« a tőkésektől. Kaptak gyertyát — saját pénzükön, — hogy hajnalban dolgozhassanak, mert különben a keresetük még kenyérre sem lett volna elég, és felmondólevelet, szidalmazást, nélkülözést...

Üdülésről a gyár dolgozói csak álmodoztak. Most pedig mi pihenünk, szórakozunk a balatonmenti üdülőkben. Mi vesszük igénybe a könyvtárakat, az olvasótermeket. Az idén több dolgozó társammal együtt a balatonlellei SZOT-üdülőben töltöttem két heti szabadságomat. Soha nem tudom elfelejteni a boldog üdülés örömeit.

Naponta négyszer étkeztünk, s sokat szórakoztunk. Teljesen kipihenve tértem vissza, s most pedig az alkotmány tiszteletének évfordulójára tett vállalásom teljesítésén dolgozom a gépek mellett.

Szabó József, Kecskeméti Gépgyár.

A Ml KIS CSALÁDUNK

Az ország ga

Igyi rabótáty v zavógye!

Az első szovjet katona szájából hallotta, ëzt a mondatot Eszik János. Ennek már tíz éve. Akkor Monostoron volt cseléd, egy kulákmál. Nem értette, mit jelenthet ez a mondat magyarul. De magában ezerszer elismételte. Az egyik szomszéd ott Monostoron, aki az első világháború alkalmával Oroszországban esett fogságba, megfejtette neki egyszer. — Ez annyit jelent magyarul, hogy: Menj az üzembe dolgozni.

Eszik János meghökkent erre. — Üzembe? Hát mit tudna ő ott csinálni? Hat éves kora óta testvéreivel, hatodmagával nagygazdánál szolgál, cselédek.

Valahogy a kulák is megtudta, hogy mire biztatta őt a szovjet katona s elkezdte gúnyosan heccelni Jánost.

— Eridj csak, majd legalább megtudod, mi az élet! Nemcsak a ruha, a bőröd is leszakad!

Jaj, de fájtak ezek a szavak Eszik Jánosnak. Kifakadt belőle az elkeseredés, a megaláztatás, a cselédélet minden keserve és életében először, ellenszegült a kuláknak.

— Azért is elmegyek! — vágta a szeme közé.

Otthagyta a kulákot, ment egyenest Pestre, a MÁVAG-ba. Az új környezet eleinte nagyon szokatlan volt; nem kellett éjfél után keltőkor kelni ós éjszaka 11—12 óráig dolgozni. De a kellemest az ember gyorsan megszokja. Lassan megismerkedett az üzemmel és a lakatcs- szerelői munkával is. Egy évre rá a postás mái- olyan levéllel kopogtatott be Félegyházán a szüleihez, amelyben az állt: Kedves Szüleim, szakmunkás vagyok, lakatos.

Hej, volt nagy öröm a családban. — Biztos kenyér van Jancsi kezében, — örvendeztek a szülők.

Aztán múltak az évek, jött a három-, meg az ötéves terv. — Eközben Félegyházán felépült a Bányászati Berendezések Gyára. Az új gyár Eszik Jánost is hazacsalta. Egy ideig mint előrajzoló dolgozott, később pedig csoportvezető lett. A jó szakmai ismeret, meg a szorgalom úgy határoztak, hogy még nagyobb érdemmel tüntetik ki gazdájukat. így lett Eszik elvtársból a nehéz vasszerkezeti részleg művezetője. Most négy csoportnak, azaz ötvenöt embernek a mű- ————-------z d á j a

szaki irányítója. Két évvel ezelőtt pedig még nagyobb kitüntetésben részesült. Kinyitotta előtte a kapuját a párt és Eszik János odaállt azok közé, akiket úgy hívnak: a munkásosztály élcsapata.

Ennek láttán á szomszédok, meg az irányítása alatt dolgozó munkások elhatározták, hogy tanácstagnak jelölik. A választáskor rá is adták a szavazatukat. A tanács munkájában is épp olyan, mint a gyárban. Választói két szóval szokták jellemezni: rendes ember. Csendes is. A tettek jobban állnak neki, mint a szavak. Nyugodtan, megfontoltan cselekszik. Választói és dolgozótársai nem csalódtak benne, rászolgált a nagy bizalomra.

így lett az egykori kulákcse- lédből — ember. Ma szakmunkás és tanácstag: az ország gazdája.

Sokat gondolt már arra, milyen jó lenne megtudni annak a szovjet katonának a nevét, aki egy mondattal megmutatta neki, melyik út vezet az emberi élethez. De csak mindig abba kell belenyugodnia: egy a felszabadítók közül.

(e—s)

ÚJÍTÁS SZÜLETIK

»A Magyar Népköztársaság védi a házasság és a család intézményét és különös gondot fordít az ifjúság fejlődésére és nevelésére.«

Bizony még ma is összeszorul a szivem, ha a múltra, a harmincas évek nyomorúságára gondolunk. Férjem szobafestő- segéd volt, de sajnos, keresetére kis családunk nem mindig számíthatott. Nyaranta, meg hébe- hóba akadt munkája, de télen munka nélkül lézengett. Ilyenkor otthonunkba beköszöntött a nélkülözés, a lemondás. Előfordultak olyan hetek is, mikor egyetlen eledelünk a kukoricakása volt.

De még ennél is több keserűséget okozott nekünk, szülőknek az a ludat, hogy céltalannak, bizonytalannak láttuk négy kislányunk jövőjét.

1945-ben nemcsak egyszerűen megváltozott sok minden, hanem emberi életünkről jóformán csak ettől kezdve beszélhetünk. Nekünk, szülőknek kimondhatatlan öröm volt látnunk, hogy a mi kislányaink előtt is megnyíltak a tanulás kapui. Ilona lányom élmunkás lett a Barneválban, majd a

Vörös Akadémiára került. Ott tanult és most az Állami Ellenőrző Központban dolgozik. Jelenleg egyetemre jár és ha kérdezem, miért? ő nagy büszkén csak ennyit mond: ->Ö, anyukám, ma mindenki fejlődik.«

A mi kis családunk is a fejlődés útját járja. Franciska lányom személyzeti osztályvezető az egyik kecskeméti vállalatnál. Mária, sztahanovista az Eizett Lakatárugyárban, Budapesten. A legkisebbik, Irénke, pedig gimnáziumba jár.

S amit a végére hagytam, idős családanya létemre, én is fejlődök. Áprilisban .sztahanovista lettem és azóta is teljesítem a feltételeket. Az Alföldi Kecskeméti Konzervgyárat, a munkahelyemet úgy tekintem, mint második otthonomat. A gyárbeli »családomat«, brigádom fiataljait úgy nevelem, mint ahogy kislányaimat neveltem.

Mi szülők, most végtelenül boldogok vagyunk. Nincsen nálunk boldogabb család, mikor lányaim férjestől eljönnek hozzánk, körülfognak bennünket és elhalmoznak szeretetükkel.

Keserű Istvánná, Alföldi Kecskeméti Konzervgyár.->A dolgozók munkájukkal, munkaversenyben való részvételükkel, a munka- fegyelem fokozásával és a munkamódszerek tökéletesítésével a szocialista építés ügyét szolgálják.«

*

Kopogtattak a Kecskeméti Kinizsi Konzervgyár pártirodájának ajtaján. Kis idő múlva egy hosszútermetű, soványarcú ember belép s egyenesen Illés elvtársnőhöz megy. Ügy látszik, nagyon sietős a dolga, mert az üdvözlés után már kezdi is mondókáját Kotier Károly.

— Elvtársnő, szeretnék egy újító-brigádot, alakítani.

Másnap aztán Koller Károly közölte tervét Dúló Imrével, Ferkó Istvánnal meg Szabó Józsi bácsival, az üzem ügyeskezű esz- tergálycsával.

Két nap múlva, munkaidő után, a kis műhelyben a négy ember már egy kiterített papírlap fölé hajolt. Szabó Józsi bácsi felerrlélte tekintetét, majd ezt mondta’: — Nem jók a kockázógép kései. Ha Így maradna,

r

a répak’ockák rombuszalakúak lennének. Ez pedig nem jó.

Megindult a vita. Az egyik is, a másik is mondott valami életrevalót. Végül is kisütötték: Józsi bácsinak igaza van.

— Hát, akkor holnap meglátogatjuk a főmérnök elvtársat.

Ügyis lett. Veres József, főmérnök elvtárs, már várta a brigád tagjait. Apróra megbeszélték, mit kéne elhagyni, vagy korszerűsíteni a gép tervén.

Két óra múlva a brigád tagjai a biztos siker tudatában kezet szorítottak a főmérnökkel s hazafelé igyekeztek. Veres József főmérnök útravalóúl csak annyit ázólt:

— Ügyes kis szerkezet. Műszakilag azonban még alaposan meg kell vizsgáim.

A brigád tagjai pedig, Köller Károly vezetésével, július 17-én elkészítették a géptípus második rajzát.

— Mi az előnye a gépnek? — kéi'dezzük Köller elvtárstól a paradicsom üzemben.

— Felmenti a fárasztó fizikai munka alól az aszonyokat és

^meggyorsítja a munkát. A gép * naponta három-négy vagon répát tud kockázni. Egyidejűleg a nulladékot is csökkenti.

— Bár csak hozzákezdhetnénk már a kivitelezéshez, az lenne a legjobb, — veti közbe a szót Szabó Józsi bácsi türelmetlenül.

Közben Veres főmérnök elvtárs is arra vetődött s " tőle is érdeklődtek: — Mikor készül ej az új gép?

— Egy-két részét módosítani kell. Nem tisztáztuk a kés vastagságát, s az etető garat fekvését is meg kell változtatni. Egyébként a terv jó, jobb, mint Katona Karcsié, akinek nemrég hasonló javaslata volt. A brigád terve alapján készülő gép nagyobb kapacitású s ez igen fontos. Ha sikerül, akkor Svájcba az idén jóval több finomfőzeléket küldünk, mint ahogy terveztük.

— Az volna a legjobb — vélekednek a brigád tagjai ismét, ha már most hozzá lehetne kezdeni az elkészítéséhez.

Valóban igazuk van. Nincs miért várakozni, mert a gépre igen nagy szükség van.

Bizonyára így vélekedik a* üzemi pártszervezet vezetősége is

VISSZAEMLE

j4 csendes nyári délután aranyszínű napsugarai álszűrődnek a folyosó ablaküvegén és megcsillannak Kapás Ferenc bácsi ezüstfehér haján, aki karosszékében ülve valami régi nyomdász-szakkönyvet böngész.

Hej, de régen is volt az, amikor annak a könyvnek a betűit szedték! Még a múlt század utolsó éveiben lehetett, akkor, amikor Kapás bácsi nyomdász- tanoncnak állt Kecskeméten, Sziládi László nyomdájába. Bizony annak már 61 éve is elmúlt. Szép idő, s ebből Kapás bácsi 56 évet dolgozott, mint szedő. Sok nyomdába betette a lábát ez idő alatt, de sehol sem élezte biztonságos helyen magát. MindÁg volt ok arra, hogy a nyomdatulajdonos még a legjobb munkását is elbocsássa.

Æ lehetetlen életmód abban az időben sokszor föl- háboritotta a szegény nyomdászokat. Bár nem volt valami nagy »ajánló levél« újatházni a tőkéssel, de a kényszerűség, meg a szükség állandóan csattogtatta a fogát. így történt 1923-ban is, amikor sztrájkba léptek a kecskeméti nyomdászok. Magasabb bért követeltek, hogy nagyobb tegyen a kenyér. Akkor Kávás

Ferenc a »Hungária« nyomdában dolgozott. A nyomda vezetője, Blank Artúr hallani sem akart a fizetésemelésről, pedig csak 10 százalékot. kértek a nyomdászok.

— Hátha nem emel, nem dolgozunk — határoztak és több, mint egy éven keresztül sztrájkoltak. Éheztek, nélkülöztek, — de sztrájkoltak.

BJj ányszor megtörtént az is, ■“-* hogy a szedők nem voltak hajlandók kiszedni azt a kéziratot, amelyben a szerkesztő gyalázta a munkásokat. Olyankor a nyomdászok csak ösize- néztek és visszaadlak a papírt. Megmondták nyíltan: gyalázatos dologra a nyomdai munkás nem kapható! A 'szerkesztő pedig, mi mást tehetett, mint mérgében jól meglépte a tulajdon haját és átírta a cikket. Akkor aztán kiszedték.

ügy kelleti akkor cselekedni, ahogyan Kapás Ferenc bácr.ick cselekedtek. Kitartó és szívós osztályharcukkal a munkásak, a nyomdászok becsületéi írták, a történelem lapjaira. És annak minden betűjén egy-cgy harcos munkás nevelkedett. Á mai fiatal nyomdászok, a. Bács-Kiskun- megyel Nyomda Vállalat dol- uozíYl ezért szerelik most a,iyK

nyira Kapás Ferencet, ezért tisztelik. Apjuknak, mesterüknek vallják nemcsak a munkában, hanem a harcban is.

üzdelmes. volt a harc — de megérte. Becsületes ember másként soha nem is tudott volna cselekedni, csak úgy, mint Kapás Ferenc cselekedett.

Pár nappal ezelőtt, 76 éves ősz fejjel, a tiszta szerény családi hajlékban aranylakodalmát ülte a Kapás-család. Az ünnepen újra felsorakoztak az emlékek, az ötven együtt töltött év felejthetetlen emlékei. Kapás bácsi szemeiből kicsordultak ■ az örömkönnyek. Még arra az aranyéremre iii jutott egy csepp, amit 1948-ban kapott, s amelyet úgy hívnak: a Magyar Népköztársaság Érdemérem arany fokozata.

4 küzdelmes, nehéz évek után most ’nyugalom, boldogság es megelégedés lakik a kecskeméti Borz utcai kislakásban. Nyugdíjas munkásember él ott, aranyéremmel kitüntetett munkás, kommunista, izzig-vérig becsületes ember, akit államunk és népünk megbecsülése úgy övez körül, mint ahogyan körülfonják ezüstfehér haját a folyosó ablaküvegén átszűrűdő aranyszínű napsugarak,

Sárkány Jánosból jó szakmunkás lesz

Üresek a jlélegyházi gyárak gyakorlati tanműhelyei. Az ipari tanulók e*y része a Balaton mellett tölti gondtalan napjait, másik része meg a szüiői házban élvezi a vakáció örömeit. Persze, az iskolától nem szakadnak el ilyenkor sem, ki hogyan tudja, úgy tartja vele a kapcsolatot. Most jó alkalom van erre, hiszen a félegyházi Szántó Kovács János Ipari Tanulóiskola előtt íoiyosószerű csarnok épül, és a tanulók önkéntesen vállalkoztak arra, hogy társadalmi munkában mindegyikük segít egy napot a kőműveseknek.

Éppen ott emelgeti a malteros ládát Sárkány János, vasipari tanuló, aki most lesz másodéves. Könnyű ruhában, hajadonfővel, mezítláb, hol téglával, hol malterral szolgál a mestereknek. Nem mondja, de játszik rajta, hogy jobban szereti a lakatos szakmát a kőmüveskedésnél. Amikor jól ellátja anyaggal a kőműveseket, néhány percre bekukkantunk azokba a szekrényekbe, amelyekben a tanulók munkái vannak. Fűrészkeret, kalapács, körző, gyökvonó, olyan tökéletes szerszámok ezek, mint a mesteri remek. Jancsi is nagybüszkén mutatja az ő készítményeit. Látszik rajtuk, féltő gondossággal készültek.

Mire visszaérünk, elfogy a tégla. A fiú neklgyürkőzik, fél perc, s már újra dolgoznak a kőművesek. Pihenő alatt még egy-két dolog kiderül, ami arra következtet, hogy Sárkány Jánosból jó szakmunkás lesz. Olyan tervei vannak — többek között —, hogy a versenyzászlót nem adja ki a kezéből. — Mert az úgy van, —■ veti rám szemeit a fiú —, hogy a tanulónorma legjobb teljesítőjéhez kerül hónap utolján a zászló. Ö már négy hónapja őrzi egyfolytában.

; — Nincs még a világon olyan jó szakma, mint a lakatos, —

lelkendezik a fiú. Büszkén mondja, hogy kéthetes kiránduláson jártak az ország északi részén, ellátogattak több bányába ö? üzembe és ott látták azokat a gépeket is dolgozni, amelyeket az ő gyáruk készített,