Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. július (10. évfolyam, 153-179. szám)
1955-07-28 / 176. szám
) ■* Ez történt a nagyvilágban PEKING. Tokiói sajtójelentések szerint a japán alsóház Július 25-én elvetette a Nemzetbiztonsági (Tanács vezetője ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt. A bizalmatlansági indítvány ellen a felfegyverzés mellett állástfoglaló konzervatív pártok szavaztak. Az indítványt a bal- és jobboldali szocialista pártok közösen terjesztették elő. Az indítvány ellen 223-an, mellette 132-en szavaztak. ÚJDELHI. Jüan Csunghsziennek, a Kínai Népköztársaság indiai nagykövetének vezetésével július i'5-én Katmanduba érkezeit a Kínai Népköztársaság küldöttsége, amely tárgyalásokat folytat majd a nepáli kormánnyal a Kínai Népköztársaság és a Nepáli Királyság között létesítendő diplomáciai kapcsolatokról. LONDON. Július 25-én I. A. Benyegyiktov, a Szovjetunió szüvhozügyi minisztere, a szovjet mezőgazdasági szakértő küldöttség vezetője és J. A. Malik, a Szovjetunió . nagy- brilanniai nagykövete, viszonozta D. Heuthcoate-Amory angol földművelés-, közellátás- és halászatügyi miniszter ebédmeghí- vfisát. Az ebéden angol részről Heuthcoate-Amory, Anthony Nutting külügyi állammínisztef, Bari Saint Aldwyn, a földművelés-. közellátás és halászatügyi minisztérium államtitkára és mások vettek részt. ROMA. Rodolfo Morandi szenátor, az Olasz Szocialista Párt főtitkárhelyettese kedden reggel Milánóban, két súlyos műtét után ötvenhárom éves korában meghall. Morandi az olasz munkásmozgalom élvonalbeli harcosa volt. BERLIN. Mint az AON hír- ügynökség közli a Nyugat-Né- nietországban lévő Griesheimi repülőtéren (Darmstadt közelében) hatalmas robbanás történt a hetedik amerikai hadsereg benzinraktárában. A robbanás következtében 800.000 liter üzemanyag semmisült meg. Az áldozatokról nem adtak közleményt. BERLIN. Bonni kormánykörök a négyhatalmi értekezlet világszerte örömmel és megkönnyebbüléssel fogadon eredményes befejezése után is folytatják provokatív újrafelfegyverzési mesterkedéseiket. A bonni hadügyminisztérium hat katonai körzetre osztotta Nyugat-Németor- szág területét. A körzeti parancsnokokat széles jogkörrel és végrehajtó hatalommal ruházzák fel. A katonai körzetek központjai: Kiel, Hannover, Düsseldorf, Stuttgart, München és Wiesbaden. Blank hadügyminiszter az önkéntes toborzási törvény alapján kinevezte az első hat nyugatnémet tisztet, akik július 27-től az északatlanti haderő főparancsnokságánál teljesítenek majd szolgálatot. Ezek Heuser, Bayer és Platow ezredesek, továbbá Busch, Hökelheim és Schweidt alezredesek. NEW-YORK. Mint az Associated Press washingtoni tudósítója közli, John Foster Dulles külügyminiszter sajtóértekezleten adott nyilatkozatában »lényegében ismétli Eisenhower elnök tegnapi nyilatkozatát«. Dullct érintve az augusztus l-én kezdődő kínai- amerikai tárgyalások kérdését, kijelentette, hogy az Egyesült Államok tisztázni szándékozik, hozzájárul-e Kína a tűzszünethez Formóza térségében. Dulles hozzáfűzte, hogy az amerikai képviselő Cenfben hajlandó lasz megvitatni bármely kérdést, amelyet Kína felvet és amely közvetlenül érinti a Kína és az Egyesült Államok közti kapcsolatokat. LONDON. A szovjet—japán tárgyalásokról a következő közös nyilatkozatot közölték Londonban: A július 28-i ülésen további eszmecsere folyt J. A. Malik, a Szovjetunió képviselője és Su- micsi Macumoto, Japán képviselője között a szovjet—japán kapcsolatok normalizálásának kérdésében. A következő ülést augusztus 2-ra tűzték ki. RANGUN. U. Nu, Burma miniszterelnöke július 26-án sajtó- értekezleten kijelentette, hogy szándékában van ebben az évben látogatást tenni a Szovjetunióban. LONDON. A Reuter Iroda tokiói tudósítójának közlése szerint Hatojama japán miniszterelnök július 26-án a japán parlament felsőházának külügyi bizottságában ismét megerősítette, hogy tető alá akarja juttatni Japán és a Szovjetunió kapcsolatainak normalizálását. Mint a közlemény rámutat, Hatojama kijelentette, »nem tágít addig, míg csak a japán—szovjet tárgyalásokat siker nem koronázza« és hozzáfűzte, hogy »szilárd szándéka a megegyezés elérése.« Hatojama hangsúlyozta, hogy mindkét fél »a kölcsönös megbeszélés, szuverénitás és egymás belügyeibe való be nem avatkozás elvei alapján folytatja a tárgyalásokat.« BERLIN. A Freies Volk vezércikkében rámutat, hogy a Németország Kommunista Pártja ellen Karlsruheban folytatott terrorper nem más. mint a hidegháború egyik németországi mozzanata. A kerlrrubei boszorkányper a népek és országok mcgbókülése és a németek cgymáskőzötíi megegyezése ellen irányul. A négy kormányfő genfi értekezlete a külügyminiszterek számára kidolgozott utasításaiban kijelentette, hogy Németország újraegyesítését szabad választások útján, a német nép nemzeti érdekeinek és az európai biztonság érdekeinek megfelelően kell megvalósítani. Ez azt követeli, hogy Németországban is végetvessenek a hidegháborúnak, haladéktalanul szüntessék meg a Kommu- nisía Párt elleni terrorpert. — (MTI) A NEMZETKÖZI ÉLET JEGYZETEI Munkanélküliség Kanadában A Nemzetközi Munkaügyi szervezet legutóbbi közgyűlésén a kanadai szakszervezetek egyik vezetője kijelentette, hogy 1954- ben a kanadai munkanélküliség a háború utáni időszak legmagasabb szintjét érte el. A szakszervezeti vezetők . beismerése szerint nem jobb a helyzet az idén sem. Az év első hónapjaiban több, mint 600.000 ember volt munka nélkül. Az egyes iparágakban a munkások CU—90 százalékát elbocsátották. A kanadai haladó sajtó számos tényt és adatot közöl arról, hogy milyen nyomorúságos helyzetben vannak a munkanélküliek. Gyakran előfordulnak olyan esetek, hogy egyes emberek, akik munkakeresés során elveszítették reményüket, igyekeznek böitönbe kerülni, hogy kenyérhez és telő alá jussanak. A kanadai haladó sajtó azonban azt is közli, hogy mi az állandóan növekvő munkanélküliség fő oka. Egyhangúlag megállapítják, hogy az Egyesült Államok imperialistáinak gazdasági terjeszkedése. Az amerikai monopolisták ellenőrzik Kanada kivitelét és behozatalát. Az amerikai tőkebefektetések Kanadában túllépik a 9 milliárd dollárt. Az Egyesült Államok monopóliumai fékezik a kanadai feldolgozó ipar termelését, ennek következtében sok kanadai üzem bezárja kapuját, a dolgozók tízezrei pedig munka nélkül maradnak. Nemrég Ontario államban tízezer textilmunkasnő Került az utcára azért, mert -öbbmillió méter amerikai textil- nnyagot dobtak a piacra. Ilyen körülmények közölt a kanadai Munkások egyre gyakrabban kénytelenek sztrájkhoz folyamodni, hogy megvédjék létérdekeiket. £ho! kötéllel fogják a katonákat Az amerikai imperialisták megparancsolták a liszinmanis- táknak, hogy még ebben az évben állítsanak fel tíz új tartalékos r hadosztályt. Ehhez újabb pénzösszegük szükségesek, a dgi-koreui katonai költségvetést azonban már így is a végsőkig túlterheltek: közvetlen katonai célokra fordítják a költségvetés több, mint 70 százalékát. A parasztokról már nem tudnak újabb bőrt lenyúzni, s máris 1 milliónál több paraszt kényszerült arra, hogy oihagyja a földjét. A liszinmanisták a végső eszközhöz .folyamodva elhatározták, hogy a katonai költségvetés kiegészítése céljából elárverezik több, mint 150 iskola épületét és vagyonát. Az elárverezésnek az is a célja, hogy a diákokat katonáknak kényszerítsék. De a dél-koreai Ifjúság minden áron igyekszik elkerülni a bevonulást. Erre a hatóságok úgy válaszolnak, hogy azokat a diákokat is behívjak, a hadseregbe, akik túllépték az »iskolaköteles kort«, vagy »nem értek el megfelelő tanulmányi eredményt«. Más szavakkal ez azt jelenti, hogy minden egyetemi hallgató köteles katonai egyenruhát ölteni. De találtak módot, hogy az engedetlen fiatalokat is katonai szolgálatra kényszerítsék. Elhatározták, hogy amennyiben a rábeszélés, az ígérgetés és a parancs nem használ, hajtóvadászattal szedik össze a fiatalokat. E célból »razzia-osztagokat« szerveztek, amelyeknek az a feladatuk, hogy mindenkit letartóztassanak, aki nem tesz eleget a katonai behívásnak. A »nemzetvédelmi« minisztérium hangzatos nevet adotL az embervadászatnak: »a hadkötelezettséget megtagadó személyek ellenőrzésének hónapja«. A hajtóvadá- szat hónapja már megkezdődött. A városokban és a falvakban cirkálnak »a razzia-osztagok«. Letartóztatják és erőszakkal a toborzó-irudákba viszik a fiatalokat. -Az az osztagparancsnolc, aki a legtöbb katonaszökevényt vadássza össze, magas pénzjutalomban és elismerő oklevélben részesül. ßz „érsmeíós világbajnoka“ Súlyos következményekhez vezetett Chilében az amerikai részvénytársaságok gazdálkodása. Ezek valóságos gazdasági blokád alá vették ezt az országot. Többek között akadályozzák az ország szabad rézkereskedelmót. Ennek következtében a rázol- vasztóipar termelése 450.009 tonnáról 300.000 tonnára csökkent. A réz áráhak csökkenése az amerikai piacokon odavezetett, hogy Chile valuta-tartaléka felére csökkent. A.z amerikai imperialisták a helyzet javítására a chilei kormánynak a dolgozók életszínvonalának csökkentését és amerikai részvénytársaság részére még több engedmény megadását javasolták. A jelenlegi chilei kormány kiharcolta »az áremelés világbajnokának« címét. Ez év januárjától áprilisig »csak« 24 százalékkal emelkedtek a lét- fenntartási költségek. Az infláció növekedése tekintetében Chile a második helyet foglalja el a világon. Az ország előtt álló problémák megoldása, a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítése helyett azonban a kormány továbbra is amerikabarát politikát, a washingtoni monopóliumainak politikáját folytatja. Berlin lakossága a kedd esti nagygyűlésről üdvözletét küldött a Szovjetunió népeinek BERLIN. (MTI) A berlini Marx Engels téren kedden este', lezajlott hatalmas tömeggyűlés részvevői a Német Nemzeti Fiont.1 Országos Tanácsának javaslatára egyhangúlag meghozott határozattal a következő üdvözletét küldték a Szovjetunió népeinek: »Németország fővárosának lakossága, amelynek körében' e napokban Bulganyin és Hruscsov kiváló szovjet államférfiak időznek, testvéri szeretettel üdvözli a Szovjetunió népeit. A nagy, békcszerető Szovjetunió képviselői Genfben jelentős eredményt vívtak ki a népek megegyezésének, Európa és az egész világ békéjének javara. A népek tudják, hogy valamennyi nemzetközi kérdést békés úton lehet és kelt megoldani. A genfi értekezlet' nyilvánvalóvá leit, hogy Németország újraegyesítése a szuverén Német Demokratikus Köztársaság, valamint a Német Szövetségi' Köztársaság tevékeny közreműködése nélkül nem valósulhat meg. Ezért legfontosabb feladatunknak tekintjük, hogy a német nép nemzeti vágyánaki teljesülése érdekében mindent megtegyünk a két állam közötti közeledés előmozdítására. Közös tárgyaloasz« tálhoz akarjuk ültetni a keleti és nyugati németek képviselőit, hogy rekesszék ki a Nyügat-Németországban működő, a békét fenyegető militarista és imperialista erőket és ezzel nyissák meg a Németország békés egyesítéséhez vezető utat. A német nép a béke megszilárdítására, az európai kollektív biztonság és az egységes, békeszerető, demokratikus Németország megteremtésére irányuló törekvéseinek megnyilatkozását látja a négyhatalmi értekezleten előterjesztett szovjet javaslatokban. Éljen Európa és az egész világ békéje! Éljen a német nép és a Szovjetunió népei közötti megbonthatatlan barátság!« (MTI) A YiT VARSÓ. (Uj-Kína) Július 25-én megérkezett Varsóba a kínai ifjúsági küldöttség. A küldöttség vezetői egy nappal előbb érkeztek meg repülőgépen Varsóba. A kínai fiatalokat Bruno Bernini, a Demokratikus . Ifjúsági Világszövetség elnöke és Stare- wicz, a fesztivál lengyel előkészítő bizottságának elnöke fogadta a pályaudvaron. A fesztivál nemzetközi előliírei készítő bizottsága és az Ifjúsági Világszövetség nevében Bemíni mondott üdvözlőbeszédet. * Július 26-án megérkezett Ina dia Ivüldötteinek 42 tagból álló első csoportja is. A lengyel ifjúság nevében H. Jaworska, a Lengyel Ifjúsági Szövetség központi bizottságának elnöke üdvözölte a vendégeket. (MTI) Áz angol saító a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok között augusztus 1-én kezdődő tárgyalásokról LONDON. (TASZSZ) Az angol sajtó bőven kommentálja azt a jelentést, amely szerint 1955 augusztus l-én nagyköveti színtű tárgyalások kezdődnek Genfben a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok képviselői között a hazájukba visz- szatérni száridékozó polgári- személyek hazatelepítéséről. Sok lap helyesiően fogadja ezt a közleményt és idézi az Angol Külügyminisztérium szóvivőjének a tárgyalásokat üdvözlő nyilatkozatát. Az angol lapok szemleírói remélik, hogy a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok képviselői között lezajló közvetlen tárgyalások hozzájárulnak majd a két ország közötti viszony rendezéséhez. A lapok megjegyzik, hogy bár a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok képviselőinek küszöbönálló találkozásával kapcsolatos előzetes tárgyalások a genfi értekezlettől függetlenül folytak, mégis, a nemzetközi feszültség Genf nyomán előállott enyhülése szükségképpen kedvez a' tárgyalásoknak. (MTI) Jugoszláv Üiafózásl bizottsági érkezett Budapestre Szerdán délelőtt jugoszláv hajózási szakemberekből álló bizottság érkezett Budapestre. A bizottság vezetője Gugics Iván, a Jugoszláv Állami Dunahajózá- si Vállalat igazgatója, tagjai: Petrasinovics Grabutin kereskedelmi osztályvezető, Hadnagyén Novák forgalmi osztályvezető és Bogoszavjevics Bogdan díjszabási csoportvezető. A jugoszláv hajózási szakembereket Bélay József, a MEHART vezérigazgatója fogadta a Nyugati-pályaudvaron. A bizottság néhány napig tartózkodik Magyarországon azoknak a hajózási tárgyalásoknak folytatására, amelyek ez év márciusában kezdődlek meg Belgrádban. (MTI) A Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának közleménye PÁRIZS. (MTI) A Francia Kommunista Pált Politikai Bizottsága közleményt adott ki a genfi értekezlettel kapcsolatban. A Genfben elért első eredmények — hangzik a közleményben: — a Szovjetunió — a szocializmus országa — állandó békepolitikájának, valamint a népek tevékeny akaratának köszönhetők. A közlemény ezután rámutat, hogy a kormányfők lefektette irányelvek csak akkor valósulhatnak meg, ha a népek nem csökkentik erőfeszítéseiket s nem hagyják illúziókba ringatni magukat. Ebben az értelemben Franciaország népének feladata és felelőssége óriási. — A francia dolgozóknak és hazafiaknak — folytatódik a közlemény — először is azt kell elérniök, hogy a kormány független francia politikát folytasson. Ennek kifejezésre keli jutnia egyfelől határozott kiállásban az európai kollektív biztonsági szerződés megkötése mellett, ami megkönnyítené a lefegyverzés gyors megvalósítását, ezt. a kezdeményezést a londoni és a párizsi egyezmények alkalmazása felfüggesztésének kellene kísérnie, ami lehetővé tenné Németország újraegyesítését olymódon, hogy ez az állam ne vegyen részt semmiféle katonai szövetségben; kifejezésre kell jutnia másfelől a Franciaországban lévő idegen katonai támaszpontok felszámolásában. — A francia dolgozóknak és hazafiaknak másodsorban támo- gatniok kell az ENSZ leszerelési albizottságénak munkálatait. — Harmadsorban követelni kell a francia kormánytól, hogy biztosítsa az 1954 júliusában Indó- kínával összefüggésben Genfben kötött megállapodások alkalmazását, kivált a vietnami választások haladéktalan előkészítését. Negyedsorban követelni kell, hogy a francia kormány ismerje el a Kínai Népköztársaságot, ennek Tajvanra vonatkozó jogait, valamint a Kínai Nép- köztársaság felvételét az ENSZ- be. — Ezekkel az akciókkal a francia nép elősegítheti a Genfben októberben összeülő külügyminiszteri értekezlet sikerét. (MTI) V