Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1955-03-19 / 66. szám
HALADÓ HAGYOMÁNYAINK A magyar nép viharos századából: a XVI. századból maradt reánk költészetünk egyik gyöngyszeme: a LV. zsoltár legszebb fordítása. E zsoltárfordítást kettős joggal vallhatjuk a magunkénak: kecskeméti ember volt az énekszerző, aki a XVI. század közepén népének minden keservét és reményét belezokogta énekébe és kecskeméti születésű a jelen század nagy muzsikusa: Kodály Zoltán is, kinek lelkét a Psalmus Hunga- ricus (magyar zsoltár) megírására ihlette ennek a századok ködében eltűnő magyar poétának az éneke. Századok ködében eltűnő poéta!... Igen, Végh Mihályról ma már igen keveset tudunk. Szinte szimbolikus értelművé válik előttünk az, ahogy a nevét a kor szokása szerint, énekének verseiben elrejtette, mintha maga is így rejtőzködnék el kutató szemeink elől: Michael Veg-keckemeti. Ebből csak az tűnik ki, hogy kecskeméti származású tudós poéta lehetett. Hogy vajon ő volt-e az a diák, kinek nevét ott találjuk az 1521-ben Krakkóban tanuló magyar diákok névsorában (Michael de Kectemety), hogy ő volt-e a főbíró, kiről egy 1564-ből való oklevelünk tanúskodik (Végh Mihály feő Biró), vagy ő lenne az első kecskeméti prédikátor, ahogy nevét az 1594-es városi jegyzőkönyv említi (Mihály uram az prédikátor), ezt eldönteni az eddig ismert adatok alapján nem lehet. Mégis meg kell említeni azt, hogy Kecskemét mindig a magáénak vallotta, akár főbíró, akár a prédikátor személyében látta az ének szerzőjét. Magáénak vallotta; erről beszél egy régi írásos emlékünk a református egyház anyakönyvében : egy a XVII. századbeli prédikátor, Selymes Jánostól származó bejegyzés: »Legyen azért a lelkipásztorok catalógusában a mint firmiter praesumálom (erősen gyanítom) első hazafia kecskeméti Végh Mihály, ki az ötvenedik dicséretet írta s emlékezetben hagyta...« Akik a bölcs főbírót gondolják az ének szerzőjének, azoknak álljon itt a kecskeméti református egyház levéltárában mai napig is féltett kincsként őrzött oklevél szövege, mely Végh Mihály békesség- és igazságszerető leikéből fakadt: »Mi kik vagyunk Kecskeméti esküt Bírák és polgárok pápista hitön valók, Tamás Orbán stb. és mind az pápista Körösz- tyénökkel egygyelömben, ad- jyuk tuttára mindönöknek ez mi levelünket kik láttyák és olvassák, hogy az minemű dolgunk volt az Luter Körösz- tyénökkel az öreg kö Templom felől, egyaránt igy egygyessöt- tünk meg, mind a Város képében, hogy az öreg kő Templomot nekünk engették. Hlyen módon, hogy miglen kétfelé le- izönk, és Valaki ő közülük Törvénnyel keresnéje az Templomot, annak ezör forint kötelét Vetöitünk egymás között, Annak fölötte más szörzésünk ez, hogy eddig való Szó beszéd ez két féle nép között. Szitok és egyéb egymáshoz Való szó, az mind letétetöt, hogy abból senki egymást ne kereshesse, se Törvénnyel se egyéb képpen, Ez szörzésnek és ez dolognak bizonyságára attuk ez mi levelünket, kit az Városa pecsétivcl m.eg erössitöttünk, Ez levél Kecskemétön költ Végh Mihály feő Bíró házánál, húsvétnap után való első Szerdán, Tizön egy óra koron Anno Domini 1564. (Pecsét) Hátlapon: Az Kecskemétiek között Való békesség az Templom felöli, Anno 1564.« A reformáció hódítása Kecskeméten is problematikussá tette a két felekezet egymás melletti életét és különösen a templom közös használata adott alkalmat »szóbeszédre, szitokra«, sőt összeütközésre is »a két féle nép között«. Valószínű, hogy nemcsak a közös ellenségtől, a töröktől való állandó rettegés, hanem Végh Mihály főbíró uramnak a bölcs szíve érlelte meg ezt az egyességet, melyet katholikus és lutheránus hiten lévők kötöttek a templom közös használata ügyében. Végh Mihály látta, hogy a közös ellenséggel: a törökkel csak egyesült erűvel küzdhet meg a város. Műve maradandó volt, mert okleveleink arról tanúskodnak, hogy a nemzeti összefogásnak, felekezeti békének ez a politikája századokon keresztül komoly erőt jelentett törökkel, némettel szemben egyaránt. Viszontagságos, nehéz idők voltak a Végh Mihály napjai. Kecskeméten is végigpusztít 1526- ban Budáról jövet Szolimán seregének egy része. A lakosság elmenekül az erdőkbe és mocsarakba. de vihar múltán visszatérve újból felépíti a feldúlt otthont. Ez első hadjárat »átfutotta vidékünket, mint a jégverés vihara, melyből egy következő aratás áldása felüdít« (Hornyik), de Buda és Szolnok elfoglalása elsorvasztotta az emberi szív minden reményét a Duna-Tisza- közén. Ebben az időben különösen nagy feladat hárult költőinkre: a nép lelkében új reménység ébresztése és a »két pogány közt egy hazáért« küzdő nemzet erőinek összefogása az új reménység jegyében. Ezt a hivatást teljesítették is a XVI. század költői. A külső küzdelmekben pusztuló és a belső vü- longásokban széthulló magyarság előtt meggyujtották a reménység fáklyáját és megénekelték a »vitézi élet« szépségét. Ilyen hivatást töltött be Kecskeméti Végh Mihály is a maga korában. Mint költő: verselésben megközelíti Balassát, Tinódit pedig túlszárnyalja. Éneke, mint zsoltárfordítás is jobb a Szenczi Molnár Albert-féle fordításnál: hűen, de nem szolgai módon követi az eredeti héber szöveget: csak az író életével és külső körülményeivel való teljes azonosulásból származhat ennyire önállóvá vált alkotás, mint az LV. zsoltár fordítása. Dávid zsoltárában: ellenségeitől való szarongattatásában és megví- gasztalásában fölismeri a maga és népe reménytelenségét és találja meg végül vigasztalását Végh Mihály és kecskeméti népe: Az épülő kommunizmus országából A Szovjetunióban a legutóbbi nyolc esztendő alatt az építési és szerelési munkálatok mennyisége két- és félszeresére növekedett. Nem meglepő tehát, hogy a Szovjetunióban szeretettel és tisztelettel beszélnek az építőkről. Az »építő« szó békés alkotást jelent. A szovjet építők munkája nyomán új gyárak és városok fénye gyulád ki az elhagyatott sztyeppéken, gátak és vízierőművek jelennek meg az örvénylő folyók mentén, üdülök büszkélkednek a festői völgyekben, á hegyek között és a tengerpartokon. 3. Csak rivok-sirok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolatimban, Megkeseredtem, busultomban, Ellenségre való haragomban. Sztálingrádot a hitleri barbárok erősen megrongálták. Alig maradt ép épület ebben a Volga menti ipari óriásban. A szovjet építőipar rövid idő alatt helyreállította a romokat és szép városrészeket varázsolt az üszkös területre. — A képen: a sztálingrádi Béke utca pompás épületeivel. 4, Hogyha énnékem szárnyam lett volna. Mint az galamb elröpültem volna. Hogyha az isten engedte volna. Ismét én régen elfutottam volna. 19 Igaz vagy, uram, ítéletedben, Az vérszopókat ö idefekben Te meg nem áldod szerencséjekben, Hosszú életek nem lészen ez földön. 20 Az igazakat te mind megtartod, Az kegyeseket megoltalmazod, Az szegényeket felmagasitalod. Az kevélyeket alá hajigálod. 22. Szent Dávid irta az zsoltárkönyvben, ötvenötödik dicsiretiben, Melyből az hívek keserűségben Vigasztalásért szőr zik igy versekben. (Először nyomtatásban megjelent: Gönczi György énekeskönyvében 1592-ben. Teljes szövege megtalálható: Régi Magyar Költők Tára IV. k.; Hét évszázad magyar versei-ben.) Végh Mihály alakját a századok köde eltakarja előlünk, de csodálatos szépségű éneke Kodály Zoltán feldolgozásában megéreztet- valamit az ő viharálló leikéből. A Psalmus Hun- garicus ma már nemcsak a magyarság, hanem az egész emberiség kincsévé lett — ahogy a Kodálv-kórusok német kiadásának előszavában olvassuk: a Psalmus Hungaricus »minden sorsüldözte és megkínzott népnek hősi éneke«. Vajon Kecskeméten mikor hangzik fel kórus-irodalmunknak ez a felejthetetlen élményt nyújtó éneke?! Ifj. Szabadi Sándor. Bővül a szovjet—koreai árucsere forgalom MOSZKVA. Az 1955. évi szovjet-koreai árucsereforgalmi megállapodás szerint az idei árucsere-kontingens 25 százalékkal nagyobb, mint az előző évben. A Szovjetunió lénÿegesen több gépet, felszerelést, traktort, mezőgazdasági gépet és szerszámot, kábelt, pamut- és selyemszövetet, cipőt és egyéb cikket szállít a koreai népgazdaság újjáépítéséhez, a Koreai Népköztársaság pedig színesfémeket, vasötvözeteket és egyéb cikkeket ad érte cserébe. Nagy eredményeket ért el a szovjet nép egészségügyi hálózatának kiépítésében. A fejlődés ilyen roppant ütemét nem ismeri egyetlen tőkés ország sem. A szanatórium-hálózat kiépítését a fejlett építőipar tette lehetővé. Egyre több hatalmas épületet »szerelnek össze«. Ezzel a módszerrel 8—10 hónap alatt több- emeletes lakóházakat építenek fel. A képen: Chaltubóban (Grúz SZSZK) nemrég nyílt meg a vasutasok új szanatóriuma. Az új szanatóriumban fogadják az üdülésre érkező dolgozókat. A szocialista iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálása révén a Szovjetunió erős ipari hatalommá vált. A Szovjetunióban a nagyipar termelése 1953-ban 30-szor annyi, a gépgyártásé 50- szer annyi volt, mint 1913-ban. A fejlődő iparnak erős segítést nyújtottak a hős bányászok, akik éjjel-nappal dolgoztak, hogy az iparnak meglegyen a »mindennapi kenyere«, a csillogó-villogó fekete kőszén. A párt és a kormány a bányászat gépesítésével nemcsak a termelést fokozta, hanem megkönnyítette a bányászok nehéz munkáját is. A szovjet kormány mindent elkövet, hegy óvja a bányászok egészségét. A bányákban a biztonsági intézmények egész láncolata épült ki, De gondoskodik a társadalom arról is, hogy a bányászok szabadidejükben a kultúra áldásait élvezhessék. A bányavidékeken is egyre több kultúrpalota épül. Ezekben a kulturális gócokban gondoskodnak a bányászok kulturális szükségleteinek kielégítéséről. A bányászok, a föld méhének munkásai sok szép órát töltenek ezekben a pompás kultúrpalotákban. A képen: Karagandai bányászkultúrpalota előcsarnoka. KECSKEMÉTI ¥ÉGIHl MIHÁLY
