Bácskiskunmegyei Népújság, 1955. január (10. évfolyam, 1-25. szám)
1955-01-26 / 21. szám
A begyüjiés gondjai IXyárlőrmccn Szétszórt település ez a Nyár- lőrinc. Nyolc-nyolc kilométert kell keresztbe és hosszába mennie annak, aki be akarja járni a határát. A felszabadulás után lett önálló község a Kecskeméttől mintegy 20 kilométerre fekvő tanyavilág. Azóta rengeteget fejlődött. Állami segítséggel 42 típusház épült. A dolgozó parasztok anyagi helyzeténeje javulását le lehet mérni azon is, hogy saját erőből még 50 családiházat építettek. A begyűjtési hivatalban A begyűjtési hivatalban ltusz Ilona begyűjtési megbízott, csoportvezető nagy munkában van. Ilyenkor télen van a disznótorok ideje és szinte ötpercenként jönnek a dolgozó parasztok vágási engedélyért. A vágási engedélyek kiadása csak kis részét alkotja a begyűjtési hivatal munkájának. Sok apró-cseprő ügy miatt keresik fel, különösen piaci napon a nyárlőrinci dolgozó parasztok a hivatalt. A községben egy előadó és két megbízott végzi a begyűjtéssel kapcsolatos teendőket. De csak 1954 november 15-től, mert azelőtt csak egy megbízott és egy előadó volt. Nem lehet egy pillanatig sem állítani, hogy ez a három ember nem végez szorgalmas munkát. Mégis, ha a begyűjtési százalékokat nézzük, bizony a sertés és a baromfi kivételével nem dicsekedhet a község jó eredményekkel. Nézzük csak az 1954 december 31-i állapotot. A gabonabeadást 93.8, a kukoricabeadást 45.2, a napraforgóbeadást 59.2, a burgonyabeadást 28.3, a tejbeadást 50.4, a tojásbeadást 43.1, a baromfibeadást 95.2, a sertésbeadást pedig 85.3 százalékban teljesítette a község. Az idei január 22-i jelentés szerint következő a helyzet: gabona 93.9, kukorica 45.4, napraforgó 60, burgonya 28.3, bab 513, sertés 99, tej 53.2, tojás 43.1, baromfi 101.6, a vágómarha pedig 85.2 százalék. A javulás főként a kormány újabb kedvezményének köszönhető, amely szerint a hátralékosok más cikkekkel helyettesíthetik beadási kötelezettségüket. Indokolatlanul alacsony a teljesítés a kapásokból, pedig a község jobbminőségű szántóin 22 mázsa tengeri is termett, sőt még ennél több, a homokosabb részeken is elérte a termés a 14—18 mázsát. Nem lehet tehát az alacsony termésátlagokban keresni az elmaradást. Inkább abban, hogy a község dolgozó parasztságának egy csoportja semmibe veszi az állami fegyelmet, sőt különböző módszerekkel igyekszik kijátszani a törvényt, íme két példa. Iványosi Szabó György, aki 16 holdon gazdálkodik, még mindig adós tavalyról 20 mázsa 88 kiló tengerivel, 14 mázsa 36 kiló napraforgóval, 1V0 kiló burgonyával és egyéb terménnyel. Ki hiszi el azt, hogy nem termett neki elegendő kukoricája, vagy napraforgója . Mikor a helyszíni behajtás során el akarták szállítani a hízóját, járlattai igazolta, hogy a jószág nem az övé, hanem Molnár Józsefnéé. Az szintén valószínűtlen, hogy egy ilyen gazdaságban ne hizlaljon a gazda a saját részére sertést. Nyilvánvaló és a községben mindenki beszél róla, hogy azért íratta át Szabó György a járlatot, hogy behajtás esetén »megmentse-« a jószágot. Liptai Julianna és József négy hold és ötszáz négyszögölön »gazdálkodnak« a nyilvántartási lapjaik szerint. Valójában közös háztartásban élnek és csak a kevesebb beadás érdekében fundálták ki a külünírást. Természetesen nem teljesítették a beadást sem és mikor a padlásukon 12 mázsa kukoricát találtak a helyszíni behajtás során, Liptai Julianna arra hivatkozott, hogy a lányáé a kukorica (persze, a lányának nincs földje). A sertés szintén a lánya nevén szerepel hasonló okok miatt, mint az előbbi esetben. Azt egyetlen józan gondolkodású ember sem hiszi el, hogy az egy hold háromszáz négyszögöl kukoricaterületen, amit vetésként bevallottak a Liptai testvérek, nem termett semmi. 200 hátralékos a községben Egyszóval vannak még néhá- nyan a községben, akik a kötelezettség teljesítése elől elvonják, eladják a terményt, vagy a jószágot. Természetesen nem lehet ezt általánosítani, mert a becsületesen és józanul gondolkodó dolgozó parasztok zöme Nyárlőrincen is eleget tett kötelezettségének. A felszabadulási verseny eredményei a begyűjtésben is észlelhetők. Azonban van mintegy 200 notórius nemteljesítő a községben, akik hátravetik a tervek teljesítését. Mi okozta, hogy ezeket eddig nem vonták felelősségre? Rengeteg körülmény. Először az, hogy az elmúlt őszön, de később sem törődött eléggé a begyűjtési hivatal, valamint a községi tanács a hátralékosok felelősségre- vonásával. Hozzá kell tenni, hogy a begyűjtési hivatal dolgozóinak fásultságát elsősorban az okozta, hogy nem kaptak jóformán semmiféle segítséget. — Ehhez hozzájárult az is, hogy a kiterjedt tanyavilágban csak egy megbízott és egy előadó végezte a begyűjtési munkát. Az egy begyűjtési megbízott nem volt képes meglátogatni a termelőket, foglalkozni velük a begyűjtés érdekében, hiszen a szétszórt település miatt legfeljebb öt tanyát lehet naponta felkeresni. Ne hánytorgassuk a múltat, nézzük meg inkább most, hogy néz ki a begyűjtés helyzete a községben. Kétségtelen, hogy javulás tapasztalható amióta Kerekegyházáról áthelyeztek egy begyűjtési megbízottat, de ha a jelenlegi feladatokat mérlegeljük, bizony nagyon kemény, túlfeszített munkát kell végezni a hivatal dolgozóinak. Növekednek a feladatok, nincs védőruha, kevés a létszám Jelenleg a vágási engedélyek és az apró-cseprő egyéb ügyek elintézése mellett fontos feladat a múltévi borbeadással kapcsolatos mérséklési rendelet végrehajtása. Ugyanakkor január hó 31-ig le kell zárni a nyilvántartási lapokat. Ehhez meg kellene látogatni a két megbízottnak még a héten mintegy kétszáz hátralékos termelőt. Ez a már említett okok miatt lehetetlen. Nem is beszélve arról, hogy sárban, hóban, fagyban kell menniük, küzdve az időjárás viszontagságaival védőruha nélkül. Ez ismét teljesen érthetetlen, hiszen ugyanehhez a miniszteri tárcához tartozó különböző begyűjtési vállalatok alkalmazottait ellátták köpennyel, bakanccsal, kabáttal, kesztyűvel és így tovább. A begyűjtési hivatal dolgozói is külszolgálatosok- nak számítanak, tehát feltétlenül járna nekik a védőruha. Annál is indokoltabb ez, mert a begyűjtési megbízottaknak egyre több a munkája. Most már az állatbegyüjtök feladatait is nekik kell elvégezni. Legalább havonként fel kell keresniük a termelőket, ellenőrizni, hogy a beadásra szánt hízót beállította-e, a látogatások alapján határidőnaplót kell íelfektetmök. — Ez a túlfeszített munka egy pillanatig sem áll meg — mondja Rusz Ilona —, ha a nyilvántartólapokat lezártuk, nemsokára következik a tervfelbontás, emellett a sertésbeadás, valamint a szerződéses termeltetés ellenőrzése — mert most már ez is a mi feladatunk. Megnehezíti a munkát az is, hogy a felsőbb szervek mindent ripsz- ropsz akarnak elintéztetni, figyelembe nem véve a helyi lehetőségeket. Itt van például a nyilvántartási lapok lezárása. 724 nyilvántartási lapunk van és január 18-án kaptuk meg az utasítást a lapok lezárására. A jelenlegi létszám nem elegendő a feladatok megoldására ilyen tanyarendszerben. Sok igazság van Rusz Ilona szavaiban. De az is igaz, hogy a községi pártszervezet és a tanács több segítséget adhatna a begyűjtési hivatal dolgozóinak. Magó Ferenc, a községi tanács elnöke maga .is elismeri, hogy rengeteg a dolguk, de a megállapításnál tovább kell jutni és gyakorlati segítséget kell adni. Helyes, ha megbeszélik, hogy a sokrétű feladat megoldásában hogyan tudnának segíteni a hivatal dolgozóinak, főként abban, hogy a notórius nemteljesítőket szigorúan vonják felelősségre. Sertéstenyésztési versenyfelhívás A DÁVODI Szabadság Termelőszövetkezet berksir tenyésztési versenyre hívta a bajai járás valamennyi termelőszövetkezetét és egyénileg dolgozó parasztját. A versenykihíváshoz elsőnek a nagybaracskai Petőfi Termelőszövetkezet csatlakozott. Lapzártakor jelentik : Békére szavaznak a kecskeméti vasasok Kedden délután a Kecskeméti Gépgyár nagy ebédlője zsúfolásig megtelt az üzem dolgozóival. A Himnusz hangjaival kezdődött meg az üzem dolgozóinak ünnepélyes békegyûlése. A gyűlés szónoka Nagy Józsefné, az üzemi bekebizottság vezetője volt. Lelkes hangú beszédében vázolta az imperialisták háborús készülődésének tényeit, hangsúlyozta, milyen hatalmas jelentősége van annak, hogy a mi népünk is a Béke-Világtanács felhívása szerint csatlakozik az alá- írástgyüjtő mozgalomhoz és állást foglal az atomfegyver betiltása, a nyugatnémet felfegyverzés ellen. A beszámoló után többen szólásra emelkedtek. Manez János, a gépműhely dolgozója idősebb munkástársaihoz fordult felszólalásában. Emlékeztette őket, hogy ők idősebbek mindnyájan szemtanúi cs szenvedő részesei voltak annak a sötét korszaknak, amikor a német fasizmus háborúra kényszerítette népűnket. Most újból fel akarják éleszteni az imperialista hatalmak a nyugat-német militarizmust. Minden becsületes magyar dolgozónak, azoknak is. akik saját életükben tapasztalták a fasizmus kegyetlenségét, azoknak is, akik a második világháború alatt még gyermekek voltak, kötelessége szembeszegülni ezekkel a sötét törekvésekkel, és aláírásával is dokumentálni, hogy elítéli az új háborúra való készülődést és követeli az atomfegyver betiltását. Dalló Imre, a tisztítömüliely dolgozója az ifjúság nevében szólt hozzá. Előrebocsátotta, hogy ő nem fegyverrel a kézben vett részt a második világháborúban, de mint gyermek az óvóhelyeken való bujdosás közben leikébe véste a háború gyűlöletét. Ügy érzi, hogy kötelessége aláírásával is szót adni tiltakozá sának a fasizmus felélesztése és az atomfegyver használata ellen. A lelkes hozzászólások után azonnal hozzáláttak a békealáírások gyűjtéséhez. Sok dolgozó helyben aláírta nevét a béke- ívekre. A gyűlés az üzem 11 bc- kcküldöttjénck megválasztása után ért véget. Ankét a nevelésről Tegnap a megyei párt-végrehajtóbizottság ankétra hívta össze a megye legjobb pedagógusait. Az ankétnak az voit a célja, hogy közösen beszéljék meg a fegyelemre nevelés elvi és gyakorlati kérdéseit. Tekintve, hogy az iskolai fegyelem még sok esetben kívánnivalót hagy maga után, így a nevelés terén legfontosabb kérdések egyikeként szerepei a ma kérdései között az iskola? nevelés fegyelmi tételei. Az értekezlet részvevői örömmel vették tudomásul, hogy az elkövetkezendő időkben nyilvános tanácsüléseken is foglalkoznak a nevelés kérdéseivel. Az értekezleten sok hozzászólás történt, amelyekből hasznos tapasztalatokat meríthettek a részvevők. Jozef Cyrankiewicz levele a Szovjetunió Minisztertanácsához VARSÓ (TASZSZ). Jozef Cyrankiewicz, a Lengyel Népköz- társaság Minisztertanácsának elnöke levelet küldött a Szovjetunió Minisztertanácsának. Ebben köszönetét fejezi ki a szovjet kormánynak az atoméra békés felhasználásával kapcsolatos kutatások fejlesztésében nyújtott segítségéért. A levélben többek között ez áll: Mindazok a sikerek, amelyeket az atomenergiakutatások és az atomenergia felhasználása terén a testvéri szovjet segítséggel elérünk, a béke ügyét és az ősz- szes dolgozók jólétét szolgálják majd. A Lengyel Népköztársaság kormánya köszönetét fejezi ki a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége kormányának önfeláldozó segítségéért.« Adenauer segítséget kér Dullestől BERLIN (MTI) A párizsi szerződések ratifikálása ellen irányuló és haladéktalan négyha4x ifjúság neveléséhes Kevés szóval is sokat segíthetünk Az olasz filmgyártás egyik legszebb alkotását, a »Puccinl«-t hirdették a plakátok. A hatos előadásra magam is sorba álltam a többi mozilátogatóval együtt. Kinn a januári szél hordta, kavarta a havat, s a belépő emberek marékszámra söpörték a jéggéfagyott hópelyheket kabátjukról, ■ kalapjukról. Benn a váróban melegen duruzsolt a Jcályha. Körülötte... hát igen körülötte gyerekek!... Négy évestől tizen- négyévesig. Fázósak, néhányan közülük rongyosak, lyukas cipőben ... Hol vannak a gyerekek szülei? Kik ezek a gyerekek?... Az egyiket sikerült elkapnom, mert olyan zajjal, szaladgálással, kiabálással s verekedéssel vannak, hogy még a szót is alig értem. — Jársz te iskolába, kisfiam? — kérdezem jóindulattal. — Járok hát, tán nem hiszi? — felel bizalmatlanul. — És szabad neked ilyenkor moziba jönni? Nem jobb lenne otthon a melegben a holnapi leckédet tanulni? Rámnéz, ránt egyet a vállán és kelletlenül mondja: — Nem kérdem én azt senkitől, meg különben is, nem is mondták, hogy nem lehet jönni. — Valahogy nehéz folytatni ezt a beszélgetést, mert lehet, hogy a gyerek maradna felül a vitában. Látom az apját, talán éppen most hajtja azokat a féldeciket, amiből a gyermeknek kellett volna cipőt venni, vagy a ruháját megvarratni. Látom a szerencsétlen asszonyt, aki elfáradt a meddő harcban, amit az urával folytat négy-öt apró gyerek között és még aira sem ér rá, hogy nagyobbik gyermekét ellenőrizze. Ezek azok a »néhány kivétel«, akik vem tudnak élni a nekik juttatott szabadsággal, lehetőséggel, s nem vettek példát becsületesen dolgozó, gyermekeiket alkotó állampolgárokká nevelő embertársaiktól. Szerencsére nagyon kevesen vannak. De vannak... S nekünk ezzel számolnunk kell! Ezekért az emberekért kell még mindig folytatni a felvilágosító harcunkat a munkahelyen, vagy csak meggyőző barátságból. Ezekért a gyermekekért is felelősek vagyunk! À szülők mellett a pedagógus, aki talán már-már belefárad a hiábavaló intésbe, családlátogatásba. A gyerek csak nem jár rendesen iskolába. Felelősek vagyunk mi is, akik ott látjuk őket fázósan és dideregve ücsörögni az utcákon, a mozikban. Milyen jó lenne, ha a mozi vezetősége egy olyan rendaletat hozna, hogy a 12 éven aluli gyerekek csak szülők felügyelete mellett látogathatnák a mozielőadásokat. Ez annál is indokoltabb volna, mivel az iskolások külön előadásokat látogatnak, és ami nem kevésbé fontos, — a nekik való filmeket, Mert hiszen melyik gyermeknek segíti elő a fejlődését például a, »Szürke fény«, vagy a »Hűtlen asszonyok« című film? Bár lehet, hogy nem oldjuk meg teljesen ezt a problémát, de meggyőződésem, hogy sokat segítünk ezeknek a fiataloknak jó útra való terelésében, ha a tanítási idő alatt nagyobb figyelemmel kisérjük ezeket a gyerekeket s minden járó-kelő, aki ifjúságunk nevelését szívén viseli, inti őket magatartásuk miatt, és figyelmezteti kötelességükre. Bognárné, talmi tárgyalásokat követelő népi mozgalom, amely egyra hatalmasabb hullámokat ver egész Németországban, mindinkább Adenauer politikai eiszi- getelődéséhez vezet, A Német Kommunista Párt és a Német Szociáldemokrata Párt mellett most már a kormánykoalícióban részvevő szabad demokrata pártnak és az áttelepültek pártjának vezető képviselői is követelik, hogy az Adenauer-kormány még a párizsi szerződések ratifikálása előtt kényszerítse négyhatalmi értekezlet összehívására a nyugati megszálló hatalmakat. Adenauer konok »erőpolitikája« miatt ellentétek törtek ki a kancellár saját pártjában is. Ez a magyarázata annak, hogy -, badeni Bühlerhöhén felülő Adenauer — mint a luxemburgi rádió jelentette — két napon belül három ízben intézett se-* gélykérő üzenetet Dulles amerikai külügyminiszterhez. Adenauer arra kérte Dullest, hogy a párizsi szerződések második olvasásban való tárgyalásakor jelenjék meg a bonni parlamentben és személyes közbelépésével bírja rá az »ingadozókat« a bé-< keellenes paktumok ratifikálására. A luxemburgi rádió ezt a rövid, de sokatmondó kommentárt fűzte híradásához: — Adenauer nem biztos többó abban, hegy a bonni parlament jóváhagyja-e a párizsi egyezményeket.