Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. december (9. évfolyam, 284-309. szám)

1954-12-09 / 291. szám

Békénk érdekében kötelességünk mindent megtenni Nyugat-Német or szag félj egy versese ellen Hegedűs András elvtárs rádióelőadása Megyénk városiiban, falvaiban a dolgozók ezrei ülték körül kedden este nagy figyelemmel a rádiót, hogy meghallgassák Hegedűs Andrásnak, a minisztertanács első elnökhelyettesének, a Moszkvában járt magyar küldöttség vezetőjének beszámoló­ját a moszkvai értekezletről. Élénk figyelem, érdeklődés előzte meg a rádióbeszédet, s bebizonyosodott, hogy nem hiába. Dol­gozók ezrei, tízezrei kaptak ismét még világosabb választ a mindannyiunkat érdeklő, legfontosabb kérdésre: mi a tenni­való a béke ügyének további megvédéséért. A moszkvai határozatok tárgyalási alapot nyújtanak minden országnak — Az euitipai béke és bizton­ság kérdésével foglalkozó moszk­vai értekezlet egyike a második világháború utáni legfontosabb világpolitikai eseményeknek — kezdte beszédét Hegedűs elv­társ, majd ismertette az érte­kezlet összehívásának körülmé­nyeit. Nyugat-Németország felfegy­verzése jogosan nyugtalanította és nyugtalanítja az európai né­peket. Ez a megállapítás nem­csak a Szovjetunióra és a népi demokráciákra vonatkozik, ha­nem az összes nyugateurópai or­szágokra is. Nincs úgyszólván Európá­nak egyetlen országa és né­pe sem, amelynek a felfegy­verzett imperialista Német­ország az utolsó félévszázad alatt ne okozott volna mér­hetetlen kárt. A nyugati hatalmak vezető­körei mégis — mit sem törődve népük történelmének keserű ta­nulságaival — most újra Nyu­gat-Németország felfegyverzése mellett szállnak síkra. Nyugat- Németország felfegyverzése ép­pen történelmi tapasztalatból merítve, erős ellenállásra talál a nyugateurópai népek között is. Erre mutat az a vita is, mely az európai hadsereg kérdésében a francia parlamentben lezaj­lott, s amelynek eredménye az lett, hogy . a franciák nem ratifikálták, azt a kormányuk által meg­kötött egyezményt, amely lehetővé tette volna a német militarizmus újjászületé­sét. A nyugati imperialisták nem nyugodtak bele á vereségbe, az európai hadsereg felállításának elvetésébe, így születtek meg a londoni és párizsi megállapodá­sok, amelyek helyettesitik az európai hadsereg elvetett tervét. Ezután Hegedűs András ada­tokat mondott el a nyugatnémet hadiipar háborús felkészülésére, Nyugat-Németország katonai tá­borrá változtatására. Érthető, hogy a nyugatnémet militariz­mus felélesztésére irányuló ter­vet a Szovjetunió és a népi de­mokráciák — amelyeknek célja népeik jólétének emelése, élet- színvonaluk állandó javítása — nem nézhetik tétlenül, mert ez a békés építő munkájukat, biz­tonságukat fenyegeti — mondot­ta a továbbiakban s hangsú­lyozta, hogy a német hazafiak­nak is ez a törekvése. Valamennyi nép közös érdeke Nyugat-Németország felfegy­verzéséről való lemondás, az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtése lehetővé tenné az egységes, békeszerető Németország létrehozását, mely tartós békét biztosítana nem­csak Európa, hanem az egész világ népei számára is. A nyugateurópai országok­ban — köztük Nyugat-Né- metországban is — más a nép és más a kormány vé­leménye. A nép — és elsősorban a mun­kások — egyre határozottabban állnak ki a Szovjetunió javas­latai, az egységes, békeszerető Németország és az európai kol­lektív biztonság megteremtése mellett. Hangsúlyozta, a Szovjetunió­ban és a népi demokráciákban a kormány álláspontja és a nép érdeke azonos. A moszkvai ér­tekezleten részvevő országok kormányai következetesen kép­viselik népeik érdekét és ezért állnak ki határozottan az euró­pai béke fenntartása, az euró­pai kollektív biztonsági rend­szer megteremtése mellett. Magyarország kormánya is teljes erejével támogatta cs támogatja a Szovjetunió ja­vaslatait, mert ezekben a kibontakozásnak, a tartós békének biztosítását látja. Hegedűs elvtárs ezután arról beszélt, hogy a mi népünk Eu­rópa azon népei között foglal helyet, amelyek történelmük so­rán a legtöbbet szenvedtek a né­niét hatalmi törekvésektől. Történelmünk tapasztalata ár­ra tanít bennünket, hogy teljes nagyságában felismerjük azt a veszélyt, amelyet Nyugat-Né­metország felfegyverzése, a né­met militarizmus féltámasztása jelent. Elmondotta, hogy a felfegyverzett Nyugat- Ncmetország egyik fö törek­vése Ausztria bekebelezése. ami annyit is jelent, hogy a nyugatnémet hadsereg Magyar- ország határán lenne. A magyar kormány békcpoíitikaja A magyar népnek, éppúgy, haint az osztrák népnek — foly­tatta ezután — az az érdeke, hogy újabb Anschluss sohase következzék be. A békeszerető es újabb Anschlusstól nem fe­nyegetett Ausztriával lehetséges országaink közötti kapcsolat megjavítása mindkét nép ja­vára. Ez az elgondolás vezette a magyar kormányt, amikor az elmúlt években mindent elkö­vetett az Ausztriával való jóvi­szony Ijialakítása érdekében. A jószomszédi viszony meg­teremtésének további alaku­lása attói függ, hogy Auszt­ria milyen magatartást ta­núsít Nyugat-Némctorszag imperialista Köreinek Auszt­ria bekebelezésére irányuló törekvéseivel, Nyugat-Né­metország felfegyverzésével szemben. A nyugatnémet felfegyverzes veszélyességét hazánkra egyeb, ebből az országból közvetlenül hazánk ellen irányuló ellenséges cselekedetek is mutatják. Nem lehet véletlennek tekinteni, hogy hazánk ellen elsősorban éppen Nyugat-Németországból indul­nak ki a különböző zavartkehö kísérletek; innen sugározza ha­zugságait a -Szabad Európa« rádiója, innen irányítják az úgynevezett ballon-akciókat. Nyugat-Németország fegyver­kező, revansra ches uralkodó körei együttműködve különböző nyugati, elsősorban amerikai imperialista csoportokkal, nagy örömmel gyűjtik össze a ma­gyar nép árulóit, a régi nagybirtokos, tőkés Ma­gyarországot visszakívánó, a né­pi Magyarországot, a népi ha­talmat gyűlölő »urakat«. Hegedűs elvtárs ezután a kö­vetkezőket mondotta: Országunk számára nagy biz­tonságot és erőt ad a moszkvai értekezleten részvevő, 900 mil­lió szabad embert képviselő kormánydelegációk egységes ki­jelentése, amely szerint soha nem egyeznek bele a nyuga> német militarizmus feltámasztá­sába és ha a nyugati hatalmak mégis erre az útra térnek, akkor közös intézkedéseket tesznek népeik és országhatáraik biztonsága érdekében. Jól emlékezünk még a hábo­rú borzalmaira és érthető, — folytatta ezután —, hogy min­dent megteszünk az új háború megismétlődésének elkerülése érdekében. Ezért a Magyar Népköztársaság kormányának a külpolitiká­jában az a célja, hogy min­den országgal békés jóvi­szonyt alakítson ki. örvendetes számunkra, hogy az utóbbi időben javult' a viszo­nyunk déli szomszédunkkal, a Jugoszláv Szövetségi Népköz- társasággal is. Több fontos egyezményt kötöttünk mindkét ország érdekében, megerősödtek gazdasági, kulturális és sport­kapcsolataink is. Mindez azt mutatja, hogy eredményesen halad a két or­szág közötti viszony megjavítá­sa. Őszintén kívánjuk, hogy a magyar és jugoszláv nép közötti barátság és együttműködés to­vábbfejlődjék mindkét nép ja­vára és a tartós béke megőrzé­sének érdekében. Erre azért is szükség van, mert a jugoszláv népet most ugyanaz a veszede­lem fenyegeti, mint a magyar népet és Európa más népeit: a német Wehrmacht feltámadásá­nak veszedelme. Hegedűs elvtárs ezután a bé­ke megőrzésével kapcsolatos tennivalókról szólott: Pártunk, a Magyar Dolgozók Pártja vezetése alatt olyan nem­zeti egység van születőben, ami­lyenre példa eddig történel­münkben meg nem volt. Ncpi egységünk alapja, pár­tunk politikája, a dolgozó nép életszínvonalának eme­lése, a szocializmus felépí­tése. Ez mindenekelőtt a munkás- osztály politikája, de minden te­kintetben megfelel az egész dol­gozó nép érdekének is. A magyar nép pártunk helyes politikája mellett tett hitet, ami­kor az elmúlt héten 97.9 száza­lékban a Hazafias Népfront je­löltjeire adta szavazatát. Népi, nemzeti egységünk megerősítése érdekében az eddiginél kemé­nyebben kell szembeszálinuok azokkal, akik rést akarnak ütni rajta, akik zavart akarnak okozni. Nem szabad elhallgat- • ni, hogy országunkban még nem kevés ezeknek a száma és hangjuk városban is, faluban is gyakran hallható. Itt az ideje, hogy megfelelő választ kapja­nak, elsősorban maguktól a munkásoktól, a dolgozó parasz­toktól, becsületes, néphez hú értelmiségiektől, de ha kell, ha­talmi szerveinktől is, mert ahogy Petőfi írta: »Ha kivesz­nek a belső bitangok, könnyű bánni külső elleninkkel.« Aki népünk egysége ellen támad, aki a háborús terveket, a né­met militarizmust szolgálja, s ezzel gyengíti népűn Ír egységes helytállását, építő munkánk biz­tonságát, magára vessen, ha le­sújt rá népi demokráciánk bün­tető keze. Ncpi, nemzeti egységünk megszilárdítása pártunk és a munkásosztály vezetésé­vel, ez ma az egyik legfon­tosabb tényező, amellyel a magunk részéről hozzájárul­hatunk Nyugat-Némclnr- szág íclfcsyverzcscuck meg­akadályozásához és békés dpítőmunkánk biztonságának megerősítéséhez. A jól végzett munka hazánk­ban ma nemcsak egyéni érdek, nanefn közérdek is. Nemcsak saját magának és családjának használ, hanem a közjón is munkálkodik az, aki a tehetsé­géhez mérten a legjobb munkát végzi, bárhol is dolgozzék; gyár­ban, vagy szántóföidön, hivatal­ban, vagy iskolában. Bármilyen szilárd legyen is azonban népünk egysége, és bár­milyen erős legyen is gazdasá­gilag országunk, egyedül nem tudjuk megállni helyünket az imperialista törekvésekkel szem­ben. Szoros egységben a felszabadult népek százmillióiéul Baráti viszonyunkat a Szovjet­unióval és a népi demokráciák­kal úgy őrizzük, mint a sze- münkfényét, mert jól tudjuk, hogy ez népünk eddigi vívmá­nyai megőrzésének legfőbb biz­tosítéka. Hegedűs elvtárs ezután arról beszélt, hogy ha a párizsi egyez­ményeket ratifikálják, akkor uj helyzet teremtődik Európában. Szükségessé válik, hogy határo­zott intézkedéseket tegyünk ha­táraink védelmére. Azonban az értekezleten részlvett or­szágok továbbra is bíznak olyan kibontakozásban, mely tárgyalások útján tartós be­két biztosit. Továbbra is mindent megteszünk a vitas kérdések békés rendezése érdekében Továbbra is igaz az a megál-t lapítás, hogy nincs olyan vitás kérdés, amelyet békés úton,-, tárgyalások útján ne lehetne rendezni. A Szovjetunió és a népi demokráciák mindent meg« tesznek a vitás kérdések békés rendezése érdekében. Befejezésül Hegedűs elvtárs hangsúlyozta: Pártunk és kormányunk előtt' nem kétséges, hogy a mi né­pünk — történelmünk tanulsá­gai, saját keserű tapasztalatai alapján — megérti és magáévá teszi a moszkvai értekezlet ha- lározatait. A magyar nép, ami­kor felemeli szavát a német militarizmus felélesztése ellen, történelme haladó hagyomá­nyait követi és tudatában varr annak az erőnek, amelyet sza­mára a népi demokratikus rend-' szer és a baráti népek sokszáz» milliós táborával való elszakít­hatatlan kapcsolat jelent, Ünnepi gyűlés Párizsban a francia-szovjet szerződés aláírásának és a francia-szovjet diplomáciai viszony megteremtésének évfordulóján PÁRIZS (TASZSZ) December 7-én a Chaillot-palota nagy hangversenytermében ünnepi ülést tartottak a francia-szovjet szerződés aláírásának 10. és a francia-szovjet diplomáciai vi­szony megteremtésének 30. év­fordulója alkalmából. A színpadot szovjet és fran­cia zászlók díszítették. A gyű­lés elnöke Weeil Halle egyete­mi tanár volt, az elnökség tag­jai között Jacques Duclos, a Francia Kommunista Párt köz­ponti bizottságának főtitkára, Petit tábornok, Eugénie Cotton, Bourguignon professzor. Boulier apát, Mme Farge, a Francia- Szovjet Társaság és a CGT ve­zetői, valamiint a francia béke- bizottság kiemelkedő tagjai fog­laltak helyet. Az ünnepi gyűlést a Szovjet­unió és Franciaország nemz éti himnusza vezette be, majd Weeil Halle professzor meg­nyitó szavai után Petit tábor­nok mondott beszédet. Petit tábornok beszámolt a szerződést megelőző tárgyalá­sokról és a szerződés aláírásá­nak körülményeiről. Felolvasta a francia-szovjet szerződés szö­vegét, valamint az évfordulók megünneplését előkészítő bi­zottság deklarációját. A deklaráció a többi között ezeket mondja; »A nemzetközi helyzet arra kötelez bennünket, hogy külö­nös nyomatékkai ünnepeljük meg a Szovjetuniónak Francia- ország részéről történt elisme­rése 30. évfordulóját és a fran­cia-szovjet szövetségi szerződés aláírásának 10. évfordulóját. Erre az ünnepségre meghívtuk a különböző politikai, vallási és filozófiai meggyőződésű sze­mélyiségeket, akik hozzánk ha­sonlóan úgy vélekednek, hogy be kell tartani azoknak a köte­lezettségeknek betűjét és szel­lemét, és híven ki kell tartani azok mellett a szerződések mel­lett, amelyeket a közös védeke­zés idején kötöttünk és ame­lyek elősegítik a tartós békét.« Ezután hangversenyt adtak, amelyen Muszorgszkij, Csaj­kovszkij, Prokofjev és francia zeneszerzők művei szerepeltek. Újjáéled Nyugat-Németországban az antiszemitizmus és a nacionalizmus — írja a „The New York Times“ NEW YORK (MTI) A »Tue New York Times« bonni tudó­sítója arról számol be, hogy a keresztény-zsidó együttműkö­désre alakult nyugatnémet tár­saságok közös tanácsa határoza­tot tett közzé, amely megálla­pítja: »A nacionalizmus és az antiszemitizmus egyre inkább feléled Nyugat-Németország­ban«. A határozat a továbbiarc­ban így szól: »A Hitler-rezsirri felelős sze­mélyeinek dicsőítése és az irán­tuk érzett rokonszenv kifejezé­se megrendítik a bizalmat azok­ban, akik úgy vélik, hogy a né­metek igazi változáson mentek keresztül. Az újfafelfegyverzés és a nacionalista érzések újjá­éledése bátorságot adott a még mindig a múltban élőknek.. .« A határozat végül rámutat arra, hogy katasztrofális lenne, ha a németek nagy része ismét visszaesne a faji delíriumba és a zsidógyűlöletbe. Agronóinusokat keres az Állami Biztosító Az Állami Biztosító állandó munkára, mezőgazdasági kár­becslőnek egyetemi, vagy ezzel egyenértékű képzettséggel ren­delkező agronómusokat keres. Jelentkezni lehet személyesen, vagy írásban, Budapesten az Állami Biztosító főigazgatósága személyzeti osztályánál (IX., Üllöi-út 1.) vidéken az Állami Biztosító meijrei fiókjainál, Időjárásielentés Várható időjárás csütörtökön estig: Erősen felhős idő, több helyen még havazás, havaseső, eső. Mérsékelt délkeleti-déli szél Az éjszakai lehűlés erősödik, nappal a hőmérséklet nulla fok körül lesz. Várható legalacsonyabb hő­mérséklet ma éjjel: mínusz 2, mínusz 5, legmagasabb nappait hőmérséklet csütörtökön mínusz 1—plusz 2 fok között. A fűtés alapjául szolgáló vár­ható középhőmérséklet nulla—- plusz 3 fok között, (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents