Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-12 / 268. szám
BACSKISKUNMEGYEI ■uummum Fiatalok! Új választópolgárok! Éljetek választójogotokkal! (A Hazafias Népfront választási jelszavaiból.) IX. ÉVFOLYAM, 268. szAm Ara 50 fillér 1954 NOV. 12. PÉNTEK Tízéves a hajdúmegyei „Néplap“ 1944 november 15-én jelent meg Debrecenben a demokratikus Magyarország első, legális kommunista újságja: a “Néplap". Az első szám megjelenésének idején az ország nagy részében még a fasiszta hordák garázdálkodtak, de Debrecenben a »Néplap« már az igazság szavát vitte a dolgozókhoz. A megjelenésének tizedik évfordulóját ünneplő hajdúmegyei »Néplap« november 15-én emlékezik meg a nevezetes évfordulóról. Az ünnepségen Horváth Márton, az MDP Központi Vezetőségének tagja mond beszédet. A lapot előállító Szabadság lapnyomda dolgozóinak ünnepe kettős, mert az üzem dolgozói a harmadik negyedévben végzett munkájukért elnyerték az élüzem címet. Zöldéi a búza, jól bokrosodul az osziárpa az állami gazdaságokban Az állami gazdaságokban mindenütt teljesítették az őszi vetéstervet. A gazdaságok jelenlegi munkájáról, az őszi vetések állapotáról Bulyovszky László, az állami gazdaságok minisztériuma növénytermelési főosztályának vezetője a következőket mondotta: — Az őszi vetések legnagyobb részé az állami gazdaságok földjén már kikelt és jól fejlődik. Míg tavaly ilyenkor semmi jót nem ígért a határ, most mindenütt hatalmas üde, zöld táblák láthatók. Az állami gazdaságokban az idén sokkal jobb volt az őszi talajelőkészítés. Ehhez a javuláshoz a gazdaság dolgozóinak gondos munkáján kívül a gépek helyes kihasználása és az agronómusók jobb munkája is hozzájárult. — Az agronómusok mindenütt bebizonyították, hogy megnövekedett feladatuknak is eleget tudnak tenni. Munkájuknak köszönhető elsősorban, hogy a vetőmag mindenütt jól előkészített magágyba került. Gondosan ügyeltek, hogy a kenyérgabona jó elővetemény után kerüljön földbe. A rossz előveteményű földeken műtrágyával kombinált istállótrágyázással javították a földet. — Az őszi munkák hátralévő idejének legfontosabb feladata: az őszi mélyszántás befejezése. Eddig az előirányzott területnek mintegy felén végezték el a munkát, a hónap végére, minden jel szerint, valamennyi állami gazdaság befejezi — mondotta a nyilatkozatában Bulyovszky László. (MTI) Egy nyugatnémetorssági hajógyár dolgozói köszönetét mondtak a Szovjetuniónak BERLIN. (MTI) A kiéli Ho- waldt-hajógyár dolgozóinak képviselői sajtóértekezleten követelték baráti kapcsolatok kiépítését a Szovjetunióval. A munkásság elsősorban a kelet-nyugati kereskedelmet akadályozó sorompók lebontását követeli, hogy a nyugatnémet üzemek további megrendeléseket kaphassanak a Szovjetuniótól. A Szovjetunió nemrégiben halászflottilla építésével bízta meg a Howaldt-hajógyárat. Ez a rendelés hosszú időre munkát és keresetet biztosított az üzem dolgozóinak. A gyár üzemi bizottságának alelnöke a sajtóértekezleten kijelentette: Adenauer nem hozott mást Nyugat-Németországnak, mint a Kelet elleni rágalmazó uszítást és az állandóan fenyegetőgazdaságiválságot. A Szovjetunió ezzel szemben egyetlen hatalmas megrendeléssel munkatársaink ezreinek adott munkát és kenyeret. Ezért köszönetét mondunk a Szovjetuniónak. Az a legfontosabb feladatunk, hogy ne hagyjuk magunkat egymás ellen uszítani, hanem egymással együttműködve igyekezzünk eltüntetni a legutóbbi világháború pusztításának nyomait. Einstein cikke az amerikai tudósok munkakörülményeiről NEW YORK. (TASZSZ) A Reporter című amerikai folyóirat legújabb száma közli Albert Einstein, az ismert fizikus levelét. A levél azokat a körülményeket tárja fel, amelyekben az amerikai tudósoknak munkál- kodniok kell. A levél megírása előtt a folyóirat azzal a kéréssel fordult Einsteinhez, hogy lűzzön megjegyzéseket a folyóiratban nemrégen megjelent cikkhez, amely a mccarthyz- musnak a tudományos életben való elterjedését ecseteli, Einstein az alábbiakat válaszolta: »Ahelyett, hogy e kérdés részletes elemzésébe bocsátkoznék, néhány szóval szeretném kifejezni érzéseimet: ha ismét ifjú lennék és el kellene döntenem, miképpen alakítsam sorsomat, nem arra törekednék, hogy tudós, vagy tanár legyek, hanem inkább vízvezetékszerelőnek, vagy kifutónak mennék, abban a reményben, hogy ilymódon a jelenlegi viszonyok között megtalálom majd szerény függetlenségemet.« (MTI) A bajai járásban megkezdődtek a sertésvágások November hónapot írunk. A bajai járás községeiben megkezdődtek a diszmóvágásak. Van olyan nap, hogy a helyi tanácsok 20—25 sertésvágásra adnak ki engedélyt Ahogyan az idő hidegebbre fordul, úgy fognak emelkedni a .sertésvágások. Több hús és több zsír lesz a falun, melyből jelentős mennyiség kerül majd a városba, a piacra is, Forradalmi műszak után üzemeinkben Forradalmi műszakban üzemeink dolgozói példás lelkiismerettel mutatták meg, hogy mit jelentett számukra november 7, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom ünnepe. A szavak helyett az elért napi teljesítmények szóltak. Most a nagy ünnep után sem lohadt le ez a nagy tettrekész- ség, a munkalendület. A munka lázában a nagy eredmények mellett új hősök is születtek, mint például A TISZAKËCSKEI permetezőgépgyArban Bakos László és Pchárnyik Jenő lakatosok, továbbá Tóth László esztergályos sztahanovista oklevéllel kitüntetett munkahősök lettek. A forradalmi műszak lendülete most újabb eredményekre serkent. A KECSKEMÉTI CIPŐGYÁRBAN november 7 utáni két napon, tehát nyolcadikén és kilencedikén, terven felül 53 pár cipővel készítettek többet. A kénapi tervüket két és fél százalékkal toldották meg a 100 százalékon felül. A KECSKEMÉTI GYUFAGYÁRBAN szintén tettek bizonyítják az eredményes munkát. A két nap alatt, terven felül két százalékkal több gyufa készült, ami 6500 doboz gyújtóval jelent többet. Az üzemrészek továbbra is lendületesen dolgoznak. A hámozórészlegben a Horváth-bri- gád jelenleg is 129 százalékos eredménnyel szorgoskodik. A dobozgyártó részleg meg 130 százalékkal növeli továbbra is a jó hírnevét. A KISKUNFÉLEGYHÁZI 5. MÉLYÉPÍTŐ VÁLLALAT kecskeméti építésvezetősége a november 7-i felajánlását már előtte való nap teljesítette. Különösen hozzásegítette a vállalatot az adott szó betartásához a Takács-féle ácsbrigád, a Szélig vasbetonszerelő brigád, meg a Tóth segédmunkás brigád. Ezek a brigádok Kecskeméten a, víztoronyépítkezésen dolgoztak kifogástalanul. Eredményeik november 7 után méginkább fokozódnak. MALOMIPARI EGYESÜLÉS kiskunfélegyházi üzemeiben november 7 óta is két, illetve két és fél vagon gabonát őrölnek naponta. A kiskőrösi malomban szintén hasonlóak az eredmények. AZ ALFÖLDI KECSKEMÉTI KONZERVGYÁRBAN a'forradalmi műszak után való két napon tovább növekedtek az eredmények. 160, illetve 180 százalékos munkát végeztek, ami 16.000 forint értékű kon- zervvel jelent többet. Különösen kiemelkedő a dobozüzem munkája. A KECSKEMÉTI GÉPGYÁR A tisztítómühelyben a Beloi- annisz-brigád egészséges kezdeményezést indított. Ez a brigád 28 emberből áll. Munkájuk ellenőrzésére eddig hat revizorra volt szükség. Most a brigád bevezette az önellenőrzést. így a hat revizor helyett csak kettő szükséges, azok is csak végellenőrzést végeznek. A vállalat vezetősége minden lehető segítséget megad a brigád munkájához, azonban a pártszervezet és a szakszervezet szemet húny a hasznos kezdeményezés fölött. Nem karolja fel, nem igyekszik segítséget nyújtani a brigádnak. Pedig a Beloiannisz-brigád nem hagyta magát a forradalmi műszak alkalmával sem, mert e műszak alatt 186 százalékos eredménynyel dolgoztak. A műszak utáni napon, azaz nyolcadikén pedig 173 százalék tanúskodik a munkájúkról. Ha a pártszervezet és a szakszervezet is támogatja az igazán dí- cséretreméltó, helyes kezdeményezésüket, akkor a kilencedikéi eredményük is hasonló lett volna a nyolcadikhoz. A ZÁRSZÁMADÁS HÍREI MEGY ESZERTE napról-napra egymásután készülnek el termelőszövetkezeteink zárszámaÜjítás a garai íőrös Traktor állami gazdaságban A garai Vörös Traktor állami gazdaságban a répaföldeken folyik a talajelőkészítés. T. E. 330- as ekék végzik a mélyílőszán- tást. A gazdaságban majdnem egy hete kísérleteznek az eke- fejek mögé szerelt kesek alkalmazásával, hogy a 28 centiméteres mélyítőszántást 10 centi- méteres altalajmozgatással kössék egybe. Ezzel elősegítik a ré- pagyökérzet fejlődését. A kísérletek eredményei szerint a legalkalmasabbak erre a célra a bajai mezőgazdasági gépjavító által gyártott répakiszántó gépekre helyezett kisek. Víg Pál, a gazdaság mérnöke a T. E. 330-as ekék három ekefejéből kettőt hagyott működésben és azok mögé egy-egy rcpalazitó kést szerelt. Az újítás alkalmazása nagyszerűen bevált. Sikeresen végzik a szántást az altalaj egyidejű mozgatásával. A gyökérzet fejlődésének elősegítésével jövőre holdanként legalább 20 mázsás többlettermésre számítanak. A Natymári állami gazdaság leleászeinek versenye A katymári állami gazdaság tehenészeti brigádjai egész évben versenyben vannak. Az I. számú brigád a nyár folyamán a 38 tehéntől naponta 460 liter tejet fejt. Ezzel azonban nem elégedtek meg. A gazdaság két istállójának tehenészei elhatározták, hogy tovább növelik eredményeiket. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 37. évfordulójára vállalták, hogy elérik az 500 litert istállónként. Az I. számú istálló tehenészei el is érték Hideg Ferenc párttitkár vezetésével ezt az eredményt és november 2-án bejelentették a gazdaság vezetőjének, hogy vállalásukat teljesítették és újabb vállalást tettek. Elhatározták, hogy a tanácsválasztás tiszteletére 550 literre emelik az istállóátlagot. November 7-én reggelre elérték az 549 és fél litert. A jó eredményekhez hozzájárult Balázs János állattenyésztő, azonkívül a jó takarmányozás, valamint a tőgymasszázs, amelyet Hideg Ferenc párttitikár alkalmazott elsőnek. November 6-án este a kiváló állatgondozók 100—100 forint jutalomban részesültek, köztük Horváth István betegállatgondozó, Halász József és Szendrity Szaniszió tehenészek, valamint Darabos István takarmányelőkészítő. Az állami gazdaság tehenészei nem állnak meg az eddigi eredményeknél, hanem céltudatosan tovább növelik a tejhozamot. Sebestyén Gyula. dásai — beszámolók egy év munkájáról, eredményeiről. Ha az eddig elkészült zárszámadásokat vizsgáljuk, azt tapasztaljuk, hogy nagyon sok termelőszövetkezetünk okosabban, jobban gazdálkodott, mint az előző évek során. AZ USZÖDl DÓZSA is az idén zárta először aktívan zárszámadási mérlegét. A zárszámadás után még 5.17 forint készpénzre van kilátás a mérleg 34.000 forintos aktívájából. Különösen jól jövedelmezett a csoport 10 hold dohánya. Az, hogy a csoport a kalocsai járás egyik leggyengébb csoportjából most élenjáró, példamutató csoporttá válhatott, a tagság közös munkájának, s a jó irányításnak eredménye. Ebben a termelőszövetkezetben az elnök nemcsak irányított, hanem maga is résztvett a közös munkában. Ezzel tudták legyőzni a nyár elején mutatkozó jégkár okozta veszteségeket is. A PÁLMONOSTORAI KELETI FËNYBEN is már készül a zárszámadás. Végleges eredmény még nem született meg, de előzetes számítások szerint a mérleg itt is aktívan zárul. A Keleti Fény termelőszövetkezet tagjainak különösen szép jövedelme volt 2 holdas dohánykertészetükből, amelyen az eredetileg tervezett 100 mázsánál 43 mázsával több dohányt termeltek. A többtermelés után jelentős prémiumot kapott a csoport, s a tervezett 20.000 forint helyett 47.000 forintot tesz ki a dohánytermelésből származó jövedelmük. Emellett többezer cigarettát is osztottak ki a tagok között. Bori Antal 480 munkaegysége után majdnem 5000 cigarettát, Huszka Sándor elnök a saját és családtagjainak munkaegysége után 10.711 cigarettát kapott.