Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. november (9. évfolyam, 259-283. szám)
1954-11-11 / 267. szám
« Egy elhibázott intézkedés Cikkünk nyomán KOSÁRLABDA Szeremlén hosszú ideig volt napirenden az italbolt-kérdés. A földművesszövetkezet azt mondta: nem jó helyen fekszik. Nyáron poros a hozzávezető út, ősszel, télen pedig nagy a sár, mely akadályozza a közlekedést. Végül is úgy döntöttek, áthelyezik a főutcára. Ki is szemelték a házat, melyet úgy találtak, az egész községben a legmegfelelőbb az italbolt céljaira. Ez a ház pedig közvetlen szomszédja az általános iskolának. Szinte egymásra tapad a két épület. Az italboltban egész nap szól a rádió, mely behallatszik a tantermekbe és zavarja az előadást. Az sem a legépületesebb látványok közé sorolható, mikor az iskola tanulói elhagyják az iskolát és az italbolt vendégeinek hangoskodását hallják. Arról nem is beszélve, hogy reggelenként sok szemét és mocsok vár eltakarításra az iskola kapujából. Illetékesek, de főleg a bajai járás oktatási osztályának sürgős intézkedése szükséges, hogy a szeremlei italbolt más helyre kerüljön. Az iskolában folyó nevelőmunka nem tűrheti az italbolt szomszédságát. A HAZAFIAS Népfront, a Pedagógusok Szakszervezete és a Társadalom és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat közös szervezésében Kecskeméten, november 12-én délután 5 órakor az Ujkollégium- ban nevelési ankétot rendeznek. Előadó Ágoston György, a Budapesti Eötvös Lórátjid Tudományegyetem pedagógiai szaktanára. Az előadás címe: »Felelősség ifjúságunkért.« A KEREKEGYHAZA és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet versenyre hívta a hajósi szövetkezetét a vasgyüjtő hónap tervének november 15-ig történő 110 százalékos teljesítésére. • HAVONTA 2000 darab téli patkószeget állít elő hulladékanyagból a Bajai Mezőgazdasági KTSZ. • A KISKUNHALAS- és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet egy új 3 felvcmásos színmű bemutatására készül. A SZÖVOSZ a csoport eredményes munkáját értékelte és vállalta annak pat- ronálását, mind anyagi, mind művészeti segítségnyújtásban. * NAGYBARACSKÂN a tanács által kijelölt házhelyeken mintegy 30 új ház fog épülni. Az építkezések már megkezdődtek. Az első elkészült házba már be is költöztek. További három ház építését is megkezdték és még a tél beállta előtt azt be is akarják fejezni. AZ MSZT baja járási szervezete az elmúlt hónapban 102 kis- gyűlést tartott a járás községeiben, melyeken a szovjet választás módszereit ismertették. * PETROVICS LAJOS, Tajkuna L^jos és Tajkuna Mária vaskúti lakosok együttesen mentek be Hegedűs János bajai cipész üzletébe, bogy a megjavított csizmát átvegyék. A javításért 72 forintot fizet- ■ lek. Egy óvatlan pillanatban azonban 70 forintot visszaloptak. Hegedűs rendőrért ment, aki Petrovicsot és társait elő akarta állítani. Ellenszegültek és a rendőrt megütötték. A bajai járásbíróság Petrovics Lajost 14 hónapi börtönre, politikai jogainak háromévi, Tajkuna Lajost 8 hónapi börtönre, politikai jogainak egyévi felfüggesztésére, Tajkuna Máriát pedig 6 hónapi börtönre ítélte. * KÖRÖSI KÁROLYNÉ dolgozó parasztasszony, a földművesszövetkezetek kiskőrösi járási választmányának tagja, eredményes munkát végez a baromfinevelés terén. Az idén több, mint 100 csirkét nevelt és beadási kötelezettségének teljesítése mellett bőven visz tojást és baromfit a szabadpiacra, * MINTEGY 20 MÁZSA muharmag termett másfél hold vetésen a boro- tai Vörös Október termelőszövetkezetben. A jövöévi vetéshez két mázsát tartalékolnak, 18 mázsát pedig 200 forintos áron értékesítik a szabadpiacon. Jő hasznot hozott a szerződésre 'termelt lucernamag. A szövetkezet a 6 mázsa 67 kiló magért a Termeltető Vállalattól mázsánként 1500 forintot kapott. Takarmányrépájuk is párját ritkítja, egy- egy darab meghaladja a 10 kilót. 16.500 tégla gazdát keres FELSOSZENTIVÄNON nyolctantermes iskola építését vették tervbe. Elkészült az újonnan épülő iskola tervrajza, az építés kivitelezésére pedig a bajai 73/3 Építési Vállalat kapott megbízást. A vállalat a megbízás alapján hozzálátott az építkezéshez szükséges tégla kiszállításához. MIKOR a 73/3 Építési Vállalat az építkezés színhelyére kiszárított már 16.500 darab téglát, az építkezéstől 1954. évre megvonták a hitelkeretet. Az oktatásügyi minisztérium, % megyei tanács tervosztálya és a megyei tanács oktatásügyi osztálya egvöntetű határozata annak kivitelezését 1055-re halasztotta. A VÁLLALAT a további téglaszállítást beszüntette és úgy határozott, hogy azt egy közelfekvő építkezésnél fogja felhasználni. Mikor aztán erre sor került, a téglát nem találták. Eltűnt. Nyoma veszett. Persze, csak elméletileg, mert a tégla megvan. Sőt abból nagyi-észt társadalmi úton fel is épült a cserepesi tanyarészben nemrég megépült iskolához a nevelői lakás. Mi történt? Hogyan kelt lába 16.500 darab téglának? EZ ÉV szeptember 4-én a bajai járás oktatási osztálya az | alábbi levelet kapta a megyei oktatási osztálytól: »Értesítem a járás számadó igazgatóját, hogy a felsőszent- íváni iskola építéséhez eddig leszállított és az 1954. évben fel nem használandó téglát a Fei- sőszentiván községben lévő oktatási intézményeknél felhasználhatja térítés nélkül. Búzás Jánosné tervelőadó.<* A FELHATALMAZÁS alapján a bajai járás számadó igazgatója úgy határozott, hogy a 16.500 darab téglát a cserepesi iskola nevelői lakásának építésénél használja fel. Intézkedését tett követte és a cserepeslek társadalmi összefogással kifu- varozták a téglát. A 73/3 Építési Vállalat most térítés nélkül visszaköveteld a 16.500 darab téglát. A tégla ugyanis, míg árát meg nem térítik, a vállalat tulajdona. Rágondolni is rossz, hogy a bürokrácia milyen papíráradattal fogja körülövezni a 1G.500 darab téglát, mely eltűnt és mégis megvan. Olvasóink figyelmébe! Minden keddi napon délután fél 5- től díjtalan jogügyi tanácsadást tartunk. A fogadóórákat Kolozsi R. Gyula, Sági Béla és Elek Lajos megyei ügyészek tartják. Ilymódon is segítséget kívánunk nyújtani olvasóinknak ügyes-bajos dolgaik intézésében. A tanácsadást a Bácskiskun- megyei Népújság szerkesztőségében, Kecskemét, Széchenyi- tér 1. sz. alatt tartjuk. Ídoiara.sie9entes Várható időjárás csütörtök estig: Erősen felhős idő, sok helyen eső. Mérsékelt szél. A hőmérséklet lassan süllyed. Várható legalacsonyabb hőmérséklet ma éjjel: északon 3—6, délen 6— 9. Legmagasabb hőmérséklet csütörtökön északon 6—9, délen 8—11 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható középhőmérséklet csütörtökön 4—9 fok között lesz. (MTI) ismét a megyei könyvtárról jVjemrégiben egy cikkünk-L ' ben azt panaszoltuk, milyen elmaradott és milyen nehézségekkel küzd a megyei könyvtár. Szó esett cikkünkben arról is, hogy a hatalmas könyvállománnyal rendelkező megyei könyvtár a döcögősen folyó megyei irányítómunka mellett alig tesz valamit Kecskemét könyv és kultúra iránt érdeklődő dolgozói olvasási igényeinek kielégítése érdekében. A zóta több, mint két hét telt el. A megyei tanács népművelési osztálya cikkünk nyomán megvizsgálta a megyei könyvtár helyzetét. Ez a vizsgálat — bátran mondhatjuk — megdöbbentő hiányosságokat tárt fel. A legfőbb hiányosságok és hibák a megyei könyvtár volt vezetőjének, Héjjas Lászlónak az irányító tevékenységében jelentkeztek, aki most hivatalos hatalommal való visszaélés, különböző kisebb pénzügyi szabálytalanságok, főleg a munka- fegyelem súlyos megsértése miatt vált meg állásától. Ezzel, valamint a könyvtári ügyekben tanúsított nemtörődömséggel magyarázhatók nagyrészt azok a hibák, melyek meggátolták, hogy a könyvtár hatalmas állománya teljes egészében és minden vonatkozásban a kecskeméti dolgozók rendelkezésére is álljon. Jószerivel teljesen kiaknázatlanul hevert például a hatalmas folyóirat anyag, így még ma sem kapcsolható be a Kecskeméten éledező helytörténeti kutatásokba, tudományos vizsgálódásokba. T^icsi a könyvtár rendel- kezésére álló hely is. Most, amikor új könyvtárvezető munkábaállítása előtt áll a könyvtár, igen fontos, hogy gondoskodás történjék a dolgozók olvasási igényeinek kielégítésére olymódon is, hogy több olvasótermet, kutatásokhoz alkalmas helyiségeket kapcsoljanak a könyvtárhoz. Államunk jelentős összeget (több, mint 50.000 forintot bocsátott a könyvtár rendelkezésére, korszerűsítés, átépítés céljára. Ez az ősz- szeg nagyrészt építőkapacitás hiányában, de nem utolsó sorban a könyvtár volt vezetőjének rossz munkája következtében kihasználatlanul hever. Az évnek rövidesen itt a vége. Feltétlenül intézkedni kellene, hogy a városi tanácsnak a könyvtárral szomszédos helyiségeiből juttatni lehessen egyet- kettőt olvasószobák és más feltétlenül szükséges helyiségek berendezésére, átalakítására. Elsőrendű feladata lesz a könyvtár új vezetőjének az is, hogy a könyvtárhálózat fejlesztését végre már Kecskeméten is megoldja. Nincs egyetlen jelentősebb városrésznek sem körzeti könyvtára. Kisebb kihelyezett könyvtári részlegek a fejlett igényekkel rendelkező kecskeméti olvasók szükségleteit nem elégíti ki. A megyei tanács népműve- lési osztálya a könyvtár munkájának felülvizsgálásával, az alkalmatlannak talált vezető elmozdításával azonban csak az első lépést tette meg. De ha a könyvtár egész tevékenységének vizsgálatát és tervszerű ellenőrzését az első pillanattól fogva folyamatosan végezte volna, el tudta volna kerülni a kecskeméti megyei könyvtár a hibák nagyját és ma nem lenne az egyik országos viszonylatban is legelmaradottabb könyvtári intézmény. Komoly tanulságokat rejt a kecskeméti megyei könyvtár esete. Remélhető, hogy a tanulságok termékenyen fogják előrevinni a könyvtár további fejlődését. KORSZERŰ pékkemencék, kisebb gyári üzemek, kazánok építését és tervezését soronldvül tudjuk vál lalni Továbbá betonárutelepünkön megrendelhető kútgyűrű, hidgyüru es cementlapok. — Jánoshalmi Építőipari KTSZ. 3100 Csongrád, Bács, Békés, Pest megyék összevont bajnoksága Bajnokságot nyert az Alföldi Kecskeméti Kinizsi SK férfi csapata Kecskeméti Kinizsi— Hódmezővásárhelyi Lokomotiv 122:37 (51:19) Kecskemét Vezette: Dénes, Szabó. À bajnokság utolsó fordulójára került sor vasárnap Kecskeméten. A Kinizsi férfi csapata nagy kedvvel játszott és szemmelláthatólag igen jó erőben és jó formában van. Kár, hogy a gyengébb játékerőt képviselő Lokomotív nem tette komolyabb próbára a csapatot. örvendetes a Kinizsi cseresorának a II. félidőben mutatott nagyszerű játéka. Kosárdobők : Sahin-Tóth 25, Balogh 22, illetve Balogh 10. Ezzel a győzelmével a Kinizsi férfi csapata az összevont kosárlabdabajnokság férfi csoportjának bajnoka lett. A Kinizsi csapata részt vehet a november 14-én Budapesten kezdődő osztályozó mérkőzéseken az Országos Bajnokságba való jutásért Ezen az osztályozón a nyolc területi bajnokcsapat és Budapest I. oszt. bajnokságának első helyezettje vesz részt. A részvevőket hármas csopor tokba sorsolták és november 14-én egész napon át, Budapesten a csoportokon belül körmérkőzés formájában döntik el a továbbjutást. A sorsolás hétfőn történt meg és a Kinizsi a Debreceni Haladás és Győr- Sopron megye bajnokcsapatával került egy csoportba. A három csoportgyőztes november 20-án és 21-én ismét körmérkőzést játszik egymással és az 1, és 2. helyezett kerül tel az Országos Bajnokságba. Kecskeméti Kinizsi— Hódmezővásárhelyi Lokomotív (női) 52:49 (23:18) Kecskemét. Vezette : Pánczél, Molnár. Az ismét tartalékosán kiálló Kecskeméti Kinizsi csapata csak nehezen szerezte meg a győzelmet. A Kinizsi az iskolások elfoglaltsága miatt csak 5 játékost tudott kiállítani és így a kipontozá3 miatti félelmükben nem mertek védekezni. A II. félidő 16. percében így is kipontozás sorsára jutott Jávorka. A Kinizsi ekkor már 15 ponttal vezetett és ebből a négy tőre olvadt csapat csak nehezen tu-’ dott 3 pontnyi előnyt megtartani. Kosárdobók: Szabóné 34, Bozsó 9. illetve Szabó 18 Jók: Szabóné," Jávorka, Tóth, illetve Szabó. A Baja városi TSB élfal rendezeff november 7-i sporfversenyek eredménye Röplabda: A döntőt a Bajai Spartakusz férfi csapata nyerte meg 3:1 arányban a Sztálinvárosi Vasas ellen. Kézilabda: Négy részvevő csapatból a döntőben a III. Béla-gimnázium csapata a Bajai Vörös Lobogó I. férfi csapatát 8:0 arányban győzte le. Asztalitenisz: Csapatversenyben a következő sorrend alakult ki: Férfi csapatoknál: 1. Bajai Vörös Lobogó, 2. Bajai Előre, 3. Bajai Spartakusz. A női csapatoknál: 1. Bajai Vörös Lobogó I., 2. Bajai Vörös Lobogó II. Postaverseny: Jól sikerült postaversenyt rendezett az MTH 609. sportköre. A versenynek 134 indulója volt. A verseny részletes eredményei: Gránáthajítás (26 induló) 1. Beret- ka M. 51.60, 2. Acsadi J. 51.25, 3. Molnár G. 50.30. Diszkoszvetés (3 induló): 1 Hajdú A. 20.45, 2. Acsádi J. 20.30, 3. Keresztes L. 19.88. Súly- lökés (12 induló); 1. Boglár Gy. 8.60, 2. Beke P. 8.37, 3. Heves Gy. 8.29. Távolugrás (25 induló) : 1. Rózsa l. 483 cm, 2. Beke P. 472 cm, 3. Bognár Gy. 452 cm. Magasugrás (19 induló) : 1. Tóth Sz Z. 145 cm, 2. Hammel J. 145 cm, 3. Bognár Gy 140 cm, 4. Verók L. 14Ó cm. 1000 méteres síkfutás (16 induló) : 1 Tóth L. 3:16.4, 2. Demény L. 3:19.5, 3. Be- retvás S. 3:19,8 j00 m síkfutás: (10 induló) : 1 Rózsa I. 64.8, 2. Kövecses J. 66.7, 3 Horváth I. 6S.4. 100 m síkfutás (18 induló) : i. Rózsa I. 12.8, 2. Juhász J. 13.4, 3 Kövecses J. 14.5. Birkózás Országos Béke Kupa kötöttfogású birkózócsapatbajnokság Kiskun félegyTiázán : Kiskunfélegyházi Vasas— Győri Vasas 4:4 Szekeres győz Mészáros II. ellen tussal. Móczár veszt Tokai ellen. Csillag győz tussal Mészáros I. ellen. Kovács veszt pontozással Szalai ellen. Zsibrita győz tussal Nagy ellen. Bodor veszt tussal Árvái ellen. Besze győz tussal Szabó ellen. Czakó veszt pontozással Finyák ellen. Budapesti Vasas— Kiskunfélegyházi Vasas 5:3 A Bp. Vasasból Rudics, Kunszt, Detár, Csiba, László pontozással győzött. A Kiskunt. Vasasból Csillag, Besze és Czakó’ tussal győzött. Budapesti Vasas—Győri Vasas 4:4. Kecskeméten : A Bp. Előre csapata nem jelent meg. Kecskeméti Kinizsi— Diósgyőri Vasas 6:2 Hullai I. pontozással győz Ruszke ellen. Kerekes pontozással győz Hegyi ellen Kállai pontozással győz Madarász ellen. Garaczi tussal győz Jánosi ellen. Csontos veszt tussal Ács ellen, Jankahídi veszt pontozással Fejes ellen. S. Tóth ellenfél nélkül győzött. Kuczik pontozással győzött Lövei ellen. Labdarúgó fegyelmi ííéiet A Győri Vasas—Bp. Kinizsi mérkőzésen kiállított Kispéter Mihályt, valamint a Salgótarjáni Bányász—Bp. Vörös Lobogó és a Bp. Vasas—Dorogi Bányász mérkőzés után sportszerűtlenül viselkedő Lantos Mihályt és Buzánszky Jenőt az Országos Társadalmi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága szigorú dorgálásban részesítette. A fegyelmi bizottság döntését a Társadalmi Szövetség hétfő esti ülésén közölték a három játékossal. Az elnökség a sportszerűtlenség megismétlődése esetén — különös tekintettel arra, hogy olyan élsportolókról van szó, akiket példaként tekintenek a fiatalok szerte az országban — a legszigorúbb büntetést helyezte kilátásba. (MTI) Osztályozó mérkőzés a megyei B) osztályba jutásért GARAI DÓZSA— BÁTYÁI EFSK 6:2 (3:0) Baja. Vezette: Sólymos I. (Baja), 500 néző. A Dózsa végig többet támadott és megérdemelten győzött. Minden csa patrészében jobb volt ellenfelénél. A garai kapus a második félidőben lábát törte. Köztársasági Kupa mérkőzések: Vaskúti Traktor—Bajai VL 3:1 Soltvadkerti EFSK—Bajai Építők 3:1 Bajai Kinizsi—Madaras! EFSK 3.1 Apróhirdetések ELADÓ sötét keményfa hálószobabútor. — Kecskemét, László Károly- utca 6 sz. 1315 FŰSZER- és csemegeszakmában gyakorlott eladókat és segédmunkást felveszünk. — Csemege Vállalat, Kecskemét, Szabadság-tér 3. 3412 GÉPKOCSIVEZETŐI állást keresek személy-, vagy tehergépkocsira. — Gombár Sándor, Ágasegyháza, állami gazdaság. 1310 A KINIZSI Konzervgyár női munkavállalókat, gyári és készáruraktári munkára azonnal felvesz. — Jelentkezés: Kecskeméten: a gyárban. 3404 KÉZI szövörámával rendelkező bedolgozókat azonnali belépésre felvesz a Kecskeméti Kézműipari Vállalat. 3408 A KINIZSI Konzervgyár díjtalanul ad salakot bárkinek — Elszállítható a gyártelepről mindennap (munkaszüneti napokat kivéve) 8-tól 15 óráig. 341Ó 140 cm széles saftps szövőgépet megvételre keres a Kecskeméti Kézműipari Vállalat, vagy ilyennel rendelkező dolgozót azonnal felvesz — Jelentkezés: Kéttemplom-köz 3409 Bácskiskunmegyei NÉPÚJSÁG az MDP Bácskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi-tér 1 sz. Telefon: 25—16, 26—19, 11—23, 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchenyi-tér 1. sz Telefon : 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 F. v.: Faragó Imre igazgató