Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. szeptember (9. évfolyam, 206-231. szám)

1954-09-19 / 222. szám

/ FURFANGOS A VÁLASZTÁSOKNAK az ellenforradalmi rendszer mindig nagy jelentőséget tulaj­donított és minden erejét moz­gósította. Erre annál is inkább szüksége volt, mert nyilvánvaló volt az ellentmondás a Horthy­­féle politikusok kijelentései és a tömegek nyomora, jogfosztottsá-^ ga között. Ilyenkor már hóna­pokkal előbb mozgósították kor­teshadukat: ügyvédeket, nagy­kereskedőket, a ráérő kuláko­­kat, földbirtokosokat. Jó üzlet­nek bizonyult ez abban az idő­ben a korteseknek, a leendő képviselőknek egyaránt és rossz üzlet volt a mindig rövidebbet húzó népnek. Az 1920 januári választás »em tartozott hortnyék legkönnyebb feladatai közé. Az ellenforrada­lom véres tőre, a négy hónapig fellélegzett nép mellének volt szegezve. S hánynak oltotta éle­tét orvul, kérdezés nélkül. A kegyetlen terror nyomán még mélyebbre raktározódott a gyű­lölet az elnyomás megtestesítői­vei szemben. IZ'ECSKEMÉTEN különösen rosszak voltak a válasz­tás kilátásai. Héjjas Iván vezeté­sével Francia Kiss Mihály, Mo­­nori Kiss Mihály, Raád Árpád és a többi bandita olyan gyilko­lást hajtottak végre, olyan ret­tegést teremtettek, hogy az ítél­kező utókor csak a legmélysége­sebb gyűlölet hangján említhet, aljasságaikat. Az egymást váltó kormányok mit sem változtattak a nép sorsán. A hajsza fokozó­dott. A lakiteleki, orgoványi és belsőnyíri rémségek kiváltották ennek a kecskemétkörnyéki nép­nek szilaj haragját, szembefor­dulását. Választani...? ... hát előbb lássuk a jelölteket! Mindenekelőtt tisztázni kel­lett az akkori uraknak, hogy milyen pártok fognak jelölteket állítani és azt is, hogy milyen programmal. Elég sokáig ké­­rődztek rajta, mert bár január­ra volt előirányozva a választás, december elején sem párt, sem programm, de jelölt sem volt. Nagyon biztosak voltak a dolgukban, mintha tudták volna előre, hogy a néptől függetlenül is érvényesülni fog akaratuk. De azért csináltak nagy hókusz­pókuszt. Zászlót bontottak az egyes pártok. December elején a Keresztény Egyesült Nemzeti Párt, Pékár Gyula és nemsok­kal később az Egyesült Kisgaz­dapárt, Rubinek Gyula, akkori földművelésügyi miniszter rész­vételével. A pro grammban úgyszólván semmiféle eltérés nem volt, leg­feljebb a fogalmazás jelenthetett különbséget. Mindketten a ke­resztény eszmék szolgálatát hirdették és e zászló mögé kér­ték felsorakozni a magyar né­pet. Ezek az eszmék szorosan megfértek a tömeges fizikai em­berirtás gyakorlatával, közös gyékényen leledzettek az Alföldi Brigádba tömörített különítmé­nyesek politikájával. Ezenkívül ebben a programmban még há­rom igen fontos pont volt: évti­zedeken keresztül meg nem valósított ígérgetés, a soviniz­mus és antiszemitizmus. Nesze semmi, fogd meg jól magyar nép, azután nyomorúságod fene­ketlen mélységén ezekkel mentsd meg családodat az éhha­láltól. Röviden összefoglalva ez volt a programm értelme, lé­nyege. tZ I IS VOLT ez a Rubinek Gyula, akit az I-es vá­lasztókerületben a kortesek iz­­zadtságos munkával jelöltetni tudtak? Miniszter volt, mégpe­dig olyan miniszter, akitől a földreform megoldását várták a nincstelenek vagy törpebirtoko­sok. Még annyit róla, hogy ép­pen ezen a zászlóbontáson jelen­tette ki, hogy jubilál, mert har­minc éve hagyta ott az eke­szarvát és lépett politikai pá­lyára. Hát jól otthagyta az eke­­szarvat, mert mint köztudomá­sú, még huszonöt esztendeig nem kapott a magyar paraszt földet. Persze a földreformról azért teljesen hallgatni nem le­hetett. Kellett létrehozni leg­alább egy kormánybizottságot, hogy az azon belüli huza-voná­­val, ha mást nem, legalább kompromittálják a földreformot. Ilyeneket mondott: »Ne le­gyen különbség a születésben, származásban, legyünk egyfor­mák az érvényesülésben.« Nem sokkal később, csak percek múl­va, ugyanabban a beszédében kijelentette: »A kisgazda, ki szorgalmával meggyarapodott, kinek megvan a tehetsége, hogy nagyobb birtokot is szerezhes­sen, megadjuk a módot ahhoz, hogy hozzájuthasson.« így né­zett ki az ellenforradalom el­képzelte egyenlőség: egyiknek semmije, a másiknak pedig nagy darab földje, F)E HOGYAN mondhatott volna Rubinek többet a földreformról, amikor az akkor fővezér Horthy, Kalocsán 1920 januárjában az alábbi kijelenté­sekre merészkedett: »Mindenki­nek ezer holdat nem lehet ad­ni. Mondjuk jut talán egyre tíz hold. Még akkor sem szerezhet annyit, mint a béres, a cse'M. Az kap 25 mázsa komment.uí. Hogy ez megteremjen, kell hoz­zá öt hold föld, ha nem több, van két hold kukoricaföldje, há­rom hold kell a takarmányra Hol van a húsa, fűtése, világítá­sa, pénze, patikája, doktora és mindene? Ha az ember megma­gyarázza ezt valakinek, azt szokták mondani: engem még nem foglal le teljesen a 10 hold, elmegyek mellette napszámba De hová megy, ha felosztják a földet?« Ördögi és a magyaror­szági földreformellenesek tábo­rában is egyedülállóan banális érvelés. A NYOMORÜSÁG ott ta­­nyázott minden munkás­lakásban. Az egykorú helyi sajtó sem tudta mindezt elhall­gatni s egy riportjában így szá­mol be: »Megcsap a hidegség, amim az alacsony ajtón .benyitunk Egy vékony, tornainges 7 éves fiúcska ijedten húzódik a fűtet­­len kemencéhez. Mezítelen lábát takarja. Az asszony zokogni kezdett. Három gyerek van. Kettőnek is­kolába kellene menni, de sem kabátjuk, sem cipőjük. A har­madikat cselédnek vagy inas­nak adná, de nincs mit ráadni. Az ura két hónapja kórház­ban van. Géplakatos. Nincs munka már régóta, hogy vala­mit keressen, elment az erdőbe fát vágni és megfázott. Nincs mit enniadni a gyere­keknek — folytatta sírva. Mái szédültek az éhségtől. Ketten a szomszédban ettek valamit, A házbért nyolcvan koronára emelték fel. Azt a fát, amit az uram keresett az erdőben, nem tudom házahozatni, mert a fu­vart nem tudom kifizetni. A betegsegélyző nem ad sem­mit sem!« TAE MEZEI Mihály és fele sége a Sziget-utca 1. sz. alatt nem volt egyedülálló eset, A tömegek sorsa volt ez Szavazati joguk persze mind­kettő j üknek volt, mert a 24-ik évüket már betöltötték és Me­zemé még írni-olvasni is tudott, így aztán joguk volt vélemé­nyüket nyilvánítani a választá­son. Választhattak Rubinek é; Pékár ellenforradalmárok kö­zött.; Az úri furfang azonban meg­kímélte a kecskeméti választó­kat attól, hogy január 25-én le­adják szavazatukat, illetve véle­ményüket közölhessék. A jelö­lés ugyanis egyhangú volt és a kormányt támogató pártok je­löltjeivel szemben nem volt el­lenjelölt. így a választás szerin­tük mellőzhető. A két tábor harcát nem kellett eldönteni Egy tábor volt, legalábbis egyet mesterkedtek, így a legké­nyelmesebb és egyben a leg nyugalmasabb megoldás szá­mukra az volt, hogy »eltekintet­tek« a választástól. Hihetetlennek tűnő, de igaz! így »választott« Kecskemét vá­lasztás nélkül képviselőket az ellenforradalom első esztendejé­ben. VV. D. Szer kés ztí) séqiink postájából Első napok az iskolában Elmúlt a nyár. Búcsút intet­tünk a Balatonnak és a Kékes­nek. Ezúttal már az iskola várt bennünket. Kíváncsi érzésekkel siettünk osztályaink felé. Ami­kor beléptünk az osztályba és újra láttuk a kedves, ismerős arcokat, ismét felvidultunk. Első nap is, mint máskor, megszólalt a csengő. Mindenki elcsendesedett. Ezután belépett az osztályfőnök és csillogó sze­mekkel végignézett tanítvá­nyain. Üdvözlő szávaiban kért bennünket a jó tanulásra és a lelkes úttörőmunkára. Tájékoz­tatott bennünket arról, hogy hamarosan eljön az őrsvezetők választása. Szünetekben kis cso­portokban összegyűltünk és ta­nácskoztunk, kik is lennének méltóak erre a tisztségre. Végre etjött a választás napja. Az osz­tályfőnök megnyitó szavai után Kecskés Ági pajtás javaslatot tett arra, hogy három őrsöt ala­kítsunk. Mivel az őrsvezetőkre már jelöltek voltak, így szavaz­tunk. A szavazás eredménye­képpen az első őrsvezető Vetési Zsuzsa, a második Sántha Jutka és a harmadik én lettem. Ez­után következett a rajtanács­elnök megválasztása. Meglepe­tésemre a három őrsvezető kö­zül engem választottak meg. így helyettem a harmadik őrs­vezető Bank Éva pajtás lett. A választás után megfogad­tuk, hogy mindenben segít­jük egymást, harcolunk a hiányzások, a késések ellen és úgy fogunk tanulni, hogy osz­tályunk az iskolánk »élosztálya« legyen. FRANCZEN GABRIELLA, Vili. oszt. tanuló, rajtanácselnök, Kecskemét, Zrínyi Ilona ált. isk. Kecskeméten tegyék közkincsé a Cserkeszőlőbeli vízforrást Sokat gondolkoztam azon, hogy a Cserire szőlő beli vízfor­rást hogyan lehetne Kecskemé­ten közkincsé tenni. Nekem az lenne a javaslatom, hogy a Cserke-forrás vizét távvezeték segítségével vezessék be Kecs­kemét egyik legszebb területére, a Műkertbe. A távvezetéket 35 km. távolságon a betonút men tén hazai anyagból, eternitből ei lehet készíteni. A Műkert alkal­mas lenne egy gyönyörű gyógy­fürdő kiépítésére az évszázados fák sűrű lombjai alatt. A mű­vészház környékén szállodát is lehetne építeni a gyógyulni vá­gyó dolgozók számára. Ha a fürdő megvalósulna, ezen a he­lyen sportuszodát is építhetné­nek. Herczog Ferenc, Kecskemét Sőűs JHaqda: s zálak Szépirodalmi könyvkiadó, iii[iiiiHiiiiiiiiiiiiiiiyiiillliilli[iliilliiliillilllliilillllllllllllllll[l 1954. A szovjet irodalomtól tanuló új magyar írók az elmúlt évek' ben számos olyan regényt alkottak, amelyek egy-egy üzem építé­sének, vagy termelésének munkás és harcos hétköznapjairól szól­nak, s amelyeket a szocializmus teremtésének lelkes pátosza izzít. Soós Magda regénye ezek soraba tartozik, de túl is lép rajtuk/ mert kitágítja a hasonló tárgyú eddigi regények modanivalóját Kitágítja elsősorban azzal, hogy az építési és üzemi problémákat nemcsak a magyar népgazdaság, hanem egy szomszédos nép köztár­sasággal való gazdasági együttműködés szemszögéből mutatja be, kitágítja azzal, hogy a hazai táj és emberek mellett szép, színes képet fest csehszlovák tájakról s emberekről is, de kitágítja végül azzal is, hogy nagy gonddal törekszik alakjai magánéletének, egyéni problémáinak bemutatására. »Konkrét feladatainkat úgy kell megoldanunk, hogy azok megfeleljenek népgazdaságunk érdekeinek és... beleágyazva a népi demokráciák közösségébe, azok érdekeinek is.« így felelt a könyv hőse, Simkó Gábor a gazdasági vezetők feladatáról a Vö­rös Akadémia záróvizsgáján, s ez a felelet szinte a zenei téma makacs következetességével tér vissza a róla szóló könyv lapjaim Az Akadémiáról kikerülve Prágában résztvesz az ott tárgyaló ma­gyar delegáció munkájában. Mindkét ország életére igen fontos kihatású gazdasági egyezményt kötnek. A nyugatiak által zárolt színesfémek pótlására megkezdik az eddig timföldként értékesített magyar bauxit alumíniummá való feldolgozását — Magyarorszá­gon is, Csehszlovákiában is. Csehszlovákia a magyar timföldért cserébe új feltárókazánokat szállít, és áramot ad a magyar alumi­­riumkohó számára. Simkót magukkal ragadják a gazdasági •együttműködés nagy­szerű lehetőségei, de méginkább az a jóérzés, hogy gyermekkori tanítója szavaival ellentétben, nem vagyunk egyedül a világon, Az épülő magyar alumimumkohó igazgatásával bízzák meg, de a maga munkája mellett első pillanattól szükségesnek érzi, hogy mintegy őrködjék a csehszlovákokkal kötött egyezmény teljesíté­sén. Felkeresi a bauxitbányát, a timföldgyárat, a csehszlovák ára­mot hozó távvezeték építőit — s útjai alkalmat adnak az írónak arra, hogy a szocialista építés fontos őrhelyein dolgozó emberek széles galériáját mutassa be. Az utak azzal a tanulsággal is szolgálnak, hogy nem lesz könnyű az egyezményt teljesíteni. A timföldgyár igazgatója az üzemi kapacitás korlátáira hivatkozva lehetetlennek tartja, hogy a csehszlovákoknak időben szállítsanak, s kiadja a demagóg jelszót: »Minden timföldet a magyar kohónak/« Simkó forradalmár­­ösztöne első pillanatban megérzi sima modora mögött kom­munista pártjelvénye ellenere az ellenséget, de arra is van oka, hogy ne bízzon feltétlenül ösztönében. Nem jogtalanul tartják ér­desnek, ridegnek, bizalmatlannak. A nagy feladatok forró lelkese­désre ragadják, s akikben nem érzi a maga lelkesedését, azokra eleve gyanakszik, így Gyenesre, a maga üzem,e kiváló, de sokszor sértődött s »kívülállását« féltékenyen őrző és hangoztató főmérnö­kére is. Rosszul sikerült első házasságának emléke is rideggé teszi/ nyomasztja, s mintegy megakadályozza, hogy saját magáról helyes ítélete alakuljon ki. Ha százszor eldöntötte is már magában, hogy dologtalan és léha élethez szokott felesége a hibás házasságuk si­kertelenségéért, szavai mégis ott motoszkálnak benne gyakran: »Neked fogalmad sincs róla, hogy mi a családi étét. Vadember vagy/ Nincs érzés benned.« Az említett utak alkalmával azonban olyan emberrel is alkalma van megismerkedni, aki nemcsak rokonszenvét, hanem az eddig fájdalmasan nélkülözött nagy érzelmet, a szerelmet is felkelti benne. Gecső Veronikában, a távvezetéképítők pártszervezőjében találja meg azt a nőt, aki feloldja élete rideg egyedüliségét: Benne igazi élettársat, családjában magához illő családi kört talál az első feleség nagypolgári idegensége után. Házasságukkal zárul a regény első része. Közben nagy léptekkel halad az építés, az egyezmény meg­valósítása. Simkó üzeme megkezdi a termelést, csehszlovák oldalon leleplezik a kazánok szállítását elszabotáló ellenséget, a Szovjetunió kazánok szállításával segít, a csehszlovák és magyar távvezetéket hősies munkával kötik össze a Duna fölött. Az ellenség azonban, minél nagyobb bajban van, annál agresszívabbá válik. Martos, a timföldgyár igazgatója aknamunkája révén a me­gyei pártbizottság és a minisztérium hazafiatlansággal, karrieriz­mussal vádolja a maga üzemének érdekein túlnéző, az egyezmény egészét szem előtt tartó Simkót. Kissé valószínűtlen tájékozatlan­ság, sőt rosszhiszeműség közrejálszásával jut el a regény tetőpont­jára: Simkó fegyelmi ügyének tárgyalásához. Ez a tárgyalás azonban alkalmat ad az írónak arra, hogy újra Simkó szájába adja, mintegy újra hangsúlyozza a gazdasági együttműködés, a népek testvérré válása nagyszerű elveit. S a Simkó-üggyel kapcso­latban végképp lelepleződik Martos, megizmosodik Simkó s az uráért bátran kiálló Vera szerelme, s bebizonyosodik, hogy a sok gyanakvással kezelt Gyenes főmérnök is Símkóék oldalán áll/ mert minden »fenntartása« ellenére — becsületes ember. A cselekmény rövid ismertetése még arra sem adott alkalmat/ hogy a jelentős terjedelmű regény igen sok szereplője közül a fontosabbakat bemutassuk. Annyit azonban pótlólag meg kell állapítanunk az alakok jellemzésével kapcsolatban, hogy az iró­­nak — az eddigi kísérletekkel ellentétben — o munkások ábrázo­lása jobban sikerült, mint a polgároké, értelmiségieké. Nemcsak a »munkáskáder« Simkó emberi fejlődésének bemutatására gon­dolunk itt, hanem a kohó és a távvezeték építői közül ábrázolt alakokra is. (Pl. Anna néni, Jáki Marika, Bordi Miska.) A jellem­zésnek egy hibáját róhatjuk fel. Az író hajlamos arra, hogy alak­jait mindig ugyanabban a beállításban mutassa meg. Rendszerint jók ezek a beállítások, de a teljes arcképhez több szín, fordulat/ dinamizmus kellene. S még valamit, egészen szubjektívan: Én az effajta regénye­ket föntebb említett kétségtelen, vagy vitatható eredményeik mel­lett ismeretközlő jellegük miatt szeretem. A polgári szétdarabolt­­ság korában az értelmiségi olvasó jóformán csak értelmiségi, vagy a nálunk igen erőteljes népi irodalom révén paraszti tárgyú könyvet olvasott. Az ilyen s ehhez hasonló regények eddig isme­retlen, vagy csak felületesen ismert életsorsok és munkafolyama­tok művészi képét jelentik számomra, s azt hiszem, mások számára is. Emiatt az ismeretközlő jelleg miatt is érdemes elolvasni ezi a regényt. OROSZ LÁSZLÓ.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents