Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. szeptember (9. évfolyam, 206-231. szám)
1954-09-15 / 218. szám
\ ' ——. H I R A MÁVAUT KÖZLI, hogy az Országos Mezőgazdasági Kiállításra az ország bármely részéből autóbuszon 25 százalékos menetdíjkedvezménnyel utazhatnak. az érdeklődők. Az autóbuszon megváltott teljesáru meneüegyet a kiállításon le kell bélyegeztetni. Visszautazáskor a lebélyegzett jegy átadásával egyidejűleg a MÁVAUT-nál a hazatérők a jegy árának csak felét fizetik. A BAJAI tangazdaság 15 élenjáró dolgozójának lehetővé teszi, hogy megtekinthesse a mezőgazdasági kiállítást. A KISKUNHALASI földművesszövetkezet Bodoglár-pusztán új vegyesboltot létesít, hogy a tanyai lakosság áruellátását jobban kielégítse. A KUNSZENTMIKLÚS és vidéke körzeti íöldmuvesszöveíkczet közel negyedmillió forintos beruházással korszerűsíti a kunpeszéri és kunadaesi boltokat. A KECSKEMÉTI tanácstagok szeptember 17-én (Mihályi Ernő, Tolnai-utca 3), szeptember 21-én (Nagy Pál Mária, Hoffman J.utca 5) és szeptember 24-én (Morvái Jenő, Damjanich-utca 13) tartanak fogadóórákat. A KECSKEMÉTI Kiskereskedelmi Vállalat szeptember 20—30-ig a Dózsa György úti élelmiszerüzletben és a Nagykörüsi-utcai üvegüzletben yevöankétot tart.. KUNSZENTMIKLÓSON a földművesszövetkezet új vegyesboltot nyit és átalakítja a nagyvendéglő helyiségeit. A ..DISZ IZSÁKI szervezete szept. 19-én a Ságvári Endreif júsági otthonban szüreti ünnepséget rendez. HARTÁN szeptember 20-án tartják az országos állat- és kirakodó vásárt, melyre vészmemtes helyről szabályszerű járlatlevéllel mindennemű állat felhajtható. A BAJAI VÁROSI tanács rádióval és mezőgazdasási kisgépekkel jutalmazta Obadovics József, Szabó István, Faldum Ferenc, Maros József, Tettinger István, Cziczinger István és ifj, Kucs Mátyás dolgozó parasztokat, mert' élenjárnak á beadásban és a mezőgazdasági munkák végzésében KAPÁS KÁROLY imrehegyi lakos a földművesszövetkezet áruházában csalást követett el úgy, hogy a blokkra ráhamisította a »fizetve« feliratú bélyegzőt. A bíróság 4 havi börtönre ítélte. BAJÁN AZ ELMÚLT négy év alatt a helyiipari vállalatok felújítására, beruházására közel 10 millió forintot fordítottak. Ebből 1.8 millió forintot a szocialista kereskedelem fejlesztésére, 973 ezer forintot parkosításra, utak építésére. Különféle építkezésekre pedig 6.4 millió forintot ruháztak be. SZAJSZ MIHÁLY és Hatházi Sándor dunapataji lakosok ellen az ügyészség bűnvádi eljárást indított, mert Hatházi Sándor Dunapataj belterületén kétökrös kocsijával kivilágítatlanul közlekedett. Szajsz Mihály pedig ittasan és kivilágítatlanul motorkerékpárjával ráhajtott az ökrös kocsira. Hatházi Sándor szekere az árokba borult, a motorkerékpáros pedig súlyos sérüléseket szenvedett A DÁVODl SZABADSÁG termelőszövetkezetben 125 juhnál gazdagodott az állatállomány. idői árási elen tés Várható időjárás szerda estig: ma kevés felhő, száraz idő, holnap növekvő felhőzet, s elsősorban nyugaton több helyen eső, zivatar, mérsékelt, majd megélénkülő déli szél. A meleg idő egyelőre még tovább tart. Várható hőmérsékleti értékek szerda reggel: 11—14, délben nyugaton 25—28, keleten 28—3l fok között. (MTI) MAGYARORSZÁG JÓL SZEREPEL AZ AMSZTERDAMI XI. SAKKCSAPAT-VILÁGBAJNOKSÁG DÖNTŐ KÜZDELMEIBEN AMSZTERDAM. (ANP) Az amszterdami XI. sakkcsapat-világbajnokság döntő küzdelmei során az I. fordulóban függőben maradt Gereben—Pilnik (argentin) játszmát hosszas küzdelem után a két versenyző döntetlenre adta, s igy Magyarország—Argentina mérkőzés 2:2 arányú döntetlen eredménnyel végződött Hétfőn délután a II. forduló küzdelmeire került sor. A II. fordulóban: Magyarország—Bulgária 2:1 (1). (MTI) Ä Közlemény \ »Kérjük valamennyi magyar olimpiai bajnokot, hogy a magyar olimpia ügyében szíveskedjenek nekünk megküldeni életrajzukat, lakáscímüket és^:hetőleg sportolás közben készült fényképüket. Magyar C npiai Iroda, Budapest, V., Tanács-krt. 26. szám. I. emelet. Az »A«-csoport állása; 1. Kméti Dózsa 20 13 6 3 68:26 32 2. Bajai Építők 20 13 3 4 67:18 29 3 Bácsalmás 20 12 3 5 75:31 27 4. Bajai VL 20 13 1 6 37:21 27 5. Khalasi D 20 10 4 6 43:30 24 6. Khalasi Lók. 20 10 o 8 44 :42 22 7. Kkfh Vasas 20 9 3 8 44:27 21 8. Kiskőrösi P 20 7 5 8 41:42 19 9. Kméti Építők 20 7 5 8 24:28 19 30. Bácsbokod 20 6 3 11 26:45 15 31. Tiszakécske 20 6 2 32 30:49 14 12 Kai. Kinizsi 20 6 2 12 28:56 14 13. Madaras 20 4 2 14 22:76 10 14. Kméti VM 20 3 1 16 18:76 7 A MEGYEI »B« OSZTÁLY Déli csoport állása: 1. Kunfehértő 16 9 3 4 48:23 21 2. Gara 15 10 1 4 35:19 21 3. Bajai VL II. 16 10 1 5 45:32 21 4. Jánoshalma 16 9 2 5 44:33 20 5. Dávod 16 8 2 6 53:27 18 6. Mélykút 15 8 1 6 33:34 17 7. Khalasi K. 16 8 1 7 27:32 17 8. Vaskút ■ 16 5 4 7 25:29 14 9. B.-alm. Dózsa 16 4 4-8 32:35 12 10. Bajai Dózsa 16 5 2 9 26:36 12 11. Kelebia 16 4 3 9 36:43 11 12. ltatymár 16 2 2 12 20:81 6 £(/tj Imnijútár a sok k&ziiL á'serény külsejű tábla hir^ deti a kecskeméti Gáspár András-utca 4. számú ház egyik üzlethelyisége fölött, hogy a megyei könyvtár ifjúsági könyvtára ebben a helyiségben éli a maga sajátos, érdekes életét. Minden héten kedden, csütörtökön és pénteken délután, szerdán pedig délelőtt felhúzzák az üzlethelyiség redőnyét és megindul az a szinte végtelennek tetsző folyamat, amelynek eredményeképpen könyvek cserélnek gazdát és gyermekeink szinte naponta gazdagodnak szebbnél-szebb élményekkel, emlékekkel, egy-egy jó könyv nemesítő erejével. Átlagosan havonként 1500—2000 könyv cserél gazdát. Tehát van dolga a könyvkölcsönzéssel foglalkozó »Éva néninek«, azaz teljes nevén Kallós Évának, aki csak az ötödik általános iskolásig terjedő korhatárú olvasóközönség szemszögéből tekinthető néninek. Az ember azt gondolná, hogy az óvodás kortól 5-ik általánosiskolás korhatárig terjedő ifjú honfitársaink csak úgy elmennek a könyvtárba, aztán megkérdezik Éva nénitől, van-e szép és érdekes meséskönyv, vagy izgalmas történet, lehetőleg sok képpel, aztán magukkal visznek haza egy-egy könyvet. Vannak ilyenek is. De egyre inkább csak az első osztályosok. De bizony, aki már a második, harmadik osztály tankönyveivel büszkélkedhetik, és feje fölött több mint 8—10 év vonult el, az határozott szándékkal jön a könyvtárba. Azt lehetne mondani, hogy kialakult irodalmi ízlése van. Palovics István, a rendőrfalusi iskola ötödik osztályú növendéke például a történelmi regények lelkes rajongója. Mást is elolvas, de igazi örömmel csak azokat a könyveket veszi a kezébe, melyek a történelem érdekes, változatos, ismeretlen és meglepő elmúlt századaiba viszik el. Palovics Pista három éve olvasója már ai ifjúsági könyvtárnak, (gondoljuk ipásodík osztályos ko* rában határozta el, hogy rendszeresen olvasással tölti szabadidejét!) és azóta minden héten megjelenik legalább egyszer a könyvtárban. allós Éva elmesélte, hogy némelyik kisfiú, vagy kislány könyv nélkül teljes könynyedséggel el tudja sorolni legjelentősebb íróink neveit és legismertebb művei címeit. »Kérek valamit Mikszáthtól, Jókaitól, Iljinlöl« — mondják. Elraktározzák változatos, színes benyomásaikat egy-egy jó könyvből. A legjobb úton haladnak afelé, hogy az általánosiskola kapuit olyan emberként hagyják el, akik egy élétre eljegyezték raa- 0ukat a könyvvel, akiket nem lehet többé ponyvaregény olvasására csábítani, akik nem elégszenek meg másodrendű, vagy értéktelen irománnyal, akik megszerették és megbecsülik a. mi szép magyar irodalmunkat s akik hősiességet, hazaszeretetet, a munkaszeretetét tanulják meg a csodálatosan sokrétű, gyönyörű szovjet ifjúsági irodalomtól. Hogy pedig világosan lássuk a számok tükrében is, vájjon milyen társadalmi hatása van ennek a viszonylag kis hatósugarú könyvtárnak (464 olvasója van), nézzük meg a statisztikát. A könyvtár 1954 májusában költözött mostani helyiségébe. Az a szoba, amely a megyei könyvtárban rendelkezésére állott, szűknek bizonyult. Azóta rendszeresen havonként 1500—200Q könyvre kiterjedő forgalma van Májusban a költözködés hónapjában 2048 kölcsönzés történt, júniusban már- 2624. Aztán, jött a »mélypont« július, . amikor 1805 könyv cserélt gazdát. Nem kell túlságosan megrémülni, nem valami sötét visszaesés ez, inkább népi demokráciánk másik nagyszerű vívmánya avatkozott be a könyvtár munkájába. Ez az időszak tudvalevőleg gyermekeink nyaralásának időszaka. (Érdemes volna, arról is statisztikát csinálni, hogy vájjon a könyvtár olvasói ' közűi hányán üdültek hazánknak egyegy gyönyörű pontján.). Augusg-. tusban 1496 könyvet fogyasztott el ez az irodalomra éhes kis sereg, amely büszkén vallja magát a könyvtár állandó olvasójának. A téli hónapok újra fellendülést hoznak, — bízik Kallós Éva. Zennek a fellendülésnek az O is okozója lesz, hogy addigra a könyvtár majdnem egész állományát új könyvekre cseréli ki a megyei könyvtár. — Hiába, a fogyasztás állandóan nő! A könyvcsere azonban csak bizonyos fokig tudja kielégíteni az igényeket, ez már előre látható. Lehet, hogy ifjúsági íróink ajtajáig nem sok olvasniszerető, igényes kisfiú és kislány kívánsága jutott -el, de megnyugtathatjuk íróinkat, a kecskeméti,.ifjú olvasók is még több, még szebb, még érdekesebb könyvet szeretnének kapni a kezükbe. Jelenleg kevés az igazán jó mesekönyv és sok régi, a szülők által is jólismert magyar ifjúsági könyv, (például Benedek Elek meséi) ma még nem hozzáférhető. Az óvodások sem túlságosan elégedettek, mert véleményük szerint kevés a szép, képes mesekönyv. Az se lenne baj, ha egyes rajzolóink megszívlelnék a gyermekek kérését és szebb, gondosabban kidolgozott, a realizmushoz közelebb álló illusztrációkat készítsenek. Nem egy olyan könyv akad bizony, amelyikről még az első osztályosok is azt mondják, hogy macskakaparásnak nevezhető inkább a bennük található rajz. , jPzóval, akadnak gondok, Cj' bajok, vannak kívánságok, de azért úgy gondoljuk, mégiscsak gyönyörű dolog az, hogy a mi ifjúságunk az igazi, nekivaló, »szép« irodalmon nő fel egy-egy ilyen szerény ifjúsági könyvtár, jóvoltából. — Gondoljuk csak meg, alig van Olyan falu, a mi megyénkben is, ahol ne lenne ilyen. De azt is hozzá kell tennünk, hogy nem ártana, ha - Kecskeméten több lenne. . t'Si La' Szerdai sportműsor A Budapesti Vasas Kecskeméten Ma délután 5 órai kezdettel érdé- • kés labdarúgómérkőzés színhelye lesz az Építők-pálya A Kecskeméti Honvéd meghívására Kecskemétre érkezik a Budapesti Vasas NB I-ben szereplő labdarúgócsapata, amikor is a Kecskeméti Honvéd NB II-es csapatával barátságos mérkőzés keretében méri össze erejét. Kecskeméten nagy érdeklődés elő zi meg a két csapat összecsapását. Előtte 3 órakor elömérkőzés is lesz, A megyei labdarúgíiiiajnokság eredményei MEGYEI »A« OSZTÁLY Bajai Vörös Lobogó—Tiszakécskci EFSK 1:0 (0:0) Baja. Vezette: Rozsnyai (Kecskemét), 1000 néző. Tapogatodzó játékkal kezdődött a mérkőzés. Lassan felnyomul a Lobogó. Tiszakécske térfelében folyik a játék és a vendégcsapat csak szórványosan támad. Sok helyzete van a Lobogónak, de a csatárok igen körülményesek és soka kivárnak. Lőnek három üiataimas kapu lát, csak a kapuba nem találnak. A második félidőben még hevesebben támad a Lobogó, dé lövéseik rendre célt tévesztenek, legfeljebb újabb kapufára telik. A 24. percben születik meg a mérkőzés egyetlen gólja. Szögietrúgás után hatalmas kavarodás a tiszakécskei kapu előtt. A védelem kapkod, majd kézzel üti le a labdát, amit Lopajda góllá értékesít. 1:0. A Lobogó most már szeretne további eredményt elérni, azonban lövéseik mind a kapus kezében halnak el. Bajai Építők—Kalocsai Kinizsi 1:0 (0:0) Kalocsa, vezette: Fehér (Kecskemét). 1000 néző. A kalocsai csapat támadásival kezdődött a játék, de csakhamar az Építők vettek át a játék irányítását és enyhe fölényt is harcoltak ki. Eredményt azonban elérni nem tudtak. A második félidőben a Kinizsi kemény játékba kezd és így az Építők óvatosabban játszanak, de így is lényegesen többet támadtak, mint a Kinizsi. Eredmény a 17. percben születik. Szöglet a Kinizsi ellen és a labdáért felugró Onódit felvágják. A megítélt 31-est Márton lövi a Kinizsi kapujába. 1:0. Innen az iram kissé alábbhagy és ’ változatosabb lesz a játék, de eredményt elérni egyik csapat sem tud. Kiskunhalasi Dózsa—Kecskeméti Vörös Meteor 4:1 (1;0) Kiskunhalas, 600 néző. Vezette: Firányi (Baja). A meleg miatt nincs iram és lassú mezőnyjátékkal telik el az első félidő. A játék a mérkőzés ebben a részében unalmas csapkodás, különösen a Dózsa játszik unottan és könnyelműen. Ivanios már a 7. peremes megszerzi a vezetést. Az 57. percben egy gyors támadás után Kiss kiegyenlít és ez felrázza a Dózsát. Megélénkül a játék, A 65. percben Borbély szerzi meg a vezetést. (2:1.) Most már nagy iramban rohamoz a hazai csapat és a 66. percben Borbély eredményes. (3:1.) Az utolsó percben Ivanics állítja be a végeredményt. Kecskeméti Építők—Kiskőrösi Petőfi 1:0 (1:0) Kecskemét, 200 néző. Vezette: Onódi (Baja). Mindkét csapat nehezen, körülményesen szőtte a támadásokat. Mezőnyben a kiskőrösi csapat jobb volt, de a kapu elölt nem bírt az Épuők keményen i’omboló védelmével. Onódi kitünően vezette a mérkőzést. Madaras—Bácsbokodi Kinizsi 4:2 (2;1) Madaras, 400 néző. Vezette: Ham mer (Baja). Nagy Küzdelmet vívott a két csatát. A hazaiak gólratörőbben játszotok és eredményes támadósoruk révén megérdemelten jutottak az értékes két pont, birtokába. A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA: A forduló után a táblázat nem változott lényegesen, csupán a két kiskunhalasi csapat cserélt helyet. A táblázat élén a helyzet változatlan. A Dózsa továbbra is tartja a 3 pontos előnyét Az élcsoport tagjai közül a két bajai csapat csak nehezen szerezte meg a két pontot. A Kecskeméti Dózsa sokat javított a gólarányán 10:1 arányú győzelmével. A többi csapatok közül csak a Kiskunhalasi Dózsa igyekszik felzárkózni az élcsoporthoz A többiek már leszakadtak. A kiesés kérdése, bár még hat forduló van hátra, eldőltnek látszik, de igen veszedelmes a 11. és 12. hely is, mert NB Il-es csapatok esetleges kiesése miatt ezek a csapatok is kieshetnek a megyei bajnokság A) csoportjából. Ifjúsági eredmények: Kméti Vörös Meteor-Kiskunhalasi Dózsa 2:1. K. Építők—Kiskőrös 1:0. Kméti Dózsa—Khalasi Lók, 2:0. Bácsalmás—K. Vasas 4:4. Madaras—Bácsbokod 1:1. Bajai VL—Tiszakécske 9:1. Bajai Építők—Kalocsai Kinizsi 2:2. MEGYEI »B« OSZTÁLY Déli csoport Kelebia—Vaskút 1:1 (1:1) Kelebia. Vezette: Magyar. Mindkét támadósor sokat adogatott és keveset lőtt kapura,. Általában meddő mezőnyjáték folyt a pályán, de .mindkét csapatnak lett volna alkalma megszerezni a. győzelmet. Kiskunhalasi Kinizsi—Jánoshalma 3(0 (1:0) Kiskunhalas. Vezette: Mohai. Változatos és jőiramú mérkőzést vivőit a iáét csajjat, 4 íormábalendült Kiskunhalasi Kinizsi végig kezében tartotta a mérkőzés irányítását és jól ki tudta használni gólhelyzeteit. Bajai Vörös Lobogó II.—Bácsalmási Dózsa 4:2 (1:1) Baja. Vezette: Darányi (Kiskunhalas). Jól kezd a Dózsa és már a 6. percben Farkas révén vezetéshez is jut. (0:1.) A Lobogó támad és támadásait a 42. percben siker koronázza, és DanKó révén egyenlít. (1:1) A második félidő 7. percében Dankó szerzi meg a vezetést a Lobogónak. (2:1.) A 10. percben Túrán 3:1- re növeli az előnyt. Most feljön a Dózsa és Tokán l évén a 22 percben szépít. 3:2. A Dózsa hatalmas támadásba kezd az egyenlítésért, mégis a Lobogó ér el újabb gólt a 40. percben Dankó fejesével. Kunfehértő—Bajai Dózsa 4:2 (1:0 Kunfehértő. Vezette: Jung (Bácsalmás), 1000 néző. Szakái mezőnyjáték után a Dózsának szerzi meg a vezetést. (0:1.) Kunfehértő a 40. percben egyenlít, (1:1.) A második félidő 15. percében Kun fehértó vezet Tann újabb góljával. (2:1.) A 20 percben Orbán egyenlít. (2:2.) A 38, majd a 43. percben Tann újabb két góljával 4:2 re alakul az eredmény Kunfehértő javára. Dávodl EFSK—Katymári EFSK 12:0 (4:0) Dávod, vezette: Sólymos (Baja). 800 néző. Az első félidőben még csak tartotta' magát Katymár. sőt helyenként még támadásra is futotta erejéből. A második félidőben azonban a hazai csapat teljesen felülkerekedett és tetszés szerint rúgta góljait, Ifjúsági eredmények: Kelebia—Vaskút 1:0. Kiskunhalasi Kinizsi—Jánoshalma 4:1. Bácsalmási Dózsa—Bajai VL, 5:3. Bajai Dózsa—Kunfehértő 2:1. MEGYEI »B« OSZTÁLY Északi csoport Kecskeméti Vasas—Kiskunfélegyházi Lokomotív 2:0 (1:0) Kiskunfélegyháza, vezette: Bíró. Az eredmény nagyobb is lehetett volna, de a Lokomotív kapusa nagyszerű védéssel mentette meg csapatát a további góloktól. Góllövök: Bánát és Károlyi. Soltvadkcrt—Kecskeméti Honvéd II. 3:3 (3:2) Soltvadkert, 500 néző. Az első félidőben Soltvadkert, a szünet után a Honvéd volt fölényben. Az eredmény igazságos eldön .tétlen. Göllövők: Berzsenyi (2) Darab, illetve Faragó (öngól). Deák, Ruzicska. Kecel—Izsák 6:3 (0:1) Kecel, 500 néző. A keceli csapat jobb csatársora révén megérdemelten győzött. Az Izsák lelkesen küzdött, de a IX. fél idő végefelé összeroppant. Kecskeméti Vasas—Kalocsai Fáklya 3:2 (2:2) Kalocsa. Vezette: Sásdi. líétközbcn (szept. 8-án) játszották le ezt a mérkőzést. Nagy küzdelem után a helyzeteket jobban kihasználó és jobb erönlétü csapat győzött. Kalocsai Fáklya—Kiskunmajsa 3:1 (2:0) Kiskunmajsa, vezette: Sipos. Nagyiramú mérkőzés. A Fáklya minden részében jobb volt és megérdemelten győzött. Ifjúsági eredmények: Izsák—Kecel 3:2. Kecskeméti Kinizsi—Kecskeméti Petőfi 4:0. Kiskunmajsa—Kalocsai Fáklya 1:0. A szeptember 12-én Garán lejátszásra kex-ült Gara—Mélykút mérkőzés eredménye lapzártáig nem érkezett be és így a táblázatban nem szerepel. Az Északi-csoport táblázatát, a felmerült vitás kérdések miatt az 1 MTSB döntéséig nem közöljük. ßäcsklsktmmegyel NÉPÚJSÁG az MDP Eáeskiskunmegyei Bizottsága napilapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság Szerkesztőség: Kecskemét, Széchenyi tér 1 az, telefon: 25—16. 26—19. 11—22, 20—97 Felelős kiadó: NÉMETI JÓZSEF Kiadóhivatal: Kecskemét, Széchényi-tér 1« sz ■ Telefon: 22—09 Bácskiskunmegyei Nyomda V. Kecskemét — Telefon: 24—09 & KG Faragé Mre igazgató