Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-03 / 182. szám

Cséplés és begyűjtés Lászlófalván Cséplés Lászlófalva határában jó ütem­ben folyik a cséplés. Amint a tiszakécskei gépállomás Gut Ist­ván vezetése alatt álló cséplő­gépe felé közeledünk, már mesz- sziről szembetűnik az üzemanya­gos kocsin lengő piros zászlócs­ka. — Nagyon büszkék vagyunk a vándorzászlóra és nem is en­gedjük ki a kezünkből — mond­ja F. Faragó István, a cséplő­munkacsapat vezetője — továb­bi célunk pedig az, hogy ne csak a gépállomáson belül le­gyünk a legjobbak, hanem az országos versenyben is. Munka­csapatunk csaknem minden tag­ja, 28 éven aluli, így a DISZ Központi Vezetőség díjaiért fo­lyó versenybe mi is benevez­tünk. A gépnél jól és szervezetten folyik a munka. A legkisebb időveszteséget sem engedik elő­fordulni a dolgozók. Húzatás után gyakorlott kezek tesznek- vesznek a cséplőszekrényen és •a traktoron. Percek alatt min­denki a helyén van, felbúg a gép és már ömlik is a mag a zsákba. A tiszakécskei gépállomás pártszervezete gondosan, jó po­litikai munkával készítette elő a cséplésl idényt. Foglalkozott a munkacsapatokkal, a munka­csapatvezetőkkel, megszervezte a gépeknél folyó agitációt. A Gut István vezetése alatt álló gépnél F. Faragó István, Tóth István és H. Szabó Péter végez politikai felvilágosító munkát. A pihenőt felhasználják a sajtó ismertetésére. A géphez Szabad Nép, Szabad Föld és Bács- kiskunmegyei Népújság jár. A munkacsapat tágjai érdeklődés­sel hallgatják a cséplési ver­senyről, a begyűjtésről, ezenkí­vül a sporteseményekről szóló híreket. A cséplés! verseny hírei an­nál is inkább érdeklik őket, mivel a gépállomás vándor­zászlaja náluk van és ko­moly esélyeik vannak me­gyei, sőt országos jó ered­mények elérésére is. A munkacsapat gondosan ügyel arra, hogy a verseny mennyiségi eredményei mellett munkájuk minőségi téren is megállja a helyét. Szemveszteség nélkül csé­pelnek és a szalma kazalozását is gondosan végzik. Vörös Jó­zsef középparaszt azt mondta, mikor a gép kihúzatott szérűjé­ről, hogy — régen vagyok már a magam gazdája, de ilyen jó munkát cséplőgép még nem végzett nálam. Az sem véletlen azonban, hogy a munkacsapatot a begyűj­tés hírei is érdeklik a sajtóból. Büszkén állítják, hogy ahol ők elcsépeltek — a gaz­dák mind a cséplőgéptől vit­ték a begyüjtőhelyre gabo­nabeadásukat. Nyúl József és Bőszény Imre dolgozó parasztok például alig várták, hogy a mázsáról lekerül­jön az első gabona, ami a be­adást fedezi, máris rakták a ko­csira és indították a begyüjtő­helyre. Begyűjtés A községben 16 gépből ömlik zsákokba a gabona. Palásti ta­nácselnök szerint augusztus 4— 5-ére be is fejezik a cséplést. A jó ütemben haladó csép­lési munkák mellett azon­ban súlyos elmaradás mu­tatkozik a begyűjtésben. A gabonabegyüjtés állásáról tiszta képet nem is lehet kapni, mivel a lászlófalvi begyűjtési hivatal erre vonatkozó kimuta­tást nem készít. Azt még vala­hogy tudják, hogy hányán csé­peltek el, de hogy kik teljesítet­ték, vagy nemteljesítették be­adásukat, az már nem derül ki. Hozzávetőlegesen sejteni lehet, hogy ■ számos, a csépléssel vég­zett gazda beadása nincs ren­dezve. A községi tanács végrehaj­tó bizottsága felszólította a be­gyűjtési hivatalt, hogy 48 órán belül hozza naprakész állapotba a nyilvántartást, adjon kimuta­tást a hátralékosokról. A hiva­talban Király szaktárs kijelen­tette, hogy abból nem lesz sem­mi. A hivatal dolgozóinak fe­gyelmét Sándor Mihály elvtárs, hivatalvezetőnek a feladata megjavítani. Azonban a járási begyűjtési hivatal vezetőjét, Ra­da Mihály elvtársat is felelősség terheli a lászlófalvi begyűjtési hivatalnál uralkodó állapotokért. 50—60 beadási könyv még nincs kiadva. A járásból kiküldött kise­gítő munkaerők rossz mun­kát végeztek, ezt újra át kell dolgozni. Rada elvtárs a cséplés kezdete óta egyszer járt Lászlófalván fu­tólag. Sándor Mihály nem is tu­dott beszélni vele. A járási be­gyűjtési hivatal dolgozói a ta­náccsal nem tartják a kapcsola­tot. Nem beszélik meg a tanács­elnökkel a begyűjtési kérdése­ket. A Terményforgalmi Vállalat átvevőhelyén is vannak hibák. 2—3 vagon is van vételijegyzés nélkül a raktárban. Ez nemcsak a begyűjtés elmaradásának fel­számolását nehezíti meg, hanem a gyorsbeadási prémiumnál kárt okozhat a dolgozó parasztság­nak. A lászlófalvi tanács a cséplés­sel együtt a gabonabegyüjtést is szeretné sikeresen befejezni. A cséplés pár nap alatt befejezést nyer. A begyűjtési munka sike­re azonban attól függ, hogy a begyűjtési hivatal és a Ter­ményforgalmi Vállalat munkájá­val, pontos adatok szolgáltatá­sával milyen mértékben támo­gatja a tanácsot, Csu Te beszéde a kínai hadsereg napja alkalmából Pekingben tartott gyűlésen PEKING (Uj Kína) A kínai népi felszabadító hadsereg meg­alakításának 27. évfordulója al­kalmából vasárnap megtartott emlékgyűlésen Csu Te, a kínai népi felszabadító hadsereg fő­parancsnoka beszédet mondott. Amikor idén ezt a dicső év­fordulót köszöntjük — hangsú­lyozta beszédében — a világ bé­keszerető népei, a koreai fegy­verszünetet követően, kivívták egyezmény elérését az indokínai béke helyreállításáról. Indokína három államának népei és népi hadseregei hosszú és kemény harcának, az egész világ béke- szerető népei erőfeszítéseinek, küzdelmeinek eredménye ez. Ez a béke újabb hatalmas győzel­me a háború felett. Újabb bizo­nyítéka annak, hogy a nemzet­közi vitákat békés tárgyalások útján lehet rendezni. Amikor idén ezt a dicső év­fordulót köszöntjük, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy hazánk szent területének elvá­laszthatatlan része, Taivan még nem szabadult fel — mondotta a továbbiakban. Csang Kaj-sek banditái még megszállva tartják Taivant és áruló tevékenysé­gükkel kiszolgáltatják az ame­rikai imperializmusnak a kínai nép és a taivani honfitársaink jogait és érdekeit. A kínai nép már régen meg­tagadta Csang Kaj-sek bandá­ját, amely a végső züllés állapo­tába jutott. Csak azért tudja továbbra is megszállva tar­tani Taivant, és folytatni ár­talmas tevékenységét, mert az amerikai imperializmus védel­mében részesül. Az Egyesült Ál­lamok ösztönzi és támogatja a Csang Kaj-sek maradványokat kalózcselekményeik végrehajtá­sában. A kínai nép forrón szereti a békét — hangsúlyozta ezután. — Országunk építéséhez békés kör­nyezetre van szükségünk. Az egész világ minden békeszerető népével együtt továbbra is meg­teszünk minden erőfeszítést a A Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa törvényerejű rendeletét adott ki a helyi tanácsok tag­jainak választásával kapcsolatos egyes kérdésekről. Az új tör­vényerejű rendelet több módo­sítást tartalmaz a helyi tanácsok tagjainak választásáról szóló 1950. évi törvényerejű rendelet­nek a választói névjegyzékre vonatkozó rendelkezéseivel kap­csolatban. A rendelet a többi között ki­mondja: »-A választói névjegy­zékbe fel kell venni minden ma­gyar állampolgárt, aki 18-ik évét betöltötte, vagy a választói névjegyzék összeállításának, il­letőleg helyesbítésének évében betölti, amennyiben a választói névjegyzék összeállításának (he­lyesbítésének) idején állandó la­kóhelye az illető tanács műkö­dési területén van.«-►Nincs választójoga annak, aki a) közügyektől, illetőleg a vá­lasztójog gyakorlásától eltiltó ítélet hatálya alatt áll, b) szabadságvesztés büntetését tölti, vagy előzetes letartózta­tásban van, c) elmebeteg, tekintet nélkül arra, hogy gondnokság alatt áll vagy sem.« A rendelet értelmében a kü­lönböző fokú tanácsok minden egyes tagjának megválasztására — á lakósok számának figye­koreai kérdés békés rendezésére és az indokínai béke helyreállí­tásáról kötött egyezmények vég­rehajtásának biztosítására —. (MTI) lembevételével — a megyei, a járási, a városi, a városi kerü­leti és a községi tanácsok mű­ködési területén külön-kiilön választókerületet kell létrehoz­ni. Részletesen ismerteti a ren­delet. hogy a lélckszámlálás alapján hány választókerületet kell alakítani. A választókerületek területi beosztását a választás napjának kitűzésétől számított 20 napon belül közzé kell tenni. Az Elnöki Tanács megállapí­totta a megyei és a budapesti városi választókerületek számát, így Budapesten 300, a két leg­népesebb megyében: Borsod- Abauj-Zemplén és Pest megyé­ben 110—110, a többi megyék­ben pedig: Bács-Kiskun megyé­ben 100, Szabolcs-Szatmár me­gyében 95, Szolnok, Hajdú-Bi- har és Békés megyékben 90—90, Csongrád megyében 85, Györ- Sopron megyében 80, Baranya, Fejér, Somogy és Veszprém megyékben 75—75, Komárom, Nógrád, Tolna, Vas, Zala, Heves megyében 70—70 választókerü­letet kell alakítani. A járási, a városi, a városi kerületi és a községi tanácsok tagjainak megválasztására ala­kítandó választókerületek szá­mát a közvetlen felettes tanács végrehajtó bizottsága állapítja meg. (MTI) Törvényerejű rendelet a iieiyi ianácsok tagjainak választásával kapcsolatos egyes kérdésekről Megnyílt a szovjet összszövetségi mezőgazdasági kiállítás Vasárnap, augusztus 1-én nyitották meg Moszkvában szép ünnepség keretében az állandó mezőgazdasági kiállítást. A meg­nyitón tízezrek vettek részt. A moszkvai dolgozók és a Szovjet­ország különböző részeiből összegyűlt látogatók együtt örültek a kiállítás megnyitásának, a külföldi diplomáciai testületek képvi­selőivel, a különböző országok küldöttségeivel. Az ünnepséget Nyikolaj Cicin akadémikus, a kiállítás igaz­gatója nyitotta meg. A megnyitó közönsége előtt Benegyiktov, a Szovjetunió mezőgazdasági minisztere tartott beszédet, A nagy­hatású beszéd után felvonták a kiállítás zászlaját a központi ki­állítási csarnok fölötti zászlórúdra és a hatalmas közönség meg­tekintette a kiállítást. 169.000 kiállító vett részt az első kiállítá­son. Köztük 3911 kolhoz és 1300 szovhoz, sok tudományos intéz­mény, több, mint 150.000 élenjáró mezőgazdasági dolgozó. A kiál­lítás élénken igazolja, milyen hatalmas sikerrel teremtik meg a Szovjetunióban azokat a feltételeket, melyek lehetővé teszik az egyre növekvő élclmiszcrszükséglet maradéktalan kielégítését. & magyar kormány változatlanul kosz minden ereiével hozzájárulni az európai kollektív biztonsági szerződés megteremtéséhez A Minisztertanács Tájékozta­tási Hivatala közli: A magyar kormány őszinte örömmel üdvözli a genfi érte­kezletnek a béke ügyét szolgáló nagy eredményeit. A genfi kon­ferencia bebizonyította, hogy a vitás nemzetközi kérdéseikről folytatott, a kölcsönös érdekek tekintetbevételén alapuló tár­gyalások olyan eredményekhez vezethetnek, amelyek hatható­san hozzájárulnak a világbíke biztosításához. Ezeknek az ered­ményeknek nyomán mindenki előtt nyilvánvalóvá vált, hogy megoldhatók a legfőbb nemzet­közi vitás kérdések is: a koreai kérdés rendezése, a Kínai Nép- köztársaságot megillető jogok el­ismerése, az atom- és más tö­megpusztító fegyverek betiltása, a hidegháború megszüntető :e, továbbá a világ békéje szem­pontjából nagyjelentőségű euró­pai kollektív biztonsági rendszer megteremtése. A világ békeszerető népei örömmel fogadták a nemzetközi feszültség további enyhülésének a genfi értekezlet eredménye­képpen feltárult új lehetőségeit. Ezért lelkesen üdvözlik a Szov­jetunió kormányának Francia- ország, Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányához intézett 1954 július 24-i nagyfon­tosságú jegyzékét, amely utat mutat a vitás kérdések békés rendezéséhez. A magyar kormány ez év már­cius 21*4 nyilatkozatában már kijelentette, hogy minden ere­jével kész hozzájárulni az euró­pai kollektív biztonsági szerző­dés megteremtéséhez. Szilárd meggyőződése, hogy csak az ösz- szes érdekelt államokat átfogó szervezet szolgálhat az európai béke biztosítékául, míg az Egye­sült Államok által kezdeménye­zett zárt államcsoporíosulások és katonai szövetségek nem a béke és a megegyezés ügyét szolgál­ják, hanem új háború veszélyét rejtik magukban. — Az eu­rópai kollektív biztonsági szer­ződés egyszersmindenkorra kw zárná a német agresszió meg­ismétlődésének, valamint az uj Anschlussnak veszélyét és ezzel elősegítené a magyar nép biz­tonsága szempontjából annyu'a fontos német és osztrák kérdés békés és demokratikus megoldá­sát. Az európai kollektív bizton­sági szerződés lehetőséget nyuí- tana arra, hogy a Magyar Nép- köztársaság — addig is, amíg nem hallathatja szavát az Egye­sült Nemzetek Szervezetében — valamennyi érdekelt nagy és kis állammal együtt, a teljes egyen­jogúság alupján cselekvőén hoz­zájáruljon az európai problé­mák békés rendezéséhez. A magyar kormány békepoli­tikájához híven a nemzetközi együttműködés mindenirányú kiépítésére törekszik. Tudatában van annak, hogy a nemzetközi kapcsolatok fejlesztésében fon­tos szerepe van a kölcsönös ér­dekek tiszteletbentartásán ala­puló gazdasági együttműködés­nek is. A nemzetközi gazdasági együttműködés jelentős ténye­zője az ország fejlődésének és a nép életszínvonala állandó eme­lésének. Ezért a magyar kor­mány örömmel üdvözli a szov­jet kormánynak azt a javaslatát, hogy az európai kollektív biz­tonságról szóló szerződés terve­zetét egészítsék ki a gazdasági együttműködésről szóló rendel­kezéssel. A magyar népet az a mély meggyőződés hatja át, hogy az európai kérdéseknek az érdekeit államok minél szélesebbkörű részvételével történő megtárgya­lása elősegítené az európai kol­lektív biztonsági rendszer létre­hozását. Ezért a magyar kor­mány örömmel támogatja a Szovjetunió javaslatait, és kész résztvenni az említett javasla­tok alapján mielőbb összehívan­dó értekezleten, hogy ott híven a magyar nép béketörekvései­hez, minden igyekezetével hoz­zájáruljon a konferencia sikeré­hez. MNDSZ-asszonyok az árvízkárosultakért Megyénk egész lakossága át- érzi azt a nagy csapást, melyet az elmúlt hetekben az árvíz oko­zott. Az árvízsujtottak megsegí­tésére irányuló gyűjtésben az MNDSZ-asszonyok a Vöröske­reszttel karöltve időt és fáradsá­got nemkimélve dolgoznak. Az apostagl asszonyok a gyűjtés mellett felvilágosító munkát is végeznek a gabona gyors be­adására, hogy az ország kenyér- ellátása biztosítva legyen. Bált is rendeznek, melynek bevéte­lét a1 árvízkárosultak megsegí­tésére fordítják. Szabadszállá­son a párttitkár és tanácstitkár felesége fáradhatatlan a gyűj­tésben s így példát mutatnak a többi vezető-állásban lévők fele­ségeinek. Baján 200, Madarason I 50—60, Kiskunhalason 25—30, I Mélyliúton 30—40 MNDSZ-asz­szony dolgozik példásan. Mély- kúton cs Katymáron az asszo­nyok bálát rendeznek, melynek bevételét ők is felajánlották. — Kiskunhalason Szirinő 64 éves MNDSZ-asszony 100 forintot adott és gyüjtőívet is kért. — Kiskörösön Hegyi Istvánná. Nyitrai Józsefné, Szabó Rózsa és Gyökér Istvánné pár nap alatt szép összeget gyűjtött. Időfárásfelentés Várható időjárás kedden estigí kisebb felhőátvonulások eső nél­kül. Mérsékelt déli, délnyugati szél. A hőmérséklet tovább emelkedik. Várható hőmérsékleti értékek kedden reggel: 11—14, délben 27—30 fok között (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents