Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. augusztus (9. évfolyam, 181-205. szám)

1954-08-29 / 204. szám

BORBÉLYMŰHELYBEN 0 FALUSI HALVÁNYAN derengő fény imbolyog a nemesnádud­vari borbélyműhely ablakain ke­resztül az utcára. Az ajtó felett kinyúló karon megvakult réz­tányér himbálódzik unatkozva. Pár lépcső vezet a műhelybe. Csattog az olló, serceg a szap­panhabot túró beretva és a se­rény munka láttán az ember önkéntelenül is dudorászni kez­di a Sevillai borbély híres áriá­ját: »Figaro itt, Figaro ott, Fi­garó mindenütt...« MERT MIND A NÉGY for­gószék mellett folyik a munka. Mégis egy lopva felém küldött tekintet, máris eljuttatja a bor­bélyműhely ismert invitálását: — Tessék helyet foglalni ké­rem, egy perc és sorra tetszik kerülni. Amolyan borbélyötperc. Hi­szen elég összeszámlálni a vá­rakozókat a fal mellett húzódó lócán. Vannak vagy tizenketten. Jó, ha egy várakozóval 8—9 perc alatt végeznek, mert itt mindenki »stuccoltat«, bajuszt igazíttat. Este van, ráérős már az idő, valaki meg is jegyzi az egyik szék öbléből: ki is borot­válhatsz, Marci, nem hajt a ta­tár. AZ IDŐ LASSAN múlik és ráérünk egy ilyen falusi bor­bélyműhelyben jól körülnézni. Egyetlen rekvizitum sem hiány­zik. A tükrök alján ott pihen mindenütt a szappanozócsésze, az ecset, a kölnit fúvó labda, a borotvakést fertőtlenítő kis por­celántartály. A várakozók be­szélgetnek, újságot olvasnak, na meg egymást méregetik. A négy dolgozó közül az egyik nő. Hel­lenbart Mártonná. AZ ILYEN FALUSI bor­bélyműhely valóságos kis hír­központ. Most is arról beszélget­nek, itt volna már az ideje a külbogyiszlói út rendbehozatalá­nak. Ezt Kovács János éppen- úgy helyesli, mint Nagy Gyula, de szinte egyszerre toldják meg: ha az sürgős, hát sürgős volna a községbeli járdák kikö­vezése is. Ez aztán valóságos kis vitát eredményez. Bírálják a tanácsot, hogy a község csi­nosítására alig fordít gondot. Hát ez igaz, — gondolom ma­gamban —, mert most, hogy a piactéren jöttem keresztül, alig győztem kerülgetni a sok víz­tócsát, mely ott gyülemlik a szanaszét tátongó gödrökben, A LOCA VÉGÉN ülők más megvitatni valót találnak. Ma­ráz András azt magyarázza, miért van szükség az időben végzett őszi mélyszántásra. — Mélyszántással lehet csak meg­felelő módon az őszi és téli csa­padékot tartalékolni, A mühelyajtóban emberek gyülekeznek. A szomszédból kerültek elő. Vonzotta őket a világosság, na meg a kiszűrődő szavak. A beszélgetésekbe nem egyszer bekapcsolódnak, ilyen­kor fokonként mérik a lépcsőt, míg beljebb kerülnek. Hogy nem a várakozók sorait népesítik, azt abból lehet megállapítani, nem ülnek a lócára, a falat tá­mogatják. A FENÖSZIJON csattogva élesedik a borotva éle. A be­szélgetés halk zsongása most élesebbre fordul. A szavakból érezni lehet, hogy amit most vi­tatnak, már eddig is sok bosz- szúságot okozhatott. Még a kis borbélyműhely dolgozói is bele­kapcsolódnak a beszélgetésbe. Kicsiségnek látszik a probléma és mégis nagy. Legalábbis az ő számukra. Most legutóbb is úgy robbant ki, hogy messze vidék­ről színjátszó együttes érkezett azzal a kitűzött céllal, hogy Ne­mesnádudvar és Hosszúhegy dolgozóinak egy-egy előadást tartanak. Alig lehetett meg­győzni a színjátszókat, hogy Hosszúhegy, mint elnevezés, se­hol másban nem található meg, mint az itteni állami gazdaság elnevezésében. Mennyi kalami- tást okozott már ez az elneve­zés. De vájjon ki is találhatta ezt ki? — Miért kellett a mi állami gazdaságunkat Nemesnádudvar testéből kiszakítani, MONDOTTAM, hogy nem nagy a probléma, a nemesnád­udvariakat mégis erősen foglal­koztatja. Községük lebecsülését látják abban, hogy a nemesnád­udvari állami gazdaságból egyik napról a másikra hosszúhegyi állami gazdaság lett, ami van is, meg nincs is. ÍGY TELIK az idő, fogy­nak a várakozók. A borotválá- sért, hajnyírásért járó fizetséget mindenki kihámozza a bukszá­ból. Olyan természetesnek ve­szik ezt, mintha faluhelyen ez lett volna mindig a borbélyfizet­ség rendje. Szinte már senki sem emlékezik a búzabérletre, a vékákra, melyekkel ilyenkor ősszel mérték a borbély évi já­randóságát, Szinte utolsónak kerülök a borbélyszékbe. — Hajnyírás, vagy borotvál­kozás? — Csak egy kis beszélgetés. A BORBÉLY tekintete éle­sen belém fúródik. Nem enge­dem soká tépelődni, nekiszege­zem a kérdést: — Mennyire befolyásolja az üzlet menetét a zsilet? Püff neki! A kérdés mint a bomba robban. Minden kritika ellenére ennek a zsiletnek »éle« van, —I Zsiletpengét a községben nem vásárolnak. Életveszélyes­nek tartják, — kezdenek a bor­bélyműhely dolgozói szinte egy­öntetűen meggyőzni vélemé­nyükről. Hellenbart Márton meg mindjárt hozzá is fűzj: — A zsilet városi emberiek való, nem falusinak.,, MIÉRT E VIHAR egy pohár vízben? Csak nem attól ijedtek meg, hogy pengéket akarok áru­sítani? Szinte örülök, hogy mi­kor a borbélyszékbe ültem, nem a borotválkozást választottam a beszélgetés ürügyéül, mert eset­leg éles »karcolatba« vonták volna arcomon a témát. De megnyugodnak a kedé­lyek. Beszédesek lesznek. Sze­retik műhelyüket, ápolják, gon­dozzák, nagy gondot fordítanak tisztántartására. Naponta 60— 70, szombat este, vasárnap dél­előtt 400—500 ember is megfor­dul a műhelyben. Összebarát­kozunk. Erdős Nándor most már mosolyogva árulja el: — Azért ne tessék ám hinni, hogy nincsen ember, aki ne zsi­lettel borotválkozna. De azokat könnyen felismerjük. Hogy mi­ből? Hát csak hajnyírást pa­rancsolnak. .. EMBERISMERÖK is a bor­bélyok. Ez már hivatásukhoz tartozik. Mindjárt el is árulják ebbeli jártasságukat. — Mi borbélyok ilyen falu­helyen még a legféltettebb tit­kait is ismerjük az embereknek. Nem kell, hogy elárulják, nem kell, hogy beszéljenek róla. Ezt jól tessék megjegyezni. Ha va­laki minden másnap jár be bo­rotválkozni, akkor abban vala­mi szívügy rejtőzködik. Ha az­tán ezt a mindennapi borotvál­kozás váltja fel, az mással, mint házassággal nem végződhet. Per­sze, ez főleg a fiatalságnál mu­tatkozik meg. A házas ember­nél? Kérem, itt is megvan a biztos recept. Ha hétenként két­szer borotválkozik, akkor be­csüli az asszonyt, ha hetenként csak egyszer toppan be, akkor már nagyon beletört a járomba. Ha még hetenként egyszer sem talál be hozzánk, akkor a buk­sza körül történt valami hiba. Annyi azonban bizonyos, hogy mindig több a munkánk és az előbb említett szépítkezési fá­zisok is mind összébb zsugorod­nak, és a társalgás is egyre ér­dekesebb és vidámabb. B. L. Levél egy funkcionáriushoz Kedves Elvtárs! A halasi rendörklubban, a Sertéstenyésztő Vál­lalat élüzemavató ünnepségén találkoztam. Veled. Régóta ismerlek, de ilyen »nemhivatalos« keretek között — ízes vacsora, söröspo­harak, zene mellett, — akkor láttalak először. Felszabadult öröm uralkodott a társaságban, hiszen kemény munka eredményét ün­nepelték itt a dolgozók. A vacsora után méginkább kinyílt a jó hangulat, mint napfényben a rózsa. A zenekar még le sem nyelte a vacsora utolsó falatját, a fiatalság már a pódiumra sürgette őket muzsikálni. De az első keringő hangjaira hamarosan eltűntek mellő­led idősebb asztaltársaid is: szerényebben, de ott forogtak a fia­talok között. A táncszünetben fogyott a habzó sör, nevető embe­rek ették, kisebb híján, leveskanállal a fagylaltot. Egy-egy csoport hallgatónótát rendelt s ha Nyilasék hegedűjén felsírt az »ér­it,őszélén nagy a zsivaj, lárma«, — még azok is dalolni kezdtek, akik 20—30 éve megbuktak énekből az iskolában. Szép volt, kedves volt, Tiszta, minden duhajkodástól, Ízléstelenségtől mentes vidámság tombolt itt világos reggelig. S Te, kedves elvtárs, úgy ültél ebben a társaságban, mint a merevség, komorság húsból-vérből alkotott szobra. Tekinteted, megvető hidegséggel siklott a foxtrottozó párokon. Félórai időkö­zökben kurtát hörpintettél poharadból. (Egész este nem fogyott ki előled az egyetlen pohárka sör). Ha zengőbben szállt feléd Nyilas Miska hegedűjének egy-egy kristályos akkordja, unottan doboltál az asztalon ujjaiddal. Próbáltak felvidítani, bevonni a társaságba. De aki leült melléd, udvarias kifogással öt perc múlva otthagyott. Egyszerűen nem tudott Veled társalogni, mert nem voltál hajlandó másról beszélni, mint termelési problémákról, elméleti vitát kezdeményeztél egy külpolitikai kérdésben> Felháborodva jampec-táncnak Ítéltél egy délszláv kőiét, amit az egyik dolgozópár táncolt, míg fel nem világosítottak tévedésedről S amikor a társaság a zsebkendőjátékos tanéba kezdett, őszbajszos bácsiktól a fiatalokig mindenki beállt a körbe a »megismerni a kanászt« pattogó dallamára, — akkor a Te számodra betelt a po­hár s néma méltósággal kivonultál. Azt vártam: a küszöbön túl letörlőd a cipődet, nehogy egy szem port is elvigyél magadon er­ről a »léha emberekkel teli« helyről. S meg kell mondanom: nem hiányoztál senkinek. Fel sem tűnt, hogy nem vagy már ott, En még örültem is, hogy nem látom többé a sarokban merev, sa­vanyú arcodat. Elgondolkoztam viselkedéseden. Először bosszankodtam: ho­gyan élhet ilyen savanyú ember a világon s miért jön el vidám társaságba hangulatrontónak, ha tisztségénél fogva kap is meg­hívót? De aztán rájöttem: inkább sajnálnom kell Téged. Mert ne­hezedre esett Neked, kedves elvtárs, a rádkényszerítelt álarc. Én tudom: viszketett a Te talpad is a pattogó táncnólára. Hal­lottam már egyszer, hogy dúdoltad az erdőszéli cigányvajda lá­nyának szomorú históriáját s masok is elmondták, hogy családi asztalodnál nem éred be egyetlen pohár sörrel. Miért volt hát ez a magatartás? En úgy gondolom: a tekintély kedvéért. — Funkcio­nárius vagyok. Mit szólnak, ha én is leereszkedem a tömeg színvo­nalára? Mégiscsak kötelez a tisztségem, nem állhatok oda ugrálni a parkettre, nem nótázhatom, mint a többiek... — így érzed. S kedves elvtárs, ne haragudj, de szerintem, éppen ezért rosss lunkcionárius vagy. Tarthatsz jó beszámolókat, elvi vitákban győztes lehetsz. Teljesítheti tervét az irányításod alatt dolgozó üzem, vagy község. De a körülötted élő emberek csak tisztelnek, vagy félnek tőled, elismernek, vagy szótfogadnak, — de nem sze­retnek. Bizalmatlanok Hozzád s ha hivatali szobádon kívül talál­koznak Veled, elakad a szavuk, menekülnek a közeledböl. A * tekintélyedet« őrizgeted s közben a sokkal nagyobbat veszíted el: embertársaid baráti vonzalmát, azt a lehetőséget, hogy megismerd őket nemcsak a munkában, hanem a magánéletben, a szórakozás­ban is. De így olyanokká válnak számodra az emberek (mert Te is ilyenné váltál feléjük), mint az a bolygó, amelyik keringésében mindig csak egyik oldalát fordítja felénk. Ezt az oldalát jól is­merik a csillagászok, — de a másikról csak elképzelések vannak. A bolygó pedig mindkét oldalával alkot egészet. A munkás, vagy a hivatali beosztottad nemcsak termelő, beszámolókat hallgató va­laki, hanem ember, akinek öröme, bánata van, ki nemcsak szá­zalékot tud teljesíteni, de táncolni, vigadni is szeret. Kedvet elvtárs, törekedj meismerni a bolygó másik oldalát is ahhoz, hogy vezetni, nevelni, segíteni, megérteni tudd a dolgozókat! C. Ka cA tőf tétiehul iíuiLi naqjii temetof e A BAJAI JÁRÁS, de tőle távolabb ■í*p a bácsalmási járás is a törté­nelmi múlt nagy temetője. A hódító és vándortörzsek az avarok, szkiták, jazig szarmaták nagy felvonulási útja volt a Duna—Tisza közének lapályos, termé­keny, vadat, halat bőven adó területe, melynek árterületein az egyes törzsek egy gyűjtögető hátsági kultúrát terem­tettek. A rendszeres kutatómunka lépésrpl- lépésre követi az évszázadok és ezre- dek útját, hogy a feltárt leletekből és emlékekből állapíthassa meg az itt élt vándor és hódító törzsek kulturális be­rendezkedését, életformáját. A már fel­tárt késő avarkori temetők, a bronz­kori umasírmezők, a II—III. századbeli szarmatakori sírmezők, a most feltárt sükösdi XVII—XIX. századkorabeli templomromok és sú'mezők mind tanú­ságai az egyes korszakok fejlődéséne.?, az itt élt törzsek kulturális fejlettségé­nek, annak az időszaknak, mely a neo- latikus csiszolt kőkori kultúra óta az ember útjának, életformájának fejlődé­sét mutatja. Mi volt az életforma a Duna—Tisza közének ezen a táján, mely messze Keletről olyan hívogatólag csábította a nomád és vándortörzseket erre a tájra. A termőterület, a vadászat-halászat, a későbbi időben az állattenyésztés, majd ezt követőleg a belterjes gazdálkodás. Mindaz, ami ma is jellegzetessége a ba­jai és bácsalmási járásoknak. A múlt­ban, akárcsak a jelenben ez a terület gazdag bőségével a megélhetést bizto­sította és csábítólag hatott a letelepe­désekre. VESSÜNK CSAK egy pillantást a ’ múltnak ezekre a bizonyítékaira, mely évezredekig és századokig a föld mélyén pihent. Az időszámítás .előtt 3000—2000-ben földbekerült neoletikus csiszolt kőkorszak maradványai kerül­tek napfényre Vaskúton. Itt már nyo­mára bukkantak az első cserépedények­nek, hiszen addig az ember ha a tüzet ismerte is, a cserepet még nem fedezte fel, előállítását még nem ismerte. Az első fém ismerete hozta létre a rézkul­túrát. Ennek nyomára még a Duna vo­nalában nem bukkantak, de a Tisza melletti város: Szeged, már feltárta em­lékeit. A 2000—900 évig tartott bronz- kultúra nyomait bizonyítják a Kelebia, Szeremle határában folyt ásatások, a kimérek-kelták jelenlétét igazolják a Sükösd, Nemesnádudvar határában vég­zett kutatások. Ugyancsak ennek nyo­mai kerültek napfényre Vaskút. Katy­már határaiban. Az időszámítás előtti 300 év körül otthont alapító szkiták emlékeit tárták fel Tompán, a III. szá­zadban letelepedett jazig szarmaták hó­dításainak nyomára bukkantak Sükósd, Katymár, Madaras határaiban végzett kutatómunka során. A kutatómunka így követve a történelmi múlt útját, buk­kant rá Madaras határában Attila ide­jében élő germán-hunok emlékeire, az Árpád-kori honfoglalás rengeteg tele­püléseinek nyomaira. A RÉGÉSZETI ásatások hatalmas mennyiségű emléket tártak fel, melyek ma már a bajai Türr István múzeum régészeti osztályát gazdagítják. Az ásatások, a napfényre került kortör­téneti adatok adják magyarázatát az egyes községek alapításának, telepíté­sének történetére is. Sükösd például az első település nyomait a meredélyben mutatja, mely m0 a szabályozott Duna- vonal árterülete. A rendezetlen Duna gyakori áradásai késztették az itt tele­pülőket, hogy házaikat a magasabb területekre, a község mai helyére épít­sék. A Sükösdön most folyt ásatások egy bronzkori urnatemetőt és egy szarmata« kori temetőt tártak fel. Az első nyomo* kát, az apró bronztárgyakat és vasda­rabokat Csukás Imre fedezte fel, aki azokat összegyűjtve magával vitte Kis­kőrösre. A mostani Sebestyén-féle sző­lőben a hozzánemértés és a »kincs«- keresés 12 sírt dúlt fel, gazdag leleteit tönkretéve, A mostani Tőzegtelep he­lyén folytatott kutatás egy 1083-ban lé­tesült település nyomait tárta fel, me­lyet az akkori árvíz teljesen elmosott és finom fövenyével betemetett. Az egyik feltárt sírban fejlett technikával készült bronzibulára és a csontváz nya­kának felső részén két fehér hordó­alakú pasztagyöngyre, bal mellén egy bronzból készült félholdra bukkantak. A többi sírokban gyöngyöket, bieomdes orsógombokat találtak. Mindezek azt bizonyítják, hogy ebben a korban már a test külső díszeire is súlyt helyezte® és kellő technikával rendelkeztek azok előállítására. A MÚLT ÍGY KERÜL lépésről* lépésre feltárásra, hogy a kor­történet a maga gazdaságával bizo­nyítsa az itt élt vándor és hódító tör­zsek életét, berendezkedését, az elmúlt évszázadok fejlődését. A gazdag anyagból kiállítás készül, hogy mindenki számára közkinccsé te­gye azt a múltat, melyet az enyészel vasfoga sem tudott végleg eltemetni,

Next

/
Thumbnails
Contents