Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. július (9. évfolyam, 154-180. szám)

1954-07-11 / 163. szám

ARATÁS

Az; európai hadsereg jóváhagyásának kilátásai úgy olvadnak, mint a vaj a napon...“

Megcsendül a kasza,

, kezdődik az aratás. Ünnep az egész országnak, örömünnepe. A £ élen a fiatalok mellett ott haladnak a -regi« aratók, a volt részaratók, a regi föidnélküliek, akik nem felejtették el azokat a régi aratásokat sem... Száll a rege a múltból ... a 30-as évek aratásáról.

4 ZON A NAPON még azt sem várta meg, hogy a kakas hármat kukorékoljon, már az elsőnél ébren volt. Tág- ranyitott szemmel bámulta a •szúetle gerendákat és hallgatta az asszony egyenletesen mély szuszogását. A gyerek aprókat nyöszörgőit álmában. Végre rászánta magát...

Annus... hallod, ébredj ... mennünk kell. Rázza meg finoman az asszony váilát. — Mi aT ... tessék? — rezzen össze az érintésre. Jaj, már reggel van, pedig most álmodtam a legszebbet. — Osszekuccadt lábbal ül s álmos szemmel nézeget a bölcsőben alvó gyermek felé. -Na gyerek, most te is jössz velünk.« Lassan felcihe- lődnek. A tarisznyába kény er mellé négy fej vöröshagyma kerül, egy korsó víz, míg kiérnek ... aztán semmi, mert nincs itt más. Fodor János napszámos ember mélyet szippant a nyári frissítőből, a hajnali levegőből és szűkre húzott szemöldökkel, oldalvást pillant az asszony felé. Anna ott lépdel mellette, keveset hátrébb, ahogyan illik. Karján a bepólyá't gyerek. Három kilométert kell gyalogolni, míg kiérnek a Nyit- rai nagyságos földjébe. Ott aratnak az idén a sógorral együtt. (">k Is ketten jönnek. Deltát az asszony ott már nagyon nehéz. A hetedikbe lépett. Nehéz lesz az aratás. A szomszéd kis faluban most kongatják a négyet. Úgy volt az egyesség a sógorral is, hogy ötkör kezdik, aztán vakulásig. A gyerek később az ő karjára kerül és lassan kibukik az arató ember erőszívója, a vérvörös nap. Már a táblánál járnak, mikor a sógorék is feltűnnek a' dűlőúton és nagyokat fújtatva megérkezik Julis, a sógorasszony Is.

J

Ô REGGELT adjisten! Megkezdjük, sógor? — szól Tóth József, a másik napszámos, akikkel Jóskáék egész évben együtt dolgoznak. Úgy összeszoktak már, mint a testvérek., Az asszonyok meg elválaszthatatlanok. — Aztán a szokásos hozzákészülés. A gyérei? a- fa alá kerül, felhangzik az első kaszasuhintás és indul az «ratás.-Az úr csak nem adta ki részibe! A Súlyokéi? meg nem vettek be a bandába, nem vagyunk szervezettek. No, oszt most hajrá. Dógozhatunk a napszámba kidöglésig.« — Az asszonyok öle is megtelik marokkal és rendre gyűlnek a kévék. JuJis arcán már ömlik a veríték, óriásokat szuszog, pirosodik, nehezen megy minden. Pedig ő csak kötöző. Anna lett h marokszedő a két kaszás után. Már lánykorába is híres munkás volt. Az öreg naccsága hívta is a konyhára, de ő már csak ez urával tart. Jobban megy így a munka is ... Az emberek pűrün néznek hátra. Az asszonyokat nézik. Nem szólnak nekik semmit, csak lassítják az áramot, hogy szűküljön a távoligÚgy 10 óra tájban, újonnan ifcstett, sárga bricska közeledik az úton. A kocsis mögött alacsonytermetű, köpcös ember ül: az ispán. A földtáblához érve hangosat kiált: Hé, emberek, jöjjenek* ide! Az aratók megfordulnak. Illendőségből kezüket a nadrágszélhez törülve elindulnak a kocsi felé.-Gyorsabban, hé, nincs idom várni. A munka is ilyen lassú, mint maguk! Mit gondolnak, nz uraság semmiért fizet... Ezt a? asszonyt meg ki vette fel? — mutat Julis felé.

»A feleségem« — szól tompán Jóska.

»De bezzeg, az irodában nem

mondta, hogy így áll, a szentségit neki!

Julis rémült szemmel tekint az urára, elönti a forróság, alig áll szegény a lábán. Az ispán köhhent egyet, aztán folytatja:

Na, ne mondják, hogy rossz ember vagyok. Maradjon az asszony, de csak félnapszámba.

\ Z EMBEREK földreszeg- zett tekintettel áunak és csak a sógor rugdossa ütemesen az előtte domboruló vakondtúrást.-Na, este újra jövök! Addig nincs menés!« Aztán köszönés nélkül fel a kocsiba. Nyomában porzik a íelszáradt kocsiút...

»Hogy a menykő...« szakad ki Jánosból a káromkodás. Csak egyszer látnám, hogy ezek is aratnak, akár egy órát is. Meg osztán, ez az aratás, sógor... Hát a miénk lesz ebből egyetlen szem gabona is? Mire nekünk annyira sietni? Azért, hogy az úri fattyúknak még több jusson a dándókra? Az asszonyod is ülhetne ilyenkor otthon, nem itt kínlódni szakadásig.«

Anna lassan bontani kezdi a gyereket és kibuggyanó melléből nagyokat cuppogat az apróság. Julis mosolyogva figyeli, a várakozás reménységével, mikor a két kaszás kimért léptekkel elindul a levágott rendel? felé. Aztán szedik a markot, kötik a kévét, míg a két asz- szony elkészült, már elfogyott a távolság is. — Délben már érződik a derék, nehé2 a hajlás. Éhes a gyomor, nagyokat korog, figyelmezteti gazdáját. Lassan a fa alá telepszenek.

Előkerülnek a szegényes elemózsiák. A sógorék szalonnát is hoztak. Az asszonynak küldték az öregek. Anna is kap belőle.

Délután újra dől a gabona, hull a veríték, sír a gyerek és már későre jár, mire az ispán újra hozzájuk ér. Már az úton várják. Sietni kellene haza Is. Vacsora is kell, otthon is dolog van.-Na mi az, már megunták? hogy így sietnek! A munkával, látom, nem siettek. Amilyen a munka, olyan a fizetség« — to’.d- ja hozzá ingerülten. Mérges, hát hogyne, mikor a Sulyok-banda Is szalonnát kér, különben nem aratnak tovább. A piszkos kommunistái — s már el is felejtette, hogy mit mondott, mikor Jóska rádupláz:

Akkor jó lesz! ... Mi lesz jó'’ röffen rá az ispán. — »Ha a munka után fizetnek. Akkor, aki nem dogozik, nem is kap semmit« — keményedik meg Jóska szája.

Villan az ispán szeme, rángatózik a szája, alig bír .szóhoz jutni. »Hallja, fogja be a száját, mert csendőrökkel vitetem el, piszkos lázító. Örüljön, hogy dógozhat, A naplopásért meg pénzt is keres« — mutat a learatott gabona felé. János sem állja tovább.

»Hát ha az urat csak az ilyen naplopásért fizetnék, akkor az úr ott kódulna valamék utcasarkon.« Keze keményre szőrű', szeme gyűlöletet dob a mérgében majd szétpukkanó intéző felé. De megáll a szó félúton az ispánban, nem mer válaszolni. Nagyon élesek ezek a felé- meredező kaszák. Csak a hin- tóból szól vissza mérgesen: -- »Ha holnap nem lesz nagyobb darab levágva, mehetnek máshová.«

Fáradt menet ballag a hszs- vezető úton. A sógorék is elválnak, holnap újra jönnek. Anna egy kis újkrumplit hámoz, íz ura a kismalacot rendezi, amit a napszámból vettek. Vacsora után pihenni szeretnének, de a gyerek egyre sír, mint aki soha nem akarja abbahagyni. Anna ingerülten ringatja a bölcsőt, fáradt, aludni szeretne. De a gyerek sír. Apró öklét dugja még mindig éhes szájába.

»Adjál még neki, éhes« — szól halkan János.

»Miből? — ingerkedik az asz- szony — Nincs! Elapadt a tej. Hagymától nem lesz tej... mert én nem is tudom, mit is teszek magammal.,, és máris

sírásra hajlil? a szájaszéle. János szónélkül nézi a síró asz- szonyt, aztán befordul, érzi, hogy keserű itt minden, ez az egész élet. Tudja ő már régen, hogy hol itt a baj... Lassan elcsendesül a szoba, Az apró száj is elfárad az üres meil rángatásában és elalszanak.

K GY MEGY EZ egy hétig, Míg egy napon hárman maradnak. Julis rosszul lett. Bábát kellett hívni. — Hárman dolgozgatnak egyre jobban erót- lenedve, mikor az úton egy szekér döcögött lassan, mint akinek nem sietős. Vén kocsis ül a bakon, foga között nagyokat sercentve, megáll a diófánál, aztán elkiáltja magát. »Gyűjjetek csak sógor! Hoztam valamit, — de ezt csak halkan teszi hozzá, megjárta már vele a többicívnél is. Jánosék lassan előrejönnek. Egy kevéssel feljebb tolják fakó kalapjukat és az öregre néznek. »Mi hírt hozott, öregapám?« — szól finna, akit egyre jobban idegesít a buga állapota.

»Ezt, ni« — bök ostorhegyével a kocsi felé. »Az úr küldi. Azt mondi, ez jó a szomjúság ellen.«

Az öregre merednek. Jóska a kocsihoz lép.

Benne kosarakban elhullott, férges, zöld alma, amit levert az éjjeli zápor,., Lassan megfordul.

»Aztán ezt mind nekünk küldte, öregapám? Mind?« — kérdi vésztjósló hangon.

»Ühüm, — böccent az öreg. — Ük mondik, hogy hozzam el.«

Jánosék is a kocsihoz mennek.

»A többiek sem vettek egyetlen szemet sem« — siránkozik az öreg.

Villan Jánosék szeme. »Van lapátja öreg?« »Nincs.« »Fogja ki a lovakat öregapám!« — szól parancsolva János. »Minek a fiam? Nem jó az úrival kikezdeni, hiszen te is tudod...« — »Fogja már ki a lovakat, nem érti?« Az öreg remegő kézzel kezdi bontogatni az istrángot. Aztán ... hó-rukle, s a felborított kocsiból gurul szerte a ku- kacos, apró, éretlen alma. A lovakat is segítették befogni a némáravált öregnek. Búcsúzóul megkérték, hogy mondja meg az úrnak, hogy öl? olyan jó étvágy úak, hogy egy kocsi alma meg sem kottyan az ilyen jó fajtából. Hát itt t.rtották az egészet!

Estefelé megjött a hír: Julis gyereke halva jött a világra. A sógor kemény öklét tehetetlen dühvei rázta az ég felé és szaladt, egészen hazáig.

!Wj ásnap már nem kezdhet- tek a munkához. Kifizették a bért, »nem kell több napszámos«. Az intéző mondott fel. Jánosék szótlanul fordulta« el. De az ispán nem állta meg, hogy oda ne mondja: »No, mi az, tán megártott az alma?...« Julis hátra fordult. Julis, aki különben soha nem szólt senkinek vissza: »Ne fájjon az magának. Nekünk csak odadobták azt az almát, de megenni előbb- utóbb csak maguk fogják. Be az már nagyon keserű lesz!«

Ezzel oltalmat keresve az urához simul és elindulnak újra... munka nélkül,' céltalanul.

Az úton már keresztben a búza. gazdag termést ígérő mező s ők mennek hazát!anul, mert ebből a tengersok gazdagságból nem jutott egy föidnélküü Jánosnak, meg Józsefnek egyetlen darab sem.

*

r

|7s AZ ESTI beszélgetés ... után másnap még gyorsabban suhog a kasza, haragosabban dübörög a kombájn. Magának arat Fodor János és Tóth József. A marokszedöí? vidám csapatában még mindig az élen járnak a régi Annak, és Julisok. Sőt versenyeznek az ifjú Fodorokkal, Tóthokkal egy új, boldog országot építve, most már örökre maguknak.

Bognárné

— Ezt a rendkívül szemléltető hasonlatot az egyik legtekintélyesebb francia lap, a »Le Monde« alkalmazta a közelmúltban, kifejezve ezzel azt a hangulatot, amely Franciaországban uralkodik az európai védelmi közösség létrehozásának terveivel szemben. A francia nép, sőt még a katonai körök es a burzsoázia egy igen jelentős része is szembenáll az EVK létrehozásának terveivel.

Amikor Laniel és Bidault kormánya csúfosan megbukott, az nem egyszerűen a Franciaországban sűrűn megismétlődő kormányválságot jelentette, hanem ezegyszer valamiféle minőségi változást is. Laniel es Bidault — az amerikai imperializmus lcgszolgaibb szolgái voltak, a háborús imperialista tervek lcgbűbb megvalósítói — az utánuk következő Mendcs- France-kormány pedig az Egyesiül Államoktól való fiiggetle- niilés politikáját ígérte. Ezért is került a Mcndcs-France-kormány megalakulásának napjától kezdve az amerikai imperializmus diplomáciai nehéztüzérségének tűzvonalába. A Washington—Bonn tengely, angol támogatással igyekszik minden erővel nyomást gyakorolni a francia kormányra, hogy végre mondjon »igent« az EVK kérdésében. A sorozatos diplomáciai támadásokat Franciaország ellen Eisenhower ismert levele vezette be Coty elnökhöz, a következő lépés volt »az angol— amerikai nézetek azonosságának« deklarálása az EVK kérdésében, ugyanakkor Dillon, az Egyesült Államok párizsi nagykövete feltűnő cs kihívó fenyegetőzéssel akart hatást elérni a francia kormánynál, majd Spaak belga külügyminiszter következett, aki »közvetítési« kísérletiéi lépett fel ás végül megszólalt Adenauer, most már teljesen hitleri stílusban, azzal fenyegetve meg Franciaországot, hogyha sürgősen nem ratifikálja a bonni és a párizsi háborús szerződést, Nyugat-Németorszag fegyverkezési tervei keresztülvitelében önállósítja magát és különszerződést köt az Egyesült Államokkal és Angliával. S hogy nagyobb nyomatékot adjanak Adenauer fenyegetőzésének, Londonban tanácskozásra ültek össze a német kérdés angol és amerikai szakértői, hogy »megvizsgálják a német szuverenitás helyreállításának kérdését« arra az esetre, ha az EVK terve végleg csődöt mond.

Gyakorlatilag tehát annak lehetünk tanúi, hogy az amerikaiak és az-angoiok nyilt egységfrontot alkotnak most a nemet militaristákkal — a franciák ellen. A támadások célja, hogy Franciaországban lehetetlenné tegyék Mcndes-France- uak az amerikai imperializmustól óvatosan függetlenüiő politikáját és tárgyalások, kifogások es javaslatok meghallgata- sa nélkül, egyszerűen rákénysze- rítsék Franciaországot az EVK ratifikálására.

A határozottan megnyilvánuló nyomás ellenére Franeiaorszag nem ad igenlő választ s a francia sajtó kommentárjaiból az állapítható meg, hogy nincs olyan francia kormány, amely a helyén maradhatna, ha megkísérelné elfogadni a Washington—-Bonn tengely parancsait. Ma már olyan politikusoknak, az amerikai imperializmus olyan mcgszálottjainak, mint John Foster Dulles is, látniok kell terveik megvalósításának reménytelenségét. Nem lehet máéként magyarázni DuHesnek azt a minapi kijelentését, hogy »Európa összefogásának korszaka hamarosan lejár...«

Dulles tehát nem tud felmutatni a hatalmas zenebonán kívül semmiféle eredményeket európai politikájában, csak a kudarcokat kénytelen elkönyvelni. Talán ezért perdült eszeveszett harci-táncra a napokban, amikor

a Guatemala fölött aratott „dicsőséges győzelemről“

beszélt. Dulles ugyan ni*m mondta ki, de az egész világ nagyon jól tudja, hogy kinek a dicstelen szerepléséről van itt szó. A világ tudja, hogy a Guatemala törvényes kormányának elűzésében, a nép vezető pártjának, a guatemalai munkapártnak betiltásában, funkcionáriusainak letartóztatásában, a hazafiak százainak legyilkolá- sában az amerikai imperializmus játszotta és játssza ma is a vezető szerepet, s hogy itt Mr. Dulles-nek bizonyos személyi érdekei is vannak. Hiszen azt is tudja a világ, hogy ő is egyik részvényese annak az United Fruit Companynak, amely rabságban tartotta évtizedeken át a guatemalai népet, s amelynek földjeit a polgári demokratikus Arbenz-kormány jelentős részben államosította, majd szétosztotta a nincstelen guatemalai parasztok között. Ebből lakadt a monopólium urainak feneketlen gyűlölete Guatemala ellen, ami azután végeredményben a Guatemalát a közelmúltban ért miliár igaz, kissé korán . .

A nép nem hajolt meg Armas előtt, s nem hajlandó kézcsókra járulni Pcurifoy lírhoz, az USA guatemalai nagykövetéhez sem, akinek nagy »érdemei« vannak az ország újabb leigázása körül.

Dulles és részvényes társ ti legnagyobb megrökönyödésére a guatemalai parasztok tömegei partizánharcba kezeltek, vasútvonalakat. útvonalakat, gépkocsioszlopokat támadnak meg s bizonytalanná teszik Guatemala új urainak életét. A guatemalai nép nem hagyja magát dollár- árfolyamon beváltani. Áll a harc.

S az az agresszió, amelyet Mr. Dulles »dicsőséges győzBnősíthctetlen agresszióban csú- csosodott ki. Áz agresszorok ugyan néhány napon belül kénytelenek voltak véres fejjel visszavonulni, de akkor az amerikai monopóliumok újabb csel- fogást alkalmaztak cs belülről próbálták felbomlasztani az országot. A guatemalai hadsereg tisztjeinek egyrészet megvásárolták, lemondatták Arbenz elnököt és megnyitották a kapukat az ugyancsak amerikai pénzért, amerikai fegyverekkel az országba betolakodó Armas ezredes banditái előtt. Armas ezredesnek, az amerikaiak gátlástalan bérencének személyében az elmúlt hét szombatján az United Fruit Co. vonult vissza »jogaiba« Guatemalában. S azóta megteltek a börtönök cs folyik a hazafiak vére a vesztőhelyeken. Azóta elűzik a parasztokat földjeikről, hogy helyükre odatelepedjen a mindenható amerikai banán monopólium... Dulics pedig, e monopólium egyik főrészvényese, »dicsőséges győzelemről« szónokol.

lemnek« nevezett, más gyümölcsöket is hozott, mint amilye neket az amerikaiak szeretteivolna. Az agresszió leleplező doit az egész világ előtt — s az Egyesült Államok még kevesebb hitellel rendelkeznek ma a világ népeinek szemében, mint eddig bármikor — es nemcsak Guatemala fegyveres parasztjai küzdenek most a betolakodók és szekértolóik ellen, hanem fellángolt az Amerika- ellencs gyűlölet lángja egész Latin-Amerikában,

Ez a láng bevilágítja a jövőt, amely nem az United Fruit Companyé és nem a Dullese-