Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)
1954-06-15 / 140. szám
Nincs' vege a versenynek. •. A PÁRTKONGRESSZUS tiszteletére indított versenyben az erdőgazdaságok dolgozói kemény küzdelmet vívtak vállalásaik teljesítéséért. Különösen nagy vetélkedés alakult a bányafa, szőlőkaró termelési és értékesítési tervek teljesítésére. A kecskeméti erdőgazdaság dolgozói vállalták, hogy a kongresszus megnyitásáig a bányafa, pillérfa és szőlőkaró értékesítési tervet teljesítik, MUNKÁSAINK becsülettel megtartották szavukat. A kongresszus napjáig a félévi iértékesííési tervet bányafából 110, pillérfából 117, szőlőkaróból 120 százalékra teljesítették. Az igazi versengés azonban csak akkor kezdődött, amikor az eredmények ismertté váltak. Még merészebb feladatokat tűztek ma- , guk elé a dolgozók. »Teljesítjük | a harmadik negyedévi értékesítési tervet is a kongresszusi tanácskozás alatt!« — ezt a jelszót adta ki a termelési csoport —-, hogy minél több szenet termelhessen a kisterenyei bánya, ahová bányafáink kerültek és hogy a mezőgazdaság idejében megkaphassa a szőlőkaró-szállítmányokat. E FELHÍVÁS elhangzása után a tanácskozás alatt dolgozóink május 28-ig a harmadik negyedévi tervet is teljesítették, sőt túlszárnyalták. Bányafából 100, pii- lérfából 118, szőlőkaróból 111 százalék az értékesítési eredmény. Ezzel az eredménnyel e választékok értékesítésében már elértük szeptember 30-át. AKIK ISMERIK az erdőgazdálkodást, tudják, hogy az értékesítési tervek teljesítése csakis tervszerű termelési munka eredménye lehet. Különösképpen dicséret illeti a kecskeméti, kúnadacsi és duna- vecsei erdészet dolgozóit, akik a bányafa- és fillérfa értékesítésében, az izsáki és bugaci erdészet dolgozóit, akik a szőlőkaró termelés és értékesítés vonalán jegyezték fel nevüket az erdészetek kongresszusi versenyében. A kongresszusi tanácskozások befejeződtek, de erdőgazdaságunknál nincs vége a versenynek. A fatermelés és erdőművelés területén még nagy feladatokat kell megoldaniuk munkásainknak. JÚNIUSBAN újabb sikerekről érkezett tervjelentés. A negyedik negyedévi tervek javára ismét leszállítottuk a pillérfa terv 53 százalékát és 27 köbméter szőlőkarót. Koncz János A TERVEZŐIRODÁK MUNKÁJÁRÓL ' RÉGI NÊPIJÂTÉK: hol az olló, komámasszony. Modern változata: hol van a kút, tervkészítők. Mert ez a játék folyik most a bajai tangazdaságban, ahol a tervezőirodák által elkészített tervek alapján megépült egy modern, szellős, tágas 100 szarvas- marhát befogadó istálló, csak éppen kutat elfelejtettek az istálló mellé építeni. AZ ÉPÍTKEZÉSNEK más hibája is van. A tervezőiroda tervezői úgy látszik nincsenek tisztában a gyakorlati munkával, mert különben nem tervezték volna a tehénistálló egyik végébe a takarmányraktárt, másik végébe pedig a takarmányelőkészítőt. A tervnek ezzel a megvalósításával a tehenészek naponta több kilométer gyalogutat kénytelenek megtenni, a raktárból az előkészítőbe a takarmány átszállításával. Az istállón keresztül vezető út kerek 90 méter, ellentétben minden híreszteléssel, visz- szafelé is ugyanannyi. Könnyű a számadás, hogy minden etetésnél legalább hússzor és a takarmányelőkészítéshez legalább naponta negyvenszer kell ezt az utat oda-vissza bejárni; AZ ISTÁLLÓT hivatalos személyek kút nélkül átvették és használatra a Tangazdaság rendelkezésére bocsátották. A gazdaság vezetői rögtön észrevették a kút hiányát. Az állatállomány itatását hogyan végezzük — ötlött fel a kérdés. Az építő vállalat készített egy kutat, melyet éppen betemetni készült. Nosza gyorsan megmenteni a betemetés elől, A KUTAT átvették, de nincs köszönet benne. Provizórikusán épült kút, kerékkel kell a vödröt a kút mélyébe meríteni. Könnyű a számítás, milyen munka vár itt a tehenészekre. Egy tehén napi vízszükséglete 40 liter. Száz darabé 4000 liter. Ennyit kell naponta kézi erővel kimerni és körülbelül 200 méterről vödrönként az istállóba hordani. Pedig az istállóba bevezették a vízvezetéket, az itatóvályut is megépítették, csak éppen a vízszolgáltatást ellátó kutat elfelejtették »betervezni«. Kairó, június 14. (TASZSZ) Az »Al-Gumhurija« című kairói lap vezércikkében megállapítja, hogy a magukat »-a szabad világ« országainak nevező nyugati országok katonai tömbök össze- tákolására és új világháború előkészítésére irányuló imperialista politikát folytatnak; A »szabad világ« országai •— emeli ki a lap — »különféle intézkedéseket tesznek annak kierőszakolására, hogy az arab országok katonai szövetséget kössenek velük«. »A .szabad világ’ országai az arab világra akarják kényszeríteni politikájukat és az általuk tervezett háború szekerébe akarnak befogni bennünket. Az a szándékuk, hogy országainkat NAGYOBB GONDOT, nagyobb körültekintést kérnek a gazdaság dolgozói a tervezőirodáktól. A sematikus épületervek mellett, a hozzávaló tartozékokról se feledkezzenek meg. Mert higyjék el, a dolgozók jogosan nehezményezik ezt a felületességet, éppenúgy mint ahogy arról is megmondották bírálatukat, hogy megépítették a 60 személyes modern, kényelmes és a kor követelményeinek megfelelő munkásszállásukat, csak éppen illemhelyét elfelejtettek hozzá »tervezni«. harcmezővé vagy csatatérré, repülőtereinket katonai támaszpontokká, fiainkat pedig ágyútöltelékké változtassák.« A lap befejezésül rámutat, hogy az arab országok határozottan síkraszállnak a nyugati országok militarista politikája ellen. »A Nyugat vegye tudomásul — emeli ki a lap —, hogy egyetlen híve sem akad körünkben.« (MTI) Szavazott a mongol nép Ulan-Bator, június 14. (TASZSZ) A Mongol Népköztársaságban június 13-án nagy lendülettel folytak az államhatalom legfelső szervének, a Nagy Népi Kúrálnak választásai. A választók túlnyomó többsége este 9 óráig már leszavazott (MTI) „A. Nyugat Tegye tudomásul, hogy egyetlen híve sem akad körünkben“ — írja az egyiptomi félhivatalos lap ZE§3.üMLiB KÉPESLAP TVTehéz mostanában beszélgető A’ emberre akadni Szeremlén. Bézárt kapuk, lefüggönyözött ablakok bizonyítják : mindenki a határban van, ahol nagy szükség van most a szorgos, igyekvő munkára. Ezen a tavaszon ebben nincs is hiba. Akivel csak találkozik az ember: örömhírt újságol. Amiért annyi harc folyt eddig: megvalósul. Öt km hosszúságban drótsövény készül a vadkárok megszüntetésére. A Kamarás-Duna hosszában, végig a malomjári- részen közel 2 méter magas sűrű drótsövény riasztja majd vissza a belopakodó és termést pusztító szarvasokat, vaddisznókat. A község dolgozói maguk is munkát vállaltak: a töltésrészt letisztítják, az oszlopokat leassák. A vadkárok megszüntetésével k^zel 1—I»/» vagon búzával, 2—3 vagon kukoricával többet tudnak betakarítani. * pépzaj árulja el a községben a bajai gépállomás brigádszállását. Készülnek a cséplésre. öt cséplő javítása most folyik, három már munkára készen a hatalmas ponyva alatt pihen. A traktorosok az apróbb alkatrészeket maguk csinálják, ékeket, pántokat, csavarokat készítenek. A nagyon sürgetett dobkosarak is megérkeztek. Okultak a tavalyi hibákból: elegendő cséplőrúgót tartalékolnak és ponyvákról is gondoskodtak. Minden traktoros azt a gépet javítja, amelyen majd dolgozik. Ha hiba lesz, magát okolhatja. Erre mondja Szülésik Mihály: most bebizonyosodik, hogy rossz gép nincs, legfeljebb a traktoros rossz. A brigádszállás traktorosai azonban arról is gondoskodtak, hogy ilyent ne mondhassanak róluk. A télen valamennyien részt vettek a szakmai továbbképzésen. Már elkészült a terv a gépek ra- jonírozására is. A Béke tsz 140 holdján kombájn dolgozik. Ahol kézierővel végzik az aratást, ott az első 200 kereszt után már megindul a cséplőgép. * ügy év nem nagy idő. Szerem- 1-4 lén mégis sok minden történt az elmúlt egy év alatt.-Lakói gazdagodtak. Egypár számszerű adat is ezt igazolja. A Béke tsz tagjai közül Juhász Imréné, Furru Istvánné, id. Maár Mózes, Bergyin Gergely házat vett. Ugyancsak házat vásárolt Gärtner Sebestyén, Frühwirt József egyénileg dolgozó paraszt is. Körösi Sándor eladta meglévő házát és kétszerakkorát vett. Krix János, Karatov Mik- lósné, Bárdos Béni, Walkár György és még vagy huszonötén szarvasmarhát vásároltak, majd ugyanennyien lovakat. Az elmúlt egy év alatt 12 házat tataroztak. A községben összesen 520 ház van. 300 házban van sertés, 150-ben pedig sertéstenyésztést folytatnak. A dolgozók növekvő életszínvonalát bizonyítja, hogy a földművesszövetkezet árudái az elmúlt hónapban egymillió forintot forgalmaztak textilneműben, cipőáruban, háztartási cikkben és kisgépekben. . * Czeremlén a kultúrforradalom ^ is mélyebb gyökeret eresztett. A kultúra iránti fokozott érdeklődés új kultúrház építését tette szükségessé. Az építkezés már folyik is. Költsége 300 ezer forint. — De takarékoskodjunk — mondták a szeremleiek és társadalmi munkát vállaltak fuvarra, kézi munkában, amellyel 220 ezer forintot megtakarítanak. Az új kultúrháza őszre már fel is avatják. A bácsalmási járás és Kalocsa vezet az adófizetésben A járások közötti versenyben a bácsalmási, kiskúnfélegyhází,- bajai és kiskúnhaíasi vezet. Elismerésre méltó szívós munkával igyekszik az élenjárókkal egysorba a dunavecsei járás is. Fokozta bevételi eredményét a kúnszentmiklósi járás is, viszont a kecskeméti és kiskőrösi járás visszaesett. A városok között Kalocsa vezet. Kecskemét igen elmaradt. Jái’ás: Osztályvezető: Vez. adóíelügyelő: 1. bácsalmási Nagy Ferenc Baranvi Géza 2. kiskunfélegyházi Borbély Lajos Seres János 3. bajai Nyilas Ferenc Zágon János 4. kiskúnhaíasi Katona Miklós Adám Vencel 5. dunavecsei Győri Ödön Szőke Sándor 6. kecskeméti Görög István Verebéiy István 7. kalocsai Tóth Balázs Németh József 8. kúnszentmiklósi Hódi József Naszvadi György 9. kiskőrösi Steíancsik Pálné Lebovics Károly Város: 1. Kalocsa Romsits Margit Pásztor József 2. Kískúnfélegyháza Drahos László Tóth Ferenc 3. Baja Dobó Gusztáv Hamvas József 4. Kiskunhalas Sápi István Krammeir Sándor 5. Kecskemét Fehér Sándor Szokolai Imre Tanuljunk ax-------é lenjáróktól : ÍGY DOLGOZIK A BÁCSALMÁS! LENIN TSZ 69 taggal, 452 holdon gazdálkodik a bácsalmási Lenin tsz. A 340 hold szántó mellett sok munkát ad a 23 hold szőlő és gyümölcsös. Egy tagra 7.5 hold terület megmunkálása vár. A családtagok közül eddig tizen kapcsolódtak a munkába. Elvégezték a kapások egy elését, első kapálását. Sőt a szőlőben, a IS holdas répában a második kapálás is kész és a 10 hold burgonyát is másodszor töltögetik. Négyszer megpermetezték a szőlőt és a gyümölcsfákat. Most folyik a kötözés. Ugyancsak megkezdték a 85 hold négyzetesen vetett kukoricában is a második kapálást. 60 holdon kész a széna- és lucernakaszálás. Mind e munkák mellett hozzákezdtek két 25 férőhelyes sertés- fiaztató alapjának lerakásához. Szállítják az anyagot a 300 férőhelyes juhhodály építéséhez is. Az állattenyésztésben is komoly eredményeket értek el. Nesz- vecskó János a háromszori fejéssel és jó takarmányozással elérte a járásban legjobb fejéstátlagot: a 12.6 litert. Istállóátlaga 9.9 liter. Neszvecskó elvtárs nagy igyekezettel készül a szeptemberi mezőgazdasági kiállításra, amelyre három egyéves bikaborjút és tíz juhot visz fel. A szövetkezet burgonyával, kukoricával, napraforgóval, dohánnyal és szőlővel is szerepel a kiállításon. Hanoiban eddig több mint negyvenötezren írták aiá az ifjúság kényszertoborzása ellen tiltakozó potíciót Sangháj, június 14. (TASZSZ) A »Vietnami Tájékoztató Iroda« jelenti: A franciák által megszállt Hanoi városában április 12-től május 15-ig — tehát alig egy hónap alatt — több mint negyven- ötezren írták alá azt a petíciót, amely tiltakozik az ifjúságnak a Bao Daj-féle hadseregbe történő erőszakos toborzása ellen. A petíció felhívja a francia kormányt, hogy az indokínai béke helyreállítása érdekében közvetlen tárgyalásokat kezdjen a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányával. A petíciót a lakosság minden rétegének képviselői aláírták; KULÂKFURFANG Sváb Kovács Sándor Lakitelek- Felsőalpári kulák fondorlatos módon igyekezett kibújni az adófizetési kötelezettség alól. Két darab, adóhátralékban lefoglalt hízottsertését más nevére kiállított jár- latlevelekkel értékesítette. Sváb Kovács Sándor 57 holdon gazdálkodik. Közös háztartásban él és közös gazdálkodást folytat lányával: özv. Zs. Kovács László- néval, akinek szintén 14 hold földje van. Kovács Sándor, hogy kijátssza a törvényes rendelkezést, melynek értelmében a nagyobb földterülettel és magasabb kataszteri tiszta jövedelemmel rendelkező gazdák nagyobb adót és beadást is fizetnek. — lányának 13 hold földet bérbeadott. Erre fel lánya a 14 hold saját és az apjától bérelt 13 hold szántóból hasonló célból ugyancsak bérbeadott 7 holdat, hogy mint apját, holdanként kisebb összegű adóval terheljék a kisebb kategóriába eső terület után. özv. Zs. Kovácsné Lakiteleken apja mellett gazdálkodik, a földje is ott van. De Kecskeméten is lakást tart fenn azért, hogy ő, mint más lakhelyen nyilvántartott adózó, még a látszatát is elkerülje annak a gyanúnak, hogy apjával együtt az állam törvényeit kijátssza. Az egész bérbeadási komédia ugyanis csak azért történt, hogy ne kelljen össz.es földterületük után összevontan adózni, illetőleg beadást teljesíteni, , , S akik utánozni próbálják .,. özv. Biró Györgyné Lakitelek- Felsőalpári lakos az adóhátralékra lezálogolt 7 darab sertését a családtagként dolgozó, adófizetésre és beadásra nem kötelezett Biró Balázs nevű fia nevén —leszerződtette az állat- és zsírbe- gyüjtő vállalatnak azzal az elgondolással, hogy a leszerződött állatok díját nem lehet adóra visszatartani. Kiskunmajsán özv. Győrfi Mátyásáénak 8 hold szőleje van, amelyet fia művel. Fiának három gyereke közül a legidősebb vele dolgozik a szőlőgazdaságban. A másik 1952 óta szolgálati helyén, más városban él. A harmadik pedig 19 éves diák, a kiskunhalasi gimnázium tanulója. Győrfiné, illetőleg a fia, hogy kevesebb legyen az adó és a beadás a szőlő után, — a három unokának a 8 hold szőlőt szerződés keretében bérbeadta. Ugyanazt a szőlőt, amit eddig is és ezután is a fia művel és nem a távollévő, illetve a 19 éves gimnazista unoka. Ugyanis a három »bérlőnél« lévő részszőlőterület külön-külön adója és beadási kötelezettsége egybevetve lényegesen kevesebbet tesz ki, mintha a 8 holdat együtt adóztatják, * A becsületes, adójukat pontosan fizető dolgozó parasztok joggal elvárják, hogy a spekulánsok, az adócsalók, a halogatók ellen a helyi tanács érvényesítse a törvény teljes szigorát. Nem lehet eltűrni, hogy amíg az adófizetők jelentős része pontosan teljesíti az állam iránti kötelességét, addig egyesek a törvényeket kijátszva az egész társadalmat megkárosítják! Tyukos Béla, megyei tanács p. ü, oszt. vez. h,