Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-12 / 138. szám

BACSKISKUNMEGYEI NÉPÚJSÁG IX. ÉVFOLYAM. 138. SZÄM Ara SO fillér 1954 JUNIUS 12. SZOMBAT Harc a minőségért. Sokhelyütt a DISZ-fiatalok motorjai az alkotó kezdeményezésnek. A Bajai Gyapjúszövetgyárban Bácstelcki István DISZ-titkár három szövőgépen dolgozva harcol azért, hogy minél több elsőosztályú árut állítson elő. t Pártszervezeteink feladatai az önköltségcsökkentés terén A Magyar Dolgozók Pártja fii. kongresszusa az életszín­vonal emelésének fontos forrá­saként jelölte meg az önköltség- csökkentést. A Központi Veze­tőség beszámolója megállapítot­ta, hogy a II. kongresszus óta eltelt idő alatt az ipar terme­lékenysége 27 százalékkal emel­kedett, ugyanakkor a termelés önköltsége mindössze csak tí százalékkal csökkent. Párt és gazdasági szerveink, valamint tömegszervezeteink fi­gyelme leginkább a mennyiségi termelésre összpontosult, ami adódott a túlzott ütemű iparosí­tásból is. A túlfeszített tervek teljesítése érdekében a terme­lést irányító szerveink elhanya­golták az önköltség, a takarékos­ság, a minőség kérdését. Ezt még tetézte az a körülmény is, hogy bérrendszerünk inkább a mennyiségi, mint a minőségi munkára ösztönzött. A se'ejt- gyártók sok esetben jobban jár­tak, mint a becsületes, minőségi munkát végző dolgozók. Az önköltség csökkentésének alapvető feltételei közé tartoznak a termelés tervszerű irányítása, a műszaki vezetés színvonalának emelése, az anyaggal való taka­rékoskodás — a pazarlás meg­szüntetése. Az utóbbi jelentősé­gét még emeli az is, hogy igen sok nyersanyagot külföldről ho­zunk be, drága valutáért. Ezen a téren igen nagy feladat vár me­gyénk gépgyártó- es építőipari üzemeire is. Sokszor előfordul, hogy üzemeink tervteijesítését befolyásolja az anyaghiány, azonban ha tekintetbe vesszük a magas selejtgyártást, az értékes anyagok tervszerűtlen felhaszná­lását, sok esetben pocsékolását, rájövünk, hogy nagymértékben csökkenteni tudjuk az anyag­hiány problémáit. Építőipari vál­lalatainknál például nagymeny- nyiségű, értékes épületfát tüzel­tek fel a télen melegedésre. Egyes helyeken emiatt most nem tudnak állványozni, vagy növeli a termelési költséget az épület­fáknak ebbőL eredő egyik hely­ről a másikra való szállítása. Anyagpocsékolással találkozunk még más helyen is, mint például a Kecskeméti Gépgyárnál, vagy a Kecskeméti Kinizsi Konzerv­gyárnál is. Az önköltségcsökkentés kérdé­sének megoldása nagymérték­ben függ attól, hogy mennyire tudjuk a dolgozó tömegek len­dületét,. lelkesedését ennek szol­gálatába állítani. Ezen a téren vár nagy feladat üzemi pártszer­vezeteinkre. A dolgotoknak az önköltségcsökkentésre, az anyag­gal való takarékosságra való mozgósítása nélkül nem tudunk eredményeket elérni. Üzemi párt- szervezeteink feladata most, jó politikai munkával elérni: a doi- gozók tudatában legyenek annak, hogy munkájuktól függ a népjó­lét emelése progiammjának meg- /alósítása, A dolgozók életszín­vonala emelésének legfontosabb eszköze a jövőben is az árleszál­lítás lesz. Az árakat leszállítani azonban csak akkor lehet, ha előzőleg nőtt a termelékenység és csökkent az önköltség Párt- szervezeteink elsősorban a kom­munisták példamutató munkájá­ra fordítsanak gondot. Az új szervezeti szabályzat előírja azt is, hogy a párt határozatainak végrehajtásáért harcolniok keli a párttagoknak. A párthatároza­tok pedig a nép ügyét szolgál­ják. Az új szakasz célkitűzéseit minden párttagnak világosan kell látni és annak megvalósítá­sáért példamutatóan dolgozni. Pártszervezeteink pártépítő munkája sem történhet önma­gáért. A tag- és tagjelöltfeivé- telt meg kell tölteni tartalom­mal, szoros kapcsolatba kell ál­lítani a termeléssel. A termelő munkában kitűnt, becsületes, élenjáró dolgozók számára lehe­tővé kell tenni, hogy beléphes­senek a párt soraiba. Pártszervezeteink kísérjék fi­gyelemmel a mindennapi életet és eszerint alakítsák a pártmun­kát. A feladatok elvégzésére mozgósítsák a tömegeket. Ennek legjobb módszere a széleskörű politikai tömegmunka, a népne­velők bevonásával. Dolgozó né­pünk hatalmas lelkesedéssel rea­gált pártunk III. kongresszusá­nak határozataira. Tapasztalatok vannak arra vonatkozólag, hogy ahol a népnevelőkkel a pártszer­vezet helyesen foglalkozott, ott a népnevelők felvilágosító mun­kája nyomán a termelésben jó eredmények születtek. Megyénk üzemeinek kongresz- szusi versenyében a megyei pártbizottság vándorzászlaját a Kiskunfélegyházi Bányászati Be­rendezések Gyára nyerte el. Az üzem dolgozói a kongresszusi verseny folyamán 1,453.000 fo­rint értékű önköltségcsökkentést értek el az anyagfelhasználás terén. Jó eredményeket értek el még a Kiskunfélegyházi Gép­gyárban és a Kecskeméti Gyu­fagyárban is. A dolgozók széles tömegei ér­tették meg az önköltség csök­kentésének jelentőségét. Igye­keznek újításokkal, hulladék- anyagok felhasználásával leszo­rítani a termelési költségeket. A 64/1 Építőipari Vállalatnál újí­tást vezettek be. Egy gyalugé­pet átállítottak, mellyel T.ulla- dékanyagból készítenek svéd­padló,t. A Bajai Gyapjúszövet­gyár dolgozói is felmérték a le­hetőségeket az önköltség csök­kentésére és közel 150.000 forint értékű megtakarítást tudnak el­érni a különféle üzemekben be­vezetett anyagtakarékosságd és újítási módszereikkel. •* Az önköltségcsökkentés lehe­tőségei megvannak. Üzemi párt- szervezeteink feladata, hogy azo­kat helyesen kihasználva, győ­zelemre vigyék a kongresszus cél­kitűzését, dolgozó népünk élet- színvonalának emelését, a Központi Vezetőség kongresszu­si beszámolóját, gondolkoztam, hogyan lehetne megjavítani gaz­dálkodásunkat. Rövidesen a ve­zetőséggel megbeszélve hozzá­láttam azoknak a terveknek a kidolgozásához, amelyekkel leg­eredményesebben lehet megva­lósítani a kongresszus határoza­tait. SOK LEHETŐSÉG van ter­melőszövetkezetünkben a jöve­delmezőség növelésére. Kony­hakertészetünkben saját nevelé­sű palántákat ültettünk. Azzal, hogy 6 holdas kertészetünk ré­szére magunk neveltük a palán­tákat, nemcsak 1000 forintot ta­karítottunk meg, de 2500 darab palántát értékesíteni is tudtunk, ami által további 1000 forint be­vételhez jutott a szövetkezet. A MUNKA JOBB megszerve­zése gyorsítja a növényápolást. Az a megállapítás, hogy minden embert a képességeinek megfe­lelő helyre állítsunk, érvényes a mezőgazdaságra is. Van, aki jól ért a fogasoláshoz, de kevéssé ért — mondjuk — az ekekapá­láshoz. Ha úgy választjuk ki a munkaerőket és úgy csoportosít­juk a munkacsapatokat, hogy mindenki a képességeinek meg­felelő legjobb munkát tudja vé­gezni, akkor nemcsak meggyor­A BAJAI VÁROSI pártbizott­ság most értékelte a város ipari üzemei között folyt kongresszusi verseny eredményeit. Az értéke­lésnél figyelembe vették az első és második negyedévi terv tel­jesítésének eredményeit, az et­ért önköltségcsökkentést, a bér­alap felhasználásának betartását, az anyagköltség felhasználását. A VAROS ÜZEMEI KÖZŰI, a versenyben végzett kimagasló munkájukért a Patyolat dolgo­zói nyerték cl a városi pártbi­zottság kongresszusi verseny- zászlaját. A második helyezett a DAV, és a harmadik helyezett Ruhaüzem oklevelet kaptak. sül a munka, de minőségileg is jobbá válik és csökkenteni tud­juk a ráfordított költségeket. JÖVEDELMEZŐBBÉ tehet­jük szövetkezetünket az állatte­nyésztés hozamának növelésé­vel is. Bikaborjúkat nevelünk. Egy bika forgalmi értéke 10000 forint. Ha mi neveljük, a neve­lési költségekre .5—6000 forintot számíthatunk. Ezzel tehát 4—5 ezer forint jövedelemre tehetünk szert. Sertéstörzsünket is fejleszt­jük. Törzstenyészetünk 10 corn- vall anyából és két apaállatból áll. Elhatároztuk, hogy magunk nevelünk utánpótlást. MÁS IRÁNYBAN IS biztosí­NAGY ÉRDEKLŐDÉSSEL vártuk a III. pártkongresszus határozatait, amelyek m.ndany- nyiunk életszínvonalának meg­javítását célozzák. Jó felvilágo­sító munkával akarom elérni, hogy csoportom minden tagja megértse, hogy mit jelent a mi számunkra is az önköltségcsök­kentése. A minőség megjavítása érdekében munkamódszeremet A TERMELŐSZÖVETKEZE­TEK kongresszusi versenyének eredményeit a munka fokozásá­val lendítették a Vörös Fény tagjai, akik a megyei pártbizott­ság versenyzászlaja mellé ma­guknak hódították cl a városi pártbizottság kongresszusi ver- senyzászlaját is. Elismerő okle­velet kapott a Micsurin terme­lőszövetkezet. A VÁROSI pártbizottság ver­senyzászlóval, oklevéllel és rá­dió, kerékpár jutalmakkal tün­tette ki a termelésben, növény- ápolásban kitűnt egyénileg dol­gozókat. tottuk a jövedelmezőség foko­zását. Par mázsa híján elegei tettünk idei sertésbeadási köte­lezettségünknek. Ezért 52.40 má­zsa kukoricabeadási kedvez­ményben részesülünk. A tehén- istállót nyolc férőhellyel kibőví­tettük saját erőből. Itt is meg­takarítottunk 1000 forintot. Vál­laltuk, hogy tejbeadási kötele­zettségünket 9000 literrel túltel- jesitjiik. Ezzel nemcsak pénzbeli jövedelmünk növekedik, hanem jelentős korpamennyiséghez is jutunk. Elmondotta: Borsós Arnold a szeremlei Béke tsz agronómusa átadom dolgozó társaimnak. — (Molnár Imréné.) * A NAPOKBAN röpgyűlésen vitattuk meg csoportom tagjai­val, hogy milyen módszerekkel lehet csökkenteni az önköltséget és 100 százalékos minőségi mun­kát végezni. Ennek egyik elő­feltétele a munkafegyelem meg­szilárdítása és a munkaidő gaz­daságos kihasználása. (Juhász Imréné.) • NEKEM, mint üzemi DISZ- fiatalnak az az elgondolásom, hogy a pártkongresszus határo­zatainak szellemében több se­gítséget nyújtunk a falusi DISZ- fiatalok kulturális felemelkedé­séhez. Közösen szervezünk nyári kirándulásokat, ami módot nyújt a szoros kapcsolat megteremté­séhez is. (Nagy Mária.) • MINT A RAKTÄR csoport­vezetője elhatároztam, hogy a hozzám beosztott dolgozókkal rendszeresen beszélgetek egyé­nileg. El akarom érni, hogy üzemrészünkben senki ne tulaj­donítsa el a közös vagyont, ha­nem mindenki úgy őrízzé, mint a saját személyi tulajdonát. — (Bukovenszky Ferencné.) • ÜZEMÜNK DlSZ-fiataljai nagy érdeklődéssel kísérik figye­lemmel a genfi értekezlet ta­nácskozásait. Különösen öröm­mel olvastuk Molotov elvtara beszédét, amikor ismertette az indokínai háború megszünteté­sére tett szovjet javaslatot. Ne­künk sem mindegy, hogy Indo­kínában a gépek zaja zakatol-e, vagy pedig a pusztító fegyverek az édesanyák és gyermekek ez­reit ölik meg. Mi is azt akarjuk, hogy a genfi értekezlet eredmé­nyes legyen és elősegítse a v.t- lágbéke megszilárdítását. (Do­mokos Mária.) * MUNKATÁRSAIMMAL váló beszélgetés során igyekszem megmagyarázni a III. pártkon­gresszus határozatait, melynek fő célja a dolgozóik jólétének megteremtése. De Igyekszem azt is megmagyarázni, hogy a hatá­rozatok megvalósítása a mi jó munkánktól is függ. Ha mi több és jobb árut termelünk, akkor nagyban hozzájárulunk saját életszínvonalunk fokozott emel­kedéséhez, (Sztárja Józaeínéú A jánoshalmi földmiívesszövetkezet dolgozóinak munkája A jánoshalmi szövetkezet dolgozói tanulmányozták Rákosi elvtárs kongresszusi beszámolóját és megértették, hogy a föld- müvesszövetkezetekre a párt az eddigieknél nagyobb feladatot bízott a lakosság ellátásának megjavítása, a mezőgazdaság fej­lesztése terén. A szövetkezet mezőgazdasági szaküzlete a kongresszus utáni napon két ekét, négy permetezőgépet, «gy kukoricamorzsolót és közel száz darab ásót, kapát és más mezőgazdasági szerszámot juttatott el a dolgozó parasztokhoz. A vezetőség jó munkája nyo­mán bőven áll a lakosság rendelkezésére növényvédőszer, mely­ből szívesen vásárolnak a Jánoshalma és környéke gyümölcster­melő gazdái. Közel 500 kg. rézgálic, 150 kg. Arzota, 60 kg. Matador és egy mázsa Arzonál, illetve nikotin a bolt egy napi eladasa. Az áruház dolgozói is mindjobban megtanulnak kulturáltan kereskedni. A gyermeknap tiszteletére kultúrcikk-kiállítást és vásárt rendeztek. Egy nap alatt több rádiót, gyermekkocsit, ren­geteg könyvet és sportszert vásároltak,ez alkalommal a dolgozók. Igen nagy sikere volt a játék-vásárnak. A bő választékú játék­készletből több, mint ezer gyermeket örvendeztettek meg a szülők. A földművesszövetkezet bolti dolgozói továbbfejlesztik helyes kezdeményezésüket, vevőankéton kérik ki a lakosság vélemé­nyét az áruk. minőségéről és a vásárlók igényeit továbbítva a nagykereskedelmi vállalatok és az ipar felé, javítják, eredmények­ben gazdagítják munkájukat, A kongresszus határozatainak megvalósításáért Jövedelmezőbbé tesszük gazdaságunkat MIKOR ELOLVASTAM A KONGRESSZUSI VERSENY BAJAI GYŐZTESEI QUptteiidúk írják AZ ALFÖLDI KECSKEMÉTI KONZERVGYÁRBÓL

Next

/
Thumbnails
Contents