Bácskiskunmegyei Népújság, 1954. június (9. évfolyam, 128-153. szám)

1954-06-08 / 134. szám

A kongresszus határozatai fokozzák a bizalma pártunk iránt LÚS%lÓ Artttll elvtársat ott­honában találjuk, ahogy eopen a mézeskannákat festi szürkére. Földje ugyan másfél holdnyi van csak, de annál több a méhcsa­ládja, amivel aztán igen nagy hozzáértéssel foglalkozik. El­mondja, hogy már 30 év óta mé- hészkedik. A tágas, szép, tiszta helyiségben egymás mellett so­rakoznak rendben az új kaptá­nak. Nézelődés közben megindul a beszélgetés is, amely rövidesen a III. pártkongresszusra terelő­dik. Ez érthető is, hiszen most mindenfelé erről beszélnek és László elvtárs, mint a kiskun- aalasi felsővárosi pártszervezet tagja, szeret is erről a témáról beszélni. Mi, paraszt párttagok — nondja László elvtárs — igen nelyeseljük, hogy a mezőgazda­ság fejlesztése előtérbe került és ,i második ötéves terv az élet- színvonal emelését és a mező- gazdaságnak az ipartól vám aránytalan elmaradottsága fel­számolását tűzte ki célul. A kormányprogramm óta igen megnőtt a parasztok termelési xedve, a kongresszus határozatai pedig még jobban fokozzák a bizalmat pártunk politikája iránt. A kongresszusi beszámoló­ból igen megragadta a figyelme­met — mondja László elvtars — hogy túl nagy és bürokratikus az adminisztráció. Nekem is ta­pasztalatom, hogy sok kézen megy keresztül egy-egy ügy. Sa­ját bőrömön tapasztaltam, hogy amikor el akartam intézni vala­mit, ide-oda' küldözgettek, míg nagyneheze« elintézték. Az adó­fizetésnél is előfordult, hogy ami­kor befizettem az adómat, utá­na mégis zaklattak és fogni ást is eszközöltek nálam. A kon­gresszus határozatai, az ilyen ránknézve igen sérelmes büro­kratikus ügyintézést is meg fog­ja szüntetni. Nem helyeslem azt — mondja László elvtárs —, hogy annyit cserélgetik a kádereket. A gép­állomáson ismertem egy traktc- roslányt, aki jó munkát végzett, erre bekerült az irodába, ott is kezdte jó végezni munkáját, erre elvitték megint más helyre, ké­sőbb pedig katona lett. Ha jó munkát végez a dolgozó, hagy­ják a helyén. A jó traktorosra például a gépállomáson van szükség, nem pedig az irodában. Persze, nem az ellen vagyok, hogy mindenki a megfelelő hely­re kerüljön, ahol hasznos mun­kával építi a szocializmust, de a káderek állandó cserélgetése folytán sok esetben ez az Elető kádernek fejlődésére rossz ha­tással van és esetleg olyan munkahelyről, ahol igen jói megf eleit a munkája, olyan helyre kerül, ami képességeinek nem megfelelő. Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye az állampolgári kötelességekkel kapcsolatban, László elvtárs a következőket válaszolta: — Adófizetési és beadási kö­telezettségemnek a múltban is és most is mindig pontosan, határ­időre eleget tettem. Tapasztala­tom az, hogy igen megnőtt a parasztság termelési kedve, de a szerzési vágya is. Sokan tehe­net, lovat, földet, házat vesz­nek, ugyanakkor nem fizetik adójukat, nem teljesítik beadási kötelezettségüket. ■ Arra speku­lálnak sokan, hogy majd újra elengedik. Mondtam is már több ilyen paraszttársamnak, hogy erről tegyenek le. Rákosi elv­társ is világosan megmondta, hogy az egyéni parasztgazdasá­gok fejlődését támogatni kell, de ugyanakkor az állammal szem­beni kötelezettséget is meg kell követelni. Ez helyes is, mert csakis így valósítható meg a mezőgazdaság fejlesztése. A fi El * I 1 11 El L V X El T A genfi értekezlet utóbbi he­tében, a hatodik tárgyalási he­ten az volt a legjellemzőbb, hogy egymással párhuzamos dip- omaciai megbeszélések indultak az államférfiak, valamim a ka­tonai erők képviselői között az indokínai fegyverszünet meg­valósítása érdekében. Itt bizonyos előrehaladás jele* mutatkoztak ezen a héten. Ma­ga Eden angol külügyminiszter is elismerte, hogy a fegyverszü­net ellenőrzéséről és a megál­lapodások szavatolásáról fo.y 6 vitán kétségbevonhatatlan előre­haladás történt. Ugyanakkor a múlt hét csütörtökje óta a két hadviselő fél katonai képvise­lői is megindították a tárgyalá­sokat a csapatok összevonására szolgáló övezetek meghatározá­sáról. E kérdésben az előterjesz­tett francia javaslat nem mond­ható előremutatónak. Abból in­dul ki, hogy Patet-Laóban es Khmerben egyszerűen ie kell ■szerelni a népi haderő alakula­tait. Vietnamban pedig a fran­ciák szerint a néphadseregnek vissza kellene vonulnia egy egé­szen kis területre. Furcsának tűnik fel ez a francia álláspont, hiszen köztudomású, hogy Viet­nam területének 90 százaléka a néphadsereg hatalma alatt áll. Ugyanakkor a népi erők Patet- Laó területének felét, Khmer­nek mintegy egyharmadát sza­badították fel. Haladásnak szá­mítható be, mindennek ellené­re, hogy erről a tényről már tár­gyalások folynak. Nem lehet azonban elhallgat­ni azt, hogy a háború kiszélesí­tésére irányuló törekvések meg­erősödtek. Amikor ugyanis meg­kezdődtek az indokínai kérdés­ben érdekelt felek közötti, köz­vetlen katonai tárgyalások, Wa­shingtonban is vezérkari megbe­szélésre került sor. Ezen a meg­beszélésen az USA, Anglia, Fran­ciaország, Ausztrália és Uj-Zé- land magasrangű katonai megbí­zottai beszélték meg azt, hogy az indokínai fegyverszünet meg­hiúsulása esetén milyen kato­nai lépéseket tegyenek. Az ame­rikai politika szeretne valami­lyen »erkölcsi« alapot teremtem a Délkelet-Ázsia ügyeibe való katonai beavatkozásra. Erre szolgál a biztonsági tanácsban megvitatott thaiföldi indítvány, amely ENSZ-bizottság kiküldé­sét sürgeti Patet-Laóba és Khmerbe. Az értekezlet szombati ülésén Molotov elvtárs ismét bizonysá­gát adta annak, hogy diplomá­ciai éleslátásával képes az érte­kezletet kimozdítani a holtpont­ról, és lendületet adni a tárgya­lásoknak. Molotov elvtárs be­szédében hangsúlyozta, hogy a genfi értekezleten lefolyt eszme­csere bizonyos közeledést mutat egyes szempontokhoz. Kiemelt a szovjet küldöttség vezetője egy- pár olyan problémát, amelyre vonatkozóan a genfi értekezlet már most megegyezéssel kecseg­tető tárgyalásokat kezdhet. Van­nak kérdések, melyekben az egyes küldöttek álláspontja kö- aeláll egymáshoz. Először is az értekezlet rész­vevői egyetértenek abban, hogy az egész Korea területén válasz­tásokat kell tartani. Ezek a vá­lasztások egy összkoreai válasz­tási törvény alapján folynának le. Abban is egyetértenek a kül­döttségek, hogy a választások előkészítésére és lefolyására va­lamilyen közös testületet kellene létrehozni. Az értekezlet részve­vői elismerik — mutatott rá Mo­lotov elvtárs —, hogy a koreai kérdés rendezésére vonatkozó bál-milyen tervben elő kell írni az összes külföldi fegyveres erők kivonását Koreából. Helyes len­ne tehát, ha ilyenirányú meg­egyezés is létrejönne. Az érte­kezlet összes részvevői egyetér­tenek még abban is, hogy az összkoreai választásokat egy nemzetközi szerv ellenőrzése alapján kell megtartani. Nem lenne céltalan, a szovjet küldött­ség javaslata szerint, ha a bi­zottság összetételéről kiegészítő tárgyalások indulnának meg. — Végül Molotov elvtárs javaslata szerint az a kívánság is kiin­dulópontját képezhetné a to­vábbi tárgyalásoknak, hogy a fegyverszüneti egyezmények megszegését lehetetlenné keil tenni. Ilyen feltételek megterem­tése mellett bizonyára minden küldöttség kedvezően foglalna ál­lást. A szovjet küldöttség javaslata hasonlóképpen a koreai-kérdés békés rendezését szolgálja. Molotov elvtárs szükségesnek tartotta, hogy választ adjon az Fgyesült Államok képviselőjé­nek május 28-án elhangzott fel­szólalására. Az amerikai küldött úgy próbálja beállítani a koreai agressziót, hogy az a kollektív biztonság elvei szerint történt, ettől az elvtől a Szovjetunió tért el. Molotov elvtárs rámutatott arra, hogy ez a tények megha­misítását jelenti. A Szovjetunió a kollektív biztonság alapelvé­nek legaktívabb harcosa volt mindig. Maga javasolta, hogy kössék meg az összeurópai kol­lektív biztonsági szerződést. Ki­jelentette, hogy a Szovjetunió hajlandó résztvenni az Északat- lanti Szövetségben is. Támogat­ja a Szovjetunió azt a tervet is, mely szerint biztosítani kell va­lamennyi ázsiai nép kollektív biztonságát. Ezek a tények vilá­gosan megcáfolják az amerikai küldöttség vezetőjének megálla­pítását. Az értekezlet hetedik hetébe lépett. Rövid külpolitikai hírek GENF. A »Reuter« közli, hogy Krisna Menőn, India ENSZ- képviselője Genfben vasárnap másfélórán keresztül tárgyalt Bidault-val az indokínai kérdés­ről. RÖMA. (TASZSZ) Az olasz képviselőház hadügyi bizottsá­ga ülést tartott az »európai vé­delmi közösségről« szóló szer­ződés megvitatására. TEHERÁN. (TASZSZ) Amint a »Posta Teherán« című lap köz­li, Henderson, az Egyesült Álla­mok iráni nagykövete május 31-én az amerikai nagykövetség munkatársainak kíséretében lá­togatást tett az iráni szenátus elnökénél, majd június 2-án a Medzslisz elnökénél. A lap jelentése szerint Hen­derson a találkozók során az iránt érdeklődött, kész-e a Med­zslisz és a szenátus többsége módosítani az iráni olajipar ál­lamosításáról szóló törvényt. — PEKING. (Uj Kína) Ulan Bá­torból jelentik, hogy a Mongol Nópköztársaságban leszállították egyes élelmiszerek és iparcikkek állami kiskereskedelmi árát. Az »Unen« (»Igazság«) című mongol lap június 1-i száma közölte a minisztertanácsnak és a Mon­gol Népi Forradalmi Párt Köz­ponti Bizottságának ezt a fon­tos határozatát. HÁGA. A »De Waarheid« hírt ad arról, hogy Hollandiában, rö­vid idő alatt a hús ára fonton­ként átlagosan 30—40 százalék­kal emelkedett. BÉCS. A munkások Stockerau város (Alsó-Ausztria) minden vállalatában jún. 3-án sztrájk­kal tiltakoztak az áremelkedé­sek ellen. A munkások gyűlésén —, amelyen több mint 3000 em­ber vett részt — határozatot hoztak. A határozat követeli, hogy haladéktalanul fizessék ki a lakosság minden rétegének az áremelkedésokozta károkat. Ifjúsági héhetalálkosó KECSKEMÉTEN VASÁRNAP kora reggel ze­neszó ébresztette Kecskemét la­kóit. Vasárnap rendezte a Dol­gozó Ifjúság Szövetsége Bácskis- kunmegyei Bizottsága a Megyei Békebizottsággal karöltve a fia­tal békeharcosok kecskeméti béketalálkozóját. Az ifjúsági nagygyűlést a vasút melletti parkban délelőtt 10 órakor tar­tották meg. Az egybegyúit ifjú­sághoz Hanzah Surjono, az in­donéz ifjúság képviselője, a DÍVSZ munkatársa szólt. Beve­zetőjében hangoztatta, hogy két hónapja tartózkodik hazánkban. Habár az ő hazája messze van, de náluk is, Indonéziában is az ifjúság a béke és barátság nyel­vén beszél. Hazájában az ifjúság a függetlenségért harcol, ami már nem álom Magyarországon. Majd az indonéz ifjúság béke­harcáról beszélt. Hazája az In­diai- és Csendes-óceán között kétmiUió négyzetkilométer terü­leten fekszik. Ennek a szigetvi­lág lakóinak a száma 80 millió Indonézia a világkereskedelem fontos útvonalán fekszik, híd Ázsia és Ausztrália között. Ezért már több, mint 350 éve gyarmatosították. 1940-ig a hol­landok gyarmata volt. 1940-ben névleges függetlenséget kapott. INDONÉZIA rendkívül gazdag természeti kincsekben. Ennek ellenére 15 millió a munkanél­küliek száma. Ezek között 10 millió a fiatal dolgozó. Surjono ezután vázolta Indonézia füg­getlenségi harcát. Behatóan fog­lalkozott a partizánok küzdel­mével, azok sikereivel. Rámuta­tott a különböző harci módokra. A nép együtt harcol hazájának bátor partizánjaival. Céljuk,1 hogy kivívják hazájuk tényleges függetlenségét és biztosítsák a békét. — Éljen a világbéke! — magyar szavakkal fejezte be be­szédét, UTÁNA Che« Ll-jen kínai bé­keharcos emelkedett szólásra és hazája békeharcáról beszélt. — Körvonalazta azokat a hatalmas változásokat, amelyek azóta tör­téntek, mióta hazája lerázta az imperialista jármot. Megemlí­tette, hogy az első ötéves terv­ben 140 ipari központot létesí­tenek. Az ifjúság lelkesen dol­gozik az ország szocialista alap­jainak lerakásánál. Habár ha­zája távol esik Magyarországtól, szívünk közel van egymáshoz. — Ezzel fejezte be beszédét a kí­nai küldött. Utána Zárai Károly, a megyei pártbizottság titkára átadta a pártbizottság zászlaját a Dísz­nek, melyet Mádi Lajos, a DISZ megyei titkára vett át. Ezt kö­vetően a fiatal dolgozók szalagot kötöttek a szép piros zászlóra, melyen olvasható: Hűség a párt­hoz, hűség a néphez! A BÉKENAGYGYÜLÉS után kultúrcsoportok léptek a sza­badtéri" színpadra, hogy szóra­koztassák a közönséget. A mű­sort megyei kultúrcsoportok ad­ták. Ott láttuk a nagybaracskai és hercegszántói együttest is. — Harmonikaszólóval egy kecske­méti honvéd gyönyörködtette az egybegyűlteket. A nap sikeréhez hozzájárult még a rendőrség, a városföldi állami gazdaság és a lakiteieki tánccsoport is. — Az egésznapos sport- és kultúrmű­sort tábortűzzel és utcabállal fe­jezték be. cA pedaqóqusnap üiinepscqei Kecskeméten június 5-én este fél hatkor kezdődtek meg a -Ságvári Endre« Szakérettségis Kollégium dísztermében a pe­dagógusnap megyei ünnepségei. A díszünnepségen megjeleni Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter. Résztvettek az ünnep­ségen a párt, a tömegszervezetek, a szakszervezetek, a tanács képviselői. A díszünnepségen beszédet mondott Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter, Méhész Árpád, a kecskeméti városi tanács elnökhelyettese. A kiváló pedagógusoknak járó kitüntetéseket elismerő okleveleket és pénzjutalmakat Dobi István, a megyei tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese nyújtotta át a kitüntetetteknek. Kitüntetések »Az oktatásügy kiváló dolgozója« kitüntető jelvényt és az ezzel járó 1000 forint pénzjutalmat kapta: Danicz Józsefné, megyei tanács oktatási osztály szakfel­ügyelője, Kecskemét, Köves Gyula, járási oktatási csoportvezető, Kalocsa, Fodor Györgyné, járási oktatási csoportvezető, Kiskő­rös, Hódossy Iván, járási tanulmányi felügyelő, Kiskunfélegyháza, Zsubori István ált. isk. igazgató, öregcsertő, Warnus Anna, ált. isk. tanár, Kecskemét, Vas Lajos, ált. isk. igazgató, Kiskunhalas- Rekettye, Szabó Ferenc ált. isk. igazgató, Tass, Horváth Gyula ált. isk. igazgató, Felsőszentiván, Szabó Lajos ált. isk. igazgató, Lakitelek, Glöckner Andrásáé, tanító, Császártöltés, Csala I., Molnár István, ált. isk. igazgató, Solt-Járáspuszta, Szőts Rudolf, gimn. tanár, Kecskemét, Radits Andorne, óvónő, Borota, Szeme­rei Andor, tanár, Kecskemét, Szabó László, ped. szakszerv, terü­leti bizottságának elnöke, Kecskemét, Major László, ált. isk. hi- v talsegéd, Tompa. A Népművelési Minisztérium megyénk két pedagógusát tün­tette ki a »Szocialista kultúráért« kitüntetéssel: Borbás Béla, ta­nító, Érsekcsanád és Kálmán Lajos tanár, Kecskemét, vette át az ünnepségen a »Szocialista kultúráért« kitüntetést és az ezzel járó pénzjutalmat. A díszünnepséget változatos kultúrműsor, majd közös va­csora követte. Az ünnepségen és a vacsorán a kitüntetetteken kívül résztvettek Kecskemét város pedagógusai. A pedagógus- np- megyei és kecskeméti ünnepségei vidám táncmulatsággal fejeződtek be. Műsoros békeest Kecskeméten Kecskemét város békebizottsá­ga június 5-én, szombaton este a megyei tanács kultúrtermében műsoros békeestet rendezett. Az ünnepi beszédet Nándori Pál egyetemi tanár tartotta. A be­széd után átadták a Kecskemét III. kerületi békebizottsignak a megyei békebizottság zászlaját. Kecskeméten a harmadik kerü­letben dolgozott legjobban a bé­kebizottság. A szép zászlót Bacsó Károly, a kecskeméti békebizott­ság elnöke nyújtotta át Bu.si Vincénének, a harmadik kerü­leti békebizottság elnökének. 4 üzemi békebizottságot oklevél­lel tüntettek ki. Két élenjáró békeharens pedig könyvjutalom­ban részesült. Utána a kultúrcsoportok lep« tek a színpadra. Molnár Hedvig szavalata után a Katona József gimnázium tanulói egy jelenetet adtak elő Illyés Gyula »Fáklya­láng« című színdarabjából. A II, sz. ált. iskola növendékei tán­coltak Strausz: »Kck Duna ke­ringő« dallamára. Kálmán La­jos vezénylésével a tanítóképző énekkara szerepelt. Az énekszá­mokat Rácz Kálmán népi zene­kara kísérte. A népi zenekar kísérte továbbá Karácsonyi Kál­mán énekszámait is. Rácz Kál­mánná cigánydalokat énekelt, amivel véget ért a bckcesl mű­sora.

Next

/
Thumbnails
Contents