Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-20 / 298. szám

 VILÁGHÍRŰ KALOCSAVIDÉKI PAPRIKA HÂIÀJÂBÂN Történeti adatok A paprikakultűra továbbfejlesztéséért Régi feljegyzések tanulsága szerint az Ormány Ságból az 1620-as évek folyamán Ka­locsa környékére telepített lakosság foglalkozott — bár elég kezdetlegesen — ha­zánkban először pqprikater- meléssel. Ezek fiai, unokái fejlesztettek tovább, növelték cvröl-évre a paprikatenne- lésbe bevont területeket, úgy, hogy Kalocsa-videk paprikanua árúja ma már több mint 250 éves múltra te­kint vissza. A Katocsa-környéki falvak közül először Bátyán, majd Fajszon foglalkoznak papri­katermeléssel. Bátyán pél­dául 1750-től a parasztok, a természetbeni papi tizedet paprikában fizették. Az ősi paprikatermelő családok múltja nemcsak Kalocsa­kor nyékén. hanem a bajai já­rásban Ersekcsanád község­ben is már az 1715-ös évekre vezethető vissza; az úgyne­vezett Paprika-család törté nete. A Kalocsa-vidéki paprika először fajszi paprika névén került a fogyasztókhoz. Ké­sőbb — a kereskedelem fej­lődése fokozott mértékben a város felé irányította a for­galmat, ahonnan a környező községekből, Bátyáról, Fajsz- ról. Miskéről összegyűjtött paprika a kalocsai paprika névén jutott tovább már nemcsak az ország legmesz- szibb vidékeire, hanem kül tőidre is. Az 1800-as éveket követően a Kalocsa-vidéki paprikatermelők számtalan kiállításon vettek részt és 18/ 9-ben a székesfehervám, 1856-ban a budapesti orszá­gos kiállításon dijat is nyer­tek. Később az 1900-ban meg­rendezett párizsi nagy vi­lágkiállításon, majd London­ban és Becsben aratott világ­sikert a kalocsai paprika, mielőtt már 1886-ban a kalo­csai Urosszman-cég külföldre is szállított paprikát. 1891- oen Braziliába is nagymeny- nyiségben szállítottak ki ka- oocsai paprikát. A világ első szárazföldi maima ugyancsak a Kalocsa melletti Bátya községben tpült 1820-ban. Ezt megelő­zően Bátyán. Fajszon és a környék többi községében számos dunai paprikamalon\ volt híres munkájáról. Bá­tyát követték a környező községek és 1881-ben a nagy fajszi tűzvész már nem keve­sebb mint három százarföldi paprikamalmot pusztított el. Az első gőzmalom ugyan­csak Bátyún, 1891-ben épült, melynek nelyén 1918-ban ál- uiotlúk fel a most is működő paprikamalmot, mely jelen­leg is a világ legnagyobb paprikamalma. A paprikatermelés fejlő­désére is egyrészt a malmok fejlődése is rámulat, más­részt pedig a terfneiők egyre növekvő száma. A 8579 lakost számláló Bátya községben például 1150 aoigozó paraszt foglalkozik évroi-évre papri- kaiermeléssel. Ebből követ­kezik azután, hogy egyedül Bátya község, az ország paprikaszükseg létének 18'szú zalékát fedezi. (Beánál káe&i mejél... Mint öreg parasztot jó rae- leg subája, úgy öleli kö­rül a régi házat az egymás mel­lett soraicozo 700 papnkafúzer. Több, mint fél évszázad óta, azaz egész pontosan mar 82 éve él itt ebben a házacskában Pe- rity Bernat bácsi. A dédapja meg szilaj csikósa volt a pusz­táknak a maga idejében, de a nagyapja..., a nagyapja mai isme-t paprika termelő voit. Ber­nât bácsi is már gyerekkora óta a paprikával foglalkozik, — persze, amint ő maga is eiisme ri, változó sikerrel. •— Bizony én még egyike va­gyok azoknak a batyuzóknak akik maguk értékesítették pap­rikájukat, ezúton keresve sza­badulást az akkori spekuláns kereskedők körmei közül, akin körmönfont módon hálózták be t rövidítették meg a környék paprikatermelőit. A régi emlékek, melyek -í’*- eddig, mint hamvadó pa­rázs szunyadtak Perity Berta lan emlékezetében — most 7i év távlatából újra megelevened nek és megragadó egyszerűség­gel szavakba törnek. Berná bácsi az öreg, tapasztalt, mesé 16 magyar paraszt nagyszerű lelkesedésével meséli: — ... Egyszer, régen — úgy az 189ü-es években egy-ké szomszéddal Így ősz tájban 25 kilós batyukká a hátunkon út­nak eredtünk, hogy távoli váro­sokban vevőt keressünk a bá tyai paorikára. Fagyos, őszi reg­gel volt. De mi gyalogosan rót­tuk az utat Pest felé. Mikor az­tán megérkeztünk, bizony nagy város nemsok örömet tar­togatott számunkra, mert a portékánkat nem tudtuk elad­ni. Házrói-házra jártuna, s így nehezen ment. Az egyut hegyen valami tanárféle embertől meg­tudtuk, hogy Komáromban aa- kor tájban jóáron el lehet adni a paprikát. Meguntuk a hossza­dalmas és szinte eredménytele­nül járó házalást — kevés töp­rengés után tovább vándorol­tunk Komárom felé. De a re­mélt szerencsével itt sem akad­tunk össze. A 25 kilo papriká­ból 7 kilónak sehogyan sem akadt gazdája. Pedig már az otthoniak tudomást szerezve, hogy Komáromban vagyunk, újabb 25 kiló paprikát küldtek utánunk. Végüiis csak vissza­tértünk Pestre, ahol egy budai hentesnek 4 krajcárra, olcsób­ban adtuk el kilóját, mint ahogy abban az időben Kalocsán is ér­tékesíthettük volna. Abban az időben még nem­csak az értékesítésnek, hanem a termelésnek és a kikészítésnek is ilyen kezdetleges formái vol­tak. A magot épœn úgy. mint a gabonát — kora tavassza górtuk a földbe, a mai palán .ázassai ellentétben. Ez a moo azért volt hátrányos, mert amei- .et, nogy nagyobb mértekben ki voit téve a fagyveszélynek, ked­vező időjárás esetén sem ho­zott va .ami jó termest. Nekem peidaul 1921-ben az igy eivetett 12U0 négyszög­ölön 6 mázsa 73 kiló csövespap- -ikam termett — mondja Perity oácsi. De ahogyan az idők fo- yamán áttértünk a paiántázás- a, egyre magasabb lett a ter- .nes. Ebben az évben példau nar 47 mázsa csövespapnká .akarítottunk be, ami csaknen iO.OOO forintos jövedelemnek telei meg. Penty bácsi hunyorít egyet okos. szeretettel csillogó szemé vei és visszatér újból a rég núlt érmékéi közé. Olyan jól­esik mindezt elmondani, hiszen a jelenlévők mindannyian sze­retettel hallgatják a régen oly .élrehuzódó, magába zárkózott, íreg parasztember szavait: Ae gondolják ám — mond- 1 ' ja, — hogy mindig ilyen gyszerű volt a paprika útja a érméinktől a beváltoig, mim na. Közvetlen kisasszonynap előtt — szedés után — lecsi- tiedtük és a falu szélén hata.- nas ponyvákon szárítottuk a termést. á| Dunán Bátya irányá- oan 10—ff paprikama,om sora­kozott. A jól megszáradt papri­kát itthon lúgozóba, furkóva összetörtük és így vittük a ma­lomba. Ott még a forgalmi adói is velünk, — parasztokkal fizet­tették meg a malmosok, Gyarló világ volt az! — De mostmár érdemes pap- nkatermeiéssel foglalkozni. Az ember két-háro-m hold paprika- töld terméséből gçndtalanu- megél. Szerződésünk van a gyárral és már nem hiába vi­gyázunk fé.tőn a márciusban tényretörő aprócska kis palán tákra, egészen addig, míg a ter­més hosszú füzérek tömegében a ház falára kerül száradni nert már a szedéskor tudjuk oogy mi jár érte, jVjíeg azután sok kedvez ményben is részesülüns A paprikatermelőknek kevesebi a beadása, hisze egy olyan dol­gozó parasztnak, aki összes föld­területéből például csak 1 hol­don termel paprikát, két holdj. mentesül a beadási kötelezett­ség alól. És alig vesszük észre, hogy a meséből, az emlékezésekbó egyszerre csak a mába csöppen .iánk. Périty bácsi már hat uno­kája lakodalmát megérte, de ■nég most is tovább szövöget, terveit. "Valahányszor átlépi háza ’ Küszöbét, szeme szeretet tel simogatja végig a házkörü vastagon nyújtózkodó paprika tüzéreket. És most is azon gon­dolkodik, töpreng: a jövő év termése miképpen haladhatna túl az ideit. Eltervezte, hogy ta­vaszra üvegtetős melegháza, épít a palántáknak, így gyor- ;abb a fejlődésük és biztosabb ■s... A paprikaie<tloi<£0£D> üzemben A kalocsai paprikafeldol­gozó, amely 13 megyét és a két legnagyobb budapesti vállalatot: a rü SZÉK 4.-et és a Közületi Éleljniszereloszto Vállalatot látja el kiváló minőségű kalocsai paprika- val, éppen e héten, azaz lï-èn teljesítette éves tervet Az utóbbi időben tekintélyes mennyiségben szállít a gyár a híres — az ország legjobb minőségű paprikájából — külföldre is. A kalocsai paprikát ismerik és szeretik a Szovjetunióban. Ausztriá­ban, Kelet- és Kyugat-Nó metországban és Amerikában is. A gyár a hónap első felé­ben két- és ötdekás csoma­gokban szereli ki a paprikát, hogy nagyobb legyen a terí­tés és a szükségleteknek megfelelően a lehető legará- uyosabban tudják szétosztani az ország különböző terüle­tein. 33 vagon paprika leszál­lítása szerepel a gyár ne­gyedik negyedévi tervében, íílheiyett 35 vagonnal csoma­golnak és értékesítenek a belső fogyasztás részére. A régi átvételi rendszer helyett az idén a gyár a dol­gozó parasztoknak fokozott segítséget nyújtott . azzal, hogy minden paprikafenuelo községben átvételi napokat tart. így meggyorsul a szál­lítás és a dolgozók örömére olcsóbbá is válik. A gyárba bekerült papri­kát műszárítógépeken szá­rítják, majd kefegépeken eresztik át, hogy az idegen anyagoktól megtisztítsák. Innen a paprika a malomba kerül őrlésre, ahol a paprikát minőségének megfelelően őrlik meg. A malomból visszakerült paprikát két-öt-tízdekás. vagy egy- és ötkilós csoma­gokba szerelik ki. A kiszere­lést barom gép végzi. A ki­szerelés után nagy tömegben szállítják nagykereskedelmi raktárainkba a paprikát, ahonnan a kiskereskedelmi vállalatok közvetítésével egy­re nagyobb mennyiségben jut el a fogyasztóközönség­hez. A KALOCSA-VIDÉK jelleg­zetes, — hazánkban szinte egye- dü.áiló — paprikakultúrájának továbbfejlesztéséért az eddigi hagyományok, módszerek, kísér­tetek hasznosításán doigozik a Kalocsai Kísérleti Gazdaság, me.ynek első tudományos kuta­tója a megalakítás idején, 1917- ben Obermaier Ernő, ma már Kossuth-díjas tudós volt, 1917 ÓTA FOLYT itt a harc — persze nem mindig egyforma lendülettel —• új, nemesített tajták kitermeléséért. Olyan fajtákért, amelyek a legna­gyobb fokú gépesítés mellett a .egkisebb önköltséggel a legma­gasabb termést eredményezik. Jelenleg három kutató dolgozik a teiepen, közöttük Dimitrov György is, aki a jó kutató lel­kesedésével és kitartásával küzo az újabb eredményekért. El­mondja, hogy a gazdaság kutatói mőtt átló főcél az ipar kívánal- nainaK megfelelő, csípősség mentes fűszerpaprika előállítása AZOK A FÁJTÁK, melyei nek termelésével jelenleg a kör­nyék dolgozó parasztjai foglal­koznak, legfeljebb átlagosan 25- 10 mázsás átlagtermést eredmé­nyeznek. A legnépszerűbb pap­rika-fajta itt a Kalocsai 354-es axne.y az éghajlati viszonyoknak egjobban megfelel és eddig a egmagasabb átlagtermést hoz- .a. Ezenkívül jól termő fajták még a Kalocsai 321-es és 17-ea, a Várszegi 1-es, 4-es és 5-ös. A KUTATÁSOK eddigi ered-' menyei során sikerült külön-kü- lön olyan törzseket előállítani, amelyek meglehetősen nagy ter­mést hoznak, nagy a festéktar- ta.muk és eltarthatósági száza- lékuk is magas. — Az a felada­tunk, — mondja Dimitrov elv­társ — és nem kis feladat, hogy ezeket a törzseket nemesítés út­ján egyesítsük. Ezért folyik most a harc, és ez az oka annak, hogy a kísérleti terem vaágoa ablakai sokszor késő estig kül­dik az éjszakába messzeviiágító fényüket. A kutatók mellett há­rom, a dolgozók közül nevelt szakmunkás segít a feladatok megvalósításában, A KÍSÉRLETI gazdaság 1917- ben 50 hold földön létesült. Ma már ezeket a fontos és nagyje­lentőségű kutatásokat 1100 hol­das. fejlett, önálló gazdaságban végzik, AZ UJ, NEMESÍTETT pap­.Lkafajták mellett a paprlkater- mêlés fejlett agrotechnikai mód- -izereinek kidolgozása is folyik, laksa Lajos, tudományos fő- nunkatárs vezetésével nagyará- íyú talajtérképezések folynak, .rogy a kalocsai meszes talajnak megfelelő trágyázási rendszert oevezethessék, mert Jaksa elv- cárs tapasztalata szerint jó és alapos, a talajviszonyoknak megfelelő trágyázással lehet csak megteremteni a gazdaságos, bő jjcate-"-= alapját. Ezért a jövő gazdasági évben 70 hol­don folytat a gazdaság trágyá­zási kísérleteket, melybe már új műtrágya-kísérleteket is be­állítottak. Látogatás a világ legnagyobb paprikamalmában PAPRIKAPORRAL BELEPETT ruhájú, pirosarcú emberek lüneményes gyorsasággal sürgölődnek a bátyai paprikamaion’, eiőtt. Újabb rakomány őröimvalo paprika érkezett a maiómba, ahova a jól megtömött paprikás zsákokat rakjak: szíjjak csut- ognaK, kerekek forognak őrületes gyorsasággal, A világ mgrégibb ciaprikamaimában, és egyúttal a legnagyobb paprikarruiunábar vagyunk. A 100 lóerős meghajtó gép havonta kilenc vagon papri­kát őröl meg, lega.ábbis ennyi volt tervbevéve egy hónapra, de .nár december ho folyamán is a malom területéről 740 mázsa, e lóban őrölt paprikát szállítottak el. A felszabadulás óta jóvá) megnőtt a maiam kapacitása. Nem is csoda, hiszen itt minden irökös változásról, fejlődésről beszél, A LEGNAGYOBB FEJLŐDÉS talán az új munkaviszonyok eriiletén tapasztalható. A malom 1924 óta egy Merkler nevű földbirtokos tulajdonában volt. A munkásokkal és főként az egészségükkel keveset törődtek. A paprikapar tönkretette ruhá­jukat, felmarta bőrüket, mert a malomban nem volt semminemű tisztálkodási lehetőség. A felszabadulás óta a malom dolgozói munsaruhát kapnak és gumicipőt, A nyáron épült fel 30 személyt befogadó új, modern fürdőjük, AZ EMBERSÉGES MUNKAVISZONYOK nyomán megnőtt a munkakedv, s a dolgozók kezdeményező készsége, alkotási lendü­lete. Egyszerű, házilag elkészíthető újítások bevezetésével tettek a minutât gazdaságosabbá. Ballabási Gerge.y ötlete nyomán gépi- meghajtású papriKaszitát szerkesztettek, amely meggyorsította, könnyebbé tette a munkát azzal, hogy egy emberi munkaerőt szabadít fel a kéziszitálás alól, Munkájuk nyomán egyre szebb az élet a malomban. Uj ter­vek vannak születőben, a 20 pár kövesmalmot tovább bővítik eiöre.athatólag még 10 pár kővel. A BÁTYÁI PAPRIKAMALOM termelése így is túlhaladja a Környék összes többi malmának együttes termelését, de nemcsak mennyiségben, hanem minőségben is. Az exportszállításoknál jöt­te« rá ugyanis, hogy a papr.ka meglehetősen sok vasat tartal­maz, és például konzervált készítésénél a vas különböző vegyi natásokra kiválik és a konzervben egészségi szempontból káros vasdarabok képződnek. Sokáig nem jöttek rá a nyitjára: hogyan ehetne a paprikából eltávolítani már az őrlés folyamán a vasat, Bátyán született meg mos is a megoldáshoz vezető új ötlet, A kövek levezető csöveihez mágneslapocskákat szereltek, ami a csővön keresztül kiömlő paprikából minden őrlés után kiszívja a vastartalmat. A levezető csövekben elhelyezett mágnesek száma mostmár meghaladja a 700-at és így a paprika csaknem tökéle­tesen -vastartaiommentesen- kerül a dolgozók ételébe. Hazánk többi paprikamalmai, közöttük a szegedi is e módszer átvételével foglalkozik. Ezért a közelmúltban a két malom legjobb dolgozói tapaszta-atcsere keretében vitatták meg a lehetőségeket a további minőségemelés érdekében. IGY HARCOLNAK A HIRES paprikamalom kiváló, új mun- kakedvvex, é,etkedwel telt szorgalmas munkásai a tervek teljesí­téséért —- és nemkevésbbé a malom további jő hírnevéért.

Next

/
Thumbnails
Contents