Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. december (8. évfolyam, 281-306. szám)

1953-12-11 / 290. szám

i M1 HrÆi vtkxe<ö,<ü(f!>V2Í821 színs hírei Teljes ütemben folyik me gyénk DISZ-szervezeteiben a ve­zetőségek újraválasztása. Szer­vezeteink tagjai, valamint a szervezeten kívüliek is behatóan tanulmányozzák a DISZ KV tizedik ülésének határozatát. A fiatalok a határozat szellemében latolgatják, vitatják szervezetük eddigi tevékenységét és sok jó javaslatot tesznek a további feladatok sikeres végrehajtása érdekében. * LAZAS KÉSZÜLŐDÉS előzte meg a fülöpjakabi Alkotmány tsz DISZ-szervezet vezetőségé­nek újraválasztását. Az ifjúgár- disták politikai felvilágosító munkájuk mellett nem hanya­golták el a gyűlésterem szépíté­sét, díszítését sem. Az a cél ve­zette őket, hogy felejthetetlenné tegyék termelőszövetkezetük ösz- ïZes fiatal és idős tagja előtt a DISZ-vezetőség újraválasztásá­nak napját. Nem is maradt el fáradságos munkájuk gyümölcse — jól si­került a vezetőségválasztó tag- ■ gyűlés. A vezetőség beszámoló­ját több mint 90 fiatal és idős dolgozó hallgatta végig. A be­számoló a DISZ KV határozata alapján mélyen feltárta a szer­vezet . hiányosságait, egyben rá­mutatott a termelőszövetkezet fiataljainak további feladataira is. Jól látták a jelenlévő DISZ- tagok, hogy jelentős részben ; vezetőségválasztástól függ alap­szervezetünk jövőbeni munkája. Olyan vezetőket választottak, mint Tóth István agronómus, Dinnyés Klára, Görök István fiatal tsz-tagoik, akik példamu­tató termelőmunkájuk mellett mindent elkövetnek a fiatalok szakmai, politikai neveléséért, emellett nem feledkeznek meg a fiatalok sport és kulturális ne­velésének, szórakozásának biz­tosításáról sem. Az értékes, minden fiatalnak sokat jelentő vezetőségválasztó taggyűlés a Kiskunfélegyházi Gépgyár DISZ kultúrcsoportjá- nak kedves vendégszereplésével ért véget. * »ERŐSÍTSÜK szerveze­MINDENT ELKÖVET az el­lenség, hogy a DISZ vezetőség­választásának munkáját akadá­lyozza, hogy a DISZ-tagság so­raiban zavart keltsen. A íülöpszállási területi DISZ- szervezet vezetőségválasztó gyű­lésén egy kulákcsemete négy be­csületes dolgozó fiatalon ke­resztül akarta érvényesíteni romboló tervét. A DlSZ-vezető- ség soraiba javasolt 14 holdas becsületes középparaszt fiatalra hazug rágalmakat szórt, osz­tályellenségnek, kuláknak tün­tette fel. A kulákfattyú való­sággal »sajnálkozott« a DISZ- szervezeten, hogy »osztályellen­ség» kerül a vezetőségbe. Csődöt mondott a terve, mert a DISZ-vezetőség, a DISZ-tag- ság ébersége leleplezte aljas mesterkedését. A gyűlés részve­vői megfogadták, hogy a továb­biakban még elszántabban har­colnak minden ellenséges tevé­kenykedéssel szemben. v .10 POLITIKAI ELŐKÉSZÍ­TŐNKET!« Ezzel a jelszóval in­dult hcfrcba a harkakötönyi te­rületi DISZ-szervezet vezetősé­ge, amikor a vezetőség-üjravá- lasztó taggyűlésre meghívta a sZervezetenkívüli fiatalokat is. El is jöttek 26-an. A meghívott fiatalok tanácsaikkal, javaslata­ikkal segítették az új vezetőség munkáját. A gyűlés vitája során kiala­kult lelkes hangulat megdobog­tatta valamennyi jelenlévő fiatal szívét. A gyűlésen hozott hatá­rozatok újabb nagy tettekre mozgósítják a harkakötönyi fia­talokat. A DISZ-szervezet előtt álló feladatok végrehajtásából nem akarnak kimaradni a szerveze- tenkívüli fiatalok sem — még a gyűlésen 14 fiatal kérte felvéte­lét a diszisták soraiba. TÖ munka nélkül nincs harcos vezetőségválasztó taggyűlés. A dunapataji területi DISZ- szervezetnek közel 100 tagja van. A csinosnak mondható he­lyiségük kidíszített falát — kép­sorozat ékesíti. A rámákba fog­lalt képek dunapataji fiatalokat, lányokat, fiúkat ábrázolnak, akik a nyári aratási-cséplési munkákban az arra rászorultak­nak nagy segítséget nyújtottak. Minden, ami szép a helyiség­ben, a dekoráció, a képsorozat a. lelkes pataji fiatalok munkáját dicséri. Ha a fiatalokkal be szélgetünk, mind-mind arról be szélnek, hogyan lehetne még na­gyobb eredményeket elérni. A fiatalok elmondják azt is. hogy a vezetőség ezidáig nem sokat törődött a tagság igényei­nek kielégítésével. Elhanyagol­ják az ifjúsági napok megtar­tását, nem kapnak DISZ-megbi zatásokat a fiatalok. A vezetőség újraválasztásával teremtsünk fordulatot a dunapa táji DISZ-szervezet életében: tűzte ki célul a járási DISZ-bi- zottság. Ez volt a célja a hely alapszerv vezetőségének is. dicsérendő cél jó előkészítést kíván. Mégis, Szilasi Sámuel megbízott DISZ-titkár egyedül, az ifjúgárdisták, aktivisták se gitsége nélkül az íróasztal mel lett, doboltatással, hangosanbe- Bzéiő híradással akarta a gyű lést megszervezni. A kevés lét­számban megjelent DISZ-tag ság többsége csak a gyűlés előtt szerzett tudomást, hogy a mai taggyűlésen választják újra a vezetőséget. A tagság többségét meglepe­tésszerűen, felkészületlenül érte a választás. Ezért a sikertelen vezetőség választásért a felelős­ség elsősorban a járási DISZ- bizottságot terheli. Okuljon a já­rási DISZ-bizottság a dunapa» táji tapasztalatokon, ne egy órá­val a gyűlés megkezdése előtt »adjon segítséget« annak meg­szervezéséhez. Borszéki Lajos DISZ MB. Még ebben az évben 66 gépállomás javítóműhelyét látják el korszerű fel szereléssel A mezőgazdasági termelés fokozásának fontos feltétele, hogy biztosítsák a meglévő traktorok és munkagépek ál­landó üzemképességét. Ehliez elegendő alkatrészre és kor­szerűen felszerelt javítómű­helyekre van szükség. A. me­zőgazdaság megsegítéséről hozott minisztertanácsi ha­tározat megjelenése óta gép- állomásaink már eddig is sok szerszámgépet kaptak az ipartól, december 91-ig pedig 66 javítóműhelyt látnak el korszerű gépi berendezéssel. Ezenfelül a minőségi lakatos árugyár a budapesti gép­állomás részére december 20-ig elkészíti 25 gépi felsze­relési tárgy mintapéldányát. Ezek elkészülte után gép­iparunk megkezdi a sorozat gyártást, Az 1954. év folyamán több mint másfélszáz gép­állomási javítóműhely kap korszerű gépi felszerelést. (MTI) Újabb terrorbullám zúdul végig Nyug a l-\ émet ország o n Berlin. (MTI) Adenauer terrorbírósága Cellében fel háborító terrorítéletet hozott 28 fiatal békeharcos bünperé- bem A terrorbíróság 21 vád lottat együttvéve 51 havi fogházra ítélt, hetet pedi kénytelen volt felmenteni. Az ítélet indokolása sze­rint a fiatal hazafiak „állam- ellenes bűncselekményeket* követtek el. mert a nyilvá­nosság előtt bírálták az Adenauer-kormány háborús politikáját. A lüneburgi politikai kií­A belügyminisztérium tűzrendészed parancsnokságának közleménye A belügyminisztérium tűzrendészet! parancsnoksá­ga közleményt adott ki. amelyben a tűzvédelemnek fokozottabb biztosítása, a tüzesetekből keletkezett anya­gi károk csökkentése érde­kében a többi között az aláb­biakra hívja fel a lakosság .figyelmét: Ne tároljanak tűzhely köz­vetlen közelében tüzelőt, vagy másféle könnyen gyűlő anyagot (ruhaneműt, szalma, kukoricaszárat, stb.). A kályhák füstcsöveit úgy rögzítsék, hogy azok no hu li­ba ssanak szét. Hamut, salakot csak bádog- edényben gyűjtsék és kiön­tés előtt vízzel áztassák ál. (Hamuban, salakban lévő pa­rázs meggyujthatja a fából készült edényt, vagy kiöntés jután*:—_jiülönösen szeles, idő­ben — tüzet idézhet elő az udvaron.) Padláson, kémény melletti térségben ne tartsanak gyú­lékony anyagot. Takarítsák ki udvarukról a felesleges lim-lomokat. mert ezek tűzveszélyt jelen­tenek. Tartsanak készenlét­ben legalább 200 liter oltóvi­zet. szikracsapót, és létrát. Baromfiólakban, pajtában, széna-, vagy szalmakazlak közelében no dohányozzanak. Szűk udvarban, szeles idő­ben ne használjanak nyílt tüzelésű tűzhelyeket. Tűz esetén azonnal érte­sítsék a tűzoltóságot. Fiatalok, jelentkezzetek a községi önkéntes tűzoltóság soraiba. vegyetek részt otthonaitok, termel vényeitek tűzvédelmi munkájában! (MTI) lünbíróság 15 havi fogházra ítélte a 22 éves Leni Jung'e-t, aki az ifjú úttüi’ők alsószász országi szervezetének mun­káját irányította. A brémai büntetőbíróság megkezdte 15 hazafi ügyénél tárgyalását. A vádlottak az Adenauer-kormány politiká­ját bíráló röplapokat terjesz­tettek. A vádlottak padjára ültetett békeharcosok között van Arthur Böpple. Németország Kommunista Pártja brémai bizottságának első titkára és Wilhelm Müller munkás, aki antifasiszta küzdelme miatt a hitleri uralom idején több mint 10 évet náci koncentrá­ciós iáborokban töltött. (MTI) ______ Fi nn sajtó a határidő előtti választásokról Helsinki. (TASZSZ) De­cember !)-i számában vala­mennyi finn központi lap ve­zércikkben foglalkozik a köz- társasági elnöknek a par­lament feloszlatásáról és a batáridő előtti választások kitűzéséről szóló rendeleté­vel. A „Vapna Sana’* kije­lenti. hogy a parlament fel­oszlása a koalíciós és a jobb­oldali szociáldemokraták elő­zetes megegyezésének ered­ménye. Ugyanezt a gondolatot fe­jezi ki a ..Maakansa’* is. A szociáldemokrata és más burzsoá lapok helyeslik az lnök rendeletét a határidő előtti .választásokról_.(MTI),. Fr anciaország és az európai biztonság problémája vezéreikké A „Pravda* Moszkva (TASZSZ) A »Prav­da« csütörtöki vezércikkének címe: »Franciaország és az eu­rópai biztonság problémája.« A vezércikk a többi között a következőket írja: A nemzetközi körök figyel­mét mindinkább magára vonja az európai biztonság alátá­masztásának halasztást nem tű­rő problémája. Ezzel kapcsolat­ban egyre gyakrabban merül fel a nagyhatalmak, közöttük Fran­ciaország szerepének kérdése, hiszen Franciaország gazdasági és külpolitikai súlyának fokoza­tos helyreállása egyike a nem­zetközi helyzetben a háború­utáni évek során lefolyt fontos változásoknak. A vezércikk a továbbiakban arról ír, hogy a háború után a francia nép újból bebizonyítot­ta, hogy energiája és szorgalma, haza- és szabadságszere te te még a legsúlyosabb megpróbáltatá­sok idején is győzedelmeskedik a felmerülő nehézségeken. Mindennek következtében szi­lárdul Franciaországnak, mint európai és világhatalonmak sze­repe. Az Egyesült Államok egyes politikai köreiben azonban, úgy látszik, nem akarják ezt tekin­tetbe venni. A háború után az amerikai kormánykörök, amelyek a pa rancsolgatás módszerével igye­keznek megoldani a nemzetközi kapcsolatok kérdéseit, arra pró­bálják felhasználni gazdasági, pénzügyi, vagy egyéb fölényü­ket, hogy Franciaország politi­káját a maguk érdekeinek ren deljék alá és reáerőszakolják akaratukat, terveiket. Az amerikai politika igyekszik a földkerekség különböző i észé­in, sőt magában Európában is tapintatlanul Franciaország he­lyett megoldani a francia vo­natkozású nemzetközi kérdése­ket. Az amerikai monopóliu­mok aláaknázzák Franciaország gazdasági életét és a német mi- litarizmust és revansizmust új- játeremtö politikájukkal ve­szélybe döntik nemzeti biztonsá­gát. Ezek a körök a pusztulás út­jára próbálják taszítani Francia- országot, kezét-lábát megkötöz­ve az úgynevezett »európai had­seregről« szóló szerződéssel. Az »európai hadsereg« megteremté­sének főcélja a német Wehr­macht újjáteremtése. Ezzel együtt Franciaországnak az úgynevezett »európai közös­ségbe« történő bekapcsolása feltétlenül befolyásolja Francia- ország nemzetközi tekintélyét, hiszen ilyenformán nem lesz hadserege és megfosztják tör­ténelmileg kialakult nagyhatal­mi helyzetétől, A vezércikk ezután rámutat, hogy a francia nemzetgyűlés legutóbbi vitái megmutatták, hogy Franciaországban vannak hazafias erők, amelyek látják, mennyire veszélyeztetik Fran­ciaország sorsát a német milita- rizmus újjáteremt ősének ameri­kai tervei. Franciaország nemcsak nem« zeti függetlenségét képes meg­védeni, de más nagyhatalmak­kal egysorban elősegítheti és elő is kell, hogy segítse a béke biztosítását és az európai bizton­ság megszilárdítását. A vezércikk a továbbiakban foglalkozik a szovjet nép és kormány Franciaországgal kap­csolatos állásfoglalásával és hangsúlyozza, hogy a francia- szovjet együttműködés a máso- dilr világháború tüzében újjá­született. Kilenc esztendővel ez­előtt, 1944 december 10-én a Szovjetunió szövetségi és köl-. csönös segélynyújtási szerződést írt alá Franciaországgal. E szer­ződés hangsúlyozza: mihdkét ál­lam eltökélte, hogy »együttesen megtesznek minden szükséges intézkedést, hogy megszüntesse­nek a Németországtól kiinduló bárminő veszélyt és megakadá­lyozzák az olyan cselekménye­ket, amelyek lehetővé tennék a részéről kiinduló bárminő eset­leges új agressziós kísérletet.« A szerződés hangsúlyozza, hogy abban az esetben, ha a szerződő felek valamelyike új­ból hadműveletekbe bonyolódna Németországgal, akkor a másik fél haladéktalanul megad neki minden lehetséges segítséget é? támogatást. A békeellenes erők nemcsak Franciaország határain kívül, de magában az országban is igye­keznek kitörölni a francia nép emlékezetéből azokat a ténye­ket, amelyek azt bizonyítják, hogy Franciaország sorsa szem­pontjából létfontosságú a fran­cia-szovjet barátság. A Szovjetunió következetesen támogatott és támogat minden olyan erőfeszítést, amely Fran­ciaország nemzeti újjászületése feladatainak megoldását, az európai béke és biztonság meg­szilárdítását szolgálja, A szovjet kormány a nyugati hatalmakhoz intézett november 3-i jegyzékében emlékeztetett rá, hogy az 1942-ben megkötött angol-szovjet, valamint az 1944« ben kötött francia-szovjet szer­ződés értelmében a Szovjetunió és Anglia, illetőleg a Szovjet­unió és Franciaország kötelezett­séget vállalt, hogy közös intéz­kedéseket tesz a német milita- rizmus új agressziójának lehe­tősége ellen. Ez egyben vala­mennyi európai áilam bizton­sága fenntartása céljainak is megfelel. 'Nem állana Anglia és Fran­ciaország érdekében, hogy meg­feledkezzenek e fontos kötele­zettségekről — mondja a jegy­zék, —• Ami a Szovjetuniót il­leti, mint azelőtt, most Is tel­jesen kész nemcsak arra, hogy ne lazítsa e kötelezettségeket, hanem arra is, hogy szem előtt tartsa az európai biztonság fenn­tartásának meglévő új lehetősé­geit.« Az idő megmutatja majd, mi­lyen mértékben használja fe Franciaország e lehetőségeket, New-York. (TASZSZ) Az amerikai kereskedelem üg y? minisztérium statisztikai osztályának ndatai szerint az októbertől novemberig ter­jedő időszakban az Egyesült Államokban 800 ezerrel nőtt munkanélküliek száma. A munkanélküliség legnagyobb fokú növekedése a feldolgo­zó iparban észlelhető. V foglalkoztatottság és munkanélküliség kérdéseinek tanulmányozására a CIO belébe tartozó egyesült gépkocsi ipari munkások szak- szervezete értekezletet hívott össze Washingtonban. Az ‘ ér­tekezleten Reutker, a CIO laöko kijelentette, hogy az utóipar egyes ágaiban és a arlalékalkatrész gyártó vál- . InlatokUan^a munkaaMküli* » ség már elérte a ..kritikus’ pontot, a mezőgazdasági gép­gyárakban pedig „még komo­lyabb*’ a helyzet. (MTI) Idojárúsjelenlés Várható időjárás péntek estig: Felhős, párás, helyen­ként. ködös idő. Néhány he­lyen ködsxitálás, vagy eső. Mérsékelt légáramlás. A hő­mérséklet alig változik. Vár­ható hőmérsékleti értékek az ország területére: pénteken reggel nyugaton +1, +4, ke­leten 0, —2. Délben 5-8 fok között. A fűtés alapjául szolgáló várható napi kö/.éphőmérsék­iet pénteken 4 fok felett lesz, v IMIT). i a liiiÉaneiliséii az Eflyesiiit Allamoian

Next

/
Thumbnails
Contents