Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. november (8. évfolyam, 257-280. szám)
1953-11-06 / 261. szám
A MAI SZAMBÁN BÂCSKISKUNMEGYËI , AZ MÛP BAÇSKISKUNMEGYêl PARTBIZOTJSAGANAK LAPJA VIII. évfolyam, 261. szám. _______ .Irr* 50 fillér 1933 NOV. 6. PÉNTEK r ■\ A M agyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének 1953 október 31-i határozata. — A szerkesztőség postájából. — A Kiskunhalasi Barneválban növekedett az elsőosztályú áru termelése. — A Kecskeméti Barneválban tovább kell javítani az áru minőségét. Pártunk Központi gének júniusi határozata hatalmas távlatokat tárt fel dolgozó népünk, megyénk dolgozói előtt és a szocializmus építésé nagyszerű célkitűzéseinek megvalósítására hívja tel megyénk dolgozóit, kommunistát és pártom« vüiit egyaránt. A szocializmus építésének útján ennek a programúinak a megvalósítása során magasabb életszínvonal, u kulturáltabb élet ezernyi lehetősége bontakozik ki megyénk dolgozói előtt is. Ennek a nagyjelentőségű programúinak a megvalósítása csak öntudatos, az alkotás lendületétől átfűtött, kulturált emberekkel képzelhető el. Igen nagy feladatai vannak tehát megyénkben is a pártszervezeteknek, a kommunistáknak, hogy mindazokat a lehetőségeket és adottságokat, melyeket kormányunk célkitűzései feltártak, valóban megyénk dolgozóinak szolgálatába állítsák, s nagy lépésekkel vigyék előre megyénk kulturális fejlődését. A hosszú téli esték, különösen falvainkban előtérbe állítják azt a kérdést, hogy képesek-e a falu vezetői a kultúra ezernyi lehetőségét a falu kulturális felemelkedésének szolgálatába állítani és biztosítani, hogy sza- oadidőt, a téli időszakot valóban magasszínvonalú, értékes szórakozással, olvasással, tanulással töltsék el megyénk dolgozói. — Megtisztelő szerep vár a téli időszakban a falvak és városok kultúrmunkásaira, a népművelési apparátus hivatalos és nem- hivatalos dolgozóira. Pártszervezeteinknek a helyi politika, a helyi adottságoknak megfelelő »kormányprogrammá, helyi Programm kialakításánál már most a tél beállta előtt erőteljesen és komolyan számításba kell venni ezeket az adottságokat és lehetőségeket. Nem mindegy az, hogy mivel töltik el dolgozóink a telet. Ilem közömbös megyénk egyetlen pártvezetője, falusi és városi vezetője előtt, hogy vájjon könyvvel a kézben, a színvonalas szórakozás lehetőségeit kihasználva fejlődnek, nevelődnek-e a munkásosztály es a dolgozó parasztság harcosai, va*y nem, Az elmúlt években számtalan helyen lehetett tapasztalni, hogy a kulturális kérdések terén pártszervezeteink vezetői eléggé liberálisan gondolkodtak é; elmulasztották a falu és város kulturális fejlődésének szemmel tartását, támogatását, irányítását. Egyoldalúan, szűklátókörűén csak az aktuális kultúr- agitáció jó, vagy rossz elvégzésének szemszögéből bírálták el a kultúraktívák, kultúrcso- porlok, kultúrotthonok, népművelési ügyvezetők tevékeny sé* Ha kormányunk nagyjelentőségű programmját valóban maradéktalanul végre akarjuk hajtani, a pártmunkában c/íti a téren is gyökeres változást, új módszereset kell hozni. —. Rendszeresen kell foglalkozni a falusi és üzemi kuitúrvezetó'c munkájával. A termelés pác- ellenőrzése mellett gondosan, a dolgozók iránti figyelmesség szellemében kell irányítani, fejleszteni, bírálni és támogatni ,r kulturális vezetők, a kultúraktívák tevékenységét. Nem egy falusi pártszervezetünk vezetője eltűrte, hogy a nyári időszakban teljesen leálljon a falusi kultúrotthonok tevékenysége. = - Nem egy kultúrotthonunKban még nem is olyan régen gabonát tároltak, vagy falusi könyv táraink a támogatás hiányában jóformán semmilyen kulturális nevelómunkát nem fejtettek k\ Általában a kuitúrmunkások aktuális feladatokra való mozgósításáig jutottak el falusi vezetőink. A kulturális agitáció mellett teljesen levették a kezüket a kulturális propaganda helyi adottságoknak megfelel» irányításáról. Most a téli idényben igen nagy gonddal kell ügyelniük pártszervezeteinknek arra, hogy az ismeretterjesztő előadások, a könyvpropaganda, a szórakoztató, rendszeres műsorszolgáltatás, a szakköri élet íel-> lendüljön falusi és üzemi ku‘- túrottnonainkban. Még mindig fennáll az az áldatlan állapot, hogy szépen működő kultúrotthonok csak a művészeti csoportok tevékenységét támogatják, de teljesen elhanyagolják például a régóta szervezés alatt álló es megalakítható szakkörök növénynemesítő, mezőgazdasági, vagy egyéb természetű csoportok kollektív munkáját, halváinkban, különösen, amelyeknek nagy a határa, sokszor még mindig kihasználatlanul porosodnak a diavetítőgépek és csak ritkán, egy-egy kampány idején jut ki a határba a kultúra. Ezen lehet és kell is változtatni, annál inkább, mert megyénk dolgozói egyre erőteljesebben kívánják, követelik a nívós kultúréletei, mert megszerették a könyvet, a tudás forrását, mert szívesen hallgatják a színvonalas előadásokat és sokan maguk is örömmel vesznek részt a művészeti csoportok munkájában. Pártszervezeteinknek a kulturális tömegmunka ellenőrzésivel, támogatásával, a kulturá’is funkcionáriusok beszámoltatásával, segítésével nagy lépésekké: vihetik előre megyénk dolgozóinak kulturális felemelkedését. Ezzel alkalmasabbá teszik óké1: arra, hogy magasabb kultúrával, nagyobb lendülettel, kezdeményezőkészséggel és erővel valósítsák meg a kormánypre- gramm célkitűzéseit fai un és városon egyaránt KÉSZÜLŐDÉS A TÉLRE VezetőscSzakmaron a termelőszövetkezetek mozgósították vetésre az egyénileg dolgozó parasztokat is A KORMÁNYPROGRAM .VI megjelenése óta eltelt időszak a szaicmári termelőszövetkezetek számára is erőpróba voit. A Kossuth és Petőíi tsz győztesen, megerősödve került hi a harcból. A Kossuthban, ahol a párttagság a vezetőséggel együtt szívós felvilágosító munkát végzett, hogy minden tagnak megmutassa a szövetkezeti élet jövőjét — egyetlen kilépő sem volt. A Petőfi termelőszövetkezet tagsága új, harcos párttitkárt választott Török elvtárs személyében. A csoportba befurakodott kulákokat, mint Tóth Lajost, Kákonyi Ferenc voit kocsmárost kizárták, de eltávolították az olyan hangadókat is, mint Gubán Máté, aki csak 36 munkaegységet teljesítet^, a közös munkából alig vette l.i részét, folyton a szövetkezet ellen agitált. A PETŐFI tsz-ben ezek után megindult az egészséges élet. Amíg a nyár folyamán nagyobb taglétszámmal sem volt képes a ka^ásnövényeket kellően és idejében megmunkálni, — addig most a megmaradt 20 tagú csoport lelkes munkájának eredménye, hogy időben betakarított és elvetett 20 hold ősziárpát még szeptember 5-én, 20 holdat szeptember 7-én elvetettek a 6 hold takarmánykeverékkel együtt és október 26-ra befejezték 64 hold búza vetését is. Ehhez nagyban hozzájárult a gépállomás agronómusának: Feke elvtársnak segítsége, mivel időben biztosította a megfelelő gépeket. — Példamutató munkát végeznek a csoportban az asszonyok, különösen a betakarításban tűntek ki, most a gyapotot szedik. A tagság bizalommal tekint a jövő elé. Már 14 tag vásárolt üszőt a kapott kölcsönből. Siló- és sertesól- építéshez fogott a tagság s máris tervezik újabb sertésól és juhhodály építését. A KOSSUTH CSOPORT ugyancsak időben vetett el 22 hold rozsot, 25 hold árpát és 50 hold búzát. A termelőszövetkezetek t olA bajai járás termelőszö- '**■ vetkezetek egyénileg dolgozó parasztjai a búzavetésben mutatkozó lemaradás felszámolására fokozták a versenylendületet. A községek közötti verseny kezdeményezői, Gara délszláv és magyar dolgozói, a járás szinte valamennyi községét magúk mögé sorakoztatták, /''yorsult a vetés. Csátaija " a búzavetés 60 százalékát elvegezte. Nyomában Bács- borsód harcol az adott szó becsületéért. Bátmonostor és Dacod dolgozói elfogadták Nagy- baracska versenykihívását, hogy november 7-re nemcsak a vetéssel végeznek, de a begyűjtés száz százalékos teljesítésével eleget tesznek állampolgári kötelességüknek. tésnek. Mert amíg a csoport nem kezdte el a vetést, addig a dolgozó parasztok is csőre vártak s ahogy a tsz-ek vetni kezdtek, ők is hordták kifelé a búzavetőmagot. Ennek köszönhető, hogy egy 'hét alatt mintegy 700 hold búza került elvetésre a községben. Tóth Irtván párttag, dolgozó paraszt 2 hold árpát, 7 hold búzát, 1 hold rozsot, Balog Albert tanácstag fi hold búzát, 1 hold rozsot és 2 hold árpát vetett el határidőre többekkel együtt. Pétiké János, vb.-elnök, Szakmái'. A termelőszövetkezetek versenye is mind éleseob lett. A bácsszentgyörgyi Súgván és a garai Vörös Csillag párosversenyében egy pillanatra sem tévesztették szem elől egymás eredményeit. Osztrogonácz Gv., Asztalos Ferenc, Aladies Péter a Vörös Csillagból, ha arról értesültek, hogy a Sagvári egy nap megelőzte őket, maguk mozgósították társaikat a vetés meggyorsítására. A Súgván tagjai sem hagyták magukat. November 4-re befejezték a vetést. Az élre mégis a garai Vörös Csillag került, mert a tsz tagjai a terménybetakarÿâssal és a szárvágással is végeztek erre a napra. ld’les küzdelem kerekedett Csávolyon a Haladás és az Uj Élet között. A két szövetkezet tagjai esténként addig nem hagyták el a határt, míg egymás eredményeiről meg nem győződtek. A párosverseny győztese a Haladás lett, mert november 4-én végzett a búzavetéssel. Baja városban közel 250 dolgozó paraszt versenye érleli i győzelmet, hiszen közülük már közel 200-an befejezték a búzavetést. Legutóbb Hodovány József, Maros József, Dikán István, hogy munkaeredményeikkel ünnepelhessék a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulóját. Ehcten (öldbekerül a hiányzó GO hold búza is a harkakötünyi Petőfiben A harkakötönyi Petőfi termelőszövetkezet tagjai befejeztek a betakarítást. A kukoricaszar is kúpokba rakva sorakozik u? udvaron, egy része t.ilózásra vár A betakarítás mellett a másik legfontosabb munka most a vetés gyors befejezése. A rozs határidőre a földbe került, de búzából még .mindig 60 hold hiányzó. a teljesítéshez. A tzik* kadt, kemény földek szántáss .tonally erőfeszítés elé állítot •’ a traktoristákat : Balogh Imréi és Bálint, Antalt, de emellett sok műszaki kiesés is gátolta s munkát. A traktorosok ígéretet tettek, hogy megfeszített erővel dolgoznak a hiányzó 60 hold elvetéséért — a gépállomás vezetősége pedig úgy adott segítséget hogy egy harmadik erőgépe1 irányított a tszövetkezet be, Minden percet kihasználni, minden erőt a vetésre mozgósítani ! — ez a legfőbb feladat a kiskunhalasi járásban A kiskunhalasi járás a vetés kezdete óta az elmaradó járások között szerepel. Rozsvetésben legutóbb is utolsó volt, búzab I pedig még közel 7000 hold hiányzott a tervteljesítéshez november első napjaiban. Az egyes községek elmaradását jelző számok ijesztőéi« Tompán 1228, Kisszálláson 930 hold a még búzavetésre váró terület. De a vetéstervteljesítések számai a községi tanácsok munkáját is világosan tükrözik, ha összehasonlítjuk ezeket. Keie- bián például sem a termelőszövetkezet, sem az egyénileg dolgozó parasztok nem vetettek egyetlen hold búzát sem eddig, holott mindössze 90 hold a terv. Miért? Mert a termelőszövetkezetek tagjainak nagyrésze, főként a férfiak, a bajai és bácsalmási járásba mentek kukoricát törni — s a tsz vezetősége ezt engedte. Az egyéniek pedig — mivel a termelőszövetkezetek nem mutatnak példát — szintén halogatják a vetést. Ezzel szemben Kéles- halrnon a tervezett 70 hold búza vetésből 64 hold november 1-re kész volt. Borota és Rém is szomszédos községek. S amíg Borc- tán legutóbb már csak 21 hold búzavetés hiányzott az egyénileg dolgozó parasztoknál, Rémen még 262 hold vetetlen. Kuntehértón a termelőszövetkezet 290 holdas búzavetési tervéből már csak 74 hold volt hátra elsején, — Harkakötönyben pedig csupán 35 százalékban teljesítették a tervet a termelőszövetkezetek. Itt Sípos György mezőgazdasági előadó a legmakacsabb hangoztatőja annak, hogy a szárazság miatt lehetetlen szántani-vetni, nem is lehet csodálkozni az elmaradáson, ötszáz méterrel odébb a tanácsházá- tói: a termelőszövetkezet központjában más a vélemény: válfal- ták, hogy a héten, akár lesz eső, akár nem, befejezik a hiányzó búzavetést. Szerdán a járás területén kiadós eső esett, legalábbis elegendő arra, hogy megkönnyítse a szántás-vetést. Az ég továbbra is felhős, ami azt jelenti, hogy tartós marad az eső. Pia ezeket az órákat jól kihasználja a járás dolgozó parasztsága és a tanácsok mostmár minden erőt megfeszítenek a vetés befejezésére — bármilyen nagy is a járás elmaradása — sikerül pótolni és elkerülni azt, hogy vagonszámra dobálják ki az ablakon a jövőévi kenyérnekvalót. Ezt kell világosan, a dolgozó parasztság józan eszére apellálva, megmagyarázni a járás községeiben a tanácsoknak, tak lendítői a községben a veA bácsszentgyörg'yi Ságvári, a »arai Vörös Csillag, a csávoiyi Haladás tsz-ek befejezték a búzavetést