Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. augusztus (8. évfolyam, 179-203. szám)

1953-08-27 / 200. szám

AlMDP BACSKISKUNMBGYSI PXkTBlZOJlSKGANAK LÁPJA VIII. évfolyam, 200. szám. Ara 50 fillér 1953 AUG. 27. CSÜTÖRTÖK A MAI SZAMBÁN Felkészülünk az őszi munkákra. — Lakatosék házat vesznek. — A »megye legjobb ipari üzeme« címéért folyó versenyben a Bácskiskunmegyei Malomipari Egyesülés dolgozói kerültek az élre. — A kiskunmajsai tanács vezetői így értelmezik a ■’örvényességet. — Az OSZSZSZK Legfelső Tanácsának ülésszaka. — A nyugatnémetországi választások előtt. _JVTf* <*¥¥*»*? Szilárdítsuk meg termelőszövetkezeteinkben a szövetkezeti demokráciát 4 iniiiisztertaiiíícs határozata az 1953. évi őszi betakarítás, vetés, trágyázás és mélyszántás előkészítéséről és végrehajtásáról A termelőszövetkezetek dolgo­zói minden eddig megjelent kormányhatározatból érezhetik, hogy a párt és a kormány sze­rető gondoskodása elsősorban az ó életüket teszi szebbé. A kár­térítések elengedése, a beszol­gáltatás 10 százalékos csökken­tése és a többi rendelkezés mind a munkaegységekre jutó gabona-, termény- és pénzrészesedést nö­velték meg. A minisztertanácsi határozatok megszilárdítják a törvényességet, orvosolják az adó- és beszolgáltatás terén mu­tatkozott égető bajokat. Mindezek nyomán megnőtt a szövetkezeti tagok munkakedve. Oe a szövetkezeti parasztság helyzetét még jobbá tevő kor- manyprogramm megvalósulásá­hoz nem elegendő a párt, a ta­nácsok, a gépállomás támogatá­sa, a vezetőség harcos lendüle­te, hanem igen szükséges, hogy a tagság egészének kezdeménye­zésére, bírálatára, javaslatára támaszkodjék a szövetkezet. A tagok érezzék, hogy övék a szö­vetkezet. A csoportgyűléseken magük döntsenek a gazdálkodást érintő problémákról, a tagság egésze határozzon a vetéstervek, a szerződéskötések, a munka­egységszerinti szétosztások, egyes tagok előléptetése, vagy leváltása felett. Szükséges, hogy a tagság egésze bírálja és beszá­moltassa munkájukról a vezető­ket. Az alulról jövő kezdemé­nyezések elfojtásával, a taggyű­lések határozatainak megkerülé­sével eddig sok helyen mások döntöttek a szövetkezeti gazdál­kodás irányítása felett. A kor- manyprogramm gyors végrehaj­tása érdekében most sürgősen fvissza kell állítani a közgyűlés vagy a csoportértekezlet jogait. Ma szárnyrakaphat az alulról jö­vő kezdeményezés és bírálat, százszorosán megsokszorozódik a szövetkezet ereje. A megválasztott vezetők in­tézkedéseikkel, a taggyűlés ha­tározatainak végrehajtása köz­ben mindig a szövetkezet tag­jainak érdekét tekintsék felada­tuknak. Nem lehet arra hivat­kozni, hogy az állam érdeke ezt vagy azt követeli meg és azt parancsolgatással, basáskodássa!, a tagság akarata ellenére hajt­ják végre. Az állam érdeke és a szövetkezet tagjai’, ak érdeke azonos. A vezetőség egésze vitassa meg a csoportgyűlés határoza­tait, végrehajtásuk módját. Az intézkedéseknél vég: - figyelem­be, hogy minden a tagságért, annak munkája megkönnyítésé­ért történik. De a kollektív ve- detvs a termelőszövetkezetekben nem az elnökök kezdeményezé­sének kiölését, a bizonytalansá­got, a tétovázást jelenti. Nem a tagság érdekében dolgoznak a foktői Béke tszcs vezetői, akik még fizikai munkát is végeznek, havonta megkapják a megálla­pított munkaegységeket, de a rájukbízott feladatokat egyálta­lán nem látják el. A közgyűlés­nek joga vap az ilyen vezetők megdolgozott munkaegységéből 25 százalékot levonni, mert ha­nyag vezetésükkel a tagságot károsították meg. A vetésterveket, a gépállo­másnak fizetendő összegeket és a szerződéseket csak a közgyű­lés hagyhatja jóvá. Ahol a ve­zetők nem a tagság érdekében dolgoztak, ott fordulhatott elő. hogy a gépállomásnak el nem végzett munkákért fizetett a ve­zetőség. Termelőszövetkezeteink alig alkalmazzák a miniszterta­nács határozatainak azt a pont­ját, amely kimondja, hogy ha a gépállomás rosszminőségű, vagy nem időbeni munkát végez, 10 százalékos fizetéscsökkentést le­het eszközölni. Csak az olyan vezetők néznek el a törvényié- lenségek felett, akik nem o tagság érdekében dolgoznak. Az idén előfordult, hogy egyes tanácsok és szerződtető állami vállalatok nem a tagság munka­erejét, a föld minőségét, a gépe­sítés és a fogatok erejét vették ügyei embe, amikor a sok mun­kát igénylő növényekkel a tag­ság akarata ellenére úgy meg­terhelték a szövetkezetét, hogy nem tudták ezeket megművelni s most az alacsony termésátla­gok miatt alacsonyabb lesz a jö­vedelem is. Most a szövetkezeti tagságnak lehetősége nyílott, hogy olyan növényeket termesz- szen, amelyek az illető viszo­nyok mtUett nagy termést biz­tosítanak. Lehetőség van, hogy nagyobb területen termesszenek kenyér- és takarmánygabonát, amelynek vetését és betakarítá­sát gépesíteni tudjuk, vagy több szálastakarmányt vessenek. Ho­mokos területen gazdálkodó cso­portok számára kiváló alkalom, hogy a talaj táperejét zöldtrá­gyázással, állandóan fokozzák, hogy ezen keresztül is növeljék a termelőszövetkezet erejét. A termelőszövetkezetek meg­szilárdítása, gazdasági tevékeny­ségük megjavításának egyik fon­tos feltétele, hogy a tervek _ ké­szítésében, a termelőszövetkeze­tek problémáinak megvitatásá­ban résztvegyen a tagság, hogy megszilárduljon a szövetkezeti demokrácia. Felüti Sándor. A jövőévi-- gazdag termés biz­tosítása érdekében jó minőség­ben, a korszerű agrotechnika felhasználásával, megfelelő ha­táridőre kell elvégezni az őszt szántás-vetési munkálatokat. — Emellett biztosítani kell a jó termést ígérő kapásnövényeink hiány nélküli betakarítását is. E kettős feladat teljesítése egyik legfontosabb eszköz dolgozó né­pünk életszínvonalának emelése érdekében. Az elmúlt évben a földműve­lésügyi minisztérium a helyi ta­nácsok elnökeinek, a termelő- szövetkezetek vezetőségeinek, az állami gazdaságok és a gépállo­mások igazgatóinak jelentős ré­sze nem készült fel megfelelően az őszi betakarítás, vetés és mélyszántás állami terveinek teljesítésére. Nem mozgósítot­ták kellően a termelőszövetke­zetek tagjait és az egyéni dol­gozókat, a gépállomások és álla­mi gazdaságok dolgozóit, nem végeztek megfelelő felvilágosító munkát, elhanyagolták az alap­vető agrotechnikai módszerek széleskörű ismertetését és alkal­mazását. A gépállomások és az állami gazdaságok igazgatói nem hasz­nálták ki megfelelően a rendel­kezésükre álló talajművelő és Az őszi mezőgazdasági mun­kák jó végrehajtásának feltéte­le, hogy a megyei, a járási és a községi tanácsok, a termelőszö­vetkezetek, az egyéni termelők, a gépállomások és az á’lami gaz­daságok szervezetten készülje­nek fel a munkák végrehajtásá­ra. Ezért: 1. A megyei, a járási és a köz­ségi tanácsok, valamint az álla­mi gazdaságok az őszi mezőgaz­dasági munkák elvégzésére szep­tember 1-ig készítsenek végre­hajtási tervet. » A végrehajtási tervben á'la­pítsák meg: a) Mekkora területen kell el­végezni az egyes növények ter­mésének betakarítását, az egyes őszi vetésű növények vetését, valamint a trágyázást é# a mélyszántást. b) A munkák elvégzéséhez szükséges kézi, fogat és gépi­munkaerőt. c) A rendelkezésre álló erők figyelembevételével a munkák ütemtervét. d) Azokat az agrotechnikai szabályokat, munkaszervezési előírásokat és módszereket, ame­lyek a betakarítás meggyorsítá­sát, a vetéseknek jó minőségben, az előírt határidőre történő el­végzését, a terméseredmények fokozását biztosítják. 2. A gépállomások őszi idény- tervük alapján szeptember' 1-ig készítsék el az egyes gépek me- netiránytervét. 3. A megyei és a járási vég­rehajtási terveket a tanácsok végrehajtó bizottságai tárgyal­ják meg. A községi tanácsok szeptem­ber 5-ig tartsanak kibővített ta­nácsüléseket és ott ismertessék a dolaozó parasztsággal a kaz­terménybetakarító gépeket. A megyék többsége kenyérgabona vetéstervét nem teljesítette és az elvetett kenyérgabona 20 szá­zaléka megkésve került a íölJ- be. Ebben az évben pártunk Köz­ponti Vezetőségének határozata és a kormányprogramul alapján a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok fo­kozott gépi segítséget, műtrá­gyát és jóminöségű vetőmagot kapnak. A termelőszövetkezetek, az egyénileg dolgozó parasztok a gépállomások és az állami gaz­daságok felhasználva a számuk­ra nyújtott segítséget, a munka jobb megszervezésével, a gépi­erő és az eszközök megfelelő ki­használásával végezzék el kellő időben és jó minőségben az őszi munkákat. Az őszi mezőgazda- sági munkák sikeres elvégzésé­ért folyó harcban dolgozó né­pünk legyen éter, leplezze le es tegye ártalmatlanná az ekenség mesterkedését, bármilyen for­mában jelentkezzék is az. Az 1953. évi őszi termésbeta­karítás, vetés, trágyázás s mély­szántás előkészítésére és vég­rehajtására a minisztertanács az alábbiakat határozza: ség őszi mezőgazdasági munkái­nak végrehajtási tervét. Vitas­sák meg a dolgozó parasztokká’, hogyan lehet gyorsan és jónru- nőségb.n elvégezni az egész község határában az őszi beta­karítást, a vetést, trágyázást és mélyszántást. A munkák előké­szítésébe, megszervezésébe és el­lenőrzésébe vonják be a mező­gazdasági állandó bizottságok tagjait és aktíváit. A gépállomások és állami gazdaságik igazgatói a miniiz- tertanács határozatát és az őszi mezőgazdasági munkák végre­hajtási tervét a dolgozókkal ter­melési értekezleten ismertessék. 4. A minisztertanács javasol­ja a tsrmelőszöv-tkezetek elnö­keinek, hogy az őszi mezőgazda- sági munkák végrehajtására ké­szítsenek egyszerű tervet és ezt közgyűlésen tárgyalják meg. — Minden termelőszövetkezeti tag ismerje meg az őszi mezőgazda- sági feladatokat és harcoljon azok sikeres végrehajtásáért. A gépállomások igazgatói és agronómusai adjanak a terme- .őszövetkezeteknek messzemenő segítséget a tervek elkészítésé­hez. A gépállomások körzeti ag­ronómusai keressenek fel min­den hozzájuk tartozó termelő­szövetkezetet és beszéljék meg az őszi mezőgazdasági munkák végrehajtási 'tervét, együttesen jelöljék ki, hogy a termelőszö­vetkezet mely tábláin végeznek vetést, trágyázást vagy mély­szántást és ebből a gépállomás milyen gépi munkákat végez el. A gépállomások igazgatói szep­tember 1-ig minden termelőszö­vetkezetben állapítsák meg a termelőszövetkezetek gépi mun­ka szükségletét és ehh-z képest kössenek az éves gépi munkaszer ződés alapján az őszi mezőgaz­dasági munkákra kiegészítő megállapodást. 5. A gépállomások és az álla­mi gazdaságok igazgatói kötele­sek biztosítani, hogy az ősi-; munkák befejezéséig minden erőgép dolgozzék. a) A minisztertanács utasítja a kohó- és gépipari minisztert, hogy a gépállomások és az ál­lami gazdaságok részére meg­rendelt traktoralkatrészeket a »Vörös Csillag traktorgyár«, a2 eke és vetőgép alkatrészeket a Mosonmagyaróvári Mezőgazda­sági Gépgyár,- a kormányleme- seket, ekevasakat a Salgótarjáni Acéiái ugyár, az eke és kapasz­kodó csavarokat a Csavaráru- gyár szeptember 10-ig folyama­tosan bocsássa az előírt minő­ségben a földművelésügyi mi­niszter rendelkezésére. b) A gépállomásokon és az állami gazdaságokban a beta­karításhoz, a vetőmag tisztítá­sához, a talajműveléshcz és a vetéshez szükséges gépeket a földművelésügyi miniszter által előírt határidőig ki kell javíta­ni. A termelőszövetkezetek és az egyéni termelők a javításo­kat legkésőbb szeptember 5-ig végezzék el. A cséplésnél dolgozó erőgé­pek kijavítását és karbantar’á- sát a helyszínen, a brigádszáliá- sokon kell elvégezni. A gépek a kijavítás és karbantartás el­végzése után azonnal kezdjék meg és folyamatosén végezzék az őszi munkákat. c) Az őszi betakarítási mun­kák meggyorsítására a gépállo­mások és az állami gazdasagok minél több gépet készítsenek elő. Elsősorban a cukorrépa gé­pi szedését fokozzák. A cukor- répaszedő gépeken kívül mine több kiemelő és kormánylemez nélküli ekét állítsanak munká­ba. A termelőszövetkezetek cu­korrépa területüknek legalább 30 százalékán, az állami gazda­ságok pedig legalább 50 száza­lékán cukorrépa szedését gépek segítségével végezzék. Fokozottan készüljenek fel a napraforgónak kombájnnal való aratására és cséplésére. A rizsaratásra minél több aratógépet és kombájnt készít­senek elő, emellett biztosítani kell a teljes vetésterület Mara­tásához szükséges kézi munka­erőt, hogy a betakarítást ked­vezőtlen időjárás mellett is ha­táridőre elvégezzék. Az őszi silózási idényben • silótöltőgépekkel egyenként leg­alább ötszáz köbmétert, a szór- tépőgépekkel pedig legalább ezer köbmétert kell silezni. d) A gépállomások az őszi munkák végrehajtása során ad­janak nagyarányú gépi segítsé­get az új díjszabályzat alapján a termelőszövetkezetek és az egyénileg dolgozó parasztok ta­lajelőkészítési és vetési munkái­ban. Ezért az őszi idényben a gépállomások legalább kétmillió 850 ezer normálhold őszi talaj- munkát és 460 ezer katasztrális hold vetést végezzenek. e) A minisztertanács javasolt Ja a termelőszövetkezeteknek é! az egyénileg dolgozó parasztok-, nak, hogy az őszi mezőgazda­(Folytatás a 2. oldalon) I. Az őszi mezőgazdasági munkák megszervezése

Next

/
Thumbnails
Contents