Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-02 / 153. szám
A seiejiuieiites vasöntésről tárgyaltak a Kecskeméti Gépgyár kád- és zománcozó üzemének tervismertető értekezletén A Kecskeméti Gépgyár kád- és zománcozó üzemében a terv- Ismertető értekezleten Nádasdi Ferenc főművezető ismertette a következő negyedév feladatait.. Beszámolójának érdeme, hogy nemcsak számadatokat közölt, hanem a aposan foglalkozott a terv túlteljesítésének a feltételeivel is. Külön hangsúlyozta, hogy mennyire fontos a következő három hónapban a minőség megjavítása, a selejt csökkentése. Számadatokkal vázolta, hogy mit jelent az üzemrészben 1 százalék terme éseme- lés és 1 százalék selejtcsökken- tes. Külön foglalkozott az anyagtakarékossággal. Itt döntő probléma a normálsúly elérése. Gyártmányainkat nem súlyra, hanem darabra adják el. Ha azok a megengedett súlynál nehezebbek, akkor ezzel igen sok anyagot elpazarolnak, amelyre később szükség van. Külön foglalkozott a munkafegyelemmel es a technológiai előírások betartásának a kérdésével. Aláhúzta, hogy a selejt- mentés vasöntés a lelkiismeretes forma elkészítésével kezdődik. Ettől függ az öntés sikere,- a selejtmentes munka. A beszámoló után a dolgozók hozzászólásaikban foglalkoztak a felvetett problémákkal, Szláviig Imre rámutatott arra, hogy az igazolatlan távolmaradás nagyban hátráltatja a munkát. Nem tudnak pontosan kezdeni és így elmaradnak az egyes munkafolyamatok elvégzésében. Szentendrei Antal kéziformázó gyakori igazo atlan távolmaradásával megnehezíti munkatársainak eredményes munkáját. Ezzel a kérdéssel foglalkozott Boros Gergely is. Az úgynevezett „csonka- csoportok“ megzavarják a mun ka ütemét, a daruk igénybevételét és a munkák folyamatosságát. Javasolta, hogy itt fokozzák' a felvilágosító munkát, hogy a dolgozók belássák, hogy já- volmaradásukkal milyen kárt okoznak munkatársaiknak és az üzemnek. Több hozzászóló a vassal, mint nyersanyaggal fogáiko- zott. Többen voltak, akik azt hangoztatták, hogy a vas minősége miatt gyártanak selejtet.. A hozzászólások Borán azonban kiderült, hogy nem a vas az oka a selejtgyártásnak. A többi műszakban is ugyanazzal a vas nyersanyaggal dolgoznak és mégsem gyártanak selejtet. A döntő baj az, hogy bevés gonddal készítik a formát, nem ''tömörítik egyenlő keménységűre, A tervismertető értekezleten megvitatták az exportcikkek minőségének megjavítását is. Itt elsősorban fontos, hogy betartsák a technológiai előírásokat, Azok a dolgozók, akik a technológiai előírásokat pontosan betartják, azoknál az exportáru minősége kifogástalan. Vincze Béla az öntö-üsiök salakozásával foglakozott. Kérte a vállalat vezetőségét, hogy több öntöüstöt bocsásson’ rendelkezésre, hogy a salakréteg- gel ellátott üstöket ne kelljen használni, s A dolgozók még Számos értékes bírálattal, javaslattal segítették az üzem vezetőit a negyedévi feladatok előkészítésében. Versenyben a mezőgazdasági kiállítás sikeréért A balotaszállási Petőfi termelőszövetkezet dolgozói nagy lelkesedéssel és jó munkával készülnek a megyei mezőgazdasági kiállítási’*, Ebből a munkából kiveszik részüket az asszonyok is, akik párosversenyben állnak egymással. Párosversenybe 164 nődolgozó kapcsolódott be. Az MNDSZ-szervezetnek igen nagy része van abban, hogy a dolgozók közül olyan kiváló teljesítményű tagok emelkedtek ki, mint Urfi Jánosné, aki idősebb kora ellenére a legtöbb keresztet kő- lőtté be és élenjár a szemveszteségnélküli aratásban, vagy mint Retkes Sándorné, a szövetkezet legjobb fejőnője, aki a fejési átlag emelésével .íészül a kiállításra. Az aratás is jó ütemben halad. Közel 1000 hold kalászosnak jórészét már learatták, annak ellenére, hogy az előírt szerződési feltételeket a kis- xunhalasi gépállomás nem teljesítette. Az építési munkacsapat vezetője: Banári Elemér csapatának tagjaival együtt szintén bekapcsolódott az aratási munkába és az aratás folyamán csapata már 410 munkaegységet ért el. Banári elvtárs s társai vállalták 50 hold kalászos learatását, melyből 4 nap alatt 4 kaszával 12 holdat teljesítettek. Az aratás mellett nem hanyagolják el a növényápolási munkát sem. Olt is folyik a verseny a kiállítás részvételi feltételeinek teljesítéséér!, Uj, kiváló eredmények születtek ezen a téren is. Botka Sándort, a »kiváló növénytermelő« címmel kitüntetett brigádvezetőt legyőzte Tormási József. Botka elvtárs viszont örömmel mondja: -Az én keresztsoros vetésű rozsom holdanként 16 mázsás átlagot ad, melyet a kiállításon be is mutatok és felszólítok minden részvevőt, hogy alkalmazzák ezt a módszert.« De nemcsak a gabonánál ért el jó ered ményt Botka elvtárs, a minőségi növényápolás mellett napraforgóból is 10 mázsás termést takarít be. Tormási József, a másik brígádvezető nemcsak a jó növényápolással készül fel a kiállításra, hanem a legjobb munkát végezte a széna betakarításában is. A többszöri eső ellenére úgy szervezte munkáját, hogy a Kund-féle szárítási módszert alkalmazva brigádja területén több mint 6U mázsa szénát sikerült betakarítania, A dolgozók e sikeres eredményből kiindulva Bakró László elvtárs, a termelőszövetkezet elnöke, kihívta a fülöpjakabi termelőszövetkezet elnökét és a kiskunhalasi termelőszövetkezeteket, rogy a mezőgazdasági kiállítás részvételi versenyfeltételeiért úgy harcoljanak, hogy az eddigi eredményeket még -fokozzák, s az elért új módszereket a termelési terven keresztül úgy alkalmazzák, hogy a kiállítás első helyezettel közé küzdjék fel magukat, Havasi János agro. prop. Negyven ország több mint 4 ezer sportolója vesz részt a VíT-tel kapcsolatos nemzetközi versenyeken Bukarest. Az augusztus első felében Bukarestben megrendezésre kerülő IV, Világifjúsági Találkozó nemzetközi sportversenyei az idén legnagyobb nemzetközi sporteseményének számítanak. Bukarestben 18 különböző sportágban 40 ország több mint 4 ezer sportolója méri össze erejét. A versenyzők között számos olimpiai bajnok és világcsúcstartó is rajthoz áll. A rendező bizottsághoz egy. másuíán futnak be a nevezések. Az ökölvívásra eddig 15, az atlétikára 17, az úszásra és labdarúgásra 12—12 ország küldte el nevezését. Az egyes sportágak találkozói iránt hatalmas érdeklődés nyilvánul meg, s Románia minden részéből a sportrajongók tíz- és tízezrei tudakozódnak a jegyek árai és árusítási helyek felől. (MTI) ' A Vörös Meteor csapófa nyerte a DC rendszerű asztalitenisz versenyt Szombaton és vasárnap rendezte Kecskeméti Vörös Meteor Davis Cup- rendszerü asztalitenisz csapatversenyét. A versenyen a legjobb ered- ményt a Vörös Meteor Sportkör érte el. Mind a férfi, mind a női y érvényt megnyerte, sőt az ifjúságiak versenyében is a Vörös Meteor csapata diadalmaskodott. A versenyben 24 csapat indult és az alábbi eredmények születtek: NŐK: !. Vörös Meteor. Garzó, SzokoJai összeállítású csapata, 2. K. Építők. FÉRFIAK (FELNŐTTEK): 1. Vörös Meteor I. csapata, tagjai: Pokornv, Acker L, 2. Kinizsi 1. — Sápi, Szelei II., Al- vnási csapata. 3. Vörös Meteor II. — Muzsnai, Few Ueie csapata. 4. Vörös Meteor IV.. — Sófalví, Pa„ laki csapata.. IFJÚSÁGIAK: 13 évesek, fiúk: 1. Vörös Meteor — Dézsi Gy.—Rigó összeállítású csapata.. 2. Építők — Gyulai. Baksa csapata.A verseny során nagv feltűnést keltett az ifjúsági : sztalitenitízezők kitűnő felkészülése. Különösen Dézsi György; iá téka nyerte meg a közönség tetszését. Ez a fiatal játékos az utóbbi időben igen sokaf fejlődött. Rajtakivül a többiek is nagyon tehetségesek, A Kecskeméti Vörös Meteor értékes díjakkal jutalmazta a versenybeu leg«# jobban szerepelt sportolókat. ÚTBAN A TÁBOR FELÉ... Többszázezer forintot jövedelmez a tompái „Szabadság" termelőszövetkezet kertészete A tompái Szabadság termelő- szövetkezet 709 hold földön gazdálkodik, melyből 20 holdon öntözéses és száraz kertészetet rendeztek be. A kertészet az elmúlt esztendőben 130 ezer forint jövedelmet hozott. Jelenleg is a termelőszövetkezet tagságának ez a fő jövedelemforrása és előreláthatólag nagyobb jövedelem származik belőle, mint az elmúlt esztendőben. Sztánoczkl György irányítása mellett az idén primőr terményeket termeltek. — Ezeknek nagy tömegét adták már át a MEZÖKER-nek és a szabadpiacnak. A íökertész számításai szerint az idén a kertészet körülbelül 250—300 ezer forintot kell, hogy jövedelmezzen. Elmondta, hogy a női munkaerőt hogyan sikerült bevonni a munkába és beszámolt Kovács Mi- hályné és Osztrogonácz Balázs- né tagok kiváló eredményéről. Ezek a dolgozók igyekeznek kihasználni a földterületet és ahol kiszedték a karfiolt, oda új palántákat, őszi káposztát ültetnek. A tagság röpgyűlésen vitatta meg a balotaszállási Petőfi termelőszövetkezet versenyfelhívását és nemcsak vállalták, hanem igyekeztek azt minél előbb teljesíteni. Ifj. Tóth János üzemi párttitkár elmondta, hogy a termelőszövetkezet a szénabeadást már három héttel ezelőtt teljesítette, a tejbeadást az elmúlt hónapban 300 százalékra. A tojásbeadásnál ugyan lemaradásmutatkozik, azonban a tagok felajánlása alapján ezt a lemaradást a háztáji gazdaságból fogják pótolni úgy, hogy családtagonként 3 kilogramm tojást adnak be A DISZ-fialalok vasárnap bá- kemüszakot tartotlak. llj Szurok Ferenc kezdeményezésére 0 DISZ-fiatal a szőlőben kötözésre ment ki. Példájuk nyomán a szőlő-brigád is bekapcsolódott a vasárnapi békeműszakba. Azért, hogy a nőket még fokozottabb mértékben tudják bevonni a termelésbe, a termelőszövetkezet üzemi konyhát, valamint napközi otthont létesített, ahol két gondozónő ügyel a gyermekekre. A szövetkezet a tompái gépállomás hanyagsága miatt az ősziárpa helyére még nem tudott masodnövényeket vetni, mivel a kiküldött gép az első forduló után elromlott, s a traktorvezető behúzatta a gépet a lakására és még azóta is ott áll a gépállomás ekéje. Így a felelőtlen, hanyag munkájával a gépállomás nemhogy segítséget nyújtana a termelőszövetkezetnek, hanem még hátráltatja is a másodvetési terv teljesítésében. A termelőszövetkezet az aratási munkák mellett gondol a fejlődésre is. Sztánoczki György elmondja, hogy most készül a 400 férőhelyes süldőnevelő, molyét közvetlenül az aratás után már be is fejeznek. A süldőtenyésztés igen gazdaságos a szövetkezetben, mivel etetésüket majdnem kizárólag a veteményesből és annak hulladékaiból tátják el. Továbbá igen nagy örömet okoz a szövetkezet dolgozóinak, hogy sikerült meghonosítaniok a Szovjetunióból kapott kiváiü vetőmagot. Sztánoczkl rókettész kitartó munkájának köszönhető, hogy a tavalyi 7 és fel kilogramm vetőmagból imroér másodszori ültetés után 134 négyszögöl ágasbúza vár leatatásru. Jó eredményeivel így harcol a Szabadság termelőszövetkezet tagsága a Petőfi termelőszövetkezet versenykihívása nyomán a terv teljesítéséért és túlteljesítéséért. ,,Ct az óra. Repülök előre! Indul már a repülő szakasz. Hóviharban, izzó napsütésben, hősi harcunk győzelmet arat. Hajhrái Előre! Tűzön-vizen, napsütésen át. Haihrál Előre! Repülő vagy! Védd meg a hazát!" így indulunk néháay nap múlva útnak a táborozás felé.. A tavaszi repü'öidény, de még inkább a nyári tábor-kiiképzés fontos erőpróbája, nagyszerű élménye, elismerő jutalma repüő- ifjaink, oktatóink s parancsnoki állományunk egész évi munkájának. Az e'mult évhez hasonlóan a DISZ-fiatalok százaival, alap- szervezetünk legjobb repffö fiataljai közül is számosán vesznek részt a tánorozáson, hogy az alapszervezetben szerzett re- pülögépvezetöi ismereteket tovább fejlesztve, magasabb technikai tudásra törekedjenek, hogy kezdőkből ,,A’’ — ..B1’ — cs „C“ vizsgásokká, egyedü’re- pü'.ö. bátor, magasan szárnyaló „Sólymokká’1 legyenek, így akarjuk valóraváltani a DISZ alakuló kongresszusán felcsendülő harci jelszót; meghódí tani a levegő óceánját, megismerni a felhók birodalmát! A repülés magásfokú technikai tudást követel, Pártunk, Rákosi elv-iárs szerető atyai gondoskodása kísér bennünket útunkra. Az ő fiza- vaí lebegnek szemünk előtt: — „Ifjú repülőinknek olyanná kell vá’niok rövid idő alatt, mint példaképeink: Mereszjev,’ Iván Kozsedub, Iván Pobin alezredes, szovjet pilóták.1’ „A mi repülő fiataljaink nem örökké „Komákon11, „Vöcskökön’’ és „Csíz‘‘-eken fogják gyakorolni a repülökiképzést, hanem magas felkészültséget követe ö lökhajtásos repülőgépeMEGYÉNK HÍREI A KISKUNHALASI Uj Élet tsz-ben minden asszonyt bevontak a munkába. A tsz így mutat példát a növényápolási munka megszervezésében. A Vörös Szikra tsz-ben elmaradtak a növényápolással. Ennek oka, hogy még mindig nem vonták be az asszonyokat a munkába. Sem az elnök felesége, sem a többi asszony nem vesz részt a munkában, * VASKÚT községben aratási verseny folyik a Boldog Élet és a Búzakalász I. típusú tszcs között. Eddig a versenyben a Bű- /akalász vezet, JÁNOSHALMÁN Gúsztonyi György, Pintér Mihály, Németh József és Pető Tibor tanácstagok mutatnak pé’dát a beadásban. Mindnyájan ezldeig már túl1 el jesí t ett ék előirányzatukat. * LADÁNYBENÉN a »Petőfi« tszcs járt az élen az árpa gyors leavatásában. Az egyénileg dolgozó parasztoknál azonban lassú ütemben halad az aratás. Az egyénileg dolgozó parasztoknál még lassabban a kulákok aratnak. Bánk János kulák a tanács többszöri felszólítása ellenére gabonáját már túlérett ál- iusotban aratta. ken1’ — mondotta I. Tolb’n; ai Szovjetunió repít ő hőse Ezért képezzük magunkat to* vább az alapszervezet 100 órá3 fog a’hozásain, táborozáson, bogy a szovjet-módszeres kikép* zés segítségével eljuthassunk a magasabbfokú repülés- felé. Diszisták! Ifjúmunkások! Pa-« raszifiatalok! Fiúk! Lányok! Hívunk benneteket! Repü’jetek velünk! Várnap benneteket korszerűen felszero’t, karcsú vitorlázó gépeink, vár benneteket a kékldl ég! Molnár Magdolna Kiskunfélegyháza .................................. - '■ ■ ■■ IBII M OZIK MŰSORA. KECSKEMÉT VÁROSI; ^ Július 2—5-ig: HALÁLRA ÍTÉLT HAJÓ Jú ius 6—8-ig; RIGOLETTO Előadások: 0 és 3 órakor, vasárnap: 4, 6. a órakor. KECSKEMÉTI ARFAD: Július 2—5-ig: EZERARCÚ HŐS Jú'ius 6—8-ig: kiváncsi vőlegény Előadá-jok: fél b. fél S órakor, vasárnap fél 4. fél 6, fél 8 órakor1, BAJAI BÉKE: >* Július 2—5-ig: HALALRA ÍTÉLT HAJÓ Jú ius 6—8-ig: CENTERCSAT AR Előadások: fél 6. fél 8 órakor, vasárnap íéi 4, fél 6. fél 8 órakor1. BAJA KÖZPONTI: Július 2—8-ig: KÉT KRAJCÁR REMÉNYSÉGE Előadás: fél 9 órakor a Kert-moziban, et# Apróhirdetések TELJES ellátással kellemes otthont talál családnál, Laiosmizsén. — Cím:- a kecskeméti kiadóban 507 KECSKEMÉTI Állami Vállalat bérelszámolásban is Jártas, adminisztrációban ' gyakorlott munkjciőt keres. Cím a kiadóban . . 620 1 mázsa 12 cukorfokos eper ára 80 forint A Kecskeméti Gyümölcsszeszinarl Vállalat éréit faeoret készpénzfizetés ellenében. minden mennyiségben átvesz telepein: — Kecskemét, Tiszákécske. Izsák, Keifkeevbáza 60í Bacskis kunmegyei NERUJSA® az MDP Bácski-kunmegyei Bizottsága napilapja Felelős szetkesztő: KŐVÁRI PÉTEB Szerkesztőség: Kecskemét. Szézneayl-téi l. sz. Telelőn: 23-13. 11-22 és 20-97 Felelős kiadó: NÉMETI JOZ3EP Kiadóhivatal: Kecskemét. Széchenyi-tél 1. sz. Telefon: 22—09 Bacskiskuntnegyet Nyomda V. Kecskemét. — Telefon: 24—09 Felelős; Faragó Imre Igazgató