Bácskiskunmegyei Népújság, 1953. július (8. évfolyam, 152-178. szám)
1953-07-12 / 162. szám
Hogyan irányítja a termelést a Kecskeméti Gyufagyár pártszervezete A párt és a kormány által kidolgozott új gazdasági politic ka célja: a lakosság életszínvonalának állandó emelése. Mi, könnyűipari dolgozók nem ismerhetünk tehát fontosabb feladatot, mint azt, hogy még figyelmesebben, még lelkiismeretesebb munkával növeljük az aruk bőségét, javítsuk a minőségét: teljesítsük a fogyasztók kívánságát. Miután a termelés célja, hogy a dolgozók anyagi és kulturá- (is szükségleteinek maximális kielégítését biztosítsuk, fontos kérdés számunkra, üzemi párt- szervezetekre, hogy helyes politikai munkával, a gazdaságvezetés helyes ellenőrzésével irányítsuk a termelést. Nenr szabad szem elől tévesztenünk, hogy üzemünk pártszervezetének feladatai igen sokrétűek. Még nem voltam párttit- kár, de mint egyszerű párttag többedmagammal láttuk, hogy rz üzemi pártszervezet sok esetien nem látta helyesen fei- rdatát. Ezért hol a vállalat vezető, hol a szakszervezet feladatiból markolt. Ennek természetesen komoly következményei lettek. Csökkentette a vállalat vezető egyéni felelősségét, de akadályokat gördített a szak- szervezett munka elé is. A pártszervezet nem töltötte be a reá háruló nagy feladataival, elaprózta erejét, mindenki helyett mindent végzett, legtöbbször helytelenül és eredménytelenülfii Igyekeztünk okulni az valamennyien versenyeznek, de hasonlóan a női dolgozók több mint 90 százaléka is nemes versenyre kelt egymással. Ebben d munkában példamutatóak párttagjaink és DlSZ-fiataljaink, akik valamennyien élén járnak a versenynek. A jó versenyagí- tációs munkának eredménye, hogy a harmadik negyedévi terv teljesítéséért folytatott harcban sikerült biztosítani az egyenletes ütemes termelést, a napi terv teljesítését. Az eredmények megmutatkoznak a minőség javulásában és a selejt csökkenésében is. Üzemi pártvezetőségunknek egyik legfontosabb feladata, hogy a tennivalókat felismerje és helyesen összehangolja. Mindig arra törekedünk, hogy a vállalatvezető és a szerszervezet munkáját úgy irányítsuk és ellenőrizzük, hogy mindegyik a maga területén önállóan a legjobban hozzá tudjon járulni a feladatok végrehajtásához. Ilyen feladat: elérnünk azt, hogy mindenki 100 százalékra teljesítse a normáját. Áprilisban 5.3, júniusban már csak 1.8 százalék volt a normán alul teljesítők száma az üzemben. Ma elértük, hogy üzemünkben nincs egyetlen olyan dolgozó sem, aki ne teljesítené normáját. Ezzel biztosítottuk az egyenletes termelést, a tervek naponkénti teljesítését, túlteljesítését, A pártvezetésé» mindig azt tartotta szem előtt, hogy segítséget nyújtson és megjavítsa a szakszervezet munkáját is. Volt idő, mikor a szakszervezet párt- irányítása nem volt kielégítő és ezért a szakszervezetünk verseny-szervező munkájában is komoly hibák voltak. Ma már érvényesül a szakszervezetünkön belül is a párt irányítása, a szakszervezet mindenegyes fontos feladat végrehajtásában megkapja a maga feladatát, észrevételeinkkel, javaslatainkkal és sokszor tanácsainkkal segítjük munkáját, Vállaltuk hogy a harmadik negyedévben javítjuk a minőséget, csökkentjük a selejtet és az ónköltséget. Ebben a munkában példát mutatnak a kommunisták. A sztahanovisták, a párt és szakszervezet segítségével pedig több és jobb munkára ösztönzik az üzem többi dolgozóját. Csikós Jánosné, Boda Istvánná és Tavaszi Józseíné neve szinte állandóan ott szerepel a versenytáblán a legjobbak között. Szép, példamutató eredményeik a párton- kívülieket is mozgósítják. Mi tehát úgy láttuk, hogy a kormány új programmjánai* megvalósításában reánk háruló rész megvalósításának feltétele a több és jobb termelés, a tervei-' maradéktalan teljesítése, ezéit ennek érdekében egyik legfontosabb feladatunknak látjuk H' üzemen belül a versenyszellem magasabb fokra szítását, mint a tervek teljesítésének legjobb biztosítékát. Elmondot ta: Horváth Imrcné, a Kecskeméti Gyufagyár üzemi párllítkára. simult hibáiból. A párlvezeto- tiég most arra törekszik, hogy a pártszervezet erejét mindig a legfontosabb kérdés megragadására, megoldására fordítja. A párt és kormány új gazdaságpolitikája nagy feladatokat tűzött ki a mi számunkra is- — Ezeket a feladatokat helyesen csak akkor tudjuk valóra váltani, ha a mi üzemünk dolgozói is helyláilanak, maradéktalanul le jesítjük, illetve túlteljesítjük terveinket. Ehhez azonban az kell, hogy a pártszervezet jó politikai munkával felkeltse a dolgozók széles tömegeinek ver- benykedvét, lelkesedését az ügy iránt. Ezért a legfontosabb feladatunk, hogy kimenjünk a dolgozók közé és nap mint nap jó politikai munkával, felvilágosító szóval erősítsük velük kapcsolatainkat, mozgósítsuk őket a tervek teljesítésére, jjzen » területen értünk már el eredményeket. Ez megmutatkozik abban, hogy az üzemben a munkások 98.7 százaléka áll munkaversenyben. A műszakiak Rövidesen elkészül a Kecskeméti Kenyérgyár két korszerű üzeme Javul a kenyér minősége és nagyobb les% a választék A kormány új progratnmjá- ban célul tűzte ki, hogy megjavítja a lakosság ellátását, ez azt jelenti, hogy nemcsak több, hanem jobb minőségű logyasz- tási cikkeket kell előállítanunk. A fogyasztási cikkek minőségének megjavítása megkívánja hogy a termelést példásan megszervezzük. Be kell vezetni a legtökéletesebb gyártási eljárásokat és alkalmazni kell a legkorszerűbb munkamódszereket. A Kecskeméti Kenyérgyái dolgozói is a közeli napokban rátérnek tökéletesebb gyáriás; eljárás bevezetésére. Két héten belül elkészül a Kenyérgyár ket korszerű üzeme. Egyik a Klay- ka-utcában, a másik a Csongrádi-utcában. A klapkautca; 10, a csongrádiutcai 6 korszerű A takarékossággal elősegítjük a drágaság megszűnését Életszínvonalunkat csak úgy tudjuk emelni, ha takarékoskodunk az anyaggal, csökkentjük az- önköltséget, a selejtet, üzemeinkben betartjuk a technológiai fegyelmet. A KECSKEMÉTI GÉPGYÁRBAN a dolgozók kevés gondot fordítanak a technológiai fegyelem betartására. Ez anyagpazarlással és nagyfokú selejttel járt. A legtöbb esetben nem az anyagos n van a hiba, hanem az emberben. Például Szlávik Imre csoportja az egyik műszakban ugyanazzal a nyersvassal, homokkal dolgozik, mint Kollek Pál. gzlávik csoportja betartja a (echnológiai fegyelmet, selejtje 8 százalék, Kollekék nem, selejt- iuk 15.5 százalék. A gépgyárban egy százalék se- lejtesökkenlés 28.000 forint megtakarítást jelent. Júniusban az öntödében 5 százalékkal volt magasabb a selejt, ami azt jelenti, hogy a népgazdaság számára elveszett több mint 100 ezer forint. AZ ALFÖLDI KECSKEMÉTI KONZERVGYÁRBAN nagyobb sikerrel harcolnak a selejt ellem Ebben az üzemben a megengedett alá nyomták a selejtet. Itt 0.1 százalék selejtesökkentés 50.000 forintot jelent, vagyis egv százalékos csökkentés 500.000 forintot. Különösen az üvegárunál volt gyakori a selejt. A dolgozók vállalták, hogy u következő negyedévben a selejt csökkentésével és anyagtakarékosságguj 240.000 forintot takarítanak meg A (14. ÉPÍTŐIPARI TRÖSZTHÖZ tartozó hét vállalat az elmúlt hónapban sikerrel harcolt az anyagtakarókosságért. Több mint 50 ezer forintot takarítottak meg. Faanyagból 23.000 forintot. Maga a 04/1. Építőipari Vállalat is a faanyagnál érte ei a legnagyobb megtakarítást. — Hulladék- és vékonyabb deszkát használtak fel. A tégláknál pedig eléggé leszorították a törési százalékot, továbbá rég; épületek használható tégláit vették igénybe. A takarékossági szellem ha- szonélvezői a dolgozók. Az önköltségcsökkentés, a takarékosság eredményei lehetővé teszik, hogy kormányunk folytai hassa a drágaság letörésére irányuló politikáját. sütőkemencével működik. Az üzemet gépesítik, úgy hogy mindig állandó jellegű kenyéi'- iel látják el a város doJgozuil Eddig ugyanis az volt a helyzet, hogy 24 helyen készült p kenyér. De ez sem volt elég, mert még Kalocsáról és Kiskunhalasról is szállítottak kenyeret 24 helyen készült kenyérsütésnek az volt a hátránya, hogy a kenyér minősége igen gyakran változott. A jövőben 23 tésztavezető helyett csak hat készíti a kenyér tésztáját. Állandó lesz a keverési arány, a szitáló-be- tendezés pedig szintén javítja a minőséget. A fogyasztó közönség jobb minőségű kenyeret kap tehát s nagyobb lesz a választék a kenyér mellett a süteményben is. 17 fajta süteményt (brióst, vajasat, tejeset, mákosat, sörkitlit, »paesnit« slb,) fognak sütni. A kenyérből pedig ötfajtét. — A csongrádiutcai üzemben a süteményeket és a minőségi kenyeret sütik, a Klapka-utcában pedig az egyéb kenyeret. így gondoskodik a Kecskeméti Kenyérgyár a dolgozók jobb ellátásáról. üi g yennek/u tékokat készítenek A tömegcikkipari trösztnél különféle új mechanikus játékok tervezésével foglalkoznak. így többek között most tervezik a játékipar egyik újdonságát, a lendkereke® autót, amely cra- szerkezet nélkül működik. A gyermekeknek csak meg kell lökni a játékot, s az magától tesz meg hosszabb távolságot, A játákautók tömeggyártását még a harmadik negyedévben megkezdik. Az év végére a gyermekjátékok gyártását kétszeresére emelik. Szélesítsük a mimkaverseiiyt Kormányunk új programmja a jólét fokozásának a programm- ja. E Programm megvalósításának feltétele a nép sikeres termelő- munkája. Termelőmunkánk fejlődését a szélesen kibontakozó munkaverseny segíti elő. Feladatunk tehát, hogy továbbfejlesszük a szocialista munkaversenyt. Ezzel elérjük azt, hogy biztosítjuk a termelés folytonosságát, a tervek teljesítését. A munkaverseny célkitűzése az iparban tehát: az I. félévi lemaradások törlesztése, a harmadik negyedévi tervek tulteljesitéso, a minőség javítása, anyag- és egyéb megtakarítások elérése, új termelési es üzemszervezési módszerek bevezetése, Megyénk üzemeinek zöme teljesítette a félévi tervet, kivéve a konzervgyárak és az EDOSZ néhány vállalata, melyek elmarad- tak a tervteljesítésben. Versenyezni csak úgy lehet, ha ismerjük a célkitűzéseket. Üzemeinkben most folynak a tervismertető értekezletek, amelyek megismertetik a dolgozókkal a feladatokat, a harmadik negyedév célkitűzéseit. A konzervgyárakban még nem tudták a terveket ismertetni, mert a minisztériumból nem kapták meg. A Bajai Gyapjúszövőgyár is csak június 29-én kapta meg a minisztérium» tói a tervet, ■ A SZOT júniusi határozata előírja, hogyan kell a tervismertető értekezleteket, a vállalásokat és a munkaversenyt megszervezni. Üzemeink zöme azonban nem így tette. Egyedül » Kecskeméti és Kiskunfélegyházi Gépgyár tartotta be a SZOT útmutatását. A Kiskunfélegyházi Bányászati Berendezések Gyára nem készített verseny-tervezetet, melyet a dolgozók elé kellett volna tárni, hogy azok azt megvitassák és vállalásaikat megtehessék. A lervismertető értekezleten sem az igazgató, sem a főmérnök néni jelent meg.- »Albérletbe« adták ezt a fontos értekezletet. A Bajai Gyapjúszövetgyárban pedig nem vonták be a szakszervezetet. A vállalatvezetőség gondatlanul készítette el a vállalások tervezetét, A gondosság nélküli munka miatt a dolgozók előtt nem tiszták a célkitűzések. Pontos célkitűzések nélkül nem igen csap magasra a nemes vetélkedés lángja. Az e téren elkövetett mulasztásokat sürgősen pótolni kell és minden üzemben a dolgozóknak egy hónapra — a megelőző hónap 25-ig — kell felbontani és kiadni s tervet. Éz új a munka verseny ben és ezt a gyakorlatot júliustól kezdődően rendszeresíteni kell, Július 1-től a munkások és a brigádok tehát egyhavi verse* nyűket szervezik meg. A harmadik negyedév versenymozgalmá- ban új tehát az is, hogy áttérünk a havi verseny vállalásokra. Az áttérést tudatosítani kell a tervismertető értekezleteken a dolgozókkal. A havi versennyel igyekezünk felszámolni a verseny kam- pányszerűségét, egy-egy eseményhez, dátumhoz való kapcsolódásét. Versenyünk eddig igén hullámszerű volt Fellobbent, majd el- lanyhult. Ezt a hiányosságot akarjuk most kiküszöbölni, Döntő hiányosság még versenymozgalmunkban, hogy üzemi bizottságaink a bizalmiakat is csak egyes kampányfeladatoknál vonják be a munkába és nem látják el őket állandó feladatokkal, A bizalminak elsősorban meg kell győznie csoportja tagjait a szocialista munkaverseny jelentőségéről, a célszerű vállalások fontosságáról. A bizalminak, hogy jó segítője legyen a munkaver- senynek, ismernie kell a munkahely, műhelyiész termelési problémáit, így megfelelő tanácsot adhat, hogy társai milyen területen tegyenek vállalást. A bizalmi kitartó, rendszeres, fegyelmezett munkára buzdítja csoportjának tagjait, de gondoskodik arról is, hogy jó munkájuknak megvannak-e a technikai, műszaki feltételei. Ezeket biztosítani a műszakiak feladata. Az esetleges hiányosságokra azonban a bizalmi felhívhatja, sőt fel kell, hogy hívja a figyelmüket. A jó versenyt nemcsak szervezni, hanem ellenőrizni Is kell. Az ellenőrzés munkájához az üzemi bizottság a legnagyobb segítséget az üzemi pártszervezettől kapja. Igen fontos, hogy a párt- szervezet ellenőrizze az üzemi bizottság versenyszervezési munkáját, a terv végrehajtását. Az üzemi pártszervezet biztosítsa a jő politikai irányítást, idejében fedje fel a szakszervezeti funkcionáriusoknak a termelés, a verseny követelményeivel szembeni gyen- öéjét. A pártszervezetek vezetésével és útmutatásaival üzemi bizottságaink valósítsák meg azokat a feladatokat, amelyeket az új gazdaságpolitika rájuk kiszab: karolják fel az alulról jövő kezűn- ményezéseket, szélesítsék ki a munkaversenyt a verseny nyilvánosságának és rendszeres ellenőrzésének biztosításával, Szedjék le a régi, elavult plakátokat, villámokat, a többi nem időszerű feliratokat és helyükbe friss, a mai politikai és termelési feladatokra, a harmadik negyedévi munkaversenyre vonatkozó anyagokat függesszenek ki- Ebben a munkában a pártbizottság útmutatásával és ellenőrzésével vegyen részt a DISZ is. Minden üzemben biztosítsuk a szakszervezet, a DISZ és az igazgatók jó együttműködését a kormány által meghatározott feladatok elvégzésében. így teremtjük meg új sikereink forrását! A söripar a minőség fokozatos javításáért — több, jobb üdítő ital is kerül a fogyasztókh©? Ebben, az évben a magyarországi sörgyárak félmillió hektoliterrel több sört készítenek, mint tavaly. Ez a többtermeié:' nem ártott a sör minőségének, de javítani sem tudták azt. Most söriparunk, felkészült, hogy a mennyiség emelése mellett a minőséget is javítsa, Sokan kedvelik az üdítő italokat. Eddig csak narancsfád üdítő italt készítettek, de vidéken sok helyen nem lehetett kapni. Most megszervezik, hogy az ország legkülönbözőbb részein kapható legyen a narancsíz mellett málna-, meggy- és citromízű üdítő üal. íMTlj